Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-09 / 10. szám
1 1974. március 9. SZABAD FŰLDMOVES. 15 ALASZUNK ИУ g 4* —_____ A szakközépiskolák végzett növendékeinek kezdő fizetése T. M. olvasónk mezőgazdasági műszaki iskolát végzett. Mivel hiába keresett elhelyezkedést mezőgazdasági üzemben, kénytelen volt közellátási kereskedelmi vállalatnál hivatali menkát végezni. Itt 1973 jélius végén lépett be havi IDŐD koronás alapfizetéssel azzal, hogy három hónap eltelte után emelni fogják fizetését. Azóta már hét hónap is eltelt és fizetését még nem emelték. Olvasónk azt is hiányolja, hogy az 1000 koronás fizetésről sincs semmilyen igazolása. Olvasónk közben ajánlatot kapott egy efsz-től, ahol szívesen vállalna munkát, mivel ilyen munkára készült fel. Kérdi, hogy milyen felmondási idővel adhatna felmondást mostani munkaadó vállalatának. Az 1965. június 25-i kormányhatározat értelmében a teljes szakközépiskolai végzettségű dolgozók havi kezdő fizetését az egyes fizetési hirdetmények keretében 900— 1200 korona között kell megállapítani. A konkrét fizetési beosztásnál figyelembe kell venni a fizetési hirdetménykeret lehetőségeit, az adott munkahely bérlehetőségeit, a kezdő dolgozóra bízott funkció jelentőségét. Ezen kívül figyelembe kell venni az egyéni adottságokat is, így az elért tanulmányi eredményeket, a végzendő munka jelentőségét, bonyolultságát és a vele járó felelősséget. A kezdő munkabeosztás ideje rendszerint 6—12 hónap. Az egyes esetekben ennek konkrét idejét a munkaadó vállalat (szervezet) igazgatója határozza meg, főként a kezdő dolgozó addig szerzett gyakorlatára és a munkahely feltételeire való tekintettel. Olvasónk fizetési beosztása a munkaadó kereskedelmi vállalatnál kétségtelenül szintén az említett kormányhatározat értelmében történt a kereskedelmi dolgozókra vonatkoztató fizetési hirdetmény feltételei értelmében. Ezen fizetési hirdetményről a munkaadó vállalat bérosztályán kaphat közelebbi tájékoztatást. Az írásban megkötött munkaszerződések rendszerint tartalmazzák a fizetés összegének megjelölését is, de ennek kihagyása a szerződésből nem teszi érvénytelenné a megkötött munkaszerződést és nem is lehet ezen körülményt a munkajogi előírások megsértésének nyílvánítani. Mivel olvasónk a fenti kormányhatározat értelmében sem a szóban ígért fizetésemelést illetően, sem az írásbeli fizetés-határozat ki nem adása miatt nem hivatkozhat a munkajogi előírások lényeges megsértésére, ezen az alapon nem adhatna felmondást. Ha olvasónk már egy éve lesz munkaviszonyban a mostani munkaadó vállalatával, a Munka Törvénykönyv 51 § 1. bek. d) pontjának utolsó mondata értelmében azon az alapon, hogy az elmúlt 12 hónap alatt legalább 6 hónapon át nem használták ki minősítését, egy havi írásbeli felmondással megszüntetheti munkaviszonyát. A munkaadó vállalat az ilyen felmondás kézbesítésétől számított 15 napon belül keresetet adhat be a járásbíróságon aziránt, hogy a bíróság Ítéletben mondja ki, miszerint az említett törvényes felmondási ok nem forog fenn. Ezen lehetőségtől függetlenül kísérelje meg a Munka Törvénykönyv 43. § 4. bek. értelmében írásban kérelmezni, hogy a munkaadó vállalat a fenti körülményekre való tekintettel is egy korábbi, a kérvényben konkrétan megjelölt időpontban megegyezéssel szüntesse meg a munkaviszonyt. Ha a munkaadó vállalat az ilyen kérelem kézbesítésétől számított 15 napon belül sem szóban, sem írásban nem adna elutasító választ, a vállalat hallgatását is beleegyezésnek kell tekinteni és munkaviszonya a kérelemben megjelölt Időpontban megszűnne. A harmadik lehetőséget a Munka Törvénykönyv 51. § 2. bek. nyújtja. Ennek értelmében 1 plusz 6 hónapos felmondási Idő betartásával írásban adott felmondással, amit külön nem kell Indokolni, megszüntetheti munkaviszonyát. Ehhez nem szükséges a munkaadó vállalat beleegyezése. Legközelebb március hónap folyamán adott felmondással 1974. október 31-ével tudná munkaviszonyát az itt említett rendelkezés értelmében megszüntetni. Dr. F. J. A lucerna és herefélék növényvédelme Gombabetegségek. Ellenük a vetőmag csávázésával védekezünk. Egy mázsa vetőmag megfelelő kezeléséhez 300 gramm Hermái készítményre van szükségünk. Tripszek. Csak a magszaporító növényeket szükséges kezelni, mégpedig legkésőbb a virágzás előtt. Különböző készítményeket alkalmazhatunk. A Fosfotion E 50-ből 1 liter, az Intratlon E 50-ből 0,4 liter, a Metation E 50-ből 2 liter, Intrasol 3-ből 6 liter, Melipaxból pedig 30 kg szükséges egy hektár növényzetének kezeléséhez. Továbbá a Metation P 5 készítmény Is felhasználható. Borsólevéltetü. Az előrejelzés szerint irányítjuk a növényvédelmi teendőket. Fosfotion E 50-ből, Intration E 50-ből és Intrasol 3-ből olyan adagokat használunk, mint a trpiszek ellen. Phosdrln 24 EC-ből és Gesfidből 1,2 liter, Metation E 50-ből pedig 3 liter szükséges egy hektárra. A borsólevéltetü ellen is permetezhetünk Metation P 5 készítménnyel. Ha a védekezési Időt valamilyen oknál fogva nem lehet betartani és kihasználni, akkor a megtámadott növényzetet le kell kaszálni és meg kell szárítani, vagyis nem szabad meghagyni megszaporításra. Lurecnapoloska, bogyómászó poloska. Közvetlenül az elvirágzás után 300—400 liter vízben 1 liter Fosfotion E 50-et, vagy 0,8 liter Utlracid 40 EC-t juttatunk ki hektáronként. Felhasználható az Ultracid 40 WP is. Dasyneura ignorata. Az első kaszálás után talajfertőtlenítést végzünk. Egy hektárra 60 kg Gamacidot adunk. A második kaszálás előtt, amikor a növényzet 20—25 cm magas, Metation E 50-nel dolgozunk. Egy hektárra 2 liter hatóanyag szükséges. Felhasználható a Metation P 5 is. A magszaporító növényzet Gamacidos kezelése után ajánlatos boronálni, hogy a maximálisra fokozzuk a vegyszer hatását. Lucernabimbú-gubacslégy. Azokat a magszaporftásra szánt parcellákat kezeljük, amelyeken az előző év augusztusában 10 °/o-os fertőzöttséget tapasztaltunk. A talajfertőtlenítést kora tavasszal. vagy az első kaszálás után végezzük. Egy hektár kezeléséhez 60 kg Gamacldra van szükségünk. Amikor a legtöbb zöld bimbó van a növényzeten, 0.6 liter Soldepet, vagy 0,2 %-os permetlé formájában kijuttatott Metation E 50-et permetezünk ki hektáronként. A permetezést követő boronázás növelt a Gamacld hatását. A magképződés serkentése. Elvirágzás Idején hektáronként 20 kilogramm Melipax készítménnyel kezeljük a növényzetet. Meleg, száraz időben dolgozzunk, de vigyázzunk, mert a szer káros a méhekre! Az aranka irtása. A leginkább elgyomosodott területeket a lucerna kaszálása és elégetése után azonnal Aretittel — 2 %-os 0,5 liter/m2 mennyiségű permetlével — kezeljük. Ha folyékony Aretitet használunk, akkor az adag: 1,5 % 0,5 liter/m2. Felületi permetezés esetén (20 kg Aretít+900 liter víz hektáronként) a kaszálás utáni 5 napon belül végre kell hajtani a terület kezelését. Az egyéves gyomok irtása a lucernában. ősszel az utolsó kaszálás után, vagy tavasszal a lucerna fakadása' előtt 400 liter vízben 2,5—3 kg Etazin 50-et permetezünk ki hektáronként. Ez a szer kevésbé hat a kitartó gyomokra. Kora tavasszal a lucerna sarjadása előtt 400 liter vízben 1—1,5 kg Gesatop 50 + 1—1,5 kg Selektin szerkombinációt Is felhasználhatunk. Szintén kora tavasszal, amikor a lucerna még kevésbé fejlett, vagy legalább Is nem annyira, hogy elfedje a gyomokat, Aretitet Is alkalmazhatunk. Egy hektárra 450—600 liter vízben 5—6 kg hatóanyagot permetezünk ki. A lóromok ellen 40 százalékos Asuloxot használunk. Akkor permetezünk, amikor a lórom már teljes levélzettel rendelkezik. Egy hektárra 400 liter vízből és 6 liter vegyszerből készítünk permetlét. A Kerb Mix В is alkalmazható. Ez a szer jól Irtja az egyéves kétszikű gyomokat és a tarackbüzát is. A főnövényként termesztett lucerna és herefélék gyomirtása Kétszikű gyomok. Amikor a hereféléknek már 2—3 hármaslevelük van Aretittet alkalmazunk. Hektáronként 400 liter vízben 4—5 kg szert permetezünk ki. Ha melegebb van, mint 25 °C és a levegő páratartalma 60 %nál kisebb, akkor ne permetezzünk! Ha 20 °C-nál melegebb van, 200 liter vízzel többet használjunk a permetlékészítéshez. Ha a lucernának már 1—2 hármaslevele van, SYS 67 В készítményt Is alkalmazhatunk. Adag: 400 liter víz + 1,5—2 kg vegyszer. A Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Központi Bizottsága által az egységes földművesszövetkezetekben az újítómozgalom fellendítését elősegítő szlovákiai versenyének az 1974-re kihirdetett kritériuma A feltaláló- és újítómozgaiom fellendítését szolgálja az e téren szervezett szocialista verseny. A Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Központi Bizottsága ezért minden hathatós formával segíti a feltaláló- és újítőmozgalmat úgy, hogy azt a főfeladatal és a találmányokról és az újitójavaslatokről szőlő 84/1972 számú törvény előírja. Az 1974. január 16-án žilinán megtartott efszújítök országos aktívaülésével kapcsolatban a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Központi Bizottsága az első efsz-ek megalakulásának 25. évfordulója és a SZNF 30. évfordulója tiszteletére szocialista versenyt hirdet: I. Szlovákia efsz-feltalálóinak és újítóinak legértékesebb találmányáért és újítási javaslatáért. II. A találmányok és újftúmozgalom szervezésében legaktívabb járási bizottságáért. I. rész A legértékesebb találmányért és újítási javaslatért A verseny tárgya: A tudományos-műszaki fejlődés vívmányainak, a mezőgazdasági üzemekben történő bevezetésének megsegítése és ezzel kapcsolatban a CSKP KB és SZLKP KB 1973 novemberi és decemberi plenáris üléseinek határozatai alapján a CSKP XIV. pártkongresszusa következtetéseinek végrehajtása. A verseny feltételei: A versenybe csak olyan találmányt és újítási javaslatot lebet kiértékelni, amelyet valamely efsz-ben az 1974. év folyamán jelentettek be és fogadtak el, és amely bejelenti szövetkezetében az értékelt évben legalább 10 ezer korona megtakarítást hozott. Az értékelés módja: A versenybe benevezett találmányokat és újítási javaslatokat a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége egyes járási bizottságai 1975. január 31-ig kiértékelik és beküldik a SZFSZ KB-hoz. A Szövetkezeti Földművesek Szövetségének KB saját értékelése alapján Szlovákia legjobb húsz találmányát és újítási javaslatát összesen 45 ezer korona értékben a következőképpen Jutalmazza: 1. hely 5000,— KCs 2. hely 4500,— 3. hely 4000,— 4. hely 3800,— 5. hely 3500,— 6. hely 3300,— 7. hely 3100,— 8. hely 2800,— 9. hely 2600,— 10. hely 2300,— 11. hely 1900,— KCs 12. hely 1600,— „ 13. hely 1400,— „ 14. hely 1300,— „ 15. hely 1100,— „ 16. hely 900,— „ 17. hely 700,— „ 18. hely 500,— „ 19. hely 400,— 20. hely 300,— Azon feltalálók és újítók, akiknek a javaslatait a versenyben kiértékelték a pénzjutalmon felül megkapják a SZFSZ KB díszoklevelét is. A pénzjutalmakat és e sorrendet a SZFSZ KB elnöksége állapítja meg, melynek jogában van az egyes helyre kiírt pénzjutalmat nem ítélni oda senkinek sem, Illetve a jóváhagyott pénzügyi kereten belül az egyes helyezésekkel járó pénzjutalmak összegét növelni. II. rész A Szövetkezeti Földművesek Szövetségének legaktívabb járási bizottságáért A verseny tárgya: A Szövetkezeti Földművesek Szövetsége járási bizottságai szerveinek és szervezeteinek aktív részvétele a feltaláló és újító mozgalom fejlesztésében. A verseny feltételei: 1. A járási szakbizottság ülésein való aktív részvétel 2. Az efsz feltalálók és újítók' járási versenyények kihirdetése 3. Az elfogadott újítási javaslatok száma 4. Azon efsz dolgozók száma, amikor megkapták az újító Igazolványt 5. Az újítási javaslat megvalósításánál (bevezetésénél) kifejtett aktív együttműködés 8. Más szervezetektől átvett újítási javaslótoknak az efsz-ekben történő bevezetésénél kifejtett aktív együttműködés Értékelés egy filésen való részvételért 5 pont a verseny kihirdetéséért 20 pont minden újítási javaslatért 10 pont minden újításért 1 pont minden megvalósított (bevezetett) újítási javaslatért 10 pont minden bevezetett újítási javaslatért 5 pont A szövetség Járási bizottsága tevékenységének értékelését a jb elnöksége 1975. március 1-ig végzi el az értékelést elküldi a SZSZK SZFSZ Központi Bizottságának. E rendezvényben a legtöbb pontszámot elért 5 járási bizottság elnyeri a SZSZK SZFSZ KB díszoklevelét az alábbi pénzjutalommal: az 1. helyezett a 2. helyezett a 3. helyezeti a 4. helyezett az 5, helyezett 3000,— koronát 2500,— koronát 2000,— koronát 1500,— koronát 1000,— koronát A sorrendet a benyújtott értékelések szerint a szövetség Központi Bizottsága állapítja meg. A SZFSZ KB azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy ez a verseny, valamint ennek alapján a szövetség Járási bizottságéi által hirdetett versenyek lényegesen elősegítik a szövetkezetekben a feltaláló- és újítómozgalmat, valamint a „százezresek“ száma is növekszik majd, és a szövetkezetekben Is bevezetik a feltalálók és újítók folyószámláit. František Manda, a SZSZK SZFSZ KB munkatársa A magszaporító növényzet desszikációja A lucerna hektárja 200—300 liter vízben 3—4 liter Regióne készítményt permetezünk ki. A hereféléknél ugyanennyi vízhez 3,5—4,5 liter Régiónét adunk. Csak az egyenes aratásra, — kombájnos betakarításra szánt — növényzetet kezeljük. A megdőlt, vagy erősen elgyomosodott növényzetre több permetlevet adunk. Száraz, napos időben permetezünk, s 4—7 nap múlva megkezdhetjük az aratást. A Regióne disszikáciős szerrel kezelt növényzet maradványait, szalmáját csak két hőnappal a kezelés után lehet takarmányozási célokra felhasználni, s akkor is csak a hízóállatoknáll Réti here Cickánybogár. Az előrejelzés szerint védekezünk. Egy hektárra 1—1,5 liter Thiodan, 1,6 kg Dykol vagy 6 liter Aerosol DDT készítményt használunk tevő előfordulására figyelmeztető élőbe kell fejezni. A magtermés ktcséplése után felmaradó szalmát nem szabad zöldtakarmányozásra használni! A szarvaskerep növényvédelme Szarvaskerep-tripsz. A védekezés során Fosfotion E 50-ből egy litert, Metation E 50-ből 2 litert, Intrasol 3- ból 6 litert, Metationből 30 kg-ot, Intration E 50-ből pedig 0,4 litert számítunk egy hektárra. Felhasználható a Metation P 5 is. Minden magszaporító növényzetet ajánlatos kezelni. Legkésőbb a virágzás előtt lehet permetezni. A főnövényként termesztett szarvaskerep gyomirtása. Amikor a szarvaskerep már legalább 2—3 páros levéllel rendelkezik, 600 liter vízben 4 kg Aretitet permetezünk ki egy hektárra. Baltacím A főnövényként termesztett baltacím gyomirtása. A kezelést 2—3-leveles fejlettségi stádiumban végezhetjük. Egy hektárra 600 liter vizet és 4—5 kilogramm Aretitet használunk fel. Az őszi repce növényvédelme Káposztalevéltetű. A növényzetet virágzás előtt Intration E 50 készítménnyel kezeljük. Egy hektárra 0,4 liter hatóanyagot számítunk. A kártevő előfordulására figyelmeztető előrejelzés szerint a későbbiekben 6 liter Intrasol 3 készítményt permetezünk ki hektáronként. Repcedarázs. A kártevő jelentkezése esetén a gyengébben megtámadott parcellákon elég a kártétel gócait lepermetezni. A vegyszeres kezelés minden esetben csak a fiatal hernyókra lesz káros hatással. Metation E 50-ből 2 liter, Soldepből 1 liter, Phosdrln 24 EC-ből 1,2 liter, Wofatox Sprttzpulverböl pedig 2 kg a hektáronkénti szükséges adag. Repcegubacsbarkó. Azokon a helyeken, ahol rendszeresen előfordul ez a kártevő, minden esetben csávázni kell a vetőmagot! A vetőmag mázsáját 4.5 kg Hexanal 90 készítménnyel kezeljük, de előtte 1 liter lenolajjal jől benedvesítjük a vetőmagot. Közvetlenül a vetés előtt végezzük a csávázási. A vetőmag kezelésére a Lindán 80 szuszpenziót is alkalmazhatjuk. Repceormányos. Az előrejelzés szerint 20 kg Garoadyn készítményt Juttatunk ki egy hektárra. Repce-fénybogár. A kártevő előrejelzése esetén 1,5 kg Thiodan ЕС, vagy 20 kg Melipax készítményt alkalmazunk egy hektáron. Ha Dykol készítményt használunk, akkor legkésőbb a virágbaborulásig kell kijuttatnunk az egy hektárra szánt 1,8 kg szert A növényzetet késő délután, este kell kezelni, amikor már nem röpködnek a méhekl Repcebecőormányos és a Dasyneura brassicae. A kártevők berepülésekor 1.5 kg Thiodan ЕС kétszíménnyel védekezünk. A kezelést este végezzük, nehogy kárt tegyünk a méhekben! Gyomirtás a repcében. Széitippan és a kétszikű gyomok Irtása. Vetés előtt Treflan ЕС 2 készítményt alkalmazunk. Ebből 400 liter vízben 3—5 litert adunk egy hektárra. A vetés utáni két napon Lassot használhatunk. Az egy hektárra szükséges 4—6 liter hatóanyagot 400—600 liter vízben juttatjuk kt. Továbbá alkalmazható a Butisan Is. A Treflan nem hat a keresztesvirágú és kitartó gyomokra, s a kicsiny gomba virágban is viszonylag kevés kárt tesz Ha Lassot vagy Butisant óhajtunk használni, akkor jól elő kell készíteni a talajt és megfelelő mélyre kell vetni a repcét. Desszikácié. Akkor végezhető, amikor a hüvelyesek többsége már sárga, a magok pedig sötétbarnák. A Regióne készítményből 75—150 liter vízben 2—3 litert juttatunk ki egy hektárra. A permetezést repülőgéppel végezzük, (fr‘-