Szabad Földműves, 1975. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1975-02-15 / 7. szám
Röviden a papagájként! és az ornitózisról A papagájkor a papagájok, a papagájszerű madarak, a galambok, kacsák, pulykák, gyöngytyúkok slb. fertőző betegsége. Pszittakózis néven is ismeretes, mivel előidézője a Chlamydozoon psittaci mikroorganizmus. Az ornitőzis viszont — ezt a Chlainydozoon ornithosis idézi elő — a többi házi és szahadun élő madárfélék fertőző betegsége. A beteg madarak bágyadtak, álmosak, keveset repülnek, nem énekelnek, esetenként hasmenésben szenvednek, lélegzéskor hörgő hangot hallatnak, szem- és orrnyilasukból váladék folyik, vagy a szem- és orrnyflásban beszáradt váladékot találunk. A fertőzött fiatal állatok elpusztulhatnak, az idősebbek viszont krónikus betegségben szenvedhetnek és fertőzhetik környezetüket. A fertőzött madarak tollazata fénytelen, kopott, össze van ragadva és hullik. A megfigyelések szerint az utóbbi években már nemcsak a kacsatenyészetekben fordult elő, hanem másutt is. Főleg a galambtenyészetekben észlelték, de a szakemberek szerint a pulykáknál is számolni kell az esetleges előfordulással. Ezt azért jegyezzük meg, mert főleg a pulykák által terjesztett fertőző anyagok veszélyesek az emberre! A PAPAGÁJKOR, vagyis a pszittakózis emberre is átvihető betegség. A fertőzés első tünete a reszketés, remegés, amely 4—82 napi lappangás után jelentkezik. Ezután hurut képződik a felső légzőutakban, a beteg belázasodik (39—40,5 °C) és gyulladásba jönnek a szem kötőszövetei. Jelentkezhetnek hastájéki fájdalmak is, mégpedig felfújódás vagy hasmenéssel váltakozó székrekedés formájában. A tüdő és a hörgők szintén gyulladásban vannak, hurutosak, a beteg száraz, ingerlő köhögéssel köhög, közben nyúlós váladékot köhög ki. A betegség jelentős mértékben gyengíti a szívműködést, ami kékülésben nyilvánul meg. Röntgen segítségével megállapítható az alsó tiidőlebenyek gyulladása is. Az antibiotikumok jóvoltából ma már gyógyítható ez a betegség, valamikor azonban a fertőzöttek 35 °/o-a belehalt betegségébe. A jellemző tünetek alapján azoknál feltételezhető a papagájkór-fertőzés, akik papagájt tartanak, illetve papagájokkal és hasonló madarakkal dolgoznak, érintkeznek. A fertőzés laboratóriumi úton gyorsan kimutatható. Igen feltűnő pl. a fehér vérsejtek számának csökkenése (500-ra) vagy a jellemző testecskék előfordulása a kiköhögőtt váladékban, nyálkában. A papagájtartóknak nem árt tudni, hogy az elpusztult állatot speciális csomagolásban kell elküldeni a laboratóriumi kivizsgálásra, ahol megállapítják a pusztulást előidéző betegség okozóját. Fontos, hogy minden elhullott papagájt elküldjenek a tenyésztők a speciális laboratóriumba, mert csak így lehet időben megtenni a szükséges védőintézkedéseket a többi állatnál és tenyésztőnél. A beteg embereket és állatokat egyaránt tetraciklinnel kezelik. Az emberek gamma-globulinnal is védekezhetnek a fertőzés ellen, de ezzel egyidőben a tetraciklint is alkalmazni kell. A tenyésztőknek gyakran kell tisztogatni a kalitkákat és figyelni kell a madarak ürülékét. A zöldes színű ürülék és a madarak viselkedésének változása mindig valamilyen betegségre figyelmeztet. A folyamatos fertőtlenítést 5 %-os töménységű lizollal kell végezni. A tudományos megfigyelések bizonyították, hogy a betegségen egyszer átesett madarak életük végéig terjesztői maradnak e kórnak és állandó veszélyt jelentenek a többi madár, illetve az emberek számára. Az érzékenyebbb papagájok (Agapornis) általában elpusztulnak a fertőződés után, mások viszont (pl. a Melopsittacus undulatus) gyakori hordozói, terjesztői a papagájkórnak. Az egyes tenyésztőknél végzett tüzetes vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a fiatal állatok fele, az idősebb állatok pedig valamennyien választanak ki fertőző anyagokat. Elgondolkoztató például, hogy kedvenc papagájunknál az évek hoszszú során át semmiféle jelét sem tapasztaltuk e kórnak, azután egyszerre az utódok fertőzöttségét okozzák. A fészekrakás stressz-hatása itt is megmutatkozik. S ha ehhez még takarmányozási, gondozási hibák járulnak, vagy esetleg a hideg stb., bekövetkezhet a betegség klinikai megnyilvánulása is. Az állatok a mikrobákat a nyálkával választják ki az orron, a csőrön keresztül, a szemből folyó váladékkal, az ürülékkel és a vizelettel. A mikróbák a száraz, felkavart ürülék és a tollazat révén jutnak a levegőbe, onnan pedig belégzéssel a másik állat vagy az ember szervezetébe. Fertőtlenítésre legalkalmasabb a kloramin 3 %-os és a lizol 5 %-os oldata. Leghatásosabb az etetők és a kalitkák felületét lánggal fertőtleníteni, leégetni. Az elpusztult állatokat szintén el kell égetni. Mindezt gumikesztyűben és bekötött szájjal, orral kell végezni, hogy minél kisebb legyen a fertőzés veszélye. A beteg egyének a kórház fertőző betegségekkel foglalkozó osztályára kerülnek, mert hosszabb időre a mikróbák hordozóivá és terjesztőivé válnak. Az állatok esetében a pszittakózist nem gyógyítják — biztosabb a radikális megoldás. Az ORNITŐZIS — kórképe hasonló, mint a pszittakózisé, de kevésbé veszélyes betegség. Leginkább a kacsákat, galambokat, gerlicéket, pulykákat támadja, a többi madarakat kevésbé. A szabadon élő madaraknak főleg a betegség terjesztésében van nagy szerepük. A házibaromfí többnyire tőlük fertőződik. A tolltépésnél és -fosztásnál dolgozók gyakran fertőződnek. E betegségnél is helytálló az az állítás, hogy a betegséget nem kell mindig szemmel látható tüneteknek kísérni, mégis veszélyes terjesztői lehetnek az egyes madarak az ornitózisnak. így van ez például a galambok esetében. Megállapítottuk, hogy az egyébként egészségesnek látszó állatok 40 %-a fertőzött volt és maga is terjesztette a betegség okozóját. Egyes adatok szerint a galambok fertőzöttsége a 80 %-ot is elérheti. Van aki azt állítja, hogy a galambok ornitózisa nem veszélyes az emberre. Saját tapasztalatból ismerünk olyan eseteket, amikor a galamboktól kapott fertőzésből csak hosszadalmas kezelés után sikerült kigyógyítani a betegeket. A galambok ornitózisa ugyanúgy fertőz, mint a pszittakózis — belégzés útján. A betegség gyógyítására és a terület, illetve a helyiség fertőtlenítésére ugyanazokat a készítményeket alkalmazzuk, mint a pszittakózis esetében. (Záhradkár chovateľ 11/74) min hiánya, fázások vagy az álmosság, a lebenyek elkéküléállati eredetű fehérjék túlzott se stb.), hogy nagyon nehéz a etetése „jó“ előfeltételeket te- kórhatározás. Nem így a bonremtenek a baj kifejlődéséhez, colás után, mikor már megtalál- A fehérjék átalakulásánál a hatók a tipikus fehéres lerakó-A baromfiköszvény avtácsadd Már a közelmúltban is az összes házibaromfi egyik legelterjedtebb betegsége volt a köszvény, szaknyelven urikózis. Előfordulhat tyúkoknál, pulykáknál, gyöngytyúkoknál, de a vízibaromfinál is. A baromfiköszvény okozója a fehérjeanyagcsere és a húgysav kiválasztásának zavarai. A kór lényege, hogy húgysavas sók rakódnak le a belső szervekben és azok felületén (zsigeri forma), vagy az Ízületekben (izületi forma). A baj elsődleges oka a vesék megbetegedése, melyekre a rossz takarmányozás, vagy más mérgek felszívódása után kerül sor. Az A-vitabaromfinál húgysav keletkezik, mely a bélsár tetején apró fehéres foltok formájában távozik a szervezetből. A betegség lehet akút, de idült is. Az akút esetek rendszerint elhalálozással végződnek. A klinikai tünetek egyébként annyira általánosak (láz, étvágytalanság, hasmenés, dások. Ezek megtalálhatók majdnem az összes belső szerveken (szív, máj, vesék, hártyák, stb.). Az Ízületek köszvényénél sántaságot észlelhetünk és apró mozgatható, vagy ránőtt dudorodásokat az Ízületekben. Ezek nagyon fájdalmasak. Néha az is megtörténhet, hogy a hosszú csontok összenőnek (ankilózis). A kórmeghatározásnál szükséges kimutatni az említett lerakodásokat s bennük a húgysavat Is. El kell különíteni a tbc-t, perózist (mangán-hiányt), idült baromfikolerát, a nagy testűeknél a talpgyulladást, (nem alkalmas talaj), paratífuszt stb. Gyógyítani a bajt nem lehet, de megelőzni igen. Csökkenteni kell az állati fehérjék etetését, nem szabad penészes vagy olyan takarmányt etetni, amely ingerli a veséket. Gondoskodni kell arról, hogy az állatoknak elegendő mozgási lehetőségük legyen. Dr. Varga János "'W Ш Jk gyümölcsfák ápolása magába foglalja az agrotechnikai (metszés, talajmüvelés) és növényvédelmi teendők (harc a kártevők és betegségek ellen) egész sorát. Ezeknek a beavatkozásoknak biztosítaniuk kell a fák megfelelő növekedését, később pedig a jó termőképességet. . A gyümölcsfák gyenge termőképességét, nem megfelelő koronaalakját és rossz egészségi állapotát igen gyakran éppen az idézi elő, hogy az ültetés utáni első években helytelenül ápolják, kezelik a csemetéket. Ezért az első években főleg a metszésre, tápanyagpótlásra és növényvédelemre kell nagy göndot fordítani. Persze mindig szem előtt kell tartanunk, milyen gyümölcsféléről vagy fajtáról van szó és úgy végezni a teendőket, hogy a lehető legmesszebbmenően kielégítsük fácskáink specifikus igényeit. Március elején távolítsuk el a fák törzséről a védőburkolatot és tüzeljük el, mert anyaga (szalma, papír, nád stb.) télen a kártevők búvóhelyéül szolgált. Ezidőtájt még elvégezhetjük a fák téli permetezését is. E célra Arborol vagy Nitrosan készítményt használjunk. Az őszibarackét azonban ezekkel a szerekkel nem lehet permetezni, ezért a Kuprikol 1,5 %-os, vagy a Sulka 5 %-os oldatát használjuk. Tavasszal elegyengetjük a fák törzse körül felkupacolt földet, majd sekély tányért készítünk a fák körül. Ezzel biztosítjuk a gyengén fejlett gyökérzetnek a jó vízellátást. Ha már nincs kilátás erősebb fagyokra, hozzáláthatunk a metszéshez, a koronaalakításhoz. A faiskolában kinevelt koronával rendelkező, Ősszel kiültetett oltványok sudarát 4—8 szemre, oldalhajtásait 3—4 szemre vágjuk vissza. Szárazabb homoktalajokon a tavaszi ültelésű fákat mélyebben kell visszavágni. Az utóbbi években korona nélküli alma- és körteoltványokat is lehet kapni a faiskolákban. Előnyük, hogy a termelő szem előtt, hogy a gyümölcsfák a műtrágyák kijuttatásának évében a nitrogéntrágyákat 80—70 %-ra, a foszfortartalműakat 15—25 %-ra, a kálitartalmú műtrágyákat pedig 50 %-ra tudják kihasználni. A nitrogén-műtrágyákat — gyors kihasználhatóságuk miatt — két vagy három adagban ajánlatos kijuttatni: egy részét (felét vagy harmadát) salétrom for-Az egyéves gyümülcsfák ápolása saját tetszése szerint választhatja meg a magasságot és a korona alakját, s olyan fát nevelhet, amilyen az ő igényeinek legjobban megfelel. Metszés utáni teendőnk a tápanyagpótlás. Mindig tartsuk májában éppen a tenyészidő kezdete előtt kell kiszórni! A nitrogén, foszfor és kálium árankénti szükséges mennyiségét — tiszta tápanyag kg-ban — az alábbi táblázat szemlélteti. Gyümölcsfélék Ültetéstől termőrefordulásig Termőrefordulástól teljes termékenységig N P2O5 K2O N P2O5 K2O Mag vaster mésűek 0,1 0,2 0,4 0,5 0,4 0,8 Csonthéjasok 0,3 0,3 0,6 0,6 0,5 1,0 Bogyósok 0,5 0,4 0,6 0,6 0,5 0,6 A telepítéstől kezdve körültekintően gondozott gyümölcsfák szépen fejlődnek, kívánt koronát növesztenek ás termőrefordulás után gazdag hozammal hálálják meg a termesztő fáradozását. (Kádek Gábor felvétele) A műtrágyát elszórjuk a fák körül és bekapáljuk a földbe. A kert gazdaságosabb kihasználása érdekében a fiatal fák sorközeiben szamócát vagy zöldségfélét termeszthetünk. Mindig a telepített gyümölcsfákétól eltérő tápanyagigényű zöldségféléket válasszunk. Legalkalmasabbak a levél- és gyümölcszöldségek, valamint a hagymafélék. Gyümölcsfák közötti termesztésre alkalmatlanok a mélyen gyökerező növények, mert ezek a mélyebb rétegekből is vesznek fel tápanyagokat. A zöldségféléket sohasem szabad közvetlenül a gyümölcsfák mellé ültetni. A gyümölcsösök ápolásában nagy fontossággal bír a gyomirtás is. Ahol a sorközökben zöldséget vagy más növényeket termesztenek és lehetetlen megvalósítani a vegyszeres gyomirtást, ott mechanikai úton, kapával kell kiirtani a gyomokat. A gyümölcsösökben egyébként a Gramoxone felel meg leginkább a vegyszeres gyomirtás lránt támasztott követelményeknek. Első ízben akkor kell vele permetezni, amikor a gyomok már egy pár valódi levéllel rendelkeznek. A később elhatalmasodó gyomokat mechanikai úton kell irtani. Másodszor június végén vagy július elején permetezhetünk, mégpedig szélcsendes időben, nehogy permetanyag jusson a fákra, mert az a levelek idő előtti elhullását okozná. A tenyészidőben állandóan kísérjük figyelemmel a fák fejlődését, egészségi állapotát. Levéltetvek, atkák, pajzstetvek vagy rágcsáló férgek előfordulása esetén az Arafosfotion 0,2 %-os, vagy az Akaration 0,1 %-os oldatával kell kezelni a fákat. Almafa-lisztharmat és varasodás ellen Fundazol (Benlate) vagy Topsin készítménynyel permetezzünk. A lisztharmat első tüneteinek észlelésekor — főleg Jonathán esetében —■ azonnal el kell távolítani a fertőzött hajtásvégeket vagy hajtásokat — ezzel megelőzhetjük a betegség terjedését. A tavaszi metszés az őszibaracknál gyakran folyást eredményez, ezért inkább a nyári metszést alkalmazzuk. Az új koronából eltávolítjuk a felesleges hajtásokat, a későbbi vázágaknak kiszemelteket pedig kurtítjuk. A hosszantartó nyári szárazságok idején a fákat jól meg kell öntözni, esetleg júniusban még kijuttathatjuk az utolsó '/5 rész nitrogéntrágyát. Ősszel szántás vagy ásás előtt kiszórjuk a szükséges foszfor- és káliműtrágyát, valamint a nitrogéntrágya Vs-át (nehezebben oldódó mésznitrogén formájában), majd talajforgatás után felkupacoljuk a fiatal fákat. Végül bekötözzük a törzseket, hogy a rágcsálók, a mezei vadak meg ne károsít* hassák. Solár V., mérnök’
