Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-24 / 47. szám
Legjobbak a járási vánMupáért Alma Oroszka rövidszőrű magyar vizsla szuka gazdájával, Franyó Gézával, tenyésztője Dr. Mészáros A. Cita z Jóra a második helyen végzett. Tenyésztője és tulajdonosa Tóth László, Jor n/Hronoin. Ez év szeptember 22-én a levicei (lévai) járás legjobb vadászkutyái versenyeztek a járási vándorkupa megszerzéséért. Ez volt a negyedik, ma már tradícióvá vált vándorkupa verseny. Az idei versenyen a járás hét legjobb kutyája vett részt. Szép napos őszi reggel fogadta a megjelenteket. A rajthoz állás előtt Bartovič főbíró ismertette a verseny követelményeit, majd a sorsolásra került sor és kissé megkönnyebbülten vonult fel a rajtra kész kis csapat, átkutatni a környező füzeseket és a répaföldeket. Négy bíró vezette a versenyt és bíráló szemmel figyelte a kutyák munkáját. A dús vadállományban bővelkedő vadászterületen volt dolguk a vizsláknak, megmutathatták munkafegyelmüket és tudásuk legjavát. Tóth László, Jur n, Hronom i (garamgyörgyi) tenyésztő indult elsőnek, aki már ez alkalommal negyedszer vett részt a vándorkupa versenyen. Jelenleg Cida és Jura nevű rövidszőrű németvizsla saját ebtenyészetéből származó kutyájával indult, s 222 ponttal a második helyen végzett. Másodiknak indult a versenyben, de az első helyen végzett ALMA OROSZKA rövidszőrű magyar vizsla szuka. Mi figyelemmel kisérte s úgy a bírák, mint a jelenlévők megcsodálták a kis vizsla munkáját és akaraterejét, ahogyan a pontosan kidolgozott vonszolók után 400 méterről cipelte a 4 kg-os nyulat. Majdnem minden ágazatban kitűnő jegyet szerzett, így 22ö ponttal nyerte el a kupagyőztes címet. Annál is értékesebb volt ez a győzelem, mivel egy héttel ezelőtt a járás által megrendezett őszi munkavizsgákon 28 vizsgázó vadászkutya előtt ugyanezzel a pontszámmal az első helyen végzett. Ezen szép eredmény, a munkában való fegyelmezettség és a vezetővel való szép összmunka a nyertes kutya gazdáját is dicséri. Franyo Géza tőrei lakost, aki fiatal vizslatartó létére tehetséges kiképző. Amikor kíváncsian megkérdeztük őt, hogy mi a sikerek titka, röviden válaszolt: — a kutyához való ragaszkodás és a szeretet, amit az munkájával gazdag örömökben viszonoz. Ezen magas színvonalú verseny értékét még az is növeli, hogy négy év után egy tehetséges fiatal magyar vizsla szerezte meg gazdájának a vándorkupát, eljutva a győzelmi dobogóra, a legjobb vizslacsapat élére. Dr. Mészáros Sándor, Pohronský Ruskov (Oroszka) Vadkacsa adászterületiink majdnem w háromszáz hektáros halastóval rendelkezik, a félreértés elkerülése végett megjegyzem: csak mint vadászterületet használjuk, a haltenyésztés a michalovcei (nagymihályi) halgazdasághoz tartozik, amely szép eredménnyel tevékenykedik. Azt lehet mondani, hogy az egész kelet-szlovákiai kerületet innen látják el ízletes pontyokkal. Büszkék is erre a helyi hivatásos halászok. De hát még a főztjükre. Olyan halászlét még a Balaton partján sem tudnak készíteni, mint a halgazdaság vezetője, Petri Sándor, vagy Bartók Gyuszi. Vagy pedig a roston sült ponty spéciéi á la görgő. Vagy pedig a parázsba kapart pontyot, szalonnával, hagymával megtűzdelve s utána zamatos Hronovon (Görgőn) termelt borocskával megúsztatni. Fönséges eledel. De inkább hagyjuk ezeket az Ínyencségeket, mert hátha valaki megkívánja a finom halászlét. Különben az említett halastó több kisebb egységre tagolódik. Körülötte mindenütt magasra nőtt a sás. Csendes környéke (igaz az utóbbi időben a turisták szívesen keresik fel a halastót, hogy közelében felüssék sátrukat), a vízi madarak valódi eldorádója. Csak hogy néhányat említsek: sirály, szürkegém, szárcsa, búbosvöcsök, kis- és nagy bölömbika, no meg a szezon alatt az az öt-hat ezer vadkacsa, főképpen tőkésréce. Olyanok mintha házilag hizlalták volna valamennyit. Nem is csoda, hiszen a halastó körül a helyi efsz hatalmas búza- és árpatábláin híznak ilyenre. Van is értük néha a szövetkezet vezetőségétől mit hallgatnunk. Tönkre teszik még a lábon álló gabonaneműt is. Tessék mondani mit tehetünk ellenük? Ennyit úgy sem tudunk belőlük kilőni, bottal pedig nem zavargászhatjuk őket. Most a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola apróvadtenyészlő állomása úgynevezett „félvodkacsákat“ különböző fajták keresztezésével kitenyésztett egyedek százait helyezte halastavunkba. Igaz a lelüvésük nem nagy eredményt hozott, mert szerintem az első alkalommal, amikor szárnyra keltek, elhúztak más vidékre. Már a második vadkacsaszezonban vadászok a helyi vadásztársaságban. A második vadkacsa szezon, , de ezidáig még egy „fiakacsát“ se tudtam letessékelni a magasból, pedig milyen becsületesen lejártam azt a lehet mondani majdnem minden esti húzásra, sőt még a kora hajnalira is. De az élményeket leszámítva mindig üresen tértem haza. Tizenhatos sörétes puskám pedig olyan becsületesen fogyasztotta, mi az hogy fogyasztotta, „falta“ a golyót. Próbáltam ilyen söréttel, olyan söréttel, de bizony a kacsák tovább úsztak a fejem felett. A helyi vadászok (több éves vadkacsavadászat tapasztalatával), nem igen mutattak nagy hajlandóságot a kacsavadászatra egy két tag kivételével, de azok sem hoztak haza „tudomisén“ mennyi kacsát — két-három darab lehetett egy-egy alkalommal a zsákmányuk. Egy alkalommal, november vége táján még kora délutáó lesétáltam a halastóra, megnéztem amint halásszák a legnagyobb tavat. Kérdi az akkori halastó vezetője Haramia, hogy hány vadkacsát lőttem már * idén? Mondom, hogy még egyet se, de még az elmúlt évi idényben sem. Nem hitte el. Csak mosolygott és a fejét csóválta. Égre, földre esküdöztem, hogy a való szent igazat mondom. Ekkor kérdem én: — És ön hány vadkacsát lőtt már idén? Szenvedélyes vadkacsázó hírében áll. — Körülbelül kétszázhatvanat — állította —. Ezt pedig 4 Ä Dunai Halászati Egyezmény Nemzetközi Vegyesbizottsága üléséről A Duna nemzetközi folyam, nyolc ország területét érinti. Ilyen körülmények közölt racionális halgazdálkodás csak nemzetközi összefogással alakítható ki. Ennek megvalósítására hozták az érintett országok létre a Dunai Halászati Egyezményt. Az Egyezmény célkitűzéseinek sikerre vitelére évenként ülésezik annak Vegyesbizottsága, amely soron következő XV. Ülésszakát Budapesten, 1973. április 9—19. között tartotta. Az ülésszakon szovjet, román, bolgár, jugoszláv, csehszlovák és magyar delegációk vettek részt. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság képviselői ezen az ülésszakon vettek részt először. Az Ülésszakon résztvevő felek között egyhangúan az a vélemény alakult ki, hogy a Dunai Halászati Egyezményhez további Duna menti államok (Ausztria és a Német Szövetségi Köztársaság) csatlakozása lenne indokolt és hasznos. Ezzel a Vegyesbizottság munkájának hatékonysága növekedne, a dunai halászat eredményessége fokozódhatna Az Ülésszakon megtárgyalták a soros elnök jelentését, melyet az egyes tagországok korábban beérkezett jelentései alapján állított össze az egyes Dunaszakaszok halállományának alakulásáról az 1972. évben. A Szerződő felek az elnök jelentését elfogadták, kihangsúlyozva annak mindenre kiterjedő részletességét, és az egész dunai halászatra vonatkozó átfogó jellegét. A Duna értékes halfajai halászati tilalmi idejének meghatározása után a Vegyesbizottság meghallgatta a Szerződő felek jelentéseit a halállomány 1972. évi alakulásáról, az egyes halfajok szaporodásának feltételeiről. A tárgyalt 1972. évben ' a rendkívüli hidrometeorológiai viszonyok miatt a halászati összfogás, az előző évhez képest valamennyi országban csökkent, ugyanakkor az ívási időszakban, az alacsony vízállás miatt a pontyfélék és egyéb értékes halfajok ívása kedvezőtlen körülmények között ment végbe A szaporodási szempontból rossz eredményűnek értékelt 1972. év negatív hatása az elkövetkező két-három esztendőben várhatóan érezhető lesz a fogásokban. A Vegyesbizottság állást foglalt a Duna gazdaságilag értékes halfajai biológiai kutatásának folytatása, a Duna nagy lieringállományának további nö velőse, a tokfélék állományának megjavítása mellett. Megállapította, hogy a növényevő halak a Dunában a Szovjetunió halászati körzetének kivételével minden tagország fogásában előfordulnak. A Duna pontyállományának alakulásával kapcsolatosan Jugoszlávia képviselőinek javaslatára a Vegyesbizottság határozatot hozott a folyó évenkénti pontyivadékkal való halasítására a Duna középső szakaszára (Pannon medence) vonatkozóan. Ezek szerint már 1974. január 1 töl minden évben az érintett felek saját Duna szakaszaikon legalább 100 g átlagsúlyú és az 1958—1969. évek időszakának évi átlagos pontyfogása 1 tonnájára 1000 db pontyivadékot helyeznek ki. Ezzel biztosíthatónak látszik, hogy a Duna pontyállományának további csökkenése megállítható. A Vegyesbizottság tárgyalta a Dunán már megépített és a jövőben megvalósításra kerülő hidrotechnikai létesítmények (elsősorban vízierőművek) halászatra kifejtett hatását. Az érintett országok delegációi bejelentették, hogy területükön még öt vízlépcső jövőbeni megvalósítására kerülhet sor_ Ebből ,a Gabčíkovo (Bős) — Nagymarosi vízlépcső közös csehszlovák—magyar kivitelezésben, további három bolgár— román együttműködésben és Románia építésében létesül. A Vegyesbizottság kérte az érintett feleket, hogy a továbbiakban tájékoztassák egymást víz lépcső építési terveikről és azokon az aktuális halászati problémák megoldásáról. A Vegyesbizottság megállapította, hogy a Duna tukállományának jelenlegi szinten tartására és növelésére szükséges tokszaporító telepet létesíteni. A Román Szocialista Köztársaság képviselőinek bejelentése és a korábban végzett kutatások és kölcsönös tájékoztatások szerint a tokszaporító telepet Románia területén célszerű meg valósítani. Az Ülésszakot követően a delegációk megtekintették az épü lő Százhalombattai Teinperáltvizű Halszaporító Gazdaságot. A nagyszabású építkezésekről és a gazdaság nagy hatékonyságú szaporító tevékenységének terveiről valamennyi delegáció elismerően nyilatkozott. A szakmai program második részének megvalósítására sajnos nem kerülhetett sor, mivel a Román Szocialista Köztársaság delegátusai által ismételten felvetett és a már tárgyalt kérdések megvitatásával kellett foglalkozni. A XV. ülésszak határozatot hozott, amely szerint az elhangzott tudományos beszámolókat, javaslatokat, anyagukat orosz nyelven ki kell adni, hogy azok valamennyi érintett ország szakemberei számára hozzáférhetőek legyenek. A Duna évezredek alalt kialakult halállományát károsan befolyásolták azok a hatások, ainelyek az emberi tevékenység (halászat, folyamszahályozás, iparosodás, folyami hajózás stb.) következtében állottak elő. Mindez elsősorban az utóbbi évtizedekben vált gazdaságilag is mérhetővé. A Duna folyam biulógiai életében végbement és napjainkban is végbemenő káros, negatív hatásokat pozitív irányba megfelelően ellensúlyozni kell. Ezért nagy fontosságú az a nemzetközi összefogás, amely a halállomány javítását tűzte célul maga elé. A Vegyesbizottság következő ülésszakát 1974. áprilisában a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban tartják. —k— már én nem voltam hajlandó elhinni. — Pedig úgy igaz, amint mondom. Még a munkatársai is bizonyították. Mit tehettem, el kellett hinnem. Majd kérdi, hogy mi módon vadásztam a kacsákra? — Kimondottan csak húzásuk alkalmából próbálkoztam, de akkor aztán istenigazában szólt a kezemben a puska. — Rossz módszert választott, mer húzáson kevés lehetőség van arra, hogy sikerüljön kacsát lőni, hiszen mire a húzás ideje eljön minden kacsa a halastó közepére úszik, ahonnan aztán „startolnak“, s mire a halastó szélére érnek, ott már legalább százötven méteres magas Ságban repülnek. Ilyen magasról pedig kacsát lőni lehetetlen. — Hát ez szent igaz, de akkor ön milyen módon lőtte azt a temérdek kacsát — kérdem izgatottan. — Hát kéremszépen ennek is megvan a maga különleges görgői vadkacsavadászat „specielje“. Be kell menni nyakig, sokszor az azon felül érő sásba, meg az iszapba és bizony ha kutya nincsen, akkor „csak magad uram, ha szolgád nincs“ taposni a sást, az iszapot, a posvadt vizet, és amikor kirepülitek a sásból, szép kényelmesen leszedegetni őket. Megjegyzem ez csak napközben lehetséges. Estére a sásban nagyon kevés kacsa marad, hiszen mennek a „terített asztalra“ a gabonaföldekre. — Hát akkor ott is lehetne belőlük néhányat kézközelségbe hozni? — Persze, hogy lehet, de ez az előbb említett vadászat érdekesebb, és „eredetibb“. Különben ha nem sajnálja az időt. jöjjön le ma estefelé ide a lehalászási területre, üljön a gát mögé, a többit majd meglátja, mondja nagy komolysággal Haramia. Természetesen, hogy lementem. Ismét feltankolva patronnal. Beültem a halastó gátjának oldalába és vártam a „sültgalambokat“. Hogy mit ad a balszerencse, mit nem, még Arió,1 egy szlovák kopó is utánam szökött, amit máskor meg nem csinált. Olyan szeretettel bújt hozzám, mintha legalább is hetek óta nem láttuk volna egymást. — No még te kellettél ide — s mintha értette volna a szövegmögötti iróniát, lehúzta magát a lábamhoz. Szunyókált. Még álmodott is, mert néhanéha halkan felvakkantott. Bizonyosan egy jól megtermett vadkannal párbajozott álmában. Ha haragudtam is rá, hogy utánam szökött, azért meg-meg simogattam a fejét, s olyankor hálásan rám nézett, elhúzta a száját, mintha mondani akarna valamit. Egyszer csak Arió felül és szobormerevségben figyeli a leeresztett halastót. Víz már csak a kihalászás helyén volt és a leeresztő csatornákban. Legalább ötszáz tőkés réce Iá bon jön felém. Egyenesen fe lém. Csakúgy slapog a lábuk alatt az iszap. Lehúzom magamat a gát partjához, magamníellé az Ariót is. Félszemmel lesem, hogy mi történik. A kacsák pedig mit sem sejtve tovább tapossák az iszapot és mindinkább közelítenek hozzám. Alig húsz méterre lehetnek tőlem, amikor Arió kiugrik mellőlem, é& egyenesen a kacsák közé veti magát. Valamennyi kacsa a magasba emelkedik, de én egy valódi gyors duplázással közéjük puífantottam. Kilenc kacsa pottyant az iszapba. Emlékszem, félcipőben, pantallóban, nyakkendös inggel ugrottam a lelőtt kacsák után a derékig érő iszapba. De kiszedtem ám mind a kilenc darabot. Micsoda szép példánvok voltak. Mind tőkés réce. Két gúnár is volt köztük. Az egyik félcipőmet legalább vagy félóra hosszat kerestem. Azt se bántam volna, ha ott is marad, fontos, hogy kacsát lőttem. Szerencsére a cipő is meg lett, na meg az a szép kilenc tőkés réce, amilyen talán nem volt az egész halastón, ha volt is, de nekem bizisten különb egy sem volt, legalább is addig, amíg a többit le nem lőttem. TÖRÖK LÄSZI.Ö, Hronov (Görgő)
