Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1974-12-07 / 49. szám
A muskátli teleltetéséről Népszerű nyári virágunk a kertben, erkélyen és ablakládákban egyaránt. Egész nyáron díszük virágaival, később viszont nagy gond a megfelelő teleltetésc. Pedig érdemes ezzel is foglalkozni, hogy tavasszal ne legyünk kénytelenek pénzt költeni újak beszerzésére. Meleg, fűtött lakásban már csak ideig-óráig díszlenek. Levelei lassan megsárguluak, lehullanék — ez a növény pihenési időszakának kezdetét jelzi. Azt tanácsoljuk ezért, hogy a kertből, erkélyládából felszedett muskátlitöveket cserepezziik be egyenként, vagy a ládába tegyünk többet. Ha ládában vannak, erkélyen vagy ablakban, akkor háborítatlannl vigyük S—10 C-fok körüli világos helyiségbe. A veranda, folyosó, lépcsőház, előszoba egyaránt megfelelő, ha nem sötét. Ilyen körülmények között hetente egyszer öntözve, tavaszig különösebb károsodás nélkül áttelelnek. Visszametszeni azonban most ősszel semmiképp sem szabad a növényeket, csupán a bimbókat és virágokat törjük le. Majd tavasszal, amikor már mutatkoznak az elszáradt, megfásodott hajtások és az előtörő rügyek, jobban eligazodhatunk, hogy miképpen metsszük. Ablak közében is tarthatjuk a tél folyamán muskátlijainkat. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy kemény hidegben a belső ablakot nyitva kell tartani, nehogy fagypont alá szálljon a hőmérséklet a két ablak között. Ha nyirkos, sötét pincénk, vagy más hasonló helyünk van, földnélkül, felaggatva is teleltethetjük növényeinket. A földet a gyökerek közül kirázva, metszés nélkül akasszuk fel őket a kijelölt helyre. (Száraz hely e tárolási módra nem alkalmas, mert a tövek tavaszig teljesen kiszikkadnak.) Az így teleltetett növényeket tavasszal a kiültetés előtt legalább félnapra állítsuk vízbe, hogy pótolhassák az elvesztett nedvességet. —Ke— jáz idei évjárat sok problémát vet fel. Ezek forrása az átlagosnál sokkal éretlenebb szőlőtermés, amelyet sok esetben a penészek is károsítanak. A nehézségek közül most a savtartalommal kapcsolatosat vesszük szemügyre. A mustban, a borban többféle sav található. Ezek közül a legnagyobb mennyiségben a borkősav (4—8 g/1) és az almasav (0—7 g/1) van jelen. A borkősav a legerősebb és a legjellegzetesebb. A harmonikus ízű borból nem hiányozhat. Minimálisan szükséges mennyisége 0,5—1,0 g/1.' Az almaSav jelentősége — kémiai erőssége szerint — a borkősav után következik. Az éretlen szőlőből származó borban sok van belőle. Az Ilyen iijborok „zöld íze“, nyeresége az almasavnak tulajdonítható. A harmonikus ízhez hozzájárulhat bizonyos mennyiségű almasavtartalom, de teljes hiánya [például a vörösborok esetében) sem okoz diszharmóniát. Ahol gyenge volt A szőlő érésének kezdeti szakaszában a lében sokkal több almasav (milliekvivalensben kifejezve: 300—350 me/1) van, mint borkősav (104—180 me/1). Normális évjáratban a szőlő érése során mindkét sav mennyisége csökken. Az érett szőlő mustjában az almasavtartalom nagyobb értékű (50—80 me/l-re), a borkősavtartalom kisebb (70—Í00 me/l-re) csökkenését állapíthatjuk meg. Olyan évjáratban azonban, mint az idei, ez nem így közvetkezik be, túlteng az almasav. Savanyú szőlőből magától értetődően savanyú bor lesz. A savtompító mész (СаСОз) viszont törvényesen engedélyezett a must, a bor savainak tompításához. Fontos kérdés ezzel kapcsolatban: must- vagy borállapotban végezzük a savtompítást? Véleményem szerint az idén feltétlenül újborállapotban helyes ennek a pinceműveletnek az elvégzése, a következők miatt: — Egyszerű és körültekintés nélküli must- Savtompltással esetleg az összes borkősavat kicsapatjuk. így a kedvzeőtlen savösszetételt, továbbá a ferde irányú erjédés és különféle bőrbetegségek fellépésének lehetőségét teremtjük meg. —; Az erjedés során a savtartalom csökken. Az újbor általában körülbelül 30 százalékkal kevesebb savat tartalmaz, mint a must, melyből erjedt. — A savak a bor természetes tartósítószerei. A savasabb bor gyorsabban tisztul, betegségre kevésbé hajlamos, könnyen deríthető. — Az újborban az almasavtartalom biológiai úton csökkenhet. Ez a folyamat melegebb pincei tárolással, mérsékelt kénezéssel elősegíthető. A biológiai savcsökkenés lejátszódása után tisztán megítélhető a bor savainak menynyisége és minősége. A savtartalom szabályozása a következő: Az egyszerű módon végrehajtott savtompításkor a szénsavas mész (СаСОз) először a legerősebb savat, a borkösavat közömbösíti, majd — ha feleslegben adagoltuk — az almasávat és — erősségük sorrendjében — a többi savat is. A borkősav kivételével azonban a többi savval alkotott kalciumsó a borból nem csapódik ki. Az oldatban maradt kalciumsók rontják a bor ízét („lúgos ízt“ kapunk). Ezért — biztonságból, hogy maradjon borkősav a borban — legfeljebb csak 3 g/1 értékkel (201 g/hl СаСОзmal) tanácsos a savat tompítani. A szénsavas meszet derítőanyag módjára keverjük a borba. A bekövetkező szénsavképződés és habzás folytán a hordóból bizonyos mennyiségű bort előbb fejtsük le. A savtompító meszet kisebb részletekben adagoljuk a kezelendő borba. A végső jő keverés után, a hab elültével, a hordót feltöltögetjük.. A kezelt bort 1—2 hét múlva lefejtjük üledékéről. a szőlő minősége Akinek csak az ismertetett módszer végrehajtására van módja, az idei sok almasavtartalom csökkentésére a következők ajánlhatók. Kierjedés után, gyenge (10 g/hl kristályos borkénnel történő) kénezéssel korán (2 héten belül) fejtsünk. A még langyos borban 2 g/1 értékkel (1 hl-re legfeljebb 134 g СаСОз) tompítjuk a savat. A pH-érték növekedése folytán a biológiai almasavcsökkenés könnyebben, biztosabban bekövetkezik. A kettős-sós savtompítással a borkősav-tartalommal párhuzamosan az almasavtartalom csökkenése is elérhető kémiai úton. A módszert az idei almasav-domináns évjáratban különösen érdemes alkalmazni. Előfeltétele azonban a borkösav és az almasav mennyiségének meghatározása! Az eljáris lényege a következő: a savtompításhoz szükséges szénsavas meszet előzsör a kezelendő mennyiségnek csupán a 10 %-ához keverjük. Ekkor még nem oldódik fel а СаСОз teljes mennyisége. A második lépcsőben ehhez a túlsavtompított részhez adjuk a kezelendő mennyiség 40—60 %-át, folytonos kavarással. Ekkor létrejön és kicsapódik a kalciam-kettősső. A tiszta részt most üledékétől (szeparálással, szűréssel stb.) elválasztjuk, és a kezeletlenül maradt hányaddal összekeverjük. Ezzel az eljárással jó eredménnyel tompíthatok olyan mustok savai, amelyekben a borkősav és az almasav aránya 40:60. Az idei savas évjárat tehát igen körültekintő savtompítást igényel. A meggondolatlan mértékű savcsökkentéssel az idei vékony borok elveszítik „tartásukat“. A követendő út tehát az ésszerű mértékű savtompítás, majd savpalástolás. Dr. M e r c z Árpád, (Kertészet és Szőlészet 45/74) Még nincs későn Aki elmulasztotta a rózsabokrok és magastörzsű rózsafák földdel takarását, most ilyen módon, a fagyos földdel nem védheti meg növényeit a nagyobb hidegek káros hatása ellen. A beavatkozásra azonban még van idő, mert a rózsa — a fajtától függően — a —12, sőt a —15 Celsius fokot még általában kibírja. Most a következőt tehetjük. A vesszőket körülveszszük szalmával és bekötözzük olajos, vízhatlan papírral. Szalmára feltétlenül szükség van, mert a papír önmagában nem képes megvédeni a növényt a hideg ellen. A papír csupán arra jő, hogy megvédje a szalmát az átnedvesedéstől. (—) A hagyma tápanyagigénye Tudományos dolgozók kísérletekkel bizonyították, hogy csapadékszegény években a relatívan nagy nitrogénadagok sem befolyásolták a hagyma érését, sőt esetenként csökkent az átlaghozam. A hozamcsökkenést a tudósok a nagy sőkon«entrációval magyarázták. Ugyanakkor rámutattak arra, hogy a csapadékban gazdag években az adagolt nitrogén mennyiségének növelésével mindig hozamnövekedést sikerült kiváltaniuk. A kísérletek során beigazolódott, hogy a vöröshagyma normális növekedéséhez és tökéletes beérésének biztosításához mintegy 270 kg nitrogénre van szükség 1 ha termőterületen. Igen fontos az a megállapítás Is, miszerint a hektáronként 135 kg-nál kevesebb N-nel trágyázott hagyma tápanyaghiányban szenved és rosszul érik. - - (pm) nem elEg kérni — adni, tenni is kell valamit« Áldozatkész, felelősségteljes hozzáállást! Ripnrtutaim alkalmával jóné hány olyan községben jártam az idén, amelyben jól működik a GyUmölcslermesztők és Kiskertészkedók, vagy a Kisállattenyésztők Szlovákiai Szövetségének helyi szervezete és a tagok elismerésre méltó eredményeket érnek el. Persze előfordult, hogy ha egy adott községben a nevezett szövetség alapszervezetének élete iránt érdeklődtünk, az emberek csak megvonták vállukat és legyintettek. Megint másutt kiderült, hogy már hónapok, sőt helyenként évek óta szorgalmazzák a szervezet életrehívását, eredménytelenül. Érdeklődőkben nincs hiány, ám amikor a funkciók elosztására, a vezetőség megválasztására kerül a sor, vége a dalnak. Nincs aki elvállalná a szervezeti élet irányítását. Egyesek szerényen tiltakoznak a megválasztás ellen, mások kerek-perec kijelentik, nem hajlandók vállalni a felelősséget, s inkább lemondanak a tagságról, semhogy őket válasszák be a vezetőségbe. A tényállás ismeretében akaratlanul is felmerül az emberben a kérdés, vajon miért várják néhány községben a kiskertészkedők — vagy éppen kisállattenyésztők —, hogy más kaparja ki számukra a tfizből a gesztenyét? Tán féltik az ujjaikat? Ha nem képesek áldozatot hozni a közös ügy érdekében, akkor miért várják, hogy majd más megteszi azt? A jelek szerint némelyekben még mindig nem érett meg annyira az öntudat, hogy megértsék, nem becsületes dolog mások becsületes munkája gyümölcsének élvezetére törekedni, s hogy ha akarunk valamit az élettől, a társadalomtól, embertársainktól, akkor nem lehet csak kérni — adni, nyújtani is kell valamit! Érdekes, azt tudják az emberek, hogy közös erővel könynyebb megoldani a problémákat, eredményessebbé tenni az egyén munkáját, de azt már kevésbé, hogy a szervezet élére vezetők is kellenek. Vagy csak éppen azzal nem értenek egyet, hogy éppen az ö vállukra nehezedjen a felelősség súlya?! Az is meglepő, hogy néhány községben senki sem akar funkciót vállalni. Legalábbis a tömegszervezetekben, az érdekvédelmi szövetségek alapszervezeteiben nem. A munkahelyén bezzeg mindenki igyekszik ágy „könyökölni“, hogy minél hamarább a párnázott ajtó mögé, vagy legalábbis annak közelébe kerüljön. Miért van ez így? Egyszerű: a munkahelyen beosztás szerint fizetnek, a tömegszervezetekben pedig csak a gondja, problémája lesz több egy vezetőnek, a jövedelme nem. Ráadásul fel kell áldoznia a szabad idejét, hogy elintézzen valamit a közösség érdeké ben. S mit kap mindezért cserébe? Többnyire szemrehányást — mindenkinek nem lehet kedvében járni —, elismerő, köszönő szót csak ritkán. Nos, ezért nem akar egyes községekben senki vezető beosztást vállalni a kiskertészkedők vagy kisállattenyésztők szervezetében, legalábbis a fiatal, vagy még csak alakulófélben levő szervezetekben nem. Elvégre könnyebb megvárni a készet, mint tenni a siker érdekében valamit! így vannak ezzel a b.-iek is. Ők — néhány ember szavait idézve — égnek a vágytól, a tenniakarástól, már közel egy éve sürgetik a kisállattenyésztők helyi szervezetének megalakítását, de eddig három összejövetelnél többre nem futotta az erejükből. Mindenki másra akarja „rásózni“ a vezetői tisztet s vele együtt a felelősséget is. Ez van. De akik ezt mondták, szintén kimagyarázzák magukat, ha arra kerül a sor, hogy talán ők is elvállalhatnák a vezetést. így, gondolom, egyhamar nem lesz alapszervezetük a kisállattenyésztőknek ebben a községben. De felmerül a kérdés: megérdemlik-e egyáltalán a b.-iek, hogy valaha is legyen ilyen szervezetük? Ha már a kezdet-kezdetén ilyen nyíltan a felszínre kerül az emberek önző magatartása és kitűnik, hogy a „fene egye a más macskáját, csak az enyém meg ne dögöljön“ elv szerint élik napjaikat azok, akik most szervezetbe akarnak tömörülni, akker kérdésessé válik, lehet-e arra számítani, hogy ezután megváltozik a magatartásuk, s hogy mint a szervezet tagjai, összefognak és minden tőlük telhetőt megtesznek a közös cél, a közjó érdekében. Szerintem ez esetben nagyon kevés a remény arra, hogy a szóban forgó község kisálfattenyésztői tevékenységük irányításakor az egyéni érdekeken kívül a közösség, az egész társadalom érdekeit is figyelembe fogják venni. S ha ez így van — márpedig a jelek erre mutatnak —, akkor már eleve nem szorgalmazhatjuk, sőt nem is érthetünk egyet azzal, hogy egy ilyen alapszervezetet egyáltalán életrehívjanak valahol, akár B.-hen, akár másutt! KADER GABOR Kisállattenyésztőink munkájáról - számokban A Kisállattenyésztők Szlovákiai Szövetsége hat évvel ezelőtt, 1969-ben tartotta I. alakító kongresszusát. Szlovákiában akkor összesen 1172 alapszervezetet tartottak nyilván, ezekben öszszesen 46 558 tenyésztő fejtett ki érdemdús tevékenységet. Annakidején a nyugat-szlovákiai kerületben volt a legtöbb alapszervezet, a legkevésbé viszont Kelet-Szlovákiában érdeklődtek az emberek a szervezeti élet, a tervszerű munka iránt, a háziállatok tenyésztése terén. A járásokat nézve a levicei és a trebišovi járásban volt a legtöbb szervezett kisállattenyésztő. Most, a közelmúltban megtartott II. kongresszuson kisállattenyésztőink a többi között az e téren elért fejlődést is kiértékelték. A beszámoló rámutatott arra, hogy országos méretben szépen gyarapodott a szövetség tagjainak száma. Egy további járásban, a svidníkiben is sikerült népszerűvé tenni a szövetség munkáját, s ma már 8 alapszervezetben összesen 257 tenyésztőt tartanak nyilván ebben a járásban. S kimutatások szerint Szlovákiában jelenleg 1313 helyi szervezete van a kisállattenyésztők Szövetségének, vagyis 141-el több, mint hat évvel ezelőtt. A legnagyobb mértékű növekedést a nyugat-szlovákiai kerület érte el, ahol összesen 63-al gyarapodott a helyi szervezetek és több mint 2200-al a szövetség tagjainak száma. A legkisebb fejlődés a közép-szlovákiai kerületben volt tapasztalható, s így a kelet-szlovákiai kisállattenyésztők behozták korábbi hátrányukat, most már egyenrangú versenytársai lettek a közép-szlovákiai tenyésztőknek. A beszámolóból továbbá megtudták a kongresszus résztvevői, hogy napjainkban 50 797 rendes tagja van a Kisállattenyésztők Szlovákiai Szövetségének. Ez 4239-el több mint az 1969-ben elért színvonal. Szlovákiában hat év alatt összesen 600 millió korona értékű állati terméket (húst, tojást, gyapjút, gereznát stb.) produkáltak a kisállattenyésztők E tekintetben nem óhajtok mélyebb elemzésbe bocsátkozni, csupán a Branko Közös Szövetkezeti Vállalat által októberig felvásárolt vágónyulak számáról említek meg néhány érdekes adatot. A Branko tíz járásból vásárolja fel a vágónyulakat. A kimutatás szerint októberig összesen 59 700 darab vágóállatot vettek át a tenyésztőktől, mégpedig 169 817 kg összsúlyban. Ellenértékként 2 millió 540 ezer 744 koronát fizettek ki a tenyésztőknek. A jelek szerint a Dunajská Streda-i járásban örvend legnagyobb közkedveltségnek a nyúltenyésztés — vagy itt van megoldva a legjobban a felvásárlás? —, mert ezen járás tenyésztői adták el eddig a legtöbb vágónyulat: összesen 28 298 darabot. A 80 ezer 493 kg értékesített húsért több mint egy millió koronát kaptak a kisállattenyésztők. A második legjobb eredményt a komárnoi járás érte el. A felkínált és eladott áru minősége szintén a Dunajská Streda-i járáson volt a legjobb. A beszámoló rámutatott például arra az érdekes jelenségre is, hogy a nyitrai járás mintegy 2000 kisállattenyésztőjétől '"mindössze 6798 darab vágónyulat sikerölt felvásárolni az év elmúlt napjaiban. Mindez azért meglepő, mert hisz itt van a Branko székhelye, s a jelek szerint a kisállattenyésztők nem élnek az adott lehetőségekkel. Itt bizony nem okozna problémát a felvásárlás, az értékesítés megoldása, ha volnának igazi érdeklődők a nyúlbústermelés iránt, jó néhány olyan járás van Szlovákiában, ahol tudnák hogyan és mit kell tenniük annak érdekében, hogy a lehető legtökéletesebben kihasználják a kínálkozó lehetőséget, a kedvező feltételeket. A nyitrai járásban viszont 1969 óta nem hogy gyarapodott volna, hanem még csökkent az alapszervezetek tagjainak száma és hanyatlott c kisállattenyésztők tevékenységének színvonala is. —bor—
