Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-06 / 27. szám
Legjobb a Hummi Gento Az epertermesztők körében egyre nagyobb az érdeklődés az állandóan, illetve folyton-termő fajták itánt. Ennek oka, hogy ezek a fajták jóval többet teremnek, mint az egyszer termők, s több ízben nyújtanak ízletes gyümölcsöt. Rendszerint két-három termés szüretelhető róluk. A Hummi Gento is a folyton-termő fajták közé tartozik. Már harmadik éve foglalkozom a termesztésével. Hozam tekintetében jóval „lelépte“ az igen közkedvelt Senga Sengana egyszer termő fajtát, ráadásul minden nálunk termesztett fajtánál jobban ellenáll a betegségeknek, s csak minimális védelmet igényel. Jól fejlett gyökérzete van, amely biztosítja a növény jó tápanyagellátását. Vörös fényű, nagy vagy középnagy termést hoz, mely sokáig bírja a száron anélkül, hogy túlérne, vagy penészgombákkal fertőződne. Ha ősszel fóliával vagy üveggel letakarjuk az ágyasokat, még a korai fagyok után is szüretelhetjük a gyönyörű gyümölcsöket. Módszerem a következő: 120 cm széles ágyásokban termesztem az epret. A Hummi Gento fajtával körülültetem az ágy szélét, a fiatal indákat az ágyás belseje felé irányítom. Ott azok legyökereznek és termést hoznak. Júliustól szeptember közepéig ültetek. Jó eredményt értem el a tavaszi kiültetéssel is, amikor az első virágok kicsípése után még mindig szép termést hoztak a növények. Az ágyúsokat komposzttal trágyázom. Műtrágyák közül a Cereritből 6—10 kg-ot adok egy árra. Néha a Fragarint is alkalmazom. Mint megfigyeltem, a folyton-termő fajták igen meghálálják a tenyészidőben végzett tápoldatos öntözést. A gazdag termés feltétele a megfelelő mennyiségű csapadék, nedvesség biztosítása. Tapasztalataim szerint jobban beválik a nagyobb időközökben, tehát ritkábban, de nagyobb adagokkal való öntözés. (Duíek О.) Elégóta a leggyakoribb ol” tási eljárás a zöldoltás. Elterjedését annak köszönheti, hogy aránylag könnyű, gyors munka. Az oltást az alany meghagyott 2—3 hajtásán körülbelül 90—100 cm magasan készítjük, mert e magasságban az alany hajtása még hajlékony, nem fás, jól ered meg. A kiválasztott fajtából a nemes oltóhajtást egészséges tökéről szerezzük be, s a felhasználásig (legfeljebb azonban 1— 2 napig) lelevelezve, vízben, hűvös helyen tároljuk. A legjobb, ha az oltóhajtást azonnal felhasználjuk. A jó eredés érdekében fontos, hogy még folyamatos oltás esetében is vízben tartsuk az oltóhajtásokat. Amikor munkához látunk, az alanyhajtásról először távolítsuk el a leveleket, a kacsokat és a rügyet (1. ábra). Az alanyt a szárcsomó felett 3—4 cm-re visszavágjuk, s a rügy és a kacs síkjában bevágjuk a szárcsomóig (2. ábra). Ezután ráhúzzuk a vastagságának megfelelő 6, 8 vagy 10 mm-es PVC csövet, úgy, hogy a szárcsomót éppen elfedje. Ezt követően látunk az oltőbekötözzük, s csupán a rügyet hagyjuk szabadon. Az eredést majd az jelzi, hogy a negyedik-ötödik napon a nemes oltócsapról a levélnyél csonkja leválik, és egymásfél hét múlva a nemesen levő hónaljhajtás is fakadni kezd. A zöldoltást meleg, napfényes időben végezzük, mert Dj fajták zöldoltással, szemzéssel csap előkészítéséhez. Oltócsapnak egyrügyes, 1—2 leveles hónaljhajtású egészséges hajtásrészt készítünk elő. A leveleket eltávolítjuk és az ízköz alatt a hajtás szélességének másfél-kétszeresét kitevő hoszszúságú, olyan kétoldalú éket vágunk, amelynek éle a háti és a hasi oldal irányában áll, vagyis a rügy és a kacs síkjára merőleges. A nemes hajtást úgy toljuk be az alany hasítékába (3. ábra), hogy vastagsága megegyezzen az alany nóduszával. Egyúttal a PVC csövet óvatosan felfelé nyomjuk, s rászorítjuk (4. ábra). Oltóhüvely helyett 0,1 mm vastag műanyag szalaggal is kötözhetünk. Az újabb tapasztalatok szerint ennek használata még biztonságosabb, mert jól szigetel, s nem engedi az esővizet az oltás helyén befolyni. Az oltószalaggal úgy dolgozunk, hogy először kissé meghúzzuk — így majd összehúzódva jól ráfeszül az oltásra —, az oltási hely alatti részhez fogjuk, egyik szárát leszorítjuk, majd a másikat alulról felfelé úgy tekerjük, hogy a szélei mindig fedjék egymást. Gondosan bekötözve az alany hajtásrészeit és az oltócsap helyét, a szalagot felülről lefelé haladva vezetjük, majd végül alul elkötjük. Az eredést úgy fokozhatjuk, ha a nemes csap felső részét is ilyenkor a gyorsabb hajtásnövekedés következtében jobb lesz az eredés. A SZEMZÉS népszerűségének az a magyarázata, hogy ez a munka hoszszabb ideig — július közepéig — végezhető, mert a fásodottabb hajtásrészeken is jó eredményt ad. A szemzés kevésbé érzékeny a rosszabb időjárási viszonyok iránt, s így nagyobb mértékű az eredés is. A szemzésnek több változata ismert. SZEMZÉS A ZÖLDOLTÁS MAGASSÁGÁBAN Ilyenkor — mint a zöldoltáshoz — az alanytőke kéthárom szálvesszőjét használjuk fel. A kacsokat és a rügyeket eltávolítjuk és a hajtást a szárcsomó felett 5—6 cm-re visszavágjuk. A csonkot a rügyfelőli részen T alakban éles késsel óvatosan a farészig bevágjuk. Nemesrésznek a kiválaszott fajta 3—4 mm-es vastag, kissé fásodott hajtását használjuk fel. Eltávolítjuk róla a leveleket és a kacsokat, majd a metszőlap szükséges hosszának alsó végén levágjuk a hajtást. Ezután a rügy mögötti oldalon a szárcsomón át olyan 1,5—2 cm hosszú metszőlapot vágunk a hajtáscsonkon, amely egyharmada a szárcsomó fölé, a többi része alá jut. A szárcsomó felett félcentis kissé ferde (a rügy felé lejtő) csonkot hagyunk. (ígý szorosabban és jobban lehet majd kötözni.) Ezt követően az alanyhajtáson a T alakú bevágásnál a héjat a szemzőkés speciális fokával vigyázva megemeljük 5. ábra), s betoljuk az előkészített nemesrészt (6. ábra). Műanyag szalaggal kötözünk, úgy mint a zöldoltás esetében. SZEMZÉS TÖKENYAKBA Az alany tőkefeje alatt szemzőnk. A tőkét kitányérozzuk, az alsó szárcsomők rügyeit eltávolítjuk, a tőkenyakat igen alaposan letörüljük, s T alakban bemetsszük. A nemesrészt ugyanúgy készítjük el, mint az előző szemzésnél, s a munka is megegyező vele. Az alany hajtásait a szemzés utáni második héten, amikor a nemes rügyei már duzzadnak — vágjuk le. E módszer előnye, hogy később nem kell dönteni. SZEMZÉS ALSŐ ÍZKÖZBE Az egyéves alanytőke tőkefejéből előtörő két fejlett — fél méterre visszavágott és hónaljazott — hajtás alsó ízközébe szemzünk, az ismertetett módon. Később majd gondosan kitörjük, levágjuk a fejből és a hónaljakból előtörő alanyhajtásokat, hogy a nemes minél jobban fejlődhessen. (KéSz) Tudnivalók a tojás nagyságát befolyásoló tényezőkről A tyúktojás értékelésekor igen fontos szerepet játszik a termék nagysága. Igaz, a termelőktől súlyra veszik át a tojást — figyelembe véve a minőséget is —, de hát a súly és a nagyság között egyenes arányosság van. A tyúktojás súlya 40—60 gr között váltakozik, az optimális súly 55—60 gramm. A kiskereskedelemben forgalmazott tojás is súly szerint van osztályozva. Az A-osztályban több mint 59 grammot, a B-ben 54—58,8 grammot, a C-osztályban 50—53,9, a D-ben pedig 43—49,9 grammot kell nyomni egy tojásnak. A V-osztályba a 43 grammnál könnyebb tojások kerülnek, továbbá azok a példányok, amelyek ugyan elég nagyok és nehezek, de egyéb szempontból nem felelnek meg a felsőbb osztályok követelményeinek. A tenyésztőket tehát minden fokon arra kell ösztönözni, hogy nagy és jó minőségű tojást termeljenek a fogyasztói piac számára, hiszen ez saját érdekük is. Persze ehhez minden termelőnek tudnia kellene egyet s mást azokról a tényezőkről, amelyek hathatósan befolyásolják a tojás nagyságát. A Chovatel ez évi 5. számában Janda mérnök-házaspár tollából olvastam egy érdekes írást erről a problémakörről. Az alábbiakban tolmácsolom írásuk lényegét, legfontosabb mondanivalóit. A tudományos megfigyelések során és a gyakorlatban is beigazolódott már az a megállapítás, hogy a termelés folyamán igen változékony a tojások súlya. Egy 10 hónapig tartó kísérlet folyamán 12 ezer darab mélyalmon tartott LB tojónál például megállapították, hogy a tojások súlya minden hónapban növekszik. Az első hónapban például 48,2 gramm, a termelés 10. hónapjában pedig már 58,5 gramm volt egy tojás átlagsúlya. A standard tojások százalékos- részaránya viszont május—július hónapokban érte el a legmagasabb szintet. A tojás nagysága vagy súlya lényegében azt fejezi ki, milyen tápértéke van az adott terméknek. Ez érthető, hisz a kisebb, könnyebb tojás nagyobb százalék tojáshéjat, kevesebb szárazanyagot tartalmaz és igen kedvezőtlen az ilyen tojás-fehérjének és sárgájának aránya is. Most pedig lássuk azokat a tényezőket, amelyek döntő hatással vannak a tojás átlagsúlyának kialakulására. Az első helyen talán azt kell megemlíteni, hogy igen fontos, milyen idősek a jércék, amikor tojni kezdenek. A megfigyelések szerint ugyanis azok a jércék, amelyek későbben kezdenek tojni, nehezebb tojásokat termelnek. A termelés kezdetén a tojások súlya gyorsan növekszik, később lelassul, sőt nyáron olykor egy kissé vissza is esik a tojások átlagsúlya. A második évben a tojók már súlyosabb tojásokat termelnek, mint amilyeneket az első évben kezdtek tojni. A tojás sályának növekedésére az is hatással van, mikor keltek a csibék. A korán, idő előtt kelt csibék kisebb tojásokat kezdenek termelni, mint azok, amelyek később keltek ki. Ugyanez érvényes a haszonérettség elérésének idejére is. Azoknál a jércéknél, amelyek igen korán kezdenek tojni, feltétlenül könnyebb lesz az első tíz tojás, mint azoknál a jércéknél amelyek később látnak hozzá a termeléshez. Ezen tényező azután bizonyos mértékig rányomja bélyegét az egész első évi tojástermelésre, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a termelést korábban kezdő jércék általában kisebbek, könnyebbek is. Igen fontos szerepe van a tojók testsúlyának is. A tenyésztői gyakorlatból ismeretes, hogy a nagyobb, nehezebb, tehát erősebb egyedeknek általában „tekintélyük“ van a többi tyúk előtt, s ez bizony előnyökkel is jár: nyugodtabban ehetnek, mindig övék az elsőbbség az etetőnél, Hatónál stb. így azután a nehezebb testA pecsenyecsirke ivar szerinti energiaigénye Tizennyolcezernél több pecsenyecsirkével végzett kísérletsorozat szerint a kakasok a keveréktakarmány nagyobb energia- és nyersfehérje-mennyiségére szignifikánsan nagyobb növekedéssel reagálnak. Az ivar szerint elkülönített csibetáp a hímivarnak részére 640—660 energetikai takarmányegységet és 19—21 % nyersfehérjét, a nőivarúak részére 560—580 energetikai takarmányegységet és 23—25 % em. nyersfehérjét tartalmazott kilogrammonként. —bt— súlyú tojók nehezebb tojásokat is tojnak. A tojó testsúlyának a tojás átlagsúlyára gyakorolt hatása egyébként abban is megmutatkozik, hogy a termelés idején a testsúly változásával párhuzamosan változik a termelt tojások átlagsúlya is. A takarmányozás és a víz szerepe. A helytelenül összeállított takarmányadagnak a tojástermeiés intenzitására, a tojás súlyára és minőségére gyakorolt kedvezőtlen hatása azonnal megmutatkozik. A tojások átlagsúlyának alakulására ez esetben elsősorban a napi takarmányadagban található fehérje — főleg az állati eredetű fehérje — mennyisége, továbbá a mész és D-vitamin tartalom van kihatással. A mész és a D-vitamin a tojáshéj minőségét befolyásolja, tehát egyúttal a tojás súlyát is. A tojáshéj 10,5 százalék, a tojás fehérje és sárgája pedig összesen 12,8 százalék fehérjét tartalmaz. Ebből is látható, hogy a napi takarmányadagnak elég sok fehérjét kell tartalmazni, mégpedig úgy, hogy az összhangban legyen ez állat hasznosságával. A baromfi, főleg a termelő tyúkok esetében sohasem szabad megfeledkezni az ivóvízről. Az ivóvíz hiánya ugyanis azonnal csökkenti a termelés intenzitását és a tojások átlagsúlyát. Ha figyelembe vesszük, hogy a tojás héja 65,5 százalék, sárgája és fehérje pedig összesen 73,6 százalék vizet tartalmaz, akkor azonnal rádöbbenünk, hogy a nap minden órájában, sőt minden percében szüksége van a tojónak a vízre. A tojások átlagsúlyára jelentős hatással van a környezet hőmérséklete is. A 21 fok Celsiusnál melegebb környezetben a tyúkók sokkal könnyebb tojást tojnak, mint normális viszonyok között. Nagy melegben a tojók kevesebb takarmányt fogyasztanak, csökken a testsúlyuk és a kitermelt tojások átlagsúlya is. Ezzel a jelenséggel kisállattenyésztőink főleg a nyári hónapokban találkozhatnak. Végezetül mindehhez csupán annyit, hogy a tojás nagysága és súlya nagyban függ a tenyésztett fajtáktól vagy hibridektől, azok haszontulajdonságaitól stb. Ezekkel a kérdésekkel most nem foglalkozunk, mert célunk mindössze annyi, hogy rámutassunk azokra a tényezőkre, amelyek az ember, a kisállattenyésztő beavatkozásával úgy irányíthatók, ahogy azt a pillanatnyi helyzet leginkább megköveteli annak érdekében, hogy a lehető leggazdaságosabb és legeredményesebb legyen a háztáji baromfitenyésztés, illetve tojástermelés. —kg— к Bármilyen gondosan takarmányoztam is a szopás idején és az elválasztás után a nyúlfiókákat, még télen, a száraz takarmányozás idején is tapasztaltam felfúvódás okozta elhullást. Ezért kihagytam a napi takarmányadagból a takarmányrépát és helyette Gigant takarmány karalábét, vagy takarmány sárgarépát etettem az állatokkal. Attól az időtől kezdve nem kell kellemetlen meglepetésekre számítanom. A nyulak szépen szaporodnak, fejlődnek, felfúvódás okozta elhullás nincs. Mint tapasztaltam, a Gigant igénytelen növény és jó hozamot nyújt. A múlt évben a katasztrofális szárazság ellenére igen jó terméseredményt adott. Ёп a vetést 40—50 cm sortávolságra végzem, hasonló tá-TENYÉSZTŰI TAPASZTALATOK volságra ritkítok és kiültetem a kiegyelt növényeket, A káposztalepke kártétele ellen — mint ismeretes ez a karalábé levelének legnagyobb ellensége — 0,4 százalékos Dykol készítménnyel permeteztem. Elég volt egyszer lepermetezni a kikelt hernyókat, s többé a lepkék sem keresték fel a növényeket. A termést ősszel a lehető legkésőbben takarítom be. A takarmány karalábé jól túri a kisebb fagyokat. A termést pincében tárolom, a gyökereket nedves homokba ágyazom. A levélzetet fokozatosan feletetem; még márciusban is van az elraktározott növényeken zöld levél. A Gigant előnye, ahogy már említettem is, hogy sok értékes anyagot ad és nem fásodik meg. Azonkívül nemcsak a nyulak takarmányozásában, hanem a konyhában is kitűnően hasznosítható. (A Gigant nemcsak a nyulak, hanem más állatok takarmányozására is sikerrel alkalmazható; termesztésével már igen sokan foglalkoznak, s még többen érdeklődnek iránta. A szerk. megjegyzése.) Tauber Jóxset
