Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-09 / 6. szám
Tenyészkacsák nagyüzemi elhelyezése. Kacsatenyésztésünk sikerét jelentős mértékben támogatja a szálláshely kedvező környezeti megválasztása. Gazdaságunk területéből azt a részt jelöljük ki törzskacsa-telepnek, amelyik patak, lassúfolyású folyó, vagy gazdag vízforrással táplált té mellett fekszik. Ennek talaja vizet könnyen áteresztő homokos szerkezetű legyen, ami egészségügyi szempontból sem közömbös. Semmiesetre se essen a választás olyan vízforrással határos területre, amely valamilyen lakott hely ■ (tanya, község) közvetlen szomszédságában áll. Állategészségügyi okokból különös veszélyt hoz magával, ha a víziélethez keresett folyó vagy patak vize a község háztáji állománya által termelt ragályanyagot, elhullott állatokat 6 hozhatja a korszerűen kialakított tenyészkacsa telepre. A vízfolyás irányából lehetőleg 4—5 km távolságra ne legyen lakott terület, illetve baromfifeldolgozó vagy egészségügyi objektum. Arra is terjedjen ki telepkialakításunk során figyelmünk, hogy tenyészállományunkat ne helyezzük fiatal kacsák szálláshelyének szomszédságába. Mivel a kacsák nagyon ideges természetű állatok, ezért zajtól, forgalomtól távoleső környezetbe kerüljenek. Telepítési tervünk jó és könynyű megközelítést tegyen lehetővé, hogy az üzemeltetéssel kapcsolatos szállítási feladatok — különös tekintettel a tenyésztojások minőségmegóvására— jő útviszonyok közepette bonyolódhassanak le. A telep rendszeres ellenőrzése tekintetében sem közömbös, hogy azt hol létesítjük. Az erős széljárásnak kitett, huzatos, ködös környezetet ugyancsak mellőzzük a kacsatelep kijelölése során. Az erős naptűzés ellensúlyozására a víztükör fölött magas cölöpökre épített árnyékolókat létesítsünk. Kedvező gyakorlati tapasztalataink vannak ma már arra vonatkozóan is, hogy természetes vízfelület hiányában — mesterségesen létesített usztatókkal — ugyancsak sikeresen lehet tenyészkacsák tartására vállalkozni. Ebben az esetben nagymennyiségű vízszükséglettel kell számolnunk, hiszen az istállók előtt kialakított usztatócsatornákat minden nap friss vízzel kell tölteni s napközben utántöltésük ugyancsak jelentős víztömeget igényel. Olyan kapacitású vízforrás megtervezése szükséges, amely fennakadás nélkül ellátja tenyészállataink napi és darabonkénti 30—40 liternyi vízszükségletét. Kifutónak kisebb alapterületű udvarrész is elégséges, azonban annak az istálló úsztató csatorna közötti 4—5 m távolságú és a szálláshely hosszúságában elterülő részét — a csatorna felé enyhén lejtő kiképzéssel — szilárd burkolattal (tégla, betonlap) lássuk el. Tisztántartását lemosásszerű öntözéssel, gumitömlő segítségével mindennap könnyűszerrel elvégezhetjük. Többezer tenyészállat elhelyezésére létesülő kacsatelep velejárója a közművesítés és a jól megépített úthálózat kialakítása, kisegítő .létesítmények (iroda, szociális épület, magtár, műhely stb.) megépítése. A- mennyiben 5—6000 darabnál nagyobb tenyészkacsa-állománynyal rendelkezünk, a termelt tenyésztojás saját keltető üzemünkben való keltetésére rendezkedjünk be. Ideális megoldás, ha a törzsólaktól jól elhatárolva a keltetőüzem is a központi telepen nyer elhelyezést. Mint ismeretes a tenyészkacsák sokkal szerényebb kivitelezésű istállóval is beérnek,, mint a tyúkféle, így elhelyezésük lényegesen kevesebb építkezési költséggel oldható meg. A kacsaszállás az uralkodó szél irányának háttal épüljön, olyan olcsó anyagokból, amit esetleg helyi forrásból is elő lehet állítani. Jól szigetelt beton vagy tégla alapra a falakat akár vályogból is építhetjük, mert könnyű szerfagerendás tetőszerkezet kivitelezésével a befedés náddal is történhet. A nádtetős szállás télen meleg, nyáron pedig kellemesen hűvös. Olcsón előállítható, azonban a tűzrendészet! előírásokat minden vonatkozásban szigorúan be kell tartani. Az ólak kialakításakor elsődleges tényezőnek tekintjük, hogy azok világosak, tágasak, szárazak és könnyen tísztántarthatók legyenek. A kacsa tollazata jó védelmet nyújt a téli erős hidegekkel szemben. Amennyiben nincs szándékunkban januárfebruár hóban teljes kapacitással keltetni, a kacsaólak déli oldalát 1,2—1,5 méter magasságban téglából vagy vályogból, majd a tetőzetig sűrű dróthálós kivitelezésben építhetjük. Melegebbé és védettebbé tehető télen a kacsák szálláshelye, ha az építkezés megtervezése folyamán a dróthálókeretet úgy méretezzük, hogy a nagyon hideg idő beköszöntésekor ideiglenesen melegágyi ablakokat helyezhessünk fel. Mivel télen állataink a legtöbb időt istállójukban töltik, almozatuk hamarabb átnyirkosodik, mivel itatásukról is ott kell folyamatosan gondoskodnunk. Ezért a gyakori alomcseréről és a huzatmentes szellőztetésről nem szabad megfeledkeznünk. A kacsaszállás padozata készülhet döngölt agyagból, téglából vagy betonlapból, amelyek közötti hézagokat bitumennel kell kitölteni. Jő meleg és higiénikus padozatul szolgál a salakbetonra öntött bitumenréteg. Az ilyen egyszerű kivitelezésű épületek általában 5 m szélesek és 50 m hosszúak s 1000 —1000 db tenyészállat elhelyezésére szolgálnak. A kacsák kifutóra jutását törődésmentesen 5 db kifelé nyíló szárnyasajtóval vagy 10—15 db 80 X 60 cm-es kibúvó nyílással érhetjük el. Minden szálláshely végén kerítsünk le néhány m2-nyi területet a takarmány tárolására, illetőleg a naponta összegyűjtött tenyésztojás kezelésére és raktározására. Elkerülhető a tenyészállatok szálláshelyükön történő tömörülése és esetleges agyonnyomása azzal, ha az istállót 50—60 cm magas léc vagy drótháló kerítéssel négy egyenlő részre osztjuk. Célravezető a kifutó területét is legalább kétfelé választani, ezzel elérhető, annak egyenletesebb kihasználása és az állatok állandó jobb szemmel tartása. A tojástermelés fokozása, illetve egyenletes szinten tartása, valamint az esti és éjszakai ellenőrzések zavartalan elvégzése szükségessé teszi, hogy az ólak villanyvezetéke be legyen a villanyhálózatba kapcsolva. Ma (Folytatás a 3. oldalon.) Dél-Szlovákia juhtenyésztésének jövője (Folytatás az 1. oldalról.) mindenekelőtt szemmel kell tartaniuk a bárányhús mennyiségének növekedését, a gyapjúipar kívánalmainak elérését a gyapjú műszaki minőségét illetően, továbbá a tej mennyiségének növekedését a gépi fejés lehetőségének szemmel tartásával. Dél-Szlovákia egyes vidékein a fajtanemesítési munka a merinó, illetőleg a cigája fajta tekintetében a kővetkező célkitűzések elérésére irányul: Az általános siker a juh törzsállomány hazai fajtáinak haszonérték nagyságától függ. Kettőtől-négy fajtáig terjedő keresztezés érvényesítésével a szaporító és termelő tenyészetekben jó minőségű bárányok kívánt létrehozását érhetjük el a belterjes hizlalás számára. Mutató Merinó Cigája Gyapjútermelés kg-ban 5,2 3,0 A gyapjúszál hossza cm ben 7,-4,9— 9,— Gyapjúminőség AB C—CD A gyapjú felhasználhatósága százalékban 45 62 Élősúly kg-ban 55 50 Évi szaporulat Vo-ban 180 120 Tejelákenység egy laktáciős időszakban a bárányok elválasztása után lit-ben. 120 A nemesítési program végrehajtásával párhuzamosan kutatásunk előtt a szaporaság fokozásának feladata, főként a megtermékenyülés intenzitása és a vemhességi mutató javulása áll. Ezen a szakaszon például már vizsgálják a javított és a helyes takarmányozás hatását a nemi tevékenységre a fő Idényben és az idényen kívüli Időszakban. Ennek a kérdésnek, valamint a bárányok idejében történő elválasztásának megoldásával a tenyésztésre valamint a húsra szánt bárányok termelése már nem lenne idényszerű, hanem megszakítás nélküli. Az eddigi eredmények arról tanúskodnak, hogy a juh újratermelése a takarmányozás javításával és többrétű élelmezéssel, a báránytermelés szervezett körülményei között hústermelést célra biológiailag jobban kihasználható. Az intenzív és félintenzív hizlalásból származó egy évig terjedő korhatárú vágójuhok felvásárlási árának emelésével megoldódott a jövedelmezőség kérdése ezen a termelési szakaszon, s így a juhtenyésztésnek Dél-Szlovákia egyes vidékein biztos és világos távlatai nyílnak. ŽATKO JÄN mérnök, az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának juhtenyésztési előadója CSI BEN EVELES (Folytatás a 6. oldalról.) készítménnyel „vitaminlökést“ adni. A meghűléstől megóvott csibéket megérkezésük után azonnal a körülkerített műanya alá helyezzük, ahol papírlapra hintett indító csibetáp, vagy lisztmentes kukoricadara várja őket. Amint az aprójószág megismerkedik új környezetével, áttérhetünk rendszeres etetésére, amit már etetőedények használotbavételével végzünk. A baromfi zázógyomra hivatott a takarmány finomra-őrlésére. A zúza csak akkor tudja a begybe jutott takarmányt az emésztéshez tökéletesen előkészíteni, amennyiben az állat rendszeresen aprókavicsot is fogyaszt. Aprókavics tárolására kis vályúkat rendszeresítünk. Háztáji baromfitenyésztőink általában a kombinált etetést alkalmazzák, mert a csibékkel a háztartásból kikerülő hulladékszáma menő ételmaradékot is gazdaságosan hasznosítani kívánják. Amennyiben önetetőkkel is felszereljük nevelőházunkat, a növendékcsirkék egész napon át tetszés szerinti mennyiségben fogyaszthatnak csibetápot vagy házi összeállítású száraz darakeveréket. Tapasztalataink szerint a csibék előszeretettel fogyasztják a lágyeleséget és súlygyarapodásuk Is kedvezően alakul. A lágyeleség elkészítése munkaigényesebb s fokozottabb tisztasági rendszabályok betartását követeli. Az első két hétben 2 óránként etessünk. Egy-egy alkalommal csak annyi lágyeleséget szórjunk a tiszta etetőedényekbe, amennyit az állatok rövid idő alatt jóízűen elfogyasztanak. Mivel a savanyodásnak, erjedésnek induló eleség bélhurntot okozhat, az etetőedényben visszahagyott maradékot gondosan takarítsuk ki és a felnőtt baromfival etessük meg. Különös gonddal végezzük az aludttej etetését, itatását. Mint ismeretes, a tej és annak melléktermékei a baromfi számára szinte pótolhatatlan értékű fehérje és vitaminforrást jelentenek. A 10—14 napos korú, kifogástalanul fejlődő csibék részére már zsenge zöldtakarmányt is _ adhatunk, apróra szecskázva, lágyeleséghez adagolva. Amennyiben száraz keverékiakarmánnyal etetünk, a zöldtakarmányt kis csokrokba kötve — a nevelőhelyiség különböző pontjain — úgy függesszük fel, hogy azt ugrálva, nyújtózkodva érhessék el. Ilyen szórakoztatússal megelőzhető, hogy unalmukban a csibék egymást csipkedjék. Legeredményesebben gyári úton előállított táptakarmánynyal nevelhetők a csibék. A csibetáp magas koncentrációjú fehérjetartalmán kívül magában foglalja mindazokat az ásványi anyagokat, vitaminokat és antibiotikumokat, amelyek a fejlődő csirkék számára nélkülözhetetlenek. Állandóan figyeljük állataink viselkedését s ha bágyadtakat, vagy betegeket találunk közöttük, azokat egészséges társaiktól azonnal különítsük el. A- mennyiben súlyosabb természetű megbetegedést sejtünk, állatorvosi segítséget vegyünk igénybe. A külső levegő fokozatos felmelegedésével, illetve a csirkék A téli csibenevelés során előnyösen alkalmazható a háztáji gazdaságokban a keretre szerelt infralámpával történő megvilágítás. növekedésével párhuzamosan hetenkint 1—2 C°-kal csökkentsük a nevelőhelyiség terembőmérsékletét. Edzett, egészséges és kiegyenlítetten tollasodé állatokat csak akkor remélhetünk, ha az optimális melegszükségletet a nevelés egész időtartama alatt kielégítjük. A 4—5 hetes csirkéket fokozatosan szemestakarmányok fogyasztásához szoktatjuk s lágyeleségükbe mindig keverünk kevés nyersrostot tartalmazó szecskázott friss zöldtakarmányt. Több száz csirke nevelése alkalmával tapasztalhatjuk, hogy azok kisebb hányada növekedésben visszamarad. A zsúfolt, szellőzetlen istállózás, megfázás, különféle betegségek fellépése, etetőedények hiánya stb. súlyos növekedési, fejlődési visszaesést okoz, ami minden esetben indokolttá teszi a falkásítást. Tetszetős vágőárut és ízletes, lédús izomzatot a lábon hizlalt csirke szolgáltat. Az értékesítésre kerülő állatokat ajánlatos 2 héttel korábban sárgaszemű kukoricával etetni, hogy bőrszövetük alatt vékony zsírréteg rakódhasson le. A kukoricában található sárgaszínű festékanyag (xantofill) a bőrnek szép sárga színt ad. A jövőben csak akkor tudunk baromfihús termeléssel még több jövedelmet szerezni, ha fokozatosan korszerűsítjük a csibenevelés, tartás- és takarmányozás technológiáját. Saját húsellátásunk mellett a városi lakosság jóminőségű baromfiellátását is feladatunknak kell tekinteni. Éljünk a lehetőséggel, hisz vállalkozásunk haszonszerzéssel jár. —kér— •«$* «J* «5» «$» «j» **♦ *3» *j» «J» «з* »3« »3* «3* ♦$* «2* «J* «2* **♦ «2* *** *2* ♦♦♦ ♦»* ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ *«♦ ♦♦♦ ♦»* ♦♦♦ **• ♦** *»* *2* *♦* ♦♦♦ *♦* *♦* *** ♦♦♦ ♦} Nagyobb tejhozam - szigorú szelekcióval A bő tejhozamú anyanynlak kitenyésztése nem könnyű nemesítési cél. Hasznos tehát az eddig szerzett tapasztalatok megismerése. Az anyanyulak lejhozamának jelentőségét minden genetikus rögtön felismeri, ha például egy négy- ás egy nyoicfiókás alom fejlődését az állatok életének első 2 hetében összehasonlítja. A négyegyedes fialás állatai több tejet kaptak, ezért lényegesen nagyabb súlygyarapodást érnek el, mint a nyolcas fialás egyedei. Az anyanyulak tejtermelő képessége öröklődik, ezért kívánatos, hogy az állatokat már ennek figyelembe vételével válasszák ki Az anyanyulak tejtermelése megközelítőleg kiszámítható, mert körülbelül 2 g anyatejtől 1 g súlygyarapodás várható, tgy ha az ellés napján az alomsúly 500 g, és 20 napos korban 2000 g, a súlygyarapodás 1500 g. Ehhez 3000 g anyatej szükséges. A napi átlagos tejtermelés tehát 150 g volt. Kistenyésztűknél végzett megfigyelések szerint 7 újzélandi anyánál 1968-ban a következő volt a tejtermelés megosztása (gramm): Három anyáé 110—120 Két anyáé 121—130 Egy anyáé 131—140 Egy anyáé 141—150 196S-ben 9 — tejtermelésre is szelektált — anyanyúl tejtermelése már a következő volt (g): Egy anyáé Két anyáé Két anyáé Két anyáé Két anyáé 121—130 131—140 141—150 151—160 171—180 át I 1970-ben 7 anyanyúl tejtermelése pedig a következően alakult (g): Egy anyáé Két anyáé Egy anyáé Két anyáé Egy anyáé 131—140 141—150 151—170 171—180 191—200 A tejhozamra irányaié szelekcióval tehát az anyanyulak szoptatási képessége néhány év alatt erősen megjavítható. (Garten und Kleintierzucht 73)
