Szabad Földműves, 1975. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1975-03-08 / 10. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1975. március 8. 14 A GYAKORLAT MINDENT IGAZOL A sertések egészségvédelmének általános és speciális szabályai Az általános egészségvédelem állandó rendszabályai a tenyészszelekción, az optimális tartáson és takarmányozáson kívül, különösképpen az ellenállóképesség megfelelő szinten való tartását ölelik fel. { Majdnem minden tulajdonság, amely a sertés termelésének gazdaságosságát befolyásolja, az öröklési anyag és a környezet függvénye. A sertések teljesítménye további fokozásának az a feltétele, hogy mind örökletes tulajdonságaikat, mind pedig a reájuk ható környezeti tényezőket tovább Javítsuk. Az egyre Intenzívebbé váló tenyészállat-kiválasztás és az egyes fontos tulajdonságokra irányuló szelekció alkalmával a sertések konstitucióját, azaz örökletes tulajdonságokkal meghatározott ellenálló-képességüket szükséges figyelembe vennünk! Tehát el kell érni, hogy a tenyészanyag immunbiológiailag is egységes legyen. Mivel a koca colostrumának ellenanyag-tartalma környezetének mikróba- és antigénhatása szerint alakul, így a malacállomány is immunbiológiai szempontból azonos minőségű colostrumhoz (föcstejhez) jut. Ezért szükséges, hogy az utánpótlásra szánt előhasi kocák megtermékenyítésük után minél előbb az idősebb kocák közé kerüljenek. Így lesz lehetőségük arra, hogy az új környezetükben levő kórokozókkal, továbbá az ún. istállóspecifikus flórával kapcsolatba kerüljenek, és bizonyos fokig immunizálódjanak. Ez ma már megvalósítható, és az immunizálás lehetőségeivel együtt a kocaállomány specifikus ellenállóképesésge jól kézben tartható. A termelés gazdaságosságának problémaköréhez szorosan kapcsolódik az istállóviszonyok kérdése is. Az egyre fokozódó munkaerőhiány szükségszerűen a munkaerő-megtakarítással járó technikai berendezések széleskörű beállítását sürgeti! Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy minden egyoldalú hústermelésre kítenyésztett, nagy genetikai értékű állatfajta fokozott követelményeket támaszt az istálló klímájával szemben is. Különösen fontos helyi viszonyoktól függő mértékben a ventilláció és a fűtés, nemkülönben mindazoknak az állategészségügyi intézkedéseknek a pontos betartása, amelyek az állatok egészségét megőrizni hivatottak. ZÁRTÁN VAGY KIFUTÓBAN? A következő fontos kérdés a kocák tartásának módja. Zárt vagy kífutós rendszerben tartsuk-e a kocákat? ez mindennapos kérdés, aminek megválaszolása során abból helyes kiindulni, hogy egy-egy koca legalább háromszor-négyszer elljen le a nagyüzemekben. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzék, a kocának megfelelő „reakcíôkészséggel“ kell rendelkeznie, amelyet a természetes tartásban meg tudott szerezni. A zárt tartásban viszont nincs erre lehetősége! A reakciókészség hiányt azzal lehet pótolni, hogy ha a koca számára biztosítjuk az aminósavakat, ásványianyag-, nyomelem- és vitamin szükségletet, s azokat a műszaki feltételeket, amelyek ehhez a tartáshoz szükségesek. Itt a kocaszállások padozata érdemel külön figyelmet, mivel napjainkban nagyon sok a lábvégbántalom. Ennek az az oka, hogy a kocaszállások padozata nagyon kemény, egyenetlen, rugalmatlan és hideg, minek következtében az Ízületek és a talpirha nagyon könnyen sérül és fertőződik. A végtagízületek hibája és egyéb gennyesedéssel járó bántalmak miatt sok kocát kell kiselejtezni! Ezek kiselejtezése pedig azt eredményezi, hogy az előhasi kocák után nem kapunk olyan értékű malacállományt mint a többször ellett kocák esetében. ELTÉRŐ VELEMBNYEK Ä vemhes kocák takarmányozására vonatkozó nézetek meglehetősen eltérnek egymástól. Egyes esetekben a kocák a fogamzástól az ellésig azonos, vagy csak valamivel eltérő mennyiségű és a létfenntartónál alig több, tág fehérje arányú takarmányt kapnak. Az ilyen kocák a vemhesség végére és főleg a szoptatás alatt leromlanak, kevesebb és rosszabb minőségű tejet adnak, a malacok pedig kis súllyal születnek. A másik véglet, amikor a kocákkal nagy mennyiségű, kalóriadús takarmányt etetnek. Az elhízottság nem kedvez a fogamzásnak, a magzatépítésnek, de a tejtermelésnek sem! Vizsgálatok szerint ugyanis az azonosan takarmányozott és tartott előhasi kocák colostrumának és malacainak valamennyi értékmérő paramétere rosszabb mint az idősebb kocák malacainak. A legfontosabb értékmérő, a születési súlykülönbség különösen szembetűnő.: Az előhasi kocák alomszáma kevesebb, és az élve született malacok közül is nagy az 1000 g-on aluliak aránya. Ez azért is figyelemre méltó, mert egy állományban minél több a kisebb súllyal született malacok aránya — átlagos üzemi feltételek között — annál kevesebbet lehet azokból felnevelni. A kisebb súllyal született malacok ugyanis főleg télen a hőveszteség csökkenése miatt ösztönszerűen összebújnak, kevesebbet szopnak. így vérsavójukban — a gamma-globulin — nem érheti el a kívánt szintet, miáltal nem jutnak megfelelő colostrális immunitáshoz. Emiatt könnyebben is betegszenek meg és természetesen az elhullás lehetősége is nagyobb. Meggyőződésünk, hogy olcsóbb a koca elhelyezésén, tartás! módján javítanunk és ezáltal elérni az átlagos négyszeri leellést kocánként, mint viselni a nagy selejtezési költségeket! KELI, A „SEPREGETÉS“! Természetesen az élet nem mindig ilyen egyszerű. Sokszor találkozunk olyan jelenségekkel, hogy az állatorvos ebbéli törekvését helytelenül értelmezik. Gyakran ér bennünket az a vád, hogy „szívesen sepregetünk a más portája előtt“. Állományunkban sok a megbetegedés, az elhullás, és mi ahelyett, hogy ezzel törődnénk, a takarmány vagy az épület fogyatékosságait, vagy éppenséggel a nem megfelelő gondozást kifogásoljuk! Tegyük hozzá azonban azt is, hogy ez nem általános. Az esetek többségében az állattenyésztőkkel s az üzemek vezetőivel igen jól együttműködhetünk. Ilyen helyeken a tanácsaink és tevékenységünk megértésre és támogatásra talál. Ahol ez még nem így van, meggyőződésünk, hogy idővel majd így lesz és ez nagymértékben rajtunk is múlik. Ebben a kérdésben ugyanis az idő az állatorvosnak dolgozik. A termelési folyamattal kapcsolatos körülmények megfontolt elemzése után ugyanis ennek kimenetelét, eredményét általában pontosan megjósolhatjuk. Tehát tartós kapcsolat esetén a még szűk látókörű partnereinkkel is megértethetjük, hogy nem a munka alól való kibúvást, nem a felelősség áthárítását jelenti, ha tevékenységünk zöme ilyen területre tolódik át. Természetesen csak akkor, ha valóban így is van. Ha a szűklátókörűség és a hozzá nem értés a mi részünkről nyilvánulna meg, akkor ilyen egészséges kapcsolat nem jöhetne létre, ez esetben munkánk eleve eredménytelenségre volna Ítélve. A gyakorlat azonban azt igazolja, hogy az állatorvosok többségénél megvan az igyekezet, hogy az új feladatokhoz szükséegs új ismeretanyagot elsajátítsák és az új módszereket kialakítsák. A speciális rendszabályok a szaporodási szervek betegségeinek, a felnevelési valamint a parazitás betegségeknek a megelőzésére, a betegségek behurcolásának megakadályozására és nem utolsó sorban az állományt fertőző betegségek elleni védekezésre terjednek ki. Ezek közül főképpen a malacok felnevelést betegségeivel, azok okainak feltárásával és eltávolításával szeretnék foglalkozni egy gazdaság kapcsán. MIÉRT VOLT NAGY AZ ELHULLÁS? A tőrei efsz hagyományos tartási-takarmányozási és technológiai rendszerrel működő sertéstenyészetében a hatvanas években évről-évre nagyobb károkat okozott a szopós malacok colivérhasa és a megnyomásból eredő elhullás, valamint a választott malacok paratyphus-a és oedema betegsége. Az elhullások esetenként a 20—25 százalékot is meghaladták (az utóbbi években és jelenleg csak 2—3 százalék). A nagyüzemi sertéstenyésztés és technológiai feltételei hiányoztak. Az anyagi lehetőségek határt szabtak a technológiai normatívák megvalósulásának. Ilyen körülmények között, — hogy a meglehetősen „feszített“ malacszaporulat tervet teljesíteni lehessen — sok esetben egyik kocacsoport szinte „ráellett“ a másikra. A kocaszállásokban sokszor elmaradt az érdemleges fertőtlenítés és mégis tennünk kellett valamit, hogy a szinte törvényszerűen jelentkező coli-vérhas kártételét kivédjük. Vitaminokkal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel egészítettük ki a vemhes állatok takarmányát, hogy közvetett módon emeljük az újszülöttek ellenálló-képességét. Segítettük az újszülött állatokat abban, hogy a mostoha körülményekből adódó megrázkódtatásokat könnyebben legyőzzék. Természetes, hogy mesterséges készítményekkel nem lehet teljesen pótolni a malacok biológiai szükségleteit, ha a vemhes állatok előkészítése hiányos volt és ebből adódóan az újszülöttek már eleve csökkent ellenállóképességgel születtek. A malackorban észlelt elhullások megelőzése céljából igyekeztünk az újszülött állatok környezetét úgy kialakítani, hogy optimális körülményeket találjanak a fekvőhely és a hőmérséklet szempontjából, másrészt megóvjuk mindazoktól a káros ragályanyagoktól, amelyekkel való fertőződése megfigyeléseink szerint súlyos veszteségeket okozott. A MALAC KORNYEZETIGENYE A kocákat elsősorban is a malacozás előtti négy héten szakszerű, bőséges takarmányozásban részesítettük. A vemhes kocákat a malacozás előtt 5—10 nappal a tiszta, fertőtlenített flaztatóba helyeztük, hogy megszokják az új környezetet. Ä következő gondolatkör, amelyet nem lehet elválasztani a kocák tartásától és takarmányozásától, az a malacnevelés környezetigénye. Tehát a fiaztatókban bevezettük a termoventillátoros fűtést. Sajnos azonban, az azóta megrongálódott elektromos melegítőlapok helyett még nincs bevezetve az indokolt infralámpák használata. Tudniillik a fiaztatókban a kocákat illetően a +15 — + 16 °C teremhőmérséklet elég volna, de a malacfészekben a születést követő 3 hétig a +28 — + 30 °C szükséges, mert a malac csak 3—4 hetes korában tud a hideghez alkalmazkodni! A malacfészek említett hőmérséklete azért is fontos, mert tapasztalataink szerint a malacok nem bújnak az anyjuk alá, így a megnyomás veszélye is csökken. Továbbá az ilyen •környezetben a malacok szívesen keresik fel anyjukat, az első órákban többet szopnak, így több colostrumhoz Jutnak. Ez azért fontos, mert az újszülött malac a colostrumban kapja meg mindazokat a táplálö- és hatóanyagokat (vitaminokat), amelyek a baktériumos, de főként a coli okozta bélgyulladások megelőzése szempontjából fontosak. A colostrumban levő gamma-globulin és А-vitamin mennyisége viszont ugyancsak a kocák takarmányozása szerint alakul. Meg kell jegyeznünk, hogy az olyan kocák colostrumában, amelyek bélférgességben vagy hosszabb ideig tartó hasmenésben szenvednek, kevesebb az А-vitamin felszívódásának és értékesülésének lehetősége. Azonos vitaminellátás mellett az előhasi kocák colostruma kevesebbet tartalmaz (mint az idősebb kocáké), mivel ezek A-vitaminból kevesebbet tudnak tartalékolni, ezért folyamatos vitaminéllátásra van szükségük. A gyakorlatból tudjuk, hogy egy-egy malacállományban a colivérhas kialakulását és lefolyását a colostrum A-vitamintartalma jelentősen befolyásoljál A colifertőzés következménye különböző lehet aszerint, hogy az korábban még az első szopás előtt, vagy már bizonyos mennyiségű colostrum felvétele után következik be. Tudniillik minél hamarabb jut az újszülött malac colostrumhoz, annál előbb alakul ki normális bélflórája, amely antagonista módon gátolja a coli-fertőzés kialakulását. Megtalálható az összefüggés a malacok colifertőzése és a kocák hiányos vasellátása között is. Ugyanis azonos körülmények között háromszor annyi hullott el coli-vérhasban azoknak a kocáknak a malacai körül, amelyek kevés A- vítamint és vasat kaptak, mint az А-vitaminnal és vassal időben és bőségesen ellátott kocák malacaiból! LEGJOBB VÉDEKEZÉS A MEGELŐZÉS A sertéstelep további jelentős problémája abban az időben a választott malacok paratyphus-a és oedema betegsége volt, amelyek a hirtelen, átmenet nélküli elválasztás, takarmányváltoztatás és túletetés hibáiból adódtak élő. A malacok túletetése akkor következett be, ha a malacokat étvágy szerint etették. A malacok többet ettek, mint amennyit a gyomor-bélcsatorna károsodás nélkül fel tudott dolgozni. (A gondozókat ugyanis érdekeltté tette a malacok súlygyarapodás szerinti bérezése!) Ugyancsak gyakran okozott bélgyulladást a hirtelen takarmányváltoztatás. Itt kell említést tennünk az egyes gyári takarmánykeverék-szállítmányok közötti minőségi eltérésekről s arról, ami sajnos, még napjainkban is előfordul, hogy az azonos beltartalmi értékűnek „nyílvánított“ takarmánykeverékek egyes termelési számai az eltérő minőségű alapanyagok miatt takarmányozás-élettani szempontból nem azonosak! Súlyos bélgyulladások alkalmával beküldött különböző takarmánymintákról több esetben megállapították vizsgáló intézeteink, hogy a takarmány alig vagy egyáltalán nem alkalmas állati etetésre! Sajnos, ilyenkor a vizsgálati eredmény birtokában csupán a bélgyulladás oka felől nyerünk bizonyosságot, de a takarmányt, ha csökkentett mértékben is, tovább kellett etetnünk — más fehérje-készítmény hiányában. Az ilyen takarmányoknak előzetes minőségi ellenőrzésére vagy kártérítési igény benyújtására mód nincs. Jóllehet a bélgyulladás tetemes gazdasági veszteséggel járt, még abban az esetben is, ha közvetlen állatelhullást nem idézett elő. A gyógykezelésnek sok variációját próbáltuk ki (egyedi és istálló-gyógykezelés antibiotikumokkal és nem antibiotikum hatású készítményekkel, koplaltatás, diétás takarmányozás, keveréktakarmányok helyettesítése gazdasági abrakkal stb.). A legjobb gyógykezelést eredményeket azonban akkor értük el, amikor a választás napjától számítva az első hét végéig az — etetett — tápmennyiséget 50 százalékkal csökkentettük, majd a takarmányadagot naponként úgy növeltük, hogy a malac korának és súlyának megfelelő adagot a választás utáni második hét végére értük el. Ezért új szállításból származó keverékek etetésekor célszerű bizonyos átmenetet beiktatni. Erre, de még inkább az új szállítmányokból származó keveréktakarmányok próbaetetésére annál is inkább ajánlatos gondolni, mert az eltérő alapanyagokból összeállított egyes szállítmányok központi biológiai kipróbálására nincs mód. Befejezésül csak annyit, hogy ezek a gyakorlati tapasztalatok is bizonyítják, mennyire inkább a tartástechnológia, takarmányozási és higiéniai viszonyok javításán múlik a malacmegbetegedések elleni védekezés sikere, mint a gyógyszeres beavatkozáson, amely akár megelőzés, akár gyógyítás formájában legfeljebb kényszermegoldásnak tekinthető. Dr. BERENYI TIBOR, körzeti állatorvos ACSKP KB novemberi plenáris ülése arra ösztönzi a mezőgazdasági üzemeket, hogy takarékoskodjanak az abraktakarmány okkal. A szarvasmarhákat főleg jó minőségű íerimés- illetve szálastakarmányokkal etessék. A Nové Zámky-i (érsekújvári) já rás mezőgazdasági üzemei az elmúlt évben nem kevesebb mint 0,39 kg abrakot fogyasztottak egy liter tej kitermelésére. Ha a gazdaságok ehhez hozzászámítanák azt a szemestermény mennyiséget, amelyet a tehenekkel megetettek, a fogyasztás még több volna! E nagy fogyasztást néhány szövetkezet idézte elő. Persze nagy különbséget tapaztalhatunk eb ben a tekintetben a szövetkezetek s az állami gazdaságok között (0,39 —0,43 kg)! A járás mezőgazdasági üzemeiben ebben az évben egy liter tej termeléséhez legfeljebb 0,30 kg abraktakarmánnyal számolnak. A Bánov-i és a Tvrdosovce-i (tardoskeddi) szövetkezetekben 0,29 kg. ezzel szemben a Besenov-iban 0,50, a Jasoviban 0,57, a Palárikovoi és a bubái szövetkezetekben pedig 0,55 kg abrakot fogyasztotak 1 liter tej kitermeléséhez! Ha összehasonlítjuk az abraktakarmányok fogyasztását és az egy tehénre jutó tej mennyiséget, meglepő képet kapunk. A kevesebb abrakot fogyasztó szövetkezetek 3248, illetve 3285 liter, az utób biak pedig sorrendben 2708, 3112, 2459 és 2605 litert termeltek évi átlagban tehenenként! A jasovál sző-A nagy abrakfogyasztás és ami mögötte van vetkezetben a takarmányok „élesztősítésével“ értek el jobb eredményt, mely a járás többi szövetkezetében még nincs elterjedve. A tejelékenység 2898 literes — meglehetősen alacsony — járási átlagát az idézte elő, hogy a járás 34 mezőgazdasági üzeméből 22-ben a múlt év folyamán különböző okok folytán csökkent a tejelékenység. A nagy abrakfogyasztást a len més-, illetve a szálastakarmányok elégtelen készlete és rossz minősége idézte elő a szövetkezetek többségében. Sok szövetkezetben nem fordítottak kellő gondot a silózásra, illetve ezenázs készítésére. A folyamat ugyanis hosszú időt vett igénybe és a tömörítés sem volt tökéletes. Ennek kapcsán a takarmányok jó része megpenészesedett, értéktelenné vált. Nehézségek voltak a szénabetakarítással is, de itt főleg a kisebb hektárhozam (50—55 q) okozta a kis készletet. Jobb eredményeket ezen a téren csak a nagykapacitású szárítóberendezésekkel rendelkező szövetkezetben értek el. Néhány szövetkezetben a megfelelő szakember hiánya okozhatta a nagy abrakfogyasztást. A mezőgazdasági üzemek többségében sajnos az állattenyésztők még kevés figyelmet fordítanak a termelés gazdaságosságára! Elsősorban a szerződéses feladatokat teljesítik és e közben megfeledkeznek a takarmányok ésszerű felhasználásáról! Előfordul, hogy a szövetkezetekben az évvégi leltárban, a jó eredmények formális kimutatása végett, nagyobb készletet mutatnak ki, mint amilyen a valóság! Az állattenyésztők sajnos, ezt eltűrik, ebből eredhet aztán az, hogy drágán termelnek. Nagyobb abrakfogyasztást mutatnak ki, mint normálisan kellene! A jövőre nézve az összes szövetkezetben célszerű volna a takarmányprogram kidolgozása. A növénytermesztőket nagyobb felelősség tudatra kellene ösztönözni a takarmánytermesztésben. Jobban ki kellene használni a nagykapacitású szárítóberen dezéseket, főleg a többéves takarmá nyok feldolgozására, a veszteségek ben. Több szárítóberendezést kellene bekapcsolni a kisebb tápanyagtartalmú növényi termékek és egyebek szárítására, mint például a szőlőhulladék, a répaszelet, a répafej, a hízócsirkék — elemekben gazdag — ürüléke stb. Ezzel egyidejűleg a Koltai és a Jasovái szövetkezetben jól bevált takarmányélesztősítést is közkinccsé kellene tenni a járásban. A járás mezőgazdasági dolgozóinak a jobb minőségű terimés- és szálastakarmányok termesztésére, ezek célszerű felhasználására, az abrak fogyasztásának csökkentésére kell törekedniük, hogy ezzel segítsék az ötödik ötéves terv utolsó éve feladatainak a teljesítését, illetve túlszárnyalását. BARA LÄSZLÚ, mérnök
