Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-10 / 32. szám
SZABAD FÖÉDMÜVES 10. 1974. augusztus m III. Á Szováta környéki falvakban még mindig jelentős a kerámia-tárgyak készítése. Ezt sokhelyütt házilag végzik, de egyre több kisebb-nagyobb üzem alakult a keresett, népművészeti Jellegű tárgyak előállítására. Ellátogattunk az egyik „fazekas“ faluba, Korondra. Ebben a községben napjainkban is mintegy 300-an foglalkoznak kerámiai tárgyak készítésével. Persze tizem is van a faluban, ahol Sokkal korszerűbb eszközökkel dolgoznak. Vannak még jőnéhányan a „maszekok“ közül, akik ragaszkodnak őseik hagyományaihoz, és a kerámiai készítményeik valóban népi Jellegűek. Ezek közé tartozik Tótfalvi Deák Józsefné is, aki ördöngős gyorsasággal plngálja, karcolja a népi motívumokat, a kiégetlen kancsókra, fazekakra, köcsögökre, s ki tudja hányféle készítményre, Balázs Lajos bácsiéknál már nem A kiemelkedő magyar íré farkaslaki szülőháza jő messzire van a kettős emlékműtől. Kacskarlngós, hepehupás úton bandukolunk a székely porták között. A díszes kiskapuk fölött sorra olvasgatjuk a székely igazmondásokat. ,Jó szívű hű barát kapumon bejöhetsz álnok kétszínkedő előtte elmehetsz.“ Sokáig lehetne sorolni az érdekes verssorokat, amit a székely kapukon láttunk. A tovasietó patak partján haladva érdeklődtünk a kispadon üldögélő idősebb bácsiktől, hol találjuk az Író szülőházát. Amolyan hetven körüli őszülő székely emlgyen felelt: „Áron? Menjenek csak az orruk után, s ha kedvük tartja, álljanak meg Gáspár öccsénél, az majd megmondja.“ Sokkal okosabbak nem lettünk, de a falu végén egy keskeny, magas, tornácos házbah megtaláltuk a toll mesterének szülőházát. Valóban a székelynadrágris Gáspár bácsi fogadott szívélyes szeretettel. A családi ház első szobájában rendezték be az emlékmúzeumot. A vitrinben ott sorakoztak a XX. század egyik legjelentősebb magyar írójának az összes művei. Nézelődés közben akaratlanul is előídézödtek az Íré tollából fakadó, az egyszerű, nagyszerű népet megörökítő Igaz mesék. Azt mondják: az alma nem esik messze a fájától. Tamási Gáspár, a A Tótfalvi Deák Józsefné a népi motívumokat plngálja a vázára. ► A kőből faragott emlékmű és kopjafa Tamási Áron sírhantjánál. ezt tapasztaltuk. Az öreg több mint 40 esztendeje űzi a mesterséget, a népművészeti jelleggel kapcsolatban így nyilatkozott: „Pénzből élünk, azt készítünk, amit a piac kér, illetve ami az áruk megvásárlójának tetszik.“ Lajos bá’ nem sokat lendít már a mesterségben. Sándor, a fia, a lánya és a menye készítik ez eléggé giccses festett tárgyakat. A készséges fiatalember bemutatta, hogyan készül el pillanatok alatt az agyag nyersanyagból egy-egy váza. Ördögi ügyességgel végezte munkáját, s el sem hittük, hogy már elkészült. A falu képe eléggé ellentétes. Sok új házat láttunk, de akad még bőven díszes székely kapus, régi klsablakos porta Is. A mezőgazdasági szövetkezetről a kerámia mesterséget űzők eléggé lekicsinylőén beszéltek. Állítólag — olyan kevés a havi jövedelem, hogy abból nem lehet megélni. Az ütünk célja különben nem fl kerámiai tárgyak készítésének a megtekintése volt, hanem Erdély nagy szülöttjének, Tamási Áronnak, n székely nép kimagasló fiának slrhantjára Igyekeztünk néhány szál virágot helyezni. Az egyszerű falus! temetőben pihen székely föld szerelmese, az ottani nép furfengjának hű, művészi tolmácsoléja. Az egyszerű népből jött frök közül vajmi kevesen vannak, akik úgy tudták megrajzolni a kis emberek nagyságát, a nép szenvedését, nyomorát, örömét, történelmét, mint aZ „aranykezű“ Tamási Áron. Meghatódva léptünk sírhantjához és csodálattal szemléltük a díszes faragása kopjafát, amelyet négy testvére állított és a közelében levő bukaresti művészek által készített, Hargita megye Szocialista Művelődési és Nevelési Bizottsága által 1972-ben felállított emlékművét. volt cukorgyári munkás szintén tollat ragadott és megírta Vadon gyöngyvirága című regényét, amely szintén u székely nép életét varázsolja elénk. Most újabb regényen dolgozik. A címét, tartalmát egyelőre titkolja. A még pirospozsgás, hetven felé léró, alacsony, szikár ember panaszolja — de azért mintha szemében öröm Is bujkál na — sok a látogató, így kevés idő Jut a toliforgatásra. Gáspár bácsitól tudtam meg, hogy tizenegyen voltak testvérek, de a nyomon, a nélkülözés csak ötnek engedte meg, hogy felnőtt ember- és asszony sorba jussanak. Vlsszajövat bekukkantottunk a falu könyvtárába. Meglepetésünkre csak egy helyre kislányt találtunk a köny vek birodalmában. Hegyi Rózslka hatodik osztályos tanuló helyettesítette édesanyját, akinek valami halaszthatatlan dolga akadt. A különben nyel vés lányka vajmi keveset tud n falu nagv szülöttjéről. Inkább almával ki giúlgot, amelynek az árusításával ott hon megbízták. Nézegettük a köny vespolcokat. sajnos mindössze nógv kötetet találtam Tamási tollából, Valahogy a nagy Erdélyt mindig Gömörrel hasonlíthattam, A nem ép-, pen legjobb minőségű utak, a hepe hupás domboldalak, mintha azonosak lettek volna. A kilátás különben feje delmt, s főleg az„ ha fentről nézve a folyó vize csillog a napfényben. Sok az erdő, berek, hegyi kaszáié. A ta karmányt legtöbb helyütt tű hegyes ségüre rakott, kerek, ktsebb-nagyobb szénakupacokban tárolják. Valahogy a nálunk levő hegyaljai gazdálkodásokra emlékeztettek az ott látottak. Hasonlóan a legtöbb helyütt az aratás is augusztusra tolódik. Láttam a hűzafaló kombájnokat, melyek lassan, félve haladtak a meredek domboldalon, de sokhelyütt kaszák Is csillogtak ez augusztusi napfényben. De olyasmi Is megragadta a figyelmemet, aminek én — a vének korosztályából származó — soha sem voltam a szemtanúja. Ahogy a döcögó autóbuszból szemléltem, mintegy húszán sarlóval aratták a hajladozó búzatengert. Lehet, ez külön csak engem érdekelt, a mással foglalkozóak közül s nem tudtunk néhány percre megállni, hogy szemlencsére vegyem a különös látványt. Az ócska, levegőtlen matuzsálemkorú autőbuszkoporsóvel elindultunk útunk végcéljára, Segesvárra. A szász város teknösbékaként lapul egy völgykatlanban. Napjainkban Is jórészt az odakeveredett németek lakják és ez jellemző a vendéglők konyhájára is. Minket kevésbé érdekelt az amúgy sem szimpatikus város. Siettünk Petőfi fehéregyházai múzeumához, hogy az útközben szedett, S Ügyes kezű asszonyok által remekbefont, sokszínű virágkoszorút elhelyezzük a költő emlékművének talpazatához. Évente ezrek és ezrek zarándokolnak el a Segesvártól puskalövésnylre levő dombhátra és állnak meg lehajtott fővel a fiatalon elhúnyt lánglelkfl forradalmár, nemzetébresztő utolsó útjának állomásán. Akaratlanul is az Egy gondolat bánt engemet című látnoki verssorai jutnak az eszembe, de azt a csatát, amely a szabadság lánglelkű harcosát Erdélyben eltemette, nem tudom elképzelni. Pedig megtörtént; Bem apó és a magyar nemzet mégis itt vesztette el egyik legnagyobb fiát. A parkban levő Petófi-múzeum néhány helyiségében gazdag gyűjteményt szemlélhettünk. Á múlt század műveit internacionalista szellemben mutatja be. Azt az Igazságot Igyekszik kifejezni, hogy a költő tovább látott az úgynevezett nagy negyvennyolcas politikusoktól. Minden bizonnyal Petőfi Sándor szövegezte Bem tábornok felhívásának e sorait, amely így kezdődik: „Magyarok, szászok és románok! Nyújtsatok egymásnak baráti kezet és boldogok lesztek.“ Ez az óhaj meg* volt a román haladó értelmiség részéről is, amelyet N. Bűcescn az 1948-as román forradalom vezéregyénisége a nemzetek összefogásának élharcosa így foglalt össze: „A szabadság nem jött császárok és kényurak kezéből, hanem csak az egységből, az összes elnyomott népek összefogásából.“ A kis múzeumban szentéji csend honolt, márpedig elég sokan voltunk. Lehet, valamennyiünk szívét átjárta valamilyen különlegesen nemes érzés, amelyet a szabadságharc hőslelkfl, nagy fia előrelátása hagyott ránk örökül. Nagyszeben, Temesvár, Arad a további útunk. Mindenütt ezernyim látnivaló, s részünkre érdekességszámba menő. Sajnos, az Idő lejárt, döcögni kell hazafelé. Egy jő idő elteltével visszagondolok a fárasztó útra, s őszintén vallom, megérte. Jö tudni, hogy a szocialista államokban, köztük a Román Szocialista Köztársaságban Is mily nagy gondot fordítanak a műemlékvédelemre, történelmi hagyományokra, s méghozzá internacionalista alapon. Öröm azt látni, hogy az évszázados elmaradottságbél miként nő ki az üj Erdély, amely Iparilag lassanként felzárkózik a köztársaság többi részéhez — és a lakáskultúra, a művelődés terén nagy léptekkel hHkid előre. A Segesvár melletti fehéregyházai Petőfi Múzeum hatalmas fákkal övezett parkjábun levő hősi emlékmű. (A szerző felvételei.) Hallottad már a kalász énekét, mikor a mennybolt kék-eztlstben ég, és sűrű árnyék gyűl a fák alatt, s a holt kövek Is felparázslanak, mikor a földön átliheg a nyár, és tajtékzik az érett napsugár? Hallottad már a búza énekét, mikor a vas a sűrejébe tép, s a verejtékes földön vértelen harcból kiált a forró értelem, a tiszta vágyban felmarjult tenyér, az élet izzó heve: a kenyér? Paraszt testvérem, hadd köszöntselek, ki ősidőktől egy voltam veled, s át- meg átnyögtem ordas kínodat, és álltam Dózsa vastrónja alatt, mikor fejébe nyomta a nehéz vaskoronát a lelketlen pribék, s míg dacos szíve bokros lánggal égett, szemen köpte a gyáva csőcseléket. Paraszt testvérem, hadd köszöntselek, ki ősidőktől egy voltam veled, kinek a lelke lelkéddel rokon, s a te fájdalmad lángol arcomon. DÉNES GYÖRGY A barátság postáján A Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság atkarszki szervezete címére gyakran érkeznek Prága, Bratislava és más csehszlovák városok postabélyegzőivel ellátott levelek. A csehek és a szlovákok beszámolnak szovjet barátaiknak életükről és a két nemzet egyre szorosabbra fűződő barátságáról. A múlt nyáron A. K. S z a m o j 1 о v, a társaság elnöke levelet kapott a Csehszlovák Nagykövetségről. Ján Havelka, a Szovjetunióban tartózkodó csehszlovák nagykövet irta nekik: „Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy részt vettek az „Utazás Csehszlovákia történetében“ című versenyben, amelyet a csehszlovák munkásosztály februári győzelmének 25. évfordulója alkalmából irt ki az Cigányok szovjet folyóirat. Megelégedéssel nyugtáztuk, hogy helyesen válaszoltak a feltett kérdésekre, és Csehszlovákia történetének, valamint jelenének alapos ismeretéről tettek tanúságot. A verseny bizottsága magasan értékelte munkájukat, és a győztesek közé sorolta Önöket. Engedjék meg, hogy ezúton őszinte szívből gratuláljak önöknek a győzelemhez, és dicséretet mondjak a szocialista Csehszlovákia élete iránt tanúsított érdeklődésért.“ Jelenleg a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság atkarszki szervezetének 11 ezer tagja van. A szervezet egy nagy albummal rendelkezik, amelybe összegyűjtötték azoknak a szovjet embereknek a képeit és elbeszéléseit, akik a környékről részt vettek Cseszlovákia felszabadításában a fasiszta iga alól. A Társaság postájából értesülünk a helyi Rosszija Kolhoznak a szlovák földművesekhez fűződő régebbi baráti kapcsolatairól. V. K. Szapricskint, az atkarszki Rosszija Kolhoz elnökét a két nemzet baráti kapcsolatainak megszilárdítása terén szerzett érdemeiért, az „SO éves a CSKP“ emlékéremmel tüntették ki. A pugacsoviak büszkék városukra Kétszáz évvel ezelőtt J. I. Pugansov vezetése alatt 1773-ban kitört a parasztháború, amely 1775-ig tartott, és megingatta Oroszországban az önkényuralom alapjait. A háborút vezető parasztság élén álló Pugacsov neve nagyon közel áll Pugacsov város lakosaihoz. Mecsetná faluban, amelyből kinőtt a mai város, gyakran megfordult Jemeljan Ivanovics. Innen indult el az Urálra a jalci kozákokhoz Is. V. I. Csapajev javaslatára 1918. november 17-én Nylkolajevszk (a város előbbi neve) új nevet kapóit. Pugacsovról, a legendás hírű paraszivezérről nevezték el. Azóta 35 év telt el. A jelentős évforduló alkalmából a város főterén gyűlést tartottak a dolgozók. A szónokok méltatták a városban a szovjethatalom éveiben történt pozitív változásokat. Amíg в vasút nem kötötte össze a várost Szaratnvval, tehát 189H-lg Nyikolajevszk a világtól félreeső városka volt. Iparát a kovácsműhelyek és a szélmalmok képviselték. A szovjet emberek munkájának eredményeképpen megfiatalodott e Volgán túli város. Oj, több emeletes házak egész negyedeket alkotnak. A pugacsoviak büszkék ú| iskoláikra, filmszínházaikra, parkjaikra. Kibővítették a kerületi kórházat. A városban több száz tanító és orvos dolgozik. A város határain túl is híresek a pugatisovi gépesftök, talajjavítók, továbbá jó neve van a mezőgazdasági iparitanuló-lskulának és a hidromelioráclős technikumnak. Évente több száz szakembert bocsótanak ki innen a mezőgazdaságba. A pugacsoviak mégis legbüszkébbek hatalmas gabonatárolójukra, amelyben a sztyeppe niezőgazdaségi termelőitől felvásárolt nagy mennyiségű kenyérgabonát túroljék. Pngacsevszk régebben kis vasútállomás volt, ma már három vasútvonal kereszteződésén fekszik: a kujbisevi. a balakovúi és a szaratovi. Ígéretesen fejlődik és izmosodik a város ipara. Az idén már 43,3 millió rubel értékű terméket bocsátott ki. Ezek elsősorban tej- és zöldségkonzervek, állattenyésztő gazdaságok számára gyártott berendezések, tégla, bútor ée egyéb gyártmányok. Jelenleg a városban nyolc építkezési vállalat működik. A közelmúltban építették lel a Volgán túli hldromeliorátorok ipari bázisának elsőszűlöttét — a 7.SBI—5 üzemet. Befejezéshez közeledik a gázelosztó állomás építése, amely a Volgán túli falvakat ellátja gázzal. örvendetesek a város távlatai. A tervek szerint továbbra is nőni, fejlődni, gyarapodni fog. A jersovj erősítő állomás üzembe helyezése után Pugacsov város lakosai is jó minőségű televízióadásokat láthatnak. A város névadása évfordulója alkalmából tartott gyűlés után Pugacsov lakói szórakoztak. A filmszínházakban, klubokban a veteránok találkoztak a fiatalokkal, kedélyesen elbeszélgetlek, majd hangversenyen vettek részt. N. S.
