Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-26 / 4. szám
Ozbaklesen tatnak, amikor a Dublík-i akácos felől fácánkakas riadt kakatolása hallatszik. Valami felébresztette a nádasok és erdők bársonyos tollazatú lovagját. Különben nem riadozna. A Dublík-i akácos mellett a vízmosta árok szélén ballagok tovább. A Kövecses virágzó kukoricatáblájának levelei zizegve mozognak az alig észlelhető lágy fuvallattól. Az Öregárok szélén megállók. Belehallgatok a sűrű bozót fekete árnyaiba. Csak a száraz avar közt osonó pocok neszét hallom. Még pihen az árok sűrű bozótja és aljnövényzete. hassan, semmitől senkitől sem zavarva ballagok tovább a Csortos felé. Észrevétlenül közeleg a hajnal. Szürke deren gés észlelhető. A übádi cseresznyefasor komor színű koronáinak körvonalai bontakoznak ki a távolban, a Csortos fölött lebegő párából. A kéméndi Iszomfalva hegyoldal is látható. Hasad a hajnal. Folytatom utamat. A Csortos! kereszt csipkebokrainak tövisei belemarnak „truksznadrágomba“. Közben egyre világosabb lesz. Az út melletti lucernatábla tarlóján rendben hever a lucerna, melynek illata egybevegyül az érlelődő zab, orrot csiklandozó szagával. Megérkeztem. A dúsan gyöngyözött erős agancsszárú hatos A sötétségbe burkolt nyári éj‘ szaka tele az éji szendergés apró, alig hallható zajaival a hajnal felé közeledett. Párás, fülledt volt a levegő. A Tilalmas csúcsán már de§rengett, amikor őzbaklesre indultam a Csortosi völgybe, ahol napok óta Diána közreműködéj sét kérve, a kapitális őzbakot vártam. A bak fajfenntartási ösztönétől hajtva az Uzekedés megkezdése óta hangos böfögéssel járja be az Öregárok, a Dublík és a Csortosi völgy körzetét. Felérve a Tilalmas tetej*ére, megálltam. Keleten halvány derengés emelkedett. Bifia, Kamenín, Kamenný Most és Malá nad Hronom (Bény, Kéménd, Kôhídgyarmat és Kicsind) villanyfényei pislákoltak a távolban. A börzsönyi hegyek még nem látszottak, belevesztek a távolság sötétjébe. Az új nap közeledte a szabad természetben mindig elbűvöl. Nyüzsgés, mozgás bellik s erősödik a zaj az élet örök jele. Állok és csodálattal hallgatok, figyelek körülöttem mindent. Bárcsak hasonlóan gazdag élményt nyújtana másoknak is az efféle csekélység. Nem lenne annyi elégedetlen ember közöttünk, ha az életben nemcsak az anyagi vonatkozású dolgok Iránt érdeklődnének! Ilyen gondolatok foglalkozbak bolvgási körzetének középpontja a zabtábla. A langyos, párás hajnalokon innen indul legelőre a lucernába, majd a csortosi kút forrásának vizével oltja szomját, ami a párzási ösztön fokozódó megnyilvánulása folytán egyre elviselhetetlenebb. Innen a zabból űzihajtja a faj fenntartási ösztön. Néhányszor már láttam, amint nagy iramban vágtat blöff-blöff hangot hallatva a feltételezett őzsuta irányába. Előveszem csalisípomat. Néhányszor belefújok, utánozom a párzó özsuta epekedő pie-pie pi pi hangját. Pár percnyi megszakításokkal újra megszólaltatom a sípot. A várt bak azonban nem mutatkozik. Heves szenvedélye messzire űzhete az éjszaka folyamán. így ' elmélkedek, amikor a lucerna melletti kukoricásból zajt hallok. A zajból egyre gyorsuló erősödő lépés vehető ki. Majd észlelhető a csülkös vadra jellemző, ütemesen ismétlődő, a talajtól elrugaszkodó csülkök tompa zaja. Néhány pillanat múlva a zaj okozói, egy karcsú őzsuta és egy gyenge hatos bak váltanak ki a kukoricásból a lucernatarlóra. Jó takarásban vagyok. A szürkületben nem vettek észre, szagot sem fogtak. A máskor olyannyira óvatos, bizalmatlan őzbak most nem törődik a veszély lehetőségével. Egymással vannak elfoglalva. A bak beérve a sutát, elébe vág, egyetkettőt böffent. A suta eliramodna, de a bak hátsó lábaira támaszkodik, mellső lábaival fürgén oldalba ökleli, mire a suta megadva magát, tűri, hogy a bak mellső lábaival ránehezedjen ős beteljesüljön a folytatást biztosító aktus, aminek következménye vemhesség, szaporodás. A természet törvényes rendje ez, ami újra meg újra megismétlődik s az állandóságot biztosítja. Ha érdemes, erős hatos bak lenne, azóta már az örök vadászmezőkön járna, mivel azonban agancsa nem válna sem elejtőjének, sem a terület hírének díszére, élni hagyom. Bár az általa nemzett őzbak utódok sem növelik majd az agancsok trófeaértékét, nincs lelkem megzavarni fajfenntartási ösztöne gyakorlati megnyilvánulásakor. Közben a Nap a látóhalár pereme fölé emelkedik. Aranyos ragyogásban tündöklik a vidék, a környező erdő és a völgy. A távoli hegyek szürkéskékje a közeli tarlók okkerje egybevegyül a Csortosi Völgy árkának buja zöld és tarka színével. A völgy fölött halványszürke pára úszik. Amint a Nap sugarai áttörik a ködfátylat és megpihennek a magas topolyák és az éltes füzek lombjain, a lévelek harmatcseppjei, mint gyöngyszemek ragyognak a fényben. Felemelő érzés járja ilyenkor át az embert. Ezt a csodálatos látványt csak az képes valóban átélni, átérezni, aki a természet dolgait nemcsak látja, hanem annak egy-egy mozzanatát átérzi. Az idő hajnali öt óra felé4járhat. A felilöt len égbolton vakító fénnyel ragyog a Nap. Indulnék már haza, amikor a zabból szökkenő ugrásokkal iramodik ki az erős, hatos bak. A kereszt melletti csipkebokor mögött megáll, figyel, miközben előveszem a csalisípot és néhányszor utánzóm a suta piepie-pf-pí hangját. A bak néhány lépéssel előbbre szökken, füleit előre-hátra mozgatja, böffent párat és ijesztő hangon prüszköl. Olyan közel van, hogy‘szinte érzem orrának meleg, gőzölgő páráját. Mozdulatomra megriad, a lucernatarlóra szökken, és 30—40 lépésnyire tőlem megáll a Csortosi Völgy irányában. Mellső lábaival kapar, felforgatja a száradó lucernarendet, közben böffent ismét és indul felém. Ojra kezdem a hívást. Biztosítom puskámat. A zajra a bak megáll. — Célzok. Meghúzom a ravaszt, mire a bak elterül. Teste vonaglik, lábai a levegőt és a lucernarendet rúg kapálják. Nehezen múlik ki. Szemei nyitva, az árok felé révedeznek, a megszokott csapás felé, ahova már többé sohasem érhet el. Utolsókat hörög. Kalappal a kezemben állok fölötte és várom, hogy elernyedjenek izmai. Amikor megszűnik rángása, letörök egy galagonyaágat, belemártom vérző sebébe, majd a gallyat kalapom mellé tűzöm. A töret estig díszeleg kalapom mellett. Az íratlan vadásztörvény így követeli meg viselését. így fejeződött be a kapitális hatos bak életpályája. Számomra felejthetetlen sikerélmény, trófeagyűjteményemnek pedig legszebb példánya, mert agancsához hasonlót csak álmodni merészel a környék vadűző férfinépe. TÉGLÁS FERENC, Sarkon (Sárkány) A tál utolsó hónapjában minden időnket, energiánkat fordítsuk a hasznos vad védelmére és etetésére, valamint a kártékony vad irtására. Tegyünk meg mindent, hogy értékes vad állományunkat megőrizzük tavaszra. Etetőik jóminőségíi takar mánnyai feltöltve várják az ínséget szenvedő vadat. Ha már fogytán volna a nyáron és ősszel bekészített vad eleség, akkor a SZVSZ járási szervezetein igényeljünk eleséget a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium által kiutalt takarmánymennyiségböl. A vadászterületen védjük a vadat mindenféle kártevővel szentben. Az engedélyezett dúvadat most a legérdemesebb elejteni, mert szőrméje ilyenkor a legértékesebb. A ragadozó madarakat jól vegyük szemügyre, mert közülük csak a gatyásölyvet szabad lőni. Figyeljük meg a hasznos vad tartózkodási helyeit és létszámát, s így már most készüljünk fel a vad törzsállományának tavaszi számbavételére. Februárban tulajdonképpen végétért a hasznosvad vadászata. Már csak vadkanra lehet vadászni, persze csak akkor, ha kellő biztonsággal megállapítottuk, hogy valóbanyVadkannal és nem emsével állunk szemben. Februárban fogható még a pézsmapocok és lőhető a nyuszi, a nyest, a vadmacska, a farkas, a róka, a hiúz, a nyestkutya, a görény, a menyét, a hermelin, a balkáni gerle, a gatyásölyv, a vetési varjú, a fekete varjú, a hamvas varjú, a szarka, a mátyásmadár, a csóka és a nagy kárókatona. K. K. A vízszennyezés veszélye és a védekezés lehetősége G e c z ő Béla mérnök, a Szlovákiai Horgászok Szövetsége nyugat-szlovákia kerületi bizottságának vezető dolgozója a SZHSZ komáromi helyi szervezetének elnöki tisztségét is betölti. Megkértük, válaszoljon néhány kérdésünkre. — Vajon mi okozza főként fulyóink szennyeződését? — Szlovákia Iparosítása sajnos, magával hozta folyóvizeink fokozott szennyeződését, amelynek bizonyos változatai léteznek. Például, ha a Duna vízállása eléggé magas, akkor ez a szennyezettség nem olyan veszélyes és nem is annyira káros halaink számára, mint nagy vízállás esetén, amikor is folyóvizeink jelentős öntisztító tulajdonsággal rendelkeznek. Tehát a vízszennyezés, helyesebben vízmérgezés csakis a ren desnél alacsonyabb vízállás idején jelent életveszélyt halaink számára. Ezt sajnos, már tapasztalatból is tudjuk, hiszen nem egyszer volt már kisebbnagyobb halpusztulásra gyakorlati példa. Azt tapasztaltuk, hogy a nagyarányú mérgezések, amelyek hatalmas mennyiségű áldozatot követelnek, rendszerint alacsony vízálláskor következtek be. — Mi a helyzet az említett szennyezett vízzel? — Az, hogy a szennyezett vizekben is van bizonyos élet és ezt kell megmentenünk. A vízben élő apró mikro-organizmusokról van szó. Erre vonatkozóan kell intézkedéseket tenni, mert csakis ilyen módon érhető el vizeink öntisztító képességének fenntartása. — Mit tesz ezzel kapcsolatban a Szlovákiai Horgászok Szövetsége? — Vizeink tisztaságáról — az említett nehézségek ellenére — a SZHSZ helyi szervei gondoskodnak, persze a halasításról is. Ez tulajdonképpen egyik kötelességük, mert elviselhetetlen, hogy a víz szennyezettsége számos természetet és horgászatot kedvelő embert fosszon meg kedvtelésétől. Mivel a víz szennyezettségét a jelenlegi körülmények közöt teljesen kiküszöbölni nem tudjuk, ezért Pártunk és Kormányunk illetékes szervei nagy figyelmet szentelnek az ország folyói, tavai és csatornái víztisztasága lehető legjobb ápolásának. Ennek érdekében a horgászszövetség alapszervezetei nagyméretű halasítási akciókat hajtanak végre, amelyek költségeit az évente beszedett tagsági díjak őszszegéből fedezik. Ehhez hozzájárulhat még a járási, illetőleg a városi nemzeti bizottság is bizonyos pénzösszeggel. — Milyen a helyi szervezet taglétszámának jelenlegi állása? — A komárnoi (komáromi) alapszervezetnek 1200 felnőtt és 000 ifjú tagja van. Hogy ezen nagy számú tagságnak az említett vízszennyezés okozta halállomány csökkenés ellenére is legyen halfogási lehetősége, a vezetőség hozzávetőleg 200 ezer korona értékben gondoskodott halasításról. Az elmúlt 1973-as évben az alapszervezet vezetőségi tagjai egyúttal mint a halasítási akciót végző személyek is szerepeltek. Köztük találjuk Kadlicsek Istvánt, Gnnda Michalt, Fábik Lászlót, Lengyel Ferencet és társaikat, akik az alábbi mennyiségű halivadékot helyezték ki: 200 000 darab zsenge csukaivadékot, 400 000 darab megtermékenyített süllőikrát, 60 000 darab (3—5 cm nagyságú) pontyivadékot, 3100 kg összsúlyú I. nyaras pontyivadékot, (15 dekás súlyban), továbbá 3500 kg összsúlyban II. nyaras pontyivadékot (70 dekás súlyban), valamint 2000 kg összsúlyban III. nyaras pontyivadékot (1—2 kg darabonkénti súlyban), végül pedig 20 000 darab süllőivadékot (10—12 cm-es nagyságban). Ezen említett halasítás végrehajtására a komárnoi járásban található holtágakban, kavicsbányákban és a megközelítően 300 kilométer összhosszúságű vízvezető csatornákban került sor. Az alapszervezet vezetősége kéri a sporthorgászokat, hogy a vízszennyeződés következtében csökkent halállomány végett ne keseredjenek el és ne dobják sutba horgász-Kadlicsek István, a halasító brigád vezetője. szerszámaikat. Az említett halasítás adatai bizonyítják, hogy a horgászat nemes sportja a jövőben is virágozhat. A különbség a múlthoz viszonyítva az, hogy főként a járás területén levő tavakban, holtágakban és vízvezető csatornákban horgászhatnak a horgászszövetség tagjai. Sajnos, nincs már más megoldás, ott kell halásznunk, ahol erre a jelenlegi helyzet lehetőséget nyújt. Folyóvizeinkben talán nem pusztul el minden hal, egy részük ellenállóképessége bizonyos mértékben fokozódik a mérgező fenolok, olajhulladéiok, gázolaj káros hatásával -zemben és nehezen bár, de életben marad. Persze az ilyen halak húsa ehetetlen, élvezhetetlen. Kívánatos lenne, hogy a horgászszövetség tagjai korszerűsítsék horgászkészségüket, vásároljanak finomabb horognyeleket, orsókat és ne használjanak túlságosan erős szálú damilt, hogy érzékeny és finom horgaikkal megfogják a halakat. Kívánunk boldog új esztendőt és sok szép halfogást. Holeüka alezredes lelkes horgásztársunk, alapszervezetünk HOLCZER LÁSZLÖ, vezetőségi tagja horgászik a Konkoly forgónál. Komárno (Komárom) I I* CSUKA INVÁZIÓ A Szent-tó (Ems-környéke, NSZK) védet terület. Nem halásztható és egyetlen horgászengedélyt sem adnak ki. Tehát valóban védett terület, annak összes előnyeivel és hátrányaival. A csukák ugyanis olymódon szaporodtak el benne, hogy a ponty- és csukautánpótlás is — egy bizonyos nagyságig — eltűnik az óriás csukák gyomrában. De ugyanez a helyzet a sügérek és a fehérhalaknál is. Bizonyos mértékig védve vannak a compék és angolnák, amelyek szeretnek a fenéken tartózkodni. Láttak itt pl. egy a víztükröt érintő fecskét, amely a vízretérés pillanatában végleg eltűnt a szökőkútszerűen szétfröccsenő vízben. Egy tőkéskacsa amikor először kivitte fiait a vízre, azok rövid idő alatt mind eltűntek. Másik esetben 33 fiatal tőkéskacsa lett a csukák áldozata. Hasonló a sorsuk a vándorpatkányoknak, pézsmapatkányoknak és vízicickányoknak is. De a szalamandrák és békák sincsenek biztonságban. (Rybáfství 73) TENGERISÜNT JÁTSZANAK A „kollektív mimikrivel“ először találkozott egy kutató Madagaszkár északi részén egy kis sziget előtt. Látott ugyanis egy tengerisünt (Astropyga radiata), amelyet túl nagynak talált. Közelébe érve elképedve látta, hogy az apró simphamia-halaknak százai veszik szorosan körül a tengerisünt és színük tökéletesen egyezik vele. Amikor a kutató kezével a halakhoz közeledett, megriadva elmenekültek, hogy másik tengerisün fölött és körülötte helyezkedjenek el. Tehát nyilvánvalóan „tengerisünt' játszanak“, mert így megszabadulnak ellenségeiktől. A tengerisünöket még a királymakréla is kikerüli, nem megy a közelébe, félve tüskéitől. De látott a kutató egy olyan tengerisünt is, amelynek a tüskéi között fejjel lefelé, pengehalak (Aeoliscus) voltak elbújva. A veszély óriában tehát ezt a módot választják életük megmentésére. („Das Tier“ 73) KI HINNÉ? Egy ikrásponty — általában — annyi 100 ezer ikrát produkál, ahány font súlyú. A wielenbachi tógazdaságban végzett kisérltflek kimutatták, hogy még egy 37 éves ponty ikrája is megtermékenyül. („Alig. Fischerei- Zeitung“ 73)
