Szabad Földműves, 1975. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1975-10-25 / 43. szám

SZABAD FŰLDMOVES 1975. október 25. 10 A CSEMADOK a sokoldalú népművelésért X CSEMADOK Központi Bi­zottsága a közelmúltban meg­tartott ülésén értékelte az 19750-ös tervfeladatok teljesí­tését, majd jóváhagyta a helyi szervezetek évzáró közgyűlésé­nek irányelveit és kitűzte az 1970-os évre a tennivalókat. A CSEMADOK helyi szerve­zetei az évzáró gyűléseket 1975. október 15 és december 30-a között tartják. A tanácskozá­son értékelik az elmúlt Idő­szakban végzett munkát és a CSEMADOK KB, Illetve a járási bizottságok Irányelvei alapján meghatározzák a jövó évi fel­adatokat. Az évzáró gyűlések mindig fontos szerepet töltöttek be a helyi szervezetek életében. Az ezekben a hetekben megtartott közgyűlések jelentőségét emeli, hogy azok értékelik a XIV. kongresszus óta eltelt idősza­kot, vagyis azt, miképp segítet­te a CSEMADOK a pártunk ál­tal kitűzött ideológiai-nevelési feladatok hatékonyságát, ho­gyan oldották meg a népmű­velési tevékenység kibontako­zását. Minden bizonnyal az év­zárók a XV. kongresszus elő­készítésének zajlanak le és a CSEMADOK sokoldalú kulturá­lis tevékenységgel köszönti pártunk legfelsőbb fórumának tanácskozásait. Napjainkban a legfontosabb feladatok közé tartozik az ala­pos felkészülés az évzárókra, olyan légkör megteremtésére, hogy a CSEMADOK tagsága ál­lást foglaljon az elkötelezett tevékenységgel kapcsolatban, és véleményt nyilvánítson a fel­adatok megvalósításának a ho­gyanjáról. Van miről tanácskozni, vitat­kozni, hiszen a CSEMADOK Központi Bizottsága sokrétű feladatokat tűzött a helyi szer­vezetek elé. Legfontosabbak kö­zé tartozik a XV. pártkongresz­­szus által kitűzött feladatok népszerűsítése és a CSEMA­­DOK-ra háruló feladatok meg­valósítása, amelyet a XII. or­szágos közgyűlésen — 1977 ta­vaszán értékelnek. Ä jövő évi feladatok közé tartozik a CSKP 55. évforduló­járól való méltó megemléke­zés, mely főleg a marxista­­világnézeti nevelésben nyilvá­nul meg. 1976-ban ennek a szel­lemében tartják meg „A néppel tűzön-vizén át“ elnevezésű ve­télkedőt a Csehszlovák Kommu­nista Párt megalakulásának je­lentőségéről, továbbá harcairól a burzsoá köztársaságban és munkájáról a szocializmus épí­tése közepette. Emellett járási dokumentációs kiállítások, hon­ismereti kirándulások, a mun­kásmozgalmi múzeumokban, a forradalmi költészet estje és más akciókat rendeznek. A honismereti mozgalom kereté­ben klubokat szerveznek és sor kerül a járási jellegű történel­mi előadások kidolgozására, előadásokat tartanak Dél-Szlo­­vákia munkásosztályainak ki­emelkedő harcairól, valamint kiváló kommunista harcosok életútjáról. A kitűzött feladatok mara­dék nélküli megvalósítása cél­jából, a CSEMADOK Központi Bizottsága szemináriumokat, előadásokat szervez és előadási anyagokat juttat él a népműve­lési szakbizottságnak. Az iskolán kívüli nevelés te­rületén szlovák nyelvtanfolya­mokat, képzőművészeti, zenei köröket és az érdeklődésre va­ló tekintettel, szabó, varró, gyümölcsészeti, kiskertészeti tanfolyamokat is szerveznek. További fontos feladatok kö­zé tartozik a nyelvművelés te­rületén végzett tevékenység, az irodalom népszerűsítése, a könyvekkel való törődés, az irodalom és kulturális emlék­napok megrendezése, a népraj­zi és feldolgozó munka további folytatása, az együttműködés megteremtése és elmélyítése a tudományos akadémiával. A népművészeti tevékenység szakaszán is sok feladat vár a CSEMADOKrra: a hagyományos népművészeti fesztivál, az or­szágos és járási dal- és tánc­ünnepélyek mellett a színjátszó és énekkari mozgalom terüle­tén, a tanulmányutak megszer­vezése. A Csehszlovák Kommu­nista Párt megalakulása 55. év­fordulójának tiszteletére ün­nepi hangversenyt is rendeznek Bratislavában, ahol fellépnek a legeredményesebben szereplő kórusok, a legjobb szavalók közreműködésével. A kitűzött igényes feladatok gondos szakmai irányítást és sokoldalú szervező munkát igé­nyelnek. Ez lesz az alapja, hogy a CSEMADOK Központi Bizott­ságának tervei ne maradjanak papíron, hanem maradék nél­kül megvalósuljanak. A CSEMA­DOK KB dolgozói, a Járási bi­zottságok az aktivisták tevé­kenysége mellett, elsősorban a helyi szervezetek most megtar­tandó évzáró közgyűléseinek gondos előkészítésén, a jövő évi feladatok teljesítése érde­kében hozott határozatokon múlik, hogy mindez mikor, mi­ként valósul meg, miként lép­nek a kitűzött célok megvalósí­tásának az útjára. Természetesen a munkaterv valóraváltásának érdekében — mind központi, mind járási, mind helyi szinten —, feltétle­nül fontos a különböző szer­vekkel és szervezetekkel való sokoldalú együttműködés. Mivel a CSEMADOK tagságának a je­lentős része mezőgazdasági dol­gozó, elengedhetetlenül szüksé­ges a jobb kapcsolatok megte­remtése a Szövetkezeti Földmű­vesek Szövetsége központi és járási szerveivel, valamint a mezőgazdasági üzemek irányí­tóival. A CSEMADOK népműve­lő tevékenysége jelentősen se­gítheti pártunk központi bizott­ságának a mezőgazdaság fej-ч lesztését célzó októberi határo­zatát, ha az említett szervekkel karöltve, mezőgazdasági-szak­mai és a falusi dolgozók prob­lémáit érintő előadásokat szer­veznek. —tt— A CSEMADOK jó néhány énekkart és énekcsoportot szervezett az utób­bi években, s azok közül — főleg ai énekcsoportok — eredeti népviselet­ben öltözve ének­lik a tájegység népdalait. Foto: —tt— rzázhatvan évvel ezelőtt, * 1815. október 28-án szü­letett ĽUDOVÍT ŠTÚR, a szlo­vák nemzet nagy fia, a múlt század közepének kimagasló kultúrpolitikai tényezője. Ľudovít Štúr úgy írta be ne­vét a szlovák történelembe mint nemzetébresztő, az irodal­mi nyelv kodifikátora, az újko­ri nemzeti irodalom egyik meg­alapozója, az első modern szlo­vák politikus és újságíró, lelkes harcos a feudalizmus ellen, a gazdasági és társadalmi hala­dásért, a szlovákok jobb, bol­dogabb életéért. Štúr haladó hagyománya a szlovák nemzet történelmének dicső örökségei közé tartozik, amelyet a szlo­vák társadalom demokratikus és forradalmi erőinek képvise­lői mindig magukénak vallot­tak, s amelyet ma is büszkén vall magáénak a szabad szlo­vák nép, aki a baráti cseh nem­zettel közös hazában és a többi békeszerető nemzettel Szoros együttműködésben építi boldog jövőjét. Ennek tulajdonítható a rendkívüli nagy érdeklődés, a­­mely Štúr művei és kora iránt megnyilvánul. Művei még ma is teljes kiadásban és tömeg­­példányszámban jelennek meg. Ľudovít Štúr tanító fiaként született Uhrovcén, és ahol gyer­mekéveit töltötte. Már hazulról elvitte magával a nemzeti, csehszlovák és szláv öntudat ébredésének csíráit. Ezeket erő­sítette meg benne kedvenc ta­nára, a szláv-barát P e c Lipót a győri gimnáziumban, ahová a 12 éves Ľudovitot adták szülei, hogy a magyar és latin tantár­gyakban tökéletesítse tudását. Két évi gimnáziumi tanulmá­nyai után a bratislavai líceum­ba jön, ahol már teljes mérték­ben bekapcsolódik a szlovák diáktársaság munkájába s ezen keresztül a szlovák nemzeti mozgalomba is. Ä nemzetébresztő Később a nemzet iránt való szeretetre nevelte Štúr a fiatal szlovák intelligenciát, a nyelv, történelem és kultúra szorgal­mas tanulmányozása, nemzete életének, szükségleteinek, vá­gyainak megismerése által. 1838 őszén Németországba, Haliéba került, hogy az akkori szokás szerint az ottani egye­temen bővítse tudását, és hogy felkészüljön a szláv nyelvek és irodalmuk szaktanári állásának átvételére a bratislavai líceum­ban. Hazatérése után az 1840— 1841-es iskolai év elején új erő­vel és lendülettel látott munká­hoz. A kétéves Halle-i tartózko­dás nagy jelentőségű Štúr vi­lágnézetének fejlődése szem­pontjából. A szláv gondolat ebben az időben a formálódó új burzsoá szlovák nemzeti ideológia és a szlovák nemzeti mozgalom egész programjának alapvető része, Štúr világnézetének ten­gelye. Ugyancsak ebben az idő­ben rendkívül kiéleződtek a magyar—szlovák nemzetiségi ellentétek. Az éles nemzetiségi torzsalkodás közvetlen eredmé­nyei sem a szlovák nemzeti mozgalomra, sem Štúrra nem voltak kedvező hatással. 1843- ban megfosztották a líceumban betölött tanári állástól, ami egyben a Csehszlovák Nyelv és Irodalom Katedrája működésé­nek nagymértékű megbénulását jelentette. De 1845-ben végre mégis si­került megkapnia — a már pár évvel ezelőtt kérvényezett — szlovák politikai újság kiadásá­nak engedélyét. A Szlovák Nem­zeti Ojság első száma 1845. au­gusztus elsején jelent meg. A Szlovák Nemzeti Ojság meg­jelenésével a szlovák nemzeti mozgalom új, legjelentősebb időszaka kezdődött. Štúr köve­telései között szerepelt elsősor­ban a szlovák nép anyanyelven történő oktatásának, a szlovák nyelvnek az elemi és felsőbb­fokú iskolákba való bevezetése. Ami a szlovák nép társadalmi felszabadításának módját illeti, Štúr az 1848-as forradalom előtti időben a jobbágyság tör­vényes úton való megszünteté­sét, az örökváltság általános és kötelező, a földesúr teljes kártalanítása mellett történő végrehajtását követeli. Ezt a nézetet, mint Zólyom városá-Stúrék emlékműve — a bratislavai Štúr téren. Foto: —tt— nak képviselője, az utolsó ma­gyar rendi országgyűlésen 1847/48-ban is szenvedélyesen védelmezi. E követelések telje­sítését Štúr a közelgő forrada­lom sikerétől várta. Az 1848-as forradalmat štúr lelkesen üdvözli, mert ebben látta az elnyomott szlovák nép számára is beköszöntő új sza­badabb és boldogabb korszak kezdetét. Azonban Štúrnak ezen reményei nem váltak be, s ugyanígy Ausztria és Ma­gyarország többi elnyomott szláv népei nemzeti felszabadulásá­nak reményei sem. A forrada­lom vereségének következmé­nyei ránehezedtek a szlovákok­ra is, és Štúr saját maga is érezte, mivel az osztrák ellen­­forradalmi kormány a szlovák újság kiadását nem engedé­lyezte, sőt mi több, őt magát, rendőri felügyelet alá helyez­ték. Štúrnak ezen szerencsétlen helyzetét még számos szemé­lyes sorcsapás is tetőzte; meg­halt idősebb testvére (hét kis­korú árvát hagyott maga után), majd meghalt apja, anyja és Ostrolucký Adél^ — a fénylő napsugár, mely Štúr örömtelen élete egén ragyogott, Modrán, ahol hűségesen gondozta test­vére árváit. A szlovák nemzeti mozgalom további perspektíváin gondol­kozva dolgozott, az 1858. január 12-i tragikus esemény bekövet­keztéig, amikor vadászat köz­ben szenvedett! sérülésébe be­lehalt. Ľudovít štúr negyven évet élt, és alkotó tevékenysége vi­rágában halt meg. De ezalatt az aránylag rövid Idő alatt na­gyon sok munkát végzett. Olyan életművet hagyott hátra, ami­ért megtisztelő hely illeti őt a szlovák történelemben, és amely a szlovák nemzeti múlt legki­emelkedőbb egyéniségei közé sorolja. — PR— ASPERJÄN GYÖRGY: Baűada az btWfrt’to&U’ is az epe&Qácól A látóhatárig tóduló földek súlyosan hallgatnak az ószt, kora esti szürkületben. A megbtcsakló barázdákból varjak lebbennek sötéten, esetlenül. Nehéz, egyenetlen köröket írva közelednek a táj egyetlen magasló pontjá­hoz: a tanyaudvarban terebélyesedő hatalmas eperfához. Itt éjszakáznak. Korom-testük a levegőt befonó ágak közt tömörül. A faleveleket elterítette a tanya körül forgó szél, mely félve támadt valahol messze, s a vékonyabb gallyakat már himbálja. A párolgó sötétben csak a tanya vtláglik: kegyetlenül fehéren, magányosan. Es egyre közelednek károgva a varjak. Bent öregember haldokol..'. Harmadik napja haldoklik, de nem jön a békítő nyu­galom. A nyolcvanhárom éves Kohan János nem tud meghalni — nem akar meghalni. Fekszik az ágyán. Nyakán a csíkos ing — csak leg­felül — kigombolva. Arca vékony — áttűnővé szíttá a szenvedés. Kevés haja csapzottan tapad óriási, dudoros koponyájára. Csontos teste végigfekszt az ágyat. Néha kinyitja a szemét, körülhordozza pillantását. Gyereket felváltva állták körül. Már a maguk megpl­­henésére várják az öreg elszenderülését. Harmadik napja tart a halálharc. A harmadik alkony gyűjti már a sötétet — az örök sötétet. De Kohan János, nyolcvanhárom éves öregember, nem adja még a lelkét. Születésétől él itt a tanyán. Itt zárta el apja, anyja, két testvére szemét. Négy eperfát vágatott ki a tanyaudvaron — /Jelfának. Már csak az övé él — készül a téli szenderaletre. Még az apja ültette, azon az Őszön, hogy megszületett. Ültette —, legyen majd jelfának. Ez élt legtovább, majd­nem annyi idős, mtnt akinek porait jelzi majd 50—60 évig, mindkettőjük örökös elmúlásáig. Az eper fát már megszállták a var.jak. A fehéren fekvő, klfehéredő haldokló nehezen léleg­zik. Felesége, az öregasszony, töpörödve ül mellette a széken, már három napja, kicsikén, fehéren — feke­­téllve a szótlanságtól, a szomorú, költözni akaró vágy­tól, gyásztól. Orvost nem hívtak. Messze van ide az orvos. A leg­közelebbi község is 8 kilométerre, de orvos ott sincs. De hát mit is tehetne ott az ember, ahol a természet már szól és intézi dolgát? S ha jönne ts az orvos?! Ide találna-e? ök alig találnak ide. A tanyához nem vezet út. A gépek, meri így egyszerűbb: elszántották, bevetet­ték. A tanyától már nem vezet út. Hófehéren áll a mezs­­gyétlen, fekete földek közepén. Hányszor mondták a gyerekek apjuknak, menjen ve­lük a faluba — ott a nagy, új ház. Ha a magáéban akar élni, építtetnek neki De az öreg ilyenkor csak hallgatott. Hosszan, sokáig. S ha unta már a kérlelést, csak annyit mondott: — Itt születtem, itt halok meg. Élete során csak rövid időre ment el a tanyából: ka­tonának és háborúzni. Megjárta a világot és aztán sorsa: megkötözött, elfogadott sorsa szerint élt tovább a ta­nyán. Nem is tudott volna máshol. Ügy szerette a föl­det, hogy meg tudta volna enni: két kézzel tömni ma­gába és nyelni, rágni. Csak ez volt neki a világ — ez a világ! Felnyög, nyug­talanul forgolódni kezd. Szeme riadtan mered a mester­gerendára. Kínlódva két könyékre küzdi magát, de visz­­szahanyatlik. Behúnyja szemét, s hirtelen könnyűnek érzi magát. Valami vonulni kezd a szeme előtt. Jobban odafigyel, ő vágtat a lovon, nyalkán, huszáro­sán, ő, a vorreiter, az előlovas, utána a többiek. A kép elmosódik, de gyorsan újabb színeződik. Apját látja, fiatalon, anyját, nagyon öregen. Es újra magát. Fehér Ingben áll a tanya végén; messzi bámul és a semmiből előszivárványlik a felesége, fiatalon, tarkán, mellette a hat gyerek. Hirtelen csupa fekete-fehér lesz a kép: a megszakasz­­tó munka, a megalázás. Fekete-fehér a kín, a kínlódás. Mindent jól lát, pontosan, élesen. Kint már sötét van. De ő nem tévedne el: a göröngyét is ismeri, a gödröt is ismeri, a szelet is ismeri, az esőt is ismert, a füveket is ismeri. Ismer itt mindent, ismeri itt minden. Ami az életében nem is történt, az álom volt. Ide köti nyolcvanhárom év, ide köti egy hosszú emberélet. Máshol csak gurulna, értelmetlenül, céltalanul, mint a szelet kergető ördögszekér. Itt van az ö gyökere, mé­lyen, mint az utolsó leveleit szélbe fektető eperfáé. Az ő gyökerei még mélyebben vannak, mert ember, aki érez és emlékszik. Ezért nem ment innen. Csak örökre akar innen menni, de úgyis nehezen, mert nem akar megválni a világtól, ettől a világtól: a háztól, a kútágastól, a tanyaudvartól, a csillagoktól, a földek­től, a fáktól, az állatoktól és — az eperfától. Megvan-e minden? — jut hirteen eszébe. Világos elmével ül fel. Könnyen, segítség nélkül. Ki­száll, indul az udvarra. A gyerekei nem mernek szólni, csak követik. Hatalmas, csontos termetét most is meghajlítja, hogy kiléphessen az udvarra. Kicsit megáll. Nézi a sötétet. Megindul. Szinte lebegve körüljárja a tanyát^ S ekkor zúgva szólítjd az eperfa. Megrezzen. ' A fa zúg, zúg, zúg. S 6 megy, megy, megy. Odamegy a zúgó fához. Reszketni kezd. Mindketten reszketnek. Fél, hogy összeesik. Átkarolja, átöleli a fát. Nem éri a vastag törzset, de ölelt, erősen, szorosan, s úgy érzi, a fa visszaölel, de annyira, hogy ropog bele a csontja. Lassan ereszkedik le a földre. Gyerekei felemelik. Az ágyba halottat fektetnek vissza. Két óra múlva fejszék erős csapásaitól meginog a ha­talmas eperfa. Recsegve, ropogva dől. Menekülnek ká­rogva a varjak, szétszóródnak a sötétbe... r i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents