Szabad Földműves, 1975. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1975-01-25 / 4. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1975 január 25, 10 JLflár álmában hallotta. Csoszogás, ■ ■ topogás, csúszó lépések, zörej, értelmetlen zajok az éjszakában. Végre jelnyitotta a szemét és mint egy ijedt ürge a lukban, figyelt. Kint a folyosón apró, nehéz lépésekkel többen mentek. Valami nehezet cipeltek. Az anyja szemit, mi lehet az? Felugrott az ágyban s maga alá kapta a lábát, guggolva figyelt, mindenki aludt a szobában, a papa, a mama, a három gyerek, meg a Juli, aki ma éjszaka itthon volt s nem volt kint a munkahelyen, az utcán. Hideg volt a szobában, de nem bánta, ha meg is hül most is megvan hűlve, csak attól tartott, hogy köhögni talál s arra felébrednek az alvók, pedig valami volt benne, hogy nem szabad felébredni senkinek, mert az nem volna jó azoknak, akik odakint hurcolkodnak. Az ablakhoz suhant s kilesett a sötétbe. Egy pillanat múlva a vére is megállt, két ember egy nagy ruhaszekrényt vitt a gangon: az anya szemit, tényleg hurcolkodnak ... Megvárta, míg elmentek, megismerte, ki volt: a házmesterné szeretője, Jani. A hideg kilelte. Hova hurcolkodik a Jani? Házmester Jani, csak így hívták, mert mindig a házmesterénél lakott, mintha a fia volna, pedig a szeretője volt, a mama nemrég újságolta, hogy a házmesterné dicsekedett, hogy tizenegyszer élveztek egy éjszaka s most hurcolkodik. Igenis, értelmetlen volt az egész. Arra nem is gondolhatott, hogy talán a Jani valakinek segít hurcolkodni, vagy hogy. A Jani az apjával vitte a szekrényt, így hát csak a maguk szekrényét vihették. Az anyja szemit, ezek szöknek. Már egész meg is esküdött volna rá, hogy szöknek: sok házbérrel tartoznak. Mióta a házmesterné a szeretője a Janinak, azóta a szülei nem fizettek házbért, van már annak egy féléve is. Ebben az egész ház lakója, mind megnyugodott: a Jani a házmesterné szeretője, tehát a szülei nem fizetnek bért. Az anyja szemit, most hurcolkodnak, éjfél után, mikor mindenki alszik. Szinte reszketett, ahogy erre rájött, fázott is egy kicsit, hiszen a szobában nincs kályha, március elseje volt ma, de hideg van nagyon. Csak állott kitartóan az ablaknál és reszketve nézett ki, hogy az istenért valaki meg ne csípje, a házmester Janiékat az éccakai lógásban. Цоду bújnak, de milyen lassan totyognak, pedig még a szuszogásuk is behallatszott, mert biztosan tele van a szekrény, nem vettek ki belőle semmit, úgy emelik. De mi lehet benne olyan nehéz. Beleraktak. Nem lehetett benne sok holmi, de most belenyomtak mindent, ami fért, konyhaedény s ki tudná mit s viszik. Összerezzent, csak akkor jött rá, valami csattant. A szekrény ajtaja kinyílt s nagyot csattant. De akkorát csattant, hogy az egész ház belecsendült. Utána iszonyú csend lett, mint az egér, ha zörög, rágja a padlót s az ember felébred, s hogy megijessze, egyet dobbant, hirtelen megáll a rágcsálásban s csak kis idő múlva, mikor azt hiszi az ó némasága alatt az ellenség is meghalt, kezd újra rágni, ezek is megállották a cipelésben, még csak meg se moccantak, oly némák voltak, mint a hulla, hogy aki felébredt, hadd aludjon el újra s akkor indultak el s haladtak tovább... De ő észrevette, hogy a házmesternénél égett a villanylámpa, de mikor a csattanás lett, akkor hirtelen elaludt s többet nem is gyújtotta fel, mert biztosan félt, hogy valaki észreveszi és nem szabad, hogy akárki arra gondoljon, ö is részes benne, ezért oltotta el a lámpát, de másnap letagadhassa, hogy ö már aludt és a Jani kilopta a kapukulcsot, mert rá volt bízva és éjfél után rendszerint Jani nyitott kaput, s azt fogja mondani a házmesterné, hogy Jani kilopta a kulcsot és titokban elköltöztette a szüleit, hogy ne foglalhassák le a bútorokat a házbérbe... Az anyja szemit, milyen ravaszok. A házmestedné, nahát, a szeretőjét költözni engedi, hogy a Vermest, a háziurat becsapja, hogy 0 nem tudta behajtani a házbért s megszöktek... Március egy, biztosan ma felszólították a Jani szüleit, hogy fizessék meg a házbért s 6 éjjel meglóg angolosan. £z mind olyan óriási volt, hogy Csibe az ablakban ahogy ott leskelődött, egész testében reszketett s drukkolt, hogy bárcsak sikerülne a lógás. Mert őneki semmi köze nem volt ezekhez, se a házmesternéhez, de mégis, ugye, nagy dolog, hogy valaki oly bátorságot vesz magának, hogy éjfél után két órakor, vagy félkettőkor ellógjon az összes bútorával és a szüleivel és a testvéreivel a házból, s az is, hogy a házmesterné szerelemből kockáztatja az állását, mert ha a háziúr felébred az első emelet 3-ban, akkor azonnal telefonál a rendőrségért és zsupsz, be a kóterbe az egész, így, akármilyen nem igazságos is és vakmerő is, az ember mégis azoknak drukkol, akik csinálják s nem a háziúrnak, aki azt a magas házbért szedi s éjjel nyugodtan alszik az ágyában, míg a házmesterné folyton úgy alszik, félszemmel, mint a nyúl.. . Szóval a kislány egészen megrettent kis szívével a lopózkodók pártján volt. A válla már fájt, úgy, odanyomta az ablak fájához, annyira szeretett volna segíteni nekik, pedig, ha valaki megkérdezte volna, akkor azt mondta volna hogy ez nem szép és nem helyes és ilyet nem szabad csinálni, mert a vége a rendőrség lesz. — De hát, hogy van ez? A kocsi lent van a kapu alatt? Ott vár az utcán, a kapu előtt? Az anyja szemit, hát lehet kocsit kapni éjfél után a hurcolkodáshoz? — Te mit nézel ott? — szólalt meg a mama a háta megett s Csibe ijedten még jobban összerezzent s visszanézett. — Lógnak — suttogta arra a mama is visszafojtott lélekzettel figyelt. Oly izgalom lett a szobában, hogy hallani lehetett a szívdobogást. — Kik? — kérdezte rekedten a papa. Nem is vették észre, hogy ez is ébren van. Biztos, hogy bárcsak sikerülne egynek a dolog. A nagy proletárház, a hatvanöt lakójával, mint egy ijedt, nagy komondor szükölt, mi lesz, vajon a háziúr is meghallotta a csattanást? Máskor, ha a legkisebb zaj van, már mindenki nyitja az ablakot, az ajtót s rohan ki a folyosóra, mi az? Most?... A világon senki meg nem moccant... Ahogy itt felébredtek valamenyien s nyüzsögnek, mint a megpiszkált pondrók a ganajban, nesztelen maradt mindenki és sehonnan se lehetett még csak egy csendes ablaknyitást se hallani. Még ők is még jobban elhallgattak, mert a gyerekek is megmozdultak, nem szabad, hogy fel is ébredjenek, mert a gyereknek nem lehet parancsolni, az rögtön kiabál... Megvárták, míg a kis Bimbike újra elnesztelenedett s a más kettő is, akkor Csibe megsúgta: — Hurcolkodik... a házmester Janiék ... Mindenki megértette. Nagyot sóhajtottak. Ajhaj ha lehetne. Ezt ők is szívesen megtennék, mert ők is felmondásban vannak. A mamának még az is megfordult az eszében, hogy ez a gazember, ez a papa, ez is megölelte a házmesternét, ezért kellett neki felmondani, de ez bezzeg, ennek nincs annyi esze, hogy éccaka hurcolkodjon el, fizetés nélkül... Mindent csak a fiatalok tudnak. A janik. Az tudja, tizenegyszer megölelte a házmesternét és tizenkettedikre kinyitotta a papájának a kaput. Neki bezzeg meg kell fizetni az utolsó fillérig. — De hogy lehet éccaka költözködni? — kérdezte Csibe. — Hát a kocsi eljön éccaka is a bútorokért? — A kocsi a pénzért oda áll, ahova én rendelem — mondta büszkén a mama. — Akkor, mikorra én rendelem. Csibe elhallgatott. Dolgozott a kis agyveleje. Öt nem lehet olyan könynyen falhoz állítani. — De ezeknek nincs pénzük még a házbérre se, biztosan nincs pénzük a kocsira se. Hallgattak. A papa nevetett. — Letagadomra. Aha, ez egy jó éca. Felírom, letagadom. E jó. — Majd ha fizetni kell. Akkor gondolkodva: — S van nekik új lakásuk? ... Ott is csak kellett fizetni foglalót... Meg a kocsisnak is kellett adni valamit... Azért tudja papa, még ellógni se lehet pénz nélkül. — Angolosan lehet... Hogy?... Hát az ember megöleli a házmesternét, akkor itt nem fizet, ott se fizet, kocsisnak meg elhíjja a barátját aki a gazdája lova mellett hál... Mint már nagy csönd volt. Már a hurcolkodók kijutottak a kapun s a kapu be volt zárva. Az egész házban nagy csönd volt. A családok, a családfők és a családanyák kezdtek elszunnyadni s megnyugodni, hogy valakinek sikerült... Csibe is az ágyába feküdt már s hideg lábacskáit a tenyerével melengette. Érdekes volt, izgalmas. Akkor hirtelen újra nagy csattanás történt. Hopp, ő is ki az ágyból s újra az ablakhoz. —- Mia, mia? — zaklatta a mama, sőt a papa is. Csibe soká figyelt s rájött, mi történt. Vargáéknál, szemben a másik folyosón történt. Varga Húshoz be akart lépni a fiú, s nem volt nyitva az ablak s betörte. Az volt a lárma. — Elfelejtette nyitva hagyni az ablakot, az llus — újságolta — a fiú meg megnyomta s betörte Vargáéknál. A papa nevetett. Mindnyájunkban meleg vér futkosott. — Felébredt mindenki. A fiúk is felébredtek s eszükbe jutott, hol van nyitva az ablak... Be akart lógni, angolosan. S még a mama is nevetett. A múlt és a jelen békésen megtér egymás mellett. Igaz már nem soká. Á Vlöany-i (farkasdi) szövetkezet új székháza felépült s a régit, ahol sokat szorongtak a közös vezetői és az irodisták, rövidesen lebontják. Foto: —tt— !ll!j|||||||||il!|!!!!l^ llllllil!!llllilllilillilllilllilii!l!i lllilllilliílili lílllll!llllllllillll|j|||j||jj|j|||||||||l!!lliill!lllllil BODZSÄR GYULA: Kép A tájra függönyként Sűrű hó szabad Függöny mögött fehér Fák őrzik a tavaszt Üreg paraszt Pipázgat Réii nyárra gondol: aratásra korahajnalokra madárszóra nehéz tiszta ifjúságra mely kint ragadt a mezőn két barázda között A mesterlevél igazolva lett... A debreceni Batthyány utca egy pici üzlete fölött szivalakú cégtábla függ a következő felirattal: „Kerékgyártó Sándor, mézeskalács készítő“. A mestert műhelyében munka közben találom, hol a szív-, baba-, huszárfigurák szinte elfedik az asztalokat, polcokat. A nem tűi nagy helyiség sajátos megjelenésével igen vegyes érzelmeket kelthet a jelen emberében. Akadnának, kik a cifra, színes mézeskalácsok, az olykor esetlen feliratok láttán légy intenének s tudatosítanák; „Ez már nem a mi világunk“. Persze volnának olyanok, kikben a gyermekkor emlékei jelennének meg, s elismeréssel nézegetnék az egyes mesteri szinten elkészített darabokat. Kerékgyártó Sándor első mondataival a múltat jellemezte. Elmondta, hogy családjukban ez a mesterség több mint 200 évre vezethető vissza. A kuriózum az, hogy amíg ő át nem vette a szakmát, mindig az anyagi ágon öröklődött a mesterség. A régi kor emlékeit az idős férfi egy 140 évvel ezelőtt készített munkadarabbal igazolta. Egy diófába vésett formát vett elő, melyen egy finom metszésű huszárfigura alakja rajzolódott ki. — Még ma is nagyon sok fogy el az öreg huszár-ból, s aki megveszi, nem is sejti: ez a minta nem képek másolata, emlékek szülötte. Valódi magyar huszárról formálhatta a mester, ki bizony ismerte a szakmáját. Érthető módon az él a köztudatban, hogy a mézeskalács készítő szakma a cukrászmesterség egyik leágazott része. Valóban így van, de ... — Ha mi csak a tésztagyúrás, a formázás, mintázás csínját, bínját ismernénk, ki sem érdemel. nénk a jelzőt; mester. A férfi szavai szerint van még valami, ami ebben a szakmában nélkülözhetetlen: a fafaragás, mintatervezés művészete. Kerékgyártó bácsi ennek igazolásául egy fiókot húz ki, hol katonás rendben sorakoznak a vésők, fakalapácsok egész tömkelegé. — Egy kollégám, aki a vésés mesterségét nem ismeri, a közel múltban egy neves faszobrásszal több mintát vésetett fába abból a célból, hogy felújítsa termékeinek választékát. A formák elkészültek, de egyszerűen használhatatlanok voltak. Hogy miért? Egyszerű a válasz; azért, mert nem mézeskalácsos készítette. A mester egt mosollyal nyugtázta azt, hogy tovább kell folytatnia a fent befejez stt mondatot, mivel a nem szakem jer nem is érheti be ennyi magyarí zattal: — Ahhoz, hogy jó formát készítsünk, az esztt tikailag is elfogadható mintákoi kívül arra is kell ügyelnünk, hogy a forma „kiadja“ az anyagot, n i ragadjanak bele a legfontosabb részletek. Kerékgyártó Sándor faragott formáinak leg öbbje egy-egy jelentősebb esemi ínyhez, jubileumhoz fűződik. A lej érdekesebb talán — amely már több kiállításon is résztvett — Debrecen felszabadulásának dáti mához fűződik. A mester állítás a szerint ebből a példányból st kezer darab kelt el annakidején f- az örömteljes ese-Kerékgyártó Sándor, a debreceni mézeskalács-készítő. (A szerző felvétele) mény alkalmából. Csokonai Vitéz Mihály évfoidulójának tiszteletére készített dar ibon stílusosan a költő egyik ver sének idézete található. Az idős n ester alkotókedve a mai napig sém lankad. A legutóbbi jelesebb munkája, a debreceni virágkiállítás alkalmából készült. Nemrég fogE dott el egy komolyabb megbízást is: a Chemolimpex külföldi kiállí ására reprezentációs naptárakat id ki, melyekhez mézeskalács csizmák lesznek csatolva. A mester nem kevesebbet, mint 2000 darabot készít ebből a példányból. Kerékgyártó Sándor, az említett kategóriábai egyedül viseli az országban a népművészet mestere címet. Munkái messze földön egyedülállók. Ar nak ellenére, hogy a debreceni mézes hagyományait még ma is 1 iszteletben tartva, újat alkotott: dís zítés, máz nélküli plakettjeivel i emcsak Magyarországon ért el /ele sikert, melynek esztétikai s únvonalát sok neves külföldi szakember is megcsodálta. KALITA GABOR
