Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-24 / 47. szám
Szlovákiában már három zerge terület van Évek hosszú során át foglalkoztatta a szlovákiai vadász szakköröket a kérdés, vajon hol lehetne egy újabb zergetelepítést — a már meglevő magastátra és nagy-fátrai lokalitásokon kívül — eredménnyel végezni a maags-tátrai állományból. A szlovákiai kutatóintézetek szakemberei és a földművelés, valamint az erdészet teljhatalmú megbízottainak nézete eltérő volt. A kutatóintézet szakemberei az Alacsony-Tátrába, az erdészeté a Szlovák Érchegységbe való telepítést szorgalmazták. Végülis sok huza-vona után, de főként az előadott életfenntartási okok miatt, a kibocsátást az Alacsony-Tátrába határozták el. A biológiai és ökológiai feltételek a murányi fennsík Klatna és Fabová hola környékén egyáltalán nem feleltek meg a kitelepítési és továbbtenyésztési kívánalmaknak. Ezzel ellentétben a komplex kutatások beigazolták, hogy az Alacsony-Tátrában a talajfeltételek a legelési lehetőségek, az időjárási viszonyok, az átlagos havi hőfok, a csapadékmennyiség, a napfényes és a ködös napok összessége, a hótakaró magassága — hónapok szerint nagyon ideális a zerge vad tenyésztésére. A kutatók nagy figyelmet szenteltek a turisták, a fakitermelés és szállítás-okozta zavaró hatásokra. Elhatározták, hogy a predajňa! erdészet körzetébe, illetve annak havasaiba telepítik a befogott zergéket. Több zergét sikerült 1949 telén befogni a Magas-Tátrában. Ezeket bekötött szemmel autókon szállították az Alacsony- Tátrába, ahol a „Latiborská havas“ körzetében helyezték ki. E havas környékéhez tartozik a Chabanec 1955 m, valamint a Skalka 1981 m tengerszint feletti magasságban. Ez biztosíték a zavartalan mozgásra és életre. Ezzel szemben a Ďumbier, a Chopok és a Deres turistákkal erősen látogatott helyek, amit a zergevad nehezen visel el. Élményszámba megy e vad megfigyelése. Sokszor a Magas- Tátrába és többször a Túróéi Gadarban volt alkalmam megfigyeléseket tenni. Persze nem felejtettem el meglátogatni az új jövevényeket az Alacsony- Tátrában is a predajnai erdőigazgatóság jóvoltából. A zergék megfigyelése megérdemli a fáradságot. E vad biotípusát a magas hegyek képezik, egészen a havasokig, a bércekkel övezett régiókig. Amikor a hózivatarok megkezdik a maguk orgiáit, ilyenkor a zergék rendszerint alacsonyabb helyekre menekülnek és itt várják be a tátrai ítéletidő dühének lecsillapodását. Elmúltával ismét visszatérnek megszokott helyükre. A tátrai évszakok szépségét, viszontagságát és romantikáját, csak az ismeri, aki néhány évet ott élt. Még javában tart a vadászidény, így a hátralevő időt fel lehet és fel is kell használni a vadgazdálkodási terv teljesítésére. Ha a kilövési tervet megfontoltan állították össze, akkor annak teljesítése nem érintheti a törzsállomány sorsát és mint minden jóváhagyott népgazdasági terv, úgy ez is kötelezi készítőit annak teljesítésére. Tapasztalatból tudjuk, hogy különösen a csülkösvad kilövésében fordul elő lemaradás, ezért a vadászgazdák tegyenek olyan intézkedéseket, hogy a kilövésre szánt csülkösvad valóban terítékre kerüljön. Ha az amúgy is túlszaporodásban lévő vad ez évi kilövési tervét nem teljesíti valamely vadásztársaság, akkor kiteszi magát annak a veszélynek, hogy a jövőben a vadkárokért teljes kártérítést kell fizetnie az érintett erdő- és, mezőgazdasági üzemeknek. Fokozott figyelmet kell szentelni a vadetetésnek. Az etetőket, szórókat, esetleg sózókat legalább egyszer hetenként újra töltjük, hogy a vad ne szenvedjen az éhségtől. A facsoportok, cserjék lombja lehullott, a vad búvóhelyei megritkultak. Ezért a vadászok feladata, hogy a káros vadfajtáktól megvédjék a hasznos vadat. A hónap lőlistáján az egész évben lőhető vadfajokon kívül a következők szerepelnek: gímszarvas, dámvad, muflon, valamint vaddisznó, nemre és korra való tekintet nélkül; szikaszarvas és virginiai szarvas, tekintet nélkül nemére és korára, a hónap 15. napjáig; őzsuta és őzgida a hónap végéig; mezeiuyúl, fácánkakas, vadliba, nyest, nyuszt, vadkacsa, balkáni gerle, gatyásölyv és vetési varjú december 31-ig. K.K. Zergék vonulása, Sovánka Károly műve. (Kucsera Szilárd felvétele.) A nehéz életfeltételek miatt a zergecsapatot a legtapasztaltabb nőstény zergék vezetik, amelyek jól ismerik az átjárókat, a búvóhelyeket, a párzásra alkalmas kis tisztásokat. A zergevad élete rendkívül nehéz és hányatott. Mindazonáltal van valami szép is benne. Legelésre alkalmas -hely, valamint napos hegyoldal keresése során naponta nagy utat tesz meg. November, illetve december havában, amikor e vad testi kondícióban a legerősebb, megkezdődik a párzás. A hímek kemény harcot vívnak a nőstények kegyeinek elnyeréséért. Ahogy ez az állatvilágban van, az öreg hímek a fiatal hímeket távoltartják, ezek leghamarább csak harmadik vagy negyedik életévükben juthatnak párzáshoz. A nőstények vemhessége 180 napig tart. Ebből is látható a természet bölcsessége. Az ellés ideje júniusra alakul, s a zergemama rendszerint egyet szül, csak nagyon ritkán hoz kettőt a világra. Az újszülött azonnal követi anyját. Nincs idő babusgatásra, ezt így kívánják a természeti erők és törvények. A ma már ritka, értékes vad előforduló helyei Európában az Alpok, az Apennini hegyek, a Pireneusok, a Balkáni hegység és a Kárpátok. Él még a Kaukázusban és Kis-Ázsiában. A zerge a Magas-Tátra ősvadja. Látható a Beláni-Tátra és a Roháče hegyvonulatában is. A vadállomány megszámlálását évente helikopterekről végzik, természetesen nagyon jó látási viszonyok idején. A Csehországban található zergéket odatelepítették. Először 1899-ben a jeseníkyi erdőbe, a Praded körül telepítettek három zergét, amelyek azonban elpusztultak. A kitelepítés 1906- ban újból megismétlődött. Majd a tiroli Alpokból kb. nyolc darab zergét telepítettek át. Ez a kísérlet most már eredménnyel járt. Szem előtt tartva a vérfelfrissítés kiváló hatását, 1913- ban újból 13 darabot, és 1930- ban további tíz darabot bocsátottak ki a jeseníkyi hegyekbe. Mindkét esetben Stájerországból származó egyedeket engedtek ki. Ez idő szerint a Csehországban élő zergék számát 280-ra becsülik. Külön érdekessége a második szlovákiai zergeterületnek, hogy részére 1956-ban a Ceská Kamenica-i Erdőigazgatóság emberei Rumburgban egy darab, Loučná nad Desnou-ban további egy darab zergét fogtak be és küldtek el a Mošovcei Erdészetbe, amely a Nagy-Fátrában engedte ki ezeket, majd 1958-ban további négy zerge érkezett és 1959 és 1960-ban összesen három zergebak, nyolc nőstény és két gida került a csodálatosan szép Gader völgybe. A Nagy-Fátrába kiengedett Zergék ugyanolyan életfeltételek közé jutottak, mint őseik az Alpesekből, mert természetes viszonyaink sokkal kedvezőbbek, mint a Jeseníky hegyekben. A zerge vad csapatban él. Nagyon óvatos. Ami pedig a táplálkozást illeti, nagyon igénytelen. Téli etetésre kitett takarmányt csak a legritkább esetben fogyasztja. Csak a természetes táplálékot szereti. Tizenkét esztendeje annak, hogy a Nagy-Fátrába áttelepítették a zergét, s számlálásuk során megállapították, hogy a szaporulat csak átlagos. Ez idő szerint 35 zergéről számolt be a statisztika. Az okokat, hogy miért van ez így, állandóan kutatják. Mint természetkutató köszönetét mondok azért a sok fáradozásért, anyagi áldozatért, amelyet kormányunk és pártunk hozott a nemes vad fennmaradása érdekében. JÄN M. HABROVSKÝ, Zvolen (Zólyom) f halaszok, halászok.. 120—130 ebédet szállítunk ki a halastavaknál dolgozóknak. Szakszervezetünk gyógykezelésekről, külföldi utazásokról is gondoskodik. A négy öt napja megeresztett zsilipen gyors sodrásban áramlott a szürkés-fekete víz. A 72 hektárnyi vízterületből már csak egy négy öt méter átmérőjű iszapos patakocska maradt, melynek vizében ott úszkáltak az utolsó halak. Nem sokáigl Egy-egy rántás, és máris a merítőhálóba, onnan pedig az osztályozó kádakba kerültek. Néhány halászlegény derékig érő gumicsizmában még végigjárta a kiürült tó halágyát, hogy kiszabadítsa az iszap fogságába került néhány halat. •A munka neheze a mai napra befejeződött. A csapgott, sárral befröcskölt halászok végre kifújhatták magukat, megtörölhették verejtékes homlokukat. Előkerültek a rumosüvegek is, de meglepetésünkre nem a derék halászlegények öblítették le vele a torkukat. Egész más célt szolgáltak, mintsem hittük volna. A rumot saját magunknak hoztuk. Persze nem egyszerű poharazgatás közben ittuk meg, de egy szép, még IV. Károly idejéből származó többszázéves hagyomány befejező aktusaként. Vendéglátóink ugyanis azzal kedveskedtek, hogy a régi halászcéhek tradíciójához híven, halászokká avattak bennünket. Hogy miből állott ez a megtisztelő „halászszá ütés“? Távolról sem csak a „tüzes víz“ elfogyasztásából, néhány mondatos ünnepélyes szónoklatból és egy kézszorításból. Először halászkabát és kalap került ránk, majd egyenként egy nagy hordóhoz vezettek, beledugták fejünket, és miközben a hordóban úszkáló ponttyal „szemeztünk“, Kafka Vladimír zootechnikus, a tó vizével alaposan benedvesítette nadrágunkat ott ahol a legjobban feszült, és máris megkezdődött az avatás legizgalmasabb része. Vladimír Bezpalec, a hlubokai halászok főnöke, bal vállunkhoz érintett egy fából készült díszes szekercefélét, mely a feudális rendszer kegyetlenségét szimbolizálta. Akkor ugyanis amelyik halászt lopáson kaptak, könyökénél levágták a kezét. A másik szerszám az úgynevezett ferula, — mely ebben az esetben a lovagi kardot helyettesítette — egy körülbelül 20 cm átmérőjű és kéthárom cm vastagságú díszesen faragott maxi-fakanál féle volt, mely irgalom nélkül sújtott le háromszor „nadrágunkra“. — Az első ütést Sz. Péter, a halászok védőszentjének, a másodikat a hlubokai halászok, míg a harmadikat a vízben úszkáló összes élőlény nevében mérték a felavatandókra. Ezután jött csak a kézszorítás, a díszes oklevél átadása és végül egy jó kétdecis korty a rumosüvegből. Kora reggeltől késő délutánig emelgetni a merítőhálót, igazán nem gyerekjáték. Peter Svoboda halászmester azonban már megszokta ezt a munkát, és ahogy elmondotta, mesterségét nem cserélné fel. Valamennyien hősiesen kiálltuk a próbát, sőt még egy mosolyfélére is tellett erőnkből, pedig némelyikünknek még másnap is ott volt a díszesen faragott ferula nyoma a hátsóján. A körülállő halászok azzal vigasztaltak, hogy mi még jól megúsztuk az avatást. A fiatal hivatásos halászoknak ugyanis még egy hideg fürdő is kijár. A zlievi halastó kiürült, a halászok pihenni tértek. A munka nagyja azonban még csak most kezdődik, hiszen a többi tavak különösen az ország első és Európa második legnagyobb halastava a rožmberki tó lecsapolása és kihalászása még hátra van, és az lényegesen több időt és fáradságot igényel majd. Ezentúl ha rácponty, vagy ropogós pisztráng kerül a tányéromra, mindig eszembe jutnak' majd a szorgalmas dél-csehországi halászok, kiknek néhány hét óta már én is tiszteletbeli tagja vagyok. ORDŰDY VILMOS 1. Az avatási szerszámok „a ferula és a szekerce“ használat előtt. 2. Ebbe a hordóba tessék jó mélyen belehajolni, mondja Bezpalec halászmester. 3. Szent Péter nevében irgalmatlanul sújt le a ferula. 4. Az avatás legkellemesebb része. 5. Az aktus befejező mozzanata, a halászoklevél átadása.
