Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1973-12-29 / 52. szám
t SZABAD FÖLDMŰVES, 1973. december 2ft. 14. Tudnivalók a keményítőről víznélküli szőlőcukor részecskékből áll. Gyenge sósav hatására egy-egy láncszem kioldódik, miközben vizet vesz fel és újra szőlőcukorrá (glukózává) válik. A visszamaradt hiányos lánc a dextrin, mely mintegy feldarabolt keményítőláncocskákból áll. Azt a folyamatot, amikor gyenge sósavhoz különféle hőfokon hozzákeverik a keményítőtejet, s az részben megcukrosodik és részben dextrinné válik, hidrolízisnek nevezzük. A búza 64, az árpa és a kukorica 68, a szója 35, a rizs pedig 70 százalék körüli keményítőmennyiséget tartalmaz. A keményítő ez emberi és az állati szervezet alapvető szénhidrogén és energia-forrása, úgyszólván hajtóanyaga. Az élő szervezet, hasonlóan, mint a fehérjéket, a keményítőt sem képes maga termelni, csupán a készet tudja felhasználni. A keményítőt s a növényi cukrokat együttesen szaharidoknak is nevezik. Ezek a nap energiájának az egyetlen közvetítői az élő szervezet számára. A világ valamennyi kutatóintézetében és biokémiai laboratóriumában a figyelem központjában állnak. Nagyon érdekesek a tulajdonságaik, óriási az élettani szerepük, s nagyon sokrétű a felhasználásuk lehetősége, a gyógyszer-, az élelmiszer- és egyéb iparágakban. Mi is valójában a szaharid, s a keményítő? Az emberiség ősidők óta a három legfőbb éltetőelemnek, a napfényt, a levegőt és a vizet tartja. Hogy menynyire éltetőelemünk a víz és a levegő, ezt minden élőlény érzi, mert hiányuk esetén szomjan pusztulna, megfulladna. Miért tartjuk a harmadik fontos elemnek a napsugarakat és miért nevezzük éltetőnek? Felületes szemlélet mellett azt hihetnénk, hogy a nap csak világosságot szolgáltat számunkra. Valójában azonban a földön minden élőlény és köztük a növény is a nap sugaraiból meríti az élethez szükséges energiát. Mint már említettük, az élőlények ezt az energiát nem képesek közvetlenül felvenni. A napsugár közvetlenül csak a bőrünket barnítja. Az emberi és az állati szervezet csak a növényi termékekben felhalmozódott napenergiát képes felhasználni. Ebből a szempontból érdekes a küldetése a mezőgazdaságnak, melynek olyan növényeket kell termesztenie, amelyek jól felfogják és nagy mennyiségben raktározzák a napenergiát. Ezek a cukrok és a keményítő, amelyek a szerves kémia legcsodálatosabb anyagai. Ezek a fotoszintézis hatására keletkeznek a növényekben. A két alkotóelemünk, a víz és a levegő széndioxid tartalma 0,3 százalék. A növényi festékanyag (a klorofill) bonyolult közbenjárásával a nap energiája beépül a keletkező cukor vegyi-láncába. A növényben kedvező körülmények között aránylag sok egyszerű cukor (szőlőcukor) keletkezik, de a növény ebben a formájában nem képes tartalékolni. A természet a tartalékanyagokat csak vízmentes változatban képes elraktározni. Ezért a szőlőcukor (СбНиОб) elveszít egy molekula vizet, miközben a cukorszemcsék összeláncolódnak. Ilymódon két nagyon jelentős anyag keletkezik, vagy a növényi faanyag (rost), amit cellulóznak is nevezünk, vagy pedig a keményítő. Érdekes, hogy ennek a két anyagnak vegyi láncolata nagyon hasonló, de annál jobban különböznek a tulajdonságaik. Míg a cellulóz (rost) a növény vázát képezi, vízben oldhatatlan és nehezen emészthető (csak a szarvasmarha képes részben megemészteni), addig a keményítő a termény, de főleg a mag tartalékanyaga. A csírázásnál kedvező nedvesség és hőmérséklet esetén újra visszanyeri eredeti víztartalmát, megcukrosodik, s a csíra táplálását szolgálja. Szükség esetén a növény rugalmasan felhasználja, átcsoportosítja — például a levegőből a gyökérbe és fordítva — de előzőleg cukorrá kell átalakítania. Ismeretes, hogy minden élelmiszernek van bizonyos energia (kalória) tartalma. Köztudott az egyes vegyületek átalakulása a lebomlás által felszabadult energia is. A vegyészeiben például pontosan ismerik, hogy egy gramm molekulányi anyag átalakulásával vagy lebomlásával mennyi energia szabadul fel hő formájában. Tanulságos ebből a szempontból egy megállapítás, mely arra figyelmeztet, hogy arányosan fogyasszunk fehérje és szénhidrát tartalmú táplálékot, mert „a cukor tüzében ég a zsír“. A cukorrá alakult keményítő tehát — mely a gyomorsav közreműködésével megy végbe — a leghatásosabb tápláléka a szervezetnek. Lépcsőzetesen alakul át a májban és "az izomrostokban s közben az átalakulásnál energiát ad le. Végső soron újra széndioxid és víz keletkezik belőle. A fotoszintézisnél vízből, széndioxidból — a nap energiájának hatására — keletkezik az egyszerű cukor és a keményítő. A szervezetben történő lebomlás után a víz és a széndioxid hulladékká válik. Csupán az az energia marad az élőszervezetben, amit a növény a napból vesz fel. Tehát az energia a napsugárból érdekes körforgás által jut el az emberhez, az élőlényhez. A cukrok fontos élettani szerepe A sejtek táplálékát túlsúlyban a cukrok adják. Nagyon jó tulajdonsága az egyszerű cukroknak (szőlőcukor, fruktóza), hogy jól oldódnak. Például tíz köbcentiméternyi vízben 30 dkg szőlőcukor oldható fel. Erre semmilyen egyéb anyag nem képes. Ha a sejtnedv az egészségtelen életmód miatt már annyi hulladékanyagot tartalmaz, hogy. már többet nem fogadhat be, a cukrokat még mindig oldja és elszállítja a sejteknek. Csakis ennek a tulajdonságnak köszönhető, hogy a sejt ugyanabból a nedvből felveheti táplálékát, amelybe a hulladéka is belekerült. A keményítő széltében-hosszában szinte hálószerűén összeláncolódott A hidrolízist a hőfoktól, a nyomástól és a sav erejétől függően sokféleképpen elkészíthetjük. Másképpen végzik a szeszgyártás előtti cukrosítást és máshogyan a szőlőcukor, a keményítőszörp vagy a keményítőcukor gyártása esetén. Többször ellenőrzik a cukrosodás fokát és végül szódával semlegesítik a savat. Leszűrik vagy centrifugálják az üledéket, s a cukros oldatot feldolgozzák. Ebből — lehűlés után — kiátályosodik a szőlőcukor, vagy esetleg szörp alakjában hasznosítják. A keményítőt gyakran a kéményítőszörp; Készítésénél ;s a szeszgyártásban hasznosítják. A szeszgyártásnál a hidrolízis által megcukrosodott folyadékot feloldják, élesztőgombákkal beoltják, s erjedni hagyják. Az alkoholban -ugyanúgy, mint a keményítőben és a cukrokban a nap energiája halmozódott föl. Ám amikor a keményítő — a cukron keresztül — alkohollá válik, közben az eredeti energia mennyiségéből az élesztőgombák életműködésében, szaporodásában sok energiát ad le. A keményítőt éppúgy, mint a répacukrot nem gyártjuk, hanem izoláljuk a bőséges energiahordozó növényekből. Ezek főleg a burgonyát és a gabonát — celerálják. Tökéletes zúzással szétroncsolják a növényi sejteket, s azokból vízzel kimossák a keményítőt. A szemcséket a centrifuga nagyság szerint elválasztja egymástól. Minden növény keményítője különbözik a másiktól, azonban vegyileeg alapjában hasonló. A keményítők felhasználása A gyógyszeriparban és a kutatásban a keményítőből szőlőcukrot (glukózát) az infúziós oldat alapanyagát készítik. Nagy a felhasználási tere a gyógyszeriparban és a kozmetikában a dextrinnek is. Az ipar a legnagyobb mértékben a keményítőszörpöt hasznosítja. Nélkülözhetetlen a cukorkagyártásnál — főleg a töltelékek készítésénél — valamint a szörpök, a mesterséges méz, valamint a száraz sütemények készítésénél. A keményítőnek rendszerint sok fajtáját gyártják. Ezek közé tartozik többek közt a pudig-keményítő, a speciális keményítő, az oxidált keményítő, valamint az oldódó keményítő. Az utóbbi a textiliparban hasznosítják. Az édességipar alapanyaga a keményítőcukor. A keményítő és a dextrin pedig legfontosabb alapanyaga a ragasztógyártásnak. A keményítőt gyakran két fontos alkotórészére, az amilózisra és az amilopektinre változtatják. Az amilózis jól oldódik, s könnyen emészthető, ezért alkalmas a gyermektápszerek és a diétás ételek gyártására. Az amilopektin, főleg a mélyhűtött élelmiszerek csomagolásában ismeretes, de a textiliparban is használatos. TARR GYULA, vegyészmérnök Jó tudni A Szövetségi Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium kibocsájtotta az 1974-es évre érvényes takarmánykeverék juttatásról szóló alapelveket. Ennek értelmében azok a mezőgazdasági üzemek, amelyek meghatározott mennyiségű terméket juttatnak az állami alapokba, az alábbi abrakmennyiséget vásárolhatják: az átadott a vásárolható mennyiség: termékek: mennyiség: 100 lit. tej 4 kg 1 db liba legalább 4 kg súlyban 12 kg 1 db liba legalább 5,5 kg súlyban 15 kg 100 kg lenmag, hüvelyes (tak. és étk.) és szója 200 kg 100 kg napraforgó 50 kg 100 kg kömény 300 kg 100 kg mustármag 150 kg 100 kg olasz vagy egy nyári perje 200 kg 100 kg vöröshere vagy lucernamag 250 kg 100 kg komlóslucerna, egy nyári heremag 400 kg 100 kg angolperje, bíbor heremag 500 kg 100 kg fehér, vagy svéd here vetőmag 700 kg A herefélék és a len vetőmag leadása esetében csak a leszerződött vetőmagokért jár abrakkeverék juttatás. A többi leadott termékekért a táblázatban vázoltak érvényesek. A tej esetében az egész évi leadást veszik alapul, míg a libák esetében az 1974 augusztus elseje, december 31-ike közti időszakot. Az abraktakarmányt abban a járásban adják ki, ahol az illetékes mezőgazdasági üzem a termékeit partnereinek átadta. , /у \ —h— . i - '' ;1 ;; ’ I ■ '' ; í 11 i: 1! ;: : ! : ; ! ; I . i . : • I * V : 1 ' ; I T ízezer szarvasmarha egy repülőgépen A vámtiszt figyelmesen megvizsgálta a ketreceket. Egyik-másik nyulat még a kezébe is vette, de nem talált semmi gyanúsat. Végül ráütötte a pecsétet a szállítási engedélyre, s a kanadai repülőgép — fedélzetén száz békésen rágcsáló nyulacskával — elindult >az Egyesült Államokba. A vámtiszt álmában sem gondolta volna, hogy pecsétjével a csempészés történetének egyik legkülönösebb rakományát engedte útjára. A nyulacskák testében ugyanis kanadai állattenyésztők nem kevesebb mint tízezer (!) új fajtájú, a húsáért különösen kedvelt, úgynevezett limousini szarvasmarhát csempésztek az Egyesült Államokba! BORJÚVAL VEMHES HÁZ1NYÜL? De hogyan szolgálhattak a csöppnyi nyulacskák több, hatalmas csordára való szarvasmarha rejtekhelyéül? Ehhez a csempészek a tudomány legújabb vívmányait hívták segítségül. A genetika fejlődése ugyanis lehetővé teszi, hogy nőstény házinyulakba — borjúembriókat plántáljanak. A „genetikus csempészek“ a limousini tehenekből vett megtermékenyített petéket a házinyulak petevezetékébe helyezték, ahol a peték kedvező biológiai feltételeket találtak fejlődésükhöz. Persze, nyilvánvaló, hogy a házinyúl sohasem lesz képes világra hozni egy borjút. Ezért négy nap után a petéket kivették és amerikai tehenekbe plántálták. E négy nap azonban elegendő idő ^olt a nyulaknak, hogy csempészárujukkal repülőgépre szálljanak és semmi gyanút se keltsenek, és símán megússzák a vámkezelést. Az esetet Pierre Rossion francia szakíró említi „Száz borjúval vemhes házinyúl“ című cikkében. A peteátültetés módszerét a tudomány már a század eleje óta ismeri. Eddig azonban csak kísérleti célokra alkalmazták, laboratóriumi állmokon. Bebiz myosodott, hogy a különböző fajok között végrehajtón átültetés sohasem eredményez életképes utódot. Viszont azonos fajon belül végrehajtott átültetésnek nincs akadálya. Lehetséges tehát,.hogy jól tejelő tehénfajtákkal hordassák ki a húsukért tenyésztett fajiak borjait. Ez mind a tej-, mind a hústermelés szempontjából előnyös a tenyésztők számára. A kutatók kísérletei során a tehenek 91 százaléka lett vemhes a peteátültetés után. Ez az eredmény, amely messze felülmúlja a természetes feltételek között tapasztalt arányt, abban leli magyarázatát, hogy az átültetési eljárás során az életképtelennek mutatkozó petéket kiválasztják és kiselejtezik. A kutatók e mellett kidolgozták a módját, hogy a teheneket ne csupán egy, hanem egyszerre kettő, sőt három borjú ellésére késztessék — anélkül, hogy a tehenek eme borjak genetikai anyjai lennének. Ilymódon például Kubában az ott hagyományos Zebu-fajtát a jobban tejelő Holstein fajtával kívánják felváltani. Már kidolgozták a tervet, amely szerint a holsteini borjúembriókat a Zezu-fajta nőstényekbe plántálják. Felvetődik a kérdés: ha az új módszer szélesebb körű elterjedésével számolunk, hogyan biztosítható a megnövekvő kereslet kielégítése a legjobb fajtájú tehenek megtermékenyített petéiből? A tehén ugyanis rendes körülmények között háromhetenként csupán egy petét termel, és ha ez megtermékenyült, a vemhesség kilenc hónapig tart. A tudomány azonban itt is megtalálta a megoldást. A petefészket stimuláló, úgynevezett gonadotrop-hormonok beadásával ugyanis elérhető, hogy a tehén nem egy, hanem több, akár száz petét is termeljen. így aztán nincs akadálya, hogy az annak rendje és módja szerint megtermékenyedett petéket négy nappal a megtermékenyülés után a méhből kivegyék, majd meghatározott számban (maximálisan 2—3) olyan tehenekbe ültessék át, amelyek a petézés ciklusában vannak, de nincsenek megtermékenyítve. VILÄGRAJÖTT — KILENC HÓNAPPAL AZ ANYA HALÄLA UTÄN A tehenek petetermelésének szaporítása tehát immár megoldott probléma. A legértékesebb fajták gyors elterjedését segíti azonban az az új módszer is, amely — megfelelő hormonkezelés segítségével — ki tudja váltani a három hónapos, ivaréretlen üszők (tehát még borjak) petetermelését is. Az így kezelt jószág eszerint még vágóborjúként fejezheti be életét, ugyíanakkor — más anyába átültetett petéi révén — kilenc hónappal később még számos utódnak adhat életet. Ha pedig a kívánt fajta szaporításához szükséges petekészlet rendelkezésre áll, márcsak azt kell biztosítani, hogy a peték az átültetésig életképesek maradjanak. Laboratóriumi tenyészetben (in vitro) vagy nőstény házinyúl petevezetékében (in vivo) azonban a peték legfeljebb négy napig tarthatók csak életképes állapotban. Más technikával a petéket öt-tíz Celsius fokra lehűtve olykor tíz napig is sikerül sértetlenül tárolni, a végső megoldást azonban a kriobiológia további fejlődésétől várják. FAGYASZTOTT VESE — ÁTÜLTETÉS CÉLJÄRA Sperma, véredények, vérsejtek, csontok, bőr- és szaruhártya fagyasztásos elraktározása — mint ismeretes — ma már lehetséges. Dr. Ronald H. Dietzmannek, a Minnesotai Egyetemen pedig nemrégiben sikerült megoldani egy érhálózattal ellátott szerv: a vese mínusz húsz Celsius fokon történt mélyfagyasztását, majd felélesztését is. (Ez óriási segítséget jelent a sebészeknek, hogy a veseátültetéseket a jövőben minden sietség nélkül, az optimális feltételk biztosításával végezzék el.) A genetikusok sokat várnak azoknak a kísérleteknek a folytatásától is, amelyek során az angolok dr. D. C. Wittinghalmnek és az amerikai dr. T. Mazurnak szoros együttműködésben sikerült megoldania megtermékenyített egérpeték megfagyasztását olymódon, hogy a visszaültetett embriókból később teljesen egészséges egerek kerültek ki. Ez azt a reményt kelti a kutatókban, hogy előbb-utóbb sikerül úgy konzerválni az életet, miként most ezt például a zöldborsóval teszik. A módszer továbbfejlesztése lehetővé tenné, hogy kipusztulóban levő állatfajok megtermékenyített petéit „hűtőszekrénybe tegyék“, majd később, a kívánt időpontban újból felélesszék. Igazán nagy gyakorlati jelentősége azonban ennek akkor lesz, ha a tenyésztésre szánt állatfajok megtermékenyített petéit a világ négy tájára közönséges postacsomagként is elküldhetik. Sajnos, a tehénpetének, ennek a vízben és tartalékanyagokban dús sejtnek a fagyasztását ezideig még nem sikerült megöldani. Addig hát előreláthatóan továbbra Is néhány házinyúl segítségére lesz szüksék egy-egy csordára való szarvasmarha áttelepítéséhez. Lukács Tibor, („Ku.“ Magyarország)
