Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1973-12-15 / 50. szám

t

A gyurgyalag és a méh

Kókány András, a Tengerid Kísérleti Gazdaság méhésze írja a Méhészetben, hogy vidékén húsz évvel ezelőtt csak elvétve lehetett látni gyurgyalagot, ma viszont ez a madár már ezrével fészkel a környéken, és a méhészetekben tavasztól őszig igen-igen nagy kárt okoz. Illusztrálja is állítását, amikor elmondja, hogy a lucernásra vitt méhcsaládok gyönyörű eredményt mutattak addig, amíg a méheket ezek a veszedelmes madarak fel nem fedezték. Sajnos, a gyurgyalagok ezres csoportjai rájöttek, hogy hol vannak a méhek. Megszállták a lucernatábla és az utak szélén levő fákat és onnan csapkodva le a lucernatáblákra, irgalmatlanul pusztították a méheket. Borult napokon ellepték a kaptárak közvetlen környékét is. A lucerna virágzása alig jutott a csúcspontján túl, megszűnt a méhek járása. Napokon keresztül megfigyelte, hogy reggel hat éra körűi, amikor az illatosított szörpöt beöntötte a kaptárba, mindig sűrűn röpködni kezdtek a méhek a lucernára. Nyolc-kilenc óráig szépen jártak is, az időtájt jelentek meg jellegzetes

hangadásukkal a gyurgyalagok csoportjai. Utána rögtön megszűnt a méhek járása, este hathét óráig, amíg a gyurgyalagok el nem indultak fészkelő helyűkre. Ilyenkor több este megfigyelte, hogy nyolc óra körűi is, amikor már sötétedett, teljesen szélcsendes időben csak úgy zsongott a lucernatábla a szorgoskodó méhek tömegétől.

Másik hasonló esetet is leír, amely alkalommal a lelőtt és riasztóul kitűzött madarakat is el kellett távolítani a kaptárak közeléből, mert a méhek tömegével estek neki, bújtak tollazatukba és döfték bele a hullába fullánkjaikat.

Azt a következtetést vonja le, hogy ha a méhek észreveszik a gyurgyalagok tömeges érkezését, védekezésül inkább nem röpködnek. Gyűjtéses időben azonban ez komoly veszteség a méhésznek, méhcsaládnak, magtermelőnek egyaránt.

Ideje lenne lelövéssel vagy másképpen pusztítani ezt az egyre szaporodó kártevőt még akkor is, ha szép madárnak tartják.

Méhészet nyomán Gál

A harkályveszély ellen feltüzdelt riasztó szalagok.

Teleltetés két keretsoron

A címet úgy is írhatnék, hogy „két fiókban“. Arról van ugyanis szó, hogy a családok nem egy, hanem két egymásra helyezett alacsony lépes fiókban telelnek. Karner Félix közli erről tapasztalatát. Zander-féle keretei vannak (külső méretük 42X22 cm). Méhei 600—900 m magas helyen, lakásától távol telelnek. Ritkán vándorol. Mindig két fiókban teleltet. A következő előnyeit tapasztalta ennek. A családok nagyobbak, a korai legelőt jobban hasznosítják, kevésbé rajzanak. Ha a kaptárba etető üveget tesz, több hely marad a méheknek, mint fele akkora fészekben. Hátrányok: A családoknak több téli élelmet kell hagyni. Télire való elrendezésükhöz korábban kell fogni. Több élelem kell. A lépek inkább penészednek. Karner úgy segít rajta, hogy elég nagy (32X0,8 cm) kijárót nyit, belső takarónak pedig egy réteg lemezt vagy zsákot, puhafarostlemezt, papírt használ. Műanyagot nem.

(Bienenwelt 1972. 11. Ausztria)

Ä terméketlen petéket tejó anyákról

Ebben az évben már két olyan eset történt méhesemben, hogy a család meglevő anyja terméketlen petéket tojt. Először kora tavasszal figyeltem fel egy családra, amelyben az anya igen későn kezdte meg a petézést Emiatt ezt a családot sűrűbben ellenőriztem, s azt tapasztaltam, hogy a sejtek befödése alkalmával sok a púpos fiasítás, tehát sok a herefiasítás. Ahogy szaporodott a fiasítás, mindig több volt benne a here, hogy a végén azután a teljes fiasítás, az egész lép azzá váljon. Természetesen azonnal kidobtam az anyát, a herefiasítást pedig lenyestem. A családot másnap egyesítettem a mellette levő családdal, mivel az anyanevelésre az idő még korai volt.

A másik eset augusztus elején történt. Az egyik családnál a fiatal, idei anya a beporzás után egy hónapig szabályosan petézett, majd azután egyik napról a másikra elkezdett terméketlen petéket rakni, azaz petéiből herefiasítás fejlődött. Véleményem szerint, az anyának elfogyott a magtarisznyájában az ondó és nem volt mivel megtermékenyítenie a petéket.

Elgodolkoztam mi minden történhet, mi minden idézheti elő a leírt és hasonló eseteket.

A fiatal anyáknál gyakran megtörténik, hogy csupán herepetéket tojik. Olyan is akad, amelyik bár megtermékenyül, de petét rakni képtelen. Baj az egyik, baj a másik, mert mindkét esetben lerongyolódik, viszszaesik a család.

Megtörénik például, hogy ősszel vagy kora tavasszal elpusztul az öreg anya és a méhek a meglevő nyitott Hasításból anyát nevelnek maguknak. Ilyenkor azonban a legtöbbször nincs here, amely a fiatal anyát megtermékenyíthetné, vagy ha esetleg akad is, mert az öreg anyás család néha megtűri őket, az időjárás olyan rossz, hogy emiatt nagyon elhúzódik a párzásra velő kirepülés lehetősége. A család viszont türelmetlen, flasítást kíván, ezért petézésre Serkentő eleséggel eteti a fiatal anyát. A bő táplálkozástól annak petefészke működésbe jön, s miután nem párzott, csak terméketlen petéket képes tojni. Megkezdi a petézést, s amelyik anya már egyszer megkezdte a petézést, az többet ki nem megy párzani, az már élete folyamán csak herefiasítást tud fejleszteni. Az ilyen anya előbbutóbb tönkreteszi a családot, tehát, ha ilyesmire gyanakszunk, az anyát ki kell cserélni, vagy pedig kidobni és a családot a mellette levővel egyesíteni.

Megtörténik a bepárzott anyákkal is, hogy valamilyen okból kifolyólag ondó vezetékük eldugul, s így a petevezetéken kifelé csúszó petéhez nem jut el az ondószál. Hasonló következménye van annak Is, ha a magtarisznya kimerül. (Ez történhetett az idézett anyával is.) Az ilyen anyákat azonnal dobja ki a méhész, mihelyt a bajt észleli.

Az is előfordulhat, hogy a bepárzott fiatal anya kezdetben terméketlen petéket tojik, s csak később tér át termékeny peték tojására. Az ilyeneknél á későbbiek során nem szokott már semmilyen rendellenesség jelentkezni. Az ilyen anyát ne dobjuk ki, mert e herepetézés csak múló jelenség nála.

Az is megtörténik, hogy mielőtt a fiatal anya megpárzana, illetve elkezdene petézni, megkezdik petézésüket az álanyák, mivel a család nem győzi várni az új anya petézését. Amikor azután a fiatal anya elkezd petézni, az álanyák petézése megszűnik. Ezért a méhésznek nagyon körültekintőnek kell lennie a fiatal anya megítélése alkalmából, nehogy egy értékes fiatal anyát kidobjon csak azért, mert tévesen értékelte ki a helyzetet.

A herepetézésnek van még egy káros hatása, amit szeretnék megemlíteni, ez pedig a lép károsodása. A szép munkássejtes lépek ugyanis, ha azokban egyszer herefiasítás fejlődik, kitágulnak, az ilyen sejtekbe viszont a termékeny anya is csak herepetéket tojik a továbbiak folyamán. Az ilyen lépben a szép szabályos munkáscellák herecellákkal tarkítottak és ezeket, amilyen gyorsan csak lehet mézkamrába, illetve olvasztóba kell tennünk.

Méhészetünk 7-8

I

Nagy Kálmán levelezőnk levelében azt írja, hogy ő is szeretne hozzászólni a nagyüzemi méhészkedés kérdéseihez. Erre a Méhészet melléklet 11. számában megjelent cikk késztette, mert ő is jobbnak látná, ha méhészetünk a nagyüzemekben is tovább fejlődne, és gazdaságos lenne. Szerinte a következő okok fékezhetik a nagyüzemi méhészkedést.

Szükségesnek tartom, hogy ezekhez a dolgokhoz mint a Szabad Földműves régi olvasója, kifejthessem véleményemet. Több mint 30 éves méhészkedési gyakorlattal rendelkezem s ezért merem állítani, hogy a méhek gondozása jó szakembert követel. A nagyüzemi méhész is csak akkor lehet jó, ha nemcsak az évi 18—20 ezer koronáért végzi munkáját, hanem odaadással és tudása teljes erejéből. Ugyanis ez év szeptember 1-én meglátogattam az egyik állami gazdaság méhészetét. Érkezésemkor a méhész éppen a méhek sziruppal való etetését szorgalmazta, de hogy milyen helytelenül, rossz lenne leírni. Mikor megkérdeztem, hogy miért így csinálja, azt válaszolta, hogy délután négy órakor vége a munkaidőnek és addig el akarja végezni az etetést. Szerintem ez helytelen eljárás. Azért tartom ezt szükségesnek megírni, mert ezzel bizonyítani szeretném, hogy a mezőgazdasági nagyüzemekben is csak olyan ember vállalja a méhészszakmát, aki a méheket szereti és tisztában van azzal, hogy csak úgy várhat jó eredményeket, ha a szükséges munkát minden alkalommal idejében elvégzi, a követelményeknek megfelelően, s nem azt fogja nézni, hogy lejárt a munkaidő, mert az törvényszerűen hat a kisüzemi és nagyüzemi méhészkedésre egyaránt. Ha a gazdasági eredmény jó, akkor a méhészt dicséret illeti, ellenkező esetben pedig indokolt a

méhész leváltása. Szerintem egy 100 családos méhészetnek akkor is gazdaságosnak kell lennie, ha az akác vándorlás után méhmérget és egy-két kilogramm pempőt veszünk el a mellektől. Az is biztos, hogy ez a művelet igényes munkát és jó szakembert követel. Szerintem nem is lehet összehasonlítani egy magánméhészt a nagy-FÓRUM

üzemi méhésszel, mert a magánméhész ezt a foglalkozást mellékszőrakozásként végzi, míg a nagyüzemi méhésznek

Akinek nem inge, ne vegye magára

ez egész évi munkája s abból keresi a kenyerét. Tehát feltétlenül jobban kellene a szakmáját végeznie. Ha a magánméhész mégis jó eredményeket ér el, akkor ez nem jelenti azt, hogy a nagyüzemi méhésznek nem lehetnek olyan sikerei. Ezek után azt kérdem, elgondolkodott-e már a munkáján az a nagyüzemi méhész, akinek rosszak az eredményei, hogy vajon jól végezte-e munkáját, vagy csak a 18—20 ezer koronáért csinálta. Szerintem államunknak csak a munkáját odaadőan végző és hazáját szerető dolgozóra van szüksége. Ennek az eredménye, hogy dolgozóink nagy része munkáját becsületesen végzi s ez megmutatkozik az életszínvonal állandó emelkedésében. Ezek után nem ismerek el semmilyen félremagyarázást, _hogy a nagyüzemi méhészkedés nem rentábilis. Csak az a fontos, hogy a méhész a méheket szeresse s ne kímélje munkaerejét, ha ezt becsülettel végzi, büszkén nézhet a vezetők szemébe, akik aszerint fogják jutalmazni. Sajnos, már sok nagyüzemi méhészetet likvidáltak a méhész hanyagsága miatt. Azok a méhészetek, olyan olcsón kerültek eladásra, hogy szinte sajnálátra volt méltó. A 400—570 koronás kaptárakat kiépített ke t lekkel együtt eladták 250—300 koronáért. Ezek után elképzelhető, hogy milyen lehetett a ráfizetés, ha a vezetőség örült, hogy ilyen olcsón is megszabadult a méhektől. Azt ajánlhatom, aki a méhek körüli munkáját nem végzi el becsületesen, az hagyja abba a méhészkedést, mert azzal árt az üzemnek és népgazdaságunknak is. Minden méhésznek kötelessége, hogy bebizonyítsa, hogy a méhészet hasznos és megbecsülésre méltó, úgy a mezőgazdaságban, mint a közélelmezésben. A műlépet minden méhésznek magának kell kitermelnie, mert a kiselejtezett lépekért annyi műlépet kell kapnia, hogy azt alig kell pótolnia. A méhésznek tudnia kell, hogy a méheket márciustól szeptember végéig nem hagyhatja magára még két-három hétre sem, mert különben a méhek tönkremennek, illetve leromlanak. Ezt aztán a következő évben már nem tudjuk pótolni, mert a júliusi és augusztusi hőnap a jövő év alapja, a szeptember pedig a beteleítetés hónapja és csak azután jöhet némi kis pihenés. Sokszor hallottam már azt is, „Ha nincs munkád, vegyél méheket“. Ez igaz, mert a méhésznek sokat kell dolgoznia, de az is igaz, hogy igen szép munka. Megköveteli, hogy sokat tanuljunk, s csak azután érünk el jó eredményeket.

N. K.

1

A méhek irányítása édesharmatra

Az édesharmat, régi nevén mézharmat nem csalogatja úgy a méheket, mint a virágok Illata és színe a nektárt és virágport gyűjtögetőket. Amikor a német méhészek édesharmatra, pl. fenyőerdőbe vándorolnak, furfanggal érik el, hogy a méhek mielőbb gyűjteni kezdjenek. Cordes a következőképpen ismerteti ezt: ha erős vagy mesterséges rajt szállítanak a kijelölt helyre, s másnap reggel harmatot keresnek a vízért kirepülő méhek, az egész raj gyűjtői látogatni kezdik az éjjel meghígult édesharmatot. Este a termelő kaptárakat odaviszik és a raj lépeit szétosztják a családok közt. A termelő családokba tehát olyan méhek kerülnek, melyek már ismerik az édesharmatot, s megtanulták a helyét. E- zeknek a tánca aztán hamar az édesharmatra irányítja a családot. Azért fontos ez a gyors odaszoktatás, mert az édesharmat sokszor csak néhány napig tart, minden órát ki kell használni, jó édesharmatot ad a luc-, az erdei-, a vörös- és a jegenyefenyő, a hárs, a juhar, a tölgy. A jókori juhar (Acer platanoides) nem kívánatos, mert édesharmata keserű.

(Alig. Deutsche Imkerzeitung 1972. 11. Német Szöv. Köztárs.)

A gyomorvészről

Steche Wolfgang, a hohenheimi (NSZK) méhészeti intézet igazgatója erről beszélt svájci előadásán. A Nosema-betegség elterjedésében nagy része van a méhek kezelésmódjának. A Nosema apis minden méhcsaládban megvan, de elhatalmasodása a család állapotától függ. Azt pedig a méhészkedés módja szabályozza. A Nosema apis elszaporodásához olyan anyagok szükségesek, melyek a fiasítás eleségében is megvannak. A Nosema tehát rendkívül mérsékelten szaporodik télen, de gyorsan megsokasodik a fiasítás etetésének időszakában. A fiatal méhek is fertőződnek, de úgy látszik, hogy valamilyen még ismeretlen módon védve maradnak az erős megbetegedéstől. Ellenben egyetlen öreg méhben 400 millió Nosema-spóra is lehet. Az tehát, hogy a betegség milyen gyorsan hatalmasodik el a családban, főképpen a fiatal és az idős méhek arányától függ. Ezt pedig a kezelésmód erősen szabályozza. A fiasítás etetése megrövidíti a méhek életét. A fiasítás időszakos korlátozása tehát azt okozza, hogy több a családban az öreg méh, mint különben, s ez a Nosema elszaporodásának kedvez. Lothmar Rut már régen bizonyította, hogy amikor a nyárutó és az ősz kedvezőtlen, a következő tavaszon Nosema-veszély várható, mert a fiasítás korán abbamarad, kevés a fiatal méh, sok az idős.

A betegség erősen terjedhet a munkások és a herék eltévedésével. A családok sűrű elhelyezése, különösen pedig a vándortanyák zsúfoltsága a Nosema-betegség családok és méhészetek közti terjedésének kedvez. A lépek más családba vatö beadásával a spórák milliárdjai jutnak át. A nagy család munkafelosztása könnyebben megvalósulhat. A kicsiben sokszor ugyanazok a méhek többféle munkára kénytelenek vállalkozni. A kicsi téli fürtben gyakrabban kerül sor ugyanarra a méhre, hogy a fürt melegének élvezete helyett a fürt felületén, kérgén helyezkedjék el.

A kezelésnek a Nosema elhatalmasodására való hatását Steche egy régi tapasztalásával bizonyítja. Hosszú ideig vizsgálgatott 25 méhészetet rövid időközökben. Feltűnt, hogy éppen a legjobb méhésznek tartottaknál volt erősebb fertőzés. Ezek ugyanis folytonos mesterkedésükkel, furfangos műveletekkel megbontották a méhrsaládok egységét, fölborították a korosztályok természetes arányát. Az igazán jó méhész tudja, hogy mikor és miképpen kell beavatkoznia.

A gyomorvész ellen Steche Is ajánlja a Fumagillin-t, de módjával. Azt tartja, hogy még nem merítettük ki azokat a lehetőségeket, melyekkel a méhcsalád betegség elleni védekező erejét támogathatjuk. A mezőgazdaság sokat kárhoztatott módszerét utánozzuk: ahogy ott a mindenható vegyszerekkel intézik el a kártevőket, mi is kényelmesen csak a vegyszerek hatalmához folyamodunk a méhek betegségei ellen.

(Schweizerische Bienen-Zeitung, 1972. 12, Svájc,)