Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1974-08-17 / 33. szám

Oj elnök az Egyesült Államokban Az elmúlt héten a világpolitika leg­jelentősebb eseménye Richard NIXON, az Egyesült Államok harminchetedik elnökének lemondása volt. Az Egyesült Államokban két éve nagy belpolitikai zavart keltő Water­­gate-ügyben döntő fordulat állt be és ez jelentősen befolyásolta Nixon el­nök lemondását. A volt elnök a múlt heti nyilatkozatában feladta az eddigi védekezésének alapjait és elismerte, hogy csaknem kezdettől fogva részt­­vett a Watergate-betöréstől a Fehér Házba vezető szálak elpalástolásában. E fordulat után már csak két út állt a Fehér Ház előtt; az egyik: hagyni, hogy alkotmányos mederben folyta­tódjék az ügy, s a képviselőház vár­hatóan Nixon elleni döntése után a bírósággá alakult szenátus döntsön az elnök sorsáról. A Szenátusban az el­nök bűnössé nyilvánításához kéthar­mados többségre lett volna szükség, tehát a száz tagú szenátusból 34-nek kellett volna kitartani Nixon mellett, hogy a vádlói vereséget szenvedjenek. Nixon azonban saját nyilatkozatával megszüntette ártatlanságának további feltételezését, ezért csak néhány sze­nátor támogatására számíthatott, ha tárgyalásig viszik az ügyet. A repub­likánus párti vezetőség az elnök tudo­mására adta: elítéléssel és a hivata­lából való kényszerű elmozdítással kell szembenéznie, ha nem mond le önként tisztségéről. Mindezekből ki­indulva, Nixon a visszavonulást, a le­mondást vállalta. Amerika történetében első ízben fordult elő, hogy az elnök lemondás útján távozott hivatalából. Búcsúbe­szédében hangsúlyozta, hogy a lemon­dását az elnöki tisztségről „a nemzeti egység“ érdekében teszi. Azt is meg­említette, hogy Amerikának teljes ér­tékű elnökre és teljes értékű kong­resszusra van szüksége, kiváltképpen az itthoni és a külföldi fontos problé­mák közepette. Többek között arról is szólott, hogy az utóbbi esztendők nagy horderejűek voltak az USA és az egész világ tör­ténetében, „olyan sikerek évei, amely­re mindnyájan büszkék lehetünk. A Szovjetunióval együtt döntő frontát­törést értünk el a nukleáris fegyver­zetek korlátozási folyamatának meg­kezdésével. Célunkként kell kitűzni eme szörnyű fegyvereknek nemcsak korlátozását, hanem csökkentésüket és végül megsemmisítésüket, nehogy e fegyverek semmisítsék meg a civi­lizációt.“ Nixon hivatalát az eddigi alelnök, Gerald FORD vette át. Hivatalba lépé­se után megerősítette, hogy folytatni kívánja a Nixon-örökség legpozitívabb külpolitikai hagyatékát, a kelet—nyu­gati enyhülés előremozdítását, a béke további erősítését. Az őrségváltás napjait követő általános vélemény: a személyi változás után nem várható drámai változás Nixon mandátumából felmaradó két és fél év kül- és bel­politikájában. (Nixon elnöki funkció­ja 1976-ban járt volna le.) A legfőbb különbséget abban látják, hogy míg a távozó elnök vezetési stílusa és mód­szerei nagyban hozzájárultak az el­nöki és a törvényhozói hatalom viszo­nyának elmérgesítéséhez, addig a kongresszusban rendkívül széleskörű és mindkét pártban szívélyes személyi kapcsolatokkal rendelkező új elnök kamatoztatja huszonötéves képviselői múltját, a hatalom két központja kö­zött szinte elviselhetetlenné vált fe­szültség enyhítésében. Nyikolaj PODGORNIJ, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének el­nöke jókívánságait fejezte ki Gerald Fordnak az elnöki tisztségbe történő beiktatása alkalmából. • „Országaink kölcsönös igyekezete alapján alapve­tően fejlődtek a szovjet—amerikai kapcsolatok“ — hangsúlyozta Nyiko­laj Podgornij üzenetében, majd meg­állapította, „mély megnyugvással fo­gadtuk az ön augusztus 9-i nyilatko­zatát, hogy a béke érdekében akar munkálkodni. Meggyőződésünk, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok az elkövetkezendő években is konstruktívan fejlődnek népeink javára és a világbéke, vala­mint a nemzetközi biztonság megerő­sítése érdekében.“ A helytállás példaképe (Folytatás az 1. oldalról.) Az aratást már a legtöbb helyen befejezték. Átadták az aratási ko­szorút és boldogan koccintottak a gazdag termés sikerére. De nincs megállás. A legsürgősebb tenni­való a szalma letakarítása, a szán­tás, tehát a jövő évi jó termés megalapozása. Azt hiszem, hogy a mezőgazdasági üzemek irányítóit nem kell biztatni, ők legjobban tudják, miért sürgős a szántás avagy a tarlóhántás elvégzése. De talán mégsem árt annyit megje­gyeznünk, hogyha már van elegen­dő erőgép, ezért a leghelyesebb 18—20 cm-es középszántás elvég­zése. A csallóközi rónán már rég­óta azt tartják a legideálisabbnak — főleg a nedvességtartalom vé­delméért. Minden bizonnyal ez is hozzájárul ahhoz, hogy az utóbbi években ők érik el az országban a legmagasabb 'hektárhozamokat. Pártunk és kormányunk képvi­selői forró köszönetüket tolmácsol­ják a mezőgazdasági dolgozóknak, a kenyerünk megteremtőinek. Min­den bizonnyal azért teszik, hogy mindazokat a nagy tartalékokat, amelyek vannak még a mezőgazda­ságban, még jobban kihasználják és legyen az országunk a gabona­­termesztésben is világviszonylat­ban az elsők között. A gazdaságosabb hústermelésért á gyarmatbirodalom alkonya ■ 1974. augusztus 17« Amikor az ENSZ követelésére 1951. júniusában a gyarmati hatalmaknak számot kellett adniuk, Salazar, a por­tugál diktátor a gyarmatokat a por­tugál alkotmányban „tengerentúli tartományoknak“ keresztelte át, és a portugál állam szerves részeinek nyilvánította. Portugália gyarmati te­rülete több mint kétmillió négyzetkilo­méter, csaknem huszonháromszor ak­kora, mint az „anyaország“. Gyarma­tait brit, francia, belga, nyugatnémet és amerikai monopóliumok is kiak­názták. A mozambiki szénbányák, gyapot- és teaültetvények például a brit tőke ellenőrzése alatt álltak, s érdekeltségük ma is számottevő. Az angolai szénbányák részvényeinek zöme Krupp kezében van, až ottani gyémántmezők pedig amerikai trösz­tök tulajdonát képezik. A világközvéleményt természetesen nem lehetett megtéveszteni a „tenge­rentúli tartományok“ megnevezéssel. Az ENSZ XV. ülésszaka határozatában egyértelműen megállapította, hogy a „tengerentúli tartományok“ voltakép­pen gyarmatok, s hogy a Salazar­­kormány az ENSZ alapokmányának megfelelően köteles bizonyos tájékoz­tatásokat adni. A szavazáskor csupán öt ország állt nyíltan Salazar oldalá­ra: Franciaország, Belgium, Spanyol­­ország, a Dél-afrikai Köztársaság és Brazília. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia jobbnak látta tartóz­kodni a szavazástól. A portugál gyarmatok lakosait, akik hivatalosan portugál állampolgárok­nak számítanak, az eddigi alkotmány „civilizáltakra“ és „civilizálatlanokra“ osztotta. Az előbbieket megillették a portugál állampolgársággal járó bizo­nyos jogok. Az afrikaiaknak azonban ahhoz, hogy ebbe a kategóriába sorol­ják őket, bírnia kellett szóban és írás­ban a portugál nyelvét, „portugál életmódot“ kellett folytatniuk, és po­litikailag megbízhatónak kellett len­niük. Ezek a feltételek a bennszülött lakosság mintegy 99 százaléka szá­mára gyakorlatilag megvalósíthatat­lanok voltak. A „civilizálatlanokat“ semmi néven nevezendő portugál állampolgári jog nem illette meg. A Salazar-rezsim, majd az őt kö­vető kormányzat egészen a közelmúl­tig bizonyos fajtájú modern rabszol­gakereskedelmet folytatott. A portu­gál hatóságok annak idején szerző­désben kötelezték magukat, hogy évente 150—200 ezer bennszülöttet küldenek a Dél-afrikai Köztársaság, Észak- és Dél-Rhodesia és Nyassza­­föld bányáiba. Az így munkába állított afrikaiak bérének fele a portugál ál­lamkasszát gyarapította. A portugál hatóságok durván vérbefojtották a gyarmati uralommal szemben meg­nyilvánuló minden ellenállást. Ango­lában csupán 1961-ben több mint 50 000 afrikait gyilkoltak meg. 1961. december 18-án a portugál gyarmatbirodalmat súlyos csapás ér­te: indiai csapatok Goa, Damao és Diu indiai területeket felszabadították a portugál uralom alól. A következő év Portugáliában katonai lázadásokkal kezdődött. Ojév éjszakáján fegyveres zendülés tört ki Beja, Santo Thirso és Couca kaszárnyáiban. Az akció nem a tömegektől elszigetelt tisztek ‘ összeesküvése volt, hanem a gyűlölt rendszer elleni sztrájkok és tünteté­sek nagy láncolatának egyik lánc­szeme. 1972. május 1-én és 8-án Lisz­­szabon utcáin több mint százezer tün­tető követelte: „Vesszen a fasizmus!“ „Békét Angolában!“ A diákok bariká­dokat emeltek, a sztrájkok több vá­rosra is kiterjedtek. 1962-ben az ország határain kívül sor került a portugál ellenzéki cso­portok képviselőinek első tanácskozá­sára. Ennek eredményeként 1963. ja­nuárjában megalakult Portugália Nem­zeti Felszabadításf Frontja, amely 1964 elején megtartott II,. konferen­ciáján forradalmi katonai bizottságot hívott létre algíri székhellyel. A front­nak az volt a feladata, hogy külföld­ről agitáciöval és diplomáciai úton támogassa a portugál demokratikus erők harcát. A portugál haladó erők ez idő alatt tartós jelleggel támogatták a portu­gál gyarmatok népeinek igazságos harcát, felszabadító mozgalmát. A gyarmatok nemzeti felszabadító moz­galmát hatékonyan támogatta a por­tugál munkásosztály is. Éhínség Etiópiában Mezőgazdasági üzemeink évről-évre nagyobb sikereket érnek el a terme­lési és az áruértékesítési tervek tel­jesítésében. Erről tanúskodik többek közöt az is, hogy a folyó év első fe­lében — állattenyésztési termékekből túlteljesítették a felvásárlási felada­tokat. Szlovákia mezőgazdasági üzemei 19,2 vagon vágóállatot, kétezer vagon vágóbaromfit, 572 millió liter tejet és 325 millió darab tojást értékesítettek közélelmezési célokra. Ezek a szá­mok egyben azt is jelzik, hogy a fel­vásárlási terveket az év első felében túlszárnyaltuk. A legjobb eredmények a tej- és a tojás felvásárlásában szü­lettek. Több, mint három százalékkal teljesítették túl az előirányzott áru­értékesíti és felvásárlási feladatokat. Némi lemaradás a sertéshús felvásár­lásában mutatkozott, azt azonban pó­tolta a vágómarha felvásárlásában jelentkező többlet, amely százalékban kifejezve 1,2 °/o túlteljesítést mutat. Ha a felvásárlás idei eredményeit összehasonlítjuk a múlt év hasonló időszakával, megállapíthatjuk, hogy a mezőgazdasági üzemeink az idén hatvan vagon vágómarhával értékesí­tettek többet, míg a vágóbaromfit a múlt évinek egy tizedrészével, a tejet tizenharmad részéve], a tojást pedig 5,7 százalékkal teljesítették túl. Az eredmények tehát megnyugtatók. En­nek ellenére meg kell mondani azt is, hogy egyes járásokban komoly fo­gyatékosságok mutatkoznak. Vágóál­latokból például nem teljesítette ter­vét a Liptovský Mikuláši és a barde­­jovi járás. A Topoftany-i, a martini, a Považská Bystrica-i, a prievidzai és a žilinai járás pedig a vágómarha fel­vásárlásában maradt le, a tervét csak 96 százalékra (egyes járások még annyira sem) teljesítette. A sertéshús felvásárlásában tizenhat járás maradt le. A legszembetűnőbb lemaradás a bratislavai, a galantai, a őadeai. a humennéi, a Dolný Kubín-i és a Ziar nad Hornom-i járásban tapasztalható. Néhány járásban fogyatékosságok mutatkoznak a tejtermelésben és fel­vásárlásában is. Ebben az esetben a Stará Lubovna-i, a svidníki és a vra­­novi járás „jeleskedik“. Annak ellenére, hogy a tojás felvá­sárlási tervét néhány millióval túltel­jesítettük, tény az is, hogy tizennégy járás — köztük a éadeai, a Dolné Ku­bín-i, a luéeneci, a prievidzai, a žili­nai, a humennéi, a košicei és a pre­­šovi járások bizony adósak maradtak. Abban az esetben, ha a szektorok közötti helyzet összehasonlításából indulunk ki, megállapíthatjuk, hogy az állattenyésztési termékek többsé­gét az egységes földművesszövetkeze­tek termelték és értékesítették. Szlo­vákiai méretben az értékesített, illet­ve felvásárolt vágóállatoknak több mint kétharmadát, a tej hetven száza­lékát, míg a tojásnak több mint két ötödét a szövetkezetektől vásárolták fel. Az állami gazdaságok és más ter-SZABAD FÖLDMŰVES A Szlovák Nemzeti Felkelés 30. év­fordulójának tiszteletére számos ki­állítás nyílt. A múlt héten Bratislavá­­ban Jofef LENÁRT elvtársnak, a CSKP Központi Bizottsága elnökségi tagjá­nak, az SZLKP első titkárának és más magasrangú közéleti személyiségek jelenlétében nyitották meg a „Szlovák Nemzeti Felkelés a képzőművészet­ben“ című kiállítást. A tárlat anyaga kifejezően szemlélteti, hogy a szlo­vák nemzet antifasiszta és nemzeti felszabadító harcának kicsúcsosodása milyen nagy ihlető erőt jelent a szlo­vákiai képzőművészek számára. Ugyancsak a fővárosunkban nyitot­ták meg a „Mély gyökerek“ című ki­állítást. Ez a rendezvény Csehszlová­kia népe nemzeti és szociális szabad­ságáért vívott hősi harcának történe­tét, forradalmi útját, valamint az új, a szocialista Csehszlovákia népének életét dokumentálja. Jubileumi előkészületek A Szlovák Nemzeti Felkelés 30. év­fordulójának ünnepsége az SZSZK fővárosában, Bratislavában a dolgo­zók nagygyűlésével éri el tetőfokát, amelynek során leleplezik a Szlovák Nemzeti Felkelés téren emelt emlék­művet. A három bronzszobor a lengyelor­szági gliwicei öntődében készült, és augusztus 16-án és 17-én helyezik el az emlékmű talpazatára. Az emlékmű alkotói a Klement Gottwald államdíjas Ján Kul ich professzor szobrász­művész és Dušan Kuzma mérnök, műépítész. ★ „MÉLY GYÖKEREK“ ... nevet viseli az a kiállítás, me­lyet a múlt héten nyitottak meg Bra­tislavában, a Szovjet—Csehszlovák Barátság székházának nagytermében. A kiállítás egy aktuális történelmi eseménynek főbb mozzanatait, a Szlo­vák Nemzeti Felkelés történelmét tár­­j.a az érdeklődők elé. „Főleg a fiatalok érdeklődését sze­retnénk felkelteni, igényes anyagvá­lasztással, megismertetni őket a SZNF valódi értékeivel“ — hangsú­lyozta az ezzel kapcsolatos sajtóér­tekezleten Alojz VYCISLIK, a cseh­szlovák néphadsereg kapitánya, a ki­állítás ideológiai összeállítója. A kiállítás külön részben foglalko­zik annak a nagyfokú segítségnek az ábrázolásával, amit a szlovák és más nemzetiségű partizánok a Szovjetunió­tól kaptak. Az egyes tablókon tartalmas Idéze­tek olvashatók, melyek tartalmukkal nyomon követik az eseményeket. Ezek között található Ludvík SVOBODA hadseregtábornok szavainak idézete is: „A Csehszlovákiában élő nemzetek mindig tisztelettel emlékeznek meg a Vörös Hadseregről, a világ szocialista táborának felfegyverzett munkás-pa­raszt hadseregéről." —ita— meló szövetkezetek a vágóállat felvá­sárlásához csak huszonöt, a tejhez 27, míg a tojáshoz csupán 0,2 százalékkal járultak hozzá. Kétségtelen, hogy a tojástermelésben rendkívüli szerepük van a járási méretű közös vállalatok­nak. Ez megmutatkozik abban is, hogy a felvásárolt tojás mennyiségének 32 százalékát ők adták a társadalmunk asztalára. Az egyéni kistermelők részesedése a felvásárlási feladatok teljesítésében fokozatosan csökken. Az első félévben mindössze 10,9 ezer tonna vágóállatot, a felvásárolt mennyiségnek alig hat százalékát, a tejnek 2 százalékát és a tojásnak hat százalékát kapta köz­ellátásunk a kistermelőktől. Az elmúlt félévben a szarvasmarha­állományunkból ki lett selejtezve hat­vannyolcezer darab tehén, ötszázhu­­szonnégy kilogrammos átlagsúllyal. Az állattenyésztési termelésre még mindig eléggé kedvezőtlenül hatott a raktározás kellő színvonalú megoldá­sának elmulasztása. Az állatok feles­leges túlhizlalása a termelési költsé­gek növekedését, valamint az áru mi­nőségének romlását vonta mega után főleg a sertések esetében. Szükséges tehát — a termeléssel összhangban — bővíteni az áruraktárak területét, mert csak így, a felvásárlás zavarta­lanságának biztosításával tudjuk ha­tékonyan értékesíteni a rendelkezé­sünkre álló takarmányokat. Kocian Štefan Csonttá soványodott gyermek fek­szik a földre terített gyékénytakarón. Körülötte mezítlábas, rongyokba bur­kolt, kétségbeesett arcú, éppen csak támolygó felnőttek. A gyermek halott. Éhhalált halt. A kép sajnos gyakori ma Etiópiá­ban. A FAO adatai szerint naponta öt­száz ember, főleg gyerekek és öregek pusztulnak el az éhínség miatt. Egy összegezés szerint eddig százezren estek a nélkülözés áldozatául. A fővádlott a szárazság. Három esz­tendeje dúl ebben az afrikai ország­ban, akárcsak több dél-szaharaí vidé­ken. Bár a kormányszervek szerint az éhínség „csak átmeneti jelenség“, a tömegméretű tragédia szerte a vilá­gon érthető megrendülést váltott ki. Wollo országrészben sújt leginkább az éhínség. Ezen a vidéken ősszel két francia turista tett utazást; tanúság­tevő beszámolójukat nemrég közölte a párizsi Le Monde. ... Makkalé városban a piacon sem­miféle friss terméket nem árultak, gabonafélét Is csak keveset, két­­három agyonsoványodott kecske várt vevőre. Az országúton a koldusokhoz és leprásokhoz egész parasztcsaládok csatlakoztak. Elhagyták földjeiket, falvaikat, hogy azokba a helységekbe meneküljenek, amelyek az ország­részt átszelő egyetlen országút men­tén fekszenek. Az elhaladó kevés autóbusz felé nyújtják kezüket, s ami­kor az utasok egy-egy darab kenye­ret dobnak feléjük, rácsapnak, mi­közben a gyerekek zokogva könyörög­nek egy-egy falatért. Mialatt a franciák Koremben egy vendéglőben ebédeltek, több sžáz éhező vette körül az autóbuszt. Alig tudtak áthatolni a beléjük akaszkodó, síró, könyörgő tömegen. Két etiópiai fiatalember kenyeret osztott az éhe­zőknek, akik egymást taposva rohan­tak rá az autóbuszról ledobott szele­tekre. Megdöbbentő látvány: asszo­nyok tépték ki a kenyeret a gyerekek kezéből. A jelenet ötven kilométeren át, az országúton is folytatódott. A fiatalemberek kenyeret dobáltak az országutakat ellepő tömeg közé, amíg a készlet tartott. Ez az alamizsnáskodás annyira gya­korivá vált — noha keveset segít az éhezőkön —, hogy az országúton úgy várják az autóbuszokat, mint a men­tőangyalokat. Megtörtént többször az is, hogy fiatal fiúk feküdtek az útra, így kényszerítették megállásra az autóbuszt. A szervezett élelmiszerosztás a fal­vakban, bár rendszeres, csak vala­micskét tud könnyíteni a helyzeten. A falvak piacai körül rengeteg ember tolong, várják az élelmiszerosztást, amelyet jótékony gazdagok végeznek. A száraz évszak ugyan befejező­dött, de termés híján nem hozott meg­könnyebbülést. Az éhínség menekült­jeit zárt területekre terelték, amelye­ket rendőrök őriznek. Újabbakat azon­ban nem bocsátanak be. Nem tudnák őket táplálni! Ezek a zárt területek is valójában a lassú halált táborai. A méretekre jellemző, hogy csak Dessie város mellett 14 tábort állítottak fel. Évekig furcsa „nemzetközi csend“ vette körül az etiópiai éhínséget, a világ nem vett tudomást róla, mialatt a többi afrikai ország megpróbáltatá­sairól a sajtóban sok szó esett. Igaz, hogy a legjobban sújtott országrészek távol esnek a turisztikai útvonalak­tól, a hatóságok pedig nem tárták fel a megrendítő helyzetet. A tények csak az utóbbi hónapokban váltak közis­mertté. Foglalkozik a tragikus méretű nél­­'külözéssel az ENSZ is; a külföldön tanuló etióp diákok „éhínség elleni bizottságot“ alapítottak, hogy felhív­ják a világközvélemény figyelmét a súlyos állapotokra. Nem titok, hogy Etiópiában feudális rendszer van, a lakosság mezőgazda­ságból él, s az életszínvonál alacso­nyabb az indiainál. Ezek a társadalmi viszonyok még nehezebbé teszik ugyan a megbirkózást a mostani meg­próbáltatással, de nyilvánvalóan nem szolgálhatnak kibúvóul arra, hogy nemzetközi segély érkezzék a legjob­ban rászoruló, másfélmilliőnyira te­hető nélkülözők részére. K. L.

Next

/
Thumbnails
Contents