Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1974-09-28 / 39. szám

Dafolyapálma nevelése a lakásban Amióta a déligyümölcsimport kiegészült az igen kedvelt édes datolyával, a szobanövény­­kedvelök előszeretettel foglal­koznak magvetésével és a la­kásban való nevelésével. Egzo­tikus megjelenésével érdekes­sé, vonzóvá teszi az otthont. Kezdetben nincs is vele kü­lönösebb probléma: a datolya­magot 48 órán át 30 C-fok kö­rüli meleg vízben áztatjuk — ezzel a csírázását segítjük elő. Ez után fűrészporba, tőzegkor­pába, ' ezek híján bármilyen kertészeti jöldkeverékbe, kis (6 cm-es) cserepekbe vetik el úgy, hogy a datolyamag függő­leges helyzetben álljon, s leg­alább 2 cm-es földréteggel le­gyen letakarva. A jól megnyom­kodott magvetést alaposan meg kell öntözni, üveglappal vagy pvc jóliadarabkával le kell ta­karni (műanyag zacskó is alkal­mas erre a célra), hogy a föld állandóan nyirkos maradjon. Csírázásáig a lakásban, jó me­leg helyen (akár a fűtőtesten) kell tartani, gondoskodva arról, hogy a föld állandóan nyirkos legyen. A csírázás időtartama válto­zó: előfordul, hogy néhány hét alatt kicsírázik, de nem ritkán hónapokig is „elfekszik“ a da­tolyamag. Amikor еду-két hosz­­szúkás, keskeny, kemény tapin­­tatú sziklevele kifejlődött, cél­szerű óvatosan átültetni úgy, hogy a hoszsú, törékeny gyö­kerét kissé visszacsípjük, és úgy ültetjük be, hogy a mag — most már vízszintesen — körül­belül a föld színén vagy alig alatta helyezkedjen el. ■ Ha a csíráztatás nem földben történt, akkor feltétlenül jó mi­nőségű gyepszinttartalmú föld­keverékbe kell a fiatal növényt beültetni: speciális pálmaföld kapható a virágüzletekben, cél­szerű ebbe ültetni. Az első ala­pos „beöntözés“ után néhány napig kissé szárazabban kell tartani, amíg a hajszál- és szí­vógyökerek működésbe lépnek, s ezalatt naponta, délelőttön­ként állott vízzel kell megper­metezni. Zárt szobalevegőn né­hány hét múlva további szikle­veleket fejleszt, s ha megfelelő napos helyen áll, két éven be­lül elkezdődik a kétoldalt pá­rosán, mereven álló, keskeny lándzsa alakú és hosszan kihe­gyezett levélkéjű „valódi" leve­lek növekedése. Ettől kezdve nyáron jmár szabadban (erkélyen), teljes napon is tarthatjuk. Csupán ar­ra kell ügyelni, hogy a szobában fejlődött friss, zsenge leveleket ne érje hirtelen teljes napsütés. Kezdetben csak reggeli napra tegyük, vagy borult időben rak­juk ki a növényt, és amikor úgy látszik, hogy megszokta a szabad levegőt, akkor hagyjuk egész napon, s többször bősé­gesen permetezzük meg állott vízzel. Végül ne feledkezzünk meg a levélzet állandó ápolásáról. Somogyi I. fL jahodnái (eperjesi) szö­­” vetkezet 1300 hektár mezőgazdasági földterületen gazdálkodik. A gyümölcsösük 116, a szőlészetük 14 és a ker­tészetük 23 hektáron terül el. A három részleg vezetője a 27 éves Bakó Ferenc, aki 1966-ban végezte el Dunajská Stredán (Dunaszerdahelyen) a Mező­­gazdasági Műszaki Középisko­lát. Tőle tudtuk meg az aláb­biakat. GYÜMÖLCSÉSZET A szövetkezet 1967-ben kez­dett telepíteni. Az almánál a Jonathán, a Golden Delicious és a Starking dominál. Az ősziba­racknál a helyi viszonyoknak leginkább a Hale Chaven, a Rét Chaven és az Elberta fajta ter­mesztése a legmegfelelőbb. A fiatal gyümölcsösben az idén rekordtermésre számítottak. Sajnos, ez azonban elmarad, kb. 60—80 vagon almát takarí­tanak majd be a 99 hektárról. Ugyanis április 20-án, amikor az almafák virágoztak, fagykár sújtotta a gyümölcsöst. Ha ez nincs, 200—250 vagon alma ter­mett volna. A gyomok, kártevők és a be­tegségek elleni védekezés me­chanikai és kémiai úton törté­nik. A permetezéseket eddig még mindig időben el tudták végezni. Ä vegetációs időszak­ban a Jonathán almafákat a lisztharmat ellen 0,08, a vara­­sodás ellen pedig 0,06 százalé­kos töménységű, japán. gyárt-­­mányú Topsinnal permetezték'. A gyakorlat azt mutatja, hogy az említett vegyszerrel való védekezés tökéletesnek mond­ható, ha kellő időben alkalmaz­zák. KERTÉSZET Fólia alatti termesztéssel még nem foglalkoznak. Domi­náló növényeik a.dinnye, para­dicsom és a paprika. Azonkívül négy hektáron korai zöldség­­délét is termesztenek. Az idén a meleget igénylő növényeknek náluk sem kedvezett az időjá­rás. Fejlődésükben háromhetes lemaradást észleltek. Ennek ellenére pénzügyi tervüket tel­jesítik. A gyümölcsös és a ker­tészet termékeit az Agrofrigor veszi át, így az értékesítéssel sincs különösebb baj. SZÜLÉSZET A legkifizetődőbb a három részleg közül. Tavaly 150 má­zsa szőlőt szüreteltek hektá­ronként és a cukortartalom át­lagosan elérte a 20 fokot. Az idén kevesebb szőlőre számíta­nak, de így is elérik majd a 100 mázsát hektáronként. Főleg a Müller, a Tramini, a Zöld veltelini, a Rajnai és az Olasz rizling fajtákat termesztik. A talajművelés és a permetezés itt is gépi erővel történik. A peronoszpóra ellen a Dithane és a Kuprikol nevű vegyszer nagyon jól bevált. A rothadás megelőzésére Topsin és Eupa­­rent használnak. Lisztharmat ellen a Topsin és a Karathane, az atkák ellen pedig a Diazin 40-es vegyszerrel védekeznek. Évente általában nyolcszor per­meteznek. Az eredmények valóban szé­pek a szőlőben. Ez nagyban köszönhető annak, hogy négy­­évenként 800 mázsa istállótrá­gyát, s évente hektáronként 10 mázsa műtrágyát juttatnak tiszta tápértékben a talajba. A fiatal szakember beszélge­tésünk során még elmondotta, hogy a három részlegnek ösz­­szesen 40 állandó dolgozója van. Munkabeosztásuk úgy tör­ténik, hogy mindig arra a rész­legre csoportosítják őket, ahol a legnagyobb szükség van rá­juk. Ha kell szőlőt metszenek, vagy paprikát, gyümölcsöt szednek. Vagyis a jő kollektív szellem mindenütt az eredmé­nyességhez vezet. Űváyy Péter ННННН8-#4НВВНВНВННННВ$ Ősszel időszerű a szaporítása A pünkösdi rózsának több faja él kertjeinkben. Két fajnak — a pasarózsának (Paeonia of­ficinalis) és a pünkösdi rózsá­nak (Paeonia lactiflóra vagy P. chinénsis) — sok fajtáját és változatát ültetik. Legkorábban virágzik a P. tenuifolia. 30—50 cm magas évelő. Levelei finoman (sallan­­gosan) osztottak. Bíborpiros vi­rágai áprilisban nyílnak. Ker­tekben a teltvirágú fajtáját ter­mesztik. Tőosztással szaporít­ható. Száraz helyre, főleg ho­mokos talajba való. A virágzásban a pasarózsa követi ezt a fajt (népiesen ba­zsarózsának hívják). 30—60 cm magas évelő, a falusi kertek kedvelt virága. Virágai egysze­rűek vagy tömveteltek, pirosak, fehérek, vagy rózsaszínűek. A szárazságot nehezen tűri, au­­guztusban már száradni kezd a levele. Koloncosan ma gvasta­godott gyökerű faj. Tőosztással vagy gyökérdug­ványozással augussztus végétől szaporíthatjuk. Az egy-két cm átmérőjű, répaszerű gyökerek­ből 15—20 cm-es dugványokat készítünk. A felső részét egye­nes, az alsót ferde inetszlappal vágjuk meg, nehogy fejjel le­felé dugványozzuk el. Hideg­ágyba, homokba 10x20 cm-es távolságra dugványozzuk úgy, hogy a dugványok felett két ujjnyi homok legyen. A követ­kező őszre annyira megerősöd­nek, hogy kiültethetők. Virágot csak három év után várhatunk. Fajtákban leggazdagabb pün­kösdi rózsa faj a P. chinénsis. Virágai enyhén illatosak, na­gyok, fehérek, rózsaszínűek, Qirosak, egyszerűek, félig- vagy tömveteltek. Május—júniusban nyílnak. A virág átmérője a 20 cm-t is elérheti. A sárga porzó különösen a fehér és a piros virágú fajtákon mutatós. A tápanyag és a víz iránt igé­nyes fajták. Ezeket szintén tő­osztással szaporíthatjuk, au­gusztus végén, szeptember ele­jén. A tőosztás menete a követ­kező: kiássuk a töveket, félol­dalra fektetjük és bő vízsugár­ral kimossuk a gyökerek közül a földet. Az idősebb töveket ne­héz osztani, mert a tő közepe „megfásodott“, esetleg kiodva­­sodott. Ezeket éles ásóval vág­juk szét úgy, hogy (az ekkora már jól látható) 3—5 rügy ma­radjon együtt néhány gyökér­rel. A fiatalabb (8—10 éves) töveket kimosás után éles kés­sel vágjuk 1—3 rügyes dara­bokra. Követelmény, hogy mind­egyiken legyen gyökér. A szaporítás után a töveket azonnal ültessük vissza, olyan mélyre, hogy a rügyek felett 1—2 cm-nyi föld legyen. Mély ültetés esetén nem virágzik a növény. Ugyancsak virág nélkül marad növényünk, ha árnyékos helyre ültetjük. Száraz őszön öntözzük, mert lassan gyökeresedik. Csak a jól begyökeresedett növények virá­goznak megfelelően az ültetés utáni tavaszon. Célszerű azon­ban a tövek erősítése érdeké­ben az ilyenkor megjelenő egy­két bimbót letörni. —Fb— Bepillantás egy közösségbe... В nyúl prémje a va­lódi csincsilla (Chinchila vulga­ris) és a gyapjas csincsilla (Chin­chila lanigera) prémjének utánzá­­. sára szolgál. A nyúltenyésztők igyekezete arra irányult, hogy olyan nyu­­lat nemesítsenek ki, amelynek prémje a valódi csincsilla prémjéhez hasonlít. Dibrowszki mérnök 1913-ban Párizsban mu­tatott be a kiállításon első íz ben olyan nyulakat, amelyek szőrszíne hasonlított a valódi csincsillák szőrszínéhez. Ezé két a nyulakat a csincsillákról nevezték el; tenyésztésük igen gyorsan elterjedt az egész vilá­gon. Az 1913-ban Párizsban kiállí­tott nyulak nem voltak egyfor ma testnagyságúak és szőrze­tük színárnyalata, szemük színe sem volt azonos. Csak 1922-ben kezdtek dolgozni az egységes kis típus, a kis csincsilla nyúl |ŕi nči la malá — Cm) kialakí­tásán. Az első világháborúban Angliába hoztak be csincsilla típusú nyulakat. A színárnyalat állandósítása és a tenyésztés jövedelmezőségének igazolása után keresztezni kezdték a kis csincsillát a vasderes színű belga óriással. Bizonyos idő el­teltével állandósult a nagy csincsilla típusa. A nagy csin­csilla azonban, ami a szőr mi­nőségét és a színezés kifeje­­zettségét illeti, lemarad a kis csincsilla mögött. 1921-ben a kis csincsillát Angliából Svájc­ba szállították, ahol mindmáig tenyésztik (középnagy testű nyulak). Svájcból a kis csin­csilla elkerült Németországba és ott, midőn a nagy csincsilla-Nagy csincsillanyúl Nagy csincsilla Gecző János Ipeľský Sokolec-i kisállattenyész­tő állományából. Foto: —bor— benőttek. A legkisebb engedé­lyezett élősúly 2 kg, a legna­gyobb 3,25 kg. Mindkét fajtaváltozat eseté­ben legfontosabb követelmépy a prém színe. Tudatosítanunk kell, hogy a csincsillanyúl szí­neződése genetikailag az üregi­nyúl albinizációjának első foka. A csincsilla rokonsága az üregi nyállal kifejezett szempillan­tásra, mégpedig nemcsak a szőrszálak rétegezett széthe­■ ról fehér. A szemek barnák, a karmoknak mindig sötéteknek kell lenniük. A tarkón látható ék világosszürke; lehetőleg ki­csiny legyen. Súlyos hibák: Nagy és ráncos bőrredő, fehér foltok, sárga ék a tarkón, kifejezetien színek, teljesen hiányzó szürkékék pe­­helyszálak, barna árnyalat, erős rozsdásodás, rossz szemszín, fehér karmok, 4 kg-ná] kisebb súly, túlságosan hosszú és kar­csú test (a belga óriásra emlé­keztető testalakulás), csüngő has, ráncolt bőr az elülső vagy a hátsó testrészen. Kisebb hibák: Világos szín­­árnyalat, világosabb lábak és fej, barnás árnyalat az orr és a fül felett, a szoptatás után levő nőstényeken hiányzó ké­kesszürke pehelyszálak, kisebb eltérések a színárnyalatokban, nagyobb ék, világosabb oldalak és lábak, gyenge vagy kifeje­zetten gyűrűzöttség. Súlyos hibák: ' A kis csincsil­lánál ugyanazok a hibák számí­tanak, mint a nagy csincsilla­­nyúlnál, ezenkívül súlyos hiba a nagy csincsillával történő ke­resztezésre valló típus, a 2 kg­­nál kisebb és a 3,25 kg-nál na­gyobb súly. Kisebb hibák: Hasonlók, mint az előbbiekben, vagyis a nagy csincsilianyúl esetében ismer­tetett hibák. A nagy csincsillanyúl, mint minden nagytestű nyúlfajta, tár gas elhelyezést és jó takarmá­nyozást igényel. Jó életfeltéte­lek közepette eléri egészen a 6 kg élősúlyt. Szapora .és élet­képes fajta. Szőrmés bőre ki­elégítő minőségű, felhasználha­tó mind természetes színben, mind festve, imitációként. Jó hústermelő fajta. Szűcsipari szempontból értékesebb a kis csincsillanyúl kisebb gereznája, mert sűrűbb pehelyszálú. A csincsilla igen elterjedt tisztavérű nyúlfajta; rendkívüli gazdasági tulajdonságai folytán alkalmas (különösen a nagy csincsilla) a nagy tenyészetek­be. A Szovjetunióban nem kü­lönböztetnek meg két tenyész­­típust és csak egy típusát, mégpedig 2,6—4 kg élősúlyban tenyésztik ennek a nyúlnak. Az első osztályba a 43 cm hosszú, 35 cm övméretű és 3,7 kg leg­kisebb súlyú csincsillákat so­roljuk. A kis csincsillanyúl ke­vésbé igényes az elhelyezésre és a takarmányozásra. Nagyon kedvelt nyula a kistenyésze­­teinknek. (—) oyulat Angliából behozták, mind a két testnagyságú fajta tenyésztése rövid időn belül elterjedt. Hozzánk 1923-ban ke­rült el a nagy csincsilla nyúl és első ízben J. Majer szállítot­ta kiállításra, amelyet 1924-ben Pardubicében tartottak meg. A nagy csincsillanyúl és a kis csincsillanyúl tenyésztése ná­lunk gyorsan elterjedt. E két fajta egyikét képezi ama szá­mos nyúlfajtának, amelyek ná­lunk nagy közkedveltségnek örvendenek. Amint már elmondtuk, ma a csincsillanyulat két testnagy­ságban tenyésztik. A nagy csin­csillanyúl robusztus alakú nyúl, feltűnően különbözik a kis csincsillanyúltól. Szőrzete hosz­­szabb, sok feíszőrrel, fényes és puha, fülei felállók, kb. 14—15 cm hosszúak, jól szőrözöttek. A kis csincsillanyúlnak test­alkatával és csontos vázával, amely finom felépítésű, minden kétséget kizáróan kell kifejez­nie a kis testű fajta típusát és különböznie kell a nagy csin­csillanyúltól. Szűre valamivel rövidebb, mint a nagy csincsil­láé, fülei mintefy 10 cm hosz­­szúak, felállók és 'szőrrel jól lyeződésű pigmentáltsága miatt, amely színezés jellemző az üre­gi nyúlra, hanem az alsó test­rész, a farok és a láb tipikusan fehér színezete folytán is. A csincsilla szőre szürke, de a ré­tegezett piginentáltság és a fe­­ketés árnyékolások következté­ben gyűrűzöttnek és a prémnek hernyós mintázatúnak kell len­nie. A szőrzet szétfúvásakor négy színréteg észlelhető (a színek széthelyeződése szerint elbírálható a színezés minősé­ge). A szőrszálak alsó része kétharmadig sötéten kékes­­szürke, középső részük (kb. Ы cm szélességben) világos-, sőt fehéresszürke; a szőrszál e közbenső színezetének élesen elhatároltnak kell lennie. Minél élesebb ez az elhatárolás és minél keskenyebb a közbenső sáv, annál értékesebb a prém. A fedőszín 2—3 mm-es fekete­szürke sávval van elválasztva ettől a színtől. A fedőszint fe­kete és fehér szőrvégek (pe­helyszálak) képezik, amelyek között kitűnnek a telt fekete, fényes felszőrök. A fülek feke­tén szegélyezettek, a has fehér, szürke és szürkekék pehelyszá­lú. A farok felülete fekete, fe­hér szőrökkel keveredett, alul­Kutya-burgonya Sok tenyésztő úgy vélekedik, gazdaságos cselekedet feletetni az állatokkal a konyhai hulladékot. Ez rendjén is volna. De az már kevésbé, hogy a csonttól a burgo­nyáig mindent „felszolgálnak“ a kutyának. A csont és a burgonya nem megfelelő eledel a kutyák számára. Az elfogyasztott csontok nemcsak igen kemény székletet okoznak, hanem egyéb komplikációkat is. A burgonya viszont 90 százalék vizet, ezzel szemben mind­össze talán 2,1 százalék fehérjét, 0,1 százalék zsírt és egy kevés ásványi anyagot tartalmaz. Valódi tápértéke nincs, csak megtölti a bendőt és a jóllakottság érzését kelti. A kutya húsevő állat, igen rosszul viseli el a burgo­nyával való etetést. Az eledelbe kevert kisebb burgonya­­darabkákat gyakran kiöklendezi. A hideg burgonya el­fogyasztása gyakran hosszabb ideig tartó gyomorfájdal­makat is okozhat. A sült burgonya és a burgonya salá­ták különösen veszélyesek. Csak a más eledellel kevert burgonyakását tudja megemészteni a kutya. A gondos gazda, aki valóban barátjának tartja a ku­tyát, sohasem ad ebének burgonyát. (—)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents