Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-12 / 2. szám

у ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦$» ♦♦♦♦♦♦ ♦♦♦ «*« ♦> ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦> ♦> *> ♦> ♦> <♦ *> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ❖ ♦> ❖ ❖ ❖ ♦> ♦> *> *> ❖ ♦: Készüljünk fel Sokan még ma is úgy véle­kednek, hogy a kikelt csibe jó, vagy gyenge minősége kizáró­lag a baromfikeltető üzem di­csősége, illetve hibája. A leg­jobb keltetési technológia be­tartásával sem lehet a gyenge vitalitásű, rosszul és szaksze­rűtlenül táplált szülőktől szár­mazó, vagy helytelenül kezelt, tárolt és szállított tenyésztojás­­ból magas kelési százalékú, jó­minőségű naposállatot remélni. Ezért ajánlatos a baromfikelte­tő állomásnak a tenyésztojást szállító gazdaságokkal állan­dóan kapcsolatban állni és az egyes biológiai ellenőrzések lámpázások alkalmával észlelt kiesések okát (befulládás) együttesen keresni, felderíteni. Tapasztalataink szerint azok a farmok tudnak kifogástalan mi­nőségű szaporítóanyagot a ve­vőközönség részére kiadni, ahol a tenyésztojás termelése és a keltetés irányítása egykézben összpontosul. Ahhoz, hogy a keltetés és a nevelés eredmé­nye kedvezően alakuljon, idejé­ben fel kell készülni a tenyész­tojás termelési idényére. ■ 1. A tenyészállomány ki­alakítása: Jő minőségű tenyész­tojást csak teljesen egészséges, életerős fejlődésű állománytól várhatunk. A keltetési idény előtt ajánlatos még egyszer át­vizsgálni az egyes tenyésztör­­zseket, fokozott gondossággal meggyőződni arról, hogy nem alakul-e ki a kakasok beosztá­sával bel- vagy rokontenyésztés, illetve elegendő számú kakas áll-e rendelkezésére a bizton­ságos termékenyítéshez. Általá­ban a február—március hónap­ban kelt életerős csibék szolgál­ják a tenyészállomány legjobb alapját, mert a keltetés kezde­téig legalább 20—25 db tojást már termeltek, s átlagsúlyuk eléri az 55—58 grammot. Száz tojóhoz 9—10 fiatal kakast osz­­szunk be. A nagyobb kakaslét­szám ugyanolyan termékenységi problémákat okozhat, mint az igen tág ivararány. Ajánlatos a nagyobb létszámú tenyészállo­­mánnyal rendelkező telepeken néhány tartalék kakas tartásá­ról gondoskodni, hogy az eset­leges menetközbeni vesztesége­ket, kieséseket zavartalanul pótolni lehessen. Több ezer te­nyészállat elhelyezésére épített istállót — az állomány jobb el­látása, ellenőrzése és állat­egészségügyi óvóintézkedések megtétele érdekében — ajánla­tos válaszfalak közbeiktatásával úgy kisebb egységekre osztani, hogy egy-egy istállórészben 1000 darab tyúkfélénél több ne tartózkodjon. A tenyésztojás termelési idény alatt rendszeresen ellen­őrizzük állományunkat s legki­sebb rendellenesség észlelése­kor azonnal keressük az orvos­lás lehetőségét. A folyamatosan tartós tojástermeléssel, vala­mint a tollazat kicserélésének időszakában csökken a tojások termelékenysége, vitalitása, romlik a kelési eredmény. Mi­vel az intenzív tojástermelés túlságosan igénybe veszi a tojó szervezetét, a folyamatos és jó­minőségű tenyésztojás biztosí­tása érdekében — különösen azon gazdaságok esetében, ahol egész éven át foglalkoznak kel­tetéssel — ajánlatos 8—9 hóna­ponként új tenyészállomány be­állításáról gondoskodni. ■ 2. Tenyészállatok istálló­zása: A tenyésztojást termelő állatok szakszerű elhelyezése hatványozott feladatot ad a te­nyésztőnek. Tiszta levegőjű, op­timális teremhőmérsékletű épü­letben produkálják a tyúkok tojáshozamuk maximumát. Gon­dolnunk kell arra is, hogy a te­nyésztojás úgy a tartósan me­leg helyiségben, mint a hideg istállóban minőség romlásnak van kitéve. A tojóház egészsé­ges levegőeseréjét huzatmentes szellőztetéssel, vagy megfele­lően méretezett ventillációval oldhatjuk meg. Akkor ideális a tojóház levegőállítása, ha órán­ként — élősúly kilogrammra számítva — 4 m3 levegő szállí­tására képes ventillátorok mű­ködnek, amelyek kb +20 C fo­kos külső hőmérséklet esetében az istállóban tartózkodó tojók magasságában másodpercen­ként a kívánt 0,2 m-es levegő mozgást biztosítják. A téli idő­szakban történő zavartalan to­jástermelés érdekében légbe­­fúvós olajkályha üzemelésével kell az ideális teremhőmérsék­letről gondoskodni. A tenyész­állatok 13—18 C fok hőmérsék­letű istállóban érzik legjobban magukat, amikor a terem rela­tív páratartalma sem lépi túl a 60—70 százalékos határértéket. A kedvező és hatásos légcsere megteremtése érdekében, idő­közönként az elszívó faliventil­látorok bekapcsolásával a szennyezett levegő eltávolításá­ra gondunk legyen. Tenyészbaromfi tartása ese­tében is vitatni lehet a szabad­ban tartózkodás előnyeit és hát­rányait. Régebben a tyúkok rendelkezést bocsátott kifutó a természetszerű tartás alap­feltétele volt. Az edzettség az egészséges életfunkció ténye­zőjét szolgálta a friss zöldet nyújtó istálló kprnyéke, ahol a baromfi szorgalmas élelemke­resőkészsége, eleség megtaka­rításul is szolgált, s egyúttal a közvetlen napfény D-vitamint termelő hatást fejtett ki. A gya­korlat beigazolta, hogy a tyúk­féle szabadtartás esetében sem megy istállójától 40—50 méter­nél távolabb, tehát az általa használt kifutóteret rövid idő alatt kopárrá teszi, ugyanakkor a talaj melegágya lehet a bak­tériumos és parazitás mikroor­ganizmusoknak. Ma már a táp­­takarmányokkal és olcsón be­szerezhető vitaminkészítmé­nyekkel zavartalanul pótolni tudjuk tenyészállataink szük­ségletét s helyes istállózási technológia kialakításával a termékeny tojás sem marad el. Tenyészállataink egészséges el­helyezésének egyik feltétele a mélyalmos tartás, ami azt je­lenti, hogy a trágya az alom­mal keveredve huzamosabb ideig szigetelőrétegként szolgál az istálló padozata felett. Mély­alom készítéséhez legjobban megfelel a kevés port tartalma­zó faforgács, a kifogástalan mi­nőségű — penészmentes — szalmaszecska és a hibridüzem­ből származó összezúzott kuko­ricacsutka. Az alom 10—15 cm vastag legyen, amit aztán a szennyeződéstől függően ese­tenként felül kell szórni. Télen inkább jelentkező alomnedvese­dés leküzdése és a mélyalom jó minőségének megtartása érde­kében keverjünk az alomba me­­szet, vagy szuperfoszfátot. Az ülőrúd csak akkor szol­gálja a tyúkok kényelmes pihe­nését, ha az félgömbölyűre fa­ragott és 5—7 cm szélességű. Az ülőrúdsorok egmáshoz 40— 45 cm távolságra legyenek. Az istálló levegőjének tisztasága és a munkaerő megtakarítás szem­pontjából egyre jobban terjed az ülőrudak alá épített trágya­akna használata. Az ülőrudakat a 25—30 mm lyukbőségű — fe­szesen kihúzott — dróthálóke­ret fölé helyezik, ami elzárja a 60—70 cm mélységű trágya­aknát az állatok elől. Az ülő­rudak fölött termelt trágya eb­ben a gyűjtőaknában halmozó­dik fel, aminek kitakarításáról évente egy-két esetben kell csak gondoskodni. A összegyű­lendő trágya nedvességmegkö­tésére és szagtalanítására szu­perfoszfátot használjunk. A- mennyiben nyáron a trágyában légylárvákat észlelünk — kellő óvatossággal — kontakt méreg­gel kezeljük azt. A tenyészállatok etetőedény szükségletét és elhelyezését úgy méretezzük, hogy egy-egy állat Rodejlend fajtájú baromficsoport Látka Štefan tenyészetéből (Žilina). A rodejlend a tyúkok legrégibb kultűrfajtája, amelyet a kosin és a vörösesbarna maláji fajta keresztezésével alakí­tottak ki az USA Rhode Island államában 1846 táján. Mivel zord és nedves éghajlati viszonyok között nemesíttették ki, nagy ellenálló- és alkalmazkodási képességgel rendelkezik. Az egész világon elterjedt, s tojáshozamban egyenértékű a leghorn fajtával. —к— • ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> »> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ❖ ♦> *> ❖ ♦$ 7 kialakítása állatokat szembetűnően színes lábgyű­­rűvel, vagy szárnyjelzővel jelöljük meg. A tojások kifogástalan termékeny­ségét 5—6 tojóhoz beosztott egy-egy életerős, tenyészérett gácsérral bizto­síthatjuk. A vízi kifutón tartózkodó tenyészállatok mindig termékenyebb tojást termelnek, mint vízfelületet nélkülöző társaik. Ezért az ivararány beállításánál erre is legyünk tekintet­tel s télen míg a vízfelületet jég fedi, illetve ha az állatok még mestersége­sen létesített tocsogókban sem tartóz­kodhatnak, a tojások jobb termékeny­sége érdekében 10—15 százalékkal több gácsér beosztásáról gondoskod­junk. A kiválogatásra kerülő tenyészálla­tokat egyedenkint vegyük kézbe és vizsgáljuk meg. Mivel a kacsák na­gyon ideges magatartást tanúsítanak, a bírálatot kellő óvatossággal, kímé­letesen kell végrehajtani. Az istálló kibúvónyílása elé dróthálóból készí­tett befogóketrecet helyezzünk, ami­ből az óvatosan beterelt állatokat tö­rődéstől mentesen, szárnyaiknál fogva kiemelhetjük. Tojók válogatásánál vizsgálni kell a fej állását, a test arányos alakulá­sát, kondíciót, (testi felépítettséget, izmoltságot, tojóhas alakulását), tol­lazatot és a szárnyak testhez simulá­­sát. Különös szakértelemmel kell vizs­gálni a kloakát, aminek széles, tág állásából és nedves állapotából hozzá­vetőlegesen megítélhető, hogy a ka­csa megkezdte-e már a tojástermelést. Az arányos testalkatú, széles, mély és rugalmas tojóhasú, jó kondícióban ta­lált tojó, — amelyik fürge mozgásával és élénk, csillogó, barátságos tekinte­tével egészségi állapotát is jónak bi­zonyítja, — kívánjuk meg a széles (tág) lábállást. Tojástermelésbe kezdő állatok bőre finom tapintású, rugal­mas, elzsírosodástől mentes legyen. A jő tojótípusú kacsa feje fajtajelle­gének megfelelően alakuljon, ne le­gyen túlságosan finom, vagy vastag, durva rajzolatú. A beesett, bágyadt szemű, sovány vagy elzsírosodott kondíciójú, törzstől elálló laza — kicsavarodott — szárny­tollazatú, szűk vagy X lábálíású, me­rev, keménytapintású hasfalakkal ren­delkező tojót selejtezzük ki és vágó­állatként értékesítsük. Gácsérok esetében is hasonló szem­pontok szerint kell a bírálatot elvé­gezni, azonban arra fokozott gond fordítandó, hogy testméretük, súlyuk arányos legyen a tojókéval. Kedvezőb­ben alakul a tojások termékenysége, ha az elsőéves tojókhoz 2—3 hónap­pal idősebb gácsérokat osztunk be. Kiválogatásuknál törekedjünk arra, hogy megfelelő izmoltságú, élénk vér­mérsékletű, arányos testformájú, szé­les lábállású hímek kerüljenek a törzsállományba. Nagy szakértelemmel végezzük el a gácsérok kiválogatását, mert csak ki­fogástalan kondícióban lévő, tökélete­sen kifejlődött, teljesen egészséges apaállatoktól remélhetünk jó tojás­­termékenyülést, életerős, kifogástalan vitalitásű utódokat. A hím állatokból 10—15 százalékkal többet válogassunk ki, hogy az esetleges menetközbeni kieséseket, selejtezéseket, könnyű­szerrel pótolhassuk. —kér— (pecsenyecsirkének általában a vágni való, legalább 7—8 hetes csirkét tekintjük, rántani való csirke a kisebb vágócsirke, kb. 1 kg körüli súlyig. Húscsirkén a hústípusú fajták csirkéit, jelenleg főleg a húshibrideket értjük. Az angol—amerikai eredetű broiler (ejtsd: brojler) elneve­zés a nyugati értelmezés szerint a fiatalabb korú vágócsirkét jelenti, kb. 1,60—1,80 kg súlyhatárig. Az ennél nagyobb csir­két nevezik fryernek (ejtsd: frejer). A fryer csirke korhatára kb. 14—16 hőt, súlya a 3 kg-ot is elérheti. A húscsirkét, majd a húshibridet a második világháborút követő években az Egye­sült Államokban kezdték tenyészteni. Az alapanyagok részben kettőshasznosítású fajták (pl. new-hampshire, plymouth rock), részben nehéztestű hústípusú fajták és viadorok voltak (pl. vörös cornish). A negyvenes évek végén Vantress cornish ka­kas és new-hampshire keresztezése révén értek el olyan sike­reket, hogy a fajtatiszta hústípusú és kettőshasznosítású fajták az USA-ban kezdtek kiszorulni a piacról. Az 1965-ös adatok Vigyázat, hibridcsirke! szerint 9 hétre 5 fontnál is nagyobb (5 font = 2,25 kg) súlyt értek el és alig több mint 2 font takarmányból 1 font élősúlyt állítottak elő a legjobb cégek hibridjeivel. Húshibrid alatt célirányosan keresztezett végterméket ér­tünk. Általában két vagy három fajta, illetve vonal kereszte­zéséből állítják elő. A mai hibrideknél az alapvonalak fajta­jellege annyira kevert, hogy nehéz eldönteni, mikor beszélhe­tünk vonal- és mikor fajtakeresztezésről. Egyes tenyésztők keresztezésekből kiindulva számos új vonalat szintetizáltak. A világviszonylatban jól ismert húshibrid apai vonalak jelle­gükben mind a cornish fajtára emlékeztetnek, amilyen cornisli eredetileg 20—30 évvel ezelőtt nem volt. Ilyenek ma ä Vantress, a Ledbrest, a Peterson, a White Mountain, az Indian River és még számos apai vonal. Ezek egymástól többé-kevésbé jól megkülönböztethetők főleg kisebb küllem! eltérések alap­ján. Az anyavonalak nagyrészt küllemileg eltérő white rock-ok (ejtsd: vejt rok). Ilyenek az Arbor Acres 50, a Pilch, a Hub­bard, a Thompson és a legtöbb anyai vonal. A hibrid húscsirke világszerte hódít, és lassan a nagyüzem kizárólagos típusa lesz nálunk is. A húshibrid csirke számos előnyös tulajdonságán túlmenőleg (életképesség, hústermelő képesség) a tenyésztésnek ezen formája rendkívül gazdaságos. A módszer lehetőséget ad arra, hogy igen kisszámú, nagyon megválogatott törzsállományból (dédszülők, nagyszülők) rend­kívül nagy létszámú végterméket állítsunk elő. így például az anyai vonalon egy nagyszülő apaállatnak (10 beosztott tyúkot számolva) 200 anyaállat utóda lehet és ezektől 20 ezer vég­termék! A hibridcsirke végtermék nem szaporítható tovább! Tovább­­szaporítás esetén a tulajdonságok haladására és a tulajdonsá­gok kedvezőtlen kombinációjára számíthatunk. Általában a hibridek apa- és anyaállatai is a legtöbb esetben már keresz­­tezettek, ezért ezek sem szaporíthatók tovább. Ez a biológiai törvényszerűség a tenyésztő érdekét is szolgálja, és éppen ezért egyes hibridek előállításakor a tenyésztők a keresztezés! kombinációkat a lehetőség határáig fokozzák. Ez a tendencia különösképpen észlelhető a kapitalista államokban, főleg az amerikai tenyésztőknél. —k— ф Brazíliában három személy kórházi ápolásra szorult, mert nem tudtak megegyezni abban, hogy a fekete tollú tyúk tojá­sának sárgája sötétebb-e, mint a fehér tollúé. ф Oj világrekord! Két sze­mély kell a produkcióhoz: az egyik eldobja a tojást, a másik elkapja úgy, hogy ne törjön el. Ausztráliában egy krikett-klub két tagjának új világrekordja körülbelül 80 méter. ф Egy frissen rakott tojás hőmérséklete 40,2 C fok. i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents