Szabad Földműves, 1975. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1975-11-29 / 48. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1975. november 29. 12 Korszerű módszerek meghonosításával segítik az állattenyésztés fejlődését "Ф Évente 125 ezer mázsa sertéshús és 11 millió liter tej ф Az előbbrelépás alapja az össz­pontosítás és szakoszitás ф Megoldódik a trágyakezelés és szennyvíztisztítás problémája ф A huszonhat évvel ezelőtt létreho­zott Nagyhizlaldák, szakágazati válla­lat 01-es tfeboftl üzemegysége (Jlndfl­­hüv Hradec-1 Járás) 15 ezer hektár mezőgazdasági földterületet mondhat a magáénak. A szántó területe ebből 10 ezer hektár. A szakosított üzem­egység fő termelési ágazata a sertés­­tenyésztés. Évente 125 ezer mázsa sertéshúst ad a közellátásnak. A táv­lati termelésfejlesztési célkitűzéseit sikeres valóraváltása után 1980-ban már 150 ezer mázsa sertéshúst fog termelni. A sertéstenyésztés mellett termé­szetesen egyéb hagyományos mező­­gazdasági termeléssel is foglalkoznak az üzemegység egyes részleggazdasá-, gai és állattartó telepei. A sejtéseken kívül például mintegy 11 ezer szar­vasmarhát — ebből 4200 tehenet — is tartanak, s ezektől évente 11 millió liter tejet nyernek. A sertések részére a központi alapokból kapják a tápot, de az egyéb állatok számára maguk termelik a szükséges takarmányokat. A legnagyobb gondot — érthetően — a sertéstenyésztés tervszerű és hathatós fejlesztésére fordítják. A sertéstartásban és -hizlalásban már igen sok szép eredményt értek el hu­szonhat év alatt. A hústipusú sertés kinemesttósében és a leghaladóbb ál­lattartási és hústermelési technoló,­­glák meghonosításában Is siker koro­názza tevékenységüket. Vraníni tele­pükön található például a dél-cseh­országi kerület legkorszerűbb és leg­nagyobb szaporító telepe, tenyészete. A korszerű farmon 900 anyasertés biztosítja a kellő létszámú és kívánt haszontulajdonságú utódokat. Egyéb­ként összesen 1100 darabos szaporító tenyészetük van, melynek segítségé­vel már a hibridizációs program meg­valósításán ténykednek, dk látják el tenyészkocákkal a kerület sertéste­nyésztéssel foglalkozó mezőgazdasági üzemeit. Sokat tettek a haladás, a korsze­rűbb és eredményesebb termelés meg­valósítása érdekében, de ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a sertés­hús 33 százalékát még ma is régi is­tállókban, hagyományos módszerek­kel termelik. Hiába, a korszerűsítési és a beruházási lehetőségek sokkal kisebbek, mint ahogy azt a haladás megköveteli. No, és egyelőre a régi gazdasági épületeket is ki kell hasz­nálni az össztermelés növelése érde­kében, még akkor is, ha a hagyomá­nyos istállókban jóval nehezebb az emberek munkája és kisebb a munka termelékenysége, ha nagyobb az álla­tok fogyasztása és kisebb a gyarapo­dás. A korszerű tisztító ni a termékegységenkénti erőtakar­mány-fogyasztást. A nagy kapacitású nagyüzemi állat­tartó telepek aránylag sok problémá­val küzdenek szerte az országban, sőt az egész világon. A legnagyobb gon­dot talán a felgyülemlett trágya és szennyvíz tisztítása-kezelése jelenti.' A treboríi üzemegység vezetőinek a ružomberoki sertéstelep okozta a leg­több problémát, mivel ott a legna­gyobb az állatállomány. A korszerű telepen összesen 30 ezer sertés van elhelyezve, nem is olyan messze a várostól. Egyelőre úgy látszik megta­lálták a megoldást! felépítették ha­zánk legkorszerűbb tisztító állomását, amely nemcsak a szomszédságában levő 30 ezres sertéstelep trágyakeze­lési gondjait oldotta meg, hanem a közeli 6,5 ezer lakosú város szenny­vizét is megtisztítja a szennyeződé­sektől. Méghozzá úgy, hogy közben hasznosan felhasználja a szennyvizet az erjedési folyamat meggyorsítására. A korszerű tisztító állomás Euró­pában egyedülálló technológia szerint működik. A sertéstelepről nyert'trá­­gyát (szilárd- és híg ürülék keveré­ke) hatalmas betontartályokban Ösz­­szekeverik a városból elvezetett szennyvízzel, majd erjesztéssel, heví­téssel, biológiai aktivizációs folyamat útján végzik a tisztítást. A szennyvíz sietteti a trágya erjedését. A tisztí­tási folyamat végén ülepített száraz anyagot, gázt és vizet kapnak. állomás — részlet. gáznak azonban egyelőre csak mint­egy felét használják fel a tisztító ál­lomásán, a többi veszendőbe megy. Eredetileg úgy tervezték, hogy a tisz­tító állomáson építenek egy takar­mányszárítót, s ott fogják hasznosí­tani a tüzelésre alkalmas gázt. Az egészségügyi központ szakemberei azonban túl kockázatosnak találták, hogy közvetlenül a tisztító állomás mellett épüljön fel a szárító, s ebben igazuk is volt, mert a fertőzés veszé­lye ugyancsak nagy. A terv azonban nem „esett kútba“ teljesen; a sertés­telepen épül fel a szárító. További végtermékként vizet nyer­nek a tisztításkor. Ennek egy részét kiengedik a csatornákba, egy részét pedig felhasználják öntözésre. Egy­előre 270 hektár szántóterület öntö­zését sikerült megoldani a tisztító állomás közelében. A jövőben növel­ni szeretnék az öntöző hálózat terje­delmét. A tisztító állomás működése és eredményei iránt a külföldi szakem­berek körében is érthetően nagy az érdeklődés. A baráti szocialista álla­mokból is több küldöttség tekintette meg a nagyszerű létesítményt. Főleg a szovjet, a magyar és az NDK-beli szakemberek érdeklődnek az elért eredmények iránt. Reméljük, hogy a korszerű tisztító állomás beváltja a hozzá fűzött reményeket, s végre megoldódik az állattenyésztés össz­S hogy valamit az eredményekről is szóljunk, elmondjuk, hogy a hízó­sertések 0,55 kg-os átlagos napi és egyedenkántl súlygyarapodást érnek el, miközben 3,90—4,00 kg erőtakar­mány felhasználása révén termelnek egy kilogramm húst. Az üzemegység vezetői tudják, hogy ez*nem valami kiemelkedő eredmény, ezért azon fá­radoznak, az adottságok és a lehető­ségek mind tökéletesebb kihasználá­sával Jobb hasznosságot érjenek el és ezzel párhuzamosan csökkentsék az 1 kg hús előállítására felhasznált abrak mennyiségét. Az év végéig, vagy legalább is a jövő év derekáig 3,60—3,70 kg-ra szeretnék csökkente-A száraz anyagot — melynek má­zsája 130 koronát ér — bizonyos gombákkal történő kezelés után hal­takarmány készítésére használják fel mint összetevőt. Az árpadarával egyenértékű összetevőből 25 százalé­kot tartalmaz a halastavi pontyok etetésére készülő keverék. Ennek ugyancsak nagy jelentősége van, hi­szen Dél-Csehországban rengeteg a halastó, tehát aránylag sok gabonát lehet így ésszerűen helyettesíteni, illetve megtakarítani. Említettem, hogy a tisztítás közben gázt is nyernek. Igen, 700 köbmétert. A gáz 63 százalék metánt tartalmaz, tehát tüzelésre alkalmas. A nyert A tisztító állomás mázsaszámra termeli a haleledel készítésénél felhasznál­ható ülepített száraz anyagot. Foto: Balia és Kádek pontosítását fékező komoly problémák egyike, s egyúttal megoldást nyer a városok szennyvize tisztításának és a folyóvizek tisztasága megőrzésének egyre égetőbb kérdése isi KÄDEK GÄBOR NÖVÉNYVÉDELEM l. A növényvédelem fontosságát és a mezőgazdaságban betöltött egy­re jelentékenyebb szerepét többek között azon is le lehet mérni, hogy egyre több országban tartanak mind szélesebb nyilvánosság bevo­násával növényvédelmi konferen­ciákat. Ezek közül néhány már hagyományossá vált, mint a legje­lentősebb Nemzetközi Növényvé­delmi Kongresszus, amely négy­­évenként kerül megrendezésre. Ér­demes figyelemmel kísérni a kon­ferenciák anyagát, mert itt minden jelentős növényvédőszert gyártő cég ismerteti újonnan kifejlesztett készítményeit és az azokkal elér­hető eredményeket. Itt is több gyomirtó-hatóanyag tulajdonságai­ról számolunk be, melyeket a ki­fejlesztő cégek már gyakorlati be­vezetésre érettnek ítéltek. CGA 24705 A CGA 24705 Jelű ú] vegyület biztonságosan kezelhetőnek lát­szik, akut orális LD 50 értéke pat­kányon 2780 mg/kg. Hatását te­kintve csírázásgátló, különösen hatékony füféie . gyomok irtásá­ra, míg a széles levelű gyomok el­len kiegészítésre szorul. Hatása pl. Az egyesített szövetkezetek közös alapvonása, hogy eddig nem használ­ták ki a talaj összpontosításából szár­mazó előnyöket, mint a növényter­mesztés irányításának ésszerűbb szer­vezési feltételeit. Gyakorlatilag több esetben továbbra is megmarad a kis­termelési forma azáltal, hogy az egye­sített szövetkezetek száma- rendsze­rint megegyezett a korábbi gazdasá­gok számával (termelési központok). Ezeket továbbra is a volt szövetkeze­tek vezetői irányitották. Hasonlóképpen a géppark is a volt szövetkezetek telepén maradt és a munkaszervezés, valamint irányítás az egyesítés után sem változott. Az az üzemirányítás, amely az üj, fel­sőbb irányítószervek vezetése alatt területileg nem változott, nem hozott vénytermesztési üzemegység irányító dolgozóit szakmai feladatok szerint két csoportba osztották: a) agronóinusok, akiket a növényater­­mesztési üzemegység főagronómu­­sa irányit; b) a technológiai vonalak műszaki dolgozói, akiket az ottani vezető irányit. A növénytermesztési üzemegység vezetője így a növénytermesztés egész termelés- és munkatevékenységét irá­nyítja, szoros együttműködésben a fő­­agronómussal, valamint a technoló­giai vonalak vezetőjével. A növény­­termesztési üzemegység agronómiái és gépesítési szakasza közötti felelős­ség megosztása lehetővé teszi a sza­kosított irányítás sikeres érvényesü­lését. Például az agronóinusok a kö­A növénytermesztés ágazati irányítása az egyesített efsz-ekben és nem is hozhatott olyan eredményt, amilyet az egyesítés ígért. Figyelmet kívánunk fordítani a növénytermesz­téssel kapcsolatos szervezésnek, s a gépek munkafolyamatban történő ki­használásának. A gépeknek az egye­sített szövetkezetek több üzemegysé­gébe való széthelyezése nem nyújt megfelelő áttekintést fűleg a nagy teljesítményű gépek hatékony és /ész­szerű kihasználásáról. Ezt bizonyltja az egyesült szövetkezetekről 1972-ben szerzett áttekintés, miszerint csupán ezek 40 százalékában összpontosítot­ták egy helyre a gépeket, ahonnan a munkát központilag,, irányították. A szétforgácsolt géppark munkaszerve­zésének ás irányításának hibája, hogy elrejti a feltárásra szoruló tartaléko­kat és rugalmatlanná teszi az irányí­tást. Ilyen munkaszervezéssel csökkent a gépek évi teljesítménye, ami költ­ségesebbé teszi a termelést. Az egye­sítés előtti kis táblák, amelyek to­vábbra is megmaradtak, nem nyújta­nak elegendő teret a gépek csoportos hasznosítására. Ez megnöveli a gépek gyakori áthelyezéséből eredő idő­veszteséget. Egyes szövetkezetek az egyesítést követően az üzemen belüli irányítás progresszívebb formáját alkalmazták. A termelés minden szakaszán beve­zették az ágazati irányítást. Ilyen elő­relátó mezőgazdasági üzem többek között a Dunajská Lužná-i székhel­lyel működő Virradat Efsz. A hat szomszédos szövetkezet egyesítése után az 1974-ee év elején a növény­­termesztést központilag szervezték. Azóta egy növénytermesztési üzem­ágba 5360 hektárnyi mezőgazdasági terület tartozik, amelyből 4750 hektár a szántóföld. Nem alakítottak ki semmilyen ala­csonyabb szintű termelésszervezési egyeségeket, mint amilyenek pl. a nö­vénytermesztési központok, a terme­lési csoportok stb. Az egész mezei termelést egy központból a növény­­termesztési üzemegységből szervezik. A növénytermesztési munkálatok vég­zéséhez szükséges összes gépeket egy helyre összpontosították és a növény­termesztési üzemegység gondjaira bízták. így történt a növénytermesz­tés agronómia!, valamint gépesítő! műszaki-gazdasági munkaerejével is. Mindez jó feltételeket nyújtott a köz­vetlen operativ irányításhoz. A termelés és az irányítás közpon­tosítása új munkarendet kíván. A nű­zeli időben képzettségűket további ágazatokra szakosítják: — a gabonatermesztés szakagronó­­musa; — a szemes ás silókukorica termesz­tés szakagronómusa; — a műszaki növények szakagronó­musa; — a takarmánytermesztés szakagro­nómusa; — az öntözés szakagronómusa. A közeljövőben a szakagronómusok saraiból fokozatosan további speciális agronómusok kerülnek ki, akik majd csak egy növényfále termesztésével foglalkoznak. Az irányító munka hasonló szako­sításával számolnak a gépesítés sza­kaszán is, a gépsorok műszaki dolgo­zói körében, ahol a technológiai vo­nalak alábbi csoportosításával várha­tó a szakosítás: — a talajelőkészitő műszaki vonal technikusa; — a műtrágyaszóró műszaki vonal technikusa; — a vetés- és a vetés utáni talajmíí­­velés műszaki vonalának techni­kusa; — a növényvédő vegyszerek alkalma­zása műszaki vonalának techni­kusa; — és további specializációk, amelyek a gépek és munkaeszközük csopor­tos hasznosításával kerülnek a ter­melésbe. Az irányitő szakdolgozók a specia­lizált munkamegosztás kezdetén a szakagronómusok az alapismeretek megszerzése céljából az összes irányí­tó munkákkal megismerkednek. Ha­sonló a helyzet a technológiai vona­lak műszaki dolgozóinál Is. A szakosított irányítás megszilár­dítja a személyi felelősséget a terme­lésben. A Virradat Efsz-ben a növény­­termesztés jelenlegi központi irányí­tása során egy vezető dolgozóra több mint 250 hektárnyi mezőgazdasági te­rület jut. Ezzel szemben az egyesítés előtt a növénytermesztés egy irányí­tójára mindössze 150 hektárnyi terü­let jutott. A progresszív, vállalaton belüli ágazati irányítással szerzett tapaszta­latok azt mutatják, hogy a megosz­tott irányítói munka hatékonyabb, rugalmasabb. Nagy mértékben lehe­tővé teszi az Irányítás szűkebb spe­­cializálását az agronómusok, valamint a technológiai vonalak műszaki dol­gozói között. RAPANT VINCENT, mérnök kakaslábffl és muhar-fajokkal szemben még három hónap után is kifogástalan. Későbben kelő gyomok ellen, mint pl. Digltaria sanguinalis, a hatás csak közepes. A hatóanyag mozgékonysága a ta­lajban az alachlor és az atrazln között helyezkedik el, és a talaj Új gyomirtószerek a láthatáron szervesanyag-tartalmának növeke­désével arányosan csökken. Adag­ja általában 1—2,5 kg/ha, szelek­tív a kukorica, szója, földldíó kul­túrákban. ЕЕ—161 Az Eli Lilly társaság kísérleti program alapján tárta a nagy nyil­vánosság elé új trifluralin-szárma­­zékának tulajdonságait. Az új gyomirtószert, melynek kódjele EL—161, eddig még csak gyapot preemergens gyomirtására próbál­ták ki, ahol kellőképpen szelektív­nek bizonyult, bár a magasabb adagok alkalmazása már némi depresszióval járt együtt. A vegyü­let gyakorlatilag nem mérgező, patkányon mért akut p. o. LS 50 értéke nagyobb, mint 10 g/kg. Gyomirtőhatás tekintetében na­gyon jő, ill. kitűnő hatású a gya­pot legfontosabb egy- és kétszikű gyomnövényei ellen. Hogy a hatás eléggé tartós legyen, 1,0—1,25 kg/ha hatóanyagot kell kijuttatni és bedolgozni a talajba, különösen a dél-európai száraz, meleg éghaj­lat mellett. 23,465 RP Az új vegyület alkalmasnak lát­szik őszi kalászosok, repce, lucer­na, egyes trópusi ültetvények és mezőgazdaságilag nem művelt te­rületek gyomirtására. A kielégítő hatás eléréséhez föltétlenül szük­séges, hogy a talaj elegendő ned­vességet tartalmazzon, ezért Euró­pában elsősorban az őszi vetésű növényeknél remélhető jó ered­mény. Hatásspektruma az adag nö­velésével szélesedik: a legérzéke­nyebb kétszikűeket már 500—700 g/ha adag kiirtja, míg 4 kg/ha adaggal már egyes évelő fűféléket is kiirthatunk. A szelektivitás posztermergens-kezelésnél: a kalá­szosok 500—750, lucerna nyugalmi állapotban 750—1000, az őszi rep­ce 750—1000 g/ha adagot bír el. Ezek az adagok nem adnak töké­letes eredményt a fűféle gyomok ellen, ez a hiány azonban carbe­­tamiddal való kombináció révén teljesen kiegészíthető. (Folytatjuk) (B. J.)

Next

/
Thumbnails
Contents