Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1974-09-21 / 38. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1974. szeptember ft. Daloló Zoboralja Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy nincs olyan tankönyv, vagy népdalgyűjtemény, amelyben ne találkoznánk egy-egy zoborvldékl népdallal. A nagy zeneköltők és népdalgyűjtők, Kodály Zoltán és Bartók Béla Is a század elején felkeresték a vidéket. Igaz, Bartók inkább a szlovák falvakat Járta és tanulmányozta a szlovák —magyar hatásokat a népzenében. A dalokat: „Gerencsért utca.. „A csltárl hegyek alatt..." — hogy a legismertebbeket említsük — minden magyar nyelvterületen éneklik. Innen Indult útjára sok szép balladaének is. Minden dalt azonban Kodály ás Bartők követőinek sem sikerült fellelniük, kottáznlok. Ezt bizonyítják a járási versenyek, ahol évről-évre új dalokat, eddig ismeretlen dalokat énekelnek a versenyzők. Tehát rejtett népdalkincsek vannak még ma Is ezen a tájon. A vidék dalkultúrájának egyik ápolója a felszabadulás előtti években Szőke Jőzsef volt. Egyszerű mesterember lévén, szerette a népdalt, énekkart vezetett Nitrán és más községekben. Megtudtuk tőle, hogy az akkori karének, egyáltalában az egyházi, templomi éneklésben csúcsosodott ki. Más vonalon pedig sajnos teret hódítottak a magyar nóták is. A felszabadulás utáni években Balkó István karnagy vezetésével Jelšovcén (Égerszögen) alakult énekkar. Erkölcsi és anyagi támogatás híján a hatvanas évek elején feloszlott. Utána történtek próbálkozások más falvakban is, de eredmény nélkül. A járásban nem történt semmi lényeges a dalkultúra terén, hacsak az nem, hogy a CSMTÉ (Csehszlovákiai Magyar Tanítók Énekkara) Nitrán tartotta alakuló összejövetelét. Nincs szándékunkban feltárni az okokat, hogy a népdalokban bővelkedő és gazdag vidék miért került hullámvölgybe. Pedig a CSEMADOK- szervezetek évről-évre rendszeresen rendeztek járási és körzeti dal- és táncünnepélyeket. A hatvanas évek végén, de főleg a hetvenes évek elején történtek komoly lépések az éneklés terén. A „Tavaszi szél vizet áraszt“ népdalverseny elárulta, hogy van érdeklődés a népdal iránt. Ma már ott tartunk, hogy a Járási döntőt körzeti vetélkedők előzik meg és komoly gondot okoz a zsűrinek a választás, döntés, vajon ki kerüljön, kik kerüljenek a Járás legjobbjai közé. A lédeci menyecskekórus után, Zsérén, Kolonban, Alsóbodokon, Gesztén és legutóbb Nagycétényben is alakult menyecskekórus. Tehát a csoportos éneklés, csoportok szereplése is előtérbe került. A kicsik, az iskolások számára megrendezett „Kis csalogány“ című népdalverseny ebben az esztendőben lényeges színvonalbeli javulást mutatott. A versenyben résztvevős jogát iskolai döntőkben vívták ki a résztvevők, ami azt Jelenti, hogy a versenyző 40—50 tanuló mögött komoly munka áll. Az igazi lendületet azonban fiatal karnagyok feltűnése vitte a dalkultúrába. Közülük Simek Viktor Jelenecen gyermekkórust, Žtranyban felnőttkórust vezet, Debrődi D. Géza Pogrányban gyermekkórust, Kolonban a felnőtteket vezényli, Kazán József pedig Branőon a gyermek- és a felnőttkórus vezetője. Az általuk vezetett énekkarok színvonalban és tudásban is megállják helyüket a járás legjobb szlovák énekkaraihoz hasonlítva. Főleg a zséreiek szerepelnek sikeresen; a kar vezetője Simek Viktor. A gyermekkórusok közül ugyancsak a Simek Viktor által vezetett jelened (gímesi) kar munkája emelkedik ki. Idézzük Vess Lajos, Erkel-díjas zeneszerző egyik nyilatkozatát: „Sokáig úgy látszott, hogy az itteni falusi gyermekkarok hangja nehezen lágyítható. Ezt most a leglényegesebben a jelened gyermekkar cáfolta meg. Bebizonyították, hogy a jellegzetes Zobor-vidéki tájszólás is hangvétel ellenére ideális finomságra is képesek.“ A Nitrianské Hrnőiarovce-i (nyitragerencséri) CSEMADOK mellett Suits tanító vezetésével megalakult a „Gerenosérl táncegyüttes , melynek fő száma a „Gerencsért lakodalmas“, dalos, táncos Játék. Kezdő együttesekről van szó, műsoruk hagy még kívánnivalót maga után, de kitartó munkával és főként a népi hagyományok műsorukba iktatásával, biztosan sikereket érnek majd el. A meglevő dalkultúra, a folklóröntudat és az eredményesen működő énekkarok, valamint a szólóénekesek példája a jövőben eredményesen hat majd a további szélesebb kibontakozásra, fejlődésre. Motesíky Arpád szony, akt elhurcolta — még mindig nem akarsz enni? 'Stephan megrázta a fejét. Üjra körülpillantott a szobában. A berendezés két székből, három felfújható matracból és egy hordozható tévékészülékből állt. Stephan magában azon gondolkodott, hogy a rendőrség már biztosan keresi. Olthatatlan gyűlöletet érzett elrablót iránt. ff ff ff Másnap reggel a bankigazgató házában felcsengeti a telefon. Bernd Asmussen remegő kézzel emelte fel a kagylót. PETER ANDREAS: я — Asmussen úr — szólalt meg egy mély férfihang. — A fia a kezünkben van. Ha élve szeretné viszontlátni, szóról szóra követnie kell utastásaimat... Asmussen ceruzát vett elő, és jegyezni kezdte az utasítást. Homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek. Amikor az ismeretlen elhallgatott, megkérdezte: — és honnan tudom, hogy a fiam még életben van? — Legyen türelemmel. Egy óra múlva ismét felhívom, és akkor átadom a fia üzenetét. Olyasvalamit, JDernd Asmussen bankigazgató ■*-* sietős léptekkel haladt a zeneiskola folyosóján. Ajtók, ajtók ... végeláthatatlan sorban. VégreI Az egyiken ott a tábla: IV. osztály. Az Igazgató bekopogtatott. — Bocsánat, a nevem Asmussen — mutatkozott be a zenetanárnak. — Sürgősen beszélni szeretnék önnel. A ftam, Stephan... — Még tart a tanítás — mondta habozva a tanár, aztán meggondolta magát. — Jól van, beszélhetünk. Kinyitotta az ajtót, és Stephan édesapjával együtt kilépett a folyosóra. Mielőtt Asmussen egy szót is szólhatott volna, magyarázni kezdett. — Igen, Stephan néha ad egy kis gondot nekem. Van tehetsége a zenéhez, de nem eléggé fegyelmezett, képzelete gyakran elragadja. — Tanár úr, Stephan itt van az órán? — Nincs. Ma nem jött el. De ezt Önnek jobban kell tudnia. Arra gondoltam, biztosan beteg és otthon maradt. Hát nincs otthon? — Nincs. Ebédre sem jött meg. Eltűnt. Méghozzá ilyen szörnyű időben! — Hát igen, a fiatal srácok néha elcsavarognak — bólintott a tanító. — Ezzel bizony számolnia kell. ff ff ff — Méghogy ez természetes dolog, hogy ezzel számolnom kell — háborodott otthon az igazgató. Mellette ott állt a felesége, Éva Márta. Néhány óra alatt éveket öregedett. — Bs most mit tegyünk? — kérdezte. Szemében rémület tükröződött. Asmussen az órájára nézett. Este hét óra volt. Kinn ismét esni kezdett a hó. Rá sem mert gondolni, mi lehet a gyerekkel kinn a hidegben, meleg kabát, cipő nélkül. — Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha telefonálok a rendőrségre — szögezte le végül és a telefon után nyúlt. • ff ff A Stephan eltűnéséről szóló hírt valamennyi rádió- és tévéállomás sugározta: „Ma kora reggel eltűnt egy 11 éves kisfiú, Stephan Asmussen. Piros kabátka és barna nadrág volt rajta." — Na, végre felébredtek az urak — mondta elégedetten egy kövér férfi a Max-Bredow utca 24. szám alatti házában. A hordozható tévékészüléket nézte vigyorogva. Háta mögött a szék támláján ott piroslott Stephan kabátkája. A klsftú a férfival szemben ült, a felfújható matracon. Világos viharkabátba burkolózva kuporgott. Az asszony, aki reggel útban az iskola felé megfogta, és egy kék Opelbe tuszkolta, azonnal ezt adta rá a piros kabátka helyett. Stephan útközben meglazította a szemén a kötést és kilesett. Így csinálják a bűnügyi filmben ts. Sikerült megfigyelnie, hogy hová vitték. Oj, még lakatlan ház volt, és Stephan nagy megkönnyebbüléssel állapította meg, hogy szemben az a hangszerbolt áll, ahol az édesapja a gitárt vásárolta neki. Erre az adatra még szüksége lehet. — Nos, Stephan — szólt az asz-A zenészek vidám hangulatot teremtenek az aratási ünnepélyen. JÜLIUS LENKO: A kék hegyekből új nap születik, aranyló borként áttetsző pohárban, s alatta mint az áradó folyó hullámzik a bőség mámorában a határ, szemben az aratókkal, kik vidáman énekelve jönnek, hogy elvegyék a legdrágább kincset, arany kalászait a mezőnek. s a búzatábla szélén igazgyöngyként szép harmatos virágok remegnek, mintha pompás báliruha lenne, a mező, mit holnapra levetnek. Vonul vonul a béke-hadsereg, blúzos Ifjak, virágos asszonyok, akárha egy szép kert vonulna ki, napillatú, gyümölccsel megrakott. Bő vendégséget készít a határ: kalács-kenyér-, sütemény-lakomát, ajándékait asztalra rakta már, hogy mindenki jól érezze magát. amit csak ő tudhat. Ez lesz a bizonyíték. Egy órával később valóban csengett a telefon. Heinz bűnügyi nyomozó bekapcsolta a magnetofont, Bernd Asmussen pedig felvette a kagylót. — Szóval ötszázezer márkát kérek szűzmárkás bankjegyekben, de nehogy megjelölték őketI És még egy figyelmeztetés: ha értesíti a rendőrséget, örökre elbúcsúzhat a fiátólI — Bs honnan tudom, hogy még él? — Íme az üzenete: Stephan kéri, hogy javíttassa meg a gitárt, amellyel nagybátyja, Max születésnapjára megajándékozta. — A gitár — elmélkedett Asmussen, miután letette a kagylót. De hiszen én ajándékoztam neki és nem születésnapjára. Egyébként nincs is Max nevű nagybácsijai — Egy pillanat — szólt közbe a nyomozó és zsebéből elővette a város térképét. — Hol van az a hangszerbolt? — A Max-Bredow utcában. — Es mikor van a fiú születésnapja? — Április 24. — Ezek szerint a Max nagybácsi az utcanevet jelenti, a születésnapi dátum, a 24-e pedig a házszámot. Átfésüljük a környéket, és egy órán belül tudatjuk önnel az újabb fejleményeket. De fél óra sem telt bele, és Asmussen magához ölelhette fiát. A rendőrök egy-kettőre megtalálták a fiú elrablóit a Max-Bredow utcai lakatlan épületben. — Köszönd meg a rendőr bácsinak, hogy megmentette az életedet — figyelmeztette Asmussen a fiát. — Inkább ml tartozunk Stephannak köszönettel — mondta Heinz nyomozó. — Ha továbbra is ilyen okos, leleményes leszel, híres ember lesz belőled, ftam. — Mondja ezt a zenetanárjának — mosolygott az apa. ■^agybőjt hetében erősen megrendűlt Fjokla anyó helyzete: Gyertyát vett a néne húsz kopejkáért, hogy szent pártfogója képe elé állítsa. Hosszasan és igyekvőn helyezgette a gyertyát egyre közelebb a szenképhez. Amikor végre odaszerkesztette, hátrált egy kicsit, keze munkájában elgyönyörködve imába fogott, és mindenféle kedvezményeket kért az elköltött húszkopejkáért cserébe. Fjokla sokáig imádkozott, mindenféle kis kéréseket dünnyögött az orra alatt, hozzákoppantotta homlokát a piszkos kőpadlóhoz, és sóhajtozva, krákogva, gyónni Indult. MIHAIL ZOSCSENKO: Sokszáz fiatal perdül táncra, a szinpjmpás ünnepi felvonuláson. . Foto: —tt— A pópa az oltárnál gyóntatott, egy spanyolfal mögött. Fjokla anyó beállt a sorba egy öregasszony mögé, és újra nekifogott apró kereszteket vetni, imát duruzsolni. A spanyolfal mögött senki sem maradt sokáig. A gyónók beléptek mögéje, s egy perc múlva, sóhajtozva, halkan köhécselve már ki is léptek, meghajoltak a szent pártfogók képei előtt. „Siet a pópa — gondolta Fjokla. — Ugyan minek siet? Tán tüzet oltani szalad?“ Fjokla belépett a spanyolfal mögé, mélyen meghajolt a pópa előtt, és rábukott a kezére. — Hogy hívnak? — kérdezte a pópa, miközben megáldotta. — Fjoklának. ' — No, Fjokla — mondta a pópa —, sorold hát a bűneidet! Miben vagy vétkes? Nem rágalmazol-é másokat? Nem folyamodol-é ritkán Istenhez? — Bűnös vagyok, bátyuska, bűnös — felelte Fjokla meghajolva. — Isten megbocsátja — mondta a “pópa, ráborítva Fjoklára a stólát Hiszel-é Istenben? Nem kételkedel-é benne? — Istenben hiszek — felelte Fjokla. — Ha például eljön a fiam, az mond olyanokat, tagadja egyszóval. De én — én hiszek. — Ez dicséretes, anyó — mondta rá a pópa. — Ne is engedj a kísértésnek. És miket mond a fiad? Hogyan tagadja? — Tagadja — mondta Fjokla. — Hogy, aszongya, szamárság az az ő hitük. Nincs, aszongya, nem létezik Isten, még ha az egész égboltot, meg a felhőket átkutatja Is az ember__ — Isten van — szólt szigorúan a pópa. — Ne higgy az ilyen beszédnek! És mit mondott még a fiad, próbálj emlékeznll — Hát, mindenfélét. — Mindenfélét! — fortyant fel a pópa. — De honnan van ez az egész teremtett világ? Honnan a bolygók, a csillagok, a hold, ha nincs Isten? Arról nem mondott a fiad semmit, hogy miként keletkezett a mindenség? Nem mondta, hogy vegyi úton? — Áztat nem mondta — pillogott Fjokla. — Pedig lehet, hogy vegyi úton — mondta eltűnődve a pópa. — Meglehet, persze, hogy nincs is Isten, hogy az egész csak kémia ... Fjokla anyó riadtan pillantott a pópára. De az ráborította fejére a stólát, és mormolni kezdte a feloldozás szavalt. — No, menj, menj — mondta végül csüggedten. — Ne tartsd fel a hívőket. Fjokla még egyszer Ijedten ránézett, majd sóhajtozva, jámborul köhécselve kilépett. Aztán odament szent pártfogója képéhez, megnézte a gyertyáját, lecsípte az elszenesedett kanóc végét, és kitipegett a templomból.
