Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-20 / 29. szám
1974. július 20. SZÖVETSÉGI SZEMLE Jogtanácsadó« Miből számítják ki nyugdíját? Négy úttörő Ünnepélyesen, de szerényen álltak a pódium elüti a kitüntetettek sorában. Arcukon olykor-olykor felragyogott a mosoly, de közben cl-elkomnlyudtak. amikor esziikhe jutottak a küzdelmekkel teli óvek. Nem csoda, hiss azok közé fürtösnek, akik anyagi áldozatot is hoztak a szocialista mezőgazdaság építésének érdekében. Amikor mellükre tűzték „A mezőgazdaság kiváló dolgozójar miniszteri kitüntetést, fogadalmat tettek, .továbbra is szorgalmasan dolgosnak közössegeikben, mórt ezt megkívánja a földmüvesbecsülot, Felvainkban a jól végzett mnnka az ember mércéje. Íme, életük egy-egy epizódja, története. Elsőként a járásban... Már az első Csehszlovák Köztársaság idején forradalmi megmozdulások központja volt Lelesz. Lakosságának nagy része a jászóvár! prépastság uradalmában cselédként kereste a kenyerét. A többiek meg az országot járva kerestek megélhetési lehetőséget. Ez az örökös kenyérharc tette eket edzetté, forradalmivá, s így válhattak a munkásmozgalom részeseivé. A* igazi felszabadulást a Szovjet Hadsereg, majd a munkásosztály 1048 as februári győzelme jelentette számukra. Végérvényesen a CSKP IX. kongresszusa mutatta a boldogabb élet, a szövetkezeti gazdálkodáshoz vezető utat. 1949. június 28-án, 39 taggal, elsőként alakítottak a mostani trebiíovi (tőketerebesi) járásban szövetkezetét, amely 25 év leforgásával alapjaiban változtatta meg a falu, a szövetkezeti tagok életet. A jubileumi taggyűlésen többek között erről is beszélt Dobos Imre elvtárs; ünnepi beszámolójában utalt arra, hogy ISO igásökörrel művelték hosszabb ideig a közös földjét, s ma már a gépeké a szó. Az ötvenes években a tagok havi átlagjövedelme alig érte el az 1000 koronát, s jelenleg 2500 korona. A jómód egyik ténye: másfélszáz személygépkocsi van a tagok birtokában. , A lelesziak közös gazdálkodásba vetett hitét még az 1988—69-eg zavaros politikai eszmeáramlatok sem tudták megingatni. Sót, még nagyobb lendülettel láttak dologhoz, közös gazdaságuk szervezeti-gazdasági megszilárdításához. S ma is azon fáradoznak, hogy lépést tartsanak az egyre gyorsuló tudományos-technikai fejlődés mind igényesebb követelményeivel. PARAJOS LÁSZLÓ mérnök, a Parasztszövetség JB-a dolgozója. továbbképzéséről Švecová Anna mérnöknő: — Az utőbbi években javult az egyetemi végzettségű dolgozók száma a növénytermesztésben. Más szakembercsoportokéhoz képest a szakirányítást végző agronómusok képzettsége talán a legjobbnak mondható. Ez aztán megmutatkozik a termeléshozamok 8 százalékos emelkedésében (évente!). Ugyanez nem mondható el az állatenyésztés szakaszán, a zootechnikusok képzettségére vonatkozóan. Többbe- Ivütt nemhogy előrehaladás, hanem visszafejlődés mutatkozik. Kevés az olyan mérnök, aki a zoqtechnikusi tisztséget vállalná. Sajnos, ennek hátrányát a szövetkezetek vezetőt sem mérlegelik kellőképpen (tisztelet a kivételnek!). Változtatni a vezetők szemléletén Spišák Anion mérnök: — Legnagyobb gondunk; a szakmunkásképzés, illetve a szakmunkások magatartásénak kialakítása. Egy részük már az Iskola befejezése után hátat fordít a mezőgazdaságnak. Ennek megelőzése érdekében változtatni kellene a szövetkezetek vezetőinek nem a leghelyesebh szemléletén Merthisaen, nagyon sok múlik a kezdő szakmunkásokká! való bánásmódon. Ahogy az első év sikerül, úgy eresztenek „gyökeret“ a közös talajába. Stark Inzsefi — Magasabb szintre kellene emelni a mezőgazdasági szakmunkásképző iskolákat (szaktantntézetek I Akik régebben szerezték meg az állattenyésztést szakképesítést, a mostani szakosított állattenyésztötelepek követelményeinek már nem felel meg a szaktudásuk. S továbbképzésük mindezidelg megoldatlan. Ugyanez vonatkozik a növényvédőkre és a gépészekre. Švecová Anna mérnöknő: — Járásunkban a mezőgazdasági dolgozók — pontosabban: a szövetkezeti tagok •— szakmai-politikai továbbképzéséről a Parasztszövetség járási bizottsága gondoskodik, a járási mezőgazdasági igazgatóság oktatási- és káderosztályával karöltve. A tévé-iskola II. évfolyamának tapasztalataiból okulva, a Ili. évfolyam megszervezésére, valamint a szövetkezeti munkaiskolák megszervezésére és üzemeltetésére már több figyelmet fordítottunk. Az eredmény? A járás 43 szövetkezete közül 42-ben sikeresen fejezték be a felnőttoktatási tanévet. Az ötvenkét tanközpontban a tévéiskola közvetítésein 15 255 szövetkezeti tag vett rész. összesen 1166 hozzászólás hangzott el a vita keretében. Egvénileg közel 24 ezren nézték a tévé-iskola közvetített tananyagát. A jövőre vonatkozóan a szakképzésnek ezzel a minőségi szintjével nem lehetünk elégedettek. Annak ellenére, hagy а szövetkezeti tagokat az egyes előadások véleményalkotásra késztették. Sőt, konkrét intézkedésekre is sor került—, komoly Intézkedéseket tettek némely szövetkezetben a fiatalok lakásproblémáinak megoldása érdekében, munkásszálló építése is az egyes szövetkezetek tervében szerepel. — Ez a felnőttoktatási forma — néhány évrp előbb tekintve — teljesíthetné küldetését, ha a szövetkezetek felelős vezetői (tisztelet a kivételnek!) nagyobb felelősségérzetet tanúsítanának a tagok továbbképzésével kapcsolatban ... Lényegesen magasabbra emelhetnék színvonalát, ha több szemléltető tansegédeszközt, ismeretterjesztő anyagot stb. kapnánk. Spišák Anton mérnök: — Szövetkezetünkben a közép- és felsőfokú szakkáderek száma már elérte a félszázat. A tagok egyharmada rendelkezik valamilyen képesítéssel. A nehezen gépesíthető termelést ágazatok számára (zöldségtermesztés, állattenyésztés) magunk képezzük a betanított szakerőket, XXX A kerekasztal-beszélgetésen még sok mindenről sző esett. A résztvevők elmondták, hogy a mezőgazdasági szaktanlntázetek tanulóival nem elég megismertetni, hanem meg is kell szerettetni szakmájukat. Az alapiskolák pedagógusai ezen a téren ugyancsak többet tehetnének, természetesen a szövetkezetek vezetőivel karöltve. A résztvevők felvetették: saját oktatási, illetve továbbképzési alapot kellene, létesíteni, arre a célra elegendő pénzt tartalékolni, mert a szociális-kulturális alap nagyon is korlátozott anyagi eszközeiből erre már nem futja. Elhangzott több vélemény a szövetkezeti demokrácia elveinek betartásával, s a belső ellenőrzés tökéletesítésével kapcsolatban, továbbá a szövetkezetek állandó bizottságai vezetőinek, s tagjainak továbbképzésével is az eddiginél rendszeresebben kellene törődni. S természetesen, a mezőgazdasági szakmunkásképzés töké létesítésé az egyik legégetőbb feladat. Lejegyezte: Illés Bertalan Élmunkás, példás anya щ K á z m é r Viola, a Veľké Blahovo 1 (Nagyabonyi) Efsz anyakocagondozója ugyancsak az elsők között lépett be a sok problémával, nehézséggel küzdő közös gazdaságba. Nem félt az Igényes megbízatásoktól, s a ve- Kózmér Viola zetőség kérésére elvállalta a csibéi« gondozását. Nyolc évig dolgozott eredményesen ezen a szakaszon, változó szerencsével, de mindig lelkiismeretesen. Aztán egymás után jöttek a gyerekek. Bizony jól jött volna bölcsőde, mert sokszor nen: volt kire bízni az apróságokat. Becsülettel felnevette a három gyereket. Ma már a nagyobbik fia nős, A másik kettőre sem kell már vigyázni, Könnyebbre, jobbra fordult az élete. De továbbra is lankadatlan lelkesedéssel küzd. Helytáll в munka frontján. A múlt évben Is 18 malacot választott el anyakocánként. Tagja a Nüszövetség helyi szervezete bizottságának, Aktívan hozzájárul a különböző rendezvények megszervezéséhez és kivitelezéséhez, A szövetkezeti mozgalom negyedszázados évfordulóján tehát könnyebben lélegzik és jóleső érzéssel tölti el az is, hogy a felsőbb szervek értékelték munkáját. A keresettel is elégedett, a múlt évben 27 ezer koronát kapott bér fejében. ]6 munkájával ő is hozzájárul szövetkezetük hírnevének öregbítéséhez. A volt szolgalegény tudta, hol a helye Szarvas Béla, n Horná Potőií-í (Felaöpatonyt) Efsz sertósgondozója, amikor 1949-ben/ meghallotta, hogy a párt felhívására közös gazdaságok alakulnak, nem sokáig tétovázott: júniusban márts odakanyarította nevét Szarvas Béla a belépési nyilatkozat alá. Azelőtt mindig csak másoknak dolgozott. Úgy gondolta, hogy egy új nagy családban — ahol nem aszerint értékelik majd az embert, hogy mennyi földje volt, és honnan származik — jobbra fordul a sorsa. Igaz, kezdetben nehezen bontakozott ki az új termelési forma. Vezetők, tagok egyaránt kevés tapasztalattal rendelkeztek ilyen nagy gazdaság irányításához. Hiányzott a szaktudás. A termelés alacsony szintje következtében lassan gyűlt a pénz a közös kasszába. Hosszú ideig tagtársaival együtt csak 600—700 korona havi fizetést kapott. Az osztályellenség kárörvendően figyplte küszködésüket, és többször hangoztatta: „úgy kell nektek, minek hallgattatok a hamis prófétákra.“ Ennek ellenére nem csüggedtek. Éjt nappallá tettek azért, hogy minden szakaszon kamatoztassák a szocialista mezőgazdaság előnyeit. Ö mindig az élen járt. A nagyobb súlycsoportba tartozó hízósertéseknél általában napi 64 dkg súlygyarapodást ért el darabonként. Ezt az eredményt ma is tartja. Az évek során galarobősz lett a feje. Mindamellett még ma IS fiatalosan dolgozik. Azt tartja: addig él az ember, amíg alkot, dolgozik. Mindig élt-halt a közösért Varga József, az Orechová Potqn-i (Dióspatonyi) Élsz részlegvezetője, nemrég dolgozik ebben a funkcióban. Kalmár János elvtárs, a szövetkezet elnöke, vele kapcsolatban elmondottal ezért bízták meg ezzel a munkakörrel, mert mindig élt-halt a közösért, és rendkívül ló a munkaviszonya. A kocsisok között élenjáró a munkában és később, mint növénytermesztési csoportvezető pontosan végrehajtotta a vezetőség határozatait. Tapasztalatait felhasználva, állandóan tökéletesítette az irányítómunkát és üeosztottjait színvonalas Varga józjief nevelomunkával serkentene a lehető legiobb termelési eredmények elérésére, Nagyon boldog volt, amikor a felsőbb szérvek képviselői kezet szorítottak vele. Büszkeség tölti el, hogy olyan élenjáró szövetkezet tagja, amely országos méretben is kiváló termelési eredményeket ér el. Beszélgetés közben az elnök néhány adatban Ízelítőt adott a csúcseredményekről. A tehenek fivt átlagos tejhozama 3200 liter, minden anyakocától 18,7 malacot választottak el, és a sertések napi súlygyarapodást átlaga 56 deka. A hízószarvasmarháká 1,10 kg. Tavaly a búza hektárhozama 50,70, az árpáé 48,70, a kukoricáé 50, a cukorrépáé pedig 340 mázsa volt. Ezekkel az eredményekkel azonban a többi vezetővel és taggal együtt távolról sem elégedettek. A negyedszázados évforduló tiszteletére kötelezettséget vállaltak: a szocialista mezőgazdaság előnyeit tovább kamatoztatják, hogy minél több élelmiszert adjanak a közellátásnak, A sqk-sQk kitüntetett közül íme csak háromról adtunk rövid személyleírást, kisebb képet, de ez a néhány sor is azt bizonyítja, hogy a hősi korban vállalták a nehézségeket, mert bttték, begy a párt és a munkásosztály segítségével, szorgalmas munkával virágzó gazdaságokat hozhatnak létre, • Balia József így érdemes élni — Egy kollégánk házában Jöttünk össze 1949. szeptember 28-án, s többkevesebb hozzáértéssel a szövetkezetbe tömörülés problémáit boncolgattuk. Mivel a Szovjetunióban jártam, beszéltem a szövetkezés, az összefogás erejétől, a közös gazdaságok szerkezeti felépítéséről... — így kezdte visszaemlékezését Szombathy Pál, u žihareci (zstgardij szövetkezet alapító tagja, jelenleg az ellenőrző bizottság elnöke. Az akkori előzetes beszélgetést tettek követték: 1950. év kezdetén 26 tag szövetkezetei alakított. A háború után parlagon hagyott községi és egyházi földeket művelték közösen. Szombathy elvtárs a szövetkezeti gazdálkodás első éveiben csoportvezetőként irányította a termelést, szervezte a munkát, maid 1953-ban a közös gazdaság élére került, Ekkor már a 42 tag 230 hektár szántóval rendelkezett, — Bizony, itt sem volt könnyű a kezdet — folytatte visszaemlékezését az idős szövetkezeti tag. — Kevés volt a tapasztalatunk, a gyakorlatunk. No meg a „központi alapok“ is igen labilisak voltak, Nagy szerencsének tartom, hogy az idő tájt két traktort'sikerült beszereznünk. S ezenkívül 12 pár ló jelentette 1057-ig a vontatóerőt. Olyan hónapok is előfordultak, araikor fizetésképtelenek voltunk, A munkaegységre csupán 7 korona jutott. Elnöki tisztéről 1955-ben mondott le Szombathy Pál, ennek ellenére sem csorbult mag a szövetkezeti gazdálkodásba vetett hite. Takarmányosként folytatta 1961-ig, eredményesen: a hízómarhák napi súlygyarapítási átlagát 70 dkg-ról 120 dkg-ra sikerült emelnie. Az 1961-es évben megválasztották’ a hnb elnökének majd 1963 tél a szövetkezet ellenőrző bizottsága elnöki tisztét tölti be. 1971-ig pártelnökként segítette az embereket nézeteik formálásában, s igyekezett a falu, a szövetkezet kisebb-nagyobb gondjatt, problémáit — közös erővel — megoldani. Néhány összesürített mondat. Jóformán csak jelzi Szombathy Pál életének főbb állomásait. Tény: így érdemes élni. -kalita-A szerző felvételei Szombathy Pál Szabó Sándor seéiankyi (szécsén* kei) és Lengyel Gáspár podhoranyi (menyhei) szövetkezeti tagok kérdik leveliikben — tekintettel a megróni' lőtt egészségi állapotukra, nyugáUo- Hiányba készülődnek —, helyes-e az az eljárás, hogy a háztáji föld jövedelmét nem számítják be, nem tüntetik fel a nyilvántartási lapra? Így az amúgy sem magas havi jövedelemátlag még alacsonyabb. Továbbá kérdezik, milyen átlag a mértékadó ak kor, ha részleges rokkantsági nyugdijat élvezett?... Válaszunk: Az 1964'103. számú efsz-nyugdíjtörvény a havi díjazási átlagot а nyugdíjigény keletkezése évét megelőző 10 vagy 5 év átlaga alapján (attól függően, mi előnyösebb az efsz-nyugdíjas számárai) kell kiszámítani. Ha a szövetkezeti tag a nyugdíjigény ellenére megszakítás nélkül tovább dolgozik anélkül, hogy kérte volna nyugdíja folyósítását, ha az kedvezőbb számára (az elért magasabb évi jövedelem alapján) az említett átlag kiszámítását a tényleges nyugállományba lépésének évét megelőző 5 vagy 10 év átlagából számíttathatja ki. Teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogyha az így kiszámított havi díjazást átlag meghaladná a 2000 koronát, úgy a 2000 koronát meghaladó összeg egyharmadát vehetik figyelembe. Eltérő rendelkezés a rokkantak javára, amely szerint az öregségi, Illetve rokkantsági járadékot azok esetében, akik ilyen járadékot élveznek — vagy élveztek —, nem szabad alacsonyabb havi átlagból kiszámítani, mint az előző nyugdíját kiszámították, (jgy Lengyel Gáspár olvasónk esetében az öregségi járadékát az 1965, évben megállapított részleges rokkantjáradéka előtti 2015 korona összegből fogják az említett előírás értelében kiszámítani,) Az említett havi díjazási átlag kiszámításánál az 1964/104 számú végrehajtási rendelet 43 §-a értelmében a következő összegeket kell beszámítani: a. ) az alapdíjazásokat (előlegeket és elszámolásokat); ebbe bele kell számítani a szövetkezeti tag részesedését az általa elért termelési eredményeket figyelembe véve. A részesedés összegét az eladott termék felvásárlási árának megfelelően állapítják meg; b. ) a szövetkezet üzemviteli eszközeiből a munkqdíj részeként kifizetett prémiumokat (a folyamatos és időszaki—, illetve célprémiumokat egyaránt). Továbbá az Állami Biztosító által külön meghatározott öszszegig kifizetett egyéb prémiumokat. E rendelkezés értelmében például hozzászámítiák a gabona, a tej, a cukorrépa termés—, illetőleg terméktöbblet után fizetett prémiumot Is. c. ) a szövetkezeti vagy állami pénzforrásból juttatott kiegyenlítési hozzájárulásokat; d. ) a szövetkezeti munkadíj részeként juttatott természetbeniek értékét (a háztáji föld termése nem sorolható e jövedelmek közéi Így Szabó Sándor olvasónk esetében is helyesen jártak el, amikor a háztáji bevételét nem tüntették fel a nyilvántartási lapon,); e. ) A szövetkezeti tag munkatevékenységével kapcsolatos rendkívüli jutalmakat; f. ) Az elmaradt munkáért járó díjtérítéseket. A munkadíj részeként juttatott természetbeniek értékét az ide vonatkozó rendelkezés átlagos összegben évi 1500 (bavi 125 korona) állapítja meg, Ha a természetbeni juttatások összege tényleg magasabb lenne, a nyugdíj szempontjából csak az említett 1500 koronát lehet beszámítani-Ha a szövetkezeti dolgozónak abban az időben, melyből a hayi kereseti átlagát számítják ki, munkaviszonyból eredő keresete van, vagy jutalmat kap, mint a nemzeti bizottság képviselője tisztségének betöltéséért, ezeket a bevételeket Is teljes összegben a munkatevékenységből eredő jövedelemként kell beszámítani. Az olyan szövetkezeti tag munkájából eredő bevételét, aki a szövetkezetbe lépése előtt, vagy ismételt belépése előtt kisipari termelőszövetkezetben dolgozott (nem efsz-tagkéntl), esetleg hivatásos katonaként, vagy a biztonsági testület tagjaként volt a járadékbiztosítás részese, a munkaviszonyban levők járadékbiztosításáról szóló előírások által meghatározott összegben kell beszámítani az Ilyen bevételeket is. Lengyel Gáspár olvasónk feleségét illetően pótidőként be kell majd számítani a rokkant gyermekükről legfeljebb annak 18, évéig való közvetlen gondoskodás Idejét, (feltéve, ha nein volt intézetben). A munkaviszony esetében is lényegében a fen- ; tiek a mérvadók. A levelében foglal- i tak alapján az 1970-1973 közötti megszakítás — ha ez fiuk 18. életévén i túli időre esett — valószínűleg csők- I kenti a havi kereseti átlagot. Egyéb- i ként valószínű, hogy az elért kere- j soti átlag mintegy felét — 450 кого- j nát — kaphat majd öregségi nyug- j díjként. Mennyi szabadidő jár gyermekük esküvőjére? Válaszunk: j. L. a Munka-Törvénykönyv 1960/60. és 1970/60. számú végrehajtási rendelet függeléke 5. pontja szerint a dolgozónak saját házassága megkötése-' kor fizetéstérttéssel járó 2 napi szabadidőre van igényjogosultsága. A szülőknek gyermekük házasságköté sével kapcsolatban egynapi fizatéstérítéses szabad időre van igényük. Dr. F. I,