Szabad Földműves, 1975. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1975-08-16 / 33. szám

A dolgozók becsületes helytállása a nehéz aratásban A SZLOVÁKIÁI MEZÖGAZDASÄGI ÜZEMEK TERVEN FELÜL JELENTŐS MENNYISÉGŰ GABONÁT ADNAK EL Állami alapokba 1--------------------------------------------------------------------------------------1975. augusztus 1B. Új kormány Portugáliában Ján Janik, az SZLKP KB Elnök­ségének tagja, a Központi Bizott­ság titkára, Karol Martinka, az SZLKP KB tagja, a szlovák kor­mány alelnöke és Ján Janovic, az SZSZK mezőgazdasági- és élelme­zésügyi minisztere, az elmúlt hét szerdáján jelentették Vasil Bilak elvtársnak, a CSKP KB elnökségi tagjának, a Központi Bizottság titkárának és más jelentős párt és közéleti vezetőknek, hogy a Szlovák Szocialista Köztársaság mezőgazdasági dolgozói az állami gabonafelvásárlási tervet augusz­tus 6-án 102,2 százalékra teljesí­tették. Ján Janik elvtárs közölte, hogy az SZSZK-ban folytatják a felvá­sárlást. A küldöttség nevében ki­jelentette, hogy az SZSZK szervei tovább fejlesztik a mezőgazdasági dolgozók aktivitását, hogy a beta­karításhoz hasonló sikerrel végez­zék el az őszi munkákat is, és nemcsak az idei, hanem az egész ötéves tervidőszak feladatainak teljesítésével köszöntsék a párt XV. kongresszusát. Vasil Bilak elvtárs, a CSKP KB és a szövetségi kormány nevében köszönetét mondott a Szlovák Szo­cialista Köztársaság mezőgazda­sági dolgozóinak az idei betakarí­tási munkálatokért, a felvásárlási feladatok teljesítéséért és azért a kötelezettségvállalásért, hogy ter­ven felül 75 ezer tonna gabonát adnak el állami alapokba. Kifejez­te azt a meggyőződését, hogy bár a múlt évhez viszonyítva a gabo­natermés valamivel kevesebb, a szlovákiai mezőgazdasági dolgozók számára ezt a hiányt a kukoricá­ból, burgonyából és más termé­nyekből várható jobb termés pó­tolja, úgyhogy bizonyosan teljesí­tik a növénytermesztés és az ál­lattenyésztés terveit, s mindent el­követnek azért, hogy megteremt­sék a jó feltételeket a következő év termelési feladatainak teljesí­tésére. Az SZSZK küldöttsége átadta Vasil Bilak és František Hamouz elvtársnak azokat a leveleket, amelyeket az SZLKP Központi Bi­zottsága és az SZSZK kormánya Intézett Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságához és a szövetségi kormányhoz. Ezekben a levelekben az SZLKP KB és a szlovák kormány örömmel jelenti, hogy ai szövetkezeti föld­művesek és az állami gazdaságok dolgozói a pártszervezet és szer­vezetek vezetésével, a mezőgazda­­sági szolgáltatások, az állami szer­vek, a társadalmi szervezetek és a védnökség! üzemek hatékony se­gítségével, hogy az SZSZK-ban a gabonafelvásárlás állami tervét teljesítették. A dél morvaországi és a nyugat-szlovákiai kerület, va­lamint az Olomouci járás felhívá­sára és a hazánk felszabadulása 30, évfordulójának tiszteletére vál­lalt ama kötelezettségére, hogy a termelési és felvásárlási feladato­kat túlteljesíti, a járások 90 száza­léka válaszolt. E kötelezettségvál­lalási mozgalom társadalmi jelen­tőségét legjobban az a tény bizo­nyítja, hogy az SZSZK mezőgazda­­sági vállalatai az idei gabonafel­vásárlási tervet — beleszámítva a kukoricát is — 75 ezer tonnával túlteljesítik. Ez a kedvezőtlen idő­járási viszonyok között elért ered­mény tanúsítja a munkások és a szövetkezeti földművesek szilárd erkölcsi-politikai egységét, a kom­­bájnosok és az aratásban résztve­vők önfeláldozó munkáját. A jó eredményekben része van a tudo­mányos-műszaki értelmiségnek is, amely megteremtette a kedvező feltételeket a termelés fejlesztésé­re, különösen a nagy hozamú ha­zai, szovjet és más fajtákkal. A gabona betakarításának gyors üteme, a felvásárlási terv teljesíté­se és túlteljesítése ismét igazolta a magas színvonalú politikai tö­megmunkát és szervező munkát szocialista mezőgazdaságunkban, valamint a cseh és a szlovák me­zőgazdasági dolgozók testvéri köl­csönös segítségének hatékonysá­gát. A levelek befejző részében az SZLKP KB és az SZSZK kormánya közli, hogy a CSKP XV. kongresz­­szusának összehívása minőségileg magasabb színvonalon ösztönzi a dolgozók kezdeményezésének ki­bontakoztatását a CSKP gazdaság­­politikájának megvalósításáért. Ez megbízhatóan szavatolja a hato­dik ötéves tervidőszak sikeres kez­detét, valamint egész népgazdasá­gunk és egész társadalmi életünk további sokoldalú fejlődését. Vasil Bilak és František Hamouz elvtárs átadta Ján Janik és Karol Martinka elvtársnak a CSKP KB és a CSSZSZK koripánya levelét az SZLKP KB és az SZSZK kormánya számára. A CSKP KB ÉS A SZÖVETSÉGI KORMÁNY LEVELÉBEN kihangsúlyozta, hogy elismerést érdemel az egységes földműves­szövetkezetek, az állami gazdasá­gok és a többi mezőgazdasági vál­lalatoknak azon öntudatos elhatá­rozása, miszerint tovább folytat­ják a felvásárlást, és saját feltéte­leik szerint a lehető legtöbbel já­rulnak hozzá az állami gabonaalap megerősítéséhez. Emellett különö­sen értékeljük a nyugat-szlovákiai kerület mezőgazdasági dolgozóinak azt a kezdeményező kötelezettség­vállalását, hogy terven felül 65 ezer tonna szemes terményt szál­lítanak az állami alapokba, és eb­ből már átadtak a felvásárló szer­veknek. A gabona betakarításának és felvásárlásának eddigi sikereit mindenekelőtt a szövetkezeti föld­művesek, az állami gazdaságok és a többi mezőgazdasági vállalat dolgozói önfeláldozó munkájával érték el. Külön elismerést érde­melnek elsősorban a kombájno­­sok, a gépesítők, a szállításnál dolgozók, az állami gépállomások, valamint a mezőgazdasági felvá­sárló- és ellátó vállalatok dolgo­zói. A sikeres betakarításhoz je­lentősen hozzájárultak a CSSZSZK- ból érkezett kombájnosok is. Jelentős részük van az elért eredményekben a pártszervek és szervezetek politikai-szervező mun­kájának, a mezőgazdasági igazga­tóságoknak és a szolgáltató szer­vezeteknek, a nemzeti bizottságok­nak és a társadalmi szervezetek­nek. Nagyra értékeljük azt a meg értést, amelyet az iparvállalatok és a népgazdaság más ágazatai­ban dolgozók tanúsítottak, ezzel jelentős mértékben hozzájárulnak a gabona eredményes betakarítá­sához és jó minőségű tárolásához. Mindnyájuknak őszinte és elvtársi köszönetünket fejezzük ki. Meggyőződésünk, hogy minden kerületben, járásban és mezőgaz­dasági vállalatban hasonló igye­kezettel törekednek a betakarítás gyors befejezésével a még leara­­tatlan gabonaföldeken. Számítunk arra, hogy rendkívüli gondot for­dítanak a szemes termény tárolá­sára, a terménnyel való gazdálko­dásra és hogy eredményesen való­sítják meg a kukorica betakarítá­sát és felvásárlását is. Mindez a jó minőségű terméstakarmányok, a burgonya, a cukorrépa betakarí­tásával és az állami terv többi mutatójának teljesítésével együtt mind a növénytermesztés, mind az állattenyésztés szakaszán megte­remti a feltételeket ahhoz, hogy mezőgazdaságunk teljesítse a döntő fontosságú feladatokat, ne­vezetesen, hogy néhány év alatt elérje az önellátást a gabonater­mesztésben és tovább növelje ön­ellátásunkat az élelmiszerterme­lésben. Ez lesz a legjobb kiindulási bázis a hatodik ötéves terv kezde­tén. SZABAD FÖLDMŰVES A ugusztus 18-án ünnepli a szov­­jet nép, a repülőipar dolgozói, a civil és katonai repülők, a szovjet repülők napját. A szovjet repülés gazdag történel­me 1917 novemberében kezdődött. Akkor V. I. Lenin parancsára Péter­­várott megalakult az első szocialista repülőegység. A polgárháború éveiben 1100 repülőt és 250 repülőmegfigye­­löt képeztek ki. A harcok győzelmes i befejezése után a szocialista építés j idején az állam védelmi képességé­nek megerősítése céljából előtérbe került a katonai légierő kiépítése. A szovjet katonai repülés alacsony­ról indult. 1920 ban még a repülőgé­pek csaknem 90 százalékát külföld­ről importálták. Három évvel később azonban a Szovjetunió már saját ipari bázissal rendelkezett. Eredeti szovjet repülőgépekkel hajtották végre hősi tetteiket V. Cskalov, M. Gromov, V. Kokkinaki, A. Szeröv, P. Oszipenkova A szovjet repülők napja repülők. A harctér ege alatt szereztek babérokat 1929 ben a kínaiakkal foly­tatott harcban, teljesítették a prole­tár internacionalizmus küldetését Spanyolországban, Mongóliában és Kínában. Elkezdődött a második világháború és a világ újra csodálta a szovjet ember töretlen akaratát, bátorságát és erejét. A Nagy Honvédő Háború alatt a szovjet repülők három millió légitámadást intéztek és 35 ezer. ellen­séges repülőgépet semmisítettek meg. Több mint 200 ezer repülős kapott ki­tüntetést,. 2420-nak adományozták a Szovjetunió Hőse megtisztelő címet. A második világháború befejezése után jelentős minőségi változás ment végbe a repülés történetében. Az első sugárhajtású szovjet repülőgép még 1942-ben szállt fel, azóta az új típu­sok egész soráét állították elő, ame­lyek felülmúlják a legújabb külföldi típusokat is. A repülés harci tulajdon­ságai és lehetőségei különösen azután terjedtek ki, amikor megjelentek a „levegő-föld“ és „levegő-levegő“ ra­kéták. Ma a Szovjetunió olyan repü­lőgépekkel rendelkezik, amelyek ké­pesek óriási magasságokba repülni és sebességük eléri a 3000 km/ó-t. A szovjet repülés fejlődésében el­ért siker békés életünk biztosítéka. Repülőink most tökéletesítik felké­szültségüket, együttműködve a szov­jet haderők területünkön elhelyezett középső csoportjával. A szocialista országok baráti hadseregeinek repü­lősei közösen őrzik a szovjet repülő­sökkel a szocializmus légi határát. —jmC— A szocialista építésre való áttérés ** időszakában a falu élete külö­nös gyorsasággal megváltozik. A marxizmus klasszikusai a Kommunis­ta Kiáltványban lefektették: „A me­zőgazdasági és ipari termelés egye­sítése, a falu és a város közti kü­lönbség megszüntetése — az új társa­dalom építésének fontos feladata“. A falu főleg a szocialista építés fo­lyamán a város életére jellemző vi­szonyokat átveszi és kiépíti. A mezőgazdaságban dolgozók, de általában a falun élők életmódjának megváltoztatását jelentősen befolyá­solta a szövetkezetek létrejötte és azok gyorsütemű fejlődése lehetővé tette az életszínvonal gyors emelke­dését és a falusi lakosság társadalmi aktivitása is jelentős mértékben fo­kozódott. A nemzeti bizottságok szer­vezésében kiszélesedett a szocialista munkaverseny, és a kötelezettségvál­lalási mozgalom. Különösen az 5. öt­éves tervben vált jellemzővé az ál­landó fejlődésre, a szebbé válásra va­ló törekvés, a szocialista állam lakos­ságához méltó környezet kialakulása. A Nemzeti Front választási program­ja teljesítéséért százezrek járultak hozzá, és így közvetlenül segítették elő a lakosság helyi kulturális és szolgáltatási igényének kielégítését. Tavaly a Szlovák Szocialista Köz­társaságban a nemzeti bizottságok kötelezettségvállalási mozgalmának mintegy 780 ezer egyén és több mint 29 ezer kollektíva kapcsolódott be. Az önkéntes munka eredményeként milliárdos értékek jöttek létre. A fej­lesztési akciók beruházási tevékeny­sége során a lakosságnak több mint 2 milliárd korona értékű létesítményt adtak át. A térítésmentesen végzett munka értéke meghaladta a 800 millió koronát. A lakosság önkéntes munkája so­rán a bölcsődéi és óvodai férőhelyek száma jelentősen gyarapodott. Néhány, osztályos alapiskolát, napközi ottho­nokat, tornatermeket, iskolai étter­meket, gyermekjátszó tereket hoztak Lisszabonban majdnem egyhónapos kormányválság után az elmúlt hét végén Costa Gomes elnöknek letette az esküt az új portugál kormány. A 19 tagú kormány 12 minisztere polgári személy, hét pedig katona­tiszt. A miniszterelnök továbbra is Vasco Goncalves tábornok. A kormányalakítással egyidőben a Fegyveres Erők Mozgalma Legfelsőbb Forradalmi Tanácsának kilenc tagja nyíltan szakított a MFA népidemokra­tikus vonalával és szembefordult a forradalommal. A Gomes államfőhöz eljuttatott dokumentumban közölték, hogy elutasítják a szocialista társada­lom megteremtésének gondolatát és olyan társadalmi rendet akarnak, mely a szocializmus és a szociálde­mokrácia között helyezkedik el. Az MFA Legfelsőbb Forradalmi Ta­nácsának direktóriuma: Goncalves miniszterelnök, De Carvalho tábornok és Gomes államfő megbélyegezte a szakadár tisztek akcióját és kizárta a Forradalmi Tanács kilenc tagját, akik nemrégen aláírták Meló Antunes volt külügyminiszter „nyílt levelét“, amely a forradalmi reformok politikája el­len irányult. A szakadár tisztek dokumentumá­val egyidőben Mario Soares a szocia­listapárt főtitkára szintén levelet in­tézett Gomes elnökhöz, amelyben fel­tette a kérdést: Megállapodhatunk-e egy olyan közös politikai tervben, mellyel végét vethetjük a válságnak és megmenthetjük a forradalmat? A szocíalistapárt főtitkára minden bi-Építünk és „ Mint ahogyan azt a XIV. kongresz­­szűus is határozottan leszögezte, — a dolgozók lakásviszonyainak javítá­sa, életkörnyezete, színvonalának emelése döntően hat a termelésre, és szocialista hazánk fejlettségének mi­lyenségére. Ennek tudatában történ­tek azok a hathatós intézkedések, melyek csökkenthetik — majd bizo­nyos idő elteitével, kiküszöbölhetik — a dolgozók lakásgondjait. Manapság nagy „divat“ becsmérel­ni az építőipart, hivatkozni a határ­időt nem betartó hiányosságaira, az épületek milyenségére. Azonban ha tudatosítjuk, hogy az utolsó években ez a termelési ágazat milyen fejlő­désen ment keresztül, hány vadonat­új lakást adtak át, akkor ez a nega­tív hangvétel — biztosan — leredu­kálódik. Azonban a szavak helyett nézzük a tetteket, az egyes statiszti­kai kimutatásokat: az ötéves terv­időszak negyedik évében 161338 új lakást adtak át Szlovákiában, mely­ből állami beruházással 100 055, ma­gánerőből 66 283 készült el. Javulás állt be a középületek — óvodák, isko­létre. De épültek polgáriszertartás ter­mek, ravatalozók, művelődési ottho­nok, vízvezetékek, parkok, utak és más létesítmények. A falusi emberek kapcsolatára a múltban főleg az individualizmus volt jellemző. Ez a létért való küzdelem során alakult ki, s a termelési mód­dal — az egyéni gazdálkodással — szorosan összefügött. Bár voltak ha­gyományok, amelyeknek ápolása kol­lektívákban zajlott le, (keresztelő, lakodalom, temetés stb.) de ez ritkán fordult elő. A szocializmus építése során óriásit fejlődött a kollektív életmód és a különböző hagyományok, szokások mellett újak alakultak ki. A szocializmus sokoldalú fejleszté­sének időszakában élünk. E korszak egyik komoly feladata, a szocialista életmód kialakítása. A szocialista élet­mód kialakítására nagy hatással van­nak az eszmei tartalmú társas össze­jövetelek. A házasságkötő termekben, a művelődési otthonokban, klubok­ban szervezett méltó színvonalú ün­nepségek, a falusi emberek lelkében mély nyomot hagynak és a kollektív érzést mélyítik. A születésnapok kö­zös ünneplése, ezüst-, aranylakodalom, névadók, az idős emberekről való gondoskodás, szintén szilárdítja a közösségi érzést. Természetesen mindezek mellett a lakás, a kultúra, a lukszuscikkek vá­sárlása, az egyéni művelődés elterje­dése is jelentősen befolyásolja a fa­lusi ember életmódját. Korszerű la­kások épültek, amelyben nem hiány­zik a rádió, a televízió, magnetofon, hűtőszekrény, de sokhelyütt már a telefont is bevezették. A személyko­csik száma is gombamódon nő falu­helyen. A kollektív életmód kialakítása a technika vívmányainak állandó növe­kedése, a falusi nép gondtalan mun­zonnyal az ellenzék forradalmára gondolt, amely semmiféleképpen nem akart hallani a szocializmushoz veze­tő útról, hanem az úgynevezett pol­gári demokrácia híve. Vasco Goncalves portugál minisz­terelnök elnökletével megtartott első ülésén a kormány hangoztatta, hogy tevékenységük az egész portugál nép érdekeit fogja követni. Fő feladatként jelölte meg a demokratikus vívmá­nyok megszilárdítását a közrend biz­tosítását. A Portugál Kommunista Párt el­ítélte a Fegyveres Erők Mozgalmához tartozó tisztek egy csoportját, amely „nyílt levélben“ bírálta a kormány politikáját. Alvaro Cunhal a kommunista párt főtitkára kijelentette, hogy Portugá­liában ellenforradalmi fasiszta ele­mek támadnak. Ebben az offenzívában résztvesznek a salazari titkosrendőr­ség, a PIDE volt tagjai, akik a kor­mányválságot a forradalom elleni támadásra használták ki. A főtitkár hangsúlyozta, hogy az országban vannak probjémák, amelyet a portu­gál forradalom nem tudott megoldani s hozzátette, hogy ilyen helyzetben a „bírálat“ utat nyit a fasizpius előtt s ez felelőtlenség, mert a demokra­tikus szabadságjogok a kommunisták és egyidejűleg a szocialisták elleni támadásokra ösztönzi a reakciós erő­ket. Cunhal kijelentette, hogy Portu­gália helyzete e napokban súlyos, de bízik az ország demokratikus erői­ben, hogy végül is legyőzik az ellen­­forradalmi veszélyt. építgetünk“ Iák, a korszerű üzlethálózat — kiépí­tésében Is. Mivel az építőipar több szakágazat együttműködésével dolgozik, nem egy esetben durva hiányosságok is elő­fordulnak. Az észlelt hibák különböző okok miatt keletkezhetnek (az egyes ipari termékek, ablakok, vasszerke­zetek hibás gyártása, a helyszínen történő minőségileg rossz beépítés, képzetlen szakembergárda, stb.). A másik égető probléma a tervezés éš a kivitelezés összjátéka. Ez abból ered, hogy Eurőpa-szerte híres archi­tektúránk, épületterveink nem talál­nak országon belül kivitelezőre, mivel szakembereik nem igen jártasak a legkorszerűbb építési módok változa­taiban. Ezért marad, vagy húzódik el az egyes világszínvonalú lakótelepek, középületek kivitelezése is. Az építészetben uralkodó gondok kiküszöbölése nem képzelhető el egyik napról a másikra. Azonban ör­vendetes tény, már történtek határo­zott intézkedések az említett problé­mák megoldására. —ita— kába járása sok gondot ró a nemzeti bizottságokra, részben a mezőgazda­­sági üzemekre is. A fejlődés szükség­szerűen megköveteli a különböző épü­letek, helységek létrehozását, az út­hálózat rendbehozatalát, a jobb köz­ellátást s nem utolsó sorban a sok­oldalú szolgáltatást. AHOL MAR SOK MINDENT MEGOLDOTTAK A feladatok konkrét bizonyítása céljából egy oíyan községet látogat­tam meg, amely elég messze van a járás székhelyétől, s ebből kifolyólag is sok mindent meg kell oldani a lakosság érdekében. Farná (Farnad, lévai járás) 2400 lakosú község. Aki hajdanában ismer­te, tudja, hogy az elmaradott faluk közé tartozott, s bizony esőzések ide­jén a „sártenger“ szó volt volt jel­lemző az utcára. Napjainkban bármer­re járunk a faluban, mindenütt porta­­lanított utcákon száguldhat az autó. Mi épült, létesült az utóbbi években és mik még a lakosság igényei? A legfontosabb feladatok közé tar­tozott a múltban az egészségügyi szolgálat megoldása. Napjainkban Farnadon találunk gyermek- és fog­orvost, általános és női orvost. Az or­vosi rendelőket korszerűsítették és lakásegységeket építettek az egész­ségügyi dolgozók részére. Természe­tesen gyógyszertár is van a faluban. További fontos feladatok közé tar­tozott egy új iskola építése. (Régeb­ben négy tanteremben 250 gyerek ta­nult két váltásban.) Már jó néhány éve egy korszerű 14 tantermes isko­lában tanulnak a gyerekek. A mostani választási program legnagyobb jelen­tőségű építkezése a négy tantermes óvoda, amely 120 gyermek számára épül s a közeljövőben adnak át ren­deltetésének. A négy millió korona Lassanként eltűnik a falu

Next

/
Thumbnails
Contents