Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-03 / 31. szám
1974. augusztus 3. SZABAD FÖLDMŰVES UJ ELET... A korszerű irodaház tágas emeleti gyűléstermében meghitt, ünnepélyes a hangulat. A Dunajská Streda-i (Dunaszerdahelyi) Járási Mezőgazdasági Igazgatóság képviselője, az üzemi pártelnök, és a szövetkezet kormányosa az érdemes dolgozók mellére tűzi a reszortkitüntetéseket. érdemérmeket. A kemény, szikár arcú, mokány parasztok szemében bizony ott bujkál egy-egy rejtett könnycsepp, amikor a sok-sok küzdelemre gondolnak. Hoszszú volt az út a mezsgyéktől a nagytáblás gazdálkodásig. Olykor-olykor meg kellett húzni a nadrágszíjat is, amikor a járatlan út kátyújában tengernyi nehézség miatt többször elakadt a közös gazdaság szekere. E hősi korszak epizódjait eleveníti fel ünnepi beszámolójában Bankó István, a Csehszlovák—Mongol Barátság Élsz agilis elnöke: — Nagyon sok áldozatos, odaadó munka kellett ahhoz, hogy az osztály ellenség hamis érvelései ellenére a kis- és középparasztság megszabadult ezernyi gátlásától és teljesen magáévá tette a szövetkezeti eszmét. — Ez a mondat nagyon találó a három falu földműveseire, akik most közösen kamatoztatják a szocialista nagyüzemi gazdálkodás előnyeit. Pár percre megelevenedik előttünk я történelem. Kérgeskezű parasztok 41-en alakítják meg 1948. augusztus 28-án Eliašovcén (Illésházán) a gépszövetkezetet. Ekkor még ki-ki a saját földjein dolgozik. Rájönnek, hogy nincs ez így jól. a gépeket csak nagyobb lábiákon lehet kihasználni. E- zért 1949. szeptember 24-én 18 gépszövetkezeti tag jóváhagyja az egységes földművesszövetkezet irányelveit és a közös élére D о 1 á к Józsefet választja. Gajdošek Gáspár 18, Juraj Pál pedig nyolc hektár földet ajánl fel a szövetkezetnek és erről gyűjtik be az első termést. Amikor később már 405 hektár földdel rendelkezik a szövetkezet, csupán 16 lő, 22 tehén és 34 növendékmarha képezi az állatállományt. A tavalyihoz viszonyítva hihetetlenül alacsonyak voltak a hektárhozamok. Búzából 19. árpából 11. kukoricából pedig mindössze 6 mázsát gyűjtöttek be hektáronként. Tonkovcén (Tonkházán) 28 felvilágosult földműves 1949. július 14-én lépett az új útra, és elnökké Blaho Ignácot választotta. A kezdeti szervezési hibák, valamint a laza munkafegyelem miatt 1950 tavaszán az összpontosított földeket átvette az állami gazdaság és csak később adta rissza a szövetkezeti tagoknak. Az alacsony hozamok miatt kevés volt a bevétel, és ezért három hónapig a tagság egy A közös gazdaságnak az archangai körzetben levő Chasatszomu szövetkezettel van kapcsolata. A távoli Mongóliából gyakran látogatnak küldöttségek a Csehszlovák—Mongol Barátság szövetkezetbe. Egyik ilyen alkalommal magas mongol kitüntetést nyújtottak át Bankó Istvánnak, az Űj Élet elnökének. fillér fizetést sem kapott. Ezt követően is hosszú ideig csak 9—10 korona volt a munkaegység értéke. Az osztályellenség kihasználta a nehézségeket és arra bíztatta a tagokat, hogy lépjenek ki a szövetkezetből. Közülük 18-an egy időre hátat fordítottak a közösnek. A három szövetkezet közül a vojlechoveei (bélvatai) szövetkezet alakult utolsónak P o ng r á c z Ernő elnökkel az élen. Ez a gazdaság is sok-sok vajúdás után ért el bizonyos termelési és gazdasági szintet. Tény, hogy nehezen boldogultak mindhárom község földművesei, és ezért 1959 őszén az akkori Šamoríni (somorjai) Járási Pártbizottság javaslatára 1960. január 1-én „frigyre léptek“. A felfrissült vezérkar rugalmas irányítása, a termelés koncentrációja, az új technológia nagyobb mértékű alkalmazása a termelésben, rendkívül szép eredményeket hozott. Az egyesülés előtt nagyon kevesen hitték, hogy az I960— 1974-es időszakban a mezőgazdasági termelés értéke 11 millió 498 ezer koronáról 24 millió 914 ezer koronára emelkedik. A bérekre fizetett összeg pedig ugyanennyi idő alatt 3 millió 533 ezer koronáról 7 millió 685 ezer koronára növekedett. Ezeket a tényeket nem lehet megcáfolni, és azt bizonyítják. hogy pártunk mezőgazdasági politikája továbbra is helyes irányt szab a mezőgazdaság fejlődésének. Az ünnepi aktus után hosszú ideig elbeszélgettünk a régebbi és a mostani vezetőkkel a múltról, a jelenről. Mindazt bizonyították, hogy az indulás nem volt könnyű. Bankó István, a „Mezőgazdaság kiváló dolgozója“ miniszteri kitüntetés tulajdonosa, jómaga is 1949-ben írta alá a belépési nyilatkozatot. Eleinte kertészkedett, majd később a számok tengerével kötelezte el magát. Élő krónikása, szemtanúja volt az indulásnak, a fejlődésnek és ezért hiteles adatokkal, jegyzőkönyvek lefényképezett másolataival, a veteránok fényképeivel díszített emlékszobát egy kis segítséggel maga készítette el. Idéznek tehát az okiratok, a fényképek és a teremben ülő veteránok is. M u c s к a Titusz bácsi hangja cseng a tágas helyiségben. — Én voltam az első szövetkezeti gazda. Még 1948-ban kezdtem a gépszövetkezetben. Hej, bizony, akkor csak egy árva Hoffer traktor pöfögött a határban. Kevéske földünkbe kölest vetettünk. Rendkívül gazdag termést adott. — Később csoportvezető volt, de maga is dolgozott. Felsóhajtva emlékezik a múltra. — Bizony nagyon sokat kellett kapálni. Villás ásókkal szedtük ki a cukorrépát a földből. Miközben patakokban csurgott rólunk a veríték. M i k ó c z i józsi bácsi már a 73. életévét tapossa, de még mindig a közösben szorgalmatoskodik. — Nem pihenhetek — mondogatja. — Hisjj a közösnek csoportvezetője, két éven keresztül pedig elnöke voltam. Örökre elköteleztem magamat a A jubileumi gyűlésen többek között elismerő oklevelet kapott a négy veterán: Mucska Titusz bácsi, Blaho Elena, Farkas Mária és Mikóczt Józsi bácsi is. örülnek az elismerésnek és az ajándéktárgyaknak. (A szerző és a ČSTK felvétele, f nagy család tagjaival és csak köztük vídnlok fel. Farkas Mari néni is a közösben hasznosította életerejének nagy részét. Kezdetben a szabad ég alatt hizlalt 120 sertést. Sok volt a munka és kevés a fizetség. Havonta napi 18 órás munkáért mindössze 240—280 koronát kapott. Blaho Elena férjével együtt Tonkovcén küzdött a szövetkezet megalakulásától egészen a nyugdíjhatárig a közösért. — Akkor mindenki dolgozott — emlékezik vissza. — Amellett, hogy a helyi nemzeti bizottság elnöke voltam, a férjemmel együtt etettük a teheneket. Ketten kerestünk havi 606 koronát. De még ezt is irigyelték tőlünk és elmondtak minden „jöttment“nek, sőt a felforgató elemek teljesen szét akarták verni szövetkezetünket. Veteránok hiteles szavai örökítik a múltat. Amikor közbe-közbe a szövetkezet elnöke az egyesült efsz eredményeit említi, felvidul az arcuk, mert úgy érzik, hogy nem harcoltak hiába. Az ünnepi zsongás közben lesek el egy-két jellemző adatot azoktól, akik átvették a stafétabotot a fáradságot nem ismerő veteránoktól. Ruman József mérnök, a közös ökonóntusa örömmel közli, hogy a mezőgazdasági nyerstermelés értéke hektáronként 15 ezer korona, az árutermelésé pedig 11 ezer. Van pénzük bőven a beruházásokra. az újratermelés biztosítására. P a j g e r Tibor zootechnikus bízik abban, hogy a múlt évi tehenenkénti 3780 literes tejhozamot az idén 4000- re kerekítik. A várható malacszaporulat kocánként 19—20 darab lesz, a sertések napi súlygyarapodási átlaga jelenleg 66 deka, a szarvasmarháké pedig 1 kiló. A sok vihart megélt szövetkezeti földművesek további jó munkával köszöntik negyedszázados évfordulójukat. Négyszázhatvanezer korona értékű kötelezettséget vállaltak a termelési tervek túlteljesítésére. Eddig máris 70 ezer liter tejet és 100 mázsa húst termeltek terven felül, amit szocialista munkaverseny is elősegített. A zootechnikus szerint a kötelezettségvállalást tejből 130 ezer literrel. sertéshúsból pedig 200 mázsával emelik meg. Ez arról tanúskodik, hogy az elért eredmények láttán a tágok aktivitása egyre jobban fokozódik. Az új, a szebb és emberibb körülmények között boldogan élnek az Gj Élet szövetkezet tagjai. BÁLLÁ JÓZSEF Д idősebbek még jól emlékeznek rá, de a fiatalok is tudják a könyvekből vagy iskolai tanulmányaikból, hogy milyen nehéz volt negyed századdal ezelőtt meggyőzni a falun élőket: a könnyebben, gazdaságosabban járható út az, ha a földet, közösen, szövetkezetbe tömörülve művelik meg. Ma már nincs szükség különösebb agitációra, az elmúlt huszonöt esztendő alatt bebizonyosodott, hogy mi a valóság — így a tamáskodók kénytelenek voltak meghátrálni. Persze a legnehezebb dolguk — mint az lenni szokott máskor és máshol is — a kezdőknek, az úttörőknek volt. Ök, mondhatni, tapasztalatok nélkül kezdték meg a munkát, s aligalig támaszkodhattak többre, mint a lelkesedésükre, Szerencsére éppen ebből nem volt hiány: ennek az eredményét láthatjuk ma is úton, útfélen, akár kitekintve az autó- vagy vonatablakból, akár az élelmiszerboltok kirakatát vizsgálva. De Veliká nad Iplomban (Vilkén) ma sok a panasz. Voltak a faluban személyi ellenségeskedések, ugyanúgy mint gazdasági kellemetlenségek, de hát hol nincsenek?! Éppen a nehézségek, illetve azok leküzdése az, ami előre viszi a társadalmat. És egyébként is ... Lehet-e akár egyetlen rossz szavunk a Veliká nad Ipfomiakra? Hiszen jól tudjuk, hogy ők éppen az úttörők közé tartoznak, náluk az elsők között alakult meg huAz úttörőknek nehéz... — Igazság szerint csak a középületek miatt lehet panaszunk — mondja Koncz Béla elnök. — De hát ez is érthető. Tudniillik a vilkeiek már a régi időkben is igényesek voltak. Míg sok helyen csak a felszabadulás után épült művelődési ház, itt a régit kellett használni, mivel a falu népe erre már korábban is igényt tartott. A régi persze időközben elavult, korszerűtlenné vált, mondhatnánk azt is, hogy kinőttük. Jó lenne, ha nekünk is modern, kiválóan berendezett művelődési házunk lenne, de tudomásul veszszük, hogy erre ebben az ötéves tervben nincs egyelőre lehetőség, másra kell a pénz, olyan dolgokra, amelyeket egyáltalán nem lehet nélkülözni. Igen, például nagyon nagy szükség van óvodára és iskolára. Az utóbbi építése a jövő esztendőben kezdődik meg. Akkor végre valahára fejleszteni lehet az oktatást is, hiszen még a tőrincsi diákok is ide járnak iskolába. Addig is — áthidaló megoldásként — a mostani óvodában nyílik két általános Iskolai osztály, természetesen csak akkor, ha már felépült az új gyermekotthon. Mert már épül. Ugyanis nagy szükség van rá, elsősorban a cigány származású gyerekek érdekében, azért, hogy ők is jó körülmények között nvelkedjenek, hasznos tagjai legyenek a társadalomnak, lehessen rájuk alapozni a jövőt. Egyébként az ifjúsággal -- úgy általában — elégedettek Veliká nad Ipl'omban. A jelek szerint meglehetősen mostoha körülmények között is jól lehetett nevelni a fiatalokat. Természetesen az ő érdemük elsősorban, hogy 1972-ben elkészült a falu parkja, társadalmi munkával. Volt olyan nap is, hogy egyszerre száznegyvenen dől goztak. Feltétlenül meg kell jegyezni azonban, hogy a korosabbak sem tétlenkedtek: még hetvennégy évesen is eljöttek dolgozni, csinosítani a falut. Az elmúlt évben a vilkeiek társadalmi munkájának értéke egymillió kétszázezer korona Volt. A fiatalokról még csak annyit, hogy a többség eljár a faluból dolgozni, leginkább Lučenecre [Losoncra! a vasgyárba, a bútorgyárba, az autóbuszjavító üzembe, illetve a posztógyárba. De aki helyben keres munkaalkalmat, az sem jár rosszul, akár a földmfivesszövetkezetbe, akár az erdőgazdaságba megy dolgozni. [A szövetkezet fejlődéséről talán nem is kell többet mondani, mint hogy a huszonöt év alatt sok istálló épült, van már műhely, sőt elkészült az első hatlakásos épület is, május elsején adták át. Az ifjak többsége pedig természete-Koncz Béla hnb elnök. sen gépeken dolgozik, tehát nyilvánvalóan a gépesítésre sem lehet különösebb panasz.) Egyre inkább úgy tűnik, hogy azok a bizonyos mostoha körülmények nem is olyan nagyon mostohák, különben aligha lehetne ennyi embert társadalmi munkára mozgósítani. Mert akárhogy is nézzük, van miért örülni... A korábban olyan sokat szidott élelmiszerárusítás is jobb körülmények között folyik: 1973 elején nyílt meg a hetvenkét négyzetméter alapterületű faépület, míg a régi tizenhat négyzetméternyi (!) árudában tejet és kenyeret lehet vásárolni, fgy a tolongás végre valahára megszűnt, nem kell szonöt éve a földművesszövetkezet. Ez a tény nagyon sok mindent megmagyaráz. Mert tudjuk jól, mennyi lemondást és áldozatvállalást jelentett ez a kezdeti időben, sőt még a közelmúltban is. Az Ipoly menti falu emberei hamar megértették a kor követelményeit s éppen ezért nem rájuk fordítottuk a nagyobb energiát, hanem azokra, akik nem vették — nem akarták — tudomásul venni a változásokat. Ezért fordulhatott elő olyan fonáknak tűnő — de logikusan utána gondolva egyáltalán nem visszás — helyzet, hogy Veliká nad Ipľom, tehát maga a falu kevesebbet kapott, mint megérdemelt volna. Ám az igazi fejlődés — és most a falura kel! gondolnunk — nem kizárólag az egyesített földművesszövetkezet gazdasági fejlődésére, mivel azzal nincsen különösebb gond — csak ezután kezdődik. Koncz Béla hnb elnök szekrényében már készen állnak a távlati tervek, csupán egy-két pecsétré és jóváhagyásra van szükség. A közeljövő újdonságait pedig bárki láthatja, ha körülnéz a faluban: mindenütt építkezés folyik. v N ‘Я N СЛ ja Я я egymás hegyén-hátán taposni vásárlás közben. A helyi nemzeti bizottság mostan! épülete 1970-ben újjá épült, de a bizottság már költözőiéiben van: tudniillik a ház egyik felében most is orvosi rendelés folyik, ami azonban a meglevő kis területen nem éppen a legegészségesebb. Az új hnb épület átadása után lehet majd terjeszkedni. Ugyartezt az alkalmat használják föl arra is, hogy bővüljön a könyvtár, eddig ennek az volt az akadálya; nem volt hová elhelyezni a könyveket. Az átadási ünnepséget egyébként a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójának napján tartják meg. A párt XIV. kongresszusának határozata értelmében elsősorban a városokat és a központi településeket kell fejleszteni, ezért is esett több szó Veliká nad Ipľomról. Pedig feltétlenül említésre érdemesek a közös igazgatás alá vont községek is. Szólni kell a pelsőciek nyolc esztendeje felépített művelődési házáról ugyanúgy, mint a tőrincsiekéröl. Törincsen pedig van még más büszkeség is; új hnb énület, könyvtár és tűzoltószertár. Viszont az igazán nagy építkezés még csak ezután kezdődik: a távlati tervek szerint egy nagy víztároló is készül. Mivel az elképzelések még nem egészen pontosak, más vonatkozásban a falut nem fejlesztik a közeljövőben. Akár regényt is lehetne írni egvegy szocialista falu huszonötéves történetéről, de nincsen rá hely. s az újságírónak az a gondja, hogy ugyan mit is hagyjon ki. Mert bizony szólni kell a hajdan volt kisbírő utódjáról, a közelmúltban felújított’ hangosító berendezésről, amelynek összes költsége majdnem százezer korona. Részletezni kellene azt is, hogy hány házban van már fürdőszoba és mennyivel modernebb ma már a fűtés, de látom a szerkesztő mérges tekintetét, hogy ugyan a jóból is megárt a sok és csak ennyi hely van a lapban, mivel az oldalak nincsenek gumiból. Lenne még mit írni és írunk is még a későbbiekben Vükéről. Mert akárhogyan is nézzük, az az igazság: a jóból sosem árt meg a sok! Mészáros Sándor
