Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1974-03-30 / 13. szám

SZABAD FÖLDMŰVES, 1974. március 30 8 Természetvédelmi előadások A Nitrát Honismereti Múzeum, valamint a Nitrát Mezögazadsági Főiskola és a Nitrai Pionírház összefogásával február végén elő­adássorozat indult, amely a termé­szetvédelem problematikájára irá­nyul elsősorban. Az előadássorozat június 6-án zárul. Az előadásokat csütörtöki napon, délután 3 órai kezdettel tartják a Lenin-utca 75-ös számú épületében. Mint azt Jozef Vozár, a honisme­reti múzeum nyitrai igazgatója mondotta: az előadásokat diafil­mek teszik még szemléletesebbé, ráterelve a figyelmet a természet­­védelem jelentőségére és szüksé­gességére. Mértonvölgyi t. Nyugdíjasok klubja Postás a javából Teplan Ferenc már ti* éve szor­galmasan kézbesíti a sajtótermé­keket, köztük a Szabad Földművest is. Mint a Nové Zámky-i (érsekúj­­várí) 10. körzet kézbesítője, jó kedvvel, szívós kitartással végzi dolgát. A kézbesítésen kívül lap­­terjesztő munkát is végez. Kép és szöveg: Bogdány Géza Zenélni több mint •• •• orom Saját erőből zenekart alakítot­tak Lontov (Lontó) községben, még 1971-ben. öt zenerajongó fia­tal látott munkához, nagv lelkese­déssel. A Zenit nevű együttes alig 20 éves vezetője, Török Béla így nyilatkozott a kezdeti nehézségek­­) ről: — Anyagi támogatást jóformán sehonnét se kaptunk. A hangsze­reket, az erősítőket saját erőnkből kellett megvásárolni. Minek kö­szönhető, vhogy még sem adtuk fel a reményt? Elsősorban a lelkese dés, a zenerajongás istápolt mind­annyiunkat. Egy évvel ezelőtt figyelt fel rájuk az Ip.‘ Sokolec-i (ipolyszakállasi) Efsz vezetősége, sőt anyagi támo­gatást is nyújtott nekik. így ju­tottak túl a nehézségeken. Megkérdeztem a Zenit néhány tagját, mit jelent számukra a ze­nélés, a dobogóra lépés, a zene­kedvelő közönség vastapsa? Török Béla: Egy zenésznek, aki igazán szereti a zenét, attól na gyobb öröme nem lehet, ha zenél­het. Zsákovics László. Elkezdtem, aztán abbahagyni már nem lehe­tett. Kaszmár László: Bosszantó, ha nem úgy jön ki a lépés, ahogy sze­retnénk. Milyen rendezvényeken lépnek fel? Csaknem minden szombat és vasárnap a klubdélutánokon, tea- I, esteken, táncmulatságokon. Varga Gábor, D. Semerovce (Alsószemeréd) Mér több mint egy éve működik Luöenecen (Losoncon) a nyugdíja­sok klubja. Védnökük a Pofana üzemi klubja, amely ingyenesen rendelkezésre bocsátotta helyisé­gét, hogy a nőnap alkalmából ün­nepélyt rendezhessenek, köszöntve a nyugdíjasok klubja nőtagjait. Ezt a nemes gesztust a nyugdíjasok 400 óra társadalmi munka vállalá­sával viszonozták. Az ünnepség résztvevőit az út­törőcsapat tagjai énekszámokkal, szavalatokkal és saját készítésű ajándéktárgyakkal lepték meg. Vé­gül a nyugdíjasok szavaló-, ének­és zenecsoportja szórakoztatta a jelenlevőket, együtt énekelve a szebbnél-szebb népdalokat. Kovács Lajos, nyugdíjas A csillagászat népszerűsítői A Nové Zámky-i (Érsekújvárt) Művelődési Központ dicséretére legyen mondva: kellőképpen tudatosítják dolgozói, mily nagy jelen­tőséggel bír a CSKP és az SZLKP KB 1973. júliusi plénuma, az ifjúság nevelésére vonatkozóan. Ennek érdekében helyezte előtérbe a csil­lagászati témakörű népi akadémiák megszervezését, valamint mű­ködtetését. Előadókat a Hurbanovoi Csillagvizsgáló biztosít a járás nyolc községébe. A csillagászati jellegű előadások nagy népszerűségnek örvendenek Milanovcében (Nagykéren), Kamenínben (Kéménden), Pózban, Nové Zámky-ban, Sturovoban, Vei. Lovcében (Nagylóton), Svodinban (Sző­­gyénben), Dolný Óhajon, Podhajskán, Bajtavában (Bajtán), M. Ko­­sihy-ben (Kiskesziben) és másutt. Ezeknek a rendkívül érdekes előadásoknak a hatására csillagá­szati körök alakultak, főleg az iskolákban. A legaktívabbak: a palári­­kovoi és a pozbai. A járási művelődési központ a Hurbanovoi Csillagvizsgálóval kar­öltve az SZNP 30. évfordulója tiszteletére szlovákiai méretű versenyt hirdet „Mit tudsz a csillagokról?“ címmel. A verseny célja, hogy népszerűsítse az amatör-csillagászatot és elősegítse az ifjúság világ nézeti nevelését. A vetélkedő a csillagászat történetéből, az űrkuta­tásból és az általános csillagászatból meríti tématárgyát. Kazán Józef • Oj FOGÁSZATI KÖRHÁZ. Már üzemel a Vei. Krtfš-i (nagykürtösi) fogászati kórház, amely mintegy 8 millió korona költségráfordítást igényelt. A kórház doktornői, ápo­lói a mielőbbi üzemelés megkez­dése érdekében 1000 óra társadal­mi munkát végeztek. (Z. L.’j • ÉRDEMES KÍSÉRLETEZNI. A szófiai Szuggesztiológiai Intézetben kidolgozták az idegen nyelvek ta­nításának egy új, kísérleti módsze­rét. Tizenkét személyes csoportok­nak, napi négy órai, szuggesztió alatt végzett oktatás alapján egy hónap alatt megtanítanak 1800 — 2000 szót és az alapvető nyelvtant. Ennyi már elég a köznapi beszéd­hez. A kísérletek meglepően jó eredméniyt hoztak. Eddig 3000 bol­gár és 2000 külföldi vett részt a szokatlan nyelvtanfolyamokon. • NYUGDÍJAS-KLUB. A Nové Zámky-i Nyugdíjasok Klubja nagy látogatottságnak örvend. Kulturált környezet, két tévé-készülék, sok társasjáték, újság, képeslap áll a klubtagok rendelkezésére. A klub­­helyiség bővítése esetén a nagy társalgóban kap helyet a zene­szekrény, a biliárdasztal, s teke­pályát is létesítenek az udvaron. A tél folyamán kétnyelvű előadá­sok hangzottak el, s rendszeresí­tették a tanácsadó napokat. (Gábris I.) • 12 ÉVES EGYETEMI HALLGA­TÓ. A göteborgi egyetem hallgatója mindössze 12 éves, és Svata Lans­­šjnnak hívják. A kisfiú négy éves korában már írt és olvasott, öt éves korában matematikai feladvá­nyokat oldott meg. Az iskolában nem tudtak mit kezdeni vele, mert legalább tíz évvel érettebb volt társainál, így magánúton végezte el az iskolát és tíz éves korában leérettségizett. Jelenleg a kémiai kar hallgatója és a kémián kívül a nukleáris fizika érdekli. Svéden kívül jól beszél angolul, németül és franciául. Szabadidejében éppen úgy játszik, mint a többi gyermek, s szobája falára felírta: Ne hara­gudjatok rám, amiért lusta vagyok! 9 ÉSSZERŰ VADGAZDÄLKODÄS. А Тек. Lužany-i (nagysallói) NIM­ROD vadászegyesület példásan gondoskodik a vadállomány eteté­séről és védelméről. E tevékenysé­gében a helyi efsz vezetősége is segíti. A vadlövési tervet teljesítet­ték. S 38 kőborkutyát, 42 macskát, 1440 varjút, 24 menyétet, 29 rókát és számtalan szarkát Is puskavég­re kaptak. (Abonyi Ferenc) • KÉTFEJŰ GYERMEK. A* indiai hírügynökség közlése szerint két­fejű gyermek született egy bom­­bayi kórházban. Az újszülött kis­lány mindkét fején egy-egy száj. egy-egy orr és egy-egy szempár van. A kórház bejáratát rendőrök védik a kíváncsiak rohama ellen. A csecsemőt mesterségesen táp­lálják. Eletbenmaradási lehetősé­geiről nem közöltek orvosi véle­ményt. TISZTASÁG — EGÉSZSÉG! A Máié Trakany-1 (kistárkányi) lako­sok általában tisztaságszeretők. Vallják a Vöröskereszt helyt szer­vezetének aktivistái, akik rend­szeresen ellenőrzéseket tartanak. Mintegy 100 lakosnak jár a Nép­egészség című havi folyóirat. A vö- I öskeresztesek sokat segítenek a körzeti orvosnak, legutóbb a teta­nusz elleni oltás alkalmával is. (Dobó Gáborné) • ÖTMÉTERES HAL. Óriás ara paimának nevezik a világ legna­gyobb édesvízi halát, amely az Amazonas vizében él. A négy öt méteres hosszúságot is eléri, s jé- % Ízű, fehér, szálkamentes húsa miatt igen kedvelt csemege. A Hamburgi Halászati Kutatóintézet európai meghonosításával kísérletezik. Har­minc fiatal arapaimát hoztak Bra­­ztliéból, hogy hazai körülmények között neveljék fel őket. $ IFJÚSÁGI KLUBOK, a Ver. Krtlš-i járásban nem kevesebb, / mint 22 ifjúsági klub működik. A politikai nevelésben, s a szemlélte­tő agitáciőban jó példát mutat a • selanyi (szelényi), a bušincei L (bussai) és a vrbovkai (ipolyvar- | bói) ifi-klub. Legjobb ifi-klubok közé tartozik a Dolná Strehova-i, a Baňa Doliná-i, valamint a Kosihy nad Ipíom-i (ipolykeszi). [ Bodzsár Gy.) f 19 VADÁSZATI TILALOM 2000-ig. A Kazahsztáni Nemzeti Parkban 2000-ig teljesen betiltották a vadá- c szatot. Az egymillió hektárnyi te­rületen —. amely igen változatos, völgyek, hegyek, sivatag és sztyep- ■ pe váltja egymást — közel száz fajta állat él. köztük kaszál! zer­­gék, vaddisznók, fácánok, peliká­nok. Az intézkedést a vadállomány megőrzése tette szükségessé. . •’ IRÖ-OLVASŐ TALÄLKOZÖ, A ŕ CSEMADOK nitrai járási bizottsá- В gának meghívására író-olvasó ta- i lálkozón vettek részt: Lovicsek Béla és Ozsvald Árpád. Ezekre a {találkozókra Vei. Cetínben (Nagy- ■ cétényben), Nitranyban (Nyitra- | csehiben), Hostovcében (Gesztén) f került sor. Az örömbe azonban \ Íüröm is vegyült — az írók ,nem tudták dedikálni műveiket, mert * azok nem kaphatók, s újabb kiadá- [ saik sincsenek forgalomban. (Motesíky A.) Lehetőség a továbbtanulásra IFJAK, FELNŐTTEK! A Komárnoi Mezőgazdasági Műszaki Középiskola és a Mezőgazdasági Szaktanintézet igazgatósága értesíti a me­zőgazdasági szaktanintézetek végzettjeit (akik 18 éven aluliak!), hogy iskolánkban három év alatt érettségit szerezhetnek. Jelentkezési határidő: 1974. március 31-ig. Ugyanakkor értesítjük a mezőgazdasági, vagy hasonló jellegű üzemek dolgozóit, módot nyújtunk érettségizésre. Számukra az 1974/75-ös tanévben növénytermesztési szak­irányú osztályt nyitunk — itt távúton végezhetik tanul­mányaikat. Feltétel: három évi gyakorlat, valamint az alapiskola elvégzése. (Férfiak a kötelező katonai szolgá­lat letöltése után jelentkezzenek!) Az érdeklődők írásban, vagy személyesen jelentkezhet­nek az iskola igazgatóságánál. A távtanulásra jelentkezés határideje: 1974. április 12. Cím: STREDNÄ POĽNOHOSPODÁRSKA TECHNICKÁ ŠKOLA 945 82 KOMÁRNO Az iskola igazgatósága Értesítés A Sahy-i (Ipolysági) Mezőgazdasági Műszaki Középis­kola értesíti az érdeklődőket, hogy az 1974/75-ös tanévben a következő levelező (távtanuló) tagozaton nyílik lehe­tőség továbbtanulásra: a) alapiskolai végzettséggel és 3-éves termelési gyakor­lattal rendelkezők számára: 1. növénytermesztési-állattenyésztési szak, 5-éves ta­nulmányi idővel, 2. specializált növénytermesztési vagy állattenyésztést szak, 5-éves tanulmányi idővel, b) mezőgazdasági 3-éves szakközépiskolai végzettséggel rendelkezők számára az érettségi kiszélesítésére: 1. 2-éves felépítményi távtanulás általános műveltségű tantárgyakból. Az érdeklődőknek bővebb felvilágosítást az iskola igaz­gatósága nyújt. Jelentkezési határidő: 1974. április 15. Cím: Stredná poľnohospodárska technická škola (mad.) 936 01 Šahy A Kravanyi Szaktanintézet értesíti az érdeklődőket, hogy az 1974—75-ös tan­évre 1974. szeptember 1-től az alább felsorolt sza­kokra (három éves tanulóviszonyba) felvesz olyan fiúkat és lányokat, akik 1974. július 1-ig sikeresen elvégezték a kilencéves iskolát. 1. Kertészeti szak (gyümölcs-, zöldség-, virág­kertészet és részben szőlészet) 2. Szőlészeti szak (pincegazdaság, szőlészet és gyümölcskertészet) 3 Kovács szakma (hegesztő, lakatos) 4. Asztalos szakma (kádár, bognár) A tanulók az iskola diákotthonában laknak és étkez­nek. A szakmai gyakorlatot az iskola műhelyeiben és a tangazdaságban végzik. Az érdeklődők írásban vagy személyesen jelentkezhetnek az Iskola és tan­gazdaság igazgatóságán, a következő címen: POĽNOHOSPODÁRSKE ODBORNE UClLIŠTE MEZŐGAZDASÁGI SZAKTANINTÉZET 946 36 KRAVANY NAD DUNAJOM. OKR. KOMÁRNO Hajdan a komár­noi (komáromi) szekeresgazdák zárt egységekben éltek. Még lakóhá­zaik is elütöttek a város többi lako­sainak házától. Sajnos, ma már csak egyetlen-egy ilyen — múzeális értékű — lakóház látható a Duna­­parti városban, a Gonth utca 5. szám alatt. Nem kétsé­ges, hogy a város­­rendezés ennek a sorsát is megpecsé­teli. Kép és szöveg: Andriskin [. f МЯВЯШшвй

Next

/
Thumbnails
Contents