Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1974-10-19 / 42. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1974. október 19. 12 NÖVÉNYVÉDELEM Miről ismerjük fel? Az őszi vetés kelése után a tőidig lerágott levelekről a bagolypille hernyójára következtethetünk. Különösen valószínű a hernyók Jelenléte, ha a nyár végén gyomos volt a föld. De nézzük csak meg közelebbről a nagyobb foltokban lerágott terület szélét. A károsított tövek körül piszkáljuk meg a földet és hamarosan elögurul az öszszekunkorodott, csupasz, földszínű porkukac, illetve a mocskospajor. Ez a bagolypille hernyója. A hernyónak három pár karomban végződő lába mögött négy pár húslába vagy hasiéba van, s a teste végén egy pár tolóláb. A hernyó éjjel jár a vetésre táplálkozni. Csak az őszi fagyok állítják meg kártételét. Szovjet kutatók megfigyelései szerint a kifejlett hernyónak megfelelő zsírtartaléka van és ezzel a tartalékkal IX fokos fagy sem pusztítja el. a) Az összekunkorodott mocskospajor; b) a lepkévé átalakuló hernyó; c) a zsenge vetést károsító hernyó. A hernyók telelésére a földbe 10—25 cm mélyre húzódnak. Ha fiatal, nem kifejlett hernyó vonul telelésre, —2 fokos hőmérsékleten már elpusztul! A hernyók tavasszal a talaj felszínéhez közel bebábozódnak és a bábból májusban kirepül a lepke. A kártételt megelőzhetjük megfelelő nyári talajmüveléssel. Ennek kövekeztében a földet nem veri fel a gyom. A lepkék tojásaikat nyáron legszívesebben gyomnövényekre rakják. A kifejlett, szárnyas vetési bagolypille. Szovjet adatok szerint a bagolypille tojásait mesterségesen elszaporított fürkészdarazsakkal is lehet pusztítani. Ha a bagolypille kártétele ellen a megelőzés nem sikerült, akkor a jelentkező kártételt kémiai szerekkel igyekszünk lecsökkenteni. —nm— (Az ábrákat H. V. készítette) Itt van az ősziek vetésének az ideje, illetve egyes búzafajtáknak máris a talajban kellene lenniük, azonban az időjárás valahogy nem kedvezett s így számos gazdaságban késtek, nem tarthatták be a határidőket. Mindamellett nagyon fontos követelmény, hogy a magot — ha kissé késve is — gondosan előkészített, beérett talajba tegyük. Már több éven keresztül bebizonyosodott, hogy ha a fajta jellegéhez képest a talaj elegendő tápanyagot kapott, ideálisan megülepedett, behozta azt, amit az agrotechnika határidők betartásával akartunk eredetileg elérni. Ezzel persze nem azt akarjuk bizonyítani, hogy a szóbanforgó határidők betartása nem fontos, hanem azt. hogy az nemcsak a mag elvetésére, hanem a talaj szakszerű előkészítésére is érvényes, s tapasztalat szerint talán ez a tényező a legfontosabb. Képünk jól ülepedett talajon a búza vetését mutatja. —hal— Szennyvíztisztítás flotációval Szovjet kutatók az ércelválasztáshoz, dúsításhoz használt ílotációs módszert a szennyvizek tisztítására is alkalmassá tették. A rendkívül egyszerű és olcsó eljárás szerint a tisztítandó vízba levegőt, valamint habképző szereket adagolnak. Ez utóbbiak a vízben lebegő szilárd szenynyezo anyagokat a felszínre emelik, ahonnan lefölözéssel eltávolíthatók. A Dotációs szennyvíztisztításnak háromféle megoldását dolgozták ki: a felszínit, a lépcsőzetest és a felszín alattit. A felszíni flotóció esetében a habképző anyagokkal kevert szennyvizet a felszínen épített szűk tisztítótoronyba zúdítják. Esés közben a víz levegőt ragad magával úgy, hogy a torony aljéra csapúdva, vele összekeveredik, s így levegővel telítődik. Ez a víz-levegő elegy a derítőmedencébe jut, ahol a légbuborékok a felszínre törve felemelik a víz szilárd szenvnyezö anyagait. A derítés után a víz újabb tisztítóronyba jut. Hat tisztítótorony sorakozik egymás után, hatszor ismétlődik meg e folyamat, amelynek révén a víz egyre tisztább lesz. Ha a víz erősen szennyezett, akkor alkalmazzák a lépcsőzetes flotációt. Ennél az áramlő víz útjába állított akadályok — lépcsők — minduntalan erős örvénylést keltenek: az örvénylés során sok levegő jut a vízbe, s a felemelkedő légbuborékok tömege a habbal a felszínre hozza a szennyeződést. A felszín alatti flotációs szennyvíztisztító berendezés kát, kb. 50 méter mély aknából áll. Ezeket alul alagút köti össze. Az egyik akna mélyéről két cső nyúlik a szennyvíz, illetve a levegő bevezetésére. A vízzel telt ötvenméteres akna mélyén a nyomás 5 atmoszféra, így ott a víz ötször anynyi levegőt nyel el, mint a felszín közelében. Az így levegőből túltelített vízből a légbuborékok nagy sebességgel válnak ki, a viz valósággal „felforr“. A buborékok magukkal ragadják és a felszínre emelik a szennyező anyagokat. A megtisztult víz alul átfolyik a másik aknába. A folyamatot többször ismétlik. A háromféle eljárás közöl különösen a felszíni szennyvíztisztítóknak jósolnak nagy jövőt. N. S. A TUDOMÁNY ES TECHNIKA SZINTETIKUS FEHERJE előállítása A SZOVJETUNIÓBAN A szovjet kutatók a legutóbbi évtizedben nagy figyelmet fordítottak a szintetikus fehérje előállítására. A kutatások eredményei alapján új termelési ágazat jött létre, a mikrobiológiai ipar. Ez az iparág többek között nagy mennyiségben gyárt ásványolajból fehérje- és vitamin-koncentrátumokat állattenyésztési célokra. A szintetikus fehérje előállítására létrehozott intézetben már kidolgozták az emberi fogyasztásra alkalmas, parafinolajból nyerhető fehérje előállításának technológiáját és e fehérje üzemi gyártása 1968-ban meg is kezdődött. Az első ilyen üzem kezdetben évente 12 000 tonna szintetikus fehérjét állított elő. A jelenlegi fehérjetermelés már többszörösen meghaladja ezt a mennyiséget. M. T. ROVAROK STERILIZÄLÄSA CSALÉTEKKEL A kártevő rovarok elleni biológiai védekezés egyik bevált módja a hímek sterilizálása. A sterilizált hímek „előállítása“ általában mesterséges tenyészetekben történik. Ez a módszer rendkívül nehézkes és költséges, ezért a gyakorlatban ritkán alkalmazzák. Újabban olcsóbb eljárással kísérleteznek: sterilizáló hatású kémiai anyagokat kevernek a rovarok által látogatott helyeken elhelyezett csalétekbe. Az új eljárás kiterjedten alkalmazható, sokkal egyszerűbb és olcsóbb, mint az eddig alkalmazottak. E. B. ÜVEGHAZAK FŰTÉSE INFRAVÖRÖS SUGARAKKAL A Szovjetunió nagy részén öt hónapig tart a tél. Az övagházakban és melegágyakban nevelt növényeknek sok napfényre és melegre van szükségük, de e feltételek biztosítása elég költséges és sokszor nagy nehézségekbe ütközik. Sok kutató foglalkozik e probléma megoldásával. Legutóbb a moszkvai energetikai intézet egyik hallgatója írt tanulmányt az övegházak napfény- és hőellátásáról. Elgondolásának lényege az infravörös sugarak felhasználása. M. T. A SILÓ SZÁRAZANYAGA ÉS PH-ERTÉKE A szilázsok minősítésére 15 000 mintát organoleptikus és ehhez csatlakozva kémiai vizsgálattal dolgoztak fel. A szilázsoknál elsősorban a következőket veszik figyelembe; a zöld növényeknél a vágási időpontot, a szennyezettséget, a szárazanyag tartalmat, a szagot, a pH-t, a színt. A savanyodásl folyamat megítélésére különösen fontos a szárazanyag és a pH meghatározása. A pH-t indikátorpapírral rögzítik. Az utóbbi érték alapján igen jó minőségű a 3,9, jó a 4,2, rossz a 4,7, Igen rossz az 5 pH-jú. A szárazanyag és a pH együttes értékelésében a minősítés külön táblázatban szerepel. (—} HIDRAULIKUS EKETEST-BTYTOSÍTÄS Az összes traktorkerék a tarlón gördül a John Deere cég új nyolcvasú, féligfüggesztett ekéjének vontatásakor. A 40 cm fogásszélességű eketesteket hidraulikus biztosító szerkezettel látták el, amely eltömődéskor kiemeli, az akadály megszűnése után azonnal visszafordítja azokat a barázdába. Az eke hidraulikus kiemelő^ és mélységszabályozó szerkezettel rendelkezik. —Т,— Soronlévő feladat a kultúrtalajok savanyúságának az elhárítása A közelmúltban a Szabad Földművesben a „Gabonahozamok növekedéséről, mint a szocialista mezőgazdaság egyértelmű sikeréről“ olvashattunk. Idézem a cikk egyik megállapítását: „Bizony, van min töprengenünk, miért értek el némely járásban 1 kg NPK tiszta hatóanyagra csupán 6 kg szemtermést! Arra a következtetésre kell jutnunk, hogy egyik ok a talaj savanyúsága. Az utolsó öt évben fokozódott a talaj savanyúsága, s ez törvényszerűen hozzájárult a trágya elégtelen kihasználódásához. Tehát haladéktalanul meg kell kezdeni ezen talajok semlegesítését.“ Nagyon komoly, megszívlelendő figyelmeztetés ez. Jól tudjuk, hogy a talaj termőképességét annak kétféle tulajdonsága, fizikai és kémiai sajátossága határozza meg. Ha tehát a talaj minőségét akarjuk megítélni, úgy azt mindkét szempontból kell vizsgálnunk. Ma ez már nem nehéz feladat! Hiszen a talajtérképeken kívül bonitációs munkálatok is segíthetnek ebben. Ezzel a kérdéssel már azért sem kívánok foglalkozni, mert a talaj fizikai tulajdonságainak a fontosságára korábbi írásaimban többször is rámutattam. Ezért ebben a cikkben a kultúrtalajok savanyúságának a megszüntetésének a hogyanjára akarok rámutatni. Tankönyvekben olvashatjuk, hogy nemcsak a nedvesség miatt nem használható növénytermesztésre a nedves tőzegtalaj, hanem azért sem, mert savanyú, savas-hatású, s ilyen környezetben a növények nem képesek megélni. Ezt a talajt természetesen előbb vízteleníteni, közömbösíteni, azaz meszezni kell. Azonban az ásványi kultúrtalajok is lehetnek terméketlenek savanyúság miatt. Ezt csak az újabbkori tapasztalat bizonyíthatja! Az első világháború után dr. Kappen egyetemi tanár és a hírneves Bittere Miklós tudós ír róluk először. Bittera írásában az akkori világháború utáni nehéz helyzetet idézve írja: „Ügylátszik nemcsak az emberek savanyodnak el, illetve szenvednek acciditásban, hanem a kultúrtalajok Is“. Nem kétséges tehát, hogy a talaj-savanyúság problémája nem újdonság. Az ilyen talajok közömbösítéséről természetesen nem az utolsó pillanatban kellene gondoskodni. Felmerül a kérdés, melyek az acciditás jelenségeit előidéző okok, hogyan védekezzünk a talaj savanyúsága ellen, milyen módon gyógyítsuk az Ilyen talajokat. Mindezt megértjük, ba figyelmesen olvassuk a sorbclóról és a lúgbázis cseréről szólő tanulmányokat. Azokban le van írva, hogy a talaj miként válik mészszegénnyé és mikor támadnak benne ún. szabad savak. Már kimutatták, hogy a talajban levő savak végtelenül gyenge hígításban is károsak a növényi életre. Nemcsak a csírázást hátráltatják, hanem a növények fejlődését is! Érdekes, hogy ilyenkor a növény hosszúra, azaz nyurgára nő és hamarabb beérik, mint rendesen szokott. A talaj savanyúsága tulajdonképpen olyan viszonyok következtében áll elő, amikor a talaj elmésztelenedtk. Előidézője többek között: 1. az időjárás, a sok csapadék vagy vízjárás, amikor a talaj víztartalma kilúgoződik; 2. a sok szénsav; 3. a növények termésével kivont mész. Kappen szerint a fenti három és az alábbi negyedik faktor évenként és hektáronként 400—500 kg meszet von el a talajból. Leginkább mészteleníti a talajt a negyedik faktor, az olyan műtrágya, amely a mésztartalmat báziscsere kapcsán kiűzi. Az absorciót -ismerők tudják, hogy a báziscsere folyamán a talajból való mészkiűzés nagyfokúvá válhat. A talaj mésztartalma úgy megfogyatkozik, hogy már nem marad elegendő mész a műtrágyák által a talajba jutó savak megkötésére és azok a talajban maradva azt elsavanyítják, savas hatásúvá változtatják. A legveszélyesebb formája a talaj aclditásnak az a csere, amelyet dr. Kappen csereaciditásnak nevez, mert ez már az ásvány talajokban fordul elő, sőt rendszerint az intenzív művelés alatt álló gazdaságok kultúrföldjein jelentkezik. Ez tehát a legveszélyesebb alak, fokozza a bajt, mert nemcsak akkor áll elő, ha — mint a vegyészek is mondják — fiziológiaileg savanyú műtrágyákkal, hanem akkor is, ha közömbös hatású sókkal (kálival} trágyázunkl Meg kell azonban említeni, hogy a talaj-savanyúságot előidézhetik még a savanyú szlllkátok is, amelyeknél a különben közömbös sők savanyú hatású vegyületekké változnak át. Ha azt vizsgáljuk, milyen savak Idézik elő a talaj savanyúságot, akkor a következő eredményre jutunk: A szénsav és a sóssav, a sóssav a leggyengébb hatású, de állandóan hat, mert mindig van a talajban és a levegőben. Az erősebb savakat rendszerint a műtrágyákkal juttatjuk a talajba. Ilyenek például a fiziológiailag bázikus savak, a nátriumsalétrom, a fiziológiailag savanyú kénsavas ammóniák, ahol a szabad, savanyú kémhatású sókkal a talajban visszamarad, a közömbösek például a salétromsavas ammóniák, amelyekből a növények a salétromsavat és az ammóniákat is felhasználják és a talajban nem marad vissza semmi. Miután a sóssav és a kénsav savanyú hatást idéz elő, így érthető, hogy miért támadtak éppen a legmodernebbül kezelt és sok műtrágyát használó gazdaságban a talaj-savanyúság káros esetei. Nem érdektelen, 'a japán tudós, Ónodéra megállapítása sem, aki szerint előállhat talajsavanyúság nem alkalikus talajokban is, ha erősen trágyázzuk szerves trágyával. Ilyen esetekben ugyanis különféle savak keletkeznek a talajban, mint például az ecetsav, vajsav, tejsav, hangyasav, stb. A talaj-savanyúság káros hatásait már Ismerjük. Ismerjük a megszüntetés módját is. Ezért időben fel kell készülni, hiszen mint az idézett cikkrészletből is láthatjuk már majdnem késő. Fontos teendő tehát a savas hatású műtrágyák használatának az abbahagyása. Amint látjuk a talaj-savanyúság gyógyítása nem is olyan egyszerű dolog. A legradikálisabb mód a meszezés, s ezzel nemcsak letompíthatjuk a savak hatását. A mész ugyanis a savak egy részét közömbösíti, tehát felüdíti a talajt és fizikai tulajdonságait javítja. Kötött talajokon meszezésre a marómeszet, a laza talajokon a szénsavas meszet használjuk. A sóssavas meszet (gipsz) természetesen mellőzzük, mert savat tartalmaz! KMOSKO LÄSZLÖ, mérnök Ж4 ли ыи
