Szabad Földműves, 1975. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1975-10-25 / 43. szám
Szabad földműves Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának hetilapja SZAKMELLÉKLET: KERTESZET 6S KISALLATTENVESZTES Kulcsfontosságú feladat: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar továbbfejlesztése A múlt héten ülésezett Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. A Központi Bizottság kétnapos tanácskozásán a CSKP KB októberi ülésének határozataival, és ezekből a szlovákiai kommunisták munkájára háruló feladatokkal foglalkozott. A Központi Bizottság megtárgyalta a Szlovákia Kommunista Pártja kongresszusának összehívására beterjesztett javaslatot, Szlovákia 1978—1980. évekre szóló gazdaságfejlesztés főbb feladatait és élelmiszeripar továbbfejlesztésének kérdéseit. Szlovákia gazdaságának 1970—1980 fejlesztési fő feladatairól, amelyet a CSKP XV. kongresszusa tárgyal és hagy jóvá. Peter Colotka elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Szocialista Köz társaság miniszterelnöke számolt be. Beszédében kiemelte, hogy az egységes csehszlovák gazdaságfejlesztési tervben a Szlovák Szocia lista Köztársaság vonatkozásában a fő cél a természeti és a gazda sági feltételek Jobb kihasználása. Szlovákiának fokozott mértékben kell kivennie részét a csehszlovák gazdaság fejlesztéséből, hatéko nyabban hozzá kell járulnia a társadalmi eszközök képzéséhez, s ennek alapján növekednie kell részesedésének felhasználásában is. mi által ki kell alakulnia a feltételeknek a Cseh Szocialista Köztársaság gazdasági szintjével való fokozatos kiegyenlítődéshez. Az SZLKP KB tanácskozásán felszólalt Václav Hüla, a CSKP Elnök ségének a tagja, a CSSZSZK kormányának az alelnöke, az állami tervbizottság elnöke. Az SZLKP KB Elnökségének a szlovákiai mezőgazdaság és élelmi szeripar további fejlesztésének kérdéseiről szőlő jelentését Ján Janik elvtárs, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára terjesztette elő. * A plénumtanácskozás vitával folytatódott. A vitában hósz elvtárs szólalt fel. A felszólalók teljes támogatásukról biztosftották az SZLKP KB Elnökségének jelentését, konkrét javaslatokat tettek Szlovákia mezőgazdasága és élelmiszeripara további fejlesztése megoldására, majd állást foglaltak az SZSZK fontos gazdasági feladataihoz a ha todik ötéves tervidőszakban. A Központi Bizottság egyértelműen elfogadta az arra vonatkozó határozatot, hogy az SZLKP kongresszusát 1978. március 25-re hívták egybe. Teljes mértékben azonosftja magát a CSKP KB októberi ülésé nek a mezőgazdaság és élelmiszeripar további fejlesztéséről szóló határozatával, amelyet a Szlovák Szocialista Köztársaság feltételeire alkalmazott. A határozatban jóváhagyta az SZSZK 1978—ШО-as évekre szóló 8. ötéves népgazdaságfejlesztési tervjavaslat kidolgozására vonatkozó Irányelvek előkészítésének alapvető feladatait és az SZLKP KB El nökségének jelentését Szlovákia mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztésének kérdéseiről. A zárszóban Jozef Lenárt elvtárs. a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára méltatta azokat a sikereket, amelyeket Szlovákiában a CSjKP XIV. kongresszusa irányvonalának és az SZLKP kongresszusa határozatainak megvalósftásában elértek. Megemlítette, hogy az SZSZK népgazdaságának további fejlesztését azzal a marxi lenini irányvétellel kell továbbfolytatni, amelyet 1969. áprilisában tűztek ki. Rámutatott a továbbiakban annak szükségszerűségére, hogy a gyakorlatban következetesebben kell érvényre juttatni a tudomány és a kutatás eredményeit, és ezzel kapcsolatban hangsúlyoz ta, hogy gyorsabb ütemben szükséges fejleszteni az ipart, elsősorban a gépipart, s bekapcsolni azt a nemzetközi munkamegosztásba. Szlovákia Kommunista Pártja KB 1975. október 15-16-i ülésének HATÁROZATA Foto: CSTK Szemelvények ján janik elvtársnak, a; SZLKP KB titkárának előadói beszédéből Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága megtárgyalta a Szlo vákia Kommunista Pártja Kongreeszu sának összehívására beterjesztett javaslatot és ezzel kapcsolatban a pártszervek és szervezetek feladatait a kongresszus előtti időszakban. Kiindulva a CSKP Központi Bizottsága júliusi plénumának határozataiból. megítélte a szlovákiai népgazda ság-fejlesztési hatodik ötéves tervre vonatkozó javaslat kidolgozásával kapcsolatban az irányelvek fő feladatait. Továbbá konkrétan megfogalmazta a szlovákiai mezőgazdaság és élelmiszeripar további fejlesztésének a CSKP KB októberi ülésén hozott határozatokból eredő feladatait. I. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága a CSKP alapszabályzatának 39. cikkelyével és Csehszlo vákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága határozatával összhangban úgy dönt, hogy (Folytatás a 1976. MÁRCIUS 25-RE összehívja Szlovákia Kommunista Pártja kongresszusát az alábbi napirendi pontok megtárgyalására: 1. Az SZLKP KB jelentése a CSKP XIV. kongresszusa és az SZLKP legutóbbi kongresszusa határozatainak teljesítéséről és a szlová kiai pártszervezetek további feladatairól. 2. A SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának jelentése. 3. Az SZLKP Központi Bizottságának és Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának megválasztása. 4. A kongresszusi dokumentumok megtárgyalása és jóváhagyása. A Szlovákia Kommunista Pártja kongresszusára kiküldendő delegátusok megválasztása a CSKP alapszabályzata szerint a kerületi konferenciákon és Bratislavában a városi konferencián történik. Feladatul adjuk az SZLKP KB Elnökségének és Titkárságának, hogy biztosítsa az SZLKP kongresszusának tartalmi, káder- és szervezési előkészítésével kapcsolatos feladatokat. 2. oldalon.) Csehszlovákia Kommunista Pártja XV. kongresszusának előkészítésével kapcsolatban a CSKP Központi Bizottsága októberi ülésén értékelte a XIV. pártkongresszusnak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar számára kitűzött irányvonlának megvalósítását, és intézkedéseket hozott a Csehszlovákia fokozottabb élelmiszer-önellátására Irányuló folyamat meggyorsítására a 6. ötéves tervben. Ülésünknek az a feladata, hogy bíráló igényességgel értékeljük, milyen eredményeket értünk el a CSKP XIV. kongresszusa és az SZLKP kongreszszusa által kitűzött feladatok teljesítésében, s hogy Szlovákia visszonyatra lebontsuk a CSKP Központi Bizottsága által elfogadott határozatokat és intézkedéseket. A CSKP XIV. KONGRESSZUSA ÉS AZ SZLKP KONGRESSZUSA HATÁROZATAI TELJESÍTÉSÉNEK EREDMÉNYEI A CSKP XIV. kongresszusa azon. feladatának konkretizálásában, hogy az élelmiszerfogyasztás növekedését saját termelésből fedezzük, az SZLKP kongresszusán és a Központi Bizottság 1972 áprilisi plénumán arra helyeztünk súlyt, hogy az összes termelési ágazatban teljes mértékben kihasználjuk a termelés növekedésének tartalékait úgy, hogy az 5. ötéves terv feladataival összhangban biztosítsuk az SZSZK-ban és országos viszonylatban is a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés gyorsabb növekedését. Amint a CSKP KB októberi plénuma megállapította, Csehszlovákia a mezőgazdaság fejlődésének dinamikáját Illetően a világ élenjáró országai közé tartozik. A növénytermesztésben rövid ldö alatt érvényesült a gabonatermesztés fejlesztésére vonatkozó kongresszusi irányvonal. A párt-, az állami és a gazdasági szervek és szervezetek politikai szervező munkájukban fokozott figyelmet szenteltek ennek a feladatnak azon a területen is, hogy a termelést jő minőségű vetőmagfal, elsősorban szovjet búzafajtákkal, hazai árpafajtákkal és más intenzifikálási tényezőkkel lássák el. így elértük, hogy Szlovákiában az Idei gyengébb termés ellenére a gabonaneműek termelése az előző ötéves tervhez viszonyítva 4,2 millié tonnával, vagyis egyharmadával lesz nagyobb. A gabonaneműek termelésében az 5. ötéves terv feladatait mintegy 1,8 millió tonnával, vagyis több mint 12 százalékkal teljesítjük túl, a felvásárlás tervét pedig több mint 1 millió tonnával, vagyis csaknem 40 százalékkal. Bizonyos előrehaladást értünk el a szálastakarmányok, a burgonya-, a zöldség- és a gyümölcstermesztésben, a cukorrépa hektárhozamának növelésében. Az elért eredményekkel azonban nem lehetünk elégedettek. A jobb termelés érdekében nagyobb figyelmet kell fordítani az említett ágazatok technikai ellátottsága megjavításának, a jó minőségű vetőmagvak és ültetöanyagok termesztésének. A növénytermesztésben nagy súlyt helyeztünk a növényvédelem és a növények táplálása további megjavítására. Az 5. ötéves tervidőszakban a műtrágyák fogyasztása csaknem 30 százalékkal emelkedett, vagyis egy hektár mezőgazdasági területre 210 kilogramm tiszta tápanyag jut, s ezáltal a vegyipar teljesítette kftűzött feladatát. Problémáink voltak azonban a műtrágyák és a különböző mezőgazdasági vegyszerek szállításának folyamatosságát és a szükséges választékát illetően. Bírálag értékeljük azoknak a mezőgazdasági üzemeknek a vezetőit, ahol nem gazdálkodnak eléggé racionálisan a műtrágyákkal és a vegyszerekkel, ahol nem használják ki megfelelően 'a szerves és a meszes trágyák forrásait. Az SZLKP kongresszusa kiemelte a talaj termékenysége növelésének jelentőségét. Az • ötéves tervidőszak folyamán az^ SZSZK-ban körülbelül 80 ezer hektáron építenek öntözőcsatornákat. Ez azonban kevesebb, mint amennyit az SZLKP kongresszusa kitűzött. jobb eredményeket értünk el a nedves talajok Iecsapolásában. Több mint 80 ezer Jiektárt csapoltunk le, ebből 30 ezer hektárt a kelet-szlovákiai síkságon. Nem beruházási jellegű talajjavítási munkákat 242 ezer hektáron végzünk el. jogosan bírálható a mezőgazdasági földterületek védelme; hiszen a szántóterület 1971 és 1974-es években 56 ezer hektárral csökkent. A növénytermesztés gépesítésében túlteljesítettük az ötéves terv feladatait. Ez főleg и traktorok, gabonakombájnok, begyűjtőkocsík és más gépek szállítására vonatkozik. Nem biztosítottunk azonban megfelelő gépeket a burgonya begyűjtéséhez, a szálas takarmányok és más termények termelésének gépesítéséhez a lejtős területeken. Lemaradás tapasztalható a kukorica begyűjtésének és feldolgozásának komplex gépesítésében. Az állattenyésztésben pozitívan értékeljük, hogy a szocialista szektorban 1971—74-ben 18,7 százalékkal növekedett a szarvasmarhaállomány és 19,4 százalékkal a tehénállomány. Ez a növekedés nem elegendő azonban ahhoz, hogy teljesítsük az ötéves terv feladatait, mivel jelentősen csökkent az egyéni tenyészetekben levő szarvasmarhaállomány. Az állattenyésztésben nem kielégítő az Istállók kapacitása. Az ötéves tervidőszak folyamán 77 ezer férőhellyel növelik a sza;vasmarha-istállők, 217 ezer férőhellyel a sertésistállők számát. Ez jelentős gyarapodás. 1970— 1974-ben azonban több mint 100 ezer férőhelyet jelentő istállókat lebontottak, vagy más célokra használtak elhasználódottságuk miatt. Ebben az ötéves tervidőszakban nagy volt az élelmiszeripar növekedésének dinamikája. Az idei feladatok teljesítésével az élelmiszeripari termelés ebben az ötéves tervben a tervezett 23,4 százalék helyett 33 százalékkal emelkedik, az árutermelés pedig a tervezett 24 százalék helyett több mint 31 százalékkal. Komoly problémát jelent, hogy az élelmiszeripar a megnövekedett menynyiségű mezőgazdasági nyersanyagokat a hús- és a tejiparban, a cukorgyárakban, a borüzemekben és az alkoholmentes Italok gyártásában csak a kapacitások túlterhelésével tudja feldolgozni. Értékeljük, hogy az élei« miszeripar. dolgozói a nehéz feltételek között is sikeresen teljesítik megnövekedett feladataikat, s így hozzájárulnak lakosságunk élelmiszerellátásának stabilitásához és folyamatosságához. Az ötéves tervidőszakban négy húsfeldolgozó üzemet, öt tejüzemet, három baromíiüzemet, tíz péküzemet, nyolc mélyhűtőt és további kapacitásokat kezdtünk építeni. Több akció építése — elsősorban a tej- és e húsiparban — késik, s ezáltal elhalasztódik üzembe helyezésük. Ebbe nem nyugodhatunk bele. A CSKP KB és az SZLKP KB 1974 májusi ülése határozatainak értelmében a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban is intézkedéseket foganatosítottak a tudomány, a kutatás és a nemesítés feladatainak fokozására, valamint a termeléssel való kapcsolataik elmélyítésére. A termelés növelése és hatékonysága szempontjából jelentős hozzájárulást jelent a koncentrálás és a szakosítás. Ebben az ötéves tervidőszakban újabb előrehaladást értünk el a szakosított közös üzemek építésében és fejlesztésében, valamint abban, hogy a szövetkezetek egyesítésével megteremtsük a feltételeket a termelés magasabb fokú koncentrálásához és szakosításához. Négy év alatt a szövetkezetek száma több mint a felére csökkent, s az efsz-ek átlagos íöldterülete több mint a kétszeresére növekedett. A szocialista mezőgazdaság fejlődésének eredményeit értékelve előtérbe került az ember feladata. Szlovákiában a mezőgazdaságban ma több mint 1D ezer főiskolai s több mint 35 ezer középiskolai végzettségű és további 10 ezer tapasztalt munkaszervező dolgozik. A dolgozók kezdeményezésén kívül ez jelenti a döntő erőt az ösz(Folytatás á 3. oldalon.)