Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1974-09-14 / 37. szám
10 SZABAD FÖLDMŰVES 1974. szeptember 14« A gyerekek már ágyban voltak. A kát kisebbik aludt, de Jóska csak tetette az alvást. Időnként megrezzentette szempillátt, s a vékonyka résen át anyjára lesett, akt az asztalnál vasalt. Tíz óra ts elmúlt már. Nem tudott aludni, pedig ilyesmi soha nem fordult eló még vele, amióta csak eszmél. Most ts fáradtan és farkaséhesen Jött haza a gyárból — ahol mint lakatosipari tanuló dolgozott, — de már az étel sem ízlett úgy, mint máskor. Az álom meg sehogy sem akart a szemére Jönni. Édesanyjáról az ablak mellett álló nagy bőröndre, majd a másik nyitott táskára pillantott, amelybe anyja az apja kivasalt fehérneműjét rakta. De miért kell apja minden fehérneműjét berakni? — tűnődött Jóska, s furcsa, megmagyarázhatatlan érzések cikáztak idegeiben. — Miért keményedéit meg édesanyja szép arcán az ajkától lefelé az a máskor oly lágy, mosolygós vonalka? Töprengett, gondolataiban kereste a magyarázatot, de egyszer csak azon kapta magát, hogy megrezzent. Elszundított, pedig nem akart elaludni. Az apját várja. Szeretné látni, még ma este — ha hazajön már három hete nem volt itthon. Igaz, hogy akkor van csendesség és béke, ha az apja távol van. Pedig de szép is volt valamikori De hát az olyan régen volt, hogy Jóska is' csak simogató, meleg jóságát érzi azoknak a pillanatoknak, amikor kisfiúcska korában az apja cukorral, játékkal, s más ajándékokkal tért haza. Akkor az édesanyja is kapott még valami ajándékot... Talán tíz éve lehet már, hogy egyszer csak hiába várták haza az apjukat, s ha еду-két hét késéssel megjött, már nemhogy ajándékot, de pénzt se igen tett az asztalra. Édesanyja napokig sírt, de soha nem szólt. Pontosan olyan kedves volt és Jó az apjához, mint addig. De egyszer számon kérte a férjét, s Pólyák Józse) kőműves veréssel válaszolt. Legközelebb kibékültek, de az újabb hazatérések után ismét csak civakodás, verekedés lett a látogatás vége. Pólyák Jó szakember hírében állt. Végigjárta az ország nagy építkezéseit. Élmunkás-felvényt is szerzett, de italozása és nőügyei miatt az utóbbi időben sok megrovást, vállalati fegyelmit és pénzbírságot kapott. De Jóska csak azt tudta, hogy az 6 édesapja híres kőműves, erős ember és okos. Lehetett volna már régen művezető, de fütyül ő a magasabb beosztásra! ö dolgozni szeret. Felállni az állványra és rakni a falat! A gyereknek mindig azt ígérte régebben, hogy egyszer majd megmutatja neki azokat a nagy házakat, amiket 6 épített. Jóska hiába reménykedett. Már kinőtt a rövidnadrrágból — maholnap 6 is mester lesz —, ember, s a gyermekkori álmodozásait úgy látszik, majd az 6 kisfia színesíti tovább. Azért még reményekdett ma este ts: — Talán már nem is úgy ül le hozzá az apja, mint gyermekhez, hanem ... máshogyan. Es elbeszélgetnek. Mert anya nagyon jó, sok mindent meg lehet vele beszélni, de lenne olyan dolog, amit az apának szeretne elmondani. Talán maid most. Biztosan egy kicsit megint be lesz csípve. Ilyenkor jókedvű, beszédes, amíg anyával őszsze nem kapnak. De hát mi ez? — Megint elszundított, s ahogy kinyitotta a szemét, ott állt előtte az apja. — Mindened együtt van a két bőröndben — hallotta édesanyja halkra fojtott, nyugodt hangját. Az apja csak állt. Arca jó darabig csodálkozást, majd tszonyú, csúf grimaszt öltött. Bizonytalanul lépett az asztal jelé, amelynek másik oldalán a felesége állt. — Ha hozzám nyúlsz — mondta megint csak szokatlanul nyugodt hangon Polyákné —, most az egyszer és utói jár a védekezni fogok. Nekem ebből az életből elég volt. Pólyák megtorpant. Bambán nézett a feleségére, majd mind az állat, amely csak most vette észre a halálos veszedelmet, ordítani kezdett. A két kisebb gyerek is felébredt. Almosán hunyorgottak a szemüket, majd a veszedelmet felfogva, anyjukat féltve, sikongani kezdtek. Jóska egy darabig nem mozdult, de amikor látta, hogy az apja az asztallal együtt odanyomja édesanyját az ablak deszkájához, kiugrott az ágyból. Valami furcsa érzés még fogta izmos testének rugóit, de meglátta anyja szemében a kétségbeesett elszántságot, s életében először úgy markolta meg apja karját, mintha az teljesen idegen lett volna. Pólyák úgy dobálta magát, mint a hálóba került nagy hal, de már csak tátogott; — majd amikor érezte, hogy nem tud szabadulni az acélos szorítás alól, hangosan nyögött és eleredtek a könnyei. Jóska elengedte az apját, s ökleivel 6 is a szemét dörzsölte. Az ágyban a két kislány szipogott még, csak az anyjuk állt könnytelen szemekkel. Szája szélén most még élesebbre keskenyedett az a két kis vonás. Pólyák egy székre rogyott. Hangosan sírt. Később nyögdécselve, majd a feleségére pillantva megkérdezte: — Hát,.. tényleg elmenjek? — MenjI — mondta röviden és halkan az asszony, de szava úgy tetszett mégis, mint az ostorcsapás. Ä gyerekek megint hangosabban kezdtek sírni. Pólyák meg nehézkesen, mintha az a töméntelen sok tégla, amit befalazott életében, mind a földre húzná, felállt, s azt mondta: — Ezt az én apámmal soha nem merte volna megtenni az anyáml Polyákné hallgatott. Ügy állt az ablak mellett, mint egy szobor, mindaddig, amíg az ember görnyedten ki nem fordult a szobából. Csak azután bugyant ki belőle a sírás. Jó óra eltelt, mire megnyugodott, és amikor a két kicsit betakargatta, s Jóska szomorú arcáról is lesimította a fájdalmat, szája szögletében mosolyra lágyult az a két kis kemény vonal... A huszonöt éves gép- és traktorállomások emlékkönyve Ötletes és hasznos kezdeményezésnek minősíthető a Gép- és Traktorállomások Vezérigazgatóságának az a döntése, hogy a gép- és traktorállomások, valamint a mezőgazdasági gépjavító üzemek megalakulásának huszonötödik évfordulója alkalmából emlékkönyvet ad ki. Ez a könyv, amely a „PRÍRODA“ Mezőgazdasági Könyv- és Lapkiadó nemzeti vállalat gondozásában jelent meg, valóban méltónak bizonyul a szocialista mezőgazdaságunk megalakításában és fejlesztésében nagy szerepet betöltő gép- és traktorállomésokhoz. Az emlékkönyv egyik legfőbb erénye, hogy közli az élenjáró szakemberek, vezetők és traktorosok viszszaemlékezéseit, élményeit, s a gépállomások és a mezőgazdasági gépjavító üzemek fejlődésének tükrében átfogó képet nyújt a szocialista mezőgazdaságunk fejlődéséről is. Teljes nyíltsággal jellemzi a kezdettel járó nehézségeket és bemutatja azt is, hogy a gépektől idegenkedő emberek hogyan formálódtak a mezőgazdasági termelés gépesítésének őszinte híveivé. További erénye az emlékkönyvnek, hogy Szlovákia mindazon gép- és traktorállomásáról hiteles képet nyújt, amelyek az ötvenes években léteztek, s amelyek jelenleg is működnek. Bemutatja a példás traktorosokat és gépjavító szakembereket, s azok tapasztalatai nyomán serkent a munkához való viszony javítására. Az emlékkönyv lényegében tájékoztatja az olvasókat azokról a problémákról, amelyek megoldásával a gépég traktorállomások több mint két évtizeden keresztül küzdöttek, de ugyanakkor tömör áttekintést ad a gép- és traktorállomások, valamint a mezőgazdasági gépjavító üzemek fejlesztésének távlatairól is. Kétségtelen, hogy ez a könyv tanulságos és hasznos olvasmány.-pa-Kopócs Tibor grafikái A grafikusművész egyetlen ábrázolóeszköze a vona, még akkor Is, amikor színekben gondolkodik. Persze в szokások szellemében dolgozó művészek munkássága sem nevezhető ma már a szó értelmezésében vett hagyomány követésnek. Az új technikák és előállítási — másolási — módok, sok mindent megváltoztattak. A régebbi érzelmi és érzelmekre ható témafelvetések, jelképekben továbbított alapigazságok, érvelni akaró tételek, ma már az indítványozott mondanivaló tartalmi elemeinek váltak szimbólumává, s így a belső átalakulások jellege Is módosulásokra szorult. A grafikusok munkát bőségesebb hangon szólalhattak meg, hiszen különféle megoldások váltakozhatnak és fekete-fehér vagy színes nyomatok kerülhetnek az érdeklődök elé. Kopócs Tibor igényesen lépett fel már első önálló tárlatán a Dunamentt Múzeumban Komáromban és a bratlslava! Ifjúsági Képtárban 1970-ben, majd Budapesten 1971-ben. Eredeti hangú, egységes szólamrój árulkodó ceruza- ős tusrajzai, linómetszetei, rézkarcai még a legigényesebb szemlélő figyelmét Is lekötik. Egyéniségének sajátos vezérmotívuma a néprajz. De ezzel párhuzamosan, minden költői hangulat, drámai erejű balladlsztlkus sarklgazság érdekli. Az értelmes rend kialakításának alkati parancsa emelj át útkeresésének egy-egy bizonytalan szakaszán és őrzi meg benne a szintézis igényét, mégha önön rendjét a ruható diszharmóniákból építi fel. Ma már fzes grafikai nyelven, egészségesen színezett fantáziával, olykor aprólékosnak tűnő rajzkészséggel lép a nyilvánosság elé Rajzainak költészete, ha néha a távlatok és a sejtelmek felé fordul Is, nem mond el lent az elmélyültségnek. Korunk szellem! arculatának lényegét kutatja, s így az egyetemesség metszőpontján keresztül jut el gondolatainak, sót gondolatfoszlányainak végső eredményéhez. Következtetése szinte magától értetődő. Arról sem feledkezik meg, hogy az élet egyszerre derűs és nyugtalanító is lehet, mert kettős arca a boldogság és a küzdelem, a józan és a? alkotó képzelőerő egymást éltető tudatosítása. Termékenyítő folyamat ez, mert a felemelkedés vágya egy tágabbra nyitott alkotói eljárás, szerkesztési rendszer, sőt stilárís mód kialakításának igényét mozdítja meg benne. Kopécs Tibor a szorongató élmények és sokrétű gondolatok „parancsára“ valósítja meg reményeit, formálja képpé elképzeléseit. Ez a magatartása küzdelmek és vajúdások után jutott el Idáig. Mai optimizmusa nem azonos a tegnapok felhőtlen vagy máskor komor borúlátásával. Válságok megtisztító hatása edzette meg benne a helytállás erkölcsét, biztatta a tartalmas mondanivalók közlésére, olykor fel-felbukkanó pesszimizmusának Immár csattanósabb, vidámabb, csípősen-gunyorosabb, bírálóan Intő megnyilatkozásaira. Munkássága éppen ezért hiteles és korszerű. Kopócs Tibor megnyitotta hát önmaga kapuját. Most majd azt a világát kell bejárnia, amelynek határa egyre tovább mérhetetlenebb. — Nem tudok nem rajzolni, vagy nem festeni. Alkotok, mert csak így élhetek — vallja önmagáról. — Legyen az illusztráció, igazi szárnyalás mikéntjét — de ismerem az alkotás gyönyörűségét. Visszaadni csak ezt érdemes, csak ezt szabadi Képei, rajzai, rézmetszetei nem az események szemléltetésétől korszerűek, modernek, hanem attól menynyire illeszkednek bele korunkba, a mába. Ezt a „mát“ keresi a Nagykesziről származó Kopócs Tibor is, amikor a Szlovák Nemzeti Felkelés 30 évfordulójára készült három rrészre tagolt rézkarc-balladáját metszi; amikor verseket szemléltet vagy linóleumba vési falún töltött gyermekkorának emlékeit: a kakast, a bikát, a pásztorgyerekeket, a virágokat; amikor emberi jellemeket rögzít; amikor tudatosítja, hogy minden kép, minden grafikai lap, díszlet vagy illusztráció új feladatot, új problémát jelent. —eszme— lllllllllllllllllllllllllllllilllllilillllllllllllllllllllllllllllllllll Tízezrek hallgatták az ünnepi beszédeket Banská Bystrica főterén. A bratislavai Szlovák Nemzeti Felkelés terén új szoborcsoportot lepleztek le az ünnepély keretében. Képriport az SZNF ünnepségeiről Zvolenben ezrek és ezrek gyülekeztek a Szlovák Nemzeti Felkelő* ünnepélyére. A hősi tettekről megemlékező nagy találkozó előtt ú) emlékművet lepleztek le a 3ü éves jubileumi év alkalmából. fotó; — tt—.
