Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-09 / 6. szám
KORSZERŰ Több évtizedre visszatekintő tapasztalatszerzésünk bőséges alkalmat nyújtott ahhoz, hogy a leggazdaságosabb csibeneveléshez szükséges korszerű technológiát kialakítsuk. Ma már olyan egyhasznú húshibridekkel is rendelkezünk, amelyek neveléséhez biztosítani tudjuk a tenyésztojásből kikelt, — s a külső behatásokra is igen érzékeny — csibék felneveléséhez szükséges tárgyi feltételeket. A csibék életfunkciójuk folyamán testhőt, széndioxidot és párát termelnek. Ezzel magyarázható, hogy elhelyezésükhöz olyan fizikai és kémiai mikroklímát kell kialakítanunk — hőmérséklet, páratartalom, légáramlás tekintetében, illetve a széndioxid és ammóniatartalom kiküszöbölése vonatkozásában, amelyet egészséges felnevelésük során nem nélkülözhetnek. A gyors növekedési készség kihasználása érdekében fontos tényező a teljesértékű táptakarmánykeverékről való gondoskodás. Biztosítanunk kell továbbá mindazon higiéniai feltételeket, melyek hozzásegítenek az egészséges és veszteségmentes nevelés végrehajtásához. A természetes csibenevelés sok hátránnyal jár. Várnunk kell, hogy kotlósunk legyen. A kotlás és csibenevelés időszakában sok tojástól esünk el. A csibék jobban ki vannak a fertőző betegségeknek szolgáltatva. Ma már nem okoz nehézséget az év bármelyik időszakában — igényünknek megfelelő típusú — naposcsibe vásárlása. Csibenevelésre kiszemelt helységünk átalakítását, berendezését úgy kell gazdaságosan kiviteleznünk, hogy az minden tekintetben megfeleljen a korszerű követelményeknek, s főleg télen, nyáron egyformán üzemeltetni lehessen. Nevelőhelyiség céljára számításba vehető a kihasználatlanul álló nyárikonyha, gépkocsigarázs, szilárd padozattal megépült alagsori helység, volt mosókonyha stb., ahol a világítás és fűtés feltételei a nevelés technológiai követelményeinek megfelelően biztosíthatók. A csibenevelőnek átalakított helyiség ne legyen más korcsoportú tyúkféle, illetve háziszárnyas szálláshelyének szomszédságában. Higiéniai követelmény az is, hogy az istálló padozata és falazata olyan anyagból legyen, hogy a hatásos időközönkénti fertőtlenítést könnyűszerrel lehessen elvégezni. Ma már nem fontos, hogy a nevelőhelyiségnek nagy ablakfelülete legyen, mert a szellőztetést a jól megszerkesztett légszívóberendezéssel végre tudjuk hajtani, az állatok fényigényét pedig mesterséges világítással teljes mértékben pótolhatjuk. A kisebb alapterületű, ablaknélküli nevelőhelyiség légcseréjét függőleges és vízszintes szellőzőberendezés beépítésével meg tudjuk oldani. Ggy lehet az állatok testmozgásában a legkedvezőbb mikroklímát megteremteni, hogy a felesleges pára, bűz és széndioxid elszívására szolgáló kürtök alsó nyílását az alom fölé 35 cm-re lehúzzuk. Mivel a természetes légcsere hatékonysága attól függ, hogy milyen a széljárás, illetve a külső és belső levegő fajsúlykülönbsége, nagyobb alapterületű csibenevelőben célszerűbb inkább mesterséges elszívóberendezést, ventillátorokat üzemeltetni, Be- és kikapcsolásuk gombnyomással végezhető, s működésüket mindig a teremben tartózkodó növendékállatok igényének megfelelően lehet megszabni. Ajánlatos a ventillátorok külső nyílását zsaluzni, mert ezzel mérsékelhetjük a hideg levegő közvetlen beáramlását, illetve megakadályozzuk a kisebb madarak berepülését. Az elszívó ventillátorok nyílására is ajánlatos sűrű lyukú dróthálót erősíteni, hogy az udvarra tollhulladék, alomrész ne kerülhessen. A csibék csak jó világítási feltételek között szokják meg helyüket és tudnak zavartalanul táplálkozni etető-itatóedényeikből. Kiegyenlítettebb növekedést, jobb takarmányértékesülést, nyugodtabb élettevékenységet érhetünk el a pontosan megtervezett és végrehajtott világítási programmal. Más világítási igénye van a hústermelésre nevelt csibének, mint a tojóhibridnek Húshibridek részére jóformán csak addig kell teljes ólmegvilágítást nyújtani, amíg táplálékukat felveszik. A csökkentett fény hatására nyugodtan elpihennek, kevesebbet mozognak, így a megtakarított energia is testsúlygyarapodásukat fokozza. Gyengébb látási viszonyok folytán megelőzhető, hogy egymást zaklassák, háborgassák, esetleg tollcsipkedés vagy kannibalizmus alakuljon ki. Amennyiben mesterséges világítással nevelünk csibéket, a fényadagolás erősségében és időtartamában mindig legyünk következetesek. Akkor jól megvilágított az állatok tartózkodási helye, ha m2 ként 2—3 Watt fényérő jut. A 20—30 m2 alapterületű istállót 1 db kb. 2 m magasságban felfüggesztett 60 Wattos villanyégő jól bevilágítja. Két hetes korig napi 20— 22 órás teljes megvilágítást végezzünk, hogy az állatok minél gyakrabban táplálkozhassanak, s így jobban kihasználhassuk fiatalkori gyors növekedési készségüket. A továbbiakban hetenként 2—2 órával mérsékeljük a megvilágítás összidejét. Helyesen járunk el akkor, ha az egyes etetések végeztével 2—3 órás időtartamra vörös, vagy sárga-fehér fényforrásból világítjuk meg az állatok tartózkodási helyét, mert ezzel aktívabb pihentetést érhetünk el, s elvégezhetjük ellenőrzésüket. Nyári csibenevelés esetén az éjszakai világítás és etetés hasznosabb, mert a hűvösebb napszakban jobb étvágygyal esznek az állatok. A kotlé testmelegét a keltetőüzemből érkező naposállatok részére a számunkra leggazdaságosabban üzemeltethető hősugárzó berendezéssel oldjuk meg. Amennyiben olyan helyiséget tudunk csibenevelésre felhasználni, amely hőmérsékletét kályha-, vagy központi fűtés segítségével 24—20 C°-on lehet tartani, megfelelő számú kiegészítő műanyáról kell gondoskodni, hogy az első napokban igényelt 32—33 °C paduzati meleg folyamatosan biztosítva legyen. Jól bevált hósugárzó müanya az 1X1 m-es négyszögalakú vagy háromszögalakú léckeretre szerelt infralámpa, amit a csibék fölé 00—70 cm magasságban kell függesztenünk. Ezzel 300—400 db csibe meleg igényét ki tudjuk elégíteni. Ahogy növekednek az állatok, a lámpákat magasabbra emeljük s egyet-egyet ki is kapcsolhatunk. Az égőkből kibocsájtott elektromágneses sugarak behatolnak a csibék testsejtállományába s a szervezet D-vitamin termelését aktivizálják. Igaz, hogy a BIOS jelzésű mfianya beszerzése már költségesebb, azonban kihasználhatósága gazdaságosabb s ugyancsak elektromágneses sugarakat termel. Ha figyelemmel kisérjük a növendékállatok viselkedését, abból könnyen következtethetünk, hogy a nevelőhelyiség hőmérséklete optimális-e? Amennyiben a csibék kiegyenlítetten növekednek és jól tollasodnak, 1 hónapos koruk után már nem igénylik a műanyát s a terem hőmérsékletét is 21—22 C°-ra lehet mérsékelni. Mivel az egészséges csibenevelés feltételei közé tartozik a nevelőhelység relatív páratartalmának alakulása, tudnunk kell, hogy az 05—75 százalék között ingadozhat. A száraz levegőben élő állatok étvágya romlik, súlygyarapodásuk pedig katasztrofálisan rossz. A levegő porral való szennyeződése is fokozódik, aminek — a túlzott páramennyiséghez hasonlóan — súlyos állategészségügyi kihatása van. Általában a nevelés kezdeti időszakában a levegő páratartalmát víz elpárologtatásával kell optimálissá tenni, majd a csibék növekedésével, a hőmérséklet csökkentésével, az ürülékből és alomból felszabadult pára már kiegyenlítődést eredményez, később pedig rendszeres szellőztetéssel tudjuk a párafelhalmozódást ellensúlyozni. Az egészséges csibenevelést, illetve a nevelőhelyiség kedvező mikroklímája alakulását az alomanyag is befolyásolja. Az alom minőségi értékelésénél elsősorban vizfelszívő képességét, könnyű kezelhetőségét és annak beszerzési árát kell mérlegelnünk. Kiváló minőségű alomanyagot szolgáltat a kevés port tartalmazó fenyőtorgács, a penész- és pormentes gabonaszalma szecskája és az apróra zúzott kukoricacsutka. Homokot csak elvétve használjunk almozásra. Rossz nedvszívóképessége és a levegő porral való szennyeződése miatt azt legfeljebb az infralámpák sugárkörletében alkalmazzuk. A nevelőhelyiség padozatára a csibék megérkezése előtt 5—8 cm vastagságban készítsük el az alomanyagot, hogy jól átmelegedhessen. Óvatosságból előzzük meg az alomevést azzal, hogy a műanya 1,5—2 m-es hatósugarába elhelyezett 30 cm magas hullámpapírból készített terelővei körülhatárolt alomzatot, újság- vagy csomagolópapírral 2—3 napig letakarjuk. A papírból készített (és 10—14 napos korig alkalmazott) terelőnek nagy előnye, hogy kiküszöböli a közvetlen padozat felett keletkező káros huzatot s a csibék könnyebben megszokják etető- és itatóedényüket, nem tudnak a meleget sugárzó mííanyától eltávolodni, és meghűlnének. A levegő tisztántartása érdekében — a nevelés egész időtartama alatt — az átnyirkosodott alomfoltokat száraz alom felülhintésével szüntessük meg. Mielőtt naposállatainkat megrendeljük, pontosan mérjük fel a nevelőhelyiség hasznos alapterületét. Egy m2-re 12—14 csibénél többet ne tervezzünk fogadni, mert a későbbiek során jelentkező zsúfoltság nem kielégítő növekedést eredményez. A csibék megérkezése előtt elégséges mennyiségű — s a higiéniai követelményeknek is megfelelő — etető- és itatóedéuy beszerzéséről, vagy készítéséről • gondoskodjunk. A kereskedelem bőséges választékban forgalmaz olyan etető- és itatóedény típusokat, amelyek a háztáji tenyésztők igényét kielégítik. Mellőzzük a tepsiformájú edények használatát. Az eleség és ivóvíz jobban elpocsékolídik, alomba keveredik s az állatok ürülékükkel rendszeresen beszennyezik tartalmát. Bármilyen típusú itatóedényt használunk, csurgaléklé felfogó tálcát feltétlenül tegyünk alája, mert az átnedvesedett alom melegágya lehet a kokcidiumoknak és a helyiség levegőjének pártartalma szükségtelenül fokozódik. A veszteségmentes csibenevelés fontos feltétele a jó minőségű, egészséges naposállatok beszerzése. A felnevelésre vásárolt naposcsibe 38—42 gr. súlyú, ép csőrű és végtagú, tökéletesen felszívódott szikű és bezárult köldökcsonkú legyen. Ha a csibék 1—2 cm-es szárnytollazattal érkeznek ez a körülmény arra figyelmeztet, hogy az állatok 24 óránál idősebbek. Az első etetés, illetve itatás alkalmával ajánlatos szerveze- Л tűknek A—Dj vitamintartalmú (Folytatás a 7. oldalon.) gondozása és takarmányozása (Folytatás a 2. oldalról.} már egyre több célgazdaságban találunk olyan korszerű kivitelezésű 2—4000 db tenyészkacsa elhelyezésre alkalmas istállót, mely a legigényesebb komfort igényeket (hőmérséklet, ventilláció, világítás) is kielégítik. A külső hőmérsékleti viszonyoktól függetlenül, télen is +10 °C feletti teremhőmérséklet állandósítható, így az intenzív tojástermelésre az esztendő minden időszakában biztosan számítani lehet. Mivel állataink a nap legnagyobb részét a szabadban töltik, nem közömbös, hogy mozgásukban mennyire korlátozottak. Igaz, hogy a kacsa szálláshelyétől nem megy el messzire, ezért a száraz- és a vízikifutó terület kialakításában legyünk következetesek. Ezer darab te nyészkacsa telephelyéhez lehetőséghez képest 5—600 m2 kavicsos, gyepes és részben fedett burkolatú kifutó, továbbá körülbelül 1000 m2 vízfelület tartozzon. Gondoljunk arra is, hogy a kifutóról állataink a vizet kényelmesen elérhessék, ne legyen a vízpart meredek, amin küszködéssel, törődéssel tudnának csak közlekedni. A meredek vízpart esőzés alkalmával több napon keresztül szinte járhatatlanná válik s az állatokra veszélyes kimosások, beomlások keletkeznek. Ha bármely távolságra is van kacsatelepünktől a legközelebbi lakott terület, — állategészségügyi óvatosságból — .3 lekerített vízikifutóban 120—150 méternyi távolságra, a vízfolyás felőli oldalon feszítsünk ki a vízben dróthálót, hogy a telep felé sodródó hullákat ily módon felfoghassuk. Amennyiben mesterséges tó vagy kavicsbánya vízfelületét használjuk kacsaúsztatóul, a víztükör tisztántartása érdekében gondoskodjunk az állandó átfolyásról, vízcseréről. A természetes vízforrás felhasználása tenyészkacsa tartására igen gazdságos, azonban a nagy tömegben azt igénybevevő állatlétszám a ragály terjedésének veszélyével jár. Habár a betoncsatornás úsztató medence szűkre méretezett, s vízfelületén zsúfoltan tartózkodnak a tenyészállatok, ez állategészségügyi szempontból az előzőnél mégis előnyösebb, mert a folyamatosan átfolyó: kútvíz kizárja a fertőzés veszélyét. Telep kialakításunk alkalmával elsődleges szempont lehet a gazdaság központjának, valamint a kiépített úthálózatnak közelsége, továbbá a talaj- és meteorológiai tényezők. A betoncsatorna az istálló hoszszsúságában 2 m szélességben 50—60 cm mélységgel úgy készüljön, hogy oldalai 40—45 fokos szögben kiképezve tegyék lehetővé a fürősztőbe jutást, illetve a kijövetelt. Helyes, ha az oldallejtő betonzatába 1—1,5 cm-es kapaszkodó lépcsőket készítünk. A betoncsatorna kifutó felé eső oldalán, 80—100 cm szélességben betonlapokat rakunk le. Hogy a kifutó talaja a fürösztő hosszában ne sárosodjon be, 1,5—2 m szélességben azt durvább kaviccsal vastagon szórjuk végig. A nyári erős naptűzéstől mesterséges árnyékolókkal, gazdasági vagy gyümölcsfák, cserjék ligetes telepítésével nyújtsunk védelmet. Amennyiben tenyésztojóinktől 100—110 darabnál nagyobb átlagos tojáshozamot tervezünk, a rövid nappalos időszakra mesterséges világítási programot keli kidolgozni és azt pontosan betartani. Ha törzsállatainktól maximális tojáshozamot várunk — a kifogástalan takarmányozási feltételek mellett — rendszeresítenünk kell a napi 15—16 órás megvilágítási időt. Helyesebb a természetes világosságot a kora hajnali órákban kezdődő mesterséges fényadagolással kiegészíteni, mert munkaszervezés szempontjából is előnyösebben érhető el a kacsák takarmányhoz és ivóvízhez jutása, folyamatosan megismétlődhet a tojások öszszeszedése, délután pedig a természetes sötétedés a kacsák nyugodt elpihenését segíti. A tojástermelés serkentése céljából inkább a villanyégők használatához folyamodjunk, mert a neoncső túlerős fénye a kacsákra izgatólag hat. Villanyégőből is többet helyezzünk el az istálló oldalfalén, amelyek gyengébb watterősséggel világítanak. Az 1—2 méternyi alapterület optimális fényerősségét 2 wattal akkor érhetjük el, ha fényforrásunk 2 m magasan az oldalfalakra szerelt égőfoglalatokból világítja árnyékmentesen be az épületet. A világítás intenzitását nagyban elősegíti, ha az istálló fala fehérre van meszelve. Jól megvilágított helyiségben az állatok könnyen rátalálnak az előző este bekészített eleségre. Mivel a kékszínű fényre a kacsa sem reagál, az éjjeliőr ellenőrzését hatékonyabban elláthatja, amenynyiben így megvilágítja a kacsák tartózkodási helyét. A kacsák óljában csak időszakosan jelentkező probléma a hőmérséklet szabályozása, Illetve az optimális páratartalom fenntartása. így a szellőztetés huzattól mentes végrehajtása, főleg a téli hónapokban fontos. Lehetőséghez képest a leghidegebb napon se szálljon az ól hőmérséklete 0 + 5 °C alá, illetve nyáron 20 °C fölé. Hiányos szellőztetés miatt a többletpára lecsapódik az oldalfalakra és a mennyezetre, ahonnan visszacsepeg az alomra és az állatokra. Télen, amikor állataink többet tartózkodnak szálláshelyükön, ürülékükkel és ivóvizükkel is növekszik a levegő párakészlete. Ilyenkor rövid ideig — de hatásosan és gyakran — gondoskodjunk az elhasználódott magas páratartalmú levegő eltávolításáról, illetve friss, tiszta levegő pótlásáról. A kacsa élősúly kg-ként ötször anynyi oxigént igényel, mint az emlősállatok. Ha télen hideg is a beáramló levegő, jólfejlett, átzsirozott tollazata védelmet nyújt a külső behatásokkal szemben. Az Istálló hőmérséklet és páratartalom alakulásában jelentős szerepe van az alomanyag mennyiségének és minőségének is. Itt különösképpen mérlegelendő az alomanyaggal szemben támasztott általános követelmény mellett (száraz, könynyen kezelhető, jó nedvszívó képességű, penész és pormentes) — nagy mennyiségben való gyakori cseréje miatt — annak beszerzési ára. Könnyen megszerezhető, s szinte minden gazdaságban korlátlan menynyiségben rendelkezésre áll a tépett kukoricaszár, amelyet 10—15 cm vastagságban almozzunk. Szükség szerinti forgatással huzamosabb időn keresztül használható s a kacsa ürülékének magas nedvességtartalmát felszívja. Különösen a tojástermelés beindulása során fontos a száraz, tiszta alomanyag, hogy az „eltojt“ tojások minél kisebb szennyeződéssel kerülhessenek begyűjtésre. Jó alomanyagul szolgál a gabona szalmája Is, ha azt 8—10 cm-es darabokra felszecskázzuk. Fűrésztelepek közelében kacsatenyésztéssel foglalkozó gazdaságok korlátlan mennyiségben száraz fűrészporhoz juthatnak, aminek háromszorosan jobb nedvszívó képessége van, mint a faforgácsnak. Amennyiben az említett alomanyagok közé időközönként tőzeget és oltott mészport keverünk, tovább fokozhatjuk nedvességnyelő képességüket. Ha a forgatás során szuperfoszfátot is szórunk az alomba, növeljük ammóniamegkötő képességét. Tavaszi, nyári időszakban almozásra jól megfelel a száraz homok is. Tenyészállataink etetése és itatása a nagyon zord téli napok kivételével a szálláshelyük előtti — szilárd burkolattal fedett — kifutó területen történik. Tekintettel arra, hogy a nagyüzemi kacsatenyésztésben is teljes mértékben átálltak a kevésbé munkaigényes, száraz táptakarmányok etetésére, továbbá figyelembe véve a kacsa sajátságos faló stílusát, leggazdaságosabban az 1,0—1,2 m hosszúságú horganyozott lemezből készült esőcsatornát alakíthatjuk ki etetűvályunak. Egyegy vályú 10—12 tenyészállat részére elégséges. Egyes gazdaságokban jő eredménnyel használják a sertések részére gyártott önetetőt, amibe kb. három és fél mázsa takarmány tölthető és amelyben 200—250 tenyészkacsa egyheti takarmányadagját lehet folyamatosan tárolni. Tulajdonképpen csak a téli időben okoz gondot kacsáink zavartalan vízellátása, «t»ükor arról az istállóban kell gondoskodnunk. Bármilyen tipusú itatóedény erre az átmeneti időszakra használatba vehető, azonban mindegyik alá megfelelőlő méretű csurgaléklé felfogó tepsit kell helyezni, hogy elkerülhessük az alomanyag felesleges átnedvesedését. Annyi itatóedényt kell igénybe vennünk, hogy tenyészállatonként a napi 2—3 dl vízszükséglet folyamatosan biztosítva legyen A tenyésztojás összetöréséből és szennyeződéséből származó veszteséget jelentős mértékben csökkenhetjük, ha kacsáink részére a tojóházba elég tojófészket helyezünk el. Célszerű az Istálló betelepítése előtt már a deszkából egyszerű kivitelezésben elkészített tojófészkeket az ablakokkal szembeni és az oldalfalak, illetve a helységet elválasztó dróthálókerítések mellé helyeznünk. Közvetlenül az ablakok alá ne tegyünk fészkeket, mert a tojások télen hamar meghűlhetnek. Csoportos tojófészkek — amelyek 50 cm szélesek, 60 cm magasak, 180—200 cm hoszszúak, felülről nyitottak — 3—4 bejárati nyílással készülnek, s ezeket 4—5 cm-es deszkaperemmel kell ellátni. Egyegy csoportos fészek 18—20 tojó részére teszi lehetővé a zavartalan tojástermelést. A tojófészkekben állandóan frissítsük fel az alomanyagot, az alomban eltojt tojásokat pedig napközben igen gyakran szedjük össze. KERÉNYI ERVIN, agrármérnök
