Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-24 / 34. szám
1974. augusztus 24. SZňVETSfiGI SZEMLE Készülődés a IV. országos traktoros-vetélkedőre Szlovákia legjobb traktorosai nemrég mérték össze ügyességüket, szaktudásukat a levicei (lévai) járásban rendezett traktorosvetélkedőn. A járások győztesei alkották a szlovákiai ügyességi verseny mezőnyét. Mindjárt elöljáróban szólni kell arról, hogy Szlovákia mezőgazdasági üzemeinek gépudvaraiban összesen 38 ezer traktor található, s a traktorosok száma ennél jóval több. Ezenkivül számos gép, gépi berendezés igényel kiváló kezelőt, szakembert. Hiszen köztudott, ma már nem elegendő, ha a traktoros, a gépkezelő csupán a legalapvetőbb szakismeretekkel rendelkezik. Továbbképzésükről rendszeresen gondoskodni kell az illetékeseknek. Egyébként ezt igyekszik elősegíteni számos körzeti, járási, kerületi, vagy országos vetélkedők, ügyességi versenyek sora, amelyek már szinte hagyományosak. Az eddigi versenyeket, vetélkedőket értékelve megállapíthatjuk, hogy az idén magas szintű volt a szervezés. Ezek úgy öltötték tömegjelleget, hogy alapját a mezőgazdasági üzemeken belüli verseny képezte. Az üzemek legügyesebb, legjobb traktorosai jutottak feljebb a körzeti, a körzeti legjobbak a járásira és így tovább... A megszabott versenyfeltételek teljesítését figyelembe véve. A szlovákiai traktoros-vetélkedő résztvevőinek derékhada (A szerző felvétele] Lehet tőlük tanulni Nagyon barátságos légkör uralkodott a Vei. Öúr-i Győzelmes Február Efsz augusztus 10-1 taggyűlésén, amelyet aratőünnepéllyel kötöttek egybe. Miért nevezhető ez a szövetkezet a Parasztszövetség példás helyi szervezetének? Elsősorban azért, mert nemcsak a termelési, hanem a társadalmi feladatait is követésre méltóan teljesíti. Nem is fukarkodnak ezirányú tapasztalataik átadásával. Annyi biztos, lehet tőlük tanulni! A gazdasági eredményekről Chlpáč üzemgazdász tájékoztatta a népes taggyűlés résztvevőit. Mindenekelőtt a hekt^rhozamokról adott áttekintést, valamint a gabonaértékesítési tervük túlteljesítéséről: a szövetkezet 1400 mázsával adott többet az államnak az előirányzottnál, amely 12 százalékos túlteljesítést jelent. Tehették ezt azért is, mert a közös gazdaság tagjai, — mindenekelőtt a műszaki- és szakember-gárda — derekasan helytállt. Igyekezetük gyümölcse: 50,7 mázsa gabona-hektárhozamátlag. Ez az előrehaladás más mutatókban is észlelhető. Például az első félévben az egy átlagdolgozőra jutó termelés értéke 19 ezer korona, a tervezett 15 ezerrel szemben. Ez az előirányzott jövedlem túlszárnyalása tekintetében is kifejezésre jutott: a tervezett félévi tiszta jövedelmet egymillió koronával túlteljesítették. Nem mindennapos érdeklődéssel hallgattuk Halász elvtársnak a társadalmi tevékenységről szóló beszámolóját, amelyben a szocialista munkaverseny félévi eredményei domináltak. Miért volt ekkora az érdeklődés a tagok részéről? Mert saját szorgalmas munkájuk eredményeit tükrözték a tények, számok. A beszámolókat ünnepélyes aktus követte: JUDr. M. Durdiak, a Parasztszövetség Központi Bizottságának képviselője a járás párt-, mezőgazdasági irányító- és társadalmi szerveinek képviselőivel karöltve átnyújtották Cyril Mérés efsz-elnöknek a három szocialista brigád számára a bronzfokozatot, mint az elismerés első fokozatát Kiváló munkát végzett Ďurica Imrich 15 tagú növénytermesztő brigádja A múlt évi kötelezettségvállalását (571 ezer Kčs érték) 85 ezer koronával túlteljesítette. Gondoljunk 'csak vissza az előbb említett hektárhozamátlagra, amely 13 mázsával több a tervezettnél. Ugyancsak méltó elismerést érdemel a Mikiének Ján 9 tagú gépkezelő és gépjavító brigádja, amely a vállalt kötelezettségét 19 ezer koronával tűltel|esítette. Közülük feltétlenül meg kell említeni Jakab kombájnost, aki 385 hektárnyi gabonát aratott le E—512-es kombájnnal. Ez a kollektíva különösen a gépalkatrésszel való takarékossággal, s annak sajátkezű készítésévé), s üzemanyagtakarékossággal tűnt ki, nem beszélve a számos újítási javaslatról, melynek Jelentős részét a gyakorlatban hasznosították. Klučiar jozef brigádja az első helyet tartja járási méretben a 22.41 darabos malacszaporulati átlaggal, anyakocánként. Ez a kollektíva 12П ezer koronával túlteljesítette vállalt kötelezettségét ami háromszorosa az eredetinek. Mindhárom brigád hozzájárult munkakörnyezete szebbé, vonzóbbá otthonosabbá tételéhez: tisztaságot, rendet tartanak, faiiú|ság|aik többlotmunkavállalásaik teljesítését népszerűsíti. Ezek az új arcú. leghaladóbb gondolkodású emberek szocialista módon dolgoznak, élnek művelődnek. Végül a szövetkezet vezetői köszönőlevelet nyújtottak át a 80.. 60. és 50. életévüket betöltő, jubiláló tagoknak, ilymódon is elismerve áldozatkész munkájukat. —dr— A Szövetkezeti Földművesek Szlovákiai Szövetsége Központi Bizottságának javaslatára körzetenként 15—20 traktoros vetélkedett. Az összes járási versenyen 770 traktoros vett részt. Mégis, mi az, ami nyugtalanító? Az, hogy közvetlenül a verseny előtt több mint kétszáz traktoros visszavonta benevezését. Persze, szemet hunyni e tény fölött nem lehet: az ok kiderítése nagyobb körültekintést, tanulmányozást érdemelne. Ha erre olyképp válaszolunk, hogy valószínű, a benevezettek úgy érezték, nem rendelkeznek kellő felkészültséggel, akkor az ítélkezés felületes. Mégis a dolog nyitja valahol ekörül keresendő. Erre utal az a tény is, hogy verseny közben 172 traktorost (22,3 százalék) kellett amiatt a további vetélkedésből kizárni, mivei nem rendelkeztek a közlekedési szabályok, s a rakodógépekkel bánnitudás kellő ismereteivel. Ez a jelenség arra figyelmeztet, hogy a jövőben még alaposabban kell a versenyekre felkészülni, a mezőgazdasági üzemekben a traktorosok továbbképző köreit kell megszervezni, hogy a tudásgyarapítás rendszeressé váljék. Mert, tarthatatlan állapot, hogy a versenyző traktorosok közül ily nagy számban nincsenek kellőképpen tisztában a legfontosabb tudnivalókkal, a közlekedési szabályokkal, stb. A traktorosok szlovákiai ügyességi versenyének győzteseit az előző évskhagyományaihoz híven jutalmazták. (Egyébként a versenygyöztesek névjegyzékét a sajtó, így a Szabad Földműves is közölte, ezért nem bocsátkozunk ismétlésbe!) A napokban lázas előkészületek folynak a Ceské Budejovicén 1974. augusztus 29—31 között megrendezendő IV. országos szántóversenyre — helyesebben traktoros-vetélkedőre! —, amelyet az ÉLTETŐ FÖLD című országos mezőgazdasági kiállítás keretében bonyolítanak le. Tehát, az elődöntők 10—10 legjobb helyezettje a hónap végén áll újabb rajthoz, hogy alapos felkészültségről tegyen tanúbizonyságot. Gjabb alkalom lesz ez az országos vetélkedő arra is, hogy tanulságait leszűrve, a megfelelő intézkedéseket megtegyük a traktoros-továbbképzés érdekében. FRANTIŠEK MANDA, a Parasztszövetség Központi Bizottságának dolgozója A Szlovák Nemzeti Felkelés történelmi helyeit meglátogatták a szlovákiai mezőgazdasági újságírók klubjának tagjai is. Számos emlékműnél helyez* ték el a kegyelet virágait. Balia felv. Gól, gól, gól...! A galántai járásban elsőként a 3300 hektáros, egyesített Mostová! (Hidaskürti) Vörös Csillag Efszben fejezték be az aratást, s gabonából 55 mázsás hektárhozamátlagot értek el. Érthető tehát, hogy a közelmúltban megtartott aratóünnepélyen szinte sugárzott a büszkeség és az elégedettség a dolgozók arcáról. Tetézte ezt a szövetkezet labdarúgó csapata is: színvonalas játékával „két vállra“ fektette az egyébként kitűnő formában levő csehszlovákiai magyar újságíró-válogatottat. Node, ne vágjunk a dolgok elébe! A mérkőzés kezdete után szédületes támadásokat bonyolított le a hazai együttes. Persze, az újságírókat „kemény fából faragták“, így az ötösön, de rosszabb esetben a kapuvonalon átgurulő labdát mindig nagy nyugalommal tették ártalmatlanná. Sőt, ellentámadásaik veszélyesek voltak, s több esetben Kulcsár Tibort (a kitűnő középcsatárt) csak úgy tudták szerelni, hogy lesre állították. Feltétlenül említeni kell Nagy Árpádot Is, aki a kapu oszlopos őre volt. Neki köszönhető, hogy az első félidőben csupán öt gólt kapott az újságíróválogatott. A szünetben még arra is jutott idő, hogy szót váltsunk az újságírók szövetségi kapitányával, Neumann Jánossal,' pki többek között mondotta: — Rég nem láttam ilyen jól játszani a csapatomat. Főleg Ordódy, Kádek és Szaszák játéka tetszik. Nyugodtan kijelenthetem, ők a csapat erősségei. Persze, a második félidőben kicserélem a kapust, mert annyira „jő“ formában van, hogy félek, nem találja meg a hálóban a labdát. Így is történt. A második félidőben Petrik József, a Tábortűz fő• szerkesztője egy kézzel hárította az ellenfél lövéseit. Látva ezt a hazai csapat kapitánya, kezét tördelve kérte az újságírók kapitányát (Batta Gyurit), egyezzen bele a kapuscserébe. Hosszú huzavona után ez is megtörtént. Ennek ellenére az újságírók több ízben juttatták a hazaiak hálójába a labdát. A gólokat Kulcsár (2), Kmeczkő (21 és Batta lőtték. Befejezésül: habár a hazai csapat 9:5 arányban győzött, csüggedésre nincs oka — az eredmények önmagukért beszélnek. (őváry) CÉLJUK: Járási élenjárókká válni pitotta meg, hogy az egyesítés utáni közös aratás rendkívül eredményes volt. Egyben hangsúlyozta, még nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a termelési tartalékok felhasználása érdekében, s a négy üzemegység dolgozóinak egysége összekovácsolására kell törekedni. Pintér Lajos méltatta a jó termelési eredményeket, amellett a Jobb munkaszervezésre, a munkafegyelem további szilárdítására, a termelés hatékonyságának fokozására hívta fel a figyelmet, hogy a közös gazdaság szervezeti és gazdasági téren egyaránt, gyorsabb ütemben szilárduljon, illetve gyarapodjék. Az aratóünnepély első részének záróaktusaként pénzjutalomban s kellő erkölcsi elismerésben részesítették a legjobb kombájnosokat: Falusi Jánost, Kindric Pált — akik a szövetkezetben az első, járási méretben pedig a harmadik helyezést érték el — 146 hektárról 7123 mázsa gabonát csépelve, — továbbá Smiknya Istvánt, Miskó Lajost, a Bondor—Varga, a Kutník—Fajftík, a Csáky—Sluka és a Krajcsík — Zsemlovics kombájnoskettőst. A gabonabetakarítás valamennyi résztvevője ígéretet tett, hogy az őszi munkákat is példás egyetértésben, versenyszerűen, a minőségi követelményeket, az agrotechnikai határidőket is betartva végzik el, hogy a Jövő évi bő termést ilymódon is megalapozzák, S járási élenjárók tá váljanak! (balia) A Šahy-i (ipolysági) Vörös LobogÉ Efsz tagjai közel ezer hektárnyi gabona gazdag termését takarították be A hagyományokhoz híven megtartották az aratóünnepélyt is: a félévi gazdálkodásukról szóló beszámolót, s a gabonatermesztési eredmények tájékoztatóját Preselanyban (Peresz lényben) hallgatták meg az egyesített szövetkezet küldöttei. Pohárköszöntőkre, ünnepi ebédekre, s vigalmakra meg Vyškovce nad Iplomban (Ipolyvisken) és Tešmakon (Tesmagon) a művelődési házban került sor. A jövőben is hasonlóképp oldják meg a gyűlések, rendezvények lebonyolítását, mindaddig, amíg a szövetkezet központi székháza el nem készül. Ebben a tágasabb épületben már a tagok döntő többsége elfér. Kecskés Károly, a szövetkezet alkotó kedvvel teli, fiatal elnöke boldogan közölte a dolgozókkal: a szorgalmas munka, a jó szakmai hozzáértés és irányítás gyümölcse a 48,35 mázsás gabona-hektárhozamátlag. Ez nagyon jó eredménynek számít, mert elég sok a homokos, dombos talaj. Ebben a körzetben az eddigi leggazdagabb termés. A csúcshozamot eddig a viskiek tartották 44,70 mázsás hozamátlaggal. Ebben az üzemegységben az idén a búza hozama elérte az 51, az árpa a 42,84, a rozs a 48, a zab pedig a 27,70 mázsás hozamátlagot. Míg búzából a Mtronovi fajta a tesmagí üzemegységben 65,96 mázsájával fizetett, az Ametyszt árpafajta viszont a vlskt üzemegységben jeleskedett 63,37 mázsás hozammal. Az elnök bejelentése szerint a sző vetkezet 30 vagon gabonával adott terven felül az államnak. Beszélgetés közben Csornák Béla mérnök, agronómus arról tájékoztatott, hogy a Jövőben a helyi adottságoknak megfelelően átállítják a vetésforgót, s azokat a búzafajtákat ré szesítik előnyben, amelyek a legjobban bírják az itteni mostoha talajviszonyokat. Jól előkészített vetőágy Kecskés Károly efsz-elnök a legjobb kombájnosoknak átnyújtja a jutalmat. (A szerző felv.) i ba 35 hektárnyi repcét vetnek, s ár■ pából az Ametysztnek, valamint az . Elginának adnak nagyobb teret. Búzá■ ból a Mtronovi és a Kaukáz tör majd előre, s a Száva fajtával is kísérle; feznek majd a Jövőben. Parázs vita kerekedett a gyűlésen — a többtermelés érdekében, ami igen lényeges. Fényes Sándor pártelnök bírálta a szalmaletakarítás nem eléggé alapos megszervezését. Viszont Bartai Károly, a Vyškovce n. Ipfom-i hnb-elnök elégedetten álla-