Szabad Földműves, 1975. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)

1975-01-25 / 4. szám

1975. január 25. SZÖVETSÉGI SZEMLE 5 HA VALAHA RE­GÉNYT Írnék, mű­vem Nőalakjául VÖ­RÖS Istvánt a mi­­lanovcei Jnyitra­­nagykéri) szövet­kezet élenjáró dol­gozóját választa­nám, akt a dolog­­szereťó, megbízha­tó emberek seregé­ből való. Népes kö­­zépparasztcsalád sarja, sorrendben a hetedik gyerek, az utolsóelőtti. Tí­zen ültek asztal­hoz. Ez a tény sok mindent megma­gyaráz. Férjimód neki kellett gyűr­­kőzni a munkának, nehogy kicsússzon a talpuk alól az életet, a megélhetést jelentő föld. Hiszen, abban a könyör­telen úri világban egyik ember a má­siknak farkasa volt. Az adórendszer sok paraszt-családot juttatott a tönk szélére... Ennek a létbizonytalanságnak, a törvényszerű elszegényedésnek — a­­mely a kapitalista világban a népes családok jövőjét eleve megpecsételi —, végérvényesen a vöröscsillagos szabadsághozók, majd később a párt helyes agrárpolitikája, a szövetkezeti gazdálkodás vetett véget. Igaz, az ifjú Vörös úgy érezte ak­kor, a felszabadulás után, hogy apja útját járhatja. Három és fél hektár földjébe kapaszkodott a tíz körmével, a rögszeretetével, melyhez vasszor­galma párosult. Megnősült. Majd jöt­tek a gyerekek, első után a másik, a harmadik... Éjt nappallá téve dolgo­zott. Minden erejét, tudását, becsüle­tességét latbavetette. Példás egyéni gazdaként tartották számon a köz­ségben, a járáson, mivel honpolgári kötelességének akkor is igyekezett eleget tenni. Már a negyvenes évek végén működött a kissebbségi szövet­kezet, de 6 hallani sem akart a belé­pésről. — Mi tartotta távol az új gazdálko­dási forma választásától, a belépési nyilatkozat aláírásától csaknem egy évtizeden keresztül? — vetettem fel a kérdést, amikor már kissé belemele­gedtünk a beszélgetésbe. RIPORTALANYOM gondolatban visz­­szafordítja az idő kerekét. Emlékei közt kutat. S tétovázás nélkül vála­szol: — Tudja, Kért többnyire módosabb gazdák lakták. Ezek hosszú időn át befolyásolták a közhangulatot. Maka­csul ellenkeztek. A maguk javára pró­bálták fordítani a helyzetet. Mi, ke­­vesebbföldűek is úgy véltük, hogy az akkor évekig csak vergődő, gyöngén gazdálkodó szövetkezet nem képes emberséges megélhetést biztosítani. Féltünk letérni a már kitaposott út­ról, s egy másikat, a még kevésbé jártat választani. Távoltartott minket az Is. hogy sűrűn váltogatták a kö­zösben a vezetőket. Ebből a tagságnak lett kára, mert a közös alig-alig jutott előbbre. A munkafegyelem is megla­zult, nem volt semmi, ami vonzzon a szövetkezetbe. Érvek egész sora. jogos, és kevésbé jogos. E sorok írója is átélte e törté­nelmi kort, aki egyidős Vörös István­nal. Mint a párt agitátora, tudja — a vörösistvánok céltalan hadakozása, ár ellen „úszása“ volt ez az időszak... Az ötvenes évek végén jártunk már, amikor a példás egyéni gazdálkodó válaszúihoz érkezett. —- Zr ub e c Imre eljött hozzám a járásról, s azt hajtogatta többek kö­zött: „Te, István! Ki mutasson jó pél­dát, ha nem te, a diplomás gazda...? Lépj be a közösbe! Az egyedül járható út, amelyen boldogulhatsz.“ A SZÍVBÉLI JÖBARÄT, a járási el­nök szavai — mint termő talajba hul­lott mag — megfogantak, csírát bon­tottak. A második világháború harc­tereit megjárt, sok megpróbáltatáson átesett ember végül a szövetkezetbe lépett, 1959-ben. Sokan követték. A még kívülállók, csaknem valameny­­nyien. Egy évig a növénytermesztésben dolgozott. Hogyan, milyen hozzáértés­nyű a helyzetem. Nőttek a gyerekek. A réginél tágasabb ház kellett a fe­jünk fölé. Fogunkhoz vertünk minden „garast“, hogy építkezhessünk, ruház­­kodjunk, éljünk és a gyerekeket tanít­tathassuk ... István fiam, a legidősebb technikusként dolgozik a Duslo-ban. Családos. Vágsellyén lakik. Gyuri, a középső jednota-ellenőr. Itt lakik a faluban, új családi háza van. Két kis­lánya közül itt láthatja éppen Editkét, aki eljött a nagymamihoz. Kicsit szé­gyenlős, de majd kinövi... Józsi gye­rekünk, a legfiatalabb, gimnazista. Harmadéves. Gép a mindene. Ezen a szakon szeretne továbbtanulni. Any­­nyit mondhatok, kitüntetett tanuló volt mindahány ... Előkerül Vörös néni is, aki nagy előszeretettel mutogatja a Józsi gye­rek készítette fényképek garmadáját, amit a vitrin mélyéből „halászott“ elő. — A fotózásban leli örömét a lel­kem ... — így a háziasszony, aki ko­ránkelő, későnfekvö, s elnyűhetetlen, mint a falusi asszonyok legtöbbje. Is­mét a szövetkezet, majd a férj kerül szóba. Az ötvennégy éves családapa á£mti sei és becsületességgel? Csoportveze­tői tisztséget bíznak rá. Majd a „fő­kormányos“ helyettesi tennivalóit vég­zi hat éven keresztül. És amikor a szövetkezeti elnök a tudás várát ost­romolja — az iskolában gazdagítja szakismereteit, hogy helytállhasson vezető posztján —, akkor ideiglenesen Vörös István lép a helyébe, teljes fe­lelősségérzettel irányítja a közös gaz­daságot. — Döntő fordulat hatvanegyben kö­vetkezett be a szövetkezetük történe­tében — emlékszik vissza felemelt fő­vel a házigazda. — Oj vezetőséget vá­lasztottunk. Ez a vezetőség, amely mindmáig helytáll, megértette az új idők szavát: csakis a tagságra tá­maszkodva, a közös cél eléréséért küzdve, szorgos, fegyelmezett munká­val, az új, a haladó módszerek beve­zetésével lehet eredményes a közös gazdálkodás. Büszkék vagyunk rá, hogy ma már a járás legjobbjaként emlegetik szövetkezetünket. Lám, a „csináljuk jobban, hiszen a mi dolgunk“ nem maradt pusztába ki­áltott szó. Válóban, a járási vezetők úgy értékelték a nagykériek 1974. évi eredményeit, őket illeti az érdem, a járási legjobb jelző. S MOST LÄSSUK, mire vitte a kö­zösben a Vörös-család, tizenöt éven keresztül. — Kezdetben bizony nem volt köny­hústermelő. Harmadmagával 120 hízó­marhát etet, gondoz. Kétségkívül, a 130 dekás napi súly gyarapodási átlag állatonként kiváló teljesítmény. — Hetvenhárómban férjemék a legjob­bak voltak az újvári járásban. Fény­képét is kítették a járáson a Legjob­bak Képcsarnokába. Finnországba me­hetett volna jutalomképpen tíznapos útra, csak a vízum késett. Sajnálta is a párom, mert ott még nem járt... A hazai tájakat már láttuk, Magyaror­szágon is jártunk. HÁROM SORSDÖNTŐ DÁTUM kötő­dik Vörös Istvánhoz, aki Jókai, Mik­száth és más híres írók müveit, a fo­lyóiratokat, napi- és hetilapokat ol­vas, a tévé, a rádió repíti képzeletét, a nagyvilág dolgai iránt, élénken ér­deklődő emberét: a felszabadulás, il­letőleg a közösbe lépés napja, és a szövetkezet fennállásának 25. évfor­dulója. Különösen ez az utóbbi hatott rá a legmélyebben. Ezen az ünnepsé­gen örömkönny fakadt sokak szemé­ből, s az övé sem maradt szárazon, hiszen azt ünnepelhették, amiben vaj­mi kevesen hittek: a közös munkájuk beérett, bőséges gyümölcsét, áldozat­­vállalásuk, közös erőfeszítéseik er­kölcsi, társadalmi elismerését. S ez nemes szívből fakadó jó érzés, továb­bi alkotókészségük, közösbe vetett hitük kiapadhatatlan forrása. N. KOVÁCS ISTVÁN aló о asszonyo A „Dargói Rózsa“ népdalverseny elődöntőinek egyikét PoproCon ren­dezték meg, amelyen többek között a Nižný Lanec-i (alsólánci) női éneklő­csoport is fellépett, kiérdemelve a IV. kategória második helyét. A dön­tőbe kerültek, s hogyan jutottak a járási szintű népdal-vetélkedőre? mény-summája. Az elismerésre annál inkább is érdemesek a csoport tag­jai — Szabadkó Istvánná, Nagy Pálné, Nagy Bertalanná, Jakab Jánosné, Kmeczkó Lászlóné, Szitás Bertalanná és Gazsik Ferencné —, mert mind­nyájan mezőgazdasági dolgozók, s nemcsak vallják, hanem ápolják is а népi hagyományokat, továbbfejlesztik azt. Esténként — napi munkájuk vé­geztével — pihenést, kikapcsolódást, s nagy-nagy felemelő érzést jelent számukra az éneklés. Áldozatos munkájuk sok-sok szö­vetkezet tagját serkentse a kulturális élet kibontakoztatására. GAZDAG JÖZSEFNÉ Ez az éneklőcsoport 1973. év tava­szán alakult, G y U r e Zoltán vezeté­sével. Már azon a nyáron a „Daloló Alsólánc“ elnevezésű népművészeti napon bemutatkoztak. Egy dalos fo­nót varázsoltak elénk, szép népi szo­kást, ami már lassan feledésbe merül, pedig a hajdani téli esték hasznos időtöltése volt. Eredeti eszközökkel (guzsaly, orsó, kenderkóc) fonalat készítve adtak ízelítőt az említett népszokásból. Felfigyeltek rájuk. A csoport meghívásokat kapott: 1973-ban Veiké Idán (Nagyidán) a körzeti dal- és táncünnepélyen, a mölt évben Cesticén (Szesztán) a Tavaszi szél vizet áraszt .. népdalverseny járási elődöniőjén szerepeltek, majd Buzicán (Buzita) a járási döntőn, mindkét alkalommal a tisztes 2. he­lyezést érdemelték ki. A népi tánc­­csoportck šacai járási versenyén is műsort adtak. Már az idén falujukban öj népdalcsokorral lepték meg a kö­zönséget. Kiforrottabb, színvonalasabb műsort produkáltak. Ez tehát a rövid másfél év ered-A szakmai továbbképzés néhány problémája A TRAKTOROS-SZAKMA önmagában tansegédeszközöket senki más nem is érdekes. A traktoros földet művel, de nem földműves. Ebben a vonatko­zásban a gép takar el mindent a sze­me elől. Ha valaki jól ismeri a trak­tort, jól tud vele bánni, akkor rámond­juk: jó traktoros! De vajon így van-e? Hát a csatolt szerszámok? És a mun­ka minősége? Csak az fontos, hogy szántson, de az nem, hogy milyen az eke, milyen a föld — és milyen a végeredmény? Tehát, tény: a trakto­rosnak, a gépkezelőnek is legalább nagyjából ismernie keil az agrotech­nikát. Ahogy jogosan elvárták előző szá­zadokban, hogy minden épkézláb férfi tudjon lovagolni, ugyanúgy elvárjuk — jogosan — ma, hogy minden ép­kézláb fiatal értsen a motorhoz. Álta­lános tapasztalat szerint ez ellen a fiatalság nem is tiltakozik. Ha a gépesítés korunkban a mező­­gazdasági termelés forradalmi átala­kítását jelenti, úgy a gép- illetve mo­torismeret is kulcskérdésként lép előtérbe. EZ ÍGY LENNE RENDJÉN! Csak­hogy, felmerül a kérdés: kit, kiket képezzünk ki ezeknek a többé-kevés­­bé bonyolult gépeknek a kezelésére. Ogye, a legtermészetesebb felelet: fiatalokat. Ebből származik a követ­kező kérdés: hol vannak a fiatalok? Olyan szövetkezetekben, ahol az átla­gos életkor hatvan felé Jár, bizony jámbor szándék marad az átképzés. Alkudjunk lefelé. Vegyük a java­korabelieket, ott, ahol vannak. Ezek még alkalmasak arra, hogy megfelelő körülmények között gépkezelésre ki­képezzük őket, mellőzve az igénye­sebb karbantartási és javítási műve­leteket. Természetesen, vannak olyan munka­gépek, melyeknek a kezelését időseb­bek is elsajátíthatják minden különö­sebb nehézség nélkül. Ilyenek például az állattenyésztésben alkalmazott gé­pek, szállító-, fejő- és hűtőberendezé­sek. Mindenekelőtt, a fiatalok bekapcso­lása elsődleges feladat, ami a mező­­gazdasági felnőttoktatást illeti. Ezt a célt szolgálja a szövetkezeti munka­iskola, s ezen belül a Haladó Tapasz­talatok Iskolája, amelynek hét tan­anyagát a tévé sugározza. Járáson­ként erről a Parasztszövetség járási bizottsága gondoskodik, karöltve a járási mezőgazdasági igazgatóság ok­tatási- és káderosztályával. Három járásban, a rozűavaiban, a kassa-vidékiben és a trebišoviban néztem körül, miként működnek a szövetkezeti munkaiskolák, mennyire egyeznek, vagy különböznek egyes vezetők nézetei. Mert, jó lenne, ha nemcsak a cikkben szerepeltetettek hallatnák szavukat, hanem más ke­rületek, más járások szövetkezeti el­nökei, iskolavezetői, s az érdekelt gépudvarvezetők, javítóműhely veze­tők, traktorosok, stb. ELSŐKÉNT a rožíiavai járás Dlhá Ves-i (hosszúszói) Efsz-ének elnöké­vel, Fejes Viktorral váltottam né­hány szót. Mint a beszélgetésből ki­tűnt, az életkorátlag itt aránylag jó, fiatal is van ennélfogva több, mint másutt. Érthető, hogy a gazdasági kérdéseken kívül szinte napi téma a tanulás, a művelődés kérdése. Számos ösztöndíjasuk tanul a mezőgazdasági szaktanintézetekben, közép- és felső­fokú mezőgazdasági iskolában. Ami meg a szövetkezeti munkaiskola iránti érdeklődést illeti, ugyancsak nem panaszkodhatnak, hiszen egy-egy rendezvényen, előadáson kétszázan is résztvesznek (a taglétszám négyszáz­nál valamivel több!). Csakhogy — mint az elnök említette —, szemlél­tető tansegédeszközökre lenne szük­ségük, s egyéb ismeretterjesztő anya­gokra (amit meg is értenek!). Véleményünk szerint, szemléltető szerzi be helyettük. Legyenek annyira leleményesek, hogy felkutassák, hol kaphatók. Ebben igazán segíthetne a Parasztszövetség járási bizottsága. Az ismeretterjesztő, illetve propaganda­anyagot meg a Szabad Földműves is közöl, amit részletesen tanulmányoz­hatnak a szövetkezeti munkaiskola keretében. Ha viszont erre a célra sajnálják az anyagiakat — amit egyébként tartalékolniuk kellett, s az évi termelési-pénzügyi terv is rögzíti az erre vonatkozó kiadáso­kat —, akkor vessenek magukra. A kassavidéki járás Nová Bodva-i (újbódvai) szövetkezetében azonban más a helyzet. Köteles János efsz­­elnök bátrabban nyilvánítja vélemé­nyét. Mint ahogy mondotta, annak ellenére, hogy a tagok egyharmada rendelkezik szakképesítéssel, ez ke­vésnek bizonyul. — Saját erőnkből képtelenek va­gyunk a szakképesítést megoldani. A szövetkezeti munkaiskola keretei erre szűknek bizonyulnak. Az itt megsze­rezhető szaktudás csupán alapot ad a továbbtanuláshoz ... EZ NEM VITÁS! De vajon az ilyen szakmai-politikai alapozás szüksé­ges-e? Feltétlenül! Az élelmes szövet­kezeti vezető, pláne, ha sokéves ta­pasztalattal rendelkezik, általában jó emberismerő is. Hát hol nyílik rá legjobb alkalma, mint a szövetkezeti munkaiskolában, hogy kiszemelje a leghaladóbb gondolkodású, éleslátású, fejlődőképes, szakmaszerető embere­ket, akiket a megfelelő időben hosz­­szabb-rövidebb szaktanfolyamra küld a szövetkezet. No meg aztán, hány ember tanul az országban, esti tago­zaton, úgymond távúton. Mert a to­vábbtanulásnak ilyen módja is léte­zik. A tudás várának bevételéhez nem elég az akarat. Ezt a várat szüntele­nül ostromolni kell...! Vagyis, isko­lán belül, iskolán kívül egyaránt ta­nulni, művelődni, a növekvő-igények­nek megfelelően. S ezek után mit szólhatunk a tre­­biSovi (tőketerebesi) járás oboríni (abarai) szövetkezetének elnöke, André János véleményéhez, amely lesújtó: — Sajnos, szövetkezetünkben nem beszélhetünk a dolgozók továbbképzé­séről. Ugyanis, az anyagot megkap­juk, csak az a baj, nincs kinek elő­adni. Tagjainkat nem érdekli a tanu­lás. Még a taggyűlésre is nehezen tudjuk őket mozgósítani. Ami engem illet, jónéhány tanfolyamon, iskolázá­son már résztvettem, amióta a mező­­gazdaságban dolgozom, mégis szüksé­gét érzem a továbbtanulásnak... Ma­napság egyre nagyobbak a követelmé­nyek ... ISMÉT AZT MONDHATJUK, lesújta­nak a meztelen tények, amelyekről André elnök beszélt. Nem hisszük, hogy a szövetkezet tagjai ennyire kö­zömbösek e közügy iránt. Ha ez mégis így igaz, akkor önmaguk, s szövetke­zetük további előrehaladásának es­küdt ellenségei. Hát akad-e olyan ember a szocializmusban, aki ne akar­na még az eddigitől is műveltebben, s gondtalanabbal élni? Aligha! Már­pedig, a „kormányos“ szavaiból ez tűnik ki. Mert, akit hidegen hagynak a közösség ügyei, gondjai, az előbb­­utóbb a közösség által sújttatik.., Az anyagi „jóllakottság“ ilyen alap­állás mellett nem lesz — és nem is lehet — hosszúéletű. Napjai megvan­nak számlálva... Vagy mégsem ez a való helyzet? Szóljanak hozzá Abara szövekezeti tagjai...! S a Parasztszövetség járási bizottsá­ga mit szól ehhez a tényálláshoz?... Nyújtott-e kellő segítséget a helyzet megváltoztatásához?... ILLÉS BERTALAN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents