Szabad Földműves, 1974. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-16 / 7. szám
A kártevők elleni védekezés A mézelőméh ellenségének nevezzük mindazon élőlényeket, amelyek méhelnket a fejlődésük pillanatától a kirepülés időszakáig károsítják. A méheknek nagy ellensége lehet a méhész maga is, ha szakszerűtlenül Végzi azok gondozását. Főleg télen kell a méheket szakszerűen kezelni — amikor mindent hó lep —, hogy semmi meg ne zavarhassa téli nyugalmukat. A méhész túlbuzgóságával is árthat a méheknek, ha a kaptárak körül eltakarítja a havat, vagy gyakran ott járkál, esetleg (gumicsővel) hallgatja a méhek zümmögését, hogyan telelnek. Ilyenkor még azt sem szabadna megengedni, hogy a méhesben baromfi, macska, kutya vagy más állat járkáljon. Elegendő a kaptárak környékét időnként megtekinteni. MILYEN KÁRTEVŐKRŐL IS VAN SZŐ Elsősorban is a szlvókártevőkről, melyek annak ellenére, hogy a kaptárakat télire gondosan elkészítjük, mégis bejutnak oda. Ezek a következők: a cickány, háziegér, a réti pocok stb. Sokszor megtörténik, hogy — védekezésünk ellenére — az említett kártevők valamelyike bejut a kaptárba, s ott kárt tesz, zavarja a méhek téli nyugalmát. Minden esetre a méhésznek ilyenkor be kell avatkoznia, hogy a családot megmentse. Méhesem ä falutól öt kilométerre van s két évvel ezelőtt januárban kilátogattam oda, hogy kivizsgálás céljából néhány kaptárból kiszedjem a méhhullákat. Mivel elfelejtettem magammal gyufaskatulyát vinni, a hullákat rakásokra gyűjtöttem és a vándorkocsi padlózatára helyeztem. Mindegyik rakást a kaptár számával jelöltem, hogy el ne tévesszem, melyikből való, s mint aki jól végezte munkáját, nyugodtan hazaballagtam. Egy hónap múlva újra ellenőrzésre mentem s ekkor már vittem magammal gyufaskatulyákat is, hogy a hullákat hazavihessem s elküldhessem kivizsgálásra. Nagy meglepetésemre a hulláknak hült helyük volt. A vándorkocsi padlózata tisztára volt „söpörve“. Feltettem magamnak a kérdést, mi történhetett? A vándorkocsin semmi nem volt megbolygatva. A zár is érintetlen maradt és a hullák mégis eltűntek. Elővigyázatosan járkáltam a kaptárak között s azokat is érintetlenül találam. Egy idő múlva az egyik kaptárnál arra lettem figyelmes, hogy annak oldalára fűcsomó van öszszegyűjtve és abban lyuk tátong. A lyuk körül szőrzetet és szennyeződést találtam. Mindjárt tudtam, hogy kártevő jutott a kaptárba, mely a fészekhez föl nem ment, mert talált elegendő ennivalót a kaptár fenekén, ahol meleg volt, s ezért ott vert tanyát. Azonnal cselekednem keltett. Hoztam hazulról egérfogót, s arra kenderrostba csomagolt szalonnát, dióbelet és élesztőt tettem. (Mindezt könnyen be lehet helyezni a kaptár aljára a röpnyiláson, anélkül, hogy a méheket zavarnánk.) Egy hét múlva meg is lett az eredmény. A hívatlan vendég dió után áhítozott és ott is maradt a feje a fogóban. Az egérfogó egyszeri csapásának zaja nem zavarja úgy meg a méheket, mint a cickány, egér vagy a pocok.- MADARKARTEVŐK Télen a legnagyobb kárt okozhatja a méhesben a harkály, cinke és más madarak. Ezek ellen tudom ajánlani, hogy méhészkedjünk jó és festett kaptárakban, s a régieket selejtezzük ki. A szalmakaptárakat be kell födni kátránypapírral vagy sűrűre kötött dróttal, főleg a kinti méhesekben. Mindenfajta kaptárnál be kell födni a röpnyílást és csökkenteni a kaptárba való bejárást elölről. Amennyiben a kártevők nem találnak lehetőséget arra, hogy hozzájussanak a méhekhez, azok maguk is elmennek a környékről más tájra élelem után. Eddig még nem találkoztam olyan esettel, hogy a medvén kívül más négylábú állat is kárt tett volna a méhesben. A múlt év februárjában az egyik méhész barátom, aki télre Is az akácosban hagyta méheit, meghívott, hogy menjek el megnézni, hogyan telelnek a méhei. Hívásának eleget tettem. A helyszínre érkezésünkkor nagy meglepetésünkre az egyik kaptárnak a röpnyílását feltörve találtuk. Akkora lyuk volt rajta, hogy a lépeket összetörve, könnyen ki lehetett húzni rajta. Nem találtunk mást a kaptár körül, mint kiszívott, szétszórt lépeket, s így a család elpusztult. A lyukon szőrzetet találtunk, s úgy tűnt, mintha egy minimedve követte volna el a tolvajlást. Hogy mi volt az, még a mai napig sem tudjuk. Minden esetre a tettest meg akartuk fogni, ezért letettünk oda egy erős patkányfogót. Szándékunk azonban nem sikerült. Ahogy az idő jobbra fordult, a kártevő nem garázdálkodott többé. Ezekután ajánlom, hogy a méhállományt télire sohasem hagyjuk védtelenül, főleg akkor, ha a községtől távol van. Legjobb, ha körülkerítjük fonott dróttal és az alját úgy rögzítjük, hogy alatta semmilyen kártevő be ne juthasson a méhekhez. A méhészeknek mindent el kell követniük, hogy télen minél kisebb legyen a méhveszteség, mert még a legnagyobb elővigyázatosság mellett is eddig minden évben nagyok voltak a veszteségeink és ez nagy kár. Mert ma egy méhcsalád nagy hasznot hoz évente a népgazdaságnak s ugyanúgy a méhésznek is. Nekünk, méhészeknek ez nem lehet közömbös. L. V. (Včelár) ♦♦♦ *** *** »** •*< ♦♦♦ «$» «5* «$* «j* *i* »j* *j* *X* «3» *3* *J' *♦* •»* «з* *♦* ♦♦♦ ■** *3* *«• *3* *3* *3* «3« <3* *3« *3* *3« «3* *3* «3* «3* *** *3* *«• *3* *** *3* *3* *3* «3« *3 A trebiiovi Fusek Józsi bácsi (nyugdíjas) ezekben a napokban ünnepli születésének 70. évfordulóját. Mi is, a Szabad Földműves szerkesztősége ez alkalomból üdvözöljük Józsi bácsit és sok szerencsét, boldogságot kívánunk s még számos sikeres munkában eltöltött esztendőt jubileuma alkalmából. Fusek bácsi méhésztanító, hivatásos méhanyanevelő, « egyben a Szlovákiai Méhészszövetség ellenőrző bizottságának a tagjai. A méhészet területén kifejtett tevékenységéért ■— mely a méhészet fejlesztését, a fiatal méhészek nevelését volt hivatva teljesíteni — jónéhány kitüntetésben részesült és tulajdonosa lett a legmagasabb méhészkitttntetésnek is. — JB— A méhek pusztulása teleléskor Wille Svájcban, a lebefeldi kutatóintézet méhészosztályán pontos módszerekkel tanulmányozta a hullák számát télen és kiteleléskor, a pusztulás okát, a betegségek jelentőségét az elhullásban, s a fertőzött példányok arányát az élő és az elpusztult méhek között. Evégett kéthetenként mintát szedett a kaptárak aljáról. A kijárőra szerelt különleges „csapdával“ (a kijáróhoz toldott csatornával) összegyűjtötte a kaptárból kifelé igyekvő méheket is vizsgálat végett. Megállapítása szerint a telelő méhcsalád nagyságát — legalább Svájcban — túlbecsülik. Ott rendszerint nincs több méh a kaptárban 10 ezernél. A téli veszteség 3/i része február 25-ig, március 10-ig következett be. A többi Vi rész hirtelen, két hét alatt pusztul el. Az elhullt méhekben különféle betegségeket állapítottak meg magukban vagy együtt. A Noséma-fertőzés egymagában aránylag ritkán szerepelt. Gyakoriak voltak a Rickettsiával és vérbaktériumokkal fertőzött méhek. Az élő méhek közt mindezek jóval kisebb arányban fordultak elő. Aszerint, hogy a méhek a kaptár melyik részéből származtak, más- és más százalékos fertőzöttséget lehetett megállapítani. Arra figyelmeztet ez, hogy a fertőzöttség mértékének megítélésekor és összehasonlításakor nagyon figyelni kell a minta gyűjtésének módjára, helyére. (Schweizerische Bienen—Zeitung) *3««3» »3* *3* *3* «3**3* *3**3* *3**3* *3**3* *3**3* *3**3* *3* Ý *3**3* *3**3* *3* *3* *3* *3**3t>3> *3* *3* *3* *3* *3* *3* *3* *3* *3**3* *3* *3* *3* *3* *3**3* *3* A hűvösebb idő állandósulásával a méhek telelő fürtbe húzódnak. Népesebb családoknál később, gyengébb népességű családoknál korábban következik ez be. A telelő fürt rendesen a kijárónyíláshoz közel, azokon a lépeken helyezkedik el, ahol a méhek az előbbi tevékenységüket (fiasításgondozást, élelemraktározást) abbahagyták. Minden erejüket csak a fürtön belüli meleg fenntartására fordítják. Minél hidegebb az idő, annál Jobban tömörül a fürt, majd felmelegedéskor ismét tágul, sőt meg is bomolhat. Ilyenkor helycsere megy végbe. A külső méheket felváltják az addig középen elhelyezkedő, kedvezőbb körülmények között levő méhek. E csodálatos alkalmazkodásukkal a legszigorúbb teleket is átvészelik. A kifogástalan élelmen nyugodtan telelő család nem sokat fogyaszt. Novembertől február végéig tartó telelési idő alatt nem fogyaszt többet, mint egész márciusban, amikor már Hasítása is van. A legkisebb zavarásra azonban megbomolhat a telelőfürt, a méhek rendes tevékenységükből kizökkennek. Ez több méz fogyasztásával, hőveszteséggel, sőt méhpusztulással is járhat. A megzavart méhek egy része a léputcák hidegebb részeibe mászik, s ott elpusztul. A túlzott táplálkozás következménye lehet még, hogy a bélcsatornájuk idő előtt megtelik emészthetetlen anyaggal, ami kedvezőtlen időben is kirepülésre, vagy a kaptárban való ürítkezésre (tisztulásra) készteti őket. Ezért is kell a nyugalmukért minden tőlünk telhetőt megtenni. A zavarás megelőzésével vagy elkerülésével csökkentsük a telelés kockázatát. Még a legjobban ellátott családok Is rászorulnak, hogy téli nyugalmukat megtartsuk. Kaptárt bontani, családot vizsgálni már nem szabad. A hiányokat legkésőbb szeptemberben, október elején pótolni kellett, szűkíteni és belül takarni szintén. Ez a takarás különösen a tavaszi fejlődést támogatja majd. Az utóbbi évek tapasztalatai szerint márciusban a visszatérő télutói lehűlések miatt a fiasítás is csökken, vagy ami még rosszabb, meg is szűnik. Ezt elkerülhetjük azzal, ha a fészket jól betakarva elmindenkinek el kell kezdenie valahol. Minden olyan helyiség jó erre, mely a külső hőmérséklet ingadozását veszi át, nagyjából egyenletes hőmérsékletű. Nem hűl le 2—3 C fok alá, és nem emelkedik benne a hőmérséklet 5 C fok fölé. Sötétíthető, szellőztethető és tiszta. Különösen ajánlható ez a mód néptelen- vagy anyatartalékolő családok átteleltetésére. s< í?:? Képünkön a tavaszi tisztuló repülés utáni ellenőrzést látjuk.' rendezzük, mivel nem mindig alkalmas az idő kaptárbontásra február végén, március elején. Az etetés idejére szűkített kijárónyílást ne feledjük kissé megnagyobbítani. A kártevők elleni védőrács azonban maradjon fenn. A zárt helyi teleltetés nagyobb felügyeletet és szakértelmet kíván ugyan, de egyszer A belső telelőbe szánt családokat nem kell szűkíteni, melegen takarni. Az adddig takart családokról is levesszük a felső takaró anyagot behordás előttt. A kaptártető szellőzőjének megnyitásával, vagy a vándorláskor szokásos módon felső rostaszövet teljes felületén gondoskodjunk szellőzésükről. Ilyen szellőzéshez a kijárőnyílást be kell zárni. A családokat november végén, december elején a hideg állandósulásakor szokás belső telelőbe vinni. A helyiségbe nem szabad nagyon sok' családot bezsúfolni. Egymásra 2—3 sorban Is rakhatjuk a kaptárakat, alul a népesebbeket, följebb a gyengébb népességűeket. Óvatosan kell a kaptárakat megemelni, az esetleg lefagyott kaptártáblákat a földtől zökkenés nélkül kell elválasztani. Ha az Idén nem Is, de mostohább években indokolt lehet a családok védett (zárt) helyi átteleltetése. A belső teleltetés mellett szól: 1. A gyenge népességű (anyatartalékolő) családok átteleltetése biztosabb. 2. Az élelemfogyasztás lényegesen kevesebb, így az ínséges esztendőkben különösen indokolt lehet az ilyen teleltetés. 3. Külső kártevők nem zavarhatják a méhek nyugalmát. 4. A kaptárak kímélődnek. Hátrányai lehetnek: 1. Ha telelés közben felmelegszik az Idő, a tisztuló kirepülés elmarad. 2. Kártevők, kivált egerek ellen ott is kell védekezni. 3. A beteg, Nosémával fertőzött méhek tovább életben maradnak, s emiatt társaikat is fertőzhetik. 4. A tisztuló kirepülés hiánya miatt a fiasitás esetleg később következik be. E négy egymással szembeállított véleményen kívül még több érv és ellenérv is van. Felsorolásuk azonban nem célunk. Bővebben tájékoztat a zárt helyi telelésről Örösi Pál Z. „Méhek között“ című könyvében (7. kiadás 533—538. 1.)'. Amit novemberben el kellett dönteni az a következő: Indokolt esetekben nyugodtan vegyük Igénybe az alkalmas telelő helyiségeket. Előbb azonban jól ki kell szellőztetni* több napon át nyitva tartani,hogy a külső hőmérsékletet átvegye. (Méhész, 1973. 11. számából! Ilii ■Ilii Teleltetés alsó rostás szellőzéssel Svájcban három éve olyan rakodőkaptárral próbálkoznak, mely télen az aljdeszka nyílására szegezett fémrostán szellőzik. Schäfer J. tapasztalata kedvező. A kijáró nyílást erősen szűkítik. A fészek és a rostás aljdeszka közé üres fiókot iktatnak, hogy a méhek magasabban üljenek. Baj, hogy a madarak a hullákért csipegetik, zörgetik a rostát. Ezt kettős rostával lehet elkerülni. A rosták közt az aljdeszka vastagságának megfelelő hézag marad. Az alsó szellőzésű kaptárban jól, szárazon telelnek a méhek. A tavaszi fejlődés idejére azonban ajánlatos eltakarni a rostát. Vándorláskor Is hasznos az alsó rosta. (íme, milyen különös módokon igyekeznek elérni azt, amit nálunk Boczonádi a nagy felső kijárőval közelített meg. (Schweizerische Bienen-Zeitung) одШЖШп •m m mso* A virágpor megóvása porcukorral Korotkov a tartaléklépeken levő virágport ősszel porcukorral szórja be, a következőképpen: „Nagyobb doboz aljára szöggel kis lyukakat ütök. A dobozt félig töltöm porcukorral és befödöm. Ezután a lép virágporos része felett rázogatom. A lépet előzőleg az asztalra terített papírra fektetem. Egy óra alatt kb. 40 lépet szórok be így.“ A cukrozott lépeket száraz pincében, rakodókaptárfiókokban tárolom. A virágpor nem romlik meg. A méhek tavasszal hasznosítják. (Pcselovodsztvo, 1972) A rostás kaptáraljról A rostás, szellőző kaptáraljat 1953-ban Bauchage ismertette. A hatvanas évek végén Hendiksen, Grönjberg és más dán méhészek javasolták. Most a Német Szövetségi Köztársaságba«! műanyag rakodőkaptárra ajánlják. A fenék rostás része 25,5X1 33,5 cm méretű. A rosta leheť átlyuggatott alumíniumlemez vagy 3—3,5 mm tágas rostaszövet. Valamivel kisebb darabot kell szabni, mint amekkora' szükségesnek látszik, mert ä Stylopor-műanyag kissé zsugorodik. A rostát alulról lemez védi. A levegő a védőlemez felett oldalról jut be, s úgy áramlik át. A kaptár tehát úgy szellőzik alulról, mintha tetejéré fordított NB fekvőkaptár volna a tető végein megnyitott szellőző résekkel. A szellőző nyílás egész évben nyitva marad* Schundau gyenge családok közeli szállításakor elégnek tarts ja ezt az alsó szellőzést. Különben azonban rajta kívül veranda is szükséges. (Bienenzucht 1973. 10. Német Szövets. Köztársaság!
