Szabad Földműves, 1975. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1975-08-23 / 34. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1975. augusztus 23. A föld élelmezésünk nélkülözhetetlen forrása (Folytatás az 1. oldalról.) feudális, illetve később a kapitalista tulajdon a kisparasztok számára csupán a tengődést tette lehetővé, sokak számára pedig még azt sem. Falvaink mezőgazdasági túlnépesedését a kapitalizmus a tömeges kivándorlás drasztikus módszerével szerette volna megoldani, a parasztság ősrégi földéhségét pedig álföldreformokkal. A szlovákiai példán is kézzelfoghatóan bizonyítjuk Lenin szavainak igazságát arról, hogy a kapitalista kizsákmányolás feltételei között a földműves csupán egész családja embertelen robotolása által képes magát a felszínen tartani. Az idősebb és a középkorú generáció még élénken emlékezhet a falvainkon uralkodó állapotokra. Napjainkban már elképzelhetetlen, hajnaltól késő estig tartó kemény munkára, a kis- és középparasztok eladósodására, a gépekbe és a földalap növelésére fordítható eszközök hiányára, aminek következtében a termelés alacsony volt, százezrek nyomorogtak és tengették életüket. Csakis hazánknak a szovjet hadsereg általi felszabadítása, a népi de mokratikus Csehszlovákia megszületése, a munkásosztály általi hatalomátvétel, a munkás parasztszövetség megszilárdulása tette lehetővé — Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetése alatt — sikerült megoldani dolgozó parasztságunk létfontosságú kérdéseit. Megvalósult az az ősrégi vágy is, hogy a föld azoké legyen, akik dolgozzák. Mindnyájan jól tudjuk, hogy ez a gondolat mezőgazdaságunk szocialista átépítésének folyamatában maradéktalanul életrekelt, a lenini szövetkezeti terv megvalósítása által, és ezzel egyidöben a termőtalajon való gazdálkodás új korszaka kezdődött. Emlékezzünk csak arra, tisztelt barátaim, hogy ennek az útnak elején a gondolat ellenzői sikertelenséget és csődöt jósoltak, rámutatva arra, hogy a szövetkezetek a parasztok koldussá tételét és az egész társadalom éhínségét eredményezik, hogy megbontják a parasztok közvetlen kapcsolatát a földdel, hogy szétszakítják az elődökhöz fűződő érzelmi szálakat: De semmi ilyen nem történt. Szocialista mezőgazdaságunk negyedévszázados eredményei meggyőzően igazolják, hogy semmiféle csőd nem következett be, hanem ellenkezőleg, a kistermelési gátak leküzdése a termelés óriási növekedését és a földművesek életének szembetűnő javulását eredményezte. Ezek az eredmények egyúttal azt bizonyítják, hogy egész társadalmunk kapcsolata a földdel és a föld művelőivel megjavult. A földalap felőli gondoskodás és a talaj védelme, kihasználása és termővé tétele, újabb, minőségileg magasabb szintet ért el. A SIKER ZÁLOGA A NAGYÜZEMI TERMELÉS A szocialista rendszer ulyan lehetőségeket nyitott amely a hajdani magángazdálkodó földműves számára elérhetetlen volt. Nem gondolunk itt csupán az olyan jelentős akciókra, amelyek a kelet-szlovákiai alföld, a Záhorie, Dél-Morvaország, a treboiii katlan és más területek termövétételét célozták, hanem arra is, hogy a földalap racionális, valóban szocialista gazdálkodást elősegítő feltételeit mindenütt kihasználják. A rekultiváció. a víztárolás rendezése, az elvizenyosödütt talajok lecsapolása, valamint öntözőrendszerek építése, a gondoskodásnak csupán egyik részét jelentette. Ezen kívül egyre növekedett a gépek, a műtrágyák és más vegyszerek szállítása, minőségileg jobb vetőmag és ültetőanyag került forgalomba. amelyet földműveseink egyre jobban, célszerűbben tudnak felhasználni. Az említett anyagi-műszaki feltételek mellett földműveseink képes ségei, hogy a tudományos-műszaki haladást elsajátítják és felhasználják a nagyüzemi termelésben, annak a sikernek forrása, amit pártunk irányvonalának megvalósítása során, különösen az utóbbi esztendőkben elértünk. Pártunk XIV. kongresszusa ugyanis kihangsúlyozta, hogy „következetesebben kell kihasználnunk a termelési eszközöket, elsősorban a földalapot...“ joggal vagyunk büszkék, tisztelt barátaim, szocialista mezőgazdaságunk dinamikus fejlődésére, a gabonatermesztésben elért nagyszerű sikerekre. a növénytermesztés és az állattenyésztés egyéb szakaszain kimutatható jó eredményekre, az össztermelés növekedésére. Mindez — s ezt a kiállítás is kétségtelenül bemutatja — a termőtalajon folytatott gazdálkodásunk növekvő színvonalát bizonyítja. z Egyidejűleg azonban — szocialista társadalmunk szükségleteit szem előtt tartva — tudatosítjuk, hogy a mezőgazdaságunkra a hatodik ötéves terv időszakában és távlatilag a további időszakban is új, még igényesebb feladatok várnak. A cél az. hogy néhány év leforgása alatt gabonából önellátók legyünk és tovább növekedjék az önellátás aránya a többi alapvető élelmiszer termelésében is. A növénytermesztés intenzív növekedése, amely a mezőgazdaság fejlesztésének kulcskérdése, megköveteli, hogy még jobban használjuk ki a rendelkezésünkre álló földalapot. E téren is csakúgy, mint egész életünkben, a pozitív eredmények teljesen jogos értékelése mellett a CSKP KB novemberi plenáris ülésének ha tározatai értelmében alkalmaznunk kell a bíráló igényesség módszerét, nem szabad megelégednünk az elértekkel, céltudatosabban kell felhasználnunk a tartalékokat, határozottabban kell leküzdenünk a hibákat és kiküszöbölni a gyenge pontokat. A FÖLDALAP VÉDELME ÉRDEKÉBEN Ennek értelmében kerüljön egész társadalmunk figyelmének középpontjába a földalap még hatásosabb védelme. Általánosan elismert annak a jelszónak létjogosultsága és igazsága, amely kiállításunk központi jelszava: „A termőtalaj, az élelmezés pótolhatatlan forrása“. A mezőgazdasági földalap fejlődésének elemzése azonban azt mutatja, hogy ötéves tervünk e legutóbbi négy esztendeje alatt a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban a mezőgazdasági földterület 73 251 hektárral, ebből a szántóterület 24 808 hektárral csökkent. Ezek intő számok. Ha a földalap csökkenése terén ilyen ütemben haladnánk tovább, úgy 2000-ig az összterület 450 ezer hektárral csökkenne, ami hét, esetleg nyolc járás összterületét teszi ki. Tudjuk, hogy a nagyszabású építkezés — egyrészt lakás és polgári építkezés, másrészt az ipari üzemek, az úthálózat, az ásványok nyerésének fejlesztése stb. — törvényszerűleg a földalap bizonyos csonkítását jelenti. Azonban erélyesen szembe kell szánnunk mindenfajta meggondolatlan, indokolatlan beavatkozással, amely saj nos, egész társadalmunk kárára néhol még előadódik. Ezért kellő intézkedéseket foganatosítunk — a törvény most készülő felújítását beleértve — a földalap hatékonyabb védelme, intenzívebb kihasználása és a mezőgazdasági földalap növelése érdekében. GONDOLjUNK A JÖVŰ NEMZEDÉKÉRE Az elsődlegesen felelősségteljes, lelkiismeretes — mondhatnám kom munista — viszonynak a földhöz, a talaj védelméhez és kihasználásához feltétlenül át kell hatnia felelős szerveink gyakorlatát, el kell jutnia minden polgárunk tudatába. Ez nemcsak a mezőgazdaságunk előtt álló igényes feladatok szempontjából szükséges. Nélkülözhetetlen a kellő minőségű életkörnyezet védelme és kialakítása szempontjából, országunk kulturált arculata érdekében, tehát a jelen és a jövő nemzedéke szempontjából. Örömmel fejezem ki azt a meggyőződésemet, hogy ehhez „A talaj, az élelmezés pótolhatatlan forrása" című kiállításunk is hozzájárul, amely bemutatja az elért eredményeket, kitűzi a további utat és kifejezi mezőgazdasági, gépipari, vegyipari, erdő- és vízgazdálkodási dolgozóink, a tudományos kutatás dolgozóinak, valamint a gyakorlat dolgozóinak azt az eltökélt szándékát, hogy biztosítják Csehszlovákiában a szocialista mezőgazdaság további sikeres fejlődését. Emellett nagyobb mértékben támaszkodunk majd a testvéri szocialista országokkal, különösen a Szovjetunióval létesített és jól bevált együttműködésre és a nemrég Helsinkiben elfogadott elvek szellemében támogatjuk az eredményes együttműködést a többi országokkal is. fjusiáv Husák a CSKP KB főtlt. ” kára, köztársasági elnök, az elmúlt héten a prágai várban fogadta a csehszlovák mezőgazdasági dolgozók küldöttségét. jozef Nágr cseh és Bohuslav Večera szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter jelentette Husák elvtársnak, hogy a mezőgazdasági dolgozók teljesítették a gabonafelvásárlás állami tervfeladatait. A Cseh Szocialista Köztársaság mezőgazdasági dolgozói augusztus 14-én 100,2 százalékra, a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban pedig 101,5' százalékra teljesítették a felvásárlási tervet. A CSSZK mezőgazdasági dolgozói teljesítették a hazánk felszabadulása 30. évfordulójára vállalt kötelezettségüket Is és terven felül már több mint 80 ezer tonna xzemesterményt adtak el az állami felvásárló szerveknek. A CSSZSZK-ban levő mezőgazdasági üzemek a míilt évhez viszonyítva kilenc nappal hamarabb teljesítették az eladási tervet. Ebből az alkalomból a CSSKP KB és a szövetségi kormány elismerő levelet intézett a CSSZK kormányához. A levél bevezetőjében a CSKP Közpőnti Bizottsága és a CSSZSZK kormánya kifejezte afeletti örömét, hogy a Cseh Szocialista Köztársaság mezőgazdasági dolgozói 100,2 százalékra teljesítették az állami gabonafelvásárlási tervet. Ezzel az egész Cseh-Az odaadó munka meghozta gyümölcsét A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZÓK TELJESÍTETTÉK A GABONAFELVÁSÁRLÁS ORSZÁGOS TERVFELADATÁT szlovák Szocialista Köztársaság 101,5 százalékra teljesítette az állami felvásárlási kötelességét. A CSKP Központi Bizottsága és a CSSZSZK kormánya elvtársi köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik áldozatkész munkával járulnak hozzá az Idei aratás sikeres befejezéséhez és az állami gabonafelvásárlási terv túlteljesítéséhez. Ezek a sikerek a szövetkezeti dolgozók, az állami gazdaságok dolgozói és a többi njezőgazdasági dolgozó lelkiismeretes munkájának eredményei. Elismerés illeti főleg a kombájnosokat, traktorosokat, a gépjavítókat, a felvásárlási szervezetek dolgozóit, a szervezőket és mindazokat a dolgozókat, akik vállvetve igyekeztek gyorsan és színvonalasan befejezni az aratást. Elismerés illeti a pártszervek és szervezetek, a mezőgazdasági irányító szervek, a nemzeti bizottságok, a társadalmi szervezetek politikai és szervező munkáját, az ipari vállalatok .dolgozóinak elvtársi segítségét. Tiszteljük az ifjúság eredményes munkáját is, amely az „Egy szem se vesszen kárba“ mozgalom kibontakoztatásával jelentős mértékben hozzájárult a betakarítás mielőbbi befejezéséhez és a szemveszteség csökkentéséhez. A mezőgazdasági dolgozók kezdeményezését és hazánk felszabadítása 30. évfordulója, valamint a XV. pártkongresszus tiszteletére tett szocialista kötelezettségvállalásaikat fel kell használni az őszi munkálatok zavarmentes elvégzésére és az Idei év még hátralevő feladatainak biztosítására. Ezzel fontos lépést tesznek a 6. ötéves tervidőszak első évének sikeres indulásához, ez lesz a mezőgazdasági dolgozók legjobb hozzájárulása a CSKP XV. kongresszusának előkészítéséhez. Jöjjön a X. aratóünnepélyre, Nitrára Az Agrokomplex ’75 országos mezőgazdasági kiállítás politikai és társadalmi kicsúcsosodása az augusztus 30—31-én megtartott X. szlovákiai aratóünnepély lesz. A földművesek nagy manifesztációját a felszabadülás 30. évfordulójának jegyében rendezik meg. A színpompás ünnepségsorozat mozzanataiból megemlítünk néhányat. Pénteken, augusztus 29-én együttesek adnak kultúrműsort délután 2 órától, este 8 óráig, a téli stadionban. Á délutáni órákban kerül sor a „vásárvároska“ megnyitására és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium pártfogása alatt sportvetélkedőket rendeznek. Azok, akik korábban érkeznek az aratóünnepélyre, tehát ugyancsak szórakozhatnak. Szombaton korán kel a város lakossága és az Idelátogatókkal együtt a Lomonosov utcában és környékén gyülekeznek. A nagy békemanifesztáción a párt és állami küldöttség vezetője 9 óra tájban tartja ünnepi beszédét. Ezután kerül sor 'a felvonulásra és az allegorikus kocsik bemutatkozására. Az előző aratóünnepélyektől eltérően, idén —a célszerűséget követve — előre meghatározzák, hogy az egyes kerületekből, járásokból, hányán vehetnek részt a felvonuláson. A rendezőség abból indult ki hogy így sokkal rugalmasabban folynak le az ünnepségek. Lesznek felvonulók, és sokezren olyanok is akik a színpompás bemutatót megtekintik, megcsodálják. Az allegorikus kocsik hatalmas feliratokkal fejezik ki népünk köszönetét azért, hogy a hős.szovjet katonák 30 évvel ezelőtt szabadították fel hazánk dolgozó népét. Óriási transzparensek üdvözlik pártunk közelgő XV. kongresszusát. A nők nemzetközi évét gyönyörű, színpompás „élő fal“ érzékelteti. Népünk békevágyát az allegorikus kocsik is visszaltlkTözik. Az élén például egy talajjavító géppé átalakított tank halad, mintegy szimbóluma annak, hogy ideje lenne már minden öldöklésre gyártott gépi eszközt békés célokra átalakítani. A felvonulás után különböző kulturális és sportrendezvények szórakoztatják a részvevőket. Az esti órákban a szabadtéri színpadon bemutatkozik a preáovi Ukrán Népművészeti Együttes. Továbbá fellépnek a Szlovák Nemzeti Színház és a SĽUK művészei, valamint a közismert Karel Gott, Waldemar Matuška, Ivan Krajíček, Oldo Hlaváček és mások. A kulturális program után gyönyörű tűzijáték ragyogja be majd az ősrégi Nitra falait, köszöntve az eredményesen dolgozó földműveseket. Vasárnap,* augusztus 31-én további kulturális és sportrendezvényeken vehetnek részt a látogatók. A délutáni órákban az autósak mérik össze ügyességüket a Mezőgazdasági' és Élelmezésügyi Minisztérium poharáért, amelyet a felszabadulás 30. évfordulójának tiszteletére rendeznek. jöjjön tehát Nitrára, aki teheti, a X. szlovákiai aratóünnepélyre, mert igazán olyan szép élményekben lesz része, amelyet egyhamar nem fog elfelejteni. (bj Napirenden: az őszi munkákra való felkészülés A múlt héten a mezogaz dasági munkálatokat irányító bizottság befejezte az aratással kapcsolatos szervezési tevékenységét, tárgyalt a még hátralevő teendőkről, majd áttért az őszi munkákkal kapcsolatos előkészületek megbeszélésére. Mivel a gabona betakarítása az elkövetkező napok ban jóformán mindenütt be fejeződik, a bizottság már megállapíthatta: az elmúlt évekhez képest és az idei nehéz körülményeket figyelembe véve, az aratást aránylag időben elvégzik, ami kellő tanúbizonysága a betakarításban résztvevők hősies helytállásának. Ezt bizonyítja az is, hogy a múlt évben augusztus közepén még csak 79,8 százaléka volt az összgabona mennyiségnek learatva. Az idén ez a százalékarány lényegesen jobb. Nem telik el sok idő s megkezdődik az ősziek be gyűjtése. Ahhoz azonban, hogy ezek a munkák zavartalanul el legyenek végezve, szükséges biztosítani a gépek üzemképességét. Eddig Szlovákiában — majd a i ősszel alkalmazott — betakarítógépek háromnegyed része működőképes, és a többi javítása jó ütemben halad. A bizottság a jelenlegi munkákkal kapcsolatosan intézkedést tett a hüvelyesek és a len minél gyorsabban történő betakarítása érdekében, mivel ott némi le maradás mutatkozott. Persze a termés mennyisége és minősége aránylag jó s nem kerül sor a tavalyi rossz példára, amikor ugyanis a len bizonyos részét kénytelenek voltak beszántani. Meggyorsult ütemben halad Szlovákia szerte a szán tás. A talaj hőmérséklete és nedvességtartalma kielégítő, így meg van a lehetősége annak, hogy gazdaságainkban jó feltételeket biztosítsanak majd a következő évi gazdag termés érdekében. A bizottság határozottan felhívta a mezőgazdasági üzemek figyelmét a fokozottabb gyomirtásra. A sok csapadék következtében feltételezhető, hogy a talajba szóródott gyommag tavaszszal megnehezíti a munkálatokat, — ha nem történnek kellő védekező intézkedések. A gyomirtószerekkel való ellátás az elkövetkezőkben aránylag jó lesz, de mivel költséges vegyszerekről van szó, okosan, módszeresen kell majd ezeket a hatóanyagokat felhasználni. A vetőanyag előkészítésére és elosztására a közeljövőben fokozottabb figyelmet fordítanak, mert ez szintén jelentősen befolyásolja a jövő évi termés minőségét, mennyiségét. —kalita— Napjainkban nagyon gyakran felvetődik az a kérdés, hogy a szocialista országokban milyen a nők foglalkoztatottságának aránya. Mivel országonként más-más adatokról árulkodnak ezek a kimutatások, a fejlődés mindenhol emefkedő: a Szovjetunióban a munkaképes nők 92,5 százaléka dolgozik vagy tanul. Hazánkban a dolgozó nők a munkaerőnek mintegy 47,5 százalékát teszik ,ki. Ez az arány Lengyelországban, Bulgáriában 48 százalék. Magyarországon, ahol a munkanélküliség jóformán 1950-ig fennállt, ma már a munkaképes nők 82 százalékban vesznek részt a termelésben. Az egyes technikai berendezések előállításánál, kezelésénél milyen arányban vesznek részt nők? A Szovjetunióban az elektrotechnikai és a műszeripari dolgozók 47 százaléka, a finommechanikai üzemek dolgozóinak 05—87 százaléka nő. Az utolsó tíz évben négyszeresére növekedett a mérnökök száma, ami igen pozitív tényező. A nők szerepe gazdasági és társadalmi életünkben Nagy eredménynek könyvelhető el az, hogy egyes szoj cialísta országokban gyökeresen megváltozott a mezőgazdaságban dolgozó nők helyzete is. A magasfokú gépesítés mindinkább ipari jelleget ad az itt folyó termelésnek, kizárva a nehéz fizikai munkafolyamatokat, örvendetesen növekszik a gépesítés területén dolgozó nők száma, vagyis a növénytermesztési, az állattenyésztési munkakörökben egyre bonyolultabbb .gépi berendezéseket is kezelnek nők. A Szovjetunióban a főiskolai képesítéssel rendelkezők felét, Csehszlovákiában, az NDK-ban és Magyarországon 40 százalékát nők teszik ki. Ebből is jól látható az, hogy a nők műveltségi szintje is megfelelő mindennemű tisztségek ellátásához. Társadalmunk nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a lakásviszonyok Javuljanak. Habár a i szolgáltatások területén mindmáig vannak hiányosságok, j még nem férkőzött be a köztudatba az, hogy a mosás, tisztítás csaknem teljesen központilag is megoldható, í Elég „szomorú“ az a statisztikai kimutatás, amely azt ábrázolja, hogy a szolgáltatásokat többnyire a szellemi munkát végző nők használják ki. Sajnos, a fizikai munkát végző nőknek csupán csekély százaléka könnyíti meg ezzel mindennapi munkáját. Természetesen nem lehet említés nélkül hagyni azt, hogy az utóbbi években I már ezen a téren is javulás állt be. —ita—