Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-24 / 47. szám
Megtanultam keszegezni HUSZAS SZILONRA HÁROM KILÓS PONTY # HOGYAN A DÉVÉRKESZEGRE? • KITARTÓ HORGÁSZ • OTTHON KÉSZÍTETT FÜSTÖLŐ IKŰLFÖLDI PIKKELYEK GYÓGYULÁSA Tatarko К. I. behatóan vizsgálta a halak — elsősorban a pontyok — sérült pikkelyeinek regenerálódási folyamatát. Első nyaras ponty mesterségesen eltávolított pikkelyei 20—50 nap alatt regenerálódnak. A hiányzó pikkelyek mellett „óriási pikkelyek“ nőhetnek. (Zool. Z., Moszkva 73) ÖRATOLVAJ RÁKOK VJ üti H. néhány napot barátjával a kelet-afrikai tengerparton töltött. A végeláthatatlan, homokos fövenyen rajtük kívül senki sem tartózkodott látóközeiben. Rövid időre bementek a vízbe fürdeni, majd miután onnan kijöttek, megdöbbenve vették észre, hogy egyikük karórája — amit a napozógyékény mellé tettek — szőrén-szálán eltűnt. Hosszas keresgélés után, a ketyegő órát megtalálták az ott élő tarisznyarákok föld alatti üregében. Ezután — már csak kíváncsiságból — újból kirakták az eltűnt órát, majd néhány méter távolságból megfigyelés alatt tartották. Kisvártatva megjelent egy jól megtermett rák az egyik üreg szájánál, majd megközelítette a csillogó értéktárgyat, végül szájával beráncigálta lakásába, ahol^Wür zék növény darabokat, magvakat és kavicsokat találtak. (Das Tier 73) BÁLNA-EMBARGÓ Az USA belügyminisztere •— a természetvédők memoranduma alapján — tiltó rendeletet bocsátott ki a bálnahús, a bálnazsír stb. importálásával kapcsolatban. Az intézkedés még azt is érmésére adja az illetékesekíiek, hogy még a bálnazsírt)ól készült szappant sem lehet bevinni az USA területébe, Ez a szigorú intézkedés, teért vált időszerűvé, mert fe bálnák állománya az utób- Ш időben annyira megcsap-Clt, hogy a teljes kipusztu- Ból lehetett tartani. iiBasaniíitenyésztés 73) Már sok helyen horgásztam hazánk déli járásaiban, például a Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi), a komárnoi (komáromi) és a Nové Zámky-i (érsekújvári) járásban, de sehol sem találkoztam olyan horgászokkal, mint Piešťanyban. A Vág vizében a város mellett sok a hal, de leginkább akad szilonra dévérkeszeg vagy ponty. Itt az összes horgász könnyű botokat használ, de szívesebben bambusznádat, vagy a francia licenc alapján készített könnyű laminát botokat. De nem is ez a fontos. Inkább arról akarok írni, hogy ha nálunk valaki pontyozni megy, legalább 0,35 mm-es szilont használ. Piešťanyban az öszszes horgász viszont 0,20 mm-es szilonnal horgászik. Ha valaki mondaná, el sem hinném, hogy a Vágból ilyen vékony szilonnal ki lehet húzni 3 kilós pontyot. Eltartott vagy 30—35 percig a „csata“, de a horgász győzött, így ismerkedtem meg Jirí Borüvkával, a morva Prerovból, aki elmondotta, hogy náluk nem ismerik a 0,35—0,40 mm-es szilonokat. Vékonyabbakkal húznak ki 4—6 kg-os pontyokat, de más halat is. — Mi a titka a vékony szilon használatának — kérdeztem Borüvka horgásztárstól. — Azt mondjuk, hogy sporthorgászok vagyunk. Akkor tehát sportoljunk. Vastagabb szilonnal kihúzom a pontyot anélkül, hogy „birkóznék“ vele. Azt hiszem ez nem nagy passzió. A sportolást abban látom, hogy teljesen kifárasztom még a kilós pontyot is. Pontosan erre jó a vékony, rugalmas bot. Még számos tapasztalt horgász is botot vásárol, pontyozásra erőset vesz, nehogy eltörje. Azt hiszem erre nincs szükség, mert a vékony húr is elbírja a nehéz embert. Horgásztársam a víz szélébe kenyér darabokat kezdett dobálni. Kihúzta a fenekező horgát, majd átszerelte. Egy olyan kis dugócskát húzott a szilonra, amellyel nálunk csak kishalat szoktak fogni. — Csukázni fog? — kérdem tőle. ■ — Nem én. Atszereltem dévérkeszegre, mert a második pontyra már sokat kellene várnom. Közben szorgalmasan dobálta a kenyeret a víz szélére, ahol ez nem folyt. Nyolc óra lehetett, amikor először leengedte a 0,20 mm-es szilont, az alig látható dugóval és egy nagyon kicsi ólommal. Nem telt el talán 20 perc sem, és már hajolt kezében a bot. Jobban izgultam, mint ő, mert a bot meghajlása szerint nagyobbra „saccoltam“ a halat. Eltartott vagy tíz percig, míg kihúzta a 1,80—2 kilós dévérkeszeget. Az összegezésnél azért fontos a vékony szilon, mert sokkal érzékenyebb, s meglátni a dugó minden mozdulatát, a dévérkeszeg pedig szeret játszani a csalival. Ezenkívül a hal nem figyel fel a vékony szilon mozgására. Ott hagytam az „újdonsült" barátomat azzal, hogy még egyszer felkeresem. Így is történt. Délután öt órakor mentem őt meglátogatni. Kitartó volt az biztos. Mert tíz órát töltött a víznél. És az eredmény? Egy ponty, hét darab dévér. összesen 12,5 kg. Kérdésemre, hogy mit fog csinálni ennyi hallal, így válaszolt: „Autóval vagyok itt, és mindig magammal hozom a kis házilag készített füstölőt. Oly finomat,-fnint a frissen füstölt, jó zsíros dévérkeszeg még nem evett.“ Megkóstoltam. Igaza volt. És akkor határoztam el, hogy én is rátérek a keszegezésre, de füstölőt is készítek. Krajcsovics Ferdinand, Galanta (Galánta) Dévérkeszeg, amely 4—5 kg o* súlyt is elérhet. Szerte Európában évente több tízezer horgászversenyt rendeznek. Az egyes versenyek feltételei igen eltérőek. Vannak olyan vetélkedők, amelyeken a fogott halakat azonnal át kell adni a versenybírónak, aki azokat leméri és visszahelyezi a vízbe, más versenyeken a horgászoknak szákban kell gyűjteniük zsákmányukat és a mérlegelésre csak a verseny végén kerül sor. A versenyeken általában a fogás darabszám és súly szerint kerül értékelésre, de az is előfordul, hogy az egyes versenyzők által fogott halak hosszúságát adják össze és az a győztes, aki cm-ben kifejezve a legnagyobb számot produkálta. A sokféleség mellett azonban megállapítható, hogy egyre inkább azoknak a versenyeknek a száma növekszik, amelyeken csak egy botot szabad használni, az értékelés a nemzetközi versenyszabály szerint történik (minden hal 5 pont, minden gramm 1 pont) és csupán egyetlen halfaj (pl. csuka vagy dévérkeszeg, vagy sügér stb.) fogása számít be az eredménybe. Ez utóbbi szabály beiktatása esetén kapcsolható ki leginkább a véletlen és a szerencse. így azután elsősorban a tudás és a tapasztalat érvényesül. (Ryb: 11. SZÁM Д Szlovákiai Vadászok Szövétségé komárnoi (komáromi) járási bizottságának élén Pillar Juraj áll. Az általa vezetett bizottságnak az intézkedések tömkelegét kell megoldania, mivel az apróvadban leggazdagabb járásaink egyikének sorsát irányítja. Felkerestük a járási bizottság elnökét, hogy tevékenységükről egyet s mást megtudjunk. — Hogyan alakult a vadászkörzetek nagyobb egységekbe történő összevonásával kapcsolatos akció? — érdeklődtünk. — Az eddigi vadásztársaságok negyvenhat területegységéből harminckettőt alakítottunk ki. Ezek az új és nagyobb vadászterületek jobb vadgazdálkodást tesznek lehetővé. Legnagyobb hangsúlyt nálunk újabban az élővadbefogásra fektetünk, mivel a főleg külföldre szállított élövad előnyösebb vadászainak, akik nehéz helyzetünkben baráti segítségünkre siettek, főként a telepítésre kerülő élővad beszerzésével. Nyulat például magasabb tengerszint feletti területekről kaptunk az 1968—1969. évi idényben, s ez a Telepítés a vérfelfrissítés tekintetében is különösen jó eredményeket mutat. Ez az állítás a szárnyas vadra is vonatkozik. A járásunk területén levő túzok védterület általános vadasítása igen sikeres volt, aminek hatása az egész járás területén érezhető. — Milyen kár érte az árvízzel kapcsolatban az aranyosi védett terület túzokállományát? — Az állomány hatvan százaléka más helyre költözött, de az elmúlt évi és az idei megfigyelések szerint a túzokinenynyiség elérte az eredeti szám^beli szintet. — Mit javasol a helyzet javítása érdekében? — Azt, hogy a vegyszerek használatát szigorú ellenőrzésnek vessék alá, s vízzel történő keverésük alkalmával a töménység sohasem legyen a megszabott százaléknál nagyobb. — Még nem tudjuk mennyire szigorú téllel számolhatunk idén, a vad takarmánykiegészítése kapcsán viszont minden eshetőséggel számolni kell. Milyen erre vonatkozóan a vadásztársaságok felkészülése járásuk területén? — Vadásztársaságaink elnökeinek és vadászgazdáinak októberben tartott járási értekezletén, amelyen az aktivisták is resztvettek, megtárgyaltuk az etetőberendezéssel, valamint takarmánnyal való felkészülés helyzetét. Minden egyes vadászgazdasági eredményeket nyújt a vadásztársaságok számára, ami a tagság elégedettségét is jelenti. Egyes vadásztársaságaink régebben az olaszokkal vagy a franciákkal szerződést kötöttek az élővad helybeni lőfegyveres vadászatára, ami gazdaságilag gyengébb eredménynyel járt. — Tudvalévőén járásukat 1965-ben hatalmas árvíz sújtotta, hogyan sikerült pótolniuk az akkori veszteségeket és milyen a jelenlegi helyzet? — Köszönetünket kell kifejeznünk mindazon járások és vadásztársaságok együttérző — A vad védelme terén mi okozta a legnagyobb gondot idén? — Mindenekelőtt a vegyszeres növényvédelem. Ugyanis egyes mezőgazdasági üzemekben nem tartják be az előírás szerinti töménységet, s a vegyszert csak találomra keverik vízzel, ami óriási károkat okoz a vadállományban. Ezt különösen az őzállomány sínyli meg, amely rendszerint elhullik. A nyulakra a túlzott vegyszerezés tavasszal a legveszélyesebb. A szárnyasvad kevésbé zöldfogyasztó, és így számukra kisebb az elhullás veszélye. társaságunk elnökének bejelentése szerint a télre jól felkészültek. Egyes vadásztársaságok több mint száz mázsás takarmánykészlettel néznek a tél elébe. Főleg a nagyobb területtel rendelkező vadásztársaságokra vonatkozik ez, mint amilyen például a kolárovoí (gútai), amely hozzávetőleg hatezerötszáz hektáron gazdálkodik, vagy amilyen a nesvadyi (naszvadi), az ímeli (ímelyi) stb. — Járásuk területén rendezték meg a Szlovákiai Vadászok Szövetségének Vadászeb Vándorpohár Versenyét. Milyen szerepet tölt be a kynológia manapság a vadászatban? — Sajnos, nem dicsekedhetünk azzal, hogy a vadászebtenyésztés és nevelés területén minden rendben van. Ez év tavaszán azonban az eddiginél nagyobb figyelmet kezdtünk szentelni a veszteségmentes vadászathoz nélkülözhetetlen ebfajták tenyésztésének. Negyvenöt fiatal begyakorolt, törzskönyvezett vadászeb vehetett részt a tavaszi és az őszi képességi 7izsgán. A SZVSZ Vadászeb Vándorpohár Versenyét Martovfis megharsan a vadászkürt... (iKucsera Szilárd-tolvételed 1973. NOVEMBER 24. • A TARTALOMBÓL 9 Fejlődő irányban 0 Szlovákiában már három zergeterület van. 0 Vadásznaptár — december 9 Kínos élmény a kapitális szarvasbikával 0 Legjobbak a járási vándorkupáért 0 Vadkacsa A Dunai Halászati Egyezmény Nemzetközi Vegyesbizottsága üléséről üléséről A1 Hej halászok, halászok... A? Külföldi vizeken ^ Megtanultam keszegezni ÍC Szerte Európában cen (Martoson) rendeztük meg. Az eszi vizsgákat a veszettség Marcelován (Marcellházán) történő fellépése miatt, pótlólag október végén Nesvadyn (Naszvadon] rendeztük meg. Általában a kynológia szerepe az egyes vadászok szemében is hovatovább fontosabbá válik, hiszen a gyakorlat szemléltetően mutatja, hogy a jól begyakorolt eb segítségével a vadászat sokkal sikeresebb. Ezért járásunkban a tiszta vérvonalú, törzskönyvezett és betanított vadászebek iránt hihetetlen mértékben megnövekedett az érdeklődés. Ügy tűnik, hogy a kynológia terén észlelhető eddigi lemaradást vadászaink gyors ütemben kívánják behozni. — Tervezik valamilyen nagyobb létesítmény megvalósítását a közeljövőben? — A chotíni (hetényi) járási lövöldénk a mai követelményeknek már nem felel meg — sőt egyes vadásztársaságaink helyi célokat szolgáló lövöldéi már tökéletesebbek — ezért 1974— 1975-ben szeretnénk egy korszerűen felszerelt lövészeti gyakorlópályát létesíteni, amennyiben ennek költségéhez a SZVSZ Központi Bizottsága is_ hozzájárul. A lőtér helyét még nem határoztuk meg, de járási bizottságunk minden ülésén foglalkozunk a kérdés megoldásával. Elmondhatjuk, hogy a járás vadászata fejlődő irányt mutat, ami az egyes vadásztársaságok, valamint a járási bizottság tevékeny tagjainak köszönhető. KUCSERA SZILÁRD