Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1974-07-13 / 28. szám

i 1974. július 13. SZÖVETSÉGI SZEMLE 5 A Dunajskí Streda-i (dunasxerda­­helyi) járás földművesei méltón ün­nepelték meg a szocialista mezőgaz­daság születésének 25. évfordulóját. Sokan kaptak plaketteket, emlékér­meket és reszortkítüntetéseket. Érdemdús munkájának elismeréséül Mondok Gábor elvtárs, a fáradha­tatlan népnevelő, D ü m é n у János, a Topofniky-i (Nyárasdi) Efsz és Renctés Sándor, a Hor. Potóü-i (Felsöpatonyi) Efsz elnöke, illetve az általa irányított közös gazdaság is kitüntetést kaputt. Balia felv. О A bonyolult új technika uralása, tájékozott, hozzáértő embereket köve­tel. Viszont a szakismeret csakis tanulással, önműve­léssel szerezhető meg. Erre a szocialista társadalom tág lehetőséget nyújt, jelentősen hozzájárulhat az ismeretgaz­dagításhoz számos verseny­mozgalom, különféle szak­mai, műszaki vetélkedő. Traktorosok ügyességi versenye Ebből a vezérelvből kiin­dulva rendeztük meg a Du­najská Strcda-i (dunaszer­­dahelyi) járásban — a pa­rasztszövetség járási bizott­sága és a járási mezőgazda­sági igazgatóság, illetőleg a SZISZ járási bizottsága köz­reműködésével — a trakto­rosok járási ügyességi vetél­kedőjét. Jogtanácsadó Az ügyességi vetélkedőre tizenhat szövetkezet jelen­tette be részvételét. Az efsz­­ek vezetői által javasolt 16 traktoros közül 14 vett részt. A versenyzőket két csoportra osztották: 30 éven aluliak s felüliek csoport­jára. Az ifjabbak csoportjából a vrakuűi (nyékvárkonyi) Ér­sek József szerezte meg az I., a Kutnfky-i (hegy étéi) Hegyi Tibor а II. és Vasmera Imre (Csilizköz Efsz trak­torosa) а III. helyet. Az idősebbek csoportjából a vidranyi (hodosi) Czucz Sándoré lett a vetélkedő győzelmi pálmája, mig a má­sodik és a harmadik helyet az okoéi (ekecsi) Lukovics Tibor és Andics Imre vívta ki. Okulva a múlt évi tapasz­talatokból, a versenyzők ja­vasolták, hogy az útrendé­­szet a versenyfeltételek első pontjaként szerepeljen — az utolsó helyett. Ebből a ver­senytételből Bábics László és Strasszer vizsgáztatott. Pente László, a szövetség jb-titkára A kerületi döntő után KÖZÉP-SZLOVAKIABAN IS MEGRENDEZTEK A MEZŐGAZDASÁGI IFJÚSÁG I. OLIMPIÁJÁNAK KERÜLETI DÖNTŐJÉT Mintegy félezer versenyző vett részt a prievidzai járás Kos községében rendezett kerületi döntőn. Hét verseny­számban (labdarúgás, röplabda, lábtenisz, úszás, kézi­labda és asztalitenisz) mérték össze ügyességüket, tu­dásukat a járások legjobbjai. ötletességével nem mindennapi sportélményt nyújtott a lábtenisz-mérkőzés, s valamennyi versenyszám sport­szerű küzdelmet hozott. A sportnyüjtotta öröm, játékos­ság kellemes légkört teremtett. A mezőgazdasági ifjúság sportolimpiájának kerületi döntője azt adta, amit a sporttól joggal elvárunk — felüdülést, kikapcsolódást, szórakozást. Ez a rendezők érdeme is. Elsősorban a Pa­rasztszövetség központi és a SZISZ kerületi szervei je­leskedtek a szervezésben, ilymódon is elősegítve a ke­rületi döntő sikerességét. Meglepetésként hatott a luceneci (losonci) járás spor­tolóinak felkészültsége. Sajnos, több versenyszámban sérüléseket szenvedtek a játékosok, s így elestek a biz­tos győzelemtől. Számos egyéb helyezés mellett (1— 8-ig értékelték a versenyzőket!) hét első helyezést értek el. A mezőgazdasági középiskola lábtenisz-csapata és a flü-röplabdázők remélhetőleg a mezőgazdasági Ifjúság I. olimpiája országos döntőjén is derekasan helytállnak. Pálhásy József, Lučenec (Losonc) Felmondás azonnali hatállyá Egy dolgozó munkaviszonyának­­azonnali hatállyal történő megszünte­tése ma már teljesen rendkívüli és kivételes eset. Az azonnali felmondás a munkáltató szerv egyoldalú akarat­nyilvánításai éspedig akkor, ha olyan helyzet áll elő, amikor nem lehet a munkáltató szervtől jogosan követel­ni, hogy a dolgozót még csak a fel­mondási idő idejére se hagyja a mun­kahelyen. A munkáltató szerv azonnali hatály­­lyal történő felmondást csak a követ­kező esetekben adhat: 1. Ha a dolgozót előre megfontolt szándékkal elkövetett bűntény miatt jogerősen több mint egy évig tartő szabadságvesztésre ítélték. Ez okbői a munkáltató szerv csak akkor adhat azonnali hatállyal felmondást, ha a bíróság ítélete jogerős. Ez azt jelenti, hogy azonnali hatállyal történő fel­mondást nem lehet azzal indokolni, hogy valakit bűntény elkövetésével gyanúsítanak, de még azzal sem, mert valakit ugyan elítéltek, de ezen ítélet nem jogerős. Ha előre megfontolt szándékkal elkövetett bűntényről is van szó, de az illetőt, feltétel nélküli, egy éven aluli, vagy pedig végrehaj­tásában felfüggesztett szabadságvesz­tésre ítéltek, ez nem lehet jogcím az azonnali felmondásra. Hasoldő mődon a gondatlanságbő! elkövetett bűntény sem. Nem szükséges ellenben, hogy azon bűntény, amiért a dolgozót el­ítélték. összefüggésben legyen a dol­gozó munkafeladatalval. 2. Ha a dolgozó a munkafegyelmet durván megsértette, hogy nem lehet őt a munkahelyén hagyni, a munka­fegyelem fenntartása érdekében még a törvényes felmondás Idejére sem. Azonnali hatályú felmondásra csak akkor keletkezik jogcím, ha a munka­­fegyelmet oly durván megsérti az Il­lető, hogy a munkáltató szerv a dol­gozót a felmondási határidő után sem alkalmazhatja, mert e dolgozó munka­viszonyának további fenntartása sú­lyosan veszélyeztetné a munkafegyel­met. 3. Ha a dolgozó a szocialista társa­dalmi rendet oly súlyosan sértette meg, hogy e dolgozónak alkalmazása még a felmondási határidő leteltéig sem lenne a szervezet feladata ren­des végrehajtásának veszélyeztetése nélkül lehetséges. Itt ugyanazon ér­dekek védelméről van sző, amelyek veszélyeztetése, illetve megsértése a szocialista társadalmi rend megsérté­sének tekintendők és felsorolásukat a Munka-Törvénykövnynek a felmon­dással kapcsolatos 46. §-a 1. bekez­désének e pontja tartalmazza. Ebben az esetben azonban súlyosabb esetek­ről van szó, amelyek már szocialista társadalmi rend elleni támadásnak minősülnek. Ilyen esetben is kölcsö­nösségnek kell fennállnia a szocia­lista tárasadalmi rend megsértése és a munkáltató szerv feladatai rendes végrehajtásának veszélyeztetése kö­zött. A munkáltató szerv felmondást azonnali hatállyal csak akkor adhat, ha ettől az időponttól kezdve, amikor az erre való ok tudomására jutott, nem telt el több mint 15 nap. Ezen idő lejárta után ez okból azonnali ha­tállyal felmondást nem lehet alkal­mazni. Ily rövid határidő alatti fel­mondás rendkívüli jelleggel bír. A 15 napos határidő letelte után, a mun­káltató szerv rendes felmondást ad­hat, éspedig a Munka-Törványkönyv 46. §-a 1. bekézédsének „f“ pontja szerint, de ettől a naptői számítva, amikor az erre való jogcímről tudo­mást szerzett, legkésőbb egy hónapon belül. Az azonnali hatállyal történő fel­mondás csak akkor érvényes, ha ez írásban történik, amelyben bennfog­­laltatik a felmondás oka és a felmon­dást a dolgozónak kézbesítik. A fel­mondás okát nem lehet később meg­változtatni. A .felmondás érvényessé­géhez szükséges a szakszervezet üze­mi bizottságának előzetes beleegyezé­se. Az utólagos beleegyezés nem teszi a felmondást jogerőssé. Azonnal hatállyal történő felmon­dást nem lehet adni olyan dolgozó nőnek, aki állapotos, továbbá annak, aki egy évnél fiatalabb gyermekről gondoskodik, olyan egyedülálló dol­gozónak sem (nőnek vagy férfinak), aki három évnél fiatalabb gyermekről gondoskodik. De ezeknek Is lehet ren­des felmondást ednl, ha elyan okok merültek fel, amelyek egyébként azonnali hatállyal történő felmondást vonhatnak maguk után. A dolgozó csak egyetlen esetben adhat azonnali hatállyal felmondást, éspedig akkor, ha orvosi szakvéle­mény szerint az addigi munkát egész­ségének súlyos károsodása nélkül nem folytathatja tovább, és ha az or­vosi szakvélemény benyújtása után számított 15 napon belül a munkáltató szerv nem helyezi őt át alkalmas munkakörbe. Hasonló mődon, mint a munkáltató szerv, a dolgozó is köte­les felmondását írásbeli formában eszközölni, ebben feltüntetni az azon­nali felmondás okát és ezt a munkál­tató szervnek kézbesíteni. Máskülön­ben a felmondás érvénytelen. Ha a dolgozó munkaviszonyát azonnali ha­tállyal felbontja, joga van bérmegté­rítésre, éspedig a dolgozó életkora szerinti felmondást időre számítva az elért átlagos havi jövedelmének ősz­­szegében. A dolgozó munkaviszonya az azonnali hatállyal történő felmon­dás napján ér véget. A munkáltató szervnek jogában van az azonnali fel­mondással történt munkaviszony meg­szüntetésétől számított három hóna­pon belül a dolgozó azonnali felmon­dása ellen óvást emelni. (A Munka- Törvénykönyv 53., 54., 55., 59. és 64. §-ai.) A barátság istápolói A Csehszlovák—Szovjet Baréti Szövetség bratislavai városi szer­vezete nemrég tartotta konferen­ciáját, több mint 300 küldött rész­vételévé] a J. Dimitrov Vegyipari Kombinát klubhelyiségében. Raiko elvtárs, a városi szervezet titkára értékelte a szervezet tevé­kenységéi, amelyet két év alatt ki­fejtett. Többek között hangsúlyoz­ta, a konferenciát abban az idő­szakban tartják, amikor dolgozó népünk az ötéves népgazdaság­fejlesztési terv feladatainak telje­sítésén fáradozik, s a nagy törté­nelmi évfordulók méltó megün­neplése előkészületeinek jegyében él. Nagyra becsülte azt az igyeke­zetei, amelyet a városi szervezet tagjai a létszámgyarapítás érdeké­ben kifejtettek: több mint 28 ezer új tagról van szó. Ezáltal a szö­vetség városi szervezetének taglét­száma összesen több mint 75 ezer fő. A főbeszámolú bírálta a tagok politikai és kulturális nevelése fo­gyatékosságait. Mindamellett nagy jelentőséggel bírtak az egyes kör­zetek helyi szervezeteiben tartott szemináriumok, előadások. A ta­gok nagy érdeklődéssel hallgatták a Szovjetunió 9. ötéves terve cél­kitűzéseinek teljesítéséről. stb. szóié előadásokat; a résztvevők nagy többségét az ifjúság képezte. Tény, a városi szervezet törődik az ifjúság nevelésével, amelyre a pártplénum ezirányú határozatá­nak teljesítése is kötelezi. Jelenleg a városi szervezet fél­száz szovjetbarát klubbal rendel­kezik, amelyeket több mint 3 ezer tag rendszeresen látogat. A 23 ér­dekkör és 8 klub mintegy nyolc­van tanfolyamot rendezett, ame­lyen másfálezernél is többéig vett részt. A tagok többsége bekapcsolódott a szocialista brigádmozj^ilomba. Eddig húsz munkaközösség sze­rezte meg a Csehszlovák—Szovjet Barátság megtisztelő címet, s to­vábbi 117 kollektive 1347 tagja versenyez a megtisztelő elmért. Mint az előbbiekből is kitűnik, a két év tevékenysége eredményes­nek bizonyult, amit a felsőbb párt­szervek is kellőképp értékeitek. Hiszen a szövetség városi szerve­zete hű segítőtársa a pártnak, a Szovjetunió és Csehszlovákia kö­zötti baráti kapcsolatok szilárdítá­sában. A konferencia résztvevői határo­zatokat hagytak jóvá, majd meg­választották az új vezetőséget. Az elnöki tisztséget JUDr. Martin К n- V é й r a, az SZSZK igazságszol­gáltatása főügyészére bízták. A konferencia küldöttei jóvá­hagyták a főbeszámolót és a kö­vetkező időszakra újabb feladato­kat tűztek ki. Karol Vittbalm ★ ★ Nemrégiben népes magyarorszá­gi küldöttség tanulmányozta Szlo­vákia szövetkezeti gazdálkodásá­nak eredményeit, ismerkedett a szövetkezeti“ parasztság életének szociális, gazdasági és kulturális problémáival, az e téren elért fej­lődés főbb mutatóival. A küldött­ség tagjai érdeklődtek a CSKP XIV. kongresszusának, valamint az efsz-ek VIII. kongresszusának ha­tározataiból adódó mezőgazdasági feladatok teljesítése felől. Látoga­tásuk épp a szocialista mezőgazda­ság fennállásának 25. évfordulója ünnepségeivel esett egybe. Ilymő­­don az útitervüket is úgy állítot­ták össze, hogy minél többet lát­hassanak szövetkezett parasztsá­gunk 25 év alatt elért kimagasló eredményeiből, a falvak alapjaiban megváltozott életéből, amit a mun­kásosztály hatékony segítsége, a párt helyes mezőgazdaságpolitiká­ja révén, szorgalmas, áldozatkész munkával elért. Kedves vendégeink a Bratislava­­vidéki járásban, illetőleg a nitrát járásban 2—2 szövetkezetbe láto­gattak el, megtekintették a Nitral Mezőgazdaság Főiskola állatorvosi kutatóintézetét. Természetesen, kö­rülnéztek a Szlovák Nemzeti Fel­kelés központjában — Banská Bystrícán —, s Kelet-Szlovákiában három egységes földművesszövet­kezetében is. A Suba István mérnök vezette magyar küldöttség tágját élénken érdeklődtek afelől is, hogy a me­zőgazdasági üzemek dolgozói mi­ként készülnek a Szlovák Nemzeti Felkelés, valamint hazánk Szovjet­unió általi felszabadítása 30. év­fordulójának legméltőbb megün­neplésére — milyen munkafelaján­­lásokat tesznek a mezőgazdasági termelés korszerűsítése, s az em­berek szocialista tudatformálása érdekében. A magyar küldöttséget Tibor Bohdanovský, a Szövetkezeti Föld­művesek Szövetsége Szlovákiai Központi Bizottságának elnökhe­lyettese tájékoztatta a szövetség tevékenységéről, valamint a to­vábbi feladatokról, célkitűzések­ről. Bratislavában tartózkodásuk során kedves vendégeink megte­kintették a Slavínt — az elesett szovjet hősök emlékművét, — va­lamint Szlovákia fővárosának mű­emlékeit. Molnár János Lépést tartanak a fejlődéssel (Befejezés а 4. oldalból.) az Okoéi Efsz-ben nagyra becsülik. Azzal is tisztában vannak, hogy elő­segíti a közös munkához való szocia­­lieta viszony kialakítását. Egyik leg­­példásabb szocialista brigádot К о - c si s Béla mérnök vezeti. Ez a bri­gád a SZISZ I. kongresszusán állami kitüntetésben részesült, a brigádta­gok közül hárman a Fuéík érdemérem viselői. Ez a munkaközösség a mező­gazdasági fiatalok ezévi prágai orszá­gos találkozóján is méltó erkölcsi­társadalmi elismerésben részesült. A szövetkezet fiataljai egyébként az üzemi SZISZ-alapszervezetbe tömörül­nek. s a vezetőség anyagilag-erköl­­csileg támogatjo őket, felkarolja hasz­nos kedzeményezéseiket. Teljesen fel­szerelt ifjúsági klubban, ideális fel­tételek között velóiithatjék meg poli­tikai, kulturális és művelődési cél­kitűzéseiket. A gazdaság, valamint pártvezetőség mindent megtesz a fiatalok megtartá­sa, utánpótlása érdekében. A fiatal házaspároknak, s a több évre szerző­dött fiataloknak különféle pénzjutta­tásokat, kölcsönöket, valamint az építkezéshez házhelyeket biztosit. Minek köszönhetők a kiváló terme­lési eredményeik? A tagok szorgal­mának, s a vezetők, szakemberek alapos szakmai-politikai felkészültsé­gének, a színvonalas munka- és üzem­szervezésnek, s nem utolsósorban a rendszeres és következetes ellenőr­zésnek. Néhány fontosabb matató: a géppark értéke nem egészen húsz év alatt a tizenötszörösére emelkedett. Az egy hektárnyi földterületre jutó tiszta tápanyag csaknem a kétszerese a tiz év előttinek. S még egy: kocká­zatvállalás nélkül nincs eredményes közös gazdálkodás. Ezt mindig szem előtt tartják a vezetők — vagyis, lé­pést tartanak a fejlődéssel. * * * Záróakkordként hadd említsem: a szövetkezet vezetősége az üzemi párt­­szervezet vezetőségével karöltve hosz­­szabb távra kidolgozta a szakkáder­­nevelés ütemtervét. Már az idén en­nek értelmében hat fiatalt mezőgaz­­daaégi-gépészeti, s kilencet pedig ker­tészeti szakiskolába küldenek — ta­nulni) Jelenleg négy mérnökkel rendelkezik a szövetkezet. Vagyis, a tagokról való sokoldalú gondoskodás meghatvényozza munka­­kedvüket, kezdeményezőkészségüket, elősegíti szakmai-politikai tudásgya­­rapitéeukat, s a jó közösségi szellem kialakulását. KRASCSENICS GÉZA Topofníky (Nyárasdj

Next

/
Thumbnails
Contents