Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1973-11-17 / 46. szám

Műanyagból készült kaptárak

Farostlemezből készült rakodó kaptárak.

Etetővel egybeépített menekülőhelyíiók nyugalmi helyzetben. Balról a zártan emelhető rostaszövetes keretíedő, jobbról az etető, csukva.

A rostaszövetes keretfedő vándorláskor 5—В másodperc alatt felemelhető az oldalfalak felső síkjába, anélkül, hogy a méhek kiszabadulhatnának. Ebben a helyzetében 4 félfordítóval rögzíthető.

Az etető rekesz nyitva. Balról a rostaszövettel elválasztott beöntő rész, jobbról az ászórácsos vályú látható.

I я ti [2 2

'• >s

ВД oc

> « *5 1 fr®

I о

i

! О

3 о

— N

я I

'2Pm

A kaptár a fészekfiókra szerelt ütköző pánafák alá fogott két léccel könnyen hordozható.

A szúnyogok vagy a méhek ellen folytatunk írtóháborút?

(A MÉHEK ELSZÁLLÍTÁSA A POROZÁS IBEjÉRE

KIVIHETETLEN, BEZÁRÁSUK PEDIG KÁROS)

Ha a kártevő rovarokat el akarjuk pusztítani, ügyelnünk kellene arra, hogy ugyanakkor ne pusztítsuk el a hasznos rovarokat is. Más területen is így van ez. Az orvostudomány el tudja pusztítani a rákos daganat szövetét, de ugyanakkor elpusztítja az egészséges szövetet is. Éppen ezért hosszú és kínos tudományos kutatómunka folyik, hogy olyan szert találjanak, amelyik az egészséges szövetet nem károsítja meg, nem pusztítja el. A szúnyogok — káros rovarok — irtása sem mehet addig, hogy ezzel kiirtjuk a méheket is.

Nálunk viszont éppen ezt a második utat járják, méghozzá a gazdasági, tudományos és kulturális központból, Belgrádból kiindulva.

Vannak olyan eszközök, amelyekkel kiirthatjuk a szúnyogokat és ugyanakkor megőrizhetjük a méheket. A korábbi években jó eredménnyel alkalmazták őket. Ezek a DDT-n alapuló szerek. Az idén azonban a „malathion“ alapanyagú szereket alkalmazták, s ezek hatására a méhek röptűkben vagy a virágon is elpusztultak.

Az első megporzást a hárs virágzása idején alkalmazták. Ez persze a méhekre katasztrofális volt, mert tömegesen lepték a hárs virágait, amely hívogatta őket illatával kora reggeltől késő estig. A hársvirágok a porozás után még két napig mérgezőek maradtak és így a méhek tovább is pusztultak. Ha némelyik méhnek sikerült a nektárt bevinnie a kaptárba, az is mérgezett volt és pusztította azokat a méheket is, amelyek ki sem jöttek a kaptárból. A kaptárak előtt valóságos csatatér keletkezett, mert az őrök nem tudták megakadályozni, hogy a malathionnal mérgezett méhek bejussanak a kaptárba. Némelyik kaptárból még az anyák is megszöktek.

A méhek ajánlott bezárása nem oldja meg a kérdést, mert a szellőzőkkel ellátott kaptárokban is nagy a fulladás! veszély, szinte akkora, mint a mérgezés veszélye. Hiszen a méheket a porozás, permetezés előtti este be kell csukni és a permetezés után még legalább 24 órán át zárva tartani, márpedig két napig, (48 óráig) lezárni a méhcsaládot igen veszélyes. A család el is pusztulhat.

Az is kérdés, milyen hatása lesz ennek a méregnek a következő méhgenerációra, mert a méreg eljut a fiasításig is. Az emberek azt a kérdést is felteszik, nem árt-e az ilyen kaptárból származó méz magának az embernek, a méz fogyasztójának is. Mindezek olyan összetett kérdések, amelyekre csak a tudományos kutatómunka adhat feleletet.

Amikor a méhészegyesületek téli tanfolyamaikat tartották, megígérték a méhészeknek, hogy mindent megtesznek az illetékeseknél, hogy a porozásokat ne végezzék olyankor, amikor e mézelő növények, különösen a gyümölcsök, az akác és a hárs virágzanak.

Az illetékes intézet azzal igyekezett magáról a felelősséget eltávolítani, hogy a napi sajtóban előre közzétette a porozást, és bejelentette, hogy azt július 17-ig tartják, sőt arra is felhívta a méhészek figyelmét, szállítsák el méheiket a veszélyeztetett területről legalább öt kilométerre.

Nem tudjuk, tudják-e až intézetben, hogy a gyümölcsfák, az akác, a hárs évente csak egyszer virágzanak és hogy a méheket nem lehet a mézelő növények zónáján kívül tartani csak azért, hogy a szúnyogokat elpusztítsák. Közismert ugyanis, hogy a méhek a mézet a virágokból és nem a kövekről gyűjtik.

A méhek veszélytelen zónába szállítása a méhészek komoly kiadásába is kerül, sokszor 600—800 dinárba is. Ha ismerjük a méhek szerepét a virágok megporzásában, a gyümölcs és más gazdasági növények termesztésében, akkor valóban elgondolkoztató, hogy éppen Malthionnal, a méhekre oly mérgező vegyszerrel kell-e a szúnyogokat irtani.

Méhészetünk 7—8.

6

Engedjék meg, hogy hozzáTM szóljak a Szabad Földműves Méhészet mellékletében 1973. október 13-án (10. szám) megjelent „Mi az oka?“ című cikkhez.

írójának egyes kijelentései ellen tiltakozom, de különben a cikk nagy részével egyetértek. A saját és a többi becsületes nagyüzemi méhészkedésben dolgozók nevében visszautasítom azt az állítást, hogy „a közösből elcsorog a méz“ vagy hogy „a méz egy része a földre folyik, esetleg a lépekben marad stb.“ Sorolhatnám még tovább is, de azt hiszem, ez elég. Az említett cikk írója szerint arra lehet következtetni, hogy nálunk a nagyüzemi méhészkedés azért nem rentábilis, mert a méz „elcsorog“ a jó szakember kannáiba. Ezért van az, hogy a nagy üzemben dolgozó szakember a saját méheitől mindig többet perget családonként, mint a nagyüzemitől.

AKINEK NEM INGE,

NE VEGYE MAGÄRA!

A fenti cikk alatt cikksorozatot indítottunk azzal a céllal, hogy felmérjük a nagyüzemi méhészet kedvezőtlen gazdasági eredményeinek okait. Elsősorban is szeretnénk olvasóinkkal közölni, hogy az újságcikkben azokat a dolgokat vitatjuk, amelyek fékezői lehetnek a nagyüzemi méhészet fejlesztésének. Célunk az, hogy a nagyüzemi méhészek és azok vezetői elgondolkozzanak és saját üzemeik keretében reálisan vitassák meg az e téren felmerült kérdéseket. (A szerző megjegyzése.)

Mivel tollat ragadtam, engedjék meg, hogy én is kifejtsem véleményemet a nagyüzemi méhészkedésről, hogy hogyan lehetne annyira rentábilissá tenni, mint az egyéni méhészeknél. Most saját nehézségeimről szeretném nézeteimet kifejteni, mint nagyüzemi és egyéni méhész is. A Lučeneci (Losonci) Állami Gazdaság mučínyi részlegén 110 méhcsaládot gondozok. Az 1960-as években kerültem e farmra, tízéves magánméhészkedés után. Szakmámat fölcseréltem a méhészkedéssel, amelyet nagyon megszerettem. Abban az időben az említett állami gazdaság négy részlegen száz-száz méhcsaláddal rendelkezett. Ezek közül csak egy farmon volt szakképzett méhész. Ez a hozamban is megmutatkozott. Ezek után én is elhatároztam, hogy résztveszek kétéves méhészeti szakiskolán,

s ezt Liptovský Hrádokon sikeresen elvégeztem. A szakképzett méhészek tanúsították, hogy a szakavatott kezek nyomán a méhészet rentábilis. Azokat a farmokat, ahol nem volt szakképzett méhész, az állami gazdaságnak likvidálnia kellett, mert ráfizetésesek voltak. Mindez bizonyíték arra, hogy a méhészetet a nagyüzemekben csak szakavatott kezekre lehet bízni. Ezért nagyon sajnálom, hogy a Liptovský Hrádok-i iskolát be kellett szüntetni, mivel kevesen jelentkeztek. Az is igaz, hogy ma már nem nagyon érdekli a fiatalságot ez a szakma.

A nagyüzemi méhészkedés életképessége elképzelhetetlen a méhek vándorlása nélkül. Ehhez szükséges, hogy a nagyüzemek is rendelkezzenek a vándorlásra megfelelő kocsival. Nekem is van egy, amelyben 41 családot szállíthatunk, s középre 12 családot elhelyezhetek. A kocsit saját erőnkből készítettük. Sajnos kaptáraink csak kilenc keretesek, B-típusúak. Ezek a mi viszonyainknak nem felelnek meg, mert kicsik. Ami azt illeti, az idén tervbevettük, hogy legalább a vándorlásra készített kaptárakat keretesre készítjük, hogy a lehető legjobban kihasználhassuk azokat. Az első akácra a Nové Zámky-i (érsekújvári) járásba szoktunk vándorolni (ha nincs zárlat alatt), akác után pedig a Banská Bystrica-i járásba, málnára. Gazdaságunkban 12 kg mézet tervezünk egy családra. Ez még közepes hordású évben is elegendő. Sajnos azonban, ilyen mézhozammal a mezőgazdasági üzemek nincsenek megelégedve. Nálunk, s azt hiszem mindenütt a nagyüzemekben a rentábilisságot úgy számítják ki, hogy alapul veszik a készpénz bevételt és erre számolják az öszszes kiadásokat. Nem számolják a méhek megporzó munkáját, pedig az iskolákban is úgy tanítják, hogy az összbevétel 60 százalékát hozzá kell adni az évi készpénzbevételhez, s ahhoz hozzászámoljuk családonként 4 kg méz árát (amit a beteleléshez hagyunk) és ekkor megkapjuk a farm évi termelését pénzösszegben. Sajnos, a nagyüzemek képviselői a beporzás értékét nem számolják a bevételbe, és ha vándorolni megyünk, akkor a traktor órabére 40 korona, ami szintén a méhészet rentabilitását rontja. Továbbá, ha műlépet vásárolok, 1 kg-ért 97 koronával terhelik meg a méhészetet. Hogy összehasonlítást tegyek a magánméhészkedéssel, az említettek ebben az esetben már nem kiadásnak,hanem bevételnek számítódnának. További nehézség, hogy az állami gazdaságokon kilenc keretes kaptárakkal dolgozom, a saját méheimnél pedig 12 keretesek állnak rendelkezésemre. Ezekben a mézhozam is nagyobb. Most megkérdezhetné valaki, hogy akkor a nagyüzemi méhészetben miért nem használunk 12 keretes kaptárakat?! Elsősorban azért, mert rövid idő alatt nem lehet annyi kaptárt likvidálni, mert ez a méhészetét kiadásaiban nagyon túlterhelné. Másik példa, a magánméhész akácpergetéskor elvesz ennyi mézet, amennyit csak lehet és azt cukorszörppel vagy porcukros serkentéssel helyettesíti (szükség esetén). Sajnos ezt nem csinálhatom a nagyüzemi méhészetben Hacsak nincs ott valaki, aki a méhészettel érezni tud. Aki a méheket csak „legyeknek“ nézi, attól pergetés után nagyon nehéz cukrot kapni. A nagyüzemi méhészetnél a rentabilitást nagyban befolyásolja a méhész fizetése is, mely évente kb. 18—20 ezer korona. A magánméhész a méhekre fordított munkát sosem számolja kiadásnak, mert azt hobbyjának tartja, kikapcsolódásnak a nehéz testi munka után. Tehát szerintem sosem lehet egy nagyüzemi méhészetet összehasonlítani a magánméhész bevételeivel. Az viszont igaz, hogy egy nagyüzemi méhészetben sokkal nagyobb lehetőségek vannak a melléktermékek előállítására, mint például az anyapempő, a méhméreg és mások. Ahol mindezt jól kihasználják, ott a rentabilitással nem lesz hiba. Tehát ha az említetteken kívül a nagyüzemekben még a méhcsaládok számát is emeljük és a föntírtakat betartjuk, akkor a nagyüzemi méhészet is rentábilis lesz.

Danes László, Lučenec

BARANGOLÁS A MÉHÉSZVILÁGBAN

MAROKKO

Az adatokat Léon Partiot francia méhész beszámolójából vettem, aki 1971-ben rokoni látogatáson volt Marokkóban, s mint méhész természetesen érdeklődött a helyi természeti viszonyok iránt is. Cikkében kiábrándultán ír a helyi viszonyokról, mivel sokszor nagy területet kellett bejárnia, hogy méhészre akadjon. A cikkéhez mellékelt képeken is látni, hogy a méhészet Marokkóban milyen gyermekcipőben jár. A sziklaodúkban, valamint a falakba vájt üregekben tanyáznak a méhcsaládok s ezek kibontásával jutnak a méhészek a mézhez.

Olyan méhészt, aki mint fő foglalkozási ágat űzné a méhészetet, csak elvétve lehet találni az országban. Legeredményesebb és legkorszerűbb méhészetet a Rabattól 30 km-re levő Ed Koudia nevű helységben látott, amely 1969-től mint méhésziskola működik. A 900 hektáron gazdálkodó dr. Barbier a vezetője, aki európai szakemberekkel azon fáradozik, hogy megteremtse az ország korszerű méhészetét. Az iskola két éves és kollégiumi rendszerrel működik. Az első évben a tanulók elsősorban elméleti oktatásban részesülnek és csak keveset foglalkoznak méhészeti gyakorlati feladatokkal, míg a második évben önálló méhészként dolgoznak, sőt bizonyos kutatómunkát is végeznek a méhészetben. A tanítás egész évben folyik, s ez idő alatt a tanulóknak el kell sajátítani a méztermelés korszerű feladatait, a különböző méhbetegségek gyógyítását, valamint az összes feladatokat el kell végezni, ami a méztermeléssel kapcsolatos.

Az iskola már az első évben, amikor a tanulók intenzíven foglalkoztak méhészkedéssel, 36 tonna mézet termelt. Ezek az eredmények bizonyítják, hogy mennyiségben és minőségben is megfelelő mézelő területek vannak ezen a vidéken, amit a korszerű méhészeti fogásokkal maximálisan ki lehetne aknázni.

Részünkre az adatokból érdekes lehet az, hogy ma már a gazdaságilag elmaradottabb, kisebb afrikai államok is korszerű méhészeteket alapítanak, ahol kutató munkával is foglalkoznak, sőt különböző mézfaitákat termelnek. A cikk írója panaszkodik, hogy Marokkóban „csak háromfajta mézet" talált az üzletekben,

I-si