Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1973-11-24 / 47. szám

r

Bevallom őszintén a közelmúltig magam Is azok táborába tartoztam, akik a halakat főleg a tányérról Ismerik, sült vagy rántott formában. Nem csoda hát, hogy nagy várakozással, izgalommal vegyült kíváncsisággal készültem néhány szlovák kollégámmal, Dél-Csehországba — ahol országunk legnagyobb és leggazdagabb halastavai találhatók, — hogy részt vegyek a 72 hektáros zlievi halastó lehalászásán.

— Ha az összes munkafolyamatot látni akarják, jó korán keljenek — figyelmeztetett bennünket előző este kalauzunk. — És még valami — tette hozzá sokat mondóan. Ne feledjenek el vinni magukkal két-három üveg rumot is. Mi megfogadtuk a tanácsot, és még aznap beszereztük az italt, mert reggel a halászokkal egyidőben akartunk a vízhez érni. De csak akartunk. Mikor ugyanis kikászálódtunk a kocsiból, a sűrű köd ellenére is láttuk, hogy már megelőztek bennünket. És nem is pár perccel, mert a partra helyezett vastartályokban és néhány csónakban már több mázsa pikkelyes ficánkolt.

— Idénykezdéskor jókor kell kezdeni a munkát, — fogadta kis csoportunkat mosolyogva dr. Tuma, az ötezer hektáros Hlubokái Állami Halgazdaság igazgatója. A halastavakat lecsapolni, a sokszáz mázsa halat kifogni és elszállítani, nem csekély feladat, így minden perc drága. A dél-csehországi kerület 750 halastavában mintegy másfél hónapig tart ez a munka.

A köd lassan felszállt, fokozatosan elénk tárult az egész, egyre jobban apadó halastó. A part is lassan benépesült. Sorra érkeztek a teherautók, hogy a speciális tartályokban elszállítsák a már kifogott és a fajta,'

nagyság és minőség szerint osztályozott halakat. A közeli faluból háziasszonyok siettek a parton felállított mérleghez. Nem akarták elszalasztani a kedvező lehetőséget, hisz ilyenkor olcsó áron vásárolhatnak friss halat (kilójáért csak hét koronát fizetnek). Persze csak a kisebb darabok és a kihalászásnál megsérült halak kerültek az asszonyok szatyrába. A többi hal rövid kocsikázás után a gazdaság tartályaiba jut, ahol a szüntelenül áramló vízben karácsonyig már nem kapnak ele delt, s így teljesen elvesztik iszapszagukat.

— A halak nagy részét külföldön értékesítjük — magyarázta dr. Tuma. Elsősorban az NSZK-ba, Nyugat Berlinbe, Olaszországba, Ausztriába és Franciaországba exportálunk. Noha a külföldi kereslet sokkal nagyobb, mint amennyit ki tudunk elégíteni, a hazai piacot

Hej

sem hanyagoljuk e). Szlovákiába, a stupavai halgazdaságnak évente mintegy 8 ezer mázsa pontyot, csukát, fogast, pisztrángot stb. szállítunk. Sajnos, takarmányunk minősége elmarad a Magyarországon vagy az NDK-ban használt takarmánytól. A pontyok 1 kg-os súlygyarapodásához 1,5 kg takarmány szükséges. Egy további problémát az egyre inkább szaporodó vízinövények jelentenek, amelyek elvonják a halaktól az oxigént, ezért az utóbbi időben egyre több fehér aműrt importálunk Magyarországról. Bízunk abban, hogy e növényevő halak megoldják a nehézséget. Néhány évvel ezelőtt egy márnához hasonló hal tenyésztésével is kezdtünk foglalkozni, melyet a Szovjetunióból hoztunk be. Legnagyobb előnye, hogy télen is táplálkozik, így súlya állandóan gyarapszik, továbbá, hogy már két éves korában ivarérett, így gyorsan szaporodik.

— A nagy szakértelemmel dolgozó halászok között több fiatalember szorgoskodott, s ez arról tanúskodott, hogy a halász utánpótlással nincs baj.

— Nem panaszkodhatunk — adott felvilágosítást kísérőnk. Nem messze van az ország egyetlen halász-középiskolája, így szakkáderekben sincs hiány. Szlovákiából évente mintegy négy öt fiatal jön ide tanulni. Tapasztalatból állíthatom, hogy akit egyszer rabul ejt ez a nehéz, de szép hivatás, már nem szabadul „bűvköréből“. És miért is menne innen el? A keresetek nem alacsonyak, van szép, korszerűen berendezett munkásszállónk. Az idénymunkák során az üzemi konyhából napi

Kínos élmény a kapitális szarvasbikával

Megbetegedtem. Meniszkusz gyötörte a térdemet. A sebész gipszkötésbe göngyölte a lábam és szigorúan meghagyta, hogy feküdjek. Nem maradt más hátra, mint hogy engedelmeskedjek. Egy teljes hónapig nyomtam az ágyat.

Szeptember 15-én azonban értésemre jutott, hogy a smolnícka hutai (szomolnok-hutai) vadászterületen megkezdődött a szarvasbőgés.

Fekhelyemről jelpattantam, mint gumipuskából a kilőtt kavics. Csomagoltam. Nem volt erő a világon, ami visszatarthatott volna. Szekéren indultam a koňjarskai vadászkunyhó jelé...

Másnap nehéz túra várt reám. Csak lassan mozoghattam ... A gipszkötés sugárzó fehérsége fölzavart egy bóbiskoló őzbakot, amely riasztott, mintha fizették volna. Felriasztotta társait. Nem volt abban kétség, hogy a gipszkötést le kell takarnom. Letakartam sállal.

Esteledett. Červeň, a vadőr kíséretében nagynehezen és sántikálva jutottam el a bujakovoi csemetekerthez. Egy hatalmas bükkhasábon foglaltam helyet. Lúcfiatalos közelében. A vadőr mellettem állott és figyelte a terepet.

Némán vártuk a közeledő alkonyt. A szófián várás nagyon úntatott, mert hosszú ideig tartott. Visszatérésre gondolám, de a vadőr figyelmeztető tekintete ezt nem engedte. Mintha tűvel szúrt volna meg. Figyelmessé lettem. Odanéztem. A fiatalos mellett jól kifejlődött tízes agancsú szarvasbika állott. Meg sem mozdultam, nehogy elriaszszam a mit sem sejtő vadat. Nem lőttem, mert fegyelmezett vadász nemes vadra alkonytájt nem lő. Az alkony csalárd! A találat kérdésest

A szarvas rövidesen visszafordult és elindult a maga útján. Amikor eltűnt, mi s indultunk a vadászkunyhó felé. A hegygerincnek vettük utunkat. A szarvasbika bizton hallotta lépéseink neszét. Vetélytársának tekintett bennünket és harcias hangon siólalt meg. A helyzet könnyen veszedelmessé válhatott volna, mert közötte és közöttünk egyre kisebbeden a távolság. Komolyan kellett vennünk a dolgot, mert a szarvasbika támadása esetén a koromsötét erdőben védekezni nehéz lett volna. A Szarvasagancs ilyenkor veszedelmes fegyver.

A vadőr — kérésemre — kagylón fhívón) viszonozta a harci fölhívást, én meg köhögést utánoztam. Erre a szarvas ijedtében elugrott, s ezzel megszűnt a veszedelem.

Másnap megismételtem a fárasztó túrát, de kirándulásom nem járt sikerrel. Elkéstünk és valószínűleg elriasztottuk a pocsolyában fürdő agancsost.

Harmadnapon azonban pontosabbak voltunk. Délután négykor a tócsánál ülve vártuk a tegnapi bikát. Szajkó /mátyásj volt az első élőlény, amely észrevett bennünket és eszeve szetten rikácsolt. Nem törődtünk az erdő kémjével, amely nyomban el is tűnt és stri csend támadt körülöttünk.

Pont fél ötkor — egészen véletlenül — a közeli pocsolya felé irányítottam tekintetemet. Hirtelen meglepetésemben elállt a lélegzetem. A tócsa mellett egy fiatal szarvas-üsző állott és kíváncsian nézegette a benne hempergő szarvasbikát.

Kérésemre a vadőr harci hangot hallatott. Erre a szarvas kiugrott az iszapos tócsából, elrohant vagy száz lépésre, azután megállt, szimatolt és viszszaindult „társnőjéhez“.

lálat helyére indultunk. A pocsolya partja csupa vér; szanaszét meg csontrepesz fehérlett.

Egyre sötétedett. Červeňnek sietnie kellett, hogy elérje a sebzett szarvasbikát, mert egyre közeledett az éjszaka. A vadőr későn és eredmény nélkül tért vissza. Agyongyötört és elszomorított engem a gondolat, hogy súlyosan megsebesítettem egy értékes szarvasbikát, amely már bizton legelni sem képes. Elhatároztam, hogy megbüntetem magam: beszüntetem a szarvas-vadászatot.

A bekengrundi erdőterület új főnököt kapott. Meglátogatott engem, hogy megtudja a történteket. Biztatott a keresés sikerével és rábeszélt, ne távozzak a területről, küld majd fogatot értem, amely elvisz a zinderlingi pagonyba, ahol tegnap este kiváló agpncsú szarvasbika bőgött. Elfogadtam ajánlatát és estefelé már a szkalkai szarvasbika nyomában voltam.

Egy korhadt fatuskón foglaltam helyet. Iparkodtam vigasztalódni és elhessegetni magamtól a lelkiismeret jurdalását,

A mit sem sejtő szarvasbika.

Arcomhoz kaptam a puskám és lőttem. A fülsiketítő durranás elijesztette a szarvasüszőt. A bika balra ugrott és nagy ívben átvetette magát egy hatalmas korhadó tönkön.

Azonnal megismételtem a lövést. Azután vadászszékemen ülve, elszívtam egy két „kötelező“ cigarettát, mert várnom kellett, amíg a szarvasbika elvérzik. Húsz perc múlva a ta(Fotó: Mader Emil)

amely minduntalan bántott. Megkönnyebbülést kerestem a szeptemberi alkony hangjaiban. Közvetlen közelembe rekedthangú császármadár dala hallódott. Valószínűleg fiatal hímecske hívogatta kereste elkóborolt párját.

Öt óra tájban megszólalt az öreg bika. Az erdész fölkelt és kémlelte a szél irányát. Nem volt kedvező. Visszavonultunk

és ellenkező oldalról tettünk kísérletet megközelítésére. Amikor a bőgő szarvas közelébe jutottunk, az erdész fiatal szarvasbika hangján szólalt meg. Az öreg bika felbőszült és nem tartozott sokáig válasszal. Dühösen bőgött. Az erdész fenyőgallyal csépelte a félig száraz páfrányt, bokrot és cserjét. Lépésről-lépésre közeledett a féltékenykedő szarvashoz.

Nyomon követtem a vezetőmet, de csak rokkant vadász módjára, mert mozgásomban gátolt a gipsz-csizma. Leültem, lehúztam és elhajítottam az akadályt. Amikor közel jutottunk a bikához, megállapítottuk, hogy ez nem a dühöngő öreg bika, hanem csak egy elég jól fejlődött nyolc as-agancsú példány. Természetesen kegyelmeztünk neki és visszatértünk a vadászkunyhóba.

A vadőr szünös-szüntelen kereste a nagybeteg szarvasbikát. Túl hosszú volt a zinderlingi éjszaka. Reggel felé félálomból fölébresztett a felkelő nap, amely a rosszul befüggönyzött ablakon keresztül szobámba lövellte kiváncsi sugarait. Oj nap vajúdott, amely új reményt keltett bennem.

Tíz óra volt. červeň a kunyhóba toppant. Meglepett. Lihegett, és homlokáról patakokban dőlt az izzadság. Kipirult arccal. valódi örömmámorban kereste a szót, hogy kellően tolmácsolhassa érzelmeit, végtelen örömét, mert végre valahára megkerült a nagybeteg szarvasbika. Agancsa elsőrendű, de a fejcsontja tönkre lőve.

Föléledtem. Megfeledkeztem az utóbbi napok keserveiről. A vadőr elmondotta a nagy siker részleteit, amelyek érdelcfeszítűek.

A vadőrnek hosszú és hasztalan fáradozása után az erdőőr tehenei segítettek megtalálni az elpusztult szarvasbikát, amikor Jancsi, a pászt orgy erek, legelőre hajtotta őket. Észrevette, hogy ijedékenyek, idegesek, prüszkölnek mint a lovak és magasra emelik farkukat. A gyerek kiváncsi volt, mi lehet a tehenek, e különös viselkedésének oka. Uszítgatta puliját, amely abban a hiszemben, hogy terelni kell a teheneket, ugatott, ugrándozott, s végül a bika hullájához jutott. Megugatta azt, mint az erdészház udvarán megjelenő idegent.

A pásztnrgyerek pulikutyájához sietett s a patak mellett rábukkant az elpusztult tizennégyes szarvasbikára.

SELMEC ADOLF

i» ♦> m ♦> ♦> ♦> ♦> о ♦> *> ♦> ♦> •> ♦> v

>:♦ ♦> ♦> ♦> ♦> «:» ♦> ♦> *> »I« »> ♦> v ♦> *> •> v4