Szabad Földműves, 1975. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1975-08-16 / 33. szám
10 KAMIÉN ISTVÁN: Szép szál ember volt Köröm András. Arca barna, pirospozsgás, haja koromfekete, bajusza tömött. Gyakran kacagott, ilyenkor kivillant fehér fogsora. Erő is volt benne, mégpedig nem akármilyent ... Duhajkodásból, kivagyiságból, a cimborák bíztatására nyakába vett zsák búzát, azzal sétált egyet, nótázva, danolászva: „Nyisd ki babám az ajtót, csendesen, hogy ne hallják a szomszédok...“ Vagy: „Lehullott a rezgő nyárfa ezüst színű levele...“ Máskor meg: „Akácos út, ha végigmegyek rajtad én ...“ Ha kocsmában iddogáltak, odaszólt Suki Béla prímásnak: — No cimbora, most pedig utánaml Végigkísértette magát éjféltájt Galamb Maris házáig, ott húzatta az „Akácos utat“. Halkan énekelt az ablak alatt, míg Galamb Maris csendesen kinyitotta és húzták mindaddig, míg egy csókot kapott, amit kamatostul visszaadott. — föl van lelkem, egyem meg a szíved... — súgta Maris. — Szeretsz, kedves? — kérdezte. — Hogyne, kedves, a sírig — volt a válasz. Aztán elbúcsúztak, szép csendben ballagtak. Andris kigombolta kabátját, mert a nótázásbán kimelegedett. Gondolatait is össze kellett szedni, mert nemcsak Galamb Maris volt a kedvese, hanem Sólyom Julcsa is. Tyű, az árgyélusát! De gyönyörű fekete szeme volt annak a Julisnak. Ha valakinek szemébe nézett, megigézte. Ettől még Köröm András sem volt mentes, pedig ö csak vigyázott! Nem szeretett volna egy nő hatalmába kerülnil Hogy ugráltassa, mint egy kölyökmacskát a gyerekek. Olyan aztán nincs ... Pedig van, mert Sólyom Julcsa néha-néha megtette. Még a kútra is elküldte. Igaz, előbb jól körülcsókolta: — Kedves, hozzál már két kanta vizet a kútról... Ilyenkor egy cseppet elfintorította a száját, arra gondolt, hogy kibeszélik a vénasszonyok, akik ráérnek naphosszat pletykázni a kútnál sorban állva: — Nahát, ez a Köröm András is ... En nem tudom, milyen emberi Szegény, megboldogult feleségének még az udvari kútból sem vitt be egy vödör vizet... Itt van ni, ennek a Sólyom Julcsának visz ... Igaz, kétszer is kérte: — Ha hozol két kantával, főzök neked olyan túrós csuszát töpörtyűvel... még téfel is lesz rajta ... Ha Icétfelől újból megcsókolta, András már fogta is a két kantát, ballagott. Igaz, tekingetett jobbra-balra, nem látják-e sokan az utcán, de aztán vigasztalta magát: — Kinek mi köze hozzá ... majd nyakonlöttyintem őket... Nézték, nézték, de nem annyira őt, inkább a ragyogóra pucolt csizmáját, mert arra kényes volt. Zsebben hordott mindig egy bundadarabot, amivel'fényesre törülte, ha bement valahová. Megnézegete a gombokat is az ujjasán, jól állnak-e? Mert ügye, a gomb, a fényes csizma, a szép fekete bajusz, á fehér fogsor vonzotta az embereket, különösen a menyecskéket. Egy napon ágynak esett, betegeskedett, köhécselt. Volt, aki azt mondta — különösen az öregasszonyok: — Megbetegedett a lelkem ... meg a kutyaházi!... tönkretették a menyecskék ... Minden ilyen ember így jár lelkem!... Szegény felesége ... Ö, istenem! Megfordulna a sírjában. Alacsony, mohafedte, nádfedeles háza volt, az arra járók látták, hol Galamb Maris kocog egy csíkos szalvétába kötött szilkével, hol Sólyom Julcsa ballag valami ételfélével. Mindig vigyáztak, nehogy véletlenül találkozzanak a kapuban, vagy bent a pitvarban, mert egyik sem szívelte volna el, hogy a másikat ott találja. Ez Andrásnak sem lett volna jó... Nézze végig betegen, hogy kap egymás hajába a két menyecske: •WWVWWW4«/WVWVWWWV\/VS Nitra közelében levő jeleneci (gímesi) nyaralóközpont egy azok közül, ahová sokezren járnak el évente. A tóban nemcsak lubickolnak a víz kedvelői, hanem kellemes csónakázással is töltik az idejüket. Foto: nkl SZABAD FÜLDMOVES 1975. augusztus 1Ä, — Ha szeretője vagy, gondozd te... Igyekeztek elkerülni egymást. Néha előfordult, hogy Galamb Maris kukucskált a sarkon, mikor jön már ki Sólyom Julcsa. Ha elhaladt a másik sarok irányában, még sietett is, hogy mihamarabb belül legyen a kapun. Rátolta a reteszt és kocógott Andráshoz: — Hogy vagy, leikecském? ... Hoztam finom galamblevest ... Ettől erőre kapsz, kedves... A világért sem mondta volna, hogy látta Galamb Marist, mert nem tűrné el nőt büszkesége, hogy tudomásul vegye, Sólyom Julis akkor megy Andráshoz, amikor Galambos Maris elment... Azt már nem!... Megnézett mindent, rendben van-e. Látta az ő női szeme, hogy már járt ott egy másik nő és rendezkedett... András fél szemmel figyelte az ágyból, nem tesz-e majd szemrehányást Julis, mert most szüksége van mind a két menyecskére... Ápolni kell öt, hogy talpra álljon... Eoglalkozott fektében a gondolattal: ha jobban lesz, szakít vagy Marissal, vagy Julissal... De olyan nehéz ezt eldönteni, amikor mind a kettő szereti... Jól főz mind a kettő, ízletesen. Igaz, Julis tán egy kicsit jobban, de birkapaprikást meg Maris főz jobbat. Micsoda túróslepényeket tud sütni!... és csókolni, meg ölelni is hogy tud ... Hejjl Istenem ... Csak még egyszer jobban legyek ... De hiába babusgatták, ápolták, az életgyertyája rövidebbre sikerült, mint másnak, vagy tán nagyon meleg helyen égett, lángolt és eldűlt, mint homokba ültetett fa, amit a vihar kidönt, aztán elszárad, elkorhad. András is így járt. Egy napon Galamb Maris azt álmodta, hogy most már nemcsak Sólyom Julis, hanem Kovács Rica is ődöng András körül. Bekukucskált hozzá a kerítésen és mert nem volt nyitva, bemászott, ügy szorították egymást, hogy azt már nem lehetett bírni cérnával... Magára kapta hát a frissen vasalt szoknyái, megigazította a haját, két szeme égett, mint a tűz. Amúgy is mindig ragyogó volt, de most még jobban... Kocogott, mert már tegnap hajtogatta András: holnap felkel és hátha csakugyan van az álomban valami... Hiszen, ha jobban lesz, talpra áll, akkor hamarosan megerősödik és ki tudja, nem válik-e valóra, hogy öt elhanyagolja és Ricát választja szeretőnek... A kiskapu nyitva volt, Bodri izgatottan, hangos csaholással fogadta. Pitvarajtótól hozzá, tőle a pitvarajtóhoz szaladt, mintha biztatta volna: gyorsan ... gyorsan ... Belépett a házba, csend volt, András mozdulatlanul feküdt, két szeme lezárva, mintha mélyen aludt volna. Most is, mint mindig, megfogta a kezét: — Kedves András, hoztam jó tejeskávét... András nem moccant. Nem bizony, halott volt már hat órája. Maris zokogott: — Jaj istenem, miért gyanúsítottam meg... Kiment az eresz alá, erre összecsődültek a szomszédok. Terjedt a hír: ez a szép szál ember, Köröm András meghalt... Nem kellett gyászjelentést írni, voltak jó hírnökök, fiatal menyecskék, öregasszonyok. Többen voltak a temetésen, mint egy nagygyűlésen. A sírokat is összegázolták. Maris és Julis nem mentek közel a koporsóhoz, csak a rokonok, akik inkább azért jöttek el, hogy temetés után osztozkodjanak azon, ami maradt. Julis egy akácfának, Maris egy jókora márványkeresztnek támaszkodva zokogott, mert miért mutassák, hogy ketten is siratják Köröm Andrást. Kinek mi köze van ehhez, még jobban nyelvükre vegyék őket temetés után az öregasszonyok ... Elbúcsúztatták annak rendje és módja szerint, lassan elszállingózott mindenki a temetőből, Maris is, Julis is. Később, időnként megjelentek egy-egy csokor virággal, de sosem úgy, hogy egyszerre lettek volna a sírnál. Egy félórácskát ott pityeregtek: — Jaj, kedves András, látod, az utolsó pénzemen is virágot hoztam neked és majd leszakad a szívem, ha eszembe jutsz ... Maris pedig: — Még az emléked is nagyon szép nekem, kedves... Nem kel! nekem soha többé, senki... Nem született az a férfi, aki engem megcsókolhat, meg akit én megcsókolok ... Pünkösdre Julis vérpiros rózsából csináltatott koszorút, mert eszébe jutott, hogy ezen a napon András mindig hozott neki rózsákat... Maris is erre gondolt... Mellékutcán mentek, kevesebben lássák, hogy koszorút visznek András sírjára. Egyik egyik felől közelítette meg a sírt, másik másik felől. Véletlenül Maris ért oda először és végtelen boldognak érezte magát: lám, ő visz először virágkoszorút kedvesének, akit úgy szeretett, mint még soha senkit, .. Amint igazgatta a kereszten a szalagot, amire arany betűkkel ráíratta: „Szerető Marisod ...“, mintha valaki arrább, egy tujafa mögött megállt volna, pedig az ő sasszeme, és női ösztöne nem csalt még soha ... Mikor kisírta magát, elballagott és ötven lépésnyire, egy haltamas fa mögül nézte, leste Sólyom Julist. Látta, az is szép koszorút hozott. Irtózatosan dobogott a szíve: — A gyalázatos... Csak menjen el, isten engem úgy segéljen, eldobom, mint a rongyot, a koszorúját... Julis is körülnézett, de nem látott senkit. Volt nála még néhány tő muskátli, újságpapírba csomagolva, beültette azokat, hiszen András szerette a muskátlit. Hányszor dúdolta neki az eresz alatt halkan: „Muskátlis ablaka nem lesz többé nyitva ..“ Hát hogyne hoztam volna, kedves ...“ látod, ez is eszembe jutott... Mikor mindent rendbe tett, elköszönt tőle. Marisnak pedig nem kellett több. Usgyi, rögtön szaladt a sírhoz. Ogy dobogott a szíve, majd kiverte a mellkasát: — Ez a rusnya, ez a gyalázatos, még van képe azt Íratni a szalagra: „Ki téged legjobban szeretett“ — nahát, ilyet Íratni... — S azzal kapta a koszorút és úgy ellódította hogy egyenesen Markos Balázs fejjájára esett... Maga is meglepődött, de meg is könnyebbült: Na, mégis az enyém marad a síron, nem az övé ... Amint így motyogott magában, valaki hátulról úgy nyakon vágta, hogy ráborult a sírra. Feltápászkodott: látta, Julis. Neki sem kellett több, körömmel neki Julisnak. Már kiserkent ábrázatukból a vér, amikor a derék temetőcsősz: Szabó Gergő odatoppant és elkiáltoita magát: — Mi lesz itt, a teremtésit!. .. Mint akiken ostorral húztak végig, a két ellenfél futásnak eredt. Hiába kiabált utánuk Gergő .., A világhírű fürdővárosunkban, Piest anyu ezernyi a látnivaló. Persze egy rövid kirándulás alkalmával nem lehet mindent megtekinteni, de azért kevesen vannak olyanok, akik meg nem nézik a „tavi rózsák“ csodálatos világát és „rossz szokás szerint“ ne dobnának néhány fillért a virágokkal telített tó vizébe. Az anyák megmentője Száztíz évvel ezelőtt, 1865. augusztus 13-án halt meg az orvostudomány egyik legnagyobb alakja SEMMELWEIS Ignác magyar szülészorvos — tanár. Érdeme a gyermekágyi láz okának és megelőzésének felfedezése. Ezzel lett az anyák igazi megmentője. Korai tragikus halálát a sors iróniájának Is lehetne nevezni, mert éppen az a kór okozta halálát, amelynek megsemmisítésére szentelte egész életét. Bécsben halt meg 1865. augusztus 13-án, és ott is temették el. Semmelweis élete céljául a gyermekágyi láz okának megállapítását, a betegség gyógyítását, illetve annak megelőzését tűzte ki. Kutatásainak során sejteni kezdte, hogy a gyermekágyi láz okozója csak fertőzés lehet — ami később be is igazolódott — és nem járványról van szó, hanem helyi infekcióról és még hozzá olyan fertőzésről, amely magán a szülészeti osztályon keletkezik, mert a kórházon kívüli szüléseknél ez nemigen fordult elő. Ezek a körülmények azt bizonyították, hogy a fertőzés a kórházban történik, mégpedig — valószínűleg — a hiányos higiéniai intézkedések következményeként. Az akkori kórházi gyakorlat szerint a fiatal orvosok bonctani kísérleteik után, anélkül, hogy kezet mostak'volna, mindjárt átmentek a szülészeti osztályra kivizsgálni a szüló nőket. Ily módon a kézhez tapadt tisztátalanságok és esetleg a hullaméreg js a vizsgálat folyamán a nyitott sebbe került és ez okozta a gyermekágyi lázat. Semmelweis felfedezését, hogy a gyermekágyi lázat elsősorban a hullamérgezés idézi elő, Kolletschka, a törvényszéki orvostan egyetemi tanárának tragikus halála is igazolta. Tudniillik Kolletschka professzor boncolás közben kezén megsérült, fertőzést kapott és szepszisben halt meg. Kolletschka boncolási jegyzőkönyve ugyanazokat a leleteket mutatta ki, mint a sok száz gyermekágyi lázban elhúnyt anya bonclelete. Semmelweis különféle szigorú higiéniai intézkedéseket foganatosított: a vizsgálat előtti kötelező alapos kézmosást, klórmeszes vízben, általában nagy - gondot kell fordítani a tisztaságra; a kötszereket, az orvosi műszereket is fertőtleníteni kell, tiszta ágyneműről kell gondoskodni stb. Ezen intézkedések következtében a gyermekágyi láz rohamosan csökkent. Semmelweis ezzel a felfedezésével és óvintézkedéseivel az „anyák megmentője“ és korunk igazi nagy felfedezője lett. Semmelweis korszakalkotó felfedezése azonban — orvosi körökben — nem talált mindenkinél megértésre. Barátai, hívei és számos neves orvostudós, bár elismerte Semmelweis nagyjelentőségű felfedezését, de sokan — többek között a főnöke, maga Klein professzor — nem vették komolyan, és óvintézkedéseit még ki is gúnyolták. Semmelweis, ezért csalódottan, elkeseredetten tért vissza hazájába, Magyarországra. Budapesen a Rókuskórházban működött, majd később a kórház szülészeti osztályának vezetője lett. A nagy tudós emlékére a Rókus-kórházat „Semmelweis“-kórháznak nevezték el. Semmelweis fiatalon, 47 éves korában, 1865. augusztus 13-án halt meg egy bécsi elmegyógyintézetben. De halálának tényleges oka — amit a sors iróniájának lehetne nevezni — vérmérgezés volt, amelyet boncolás közben szerzett. Az a fertőzés végzett vele, amely ellen egész életében küzdött. 1906-ban Budapesten szobrot állítottak emlékének. 1955-ben pedig a Budapesti Orvostudomány Egyetemet Semmelweisről nevezték el. rp. Honoré de Balzac ..Az írónak azt a célt kell maga elé tűzni, hogy erkölcsileg megjavítsa a maga korát, máskülönben csak hiú nuilattatója az embereknek.“ Százhuszonöt évvel ezelőtt, 185П. augusztus 18 án balt meg Hunoré de Balzac, francia regényíró, a realista regény legnagyobb mestere. Balzac életének túlnyomó részét Párizsban töltötte. Onnan szerzett áttekintést a francia társadalom különböző osztályairól, az osztályok között folyó harcról, a feudalizmus és az alakuló polgári társadalom ellentéteiről. 1822 és 1828 között számos könyvet ad ki különböző írói álnév alatt, ezek az írásai divatos olvasmányok. Akkor lát hozzá annak a hatalmas regénysorozatnak a megalkotásához, melynek az „Emberi színjáték“ nevet adja. Ebben bemutatja az egész Franciaország életét. írói elismeréshez az 1830-as júliusi forradalom után jut, anyagi gondjai azonban rákényszerltették, hogy állandóan dolgozzék. Gyakran egyszerre több regényen dolgozott, de mindezek ellenére a hitelezők örökké hajszolták. Tájékozottságát regényei alapján szinte emberfelettinek kell tartani. Állítólag fiatal korában rengeteget olvasott, és ezzel is gyarapította ismereteit. Mindent tud, amit tudni lehet, ami jellegzetes a jogászok, a kereskedők, a bankárok, a papok, a ple bejus réteg életére. Nem másolja az életet, hanem felfedi a tőke és a pénz mindenhatóságát a polgári társadalomban. Balzac a túlzott munka következtében, fiatalon, 51 éves korában, 1858. augusztus 18-án halt meg. Összesen 97 regényt írt. Számos regénye magyar nyelven is megjelent. rp. Kolcsönkenyér visszajár Csákós Lajos, a nekeresdfalvai Vadvirág Efsz elnöke sietős léptekkel igyekezett a járási mezőgazdasági igazgatóság épülete felé. Váratlanul odalépett hozzá régi jóbarátja, Huncut István, a termény felvásárló és ellátó vállalat járási üzemének dolgozója. — Hová ilyen sietve, egykomám? — A félévi értékelést viszem a járásra. — Aztán sikerült? Volt elég hús .. .? — Tudod mennyit adtunk el, Pista? Harmincnyolc vagonnal! Túlszárnyaltuk a tervet. Igaz, a sertéshizlalás sántított, de a hiányzó tizenöt vagon sertéshús helyett csaknem kétszer annyi marhahúst adtunk el a közellátásnak — szavalta fénylő szemmel az elnök. Társa hallgatta egy darabig a szóáradatot, majd közbevágott: — Jó, jó Lajoskám, de ha én — amilyen finnyás terniészetű vagyok — teszem azt, éppen sertésbordát szeretnék falatozni és ... — Hát akkor...? En a múlt héten Fundazolt rendeltem tőletek lisztharmat ellen, emlékszel? Es mit kaptam? No... mi lelt öregem? Há... hova rohansz ...?, _dek—
