Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-30 / 13. szám
12 SZABAD FÖLDMŰVES 1974. március 30. A tudományos-műszaki ismeretbázis igénybevételével Többet, jobbat - kisebb költséggel I Pártunk XIV. kongresszusa az ötéves tervidőszakban a mezőgazdaság számára azt az alapvető feladatot tűzte ki, hogy a bruttó termelést évente átlagosan 3, az árutermelést pedig 5,2 százalékkal növelje. Ez az ötéves terv egész időszakára a bruttó termelés 15 és az árutermelés 21 százalékos emelkedésének felel meg. E feladaton belül a kongresszus külön rámutatott azokra az alapvető részfeladatokra, melyek a kijelölt növekedési program tartó pilléreit alkotják. Ezek a földalappal való gazdálkodás javítás^ a szemesek problémájának a megoldása, a szarvasmarha tenyésztés mennyiségi és minőségi — és főleg minőségi — fejlesztése, az eddigi költségek kihasználási hatékonyságának az emelése, a lemaradó ágazatok fölfejlesztése és a szocialista munkamegosztás valamint a szakmai szakosítás elmélyítésével elért termelékenység növelése. Járásunk politikai és gazdasági szervei az ötéves tervidőszak eddig eltelt három éve során minden erőforrást felkutattak és szervezetten arra összpontosítottak, hogy járásunk — egyrészt az alapvető termelési növekedési ütemet túlszárnyalja; — másrészt, hogy azokban az ágazatokban, melyek lényegében az egész termelésnövekedést befolyásolják, vagyis a szemes-termelésben és a szarvasmarhatenyésztésben lényegesen meggyorsítsák mind a termelés emelkedését, mind pedig a termelési hatékonyság fokozását. A SÚLYPONTI FELADATOK közé az elmúlt Időszakban mind üzemi, mind össztársadalmi okokból egy további feladat is felzárkózott, éspedig a cukorrépa kérdése. Alapjában véve az ötéves terv nagyobbik fele mögöttünk van és az elmúlt három esztendő mérlege mind üzemi, mind pedig járási szinten már lényegileg arról ad számot, hogy az ötéves terv feladatait, s ezzel a XIV. kongresszus célkitűzéseit mennyire teljesítettük. A mezőgazdasági igazgatóság által Irányított üzemek szintjén a bruttó termelés összértéke 1973-ban 988 millió 959 ezer korona volt. Ez az 1970. évi 827 millió 727 ezer koronával szemben 119,47 százalékot képvisel, vagyis 4,7 százalékkal többet mint amennyit e kongresszusi Irányelvek az ötödik ötéves tervidőszakára előirányoztak. Átlagos évközi növekedéssel kifejezve a számok azt mutatják, hogy a növekedés üteme a kijelölt évi 3 százalékával szemben annak több mint kétszeresére, vagyis 6,49 százalékra emelkedett! Az elért fejlesztési ütem megtartása és további fokozása érdekében nélkülözhetetlenül szükséges, hogy minél pontosabban ismerjük azokat a tényezőket, melyek egyrészt az elért eredményeket lehetővé tették, másrészt azokat, melyek megakadályozták, hogy a növekedés üteme még gyorsabb legyen, annál is inkább, mert az egyes üzemek és különösen az egyes üzemágakon belül néhol száz százalékot is meghaladó eltérések teszik ezt szükségessé. Ami az előttünk álló időszakot illeti, a körülmények megkövetelik, hogy erőinket és forrásainkat továbbra is a szemesek, a cukorrépa, a szarvasmarha-tenyésztés és a tej problémáinak egyre magasabb szinten történő megoldására összpontosítsuk. Ennek érdekében e termelési ágazatok mindegyikét aprölékos elemzés alá kell vennünk, állandóan figyelemmel kísérve a tudományos-műszaki haladást és ennek kapcsán biztosítani a benne elért eredmények következetes alkalmazásét, főleg az üzemek közti eltérő eredmények okainak a feltárását és a gyenge eredmények elhárítását. A KUKORICATERMESZTÉSBEN elsősorban tudatosítani kell, hogy honnan Indultunk, hol tartunk és mik voltak az eddig megtett út jellemzői és tanulságai. Ugyanis 1962-ben a kukorica hektárhozama járási átlagban mindössze 22 mázsa volt, s a sok különböző kipróbált művelési mód ellenére is a kukorica megmaradt tipikusan manufaktura-növénynek, mely üzemszervezési szempontból szinte megoldhatatlan munkacsúcsokat az önköltség szempontjából pedig alacsony jövedelmezőségi szintet eredményezett. Ez a körülmény főleg ha figyelembe vesszük, hogy ezeket az éveket már a búza és az árpa hektárhozamának egyre gyorsuló növekedése, munkáinak egyre tökéletesebb gépesítése és így jövedelmezőségének gyors emelkedése Jellemezte, törvényszerűleg arra vezetett, hogy a kukorica vetésterülete évről-évre csökkent. A stagnálás, illetve az 1970-ig terjedő időszak lassú fejlődésének fő okát abban kell keresnünk, hogy a termelés egyes elemei, a biológiai anyag, a kemizálás, a gépesítés és az utókezelés nem fejlődtek kielégítő, főleg pedig nem azonos ütemben. A lényeges haladás csak az 1969 utáni évek- Ьзп következett be, amikor a SPC 6-os tornán vetőgép alkalmazásával először nyílt lehetőségünk a hektáronkénti egyedszám ellenőrzött szabályozására, figyelembe véve a fajtaigényeket, továbbá — hozzáférhetővé váltak a nagy hozamképességű hibridek; — megoldódott a kukorica vegyszeres gyomvédelme ős a talaj fertőtlenítése; — a kukorica-adapterek alkalmazásával megnyílt a gépi betakarítás lehetősége; — a szárítással pedig nagyrészben megoldódott az a szükséges utókezelés, mely a kukorica veszteségmentes tárolását lehetővé teszi. A technológiában eme lejátszódó változások gyökeresen átformálták a kukorica üzemen belüli szerepét, közgazdasági befolyását és mindazon kö.rülményeket, melyek korábban a kukorica üzemi helyzetét meghatározták. A kukorica termesztésben az elmúlt három-négy év folyamán lejátszódott forradalmi változás, egyben a paraszti életforma progresszív megváltozásának folyamata is volt! Azzal, hogy az élőmunka ráfordítás lényegében a gépkiszolgálásra és a szállítási munkára korlátozódott, s ezzel egyidőben a hektárhozamok is gyorsan emelkedtek, a kukorica a „szükséges rossz“ kategóriából mezőgazdasági üzemeinkben a közgazdasági tartópillér élvonalába lépett, ami nemcsak lehetővé, hanem egyben szükségessé tette a vetésterület bővítését. Például 1962-ben 13170 hektáron 22 mázsa hektárhozam mellett 2897 vagon kukorica termett. Ezzel szemben az 1973-as aszályos esztendőben 9324 hektáron 50,7 mázsa hektárhozamot értünk el! Ezen Járási átlag mögött 33-tól csaknem 80 mázsáig terjedő szóródás húzódik meg. Igaz, hogy e százszázaléknál Is nagyobb eltérés — egyrészt természeti tényezők, — főleg a talajviszonyok különbségeiből ered. A hazat és a jugoszláv hibridek között járási átlagban 10 mázsás eltérés mutatkozott. Annak folytán, hogy a vetést aránylag kisteljesítményű SPC 6-os vetőgéppekkel kellett végeznünk — s így a vetési Idő az optimális hét nap helyett 14, sőt kedvezőtlen Időjárás esetén 21 napig is elhúzódik — a mag nagyobbik része akkor került a talajba, amikor a drótférgek már ritkítják az egyedeket, a tapasztalat szerint ebből kifolyólag 8—12 mázsa hozamcsökkenés is keletkezik. Az is igaz, hogy a kukorica öntözésének a módja a tenyészidő előrehaladottabb szakaszában megoldatlan. A vegyszereknél is figyelembe kell venni az utónövény érdekeit. A betakar!* tógépek műszakilag tökéletlenek, s nagy veszteséggel dolgoznak — különösen a nem kielégítő szálszilárdságú és megdőlésre hajlamos kukorica fajtáknál. AZ OBJEKTÍV TÉNYEZŐKET a munkaszervezésnél messzemenőleg figyelembe vettük. Évről-évre maximális erőfeszítést teszünk a fajta öszszetétel javítására. Nem kevés munkát kellett beléhelyezni abba míg üzemi kísérletek keretében felmértük és leellenőriztük, hogy az egyes hibridek a járás konkrét feltételei között milyen hozamokat nyújthatnak. Az, hogy a jugoszláv hibridek részaránya 1973-ban 44 százalékot eredményezett, csak igen nagy erőfeszítések árán volt kivitelezhető. Két éven keresztül 1000, illetve 1500 hektár terjedelemben ténylegesen ipari módszerekkel történő kukoricatermesxtóst végeztünk járásunkban, hogy ezzel megteremtsük a kellő szemléletet és a szakmai ismeretbázist. Legfőbb pártós állami szerveink segítségével folyamatban van 10 olyan komplex gépsor beszerzése, mely 8000 hektáron biztosítja a korszerű komplex kukoricatermesztést. Megtettük az előkészületeket a modern monokultúrás kukoricatermesztés megszervezésére járásunkban. Mindezen intézkedések persze önmagukban nem oldják meg a feladatot. Azokat a tartalékokat, melyek az alapvető agrotechnikában, a tápanyagellátásban és annak helyes alkalmazásában, a szakszerű kemizálásban, az optimális egyedszám biztosításában, az öntözéseknek legalább a tenyészidő kezdeti szakaszában történő maradéktalan kihasználásában, az ütőképes betakarítási munkák megszervezésében és a szakszerű utókezelésben vannak, azt elsősorban az üzemvezetés szintjén kell feltárni és megoldani. A vázolt időszak fejlődése megmutatta, hogy: — a kukorica az a növény, melyben a szemes probléma megoldásának a legnagyobb tartalékai vannak; — melyeknél rendelkezésünkre állnak a modern, iparszerű termelés egyes elemei; — ezek hatékonysága azonban csak akkor érvényesülhet teljes egészében ha közöttük optimális összhang áll fenn; — s az szükségessé teszi az egész termelési folyamatot zárt termelési rendszerré szervezni és a kemizálás maradéktalan kihasználása érdekében a kukorica termesztést önálló, monokultúrás üzemággá fejleszteni. Tudatosítanunk kell, hogy a kukoricatermesztés nemcsak Uzemtani, de egyben igen nagy politikai-társadalmi háttérrel rendelkező probléma is, ahol minden siker vagy sikertelenség a közgazdasági következmények mellett egyben politikai siker, vagy sikertelenség is, tehát munkánknak a fokmérője. A MÁSIK FONTOS TERMELÉSI ÁG A CUKORRÉPA A cukorrépa termesztés területén egyrészt az össztársadalmi érdekek következtében a járásunkkal szemben támasztott igények növekednek, másrészt e növény ipari módszerekkel történő termesztésének elemei még nem képeznek összefüggő rendszert, vagy legalábbis járásunkban ezt még nem tudtuk azzá fejleszteni. Ez azzal a következménnyel jár, hogy még aránylag mindig magas a termesztéssel járó munkaráfordítás a cukorrépa még mindig munkaerők tartalékolását teszi szükségessé, azokban a munkaszakaszokban viszont ahol a gépesítés lényegében már megtörtént — mint például a betakarításban — egyrészt igen nagyok a veszteségek, másrészt alacsonyfokú a szállítókapacitás kihasználása. Ha szemügyre vesszük az 1960 óta eltelt időszak adatait a terület 1970-ig 3000 hektár körül ingadozott, azóta egyre bővül, s 1973-ban már 4153 hektárt tett ki. A hektárhozamokban ilyen fejlődésről nem lehet beszélni. Az első jelentős hozamnövekedés az öntözés bekapcsolásával jelentkezett, így 1986-ban a járási átlag 439 mázsa volt, az 1962-es 220 mázsával szemben. Azéta e?t a szintet csak 1972-ben sikerült megközelíteni, amikor a járási átlag 3840 hektármi 417,4 mázsa volt. A hozamok évközi — de még inkább az üzemek közti — ingadozása legfőképp pedig az a körülmény, hogy sokszor éppen azok az üzemek érték el a leggyengébb eredményeket, melyek a gabonában az élvonalhoz tartoznak! Ez azt mutatja, hogy ez a növény, noha nehezen feltárható, de igen nagy tartalékokat rejt, kezdve az agrotechnikától, a vetőmagon, a vetési módon, a tápanyagellátáson, a kemtzéláson, az öntözésen keresztül a betakarításig és az elszállításig. A TARTALÉKOK LEGJELLEMZŐBB VONÁSA hogy mindegyiknél az emberi tényező játssza a tőszerepet. Az a körülmény, hogy a Dobrovlcká „A“ 75—84 százalékig és a Slovmona is (mind a csomagolt, mind a csomagolatlan változatában) csak 97 százalékig menően egycsírás, és hogy az SPC 0-os vetőgéppel . való vetésnél nem tudunk egyenletesen elosztott optimális számot biztosítani, ez szükségessé teszi a kapálás beavatkozását annál is inkább, mert a gyomtalanításhoz szükséges átlagos 0 kg BUREX igen sokszor nem áll rendelkezésünkre. Tapasztalat szerint a hozamok már a kapálásnál helyrehozhatatlan csapást szenvednek, mivel az egyedszám az optimális szint alá süllyed! Ezt továbbá bonyolítja, hogy a rendkívül nagy vízigényt vagy nem tudjuk kielégíteni, vagy nem is használjuk fel a hozzá rendelkezésre álló öntözőműveket teljes mértékben. Ugyancsak emberi tényező — a szakmai tudáa és a politikai öntndat, az elkötelezettség — lép előtérbe a betakarítás szakaszán is, ahol a 30 százalékig terjedő veszteségek nagymértékben ezekkel a tényezőkkel függenek össze. A hektárhozamok ugyanis 168 mázsától 525 mázsáig váltakoznak! A kép még bonyolultabb ha egyidejűleg azt Is megnézzük milyen talajviszonyokon gazdálkodó üzemek maradtak 200 mázsa alatt és melyek lépték túl a 400, sőt az 500 mázsát is. Még ha figyelembe vesszük is az objektív tényezőket, ezt az állapotot fenntartani tovább nem lehet. A cukorrépára már idén ugyanolyan gondot kell fordítani, mint azt az előző években a bűzára, majd pedig a kukoricára fordítottunk, mely figyelem nem is maradt eredmények nélkül. MIBEN LATOM A KIBONTAKOZÁS ÜTJAT? Először is olyan magágyat kall a cukurépa alá készíteni mint azt a 400—500 mázsát elérő gazdaságainkban tették. A tápanyagellátásban biztosítani kell minimálisan a 400—420 kg tissta tápanyagot hektáronként. Az egyedszám nem lehet alacsonyabb 80, illetve öntözéses viszonyok között 90 ezernél hektáronként, s ezt a tenyészidő egész tartamán meg kell őriznünk! Ahol van öntözőrendszer, azt következetesen és maradéktalanul ki kell használni. Tovább kell tökéletesítenünk a betakarítási gáplépcsőt és maximális figyelmet kell fordítani egyrészt a gépkezelők szakmai nevelésére, a gépkiszolgálás tökéletesítésére, másrészt a betakarító és szállító kapacitások egybehangoláséra. Következetesen ragaszkodni kell az átvételi harmonogramok minél pontosabb betartásához, igényesnek kell lennünk a cukorgyárral, és önmagunkkal szemben. Emelni kell az egyes táblák hozamaiért való személyes felelősséget és anyagi ésdekaltcéget. A SZARVASMARHATENYÉSZTÉS SZAKASZÁN te állomány biológiai színvonalénak' és a tejtermelés további javításának lehetőségeit és módjait, kijelölve a soronkövetkező Időszak errevonatkozó politikai szervezési programját maradéktalanul teljesítenünk kell. A kérdéskomplexum megközelítésénél két alapvető szempontból kell kiindulnunk. Egyrészt: mindent meg kell tenni az elfogadott biológiai program teljesítésének biztosítása és a farmok modernizálási ütemének gyorsítása, másrészt a jelenlegi állomány-összetétel és állományszint, valamint istállózási feltétel mellett is igen jelentős tartalékaink vannak, főleg azoknál a gazdaságoknál, melyek járási szint alatt termelnek, de azoknál is, melyek ezt túlhaladják. Ha a kukorica és a cukorrépa esetében kiemeltem az emberi tényezőket és a politika szervezési munka jelentőségét, ekkor ez a szarvasmarha-tenyésztés vagyis a tejtermelés szakaszán hatványozott mértékben érvénye«! Vajon nem ebben a tényezőben kell-e keresnünk annak magyarázatát, hogy ugyanazon istállóban két szomszédos stand között vagy két szomszédos istálló között — nem is beszélve a szomszédos üzemek közti nagyfokú különbségről — nemcsak a tisztaság, a rend, a higiénia, a munkaszervezés, a munkakörnyezet, hanem főleg a termelés és annak önköltsége szempontjából óriási eltérések állnak fenn. Míg egyrészt el kell Ismerni, hogy a ténylegesen gyökeres változásokat csak a biológiai program megvalósítása és az új beruházások és a korszerűsítési beavatkozások biztosíthatják, másrészt tudatosítanunk kell, hogy azokban az üzemekben sem állhatunk meg a jelenlegi szinten, ahol a beruházások egyelőre még késedelmet szenvednek. A járást vezetés minden rendelkezésre álló erőt és eszközt arra összpontosít, hogy ezt az alapvető kérdést minél rövidebb időn belül, minél jobb hatásokkal megoldja. Az adott projekciót kapacitást, beruházási limitet és kivitelező kapacitást arra összpontosítjuk, hogy az istállók és a farmok korszerűsítése, valamennyi egyéb beruházással szemben a lehető legnagyobb előnyt élvezze. Egyben az Is igaz, hogy a megoldás annál jobb és hatékonyabb minél jobban elő van készítve. Amikor eljutottunk annak a felismeréséhez, hogy a tenyésztett szlovák tarka marha szarvasmarhafajtánk biológiailag adott teljesítőképessége előbb-utóbb behatárolja a termelés további növekedését és nem elegendő csupán a takarmányadagok fokozásában keresni a továbbhaladás útját, a fő célunk a hasznosság növelés volt. Az azóta eltelt időszak igen meggyőzően Igazolta, hogy nemcsak a kérdés felvetése volt időszerű és szükséges, de a választott út is. Az 1972. Január 26-án tartott szarvasmarha-tenyésztési szakkonferenciánk határozatai szerint a feketetarka lapály marhával való keresztezés már a múlt év folyamán megindult. Lehnlce (Nagylég) vonalától nyugatra fekvő és a Duna menti üzemekben Csllizköz kivételével. A keresztezés ma már mintegy 9000 darabra terjed ki. A vörös lapálymarhával való keresztezés pedig Trhové Mýto-t (Vásárutat), Okoöot (Ekecset) és Topolníkyt (Nyárasdot) egyharmad részben öleli fel. A jóváhagyott tervnek megfelelően idén a fekete-tarkával valő keresztezés kibővül a Dun. Streda (Dunaszerdahely), Lehnice (Nagylég) közti sávra, beleértve a Hublcei Állami Gazdaság 400 további tehenét is, valamint a Csilizközt. A vörös lapálymarhával .való keresztezés Dvornlky (Udvarnok), Jahodná (Eperjes), Kürt, Dolný Bár (Albár), Hroboiiovo (Allstál) és Padány által behatárolt területtel egészül ki. Ezzel a program kerületi beindítása befejezést nyer. A szarvasmarha probléma mélyebb elemzése azt is feltárta, hogy nem csupán a hasznosság, hanem a munkatermelékenység növelése irányában is halaszthatatlan tennivalóink vannak. Ez tolja előtérbe az istálló kapacitás korszerűsítését és bővítését. A két nagyszabású akció, a keresztezés és a modernizálás mellett ne becsüljük alá a látszólag kisebb horderejű feladatok teljesítését sem, különösen ha olyanokról van szó, mint a borjú elhullások, a fertőző tőgygyulladás, az egészséges Istálló környezet és az alapvető higiénia biztosítása, mindenekelőtt pedig annak igen tárgyilagos és gyors feltárása és orvoslása ami azt okozza, hogy még számos gazdaságunk nem éri el az évi 3500 literes szintet és, hogy üzemeink tejtermelési Intenzitásában az Ismert eltérések fenállnak. Bartos András mérnök, a Dunajská Streda-i IMI vezetője
