Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-19 / 3. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES 1974. január 19. Megoldottuk a napraforgó termesztésének teljes gépesítését Hazánk napraforgó termése nem elégíti ki teljes mértékben a feldolgozó ipar szükségletét, így a feldolgozásra kerülő mennyiségnek mintegy felét külföldról vagyunk kénytelenek behozni. Ugyanakkor a nyugat-szlovákiai kerületben mód nyílna a vetésterület bővítésére. Erről adnak számot az alábbi adatok is: Az 1973-as évben kerületünk mezőgazdasági üzemei 4407 hektáron termesztették a napraforgót. Ebből a területből a Nové Zámky-i (érsekújvári) járás egyedül 2666 hektárt (az összterületnek kerületi átlagban 60,5 százaléka) vállalt magára. A járás legnagyobb napraforgó termesztője az „Auróra“ néven ismert Dvory nad Žitavou-i (udvardi) szövetkezet, ahol 342 hektárról takarították be ezt a fontos olajnövényt. Ezzel szemben a kerület egyes járásaiban — ahol hasonlóak a feltételek a napraforgó termesztésére — csak 60 —180 hektáron termesztették. (órásunkban a napraforgó korábban nagyon munkaigényes növény volt. Akkortájt a sorokba sttrün vetették, s ezért az egyelésnél sok emberi munkát igényelt. A vegetáció idején pedig legalább két ízben kellett — kézi erővel — megkapálni. A betakarítás is kézzel történt. Ezért a nagyüzemi termesztés szempontjából a napraforgó sok problémát okozó növénynek számított, s mivel a munkaerő mennyisége évről-évre csökkent, ezzel arányosan fogyott a napraforgó területe is. Az őszi repce sorozatos sikertelen termesztése után azonban úgy döntöttünk, hogy a napraforgó munkálatait .a lehető legtökéletesebben gépesítjük, így több sikeres esztendő távlatából jtélve azt mondhatjuk, hogy elértük я célunkat. Most pedig engedtessék meg, hogy betekintést nyújtsak a Dvory nad Žitavou-i szövetkezet napraforgó termesztési módszereibe, hiszen ők az országban a legnagyobb területen foglalkoznak a napraforgó termesztésével. El kell árulnom azt is, hogy ■ járásunkban a termelés technológiája tekintetében ez a szövetkezet úttörő szerepet vállalt magára. Most pedig lássuk a hogyant. A gabonafélék lekerülése után a szövetkezetben időben elvégezték a tarlóhántást. Tavasszal amint az idő engedte a talajt porhanyították, s egyben kiszórták a foszfor- és a kálitrágyák megmaradt hányadát, valamint a nitrogén trágya teljes adagját. Egyegy hektárra összesen 130 kg nitrogén-; 110 kg foszfor- és 210 kg kálitrágyát — tiszta hatóanyagban 450 kg-ot — adtak. Ezzel páruzamosan a Treflan gyomirtó szerből 3,75 litert kevertek 600 liter vízbe s ezt az oldatot kijuttatták és kultivátorokkal 15 cm mélyen bedolgozzák a talajba. Vetés előtt a talajt nehéz fogassal készítették elő, s a vetést az SPC 6-os típusú géppel árprilis 10—15-ike közt be is fejezték. Egy hektárra 8 kg mag elegendőnek bizonyult, ami 55 ezer tőnek megfelelő növénymennyiség 60X30 cm-es kötésben. A vetés után hengereltek. A területek tökéletes gyomtalanítása céljából — hogy teljesen kiküszöböljék a kézimunkát — a növény kikelése előtt — a Gesagard gyomirtószert is használták 1,5—2 kg-ot hektáronként. Kikelés után a növényt két alkalommal géppel sarabolták. Ezt követően nyugodtan várták a beérést. A betakarítást erre a célra előkészített SK 4-es kombájnokkal végezték. A kombájnok motolláját 60 cm átlagos nagyságra szőkítették, s úgyszólván az egész motollát fémlemezzel borították, s a vágószerkezet és a bura közt 35 cm-es nyílást hagytak. A felszedő ujjakat pléh-vályúszerű formában meghosszabbították. A dob fordulatszámát olymódon módosították, hogy percenként 550-szer forduljon. Ugyanakkor a cséplőkosarat teljesen „kinyitották“. A betakarításnál a motolla azt a küldetést teljesíti, hogy a növényt a szállítócsigára juttatja, hasonló mádon, mint a gabona esetében. A motollát azért fedték be fémlemezzel, hogy elkerüljék a pergésből eredő veszteséget stb. Ugyanis a kombájn csak a napraforgó felső szárát — tányérját — vágja le és a termés a motolla közreműködésével jut * szállítócsigákra. A szövetkezet a napraforgó betakarításához öt SK 4-es komájnt alakított át. Egy-egy kombájn naponta öt hektár termésének a betakarítására képes. A magvak nedvesség tartalma rendszerint 17—20 százalék közt váltakozott. Ezért szükséges volt a 13 százalékos nedvesség-tartalomra való beszárítás. A napraforgó szárítását két ZŠPZ 8-as típusú berendezéssel végezték, s naponta 500—550 mázsát tudtak megszárítani. A betakarítási veszteség így 5—7 százalék közt váltakozott. Betakarítás után a napraforgószár talajon maradt mennyiségét RZ 3-as típusú lengokéses betakarító géppel végezték, s azt beszántották a talajba. A vázolt technológiával a napraforgó termesztését teljes mértékben gépesítették, s a kézimunka szükségletet a minimálisra csökkentették. Ezzel a technológiával a járásban lényegesen módosult a napraforgó termesztésének a struktúrája. Régebben amikor a napraforgót kézi erővel termeltük, 36 mezőgazdasági üzemben foglalkoztak vele, s az átlagos vetésterület gazdaságonként 16 hektár volt. Az 1973-as évben a napraforgót 31 gazdaság termesztette, s az átlagos vetésterület 86 hektárra bővült. A gépek használata révén a napraforgó termesztése az egyes években az alábbiak szerint alakult: 1969-ben 600; 1970-ben 936; 1971-ben 1909; 1972-ben 2665 és 1973-ban már 2666 hektáron termesztettük a napraforgót. Az 1973-as évben járási átlagban 16 mázsás hektárhozamot értünk el, ezzel szemben a Dvory nad Zitavou-i szövetkezet 20,33 mázsát takarított be hektáronként. Az elmondottak is bizonyítják, hogy járásunkban a napraforgó termesztését sikeresen megoldottuk, s talán mondanom sem kell, hogy hasonló lehetőségek kínálkoznak erre a többi kukorica termesztő körzetben is. Ehhez semmi más nem kell mint az akarat. JOZEF MUDROCH mérnök, a (MI főagronómusa Az eddigi sikerek nagyobb eredmények elérésére köteleznek! Különböző fórumokon már számtalanszor hangsúlyozták, hogy a tehenek tenyésztése, azaz hasznosságuk szüntelen javítása tekintetében egyre nagyobb igényességre kell törekedni, ami végeredményben a több tej és hús értékesítésében juthat kifejezésre. Ismeretes, hogy az ötödik ötéves tervidőszak végén a nyugat-szlovákiai kerületben a vágómarha árutermelése 18, a tej értékesítése pedig 21 százalékkal emelkedik. Ennek a feladatnak a lehető legjobb teljesítését a jó takarmányalap teszi lehetővé. Egyrészt a mezőgazdasági üzemeknek saját termelésből kell fedezniük az állatok takarmányszükségletét — ebben az 1973-as év különösen a szemesek tekintetében nagyon jónak bizonyult, — más részt pedig olyan takarmánykeverő-hálózatot kell kiépíteni Szlovákiában, mely belátható időn belül képes lesz a teljes tápértékű abraktakarmány-szükséglet fedezésére. A tenyésztéssel kapcsolatos feladatok tehát a kerületben — ahol e téren jelentős tapasztalatokkal rendelkeznek — az ötéves tervidőszak végére további követelményeket támasztanak a mezőgazdasági üzemekkel szemben. Következetes tenyésztő munkával el kell érni a 23 tehén tartását 100 hektáronként. A szocialista mezőgazdasági üzemekben ennek kapcsán bővíteni kell a tehénállományt, s ezzel párhuzamosan a tejtermelést is emelni kell. Ez szakszerű tenyésztői munkát követel minden mezőgazdasági üzemben. A nyugat-szlovákiai kerület szarvasmarha-tenyésztése több körzetre, azaz járásra oszlik, ezért e szerint kell ezt a tevékenységet felülvizsgálni. Mint mondani szokás, ahány ház, annyi szokás. Már pedig ennek a kerületnek jónéhány különféle adottsággal rendelkező járása van. A kerületben a mezőgazdasági termelés több ágazatában becsülettel helyt állnak, mindamellett lehetőség van a szarvasmarhatenyésztés további fejlesztésére. Például a Topofőany-i járásban a mezőgazdasági földterület száz hektárján 25,1 tehenet tartanak, s az egy tehénre jutó évi fejési átlag a múlt évben 2850 liter volt. A trnavai járásban 100 hektáronként 25 tehenet számlálnak, s a fejési átlag az említett időszakban 2650 litert tett ki. Ugyanakkor a komárnoi (komáromi) járásban a száz hektárra jutó tehénsűrűség csak 18,3, s a tehenenként! tejátlag már 3050 liter volt, s azt lehet mondani, hogy jónéhány járásban a tehénsűrűség tekintetében még sok a tennivaló — a kerületi átlagot sem érik el. Ez arra figyelmezteti az illetékes járások mezőgazdasági igazgatóságainak a zootechnikusait, az állattenyésztési felügyelőségek, valamint az állategészségügyi központok szakembereit, hogy erre a fontos kérdésre összpontosítsák az erőfeszítést, azaz kövessenek el mindent a lehető legtöbb alkalmas üsző tenyészetbevétele érdé kében. Ez pedig azt követeli, hogy a mezőgazdasági üzemekben a felnevelt üszők 85—90 százalékát tenyészetbe kell venni és 100 tehenre számítva legalább 32 üszőt kell befolyatni. A politikai és a gazdasági szervek által elfogadott irányelvek megvalósítása máris megmutatkozott a tejtermelés javulásában, s ennek kapcsán egy tehén átlagában az évi tejátlag kerületi méretben jelentékeny mértékben emelkedett. Az utóbbi években a tejelékenység javulása olyan méreteket öltött, hogy számos járásban túlszárnyalták (tehenenként) a 3000 literen felüli évi tejátlagot, így az előbbrejutás egyre körülményesebb. Ezért a tervezett árutermelési feladatok túlszárnyalására nem nagy esély van. Mindamellett még mindig akadnak olyan gazdaságok, amelyekben kis törekvéssel több tejet fejhetnének és értékesíthetnének. örvendetes, hogy a kerület szocialista mezőgazdasági üzemeiben a törzsállományban tartott tehenek több mint 90 százalékát rákapcsolták a mesterséges megtermékenyítésre, s ezeknek a teheneknek jelentékeny hányada kitűnő elődöktől származó tenyészállat, s hasznossága sok esetben felülmúlja az elődökét. Az összes tehénállományból a legtöbb tenyészállat mesterséges megtermékenyítését a dunajská stredai (dunaszerdahelyi) a Bratislava-környékl, a Nové Zámky-i (érsekújvári) és a Topolőany-i járásokban végzik. Két esztendővel ezelőtt például 33 ezer üszőt vettek tenyészetbe, ami az előző esztendőkhöz képest lényegesen jobb eredmény. Ebben a tekintetben a legnagyobb mértékben a Bratislava-környéki, a trenöíni és a Dunajská Streda-i járások jeleskedtek. Tény, hogy a tehénállomány további fejlesztése elképzelhetetlen a következetes hasznosság ellenőrzése nélkül. Az is tény, hogy 1966-ban a kerület tehénállományának csak 25,4 százaléka volt besorolva az I. és а II. fokú hasznosság ellenőrzésbe, s ma már 50 százalék körül tartanak, ami eléggé jó eredmény, mégis ha az országos vagy a fejlett államok ezirányú eredményeit vesszük alapul, elégtelennek mondható, hiszen egyes járásaink, mint például a trenöíni (75,4 százalék), a komárnoi (67 százalék) stb., jól előlhaladnak, ami örvendetes, de más járások, mint például a Nové Zámky-i (36,2 százalék), a levicei (40,7 százalék) stb., kissé lemaradtak az első- és a másodfokú hasznosság ellenőrzés tekintetében, ám a lehetőségek többé kevésbé majdnem mindenütt egyformák. Tény, hogy a hasznosság ellenőrzésnek leginkább az első laktációsoknál van számottevő jelentősége, mert biztos támpontot nyújt a jó hasznú egyedek felkutatásában. Jelentőségét megsokszorozza az a tény is, hogy az első laktációsok nagy többsége bekerül a törzsállományba, tehát csak keveset selejteznek ki belőlük, mert hasznosságuk a kívánt színvonalon van. Az illetékesek éppen ezért fordítanak megkülönböztetett figyelmet az első borjasok istállóinak a létesítésére, ahol minden egyes állat termelése figyelemmel kisérhető. Ezeknek az istállóknak a száma évről-évre több, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy azokból tökéletesen ellenőrzött egyedek kerülnek a tenyészetekbe, s ez a körülmény egyre jobb feltételt nyújt a kitűnő haszontulajdonsággal rendelkező egyedek törzskönyvezésére, —boksza— Hasznos tej por keverék a borjak táplálásában Az utóbbi években a borjak korszerű táplálása tekintetében jelentős sikereket értünk el, ám mégis azt kell mondanunk, hogy e téren csak a kezdetnél tartunk. Főképpen azért, mert a mezőgazdasági üzemek többségében a borjak még mindig hagyományosan elkészített eleséget, teljes zsírtartalmú, fölözött, esetleg 2 százalékos zsírtartalomra egalizált tejet, s az összmennyiségnek egy negyede pedig különféle anyagokkal dúsított, fölözött tejet kap. Tehát Szlovákia mezőgazdasági üzemeiben a borjaknak csak kis csoportját táplálják tejporkeverékből készített eleséggel. A nagyüzemi termelési technológiára való áttérés azonban azt a követelményt támasztotta az illetékesekkel szemben, hogy olyan új, minden tekintetben kifogástalan tejporkeveréket adjanak az őstermelőknek, mely kitűnő biológiai értéke mellett nem túl drága. Persze arról is szólni kell, hogy a hagyományos és a regenerált folyékony te) etetése a nagy borjúfarmokon sem állategészségügyi, sem közgazdasági, sem pedig szervezési szempontból nem felelt meg, s éppen ezek sürgették az adott körülmények közt leginkább megfelelő tejpor alapanyagra támaszkodó takarmánytáp kikísérletezését a termelési gyakorlat számára. Természetesen módosítani kellett a tenyésztés technológiáját, a tejpor etetéséhez és hozzáférhető módon tájékoztatni kellett az új anyag használatáról a termelőket. Ma már számos mezőgazdasági üzem zootechnikusa előtt ismeretes, hogy a Nitrai Mezőgazdasági Főiskola és a Nitrai Bioveta közös erőfeszítésének az eredménye, a Relavit elnevezésű tejpor-borjú táp kikísérletezése, azaz forgalmazása. A szóbanforgó borjútáp elkészítésénél a kiinduló pont a régebbi folyékony tejkeverék volt. Emellett persze új utakat is kerestek, új összetevők felkutatásával, amelyek alkalmasak az igényeknek megfelelő borjútáp elkészítéséhez. A Relavit forgalmazása esetében többek közt az is szóbakerült, miként lehetne a tejzsírt marhafaggyúva! és hidrolizált keményítővel pótolni. így készítették el a Relavit I., II. és III. tápokat. Ezekben a tejzsírtartalom 17 százalékát marhafagygyúval és az említett hidrolizált keményítővel pótolták 14:3 és 4:13 arányban. A többi öszszetevőt az ugyanahhoz a fajtához tartozó mindhárom tejportápban egyenlő arányban nyújtották. Például a Relavitban a fölözött tejpor 75 százalékban van jelen. A kísérletbe egyszerre négy borjúcsoportot soroltak. így állapították meg a Relavit tejportápok hatékonyságát, vagyis azt mennyire befolyásolják a borjak növekedését, a kedvező egészségi állapot alakulását, s nem utolsó sorban a közgazdasági célszerűséget. A kontroli-csoportba sorolt állatokat — borjakat — szárított egalizált tej és Galacid készítménnyel etették, az első kísérleti csoportban Relavit I. és II.-t, a második és a harmadik kísérleti csoport borjai számára pedig Relavit III. eleséget adtak. A Relavit és az egazilált tejpor etetését a borjak 60 napos korában szüntették be. Ez után az állatokkal minden csoportban indító tápot, abrakkeveréket, továbbá lucernaszénát etettek. A kísérlet tehát 120 napos korban végétért. Négy hónap alatt a kontroll- 3§ csoport állatai 33,80 kg egali- ||l zált tejport, 1 kg Galacidot, |§í 34,10 kg indítótápot, 76 kg ab- Hg rakkeveréket, 109,50 kg lucernaszénát és 54 kg takarmányrépát fogyasztottak. Ugyanebben az időben az első kísérleti =3 csoport borjai 37,39 kg Rela- == vit I. tápot, 34,10 kg indítótápot, 76 kg abrakkeveréket, |§= 109.35 kg lucernaszénát, 54 kg =q takarmányrépát; a második ki- =5 sérleti csoport borjai 37,59 Re- Щ lavit II. tápot, 34,10 kg indító- gig tápot, 76 kg abrakkeveréket, pi 109,55 kg lucernaszénát és 54 =3 kg takarmányrépát; a harmadik ЦЦ csoportban pedig 37,55 kg Rela- IZi vit III. tápot, 34,10 kg indító |Ц tápot, 76 kg abrakkeveréket, ==| 109.35 kg lucernaszénát és szintén 54 kg takarmányrépát kap- ~ tak. El kell mondani azt is, hogy Щ a Relavit borjútáp százalékos == összetétele a következőképpen alakult: Relavit I.: egalizált szá- s= rított tej 75; marhafaggyú 14; r-j hidrolizált keményítő 3; zsírtalanított szójadara 6; speciális jgp összetevők 2 százalék. Relavit ==| Ili.: egalizált szárított tej 75; Щ marhafaggyú 8; hidrolizált ke- = ményítő 9; zsírtalanított szója- =Ц dara 6; speciális összetevők 2 §g= százalék. Relavit III.: egalizált gn szárított tej 75; marhafaggyú 4; hidrolizált keményítő 13; zsír- Щ talanítot szójadara 6; speciális |={ összetevők 2 százalék. A kísérlet során bebizonyo- Щ sodott, hogy a borjak fejlődése gS a Relavit I. és II. etetésével ha- Ш sonló volt mint az egalizált tej- ==; por esetében. Ezzel szemben a gs harmadik kísérleti csoportban, === ahol a Relavit III. tápot ada- =ц golták — melynek a zsírtartal- =s ma 4 százalékos volt — a súly- == gyarapodás nem érte el a várt Щ színvonalat. A testarányok vizs- g~ gálatánál kiderült, hogy a Relavit I. és II. etetésével hasonló jó eredményt értek el, mint az =g egalizált tejpor keverékkel, s a =§{ harmadik állatcsoportnál, ahol a Relavit III. tápot etették, a =g testarányok kissé gyengébbek- == nek bizonyultak. A vizsgálatok alkalmával ar- |3 ra is fény derült, hogy a Rela- 2=| vit tápok nagyon kedvezően be- §= folyásolták a borjak egészségi §ü állapotát. Etetésük alatt úgy- == szólván semmilyen komolyabb == egésszégügyi probléma nem те- Ш rült fel. Megállapították azt is, §Ц hogy a kontrollcsoportnál — |g ahol az állatokkal egalizált tej- ==§ porkeveréket etettek (egy kg = g§| 16,5 Kis) — 1 kg súlygyarapo- §= dáshoz 10,36 Kis értékű tejpor- IS keveréket használtak, ezzel Ц szemben a Relavit-tel etetett =3 állatoknál (1 kg Relavit = 13,50 == Kős), 1 kg súlygyarapodáshoz Ш 9,51 Kčs értékű eleséget hasz- =~ náltak fel. A kísérlet bizonyította a Re- §Ц lavit tápok használatának az |p előnyösségét, mert a naponkén- = ti 0,760 kg-os súlygyarapodás, === a kiváló egészségügyi állapot нЦ és a közgazdasági célszerűség == nagyon jó összhangba került §j= egymással. Ezért a Relavit ta- == karmánytápok etetésének külö- == nősen a tenyészállat nevelés- =jj ben kell teret hódítania. A ki- Щ sérlet során bizonyítást nyert, == hogy a zsiradék bizonyos há- = nyadát a keverékekben emészt- =g hető glicidekkel-hidrolizált ke- Щ ményítő formájában pótolhat- == ják. Ezért a Relavit borjútápok == használata a nagyüzemi techno- = Iógiára berendezkedett borjú- =§ tenyészetekben egyre nagyobb j== teret hódíthat. —hal— H§
