Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-09 / 10. szám
л Szlovákiai Kisállattenyész^ tők Szövetségének komárnoi (komáromi) 3-as számú szervezete is megtartotta évzáró taggyűlését, amelyen a járási bizottság képviseletében Mészáros Aurél elnök volt jelen. A tanácskozás résztvevőit Pataki János, a 3-as számú helyi szervezet elnöke üdvözölte, majd a szervezet titkárának, ifj. Kamocsai Károlynak beszámolója következett. Kamocsai elvtárs rövid összefoglalójában áttekintést adott az elmúlt esztendő legfontosabb bel- és külpolitikai eseményeiről, valamint hazánk gazdasági fejlődéséről. Méltatta a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulóját, melyet hazánk népe idén méltó keretek között kíván megünnepelni. Beszámolója további részében értékelte á kisállattenyésztők munkáját, eredményeit, ebből megtudtuk, hogy a szervezetnek 80 aktív tagja van, akik zömében fajtiszta törzsállománnyal rendelkeznek. Az elmúlt évben a takarmányra jogosult állatállomány fajszerinti megosztásban a következő volt: 140 nyúl, 645 tyúk (nagytestű), 55 tyúk (kistestű), 3 pulyka, 24 gyöngytyúk, 24 liba, 750 galamb, 19 egzótikus madár, 5 nutria, 3 birka és 2 kecske. Az itt felsorolt számadatok azonban nem adnak hü képet a tagság birtokában levő teljes állatállományról, mert a jelentésben csupán azok az állatok szerepelnek, amelyekre a felsőbb szervek által meghatározott kulcs szerint eleséget kapnak. A valóságos állomány a felsorolt háromszorosát is meghaladja. Az értékelés során nem lehet figyelmen kívül hagyni az egyes tenyésztők által a trenčíni, a levicei (lévai), bratislavai és a lipcsei kiállításokon elért eredményeket. Trencínben Németh József, Thám György és Machala Štefan értek el szép eredményt. A levicei kiállításon Németh József galambjai és Thám György nyulai érdemelték ki a tiszteletdíjat. A lipcsei nemzetközi kiállításon Axamít Ferenc és Mórocz Zoltán galambjai 96 pontot kaptak. A tagság azonban nem elégedett az elért eredménnyel és a jövőben mindent megtesz annak érdekében, hogy további sikerekkel öregbítse a szervezet eddigi Jó hírnevét. A vezetőség törekvése meggyőző munkával elérni, hogy az egész tagság törzskönyvezett állománnyal rendelkezzen. Ezen cél érdekében több akciót hajtottak végre. Ezek a következők voltak: a nyulak beoltása és szaporító tenyészetek szervezése, (122 nyulat oltottak be MIXOMATOZ1S ellen. Pullor-betegségre és TBC-re kivizsgáltattak 112 baromfit a szaporító tenyészet számára). Gyűrűvel 470 tenyészgalambot és‘260 baromfit láttak el, továbbá 96 nyulat tetováltak továbbtenyésztés céljából. Annnak ellenére, hogy a tojás- és nyúlbőr eladás nem volt kötelező, a kisállatenyésztők saját szorgalomból 18 258 darab tojást és 1480 nyúlbőrt adtak a közellátásnak. A nitrai (nyitrai) Bioveta nemzeti vállalatnak 1479 jó úton nyulat adtak el 51 469 korona értékben. A Branko üzemközi vállalat részére továbbá 2138 kg súlyban adtak el élőnyulat, amelyért 31 385 koronát kaptak. A SZKSZ 3-as számú helyi szerevzetének kisállattenyésztői nálunk továbbra is becsületbeli kötelességüknek tartják a tojás és a nyúlbőr eladást. Az elmúlt évben elfogadott határozati javaslat értelmében a két legjobb tenyésztőt, két legjobb tojáseladót és két legjobb nyúlbőr beszolgáltatót értékes díjakkal jutalmaztak meg. Ezek a következők: Balogh Imre és Mórocz Zoltán tojáseladók, Thám György és Németh József nyúlbőr beszolgáltatők lettek. Míg a legjobb tenyésztőként Németh Józsefet értékelték. A vitafelszólalások »során ismét szóvá tették, hogy a Jednota igazgatósága részéről nincsen kellően megszervezve a tojásfelvásárlás. Már a jelen időszakban is nagyobb mennyiségű tojás van a kisállattenyésztők birtokában, csupán annak értékesítése okoz gondot. Felkérték a vezetőséget, hogy járjon el az illetékes szerveknél a tojáseladás ügyében, hogy végre megoldást nyerjen annak folyamatos felvásárlása. A vezetőség igyekszik az önként vállalt feladatot közmegelégedésre teljesíteni. Gondoskodik az eleségellátásról és azt az előírásoknak megfelelően igyekszik a tagok között elosztani. Az elmúlt évben összesen haladnak 24 584 kilogramm különféle takarmányhoz jutott a tagság, ebből a szövetség által kiutalt mennyiség 14 264 kg volt, a helyi szervezet vezetősége pedig ezen kívül 10 300 kg takarmányt szerzett be a tagok részére. Az eleség beszerzésében Ováry Ferenc elévülhetetlen érdemeket szerzett. A vezetőség az elmúlt évben 13 esetben ülésezett, míg szakosztályi gyűlést 4 esetben tartottak. Ifj. Kamocsai Károly beszámolt a lipcsei nemzetközi kiállításon látottakról. Elmondotta, hogy a látottakat aligha lehet leírni, azt látni kell. A kiállítás megszervezése példás volt. Több mint 20 ezer baromfi, 20 ezer galamb és egzótikus madár volt látható a kiállításon. Az élmény felejthetetlen. Az idei esztendőre két kirándulást tervez' a vezetőség. Az egyiket Budapestre, a másikat pedig Bratislavába. Mindkét helyen színházlátogatás a fő cél. Ezenkívül néhány kiállítás látogatása is lehetségessé válik a tagok számára. Annál is inkább, mert a bratislavai országos kiállítás évről-évre színvonalasabb és vonzóbb. A szervezet saját keltetőgéppel rendelkezik, ami lehetővé teszi a tagság fajtatiszta naposcsibével való ellátását, valamint „szaporító tenyészetek“ létesítését. Mészáros Aurélie járási nemzeti bizottság nevében szólalt A Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövetségének komárnoi járási bizottsága a vasútállomás előterében egy impozáns propagációs táblát állítatott fel a kisállattenyésztés népszerűsítése céljából. Ennek eredményeként növekszik a kisállattenyésztűk száma, akik közül sokan már versenyeken is részt vesznek. A fényképanyag az egyes tenyésztők által elért szép eredményeket hirdeti. (A szerző felvétele) fel és köszöntötte a tanácskozás résztvevőit. Elismeréssel szólott a vezetőség munkájáról, valamint a tagság igyekezetéről. Felszólalásában rámutatott arra, hogy a tagok érdeke, hogy a tenyésztés színvonala évrőlévre növekedjék és hogy minden tenyésztő fajtatiszta állatokat tenyésszen. A tagság egyhangúlag bizalmat szavazott a vezetőségnek, amely továbbra is irányítani fogja a szervezet munkáját. Az évzáró taggyűlést közös szórakozás követte, melyen a szervezet tagjai és azok hozzátartozói kitűnő hangulatban töltöttek el néhány kellemes órát. Andriskin József, Komárno (Komárom) Tevékeny helyi szervezet A pribetai (perbelei) kisállattenyésztők, szervezetűk közelmúltban megtartott évzáró taggyűlésével egyidnben a SZKSZ helyi szervezete fennállásának 10. évfordulóját is ünnepelték. A szervezet munkáját H ó к a Imre titkár értékelte. A többi között elmondotta, hogy a kisállattenyésztők a nyúl-, a galamb- és a baromfitenyésztésben érik el a legjobb eredményeket. Az elmúlt évben eladtak 610 ezer tojást, 17 q gyapjút és 4 ezer nyulat. Helyi szervezetük szorosan együttműködik a Biovetával és a Brankóval. Az eredményekből láthatjuk, hogy ez a számbelileg kis szervezet, amely 26 tagból ál), milyen aktívan dolgozik. S u к о 1 a András értékelte az elmúlt tíz év eredményei munkáját. Ezen időszak alatt soksok kiállításén, versenyen vettek részt. A házinyúl tenyésztők 19 I. díjat, a galambászok pedig 26 I. díjat mondhatnak magukénak. A szervezet vezetősége a jövőre vonatkozóan célul tűzte ki, hogy az úttörőknek előadásokat tartanak a kisállatok tenyésztéséről, kiállítást rendeznek a SZNF 30. évfordulójára és fiatal tenyésztőket toboroznak. Reméljük, hogy az ifjú tagok toborzása sikerül és a tenyészállatok minőségét még magasabb szintre emelik. Munkájukhoz sok sikert kívánunk. Misák Rudolf, Pribeta (Perbete) Jk Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövetsége sokrétű tevékenységi lehetőséget nyújt tagjai számára kedvtelésük kimások egzótikus madarak vagy elégítésére. Egyesek baromfi, egyéb állatok tenyésztésében lelik örömüket, abban találják meg számításukat. A medveďovi (medvei) kisállattenyésztők főleg házinyúl tenyésztésével foglalkoznak. Bár a szervezet tevékenysége az utóbbi években gyengült, a házinyúl tenyésztés emelkedő tendenciát mutat. Horváth Dezső, a szervezet elnöke elmondotta, hogy községükben harmincán tenyésztenek nyulat. Egyébként a nyulak tenyésztésével három éve kezdtek foglalkozni. Tenyészetükben a fehér csincsilla, a bécsi kékszemű és a kaliforniai fehér nyúl terjedt el. Ennek okát főleg abban látja, hogy a Fejlődőben a házinyúltenyésztés tenyésztő és a felvásárló vállalat szempontjából ezek a legmegfelelőbbek. Ugyanis a fehér szőrzetű és közepes testsúlyú nyulakért többet fizet a felvásárló vállalat. Tapasztalataik azt mutatják, hogy anyánként egy-egy ellésre 10 kisnyúl jut. Az értékesíthetőséghez szükséges súlyt az elválasztástól számított három hónapon belül érik el, s 2,5-től 3,5 kilogramm élősúlyig a felvásárló kilónként 15 koronát fizet a nyálért. A 3,5 kg-ot meghaladó nyúl a második osztályba kerül és 12 koronát fizetnek értük kilónként. A tenyésztők az élősúly minden kilójára másfél kg erőtakarmányt kapnak. A nyulak tenyésztésében főleg a száraz takarmányozást szorgalmazzák egész éven keresztül. Tapasztalataik alapján ezzel a takarmányozással jobb eredményeket érnek el. Azt, hogy eredményesen dolgoznak, mi sem bizonyíthatná jobban, mint az, hogy 1972-ben 21 mázsa, 1973-ban pedig 16 mázsa nyúlhúst értékesítettek. A tenyésztői kedvet kissé csökkentett az, hogy a felvásárló vállalat a nyári hónapokban nem járt ki rendszeresen felvásárolni a nyulakat. Tény azonban, hogy a községben és a szomszédos községekben is állandóan növekszik a nyúltenyésztők száma. Az emberek számára ugyanis vonzó, hogy a község nyúltenyésztői évente mintegy harmincezer korona bevételre tesznek szert összesen. Az elnök véleménye szerint kifizetődő a háztáji nyúltenyésztés, hiszen a szálas takarmányhoz náluk könnyen hozzájutnak, az erőtakarmányt pedig a leadott nyúlmennyiség után megkapják. A ketreceket a tenyésztők maguk készítették. Gondozásukat pedig a háziaszszonyok végzik. Az elnök véleménye szerint jó gondozás és egészséges állomány esetén egy anya 1000 koronát jövedelmez évente. Vörös György, Baloii (Balóny j A naposcsibék ivarmeghatározása (szexálása) A naposcsibék ivarénak meghatározása és eszerint történő különválasztása nagyon fontos feladat, mert ezzel takarmányt, munkabért és férőhelyet takarítunk meg. Továbbtenyésztésre ugyanis a kikelt napos-kakasoknak mindössze 12—15 százaléka szükséges, a tojőhibrid kakascsibéket pedig nem gazdaságos húsra felnevelni. Némely ország speciális keltetőüzemeiben a különválasztott naposkakasokat megölik és takarmánylisztet, vagy könzervet készítenek belőlük a kutyák számára. Az ivarmeghatározásra eleinte azt a tapasztalatot használták fel, hogy a kakas feje valamivel gömbölyűbb, csőre vastagabb és magasabb, tarajtője szélesebb, lába vastagabb, csipogó hangja élesebb mint a jércéé. Ez azonban bizonytalan eredményre vezetett. Az újabb ívarmeghatározási eljárások három nagy csoportba oszthatók. ■ 1. Japán módszer. Ez a módszer azon a tapasztalaton alapul, hogy a napos baromfi kifordított kloakájában szabad szemmel is érzékelhető csökevényes ivarszerv van, és ebben nemenként bizonyos különbség mutatkozik. A csökevényes ivardudor a kloaka középvonalában helyezkedik el, alakja gomba, felfelé álló vagy ún. hármas típus. Az esetek 20 százalékában nem található ivardudor, és ezek biztosan jércék. A fennmaradó 80 százalék sorsát az ivardudor nagysága, alakja, színe stb. alapján kell eldönteni. Ebben. segít az a tapasztalat, hogy a kakascsibe ivardudorának túlnyomó többsége nagy és jellegzetesen vörös színű. A módszer elsajátítását több százezer csibén kell gyakorolni. Ez idő szerint a világon ez az eljárás terjedt el legjobban. Óránként 1000—1400 csibét tudnak megvizsgálni 95—99 százalékos biztonsággal. Ezt az eljárást az utóbbi években nálunk is többen elsajátították, de jóval kisebb teljesítménnyel és biztonsággal. ■ 2. Műszeres ivarmeghatározás. Lényege, hogy a kloakában levő csökevényes ívarszerv helyett endoszkóp segítségével magukat a heréket, illetve a petefészket vizsgáljuk. A műszer 3,5 mm átmérőjű üveg- vagy műanyag szondában végződik. Ezt vezetjük be a végbéien keresztül a vastagbélbe olyan mélyen, ahol a gerincoszlop alatt a gonádok helyezkednek el. A szondát apró villanykörte világítja meg és a végénél látható képet 3—5-szörös nagyításban a készülék periszkóp szérűért vetíti szemünkhöz. Vizsgálat előtt éppúgy mint a japán módszernél a csibéket nem szabad megetetni, mert a bélsár zavarólag hat. A műszeres eljárás valamivel lassúbb, mint a japán módszer. ■ 3. Ivarmeghatározás a szín alapján. A két további eljárás hátránya az, hogy a csibék vizsgálata bizonyos törődéssel jár, a módszer jó elsajátításához pedig nagy gyakorlat, egyéni rátermettség stb. szükséges. Ezért régóta törekednek olyan fajták kitenyésztésére, amelyeket esetében az ivar a szín alapján minden nehézség nélkül biztosan megállapítható. Ehhez genetikailag az adja meg a lehetőséget, hogy több színformáció (pl. sávozott, arany, ezüst stb. színcsoportok) a nemi kromoszómához kötötten öröklődik. A szabványos fajtákban levő színkülönbség azonban napos korban még nem olyan nagy, hogy, abból az ivart minden kétséget kizáróan meg tudnánk állapítani. Céltudatos tenyésztői munkával viszont ez a különbség nagymértékben tágítható és így hozták létre az űn. autoszex tyúkfajtákat, mint pl. a leghornból a „legbar“-t, vagy a rhode island red-ből a „rogbar“-t stb. Ivarmeghatározás a tolifejlődés (tollasodási sebesség) alapján. Régi tapasztalat, hogy a tolifejlődés a nemi kromoszómához kötötten öröklődik az utódokra. Megfigyelték azt is, hogy ez a naposcsibe szárnyának elsőrendű evezőtollai és az ehhez kapcsolódó szárnyfedőtollak nagyságában, illetve a két tolitípus egymáshoz viszonyított méretarányaiban fejeződik ki szembetűnően. E?en az alapon lehetséges volt olyan anyai vonalakat előállítani, amelyeket az erre szelektált apavonallal keresztezve a brojler végterméket a tolifejlődés alapján napos korban szexálni lehet. A vizsgálat nagyon egyszerű, bárki néhány óra alatt elsajátíthatja. Óránként 1500—2000 csibét lehet különválogatni, közel 100 százalékos biztonsággal. A húshibrid végtermékeken túlmenően ma már a tollasodás alapján autoszex szülőpárok előállítására is törekednek. Különösen a hústermelő típusú naposcsibék tenyésztésekor van ennek nagy jelentősége, mivel ezek japán módszerrel való szexlálsa sakkal nehezebb, mint a leghorn típusúaké. (bare) Apró télutói nyulász-gondok a december, január, február tudvalelően az év három „legsötétebb“, napfényben legszegényebb hónapja. Miként az ember szervezete és idegrendszeri állapota megsínyli e hónapokat, ugyanúgy megviseli az állatoké, közöttük a nyúlé is. Neki is hiányzik a napfény, a mozgás. Kifogyóban vannak szervezetében a nyár és ősz folyamán felhalmozódott tartalék vitaminok. Fellépnek az önkén-l télén belső kényszerből, vagy] csak tehetetlenségből, esetleg a tömeges összezártságból eredő rossz szokások, a fokozottabb ingerlékenységi tünetek, így előfordul például a ketrec rágása, kaparás, hisztériás tömeges futkozás, veszekedés, marakodás, harapás, szőrtépés stb. Az idő enyhültével a nemi hormonok fokozottabb működésével, a párzási ingerek is jelentkeznek. Ez szintén csak nyugtalanságot vált ki mind a hímekben, mind a nőstényekben. I A felsoroltak közül a legáltalánosabb tünet a ketrecrágás. Nyolcvan százalékban nem a fog növekedése, hanem a vitaminhiány az oka. Legegyszerűbben úgy segíthetünk rajta, hogy különféle fák, bokrok fiatal ágait, gallyait helyezzük be nyulainknak. (A legbővebben talán akác áll rendelkezésünkre.) A téli faápolás, metszés lehetőségét felhasználva ajánlom a különféle gyümölcsfák, főleg az alma fiatal gallyainak adagolását, s hogy minél változatosabb legyen az etetés, felváltva nyújtva azt például a fűz, a líceum és egyéb fák, cserjék, bokrok gallyaival. Ismert vitaminkészítmények, tápszerek mellett ne hanyagoljuk el példávl a szárazkenyérhulladék rendszeres és tervszerű etetését sem! Ne feledkezzünk meg a nyalósóról, amely elengedhetetlen napi szükséglet, kiváltképpen a nagy zsírtartalmú napraforgó, szemes kukorica, kukoricadara, állandó és egyoldalú etetése esetén. Ha felengedett a föld fagya, kezdjük meg a csicsóka felásását és etetését, előkészítve ezzel a vemhes nőstényeket a tejelésre, segítve a már lefialtakát a tejképzésben, szoptatásban. Gyakran előfordul, hogy bakjaink még nincsenek stabil fedező állapotban, midőn a nőstények már párzanának. Ajánlatos lehetőleg már január első napjaival megkezdeni fokozott felkészítésüket. Adjunk nekik bőségesen árpa, zab, borsó, napraforgó, stb. szemes eleséget, továbbá zöldségféléket, elsősorban sok sárgarépát és zellergumót. S ami nem kevésbé fontos, helyezzük őket nagyobb mozgási lehetőséget nyújtó, délre néző ketrecekbe, hogy futkározhassanak, és törődhessenek a fényben, a vitalitást serkentő napsugárban. Lente Gábor