Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-11 / 19. szám
1074. miftn ti. SZABAD FÖLDMŰVES ÖYömteft május t Bratislavában Az SZNF nevet viselő Vajnory-i Efsz i'úvószenekara a felvonuláson. A szövetkezetek allegorikus kocsijai is elnyerték az ünneplők tetszését. AZ ACÉLSÔLYMOK A húszéves kiskatona reménykedve kémlelte az eget. A fedezékbe bajtársával már órák óta türelmetlenül várta a nagy pillanatot. Végre az egyik bárányfelhő mögül kibukkant az ezüstösen csillogó karcsú vadászgép és utána harci alakzatban további tizenhat szovjet repülő. A sliači „Tri Duby“ repülőteret már alaposan előkészítették a nagy fogadtatásra. A „lavocskinok“ végre leereszkedtek és belőlük mosolygós arccal léptek ki a segítséget hozó pilóták. Eddig ugyanis a Szlovák Nemzeti Felkelés résztvevőinek csak a teherszállító repülőgépekből, ejtőernyővel dobálták le a fegyvereket, élelmiszert, gyógyszert és mindazt, amire a hősöknek az egyenlőtlen küzdelemben szükségük volt. Zdenek Pavlas, a Szlovák Nemzeti Felkelés résztvevője Zdenek Pavlas a többiekkel együtt a gépekhez rohant és örömmel ölelték keblükre a Krasznodarból érkező fiúkat. Az ismerkedés után a szakemberek nyomban átvizsgálták a gépeket, hogy ha szükség lesz rá, azonnal startolhassanak. Indokolt volt az igyekezet, mert kisvártatva felbúgott a sziréna és a karcsú vadászgépek máris a levegőbe emelkedtek. Az egyik fasiszta delegációt szállító személyszállítógép pár perc múlva füstölögve zuhant a földre. A tűzkereszt ségen tehát gyorsan átestek a Szov jetunióban képzett csehszlovák piló ták és szovjet testvéreik. A követke ző napokban még több dolguk akadt, mert a fasiszta légierő meg akarta akadályozni, hogy a felkelők után pótlást kapjanak a Tri Duby repülőtéren keresztül. Általában naponta hétszer-tízszer is levegőbe emelkedtek a vadászgépek és érzékeny veszteséget okoztak a német repülörajoknak. Fajt őrnagy, a repülőzászlóalj vezetője minden hírforrást figyelembe véve olyan ügyesen manőverezett, hogy egyetlen gépét sem lőtték le a fasiszták. A repülőjavító technikusoknak, köztük a fiatal Zdeneknek köszönhette, hogy a jó karbantartás után egyszer sem kellett kényszerleszállást végrehajtaniuk. Amikor rendkívül nagy volt a túlerő, érzékeny búcsú után utoljára köröztek a gépek a repülőtér fölött és teljes létszámban újra visszatértek Krasznodarba. A repülőtechnikusok azonban tovább küzdöttek a fasiszták ellen és egy bekerítő mozdulat során Polana-i)ál fogságba esett Zdenek Pavlas is. Először Mühlbergbe, később pedig Drezdába hurcolták, ahol átélte a világszerte ismert híres szőayegbombázást. A táborból 1945 májusában szabadították ki a szovjet katonák. Fáradtan, megtörve élte meg a háború végét. Végül is visszatért a Bratislava mellett levő Vajnorvba, ahol mint repülőtechnikus dolgozott a helybeli repülőtéren. Később több közéleti funkciót töltött be, és amikor a párt felszólította, hogy segítsen a mezőgazdaság kollektivizálásában, először agitációs munkát fejtett ki, majd később a Vajnory-i Egységes Földműveszövetkezet tagja lett. Tudását a közős érdekében fejlette ki és nemsokára megbízták az ökonómusi tisztséggel. Vigyázott minden fillérre és több értékes javaslatot tett a közös gazdaság fejlesztésének érdekében. Sikert sikerre halmoztak és eredményeikre felfigyeltek a felsőbb szervek is. 1964-ben az SZNF két évtizedes évfordulójának tiszteletére beneveztek a szocialista munkaversenybe és az elért kitűnő eredményeik alapján kiérdemelték a megtisztelő Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulója nevet. A felkelés hősének bizony könnybelábadt a szeme, amikor a szövetkezet irodájában kifüggesztették a falra az elismerő oklevelet. Azóta még aktívabban dolgozott a többi vezetőkkel és tagokkal együtt. A rendkívül jő gazdasági eredmények után számtalan kitüntetést kaptak — köztük a Munkaérdemrendet, a Vörös versenyzászlót, hogy csak a jelentősebbeket említsük. Emellett a termékeikért járó versenyérmek is ott díszelegnek a tanácsteremben. Az 1972-es budapesti bor világkiállításon Leányka szőlőjükből készített borukkal aranyérmet nyertek. De a belföldi versenyeken is helytálltak. A valamikori repülőgépjavító, a Szolvák Nemzeti Felkelés emlékérmeivel kitüntetett hőse, most a számok tengerével hadakozik. De örömmel végzi munkáját, mert a számoszlopokból eléje rajzolódik a sikeres gazdálkodás eredménye. Annyira magasfokú a belterjesség, hogy az egy hektárra jutó piaci termelés értéke már elérte a 13 462 koronát. A közös gazdaság tartalékalapján ma 8 millió 108 ezer koronájuk van. A szorgalmas munka után a tagok jól keresnek. A jubileumi évben még nagyobb aktivitással dolgoznak. A Szlovák Nemzeti Felkelés és a felszabadulás 30. évfordulójának tiszteletére 750 ezer korona értékű kötelezettséget vállaltak. A versenyben élenjárnak a hat szocialista munkabrigád tagjai, amelyek menet közben is több javaslatot és kezdeményezést tesznek a munkaszervezés javítására és a termelési tartalékok kihasználására. Az acélsólymok karbantartójával bejárjuk a határt, tisztelettel köszöntik őt a szőlő- és gyümölcstermesztés dolgozói, az állattenyésztők, a mechanizációs brigád tagjai, mindazok, főterén. akik vele együtt azon fáradoznak, hogy a szocialista nagyüzemi gazdálkodás 25. évében a múlt évihez hasonlítva még jobb eredményeket érjenek el, és többtermeiéssel köszöntsék a nagy évfordulót. Balia József A szovjet hősök emlékműve Vajnory A szerző felvételei KARBANTARTÓJA Horná Kráfová-i (felsőkirályi) részleg izmos alkotóelemé a sládečkovoi Haladás szövetkezetnek. A múltja küzdelmekkel teli évekről árulkodik, a jelene és a jövője azonban bíztató. Kiktől érdeklődhetne az ember a múltról, a fejlődés útját gyakran keresztező akadályok leküzdéséről, ha nem az alapítótagoktól?! Partizán volt, majd szövetkezetalapító Uher Michal elvtárssal, az egyik alapítótaggal a múltról beszélgettünk. Az ilyen boncolgatások folyamán rendszerint „ott lóg a levegőben“ a kérdés, amit az érdeklődő leggyakrabban ki is használ: — Ä2L elvtárs hogyan került a partizánok közé? Az idős férfi emlékezett. — Ezerkilencszáznegyvennégy augusztusában TrenCínből több társammal átszöktem Kremnicára, egy szlovák partizánosztaghoz. A kis csapatunk rövidesen erős ütést mért egy SS-különítményre... A sorozatos összetűzések folyamán Uher elvtárs súlyosan megsebesült. Ennek ellenére röviddel felgyógyulása után már ott hasalt a nehéz géppuskák mögött, résztvett a Prievidza melletti híres felkelésben. Útja egészen Prágáig vezetett. Ezerkilencszáznegvvenöt május 8-án még harcolt a repülőteret védő fasiszták maradék serege ellen, s 9-én a sok keserves küzdelem után már ő is ünnepelt. Hazaérkezte után újult erővel, a tövöbe vetett hittel kereste az újat, s önbizalmat öntött az emberekbe. A volt partizán így emlékszik erre az Időszakra: — Ezerkilencszáznegyvenkilencben néhány falubeli kommunista már határozottan tudta, mi a feladata: megszervezni a szövetkezetét, így 1950 márciusában szövetkezetét alakítottunk; 16-an kezdtük... Hnb-elnök a traktoron Michálik Szilveszter Izintén a lelkes alapítótagok közé tartozik. Mint agrárproletár 1931-ben belépett a pártba. Az elkövetkezendő időszak — az igazságtalanságot árasztó légkör — a jövővel kapcsolatban sok mindent megfogalmazott ebben az emberben. Ezt igazolta a háború utáni évek folyamán kifejtett, alkotó tevékenysége. Michalik bácsi így beszél erről az időszakról: — Lehet, ma már hinetetlennek tűnik, de teljes felelősséggel elmondhatom, hogy még egyes párttagok sem hittek abban, hogy működhet egy olyan kollektíva, amely együttesen termel, harcol egy célért, s munkája bányában részesül a kitermelt javakból. Nem hitték, mert bizonyítani az országban még egy szövetkezet sem tudott. Ügyszólván mi is a semmiből kezdtük. Százötven hektár földet kaptunk művelésre, s a legelső nagy probléma — a vetőmag volt. Attól a 16 embertől gyűjtöttük össze részenként, akik a tagságot alkották. Ugyanígy volt ez a gépekkel, gazdasági állatokkal. Michálik elvtárs az 50-es évek elején, mint a hnb elnöke intézte a falu problémáit. Nem volt könnyű feladat. Ma már mosolyra ingerlő, de akkor komoly akadályokként jelentkező példákkal jellemzi az úttörők nehéz helyzetét: — A meggyőzéssel voltak a legnagyobb problémák. A saját apó— már az egész falu tagja volt a szövetkezetnek. Ebben az időszakban mint csoportvezető működtem. Volt gondom, bajom elég. Hiányzott a tapasztalat is. Főleg a munkaszervezésben voltak komoly fogyatékosságok. Emlékszem, egy alkalommal vagy kétszáz ember várt türelmetlenül munkára. „Ha behoztatok a szövetkezetbe, adjatok munkát!“ — kiabálták. Mit tehettem? Tíz embert is küldtem olyan munkahelyre, ahova egy is elég lett volna. Csak azért, hogy megnyugtassam a tagtársakat. Persze ez a módszer kedvezőtlenül hatott a személyi jövedelem alakulására. Tehát újabb elégedetlenséghez vezetett. Ez azonban már csak mint T izenhatan kezdtük... sómat nem voltam képes a mi oldalunkra állítani. S a gazdák egy része eldugta előlünk a gabonát és a jószágot, amikor a beadásról volt sző. Funkcionárius voltam, de nem egyszer én ültem a gépállom'ásról kölcsönzött traktorra csak azért, hogy a munka űgy-ahogy menjen ... Michálik Szilveszter 1954-től 58-ig volt szövetkezeti elnök. — Nehéz időszak volt ez is — emlékezik —, de már eredményekkel, bíztató jelenségekkel telítve. Időközben a tagság létszáma is megsokszorozódott. Győzelem a nehézségek felett Less Tibor alapítőtag is a nehézségek jegyében jellemezte az első éveket. Gépek hiányában jelentős fizikai erőt kellett kifejteni a föld munkásának ahhoz, hogy némi eredmény szülessen. Kitartás, óriási akarat kellett a családos embernek ahhoz, hogy hű maradjon a röghöz, s ne meneküljön az iparba. Az első években bizony a munkaegységekre szűkén mértek, s olykor hónapok teltek el fizetés nélkül. Less elvtárs volt a szövetkezet első traktorosa. Ezerkilencszázötvennégy ben a gazdaság már saját traktorral rendelkezett. Ötvenhatban pedig beszereztek egy teherautót is. Hogy miként alakultak az események? — az idős férfi erről is beszél: — A szövetkezet taglétszáma a kezdett nehézségek ellenére is aránylag gyorsan növekedett. Ezerkilencszázötvennyolcban — képletesen mondva emlék kísért bennünket. S szinte hihetetlennek tűnik az a sok buktató, amelyen keresztül mentünk, és az a sok probléma, amit az évek folyamán sikeresen megoldottunk. Horná Kráfovában a fordulat éveként ezerkilencszázhatvanat emlegetik. Less elvtárs, mármint a szövetkezet elnöke egyengette a gazdaság fejlődésének útját. Az eredmények arról tanúskodnak, hogy sikeresen. A helyzet lényeges javulását nem tekinti csupán a maga érdemének. Nagyon helyesen, azzal magyarázza a fordulatot, hogy a vezetőség okult saját hibáiból, hasznosította a gazdaság irányításában és a munkaszervezésben az élenjáró szövetkezetek tapasztalatait és a tagság is mindjobban tudatosította: jóléte, boldogulása a szövetkezet gazdagodásának a függvénye. A szövetkezet három alapítótagjával Less Tibor nemrég épült házában beszélgettem. A múlt felelevenítése mellett nagyon jó volt hallani a sokat tapasztalt férfiak véleményét a jelenlegi helyzetről és az egyesült szövetkezet fejlesztésének távlatáról. Büszkék a sokmillió értéket termelő szövetkezetre. Nem firtatják, hogy személy szerint kit illet a „babér'1. Nem kívánják azt sem, hogy a fiatalok dicshimnuszt zengjenek róluk, az alapok lerakóiról. Azt azonban szívből óhajtják, hogy az új generáció, a tudományos-műszaki vívmányok céltudatos kihasználásával, a termelés szüntelen korszerűsítése nyomán, öregbítse az egyesült szövetkezet jó hírnevét. Kalita Gábor
