Szabad Földműves, 1975. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)

1975-03-08 / 10. szám

1875. március 8. .SZABAD FÖLDMŰVES .15 Mire ügyeljünk a tisztuló kirepülés alkalmával ? Szlovákia olyan terület­nek számit, ahol nincs at­ka-kör. Mindamellett nem árt az óvatossági Noha ide­gen méhek Szlovákiába va­ló behozatala éppen az at­ka-kór elterjedésének a meggátolása céljából tiltva van (MPVŽ—SSR 1780/1970 sz. rendelet) mégis gyak­ran előfordul, hogy tapasz­talt méhészek — és méhész­­kednl szándékozó kezdők (tudatlanul, de sajnos, tud­va is a tilalomról), méhe­­ket, rajokat, családokat, anyákat hoznak Csehország­ból Szlovákiába. Ilyen be­hozott méhekben atkák (ACARAPIS woodl R.) él­hetnek s aztán megfertőz­hetik a közeli, de a távo­labbi méhcsaládokat is. Ezért tiltott a behozatal. MIT KELL TUDNUNK AZ ATKA-VESZROL Az atkát szabad szemmel nem láthatjuk, s legalább ötvenszeres nagyítás szük­séges ahhoz, hogy észlel­hessük. Évek során élete úgy módosult, hogy csak a méh légcsövében élhet, ahol párosodik, szaporodik, a méh véréből él. Szúró szer­kezetével átfúrja a légcső falát, kiszívja a méh vérét. A szúrás helyén alvadt vér és var keletkezik. A var az atkák ürüléke, valamint az atkák sokasága eltörni a légcsövet, s a méh oxigén ellátása elégtelenné válik. Amíg a méh télen kimon­dottan nyugvó állapotban van, kicsi az oxigén szük­séglete. Amint azonban me­legebbre fordul az idő, a méhek szabadba igyekez­nek, hogy a vastag belük­ben felgyülemlett emészt­hetetlen anyagoktól meg­szabaduljanak. Ilyenkor te­hát nagyobb mennyiségű oxigénre van szükségük. Az atkákkal megtámadott méhszervezet nem képes az elegendő oxigén felvételére, s az ilyen méh nem repül­het. A kaptárból kijutva a kijáró nyílásból nem képes felrepülni, ezért elevenen a kaptár elé hull, ahol a be­teg méhek kisebb-nagyobb csoportokba gyülekezve tár­saikkal együtt elpusztulnak. Rendszerint az atkával fer­tőzött méhek képtelenek szárnyaikat rendes helyzet­be tenni — a szárnyak ren­detlenül szétállnak, mintha ki lennének csavarva. Az atkakór alattomos, s elterjedése a méhcsalád­ban több éven át tart. Ami­kor a méhész a család le­­gyengülése folytán betegsé­get gyanít, akkor már az atka-kór sok egyéb család­ra is átterjedhetett. Jellem­ző, hogy az atkát nem lehet kézzel, ruhával vagy hasz­nált szerszámmal (mézzel sem) családról-családra át­vinni, mert az atka kizáró­lag a méh légcsövében ké­pes élni (télen kivételesen a méh testén is a szárnyak tövénél). Családról-családra úgy terjedhet, ha a beteg atka-kóros méh egészséges családba téved és oda átvi­szi az atkákat is. Az atkás családok legyen­gülnek, s ezzel hordástalan időben kínálkozó alkalmat nyújtanak a rablásra. Ilyen módon aztán az atka csa­­pásszerüen, sok más család­ra átterjed. Csehországban és máshol is sok kárt oko­zott az atka a méhészetek­ben. A méhészek ezért ret­tegnek az atka-kór megje­lenésétől, elterjedésétől. Minden családból — a kö­rülményes előkészítés miatt — rendszerint csak kb. 30 méhet vizsgálnak meg. Ez­zel nagyon is érhető, hogy a vizsgálat eredménye leg­feljebb csak tájékoztató Jelleggel bírhatói Ha egy 15 ezer méhmeimyiségből álló családban esetleg 200 méh betegedett meg atka­­kőrban, valóban véletlenség ha a betegségben szenvedő méhekből egy kivizsgálásra kerülhet. Közben persze az ilyen családból az atka-kór más, korábban egészséges családokra is átterjedhetett. Minél hamarább állapít­juk meg a bajt, annál köny­­nyebb a leküzdése. Az. ér­vényben levő állategészség­ügyi előírások alapján az atka-kór bejelentése köte­lező. Ezért használjuk ki az első tisztuló repüléskor kínálkozó lehetőségeket az atka-kór vizsgálatra isi Amint a fentebb magyará­zott állapotot észleltük, vagyis eleven, repülni nem képes méheket találunk a kaptár előtt — tisztuló ki­repülés alkalmával — atka­kór gyanúja áll fenn, s ezért jelenteni kell az állategész­ségügyi szerveknek, vagy intézkedés céljából az alap­­szervezetnek. Ne feledjük el az észlelt betegség tu­datos eltitkolása büntetést von maga után! Svancer Lajos A fehérmustár és a méhek Veselý kísérletei azt mutatták, hogy a fehérmustár magamegporzással is köt ugyan magot, azonban nagyon keveset. A rovarok által szabadon látogatott parcellák sokkal több magot hoztak, mint azok, amelyek a rova­roktól el voltak zárva. A rovarok által látogatott par­cellák termése a két kísérlet átlagában 27 q, a rova­roktól elzártaké pedig csak 5,5 q volt egy hektárra át­számítva. A fehérmustár fő látogatói és megporzóí a mézelőméhek voltak. Vad megporző rovar kevés láto­gatta a virágokat. (S) A méhek eltárolása A méhek eltájolása külö­nösen a betegségek terjedé­se. de termelési és tenyész­tési szempontból is káros. Levcseoko azt tanulmányoz­ta, milyen hatással van az eltájolásra a kaptárak egy­mástól való távolsága, el­helyezése és a kaptárak színe. A következőket álla­pította meg: A méhek a kaptárjuktól jobbra és balra levő, azo­nos színű kaptárakba egy­formán sűrűn tájolnak el. Az eltájolt méhek száma a távolság növekedésével fo­kozatosan csökken. A kísér­letben az eltájolás 2 méter­re 42,8 %; 8 méterre 5,8 % volt. Csak a 15 méterre le­vő kaptárba nem észleltek eltájolást. A kaptár előtt levő másik kaptárba sokkal több méh tájol el, mint a mögötte levőbe. Az egymás melletti kaptárak más-más irányba néző kijárója az eltájolást nagymértékben csökkenti. Kedvező hatású a kaptárak homlokfalának különböző színűre való festése is. El­ütő színű kaptárba az eltá­­jolás veszélye 4 méteres tá­volságban már megszűnik. Ha egy kaptárban két méh­család volt, a méhek 12,5 %-а eltájolt. A homlokfal­nak két, különböző színűre való befestése az eltájolást 2,5 °/o-ra csökkentette. (Pcs) ■ ЩИШ gj üAw/M Márciusi Elsősorban feltétlenül ellen­őrizzük a vadászjegyeket, ne feledkezzünk meg az új jegyek kiváltásáról. Erről a komoly kötelességről ugyanis sokan megfeledkeznek! Végezzük el a vadlétszám­becslést és vegyük szemügyre az állományt, minőség tekinte­tében. Időszerű feladat Ilyenkor a vadföldek művelése, bevetése a vadvédelmi és vadászati berendezések, létesítmények rendbehozatala. A sóigény ta­vasszal fokozottan fellép, ezért újítsuk fel a sózókat és szük­ség szeréin! létesítsünk újakat. Ügyeljünk arra, hogy homok­mentes, tiszta anyagba kever­jük a sót. A mezőgazdasági művelés alól kieső területrészeken lé­tesítsünk csendereseket, vad­rejtő sűrűket, ültessünk minél több cserjét, bokros növényt, hogy a vad menedéket és meg­felelő élelmet találjon. A szárnyas fészekrablók foszforszörpös mérgezése a hó­nap vége felé s a kővetkező hat hétben esedékes. Különö­sen a fácános és a foglyos te­rületrészeken készüljünk fel erre! Megkezdődik a tavaszi raga­dozómadarak vonulása. Uhuval sikeresen gyéríthetjük a kár­tevőket. Ebből az alkalomból sok szép jelenségnek lehetünk szemtanúi, s emellett még a lövés művészetét is gyakorol­juk. A hónap második felében kezdődik a szalonkahúzás. Diana imádéinak legkedveltebb vadja ez. A hosszú téli álom után a lassan ébredő termé­szetben kell e szebb élmény, mint az érkező tavasz? Alapos megfigyeléssel igye­kezzünk megállapítani fog­lyaink ivararányát. Nagy fi­gyelmet kell fordítanunk a kó­bormacskák és kutyák irtá­sára. J. M. H. Az őz hamar megbarátkozik az emberekkel. A pribetai Bukai László kisállattenyésztő udvarában sétálgató őzike például békésen álldogált a fényképezőgép előtt. (Kádek Gábor felvétele) Korántsem olyan ellenség... A gatyás ölyv költési ideje a tundrák zord éghajlata miatt csak májusban kezdődik. Hegy­vidéken a fészkek sziklákon épülnek, az erdős tundrában és a tajgában elsősorban a fákon, rendszerint a csúcs közelében. Fátlan területeken más válasz­tása nem lévén, a földön is fészkel, de ott is igyekszik va­lami kiemelkedő pontot, kupa­cot találni. Százegy Norvégiá­ban ellenőrzött fészek közül 73 épült sziklapárkányon és egyéb sziklaképződményeken, 20 darab a fákon, 7 a földön, egy pedig egy nagyobb tőzeg­­rakás tetején. A fészek erősebb ágakból, gallyakból áll, belsejét apróbb ágacskákkal és nem ritkán fű­vel béleli ki. Néha más mada­rak, halászsas, egerész ölyv, héja üresen maradt fészkét is elfoglalja. A fészekalj 3—5 to­jásból áll, mint maximumot az Irodalom 7-es aljat említ. Nor­végiában 64 ellenőrzött fé­szekalj átlaga 3,8 tojás volt. Az első tojás lerakásának ideje ugyancsak rendkívül vál­tozó, általában május közepé­től június végéig terjed. A kot­lási idő kb. egy hónap. A fió­kák közül a hímek korábban 34—36 nap alatt, a tojők ké­sőbb, csak 41—43 napos ko­rukban repülnek ki a fészek­ből. Mint már említettük a gatyás ölyv igen erősen kötődik élő­helyének rágcsáló állományá­hoz. Ezzel kapcsolatban pon­tos megfigyeléseket végeztek és különböző fokozatokat állí­tottak fel. Ezek szerint ctt, ahol az apró rágcsálók száma a minimumra csökkent, a ga­tyás ölyvek nemcsak, hogy nem költöttek, de még csak párba sem álltak, sőt revierjei­­ket sem foglalták el. A követ­kező fokozat — nagyon kevés rágcsáló — esetén már meg­történt ugyan a párbaállás, né­ha a fészekrakásig is eljutot­tak, de tojásokat már nem rak­tak, költésük nem volt. Vala­mivel több, de még mindig na­gyon kevés rágcsáló esetén a párok raktak ugyan 2—4 to­jást, de csakhamar abbahagy­ták a kotlást, Ш. ha a fiókák ki is keltek, azokat is elhagy­ták. A költések csak közepes­nél nagyobb régcsálósűrüség esetén voltak eredményesek és a párok csak ekkor neveltek legfeljebb 2 fiókát. A fészekal­jak száma csak maximális rág­­csálósűrüség esetén emelke­dett 4—7 tojásig, melyekből azután már 4—5 fióka nevelő­dött fel. A kotlás munkájában a hím nem vett részt, párját legfel­jebb néhány rövid percre vált­ja fel. Állandóan őrködik, a környéken, ügyel a fészek biz­tonságára. A fiókák kikelése után a hím vadászik, a hozott zsákmányt többnyire a fészken kívül, a levegőben adja át pár­jának. Csak hűvös, esős időben száll egyenesen a fészekre. A gatyás ölyv tápláléka észa­ki hazájában elsősorban külön­böző pocokfajokból és lemmin­­gekből áll. A téli szálláson a zsákmánylistán legnagyobb számban a mezei pockok sze­repelnek. A madarak száma gyenge rágcsálóévek idején megnövekedett ugyan valame­lyest. A gatyásôlýv korántsem olyan ádáz ellensége a fogoly­nak, fácánnak, mint azt koráb­ban hirdették és aminek alap­ján rengeteget elpusztítottak. Pontos vizsgálatok szerint 2114 Norvégiában gyűjtött zsákmány állatmaradvány kö­zött az emlősök 88,5 °/o-kal sze­repeltek, a madarak 11 %-kal, a kétéltűek pedig 0,5%-kal vol­tak képviselve. A gatyásölyv vonuló madár, melynek telelőterülete a min­denkori Időjárástól függően Svédország déli csücskétől Nyugat-Eurőpa északi és keleti felén át Közép-Eurőpáig, Uk­rajnáig, és a Kaukázus északi lejtőiig terjed. Kemény teleken egyes példányok még délebbre is eljutnak, így Spanyolország­ból, Máltáról, Franciaország déli részéből, sőt Szíriából és Libanonból is vannak megfi­gyelési adatok. (S. E.) A vágó durbincs A vágó durbincs (Acerina cernua L.) vizeink leggya­koribb sügérféléje. Angliától kezdve megta­lálható Európában és Ázsiá­ban egészen az Amur-folyó vidékéig. Hiányzik a három dél-európai félszigetről, Skó­ciából, Írországból és Nor­végiából. Az édesvizeken kívül megtalálható a folyó­torkolatok brack vizében és az ugyancsak sós vizű Arai-tóban is. Testszíne zöldesbarna, melyet sűrűbben vagy rit­kábban feketés foltok tarkí­tanak, a has színe szürkés­sárga, esetleg fehér. Feje a testhez viszonyítva kicsi, szája apró. Nevét kopoltyú­­ján található szúrós tüskéi­nek köszönheti. A sügérfő­­lékre jellemző kettős — elől kemény, hátrább lágy sugarakból álló — hátúszó teljesen összenőtt, ami már az lvadékkorban megkülön­bözteti halunkat az apró sügérektől. Általában 15—20 cm-es nagyságot, 20 dkg-os test­súlyt ér el. A nagyobb pél­dányok már ritkábbak, leg­inkább azokra a vízterüle­tekre jellemzőek, ahol a durblncsoknak viszonylag kevés a táplálékkonkurren­­se, ugyanakkor egyedszá­­muk sem túlságosan nagy. Akadnak nagyobb példá­nyok a Dunában is. A kül­földi szakirodalom szerint egyes szibériai vizekben 50 cm-es nagyságot, 40—60 dkg-os testsúlyt Is elérhet. A gyorsfolyású hegyipa­takokon kívül szinte min­rákokat részesíti előnyben. A nagyobb vágó durblncsok, bár ragadozónak nem ne­­vezhetőek, elkapják a víz­­fenék közelében bújkáló apró halivadékot és más halfajok ívásakor azok Ik­ráiból Is nagy csemegézéet tartanak. A vágó durbincs viszony­lag hamar, 2—3 év alatt el­éri az ivarérettséget. Ilyen­kor az lkrások rendszerint nagyobbak a tejeseknél. Kisszámú, mindössze néhány ezer, 1 mm-es átmérőjű Ikráját március—áprilisban több részletben rakja le, így az ívásl Időszak megle­hetősen elhúzódik. Ennek tudható be, hogy külföldi szerzők a vágó durbincs ívásakor eltérő vlzhőmér­­sékletl értékeket tapasztal­tak (8—14 °C). A ragadós burokban levő Ikrákat a durblncsok védett, oxigén­dús mederrészeken szala­gokban vagy apró csomók­ban helyezik el kövekre, vízinövényekre. A kikelés­hez kb. 14 napra van szük­ség. Mivel az ívás után a szülők nem gondoskodnak egyébként kisszámú ikrájuk védelméről, a vágó durbincs nem tartozik a szapora hal­fajok közé. A vágó durbincs nagy ha­lászati Jelentőségű annak ellenére, hogy közvetlenül legfeljebb a szelektálő ha­lászatok tárgyát képezi. Két szempontból fontos halunk biológiájának Ismerete az okszerű halgazdálkodásban: — szemben az Igen el­terjedt tévnézettel, misze­rint a tüskék kellő védel­met biztosítanak, halunk Jelentős szerepet játsztk a ragadozók, elsősorban a süllő és a harcsa táplálé­kában; — semmiképpen sem ha­nyagolható el halunk táplá­­lékonkorruns szerepe, ami leginkább a hasonló élőhe­lyen tanyázó dévérkeszeg és angolna viszonylatában mutatkozik. Az adott helyi viszonyok­nak a fenti elvek alapján történő elemzése után ke­rülhet sor állományának esetleges gyérítésére. En­nek legjobb eszköze a fené­ken húzott kb. 15 om-es szárnyú háló. A háló hosz­­szú zsinórjára hálőléhésből vagy szalmából bojtokat célszerű felerősíteni. A boj­tok felkavarják a fenék iszapját, így az erre Igen den vízben megtaláljuk. A vizek fokozódó szennyező­dése is legfeljebb a táplá­lékbázis csökkentésével hat negatívan a vágó durbincs terjedésére. Ugyanakkor, mivel a konkurrens fajok alkalmazkodó képessége ki­sebb, a vízszennyezések jó­voltából állományának nö­vekedésével is számolha­tunk. Környezetével szem­ben legfőbb követemlényel a nem túlságosan zavaros víz, elviselhető oxigénviszo­nyok és az ívásra alkalmas kemény aljzatú vízrészek jelenléte. A tavakban elsősorban a már mélyebb, kemény tala­jú mederrészek képezik élő­helyét. Folyókban a vágó durbincs élőhelyének elkü­lönülése már nem ilyen egyértelmű, de egy bizo­nyos: közvetlenül a part közelében nem találkozunk velük. Táplálékát zsenge ivadék­korban zooplankton képezi, de viszonylag gyorsan éttér a fenékfauna fogyasztására. Itt az árvaszúnyog lárvákat és a nagyobb testű bolha­érzékeny vágó durblncsok a háló zsákja felé kényte­lenek menekülni. Sokszor szidják halunkat a horgászok. Meg kell val­lani, joggal. Különösen a nyári hónapokban egyes vizterületeken állandó ka­pásaikkal idegesítik az ele­ven csalikkal, gilisztával horgászókat. Általános ta­pasztalat, hogy az apró vá­gó durbincsok Invázlószerü kapásainak idején más ha­lat népi sikerül horogra csalni. Századunk első felében Németországban a kézhez szoktatható, érdekes visel­kedésű vágó durbincsok divatos akváriumi állatok voltak. Halunk húsminősége e­­egyébként kiváló Szálka­mentes és igen zamatos. Sajnos, az apróbb példá­nyok tisztításával senki sem szeret bajlódni, annyira ne­héz, időtrabló feladat. Né­­metroszág egyes vidékein nagyon népszerű a vágó durbincsból készített leves. (Pintér K., Halászat)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents