Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-11 / 19. szám
-f NYOLTENYÉSZTÉS. A nyúlnak nem való erjesztett, pácolt takarmány. Ilyesmit a tapasztalt tenyésztők nem is etetnek nyulaikkal. Általános gyakorlat szerint a szemestakarmány, vagy a táp, a jó minőségű, nem permetezett, nem poros zöldtakarmány, évközben pedig szakszerűen szárított, nem penészes lucerna az, amitől a legjobb takarmányozási eredmény várható. Télen sárgarépa — nem fagyott — etethető. A tenyésztők többnyire száraztakarmányokat etetnek. Rövid szoktatás után a nyulak szívesen fogyasztják a száraz takarmányokat. Persze a vízről sohasem szabad megfeledkezni! • RAROMKITENYESZTOKNKK. Az arkansasi egyetemen végzett kísérletek folyamán sokkal kevesebb csíraszámot találtak a véreztetés után gőzöléssel kopasztott vágott árun, mint azokon amelyeket az általános szokás szerint meleg vízzel kezeltek. A különbséget közvetlenül a kopasztás után lehetett kimutatni. A teljes feldolgozás után — beleértve a hűtést is — a készárun nem találtak különbséget a csíraszám és coliszám tekintetében, függetlenül attól, hogy a baromfi tollát gőzzel, vagy meleg vízzel lazították. jjc PULYKÁKRÓL. Különböző megfigyelések révén kiderült, hogy a pulyka a zöld színű takarmányt választja elsőnek. A következő választott színe a vörös, utána a sárga, majd a kék következik. A pulyka utoljára hagyja a természetes, tehát nem színezett takarmányokat. A pulykatenyésztőnek és a fogyasztónak egyaránt tudni kell, hogy a pulyka húsának fehérjetartalma az állat kora és ivara szerint eltérő. A tojó bőrének proteintartalma kisebb, mint a kakasé, és a szint a kor előrehaladtával csökken. A nyers fehérhúsban több a fehérje, mint a vöröshúsban, de a különbség sütés után eltűnik. A kor előrehaladtával nő a hús zsírtartalma, főleg a nbivarú pulykáknál, melyeknek húsa egyébként kevesebb vizet tartalmaz. rima«——рм A nőstények vemhességét csak hosszú évi gyakorlattal rendelkező, tapasztalt nyúltenyészlő tudja megállapítani. Tenyészeteinkben a vemhesség ellenőrzésére án. ellenőrző pároztatást alkalmaznak. A nőstény viselkedése - szerint megállapíthatjuk, vemhesült-e vagy sem. Ha a nőstény egy sarokba szorul, menekül a hím elől, a temperamentumosabb nőstény veri a hímet, valószínű, hogy vemhes és elvesszük a baktól. Az ivarszervek vizsgálatakor megállapíthatjuk, hogy a péraajkak halványak, kevéssé vérre] telítettek és erősen öszszeszorítottak. Ha a nőstény minden védekezés nélkül felve szí a hímet, fennáll az a valószínűség, hogy első pároztatása eredménytelen volt és az ellenőrzést 5—6 nap múlva meg kell ismételni. A vemhességnek ez a megállapítása nem biztos eljárás, csak az esetek 80 %-ában válik be. Megtörténik ugyanis, hogy a nőstény akkor is felveszi a bakot, ha már vemhesült, vagy visszautasítja annak ellenére, hogy üres maradt. Egy másik jele a vemhességnek a nőstény általános viselkedése. A nőstények számos esetben már néhány nappal a pároztatás után ingerültek és a temperamentumosabb állatok, amelyek egyébként nyugodtak, harapnak. Megbízhatóbb módja a vomhesség megállapításának a hasüreg kitapintása a lágyéki tájékon. A kitapintást igen óvatosan kell végezni, nehogy megsértsük a nőstényt, vagy elvetélést okozzunk. A magzatok az első 14 napban igen lassan fejlődnek (mintegy 11 mm átmérőjűek), valamivel nagyobbak a bélsárgolyóknál. Csak a vemhesség második felében fejlődnek gyorsabban és a 16—18. napon már könnyebben kitapinthatok. A tapasztalt tenyésztők, aki kellő anatómiai ismeretekkel és gyakorlattal rendelkeznek, a magzatok fekvése és egyéb jelek alapján’már a 9— 10. napon minden bizonyossággal felismerik a magzatokat. Azok a nőstények, amelyeket kiskoruktól együtt tartottunk az első három hétben együtt lehetnek a ketrecben. Legkésőbb a fedeztetéstől számított 22—23. napon a nőstényt az elletőketrecbe helyezzük, hogy megszokja az új környezetet. Legjobb azonban rögtön pároztatás után külön ketrecekbe helyezni a nőstényeket, mert a temperamentumosabb állatok, bár együtt nőttek fel, üsszeférhetetlenekké és verekedőkké válnak és sérülés következté-A vemhesség és az elles ben elvetélhetnek. Legkésőbb egy héttel az ellés előtt a ketrecet jól kitisztítjuk és megalmozzuk rövid szálú puha szalmával. A ketrecek tisztítását ne hagyjuk az utolsó napokra, mert a nőstényt feleslegesen nyugtalanítanánk és idegesítenénk. Még a legjobb anya is a felesleges izgatás hatására beálló félelemből felfalhatja fió káit. A kitisztított ketrecbe rögtön behelyezzük az elletőládát, amely nagy segítséget jelent az első téli és tavaszi almokról eredő fiókák felnevelésében, különösen, ha elöhasi nőstények fiókáiról van szó, de ugyanez fenáll az öregebb nőstényekre vonatkozóan is a hideg, fagyos napokon. Az elletőládát nem kell külön megalmozni, tegyünk bele kevés aloinanyagot és a nőstény maga elkészíti fészkét. Két-három nappal az ellés előtt elegendő lédús takarmányt adunk a nőstényeknek és kiadósán itatjuk őket. A nőstények ebben az időben (ellési fájdalmak) nagy szomjúságban szenvednek. Az utolsó napokban ne zavarjuk a nőstényt azzal, hogy minduntalan a fészkébe kémlelünk, tisztítjuk a ketrecet, stb. Vannak tenyésztők, akik 2—3 nappal az ellés előtt besötétítik a ketrecet, ajtajára zsákanyagot akasztanak. Ez az intézkedés akkor válik hasznossá, ha nem alkalmazunk elletőládát és a ketrec ajtaja meg elülső fala drótszövetből van. A nőstény ellésnél szereti a homályt. A nőstény rendszerint éjjel vagy kora reggel, kivételesen napközben ellik. Az ellés normális viszonyok esetén igen gyors lefolyású (10—20 percig tart). A tenyésztő ne avatkozzék bele az ellésbe és ne zavarja a nőstényt. Ellés közben a nőstény hátsó lábain ül és a hasa alá hajlított fejével segédkezik az ellésnél. A fiókák a köldökzsinórral összekötött magzatburokban jönnek a világra. A nőstény felfalja a magzatburkokat, átrágja a köldökzsinórt és a fészekbe helyezi a vak és csupasz fiókákat. Vannak olyan nőstények, amelyek nem készítenek fészket és a fiókákat széthányják a ketrecben. Ebben az esetben a tenyésztőnek kell elkészítenie a fészket. A nőstényt a hátára fekteti, csecsbimbói körül kitépi a szőrszálakat és kibéleli a fészket. Hideg időjárás esetén és ha a fiókák a hidegtől dermedtek, meleg helyre teszi őket és csak midőn felmelegedtek, helyezi a fészekbe. Ilyen esetek különösen az elűhasi nyálaknál fordulnak elő. Ha ez a jelenség ismétlődik, a nőstényt kiselejtezzük a tenyésztésből. (Zel.| A tojástermelés időpontja A több tyúkkal betelepített tojóketrecekben, a törött, repedt héjú tojások aránya viszonylag nagy Ennek egyik fontos oka az, hogy a frissen megtojt tojás a kigurulós rendszerű padozaton lendületbe jön, és nagy sebességgel rágurúl azokra, amelyeket az ugyanazon ketrecben tartott többi tyúk tojt meg előzőleg. Ezért a tojástermelő nagyüzemekben napi többszöri tojásgyűjtést vezettek be. Érdekes tehát az a kérdés, hogy a nap melyik szakaszában termelik meg a tyúkok tojásaikat, és ez a funkció hogyan oszlik meg a nap folyamán. Gyakorlati viszonyok között a világítási rendszer determinálja az időpontot. Ebben a tekintetben a legfontosabb mozzanatnak a besötétedés, a tyúkok elülése, vagyis a mesterséges világítás kiküszöbölése, kikapcsolása látszik. Ablaktalan tojóházakban ezt a- kapcsolóórák megoldják. Ablakos istállókban ez nem olyan könnyű kérdés, de tény, hogy az elülés folyamata viszonylag rövid idő alatt végbemegy. A tényleges besötétedést véve alapul, megtalálhatjuk a tojásrakás időszakát. Megállapítható, hogy három órával a tényleges kikapcsolás előtt valamenynyi tojást megtojták. Itt kell megjegyezni, hogy a tojásrakás időpontjában mutatkozó megoszlás a tyúkok életkorától függően változik. A grafikon lehetővé teszi a termelő számára olyan világítási Rendszer megválasztását, amely a napi munkafolyamat szempontjából alkalmas lesz. Ha például azt kívánjuk, hogy a tojások zömét délig tojjék meg a tyúkok, hogy déutánra kevesebb dolgozóra legyen szükség, akkor 15 órakor ki kell kapcsolnunk a világítást. Magától értetődik, hogy az ilyen rendszernek összhangban kell lennie a céllal, hogy a tojástermelést szabályozó világítási rendszer legyen érvényben. Nem megfelelő változtatásoknak —mint ismeretes — súlyos a következményei lehetnek a tojástermelést és a vedlést tekintve. (Foster, W. H.) A május elseje előtti és ** utáni néhány nap igen forgalmas volt Szlovákia fővárosában. Ez érthető is, hiszen ekkor tartották a nemzetközi részvétellel megrendezett Flóra Bratislava '74 országos virágkiállítást. A főváros színes virágtengerrel köszöntötte a látogatóba érkezőket. A legtöbb látnivaló azonban mégiscsak a Kultúra és Pihenés Parkjában kínálkozott. A hazai és külföldi virágkertészetek ismét kitettek magukért. Ennek köszönhető, hogy az idei virágkiállítás minden eddigit fölülmúlt. Erről tanúskodik az a tény is, hogy a kiállítás első ízben vette igénybe az Incheba kiállítási területét, mind a hét csarnokát. A szabad területeken többnyire tulipánok virítottak, a csarnokokban pedig nárciszok, jácintok, sztrelíciák, asztromériák, proteák, megannyi hagymás, cserepes és vágott virág, több ezer dísznövény ejtette ámulatba a látogatókat. Mint minden kiállításnak, a Flóra Bratislava ’74-nek is voltak kiemelkedő érdekességei. A kiállításhoz vezető utak mentén szebbnél szebb tulipánok vonták magukra a látogatók figyelmét. A holland virágkertészek 40 fajtából összesen 100 ezer darabot ültettek ki, ebből négyezer darab újdonságnak számított a hazai érdeklődők számára. A bratislavai ZARES vállalat pedig 150 ezer tulipánt ültetett ki a Szlovák Múzeumtól a Kultúra és Pihenés Parkjához vezető útszakaszon. A csarnokokban az orchideák (Cymbidium, Cattleya, Paphiopedillum), sztrelíciák, alsztroemériák, rózsák, szegfűk, krizantémok, tulipánok, nőszirmok (Iris holandica), nárciszok, különféle kaktuszok voltak a legérdekesebbek. A hazai látogatók először tekinthették meg az ananász teltsárga növényzetét. Az idei kiállítás virága a heliconia volt, amely a tavalyi hamburgi IGA kiállításon lett világhírű. Az idei valóban színvonalas kiállítás minden bizonnyal hozzájárult az emberek virágszeretetének elmélyítéséhez. —kg— Foto: Kucsera és archív. ILYEN VOLT...
