Szabad Földműves, 1975. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1975-04-05 / 14. szám
1975. április 5. SZABAD FÖLDMŰVES 13 az úf Búzanemesítésünk időszerű problémái A búza nemesítése egyidőben született a termesztés kezdetével, való színflleg akkor, amikor az embei megismerte a búza tápláló magját és azt a biztonságos élelmezés érdeké ben a lakhelye közelében kezdte termelni. A termesztéshez kiválasztotté a legtöbb és a legnagyobb magot termő formákat. Ez lehetett a búzaneműsítés első kezdeti művelete. Nehés volna megállapítani, mennyi idő teli el azóta, — bizonyára több évezred, de a probléma lényegében nem változott — vagyis olyan formákat keresni, előállítani, amelyek a helyi feltételek között a legtöbbet termik. Ez a megfogalmazás ma is a nemesítés alapgondolata! Természetesen a kezdettől mostanáig nagyban változtak a körülmények és a módszerek. A termesztés és a nemesítés fejlődésének nagy lendületet adott a természettudományok fejlődése (biológia, kémia, földtan). A természettudományok Ismereteivel feltárt lehetőségek megvalósítását döntően segítette a gépesítés és a vegyipar fejlődése és szolgálata. Minél jobban fejlődött a gépesítés és a vegyipar, annál nagyobbak, azaz meghatározóbbak lettek az igények a biológiai anyaggal (fajták, hibridek) szemben, olyannyira, hogy azok már-már döntő tényezővé váltak. Már nyugat-szlovákiaí viszonylatban is megállapíthatjuk — legmeggyőzőbben a Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) járásban — hogy az adott éghajlati és talajviszonyok között a szervezés, a gépesítés és a kemizálás alkalmazott fokán már a fejlődés szintjét és további ütemét főleg a biológiai anyag határozza meg. A megállapítás kapcsán tekintsünk vissza a fejlődés történetére. A múlt század végéig a fajtákat a táj természeti viszonyai alakították ki, kisebbnagyobb emberi beavatkozással. A helyi viszonyokhoz legjobban alkalmazkodó formák terjedtek el és Így alakultak ki a hosszú ideig jó szolgálatot tevő tájfajták. A múlt század utolsó harmadában a keresztezéses nemesítés megindulásával, már olyan fontos tulajdonságokat tudtak a tájfajtába bevinni, mint a rozsdaellenállóság, a jó minőség, a szilárdabb szalma stb Ebben az időben, ha a keresztezés segítségével egyesítettek is fontos tulajdonságokat, de még mindig döntő irányítást hagytak a helyi viszonyok szelekciójának. Ugyanis a keresztezést populációkat hétnyolc évig szaporították, ahol a viszonyokhoz legjobban alkalmazkodó és sok magot termő egvedek szaporodtak el gyorsabban, Illetve jobban, erősen befolyásolva a magasnövésű egyedek előnyösebb helyzetével az élettér küzdelmében. Az így kinemesített fajták, nagyon alkalmazkodó-képesek és magas növésüek voltak. Egy-egy jól sikerült fajta hosszú ideig maradt a termesztésben. Ez a búzakorszak nálunk nagyjából az ötvenes évek végéig tartott. Ennek a korszaknak fajtaproblémáit sikeresen oldották meg az akkori búzanemesítók. Ebben az Időben a fő probléma inkább az volt, hogyan használják ki a meglevő. fajták termőképességét. A kutatás is ilyen Irányban fejlődött és tevékenykedett, ezt szolgálta az ugar, a talajművelés, a vetésforgó, továbbá a vetési és egyéb kísérletek Is. Az ötvenes évek nagy ipari fejlődése a búzatermesztésben is Több mindent megváltoztatott. Megszűnt a tápanyaglnség, változott a talajélét, meggyorsult az anyagfeltáródás, csökkent a növények viszonylagos vízigénye stb. Más szemszögből nézzük ma a talajmüvelést és módosítottunk a vetésforgóval kialakult korábbi nézeten Is. A talajok bőséges tápanyag ellátásával a termesztés sarkalatos problémája a biológiai anyag lett. A „sovány“ viszonyokhoz nemesített, igénytelen búzafajták a nagy nitrogénadagok alkalmazásával idő előtt megdőltek, nem tudták a magot kifejleszteni és megnehezítették, vagy lehetetlenné tették a betakarító gépek munkáját és használatát. A „HATÄRBONTÖ“ BEZOSZTAJA A megváltozott viszonyokat először nálunk is az alacsony szalmaszilárd olasz búzafajtákkal akartuk megoldani, azonban azok gyenge télállósága miatt a próbálkozás rögtön zátonyr futott. Az első fajta, amely a két búza korszakunk közt „határbontót“ jelen tett, a Bezosztája 1 volt. Az alacson és aránylag szilárd szalma, a jó fagy állóság, a termőképesség, a szárazság tűrés, a betegség ellenállőság és í jó pékipari minőség egyesítése jelen tett teljesen újat az előző fajtákká szemben. Ezzel a fajtával sikerül Dél-Szlovákiában húsz egynéhány má zsáról először 35-re, majd 40 mázsán emelni az átlagtermést. A Bezosztája 1 átlagtermésnek to vábbi növelése 40 q/ha fölé — a trá gyázás fokozásával már nem volt le hetségesl További fejlődést jelentet egy újabb szovjet fajta: az intenzíi kalászú, nagyon télálló és alkalmaz kodóképességű Mironovszkája 808. E: a fajta a déli — sekélyebb termő rétegű talajokon, ahol a termés nőve léséhez több nitrogént kellett adni nem volt hosszú életű. Termesztése t mélyrétegű, jó tápanyag- és vlzgazdál kodású talajokon hosszabb Időre meg honosodott. Az 1972-höz hasonló ével nem kedveznek ennek a fajtának, vi szont a száraz tavaszú esztendők — amikor az állomány nem sürüsödll túlságosan — rekordtermést adhat nak. A Mironovszkája 808 termesztő sével sikerült az átlaghozamot £ Bezosztájához viszonyítva 2—3 mázsával emelni, annak ellenére, hogy £ terméshozam erősen Ingadozó! A terméshozamok Ingadozását főképpen e hosszú szalma megdőlése okozza. ... ÉS A REMÉNYTELJES FOLYTATÁS A terméshozam további növeléséhez ismét újabb anyag kellett. Ekkor jelentek meg a legújabb krasznodari nemesítvények az intenzív kalászé Az So-290 fajtajelült (A szerző felvételei fekete- és sárgarozsda rezisztens, szí lárdszalmájú Auróra, Kaukáz fajták Ezekhez sorolhatjuk még a szintéi nagy kalászú, alkalmazkodőképes, j< állományképző mironovl Jubilejná 5( fajtát. Az új fajták a jobb búzatalajo kon már 50 mázsa körüli átlagtermés re képesek — több év átlagában. A; Auróra és Kaukáz fajták teljes tér mőképesságét az utolsó évek erői Usztharmat kártétele korlátozta, — megítélésünk szerint 10 százalék ere jéigl A Jubilejná 50 termése szára: tavaszú években nagyon jó, mert nen sűríti túl az állományát, így kisebl a megdőlés és az abból eredő termés kiesés. Rozsdára fogékony. A kora megdőlés és az erős rozsda kártétel« elérheti a 20—25 százalék termés kiesést. A jelek arra mutatnak, hogy a je lenlegi három legintenzívebb fajtával több év átlagában már nem tudjul a termést tovább, hektáronként 5( mázsa fölé emelni. Ugyanis a Kau káznál az 500-nál több kalász m2-kén nem emeli a termést a tápanyag, fő leg nitrogén további emelésével nö vekszik ugyan a levél és a szál tér mése, de nem növekszik a kalász é: a magtermés kalászonként. A jubilej ná 50-nél Is az Intenzitás további nö velőse esősebb évben terméscsökke a nőssel járhat (természetesen nem a: extrém viszonyokra vonatkoztatva), i- Az a célkitűzésünk, hogy búzábó í- önellátók legyünk, vetésterület nőve у lése nélkül, ez újabb Igényeket tá /• maszt a biológiai anyaggal szemben ;- Ez a törekvés, illetve célkitűzés meg a kívánja, hogy a legjobb termőtájakor í- és talajokon elérjük a 60 mázsás ho rl zamot — több év átlagában. Az ilyen It világviszonylatban csúcsszintü tér i- méshozamok, huzamosabb ideig, csak a újabb, még bővebben termő fajtákká valósíthatók meg. Ez azt jelenti, hogy terméshozamban és a termés biztonságát meghatározó tulajdonságok zömében túl kell szárnyalni a Jelenlegi t legjobb fajtákatl Ezt a bűzatermeszv tők is nagyon jól tudják és egyre , erősebben érdeklődnek az ígéretesnek látszó új külföldi és hazai fajtajelöltek iránt. IIGÉNYES, ÚJ FELADATOK! ® A szlovákiai búzanemesítésre az a feladat hárul, hogy a már rekordszintű termesztés további fejlődését fajtaterületen biztosítsa. A nagy feladat sikeres megoldása ~ érdekében az egész szlovákiai búza: nemesítést egy kollektívába tömörítették. A közös munka, egységes irányitás, a genetikai bázis tervszerű kiszélesítése és kimunkálása a sok' féle rezisztencia-kipróbálás, fiatal korban, mind gyorsabb és eredménye* sebb munkát hivatott elősegíteni. A 1 télállóság „provokatív“ kísérletei Polomka-Hámoron fóliasátor alatt folynak, amit majd a diószegi íagykam* rás módszer egészít ki. A rozsdaellenállóság vizsgálatát Sládkoviőovón " (Diószegen) és VíglaSon végezzük, r szántóföldi mesterséges fertőzés mód- 1 szerével. Az alkalmazkodó-képessőg 1 gyorsabb meghatározását segítik a közös kísérletek a legkülönbözőbb ökológiai viszonyok között. A gabonanemesítés központjának Sládkoviőo|vót jelölték ki, ahol központi fitogenetikai és fiziológiai munkahelyek létesültek az egész búzakollektíva igényeire méretezve. Á közős program határozza mbg a kinemesítendő fajták legfontosabb élettani és gazdasági tulajdonságait, vagyis a modellt. A program lehetőséget hagy a különféle genetikai anyag tájigényű és többféle elképzelés szerinti formálásának. A mi Solary-1 (sósszigetlj búzanemesítő munkánk szerves része a kollektív feladatnak, de a nemesítést anyag genetikai konstrukcióban, több élettani és gazdasági tulajdonságban eltérő a többi munkahely anyagától. A modell megformálásában csakúgy, mint a többi helyen sajátos elképzelés alakult ki. A munkánk meghatározásakor alapul vettük a búzatermesztés perspektív fejlődését, számolva a tápanyag, illetve a .trágyázás további növelésével és az öntözés kiterjesztésével. Mivel az intenzitás növelésével fokozódik a megdőlés és a betegséghajlam veszélyé, nem törekszünk a 600 kalásznál nagyobb besűrítésre m2-ként. Elképzeléseink szerint a növény biológiai termőké■ pessége mellett, a kalásztermés növe. lésével emelni akarjuk a maghoza- I mot. A munkánknál ezt tartjuk szem i előtt és ehhez Igyekszünk a növény I alkatát szabni. Célunk a kalászon■ kénti 1,5—2 g magtermés elérésé ■ 500—800/ms kalászsűrűségű állomány; nál. Az Ismert legintenzívebb Kaukáz * fajtánál 400 kalász/m2 állománynál i kialakul az 1,8—2 g kalászonként! raagtermés, 500 kalász/m2-nél az 1,5— 1,6 g. A további besűrítésnél a kalász: szám növekedésének arányában csökken a kalászsúly és romlik a szalma- I mag arány, de nem emelkedik a ter■ méshozaml MILYEN LESZ AZ ÚJ BÚZA? A megtervezett fajta biológiai és alkati termőképességét megfelelő termésbíztonsággal akarjuk összehozni, mert enélkül a legbővebben termő I formát sem fogadja el tőlünk a gyakorlat. A termés biztonságát befolyá: soló tulajdonságok közül legfontos- sabbnak a Jó télállóságot, szalmaszilárdságot a legveszélyesebb betegségekkel szembeni ellenállóságot, szabályozó és alkalmazkodó képességet tartjuk. A télállóság elbírálásánál a származás és alaki tudajdonságok mellé, i különösen az utóbbi évek enyhe telel után döntőnek vesszük a Polomka- Hámort fagykísérletek eredményeit. A fájtajelöltektől megköveteljük a —18 C fok tűrését huzamosabb ideig, különösen hótakaró után. Az intenzitás növekedésével arányosan nó a szalmaszilárdság iránti követelmény. A modellünkhöz (500— 600 kalász/m2 1,5—2 g magsúly kalászonként) már a Kaukáz szalmaszilárdságát sem tartjuk megfelelőnek! A legfontosabb teendőnknek tartottuk a szilárdság megőrzése mellett csökkenteni a magasságot 15—20 em el. Az elmúlt év tavasza száraz volt. A búzák gyengébben bokrosodtak és a nyarak elején sem voltak zivatarral v kísért záporok. így a magasabb és gyengébb szalmájú fajták Is adhattak jó termést. Ez nem szabad, hogy megtévesszen bennünket, mert több éven keresztül tartani és növelni a nagy termést már csak állóképes fajtákkal lehetséges! A búza betegségei, illetve az ellenállóság problémája, egyre bonyolultabb. Fontossági sorrendet ■ az egyes betegségek között felállítani nehéz volna, mert az vidékenként, évjáratonként, búzafajtánként nagyon változhat. A tavasszal legkorábban megjelenő és a termesztés intenzitásával egyre nagyobb kártételű parazita a lisztharmat (Erysiphe graminls). Teljesen, minden rosszal szemben ellenálló fajtáról az aestivum faj keretében nem írnak, de az is igaz, hogy liszthaymat rezisztenciával még nem foglalkoztak elég átfogóan, mivel ez eddig nem okozott érzékeny gazdasági károkat. Az is igaz, hogy» több éven át, nagy területen termesztett fajtákon fokozódik a kórokozó alkalmazkodása és agresszivitása (Kaukáz, Mironovszkája 808), vagy esetleg új biotípus honosodik meg vagy fejlődik ki. Ennek a növényi betegségnek nagy figyelmet szentelünk a nemesítő munkánkban. A probléma megoldására több utat kísérelünk meg. Egyik lenne az egy-egy fiziológiai „rasszal“ szemben ellenálló vonalak genetikai kombinációja úgy, hogy az utódokban szélesebb skálájú rezisztenciát kapjunk és szelektálhassunk. A másik út pedig a rozs, agropyron és aegilops nemek (génus) rezisztenciájának genetikai beépítése, ha lehetséges kombinálva, több génalapra fektetve. A feketerozsda kártételét legutoljára 1972-ben tapasztalhattuk a Bezosztája, Mironovszká 808 és a Jubilejná 50 fajtákon. Rozsdamentesek voltak a krasznodari és egyéb Neuzücht kombinációból eredő Auróra, Kaukáz, Predgornaja 2, Orlandó stb. fajták, valamint a mexikói tavaszbúzák zöme. A nemesítésl anyagunk nagy része a rezisztens szovjet és a szintén nagyon ellenálló hazai So- 985-ös törzs, de eltérő rezisztenciájának szintetizálásából származó, szélesebb génalapú ellenállóságra van építve. A barna vagy vörös, Illetve levélrozsda (Pyjccinia tciticina) és a sárgarozsda (Pucclnia glumarum) ellenállóságát is sikerült úgy megoldanunk, mint a feketerozsdánál, két vagy több rezisztenciaforrás kombinálásával. Az anyagunk vörösrozsda rezisztenciája ezidáig lényegesen Jobb mint a Kaukáz, vagy a többi nálunk termesztett fajtáké. Sajnos a szártőbetegségek iránti ellenállóság ellenőrzését, még ezidáig nem tudtuk megszervezni. Ha ritkábban fordulnak is elő vidékünkön az alkalmazott agrotechnikánk mellett, de gabona — gabona utáni gyakori ismétlődése, különösen csapadékosabb években növelheti a veszélyt és a kártételt. A legveszélyesebb szártőbetegségek a Torsgomba (Ophiobolus graminls Sacc.), Szártörő gomba (Cercosporella herpotrichoides), Fusarium és a Szeptóriás levélfoltosság. Milyen talajokon? Az őszi búza nemesítésénél figyelembe kell vennünk a kontinentális, egyben szélsőséges éghajlati ős talajviszonyainkat. Az elégséges tápanyag (trágya) enyhítette ugyan a szélsőségekből eredő károkat (jobb fejlődés, gyorsabb tavaszi regenerálódás, relatívan kisebb vízigény), de a nagy és biztonságos termések érdekében, nálunk mindig szükséges a jó alkalmazkodó-képesség. Ez a tulajdonság többnyire (nem mindig) kapcsolt a jó bokrosodással (Mironovszkája 808, Jubilejná 50). A jó bokrosodás és az intenzív forma összehozását tűztük ki elérni az új fajtajelölteinkbenl A Jó autoreguláclós képesség fontos tulajdonság a nagy és biztonságos termés eléréséhez. A Mironovszkája 808 és a Jubilejná 50 fajták jó bokrosodóképességük révén megfelelő állományt képeznek, de több tápanyag és eső esetén, túlsűrítik az állományt és megdőlnek, míg a Sáva fajta az erős bokrosodása ellenére sem sűríti túl az állományt — maga regulálja a sűrűséget. A másik reguláció a növény növekedése és a magtermés szabályozása. Vannak olyan formák, vagy fajták, amelyek gyenge, illetve sovány viszonyok közt felnevelik a növényt teljes nagyságban, de a tápanyag és a víz elfogytával nem kalászolnak ki és nem hoznak magot, míg a fnásik csoport (ilyen a Bezosztája is) érezve a korlátozott lehetőségeket, az össztermést megossza (regulálja) a szár— levél és a magtermés között. Alacsonyabb lesz a növény, de csaknem mindig hoz kalászt és benne jól fejlett magot! Az eddigi munkánk során sikerült nagyszámú Intenzív formát előállítani alacsony szalmával, nagyon jó rozsda- és közepes lisztharmat rezisztenciával. Jő úton haladunk az alkalmazkodóképesség és a jő autoreguláclós tulajdonságok összehozásával. Természetesen a kezdeti részeredmények még nem jelentik azt, hogy minden problémát megoldottunk — sokat kell még tennünk. A problémáinkat klvlsszük a gyakorlati termesztésbe is. Sok új formát adtunk az agronőmusoknak kipróbálásra. Az üzemi kísérletekben a legfontosabb megfigyelési területünk a termőképesség mellett az alkalmazkodóképesség tulajdonsága, főleg azért, mert a törzseinket fiatal keresztezésl anyagból emeljük ki, ahol nincs idő az alkalmazkodóképesség természetes, ökológiai szelekciójára. Nagyon jó kísérleti bázisaink Nový Život, Nová Dedinka, Horná Potôň (Felsőpatony), Dercsika, Topolníky (Nyárasd), Calovo (Nagymegyer), Kulcsod stb. Jelenleg két fajtajelöltünk van az Állami Kísérletekben az So-290 és az So-1804, az előkísérletek jó eredmőnyai alapján. Az So-1804 országos átlagban 9,7, az So-290 8,4 százalékkal termett többet a Kaukáznál. Azon fáradozunk, hogy az első kettőt még továbbiak és jobbak kövessék a kísérletekbe és fajtáinkkal mi is segítsük társadalmunkat n terméshozamok további fokozásában. BARTALOS MENYHÉRT mérnök, Solary (Sósszigeti Növénynemesítő Állomás)
