Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-10 / 45. szám
Ismerjük-e eléggé a tyúk természetét? A CSIBÉK SZOROS CSOPORTBAN MARADNAK Az első Idosznkban a csibék szorosan a tyúk körül csoportosulnak, mintegy fél méterre anyjuk körül Amikor mozognak, kis farkukat feltartják, és leeresztik, amikor esznek, csipegetnek. Az anyjukhoz közelebb levő csibék halk „kontaktus“ csipogást hallatnak, míg a legtávolabblak a leghangosabb „helyzet-jelzés“-t produkálják. Ha egy csibe nagyon elkalandozik, a kotlós kotyogása hangosabb lesz az eltévedt csibe ijedt csipogása irányába, és úgy vezeti a csoportot, hogy az eltévedtet megtalálja. Ahogyan a csibék növekednek, mindig betartják a helyes „csoport-távolságot“ anyjuktól és vándorláskor a kotló előtt szaladgálnak. (Ezen azt a maximális távolságot értjük, amenynyire egy állat a fejlődési állapotának megfelelő mérték szerint eltávolodik csoportjától.) A kotló mindig összegyűjti csibéit, mielőtt helyet változtatna. CSIBEÖVODA A kotló gyakran ül le, melengeti csibéit a hűvös szürkületben, ritkábban a meleg napközben. A csibék leülésre ösztönzik anyjukat azzal, hogy szorosan melléhez simulnak. A kotló kínálgatja csibéit élelemmel és vésztjelző hangokat hallat a nem megfelelő takarmány láttán, ha például észreveszi, hogy valamelyik csibe egy nagy pókot talált. Később, amikor már a csibék növekedtek, a kotló 10—15 méter távolságból ülve figyeli, amint kicsinyei élelmet keresnek. Függetlenül attól, hogy a csibék milyen messze távolodnak el kapirgálás közben, a kotló csupán szűk, hatméteres körzetben védi a terepet a betolakodótól. Amint a betolakodó eléri ezt a távolságot, a kotló feltartott farokkal csipegetést imitál. Ez azonban fenyegető jellegű viselkedés, ellentétben azzal a csipegető mozdulattal, amikor a kotló farkát leszorítva tartja. Amint a betolakodó közeledik, a kotló nemtetszésének nyilvánítása állandóan növekszik, amíg a közeledő nem éri el körülbelül a 2,5 méteres távolságot. Ekkor a kotló vagy támad, vagy fészekaljával meghátrál. A kotló távoltartja a többi felnőtt baromfit éppen úgy, mint más kotlósalja csibéket. A FIATAL KAKASOK öntudatra Ébredése Hathetes kor körül a csirkék és anyjuk közötti viszony számos tekintetben megváltozik. A fiatal kakasok párzani igyekeznek anyjukkal, amint azt ülve találják. Ez a furcsa jelenség pár napig megismétlődik, amíg a kotló nem szók ja meg, hogy amint egy fia közeledik feléje, azonnal feláll. Viszont magához engedi jércecsibéit, sőt azt Is eltöri ezektől, hogy hátára telepedjenek, amikor tollászkodik. Ez az az időszak, amikor a természetes kifutóba élő kotló először vezeti fészekalját a fákhoz, éjszakai felgallyazásra. A kakascsibék mind agresszívebbek lesznek és rendszeresen támadóan közelednek anyjukhoz. A tyúk ilyenkor szembenéz velük és mindketten rövid ideig mozdulatlanul ebben a testtartásban maradnak. A tyújr fordul el elsőnek s jelzi vele, hogy ez „dominancia-párbaj“ volt, melyből ö került ki győztesen. Ezt nevezhetjük „mozdulatlan kölcsönhatásnak“, amely a baromfinál egyik jól ismert kifejezésmódja a dominancia (vagyis „felsőbbrendűség“) elismertetésének. A fiatalok agresszivitása néhány nap múlva eltűnik (a szülőállat elnyomja), és ekkor tapasztalhatók első ízben az anyaállat és csirkéi közt a különválás kezdetének jelei. Most már az „élettér-elkülönülés“ megállapításszerüen alakul ki, ez a végleges „leválasztás“ idejére, mintegy 3—8 méterre növekszik, s ekkor az ivadékok és a szülő között megszűnik minden kapcsolat. A LEVÁLASZTÁS A fészekalj végleges megválása az anyától, vagyis a leválasztás körülbelül 10—12 hetes korban kezdődik. Észrevehető az anya növekvő ellenséges magatartása csibéivel szemben, és az, hogy már nem hívogatja vissza őket, ha elkalandoznak, csak akkor, ha tényleges veszély fenyeget. A csirkék ekkor már kialakították a maguk életterét. Élettanilag a leválasztás ideje akkor következik be, amikor a csibék fején az utolsó világos pihetoll is eltűnik. Ekkor már a tyúk is elzavarja magától csirkéit és visszatér párjának háremébe. A csirkék azonban, mint fészakalja-csoport, együttmaradnak és éppen úgy, mint azelőtt, az otthonos területen kóborolnak, csak éppen a kotlós nélkül. Az elkülönült fészakalj-csoportok agresszív viselkedésükkel védik magukat más csoportokkal szemben, de ez nem vezet dominancia (vagyis rangsorolt) viszonyhoz. A leválasztás mintegy 7—10 napon át zajlik. Azzal kezdődik, hogy a csirkék minden nap kissé később csatlakoznak anyjukhoz az est! felgallyazáskor. Ugyanakkor az anya is mind többször veri és támadja csirkéit esténként. Végül is a tyúk teljesen elhagyja a csoportban gallyazó ivadékait és párjához közelebb keres magának új helyet. A TYÜK VISSZATÉR A HÁREMBE Ez úgy történik, hogy a vezető kakas elé megy és eléje kuporodik. Ezt az „idegenhez való közeledés“ rutinszerű ceremóniájának nevezhetjük. Ekkor már párzik is a kakassal, és néhány napig a csoport közepe táján, a kakas közelében tartózkodik. Később visszaállítja a csoporton belüli „domináns rangját“, vagyis tisztázza elhelyezkedési rangsorát többi tyúktársával, ami mindig néhány lépéssel a kakastól távolabb történik, mert a kakas nem tűri a civakodást maga körül. Taraja ismét piros s minden, a kotlóra jellemző külső ismérveit és hangját elhagyja. A kotló jellegzetes kotyogó hangja is a kakasra jellemző támadó fellépése helyett szerény és panaszos jellegű „helyzet-hangokat“ hallat. A tyúk már néhány nap múlva tojást-jelzö hangot is ad, és megkezdi tojásciklusában a termelést. Ezt követően ismét a keltetés periódusa következik. A második kotlósidőszak után megszakad a domináns háremvezető kakas merev terület uralma. A kakasok elhagyják területi határaikat és viadalba bocsátkoznak szomszédaikkal. Ismét kialakítják egymás között az uralmi köröket, vagyis a dominancia-rendet és a kialakult háremek újólag egymás mellett élnek. A FIATALOK „OSZTÄLYOZÖDNAK“ A növendék csirkék 18 hetes korukig együtt maradnak. Ebben az időszakban történik a csoportok „összeolvadása“ egy különleges folyamatban, amit „osztályozódásnak“ nevezhetünk. Ez úgy történik, hogy egy növendék csirke — rendszerint kakas — futni kezd a tisztáson át egy árnyas, felgallyezásra alkalmas fa felé. A közeli fészekalja csirkék követik, és így egy égész csapat csirke gyűlik össze a fa alatt. Amint azonban megállnak és egymásközött szétnézve idegeneket látnak, ismét szétválnak, fészekaljacsoportok szerint. 20—40 perc múlva másik osztályozódási rohanás kezdődik, és ez így tart napokig. Az osztyályozódást folyamat lezáródásával a különböző fészekaljak új csoportokba rendeződnek, s már kialakul a dominant* cia rendszere is. Röviddel ezután az új csoportok fiatal kakasai kiválnak, és mint másodrendű kakasok a felnőttek háremeinek szélső határaira vonulnak, és ott élnek, mint „magánosok“. A tojók egymás után elérik ivari érettségüket, és amint tarajaik pirosodni kezdenek s a fiatal kakasok zaklatni kezdik őket, valamelyik háremben keresnek biztonságot az erős domináns kakas védelme alatt. Itt már az első napokban kialakul az új jövevény domináns rangja, és az idősebb tyúkok alárendeltjévé válik. Mindez a vezető kakastól távolabb zajlik le. A MEGFIGYELÉSEK GYAKORLAT! ÉRTÉKE A tyúk tehát, — hasonlóan más állatfajokhoz — közlendőjét testtartásával, viselkedési módjával és hangjával adja át a külvilágnak. E közlemény formái egyszerűek, valójában önkéntelen reagálások, s ezeket helyzetek váltják ki, amelyekbe a tyúk került, esetleg belső fiziológiai változások következménye. A tanulmányból két gyakorlati megállapítás mindeóképpen hangsúlyozható. Ezek egyike az „osztályozódás“ jelensége. A természetben ez nagyon jól szervezett és jól működő módszer, annak a célnak az érdekében, hogy a fészakaljak, keveredve, új csoportot alkossanak. Ez az ösztön megnyilvánulhat háziasított és természetellenes körülmények között 4s, amikor az éretlen növendékcsirkék nagyszámú csoportban vannak összezsúfolva egy nagy nevelőépületben. Az osztályozódás mint ösztöncselekvés ilyen esetben nem képes betölteni feladatát, ellenkezőleg, nagyfokú stressz-állapotot idéz elő. Ezt nevezzük „baromfi-hisztériának“, amikor a 18 hetes növendékállatok periodikus időközökben egész napokon át rohangásznak az ólban. Természetesen nem találják meg a „pihenőfát“, mint gyülekezőhelyet, és csak rohannak körbe-körbe az ólban, amíg teljesen ki nem merülnek. A másik fontos megállapítás, hogy a tyúknak jól kialakított viselkedése van annak jelzésére, amikor elhagyja csoportját és tojófészket keres magának. Viselkedése ekkor megóvja, hogy a körülötte kószáló társai — a dominancia jogán — megtámadják. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy a tojófészket ne helyezzük el olyan sűrűn, mint az etető (Folytatás a 7. oldalon.) Galambok előkészítése a tavaszi párzásra Feltételezzük, hogy minden gyakorlottabb galambtenyésztő — amennyiben a szükségos térség rendelkezésére áll — a téli időszakban (már most novemberben—decemberben) nemek szerint különválasztja állományát. Az egyik galambházban a hímeket, a másikban a nőstényeket telelteti át. Ezt az elkülönítést pihentetésnek szoktuk nevezni, melynek számos jő oldala van. Ezért minden galambtenyésztőnek a módszer bevezetését csak. ajánlhatjuk. Mindenekelőtt arról van szó, hogy a nőstények, melyeket elválasztottuk a hímektől, nem tojnak és ezért nem is fészkelnek. Ez lényegében nemi pihenést jelent, amelyre a téli időszak a legmegfelelőbb, amikor is az állandó hideg miatt galamb vagy más kisállat tenyésztésére alkalmatlan a környezet. A téli nemek szerinti különválasztást már bizonyos tekintetben a tenyészállatok tavaszi pároztatása előkészületének kell tekintenünk. Ha a téli elkülönítést megtesszük, úgy könnyű munkánk lesz a tavaszi pároztatással, mert a hosszabb ideig külön élő galambok sokkal gyorsabban párzanak. Csupán az szükséges, hogy a téli pihentetés idejére a helyzethez mérten szabályozzuk a galambok takarmányozását, s a napi adagokból kihagyjuk a nemi ingert elősegítő anyagokat. Ugyanakkor azonban a takarmányozás ne legyen egyoldalú, különösen ha volierben zártan tartjuk a galambokat. A tavaszi párzásra a tulajdonképpeni előkészületeket január közepe táján tesszük meg, amikor is megváltoztatjuk a takarmány összetételét, amelybe több olyan szemest iktatunk, amelynek fehérjetartalma nagyobb, pl. borsót, lenmagot, repcét, bükkönyt stb. Ajánlatos a takarmányhoz csírázó magvakat (árpát, búzát, kölest stb.) adni. Azután úgy a hímek, mint a tojók esetében áttérünk a szokásos takarmánykeverék használatához, amely egyharmadnyi részben árpát, továbbá bükkönyt, egy kevés kukoricát, borsót, búzát, kölest, lenmagot stb. tartalmaz. Tenyésztési szempontból annál jobb, minél változatosabb a napi takarmányadag. Az így előkészített galambok azután gyorsan párosodnak. A párosítást február közepén kezdhetjük meg (ha az időjárás azt megengedi, úgy hamarább is) olymódon, hogy az első fiókák március közepén keljenek, amikor már a fagyveszély elmúlott. A tavaszi párzás előkészítéséhez tartozik az egyedek kiválogatása is. jó eredményt csak az olyan galamboktól várhatunk, amelyek eredetét tökéletesen ismerjük. Szükséges ismerni a párosított galambok elődeinek standard és haszon tulajdonságait, legalább három generációra visszamenően. A párosított egyedek öröklődő tulajdonságainak ismerete talán a legfontosabb a jó tenyészet alapításához. Természetesen tenyészetbe csupán teljesen egészséges, szabályosan fejlett egyedeket állítunk. A meg nem felelő egyedeket már ősszel selejtezzük ki és étkezésre használjuk fel. A galambok tavaszi pároztatását semmi esetre sem bízzuk a véletlenre. Amennyiben azt kívánjuk, hogy a tenyésztésből valóban örömünk származzon, úgy már a párosítás folyamán gondoskodjunk kiváló vonalak kialakításáról. Gondoljunk arra, hogy több generáción át állandósult jelek és tulajdonságok a legbiztosabb zálogai annak, hogy galambtenyészetünk valóban magas minőséget ér el a jövőben. Maar István Bolia Gábor, a Zemianské Sady-i (nemeskerti) mezőgazdasági iskola alkalmazottja a galambokért talán az életét adná. Ez persze enyhe túlzás, de tény, hogy a galambok nevelésére sok időt szentel. Leginkább a parókás galambok érdeklik 6t, különféle színváltozatban, mint amilyen a sárga, az ezüst, a fénytelen kék, a kék, a vörös és a fekete. Legértékesebbnek a kékeket tartja, mert olyan dús parókával rendelkeznek, amelyből a galamb fejét látni sem lehet. Szereti, ha a parókás galamb meredek, büszke testtartású, nemes vonalú, finom testalkatú. Neki ilyen galambjai vannak, ezért senki sem csodálkozhat azon, hogy Bolia Gábor galambjai iránt nagy az érdek lődés az ország határain túl is. Több külföldi kiállításon vett már részt galambjaival, mégpe lig Budapesten, Varsóban, Belgrádban, valamint több hazai nagyvárosban. Sok értékes kitüntetést Szerzett már a parókásokkal. KRAjCSOVICS FERDINAND, Galant a (Galánta) Kitüntetett parókás galambok Bolia Gábor parókás galambjai. Az átöröklés és a beltenyésztés kérdései Régen azt gondolták, hogy az anyaállat szerepe a tenyésztésben nem lényeges, csupán a táptalajt adja az apai mag kifejlődéséhez. Még régebben ennek éppen az ellenkezőjét gondolták; az anyaállat a tenyésztés alapja, s az apa csak megindíja magjával a fejlődést. Korszerű ismeretek birtokában próbáljunk választ adni erre a kérdésre, amely meghatározza a magzat külső és belső tulajdonságait. A tojó- és a hímgalamb ivarsejtje a tenyésztésben egyenlő értékű: az utód tulajdonságaihoz ugyanannyit ad a hím önmagából, mint a tojó. Kettőjüknek azonos mennyiségű és minőségi szerepe van az utód kialakulása tekintetében. így kiváló utódokat csak kiváló szülőktől várhatunk. Az atavizmus ún. oldalági visszaütései azonban sokfélék, bár nem törvényszerű formában fordulnak elő. Az ősökből eredő kromoszómák és az ezekben levő gének, öröklési faktorok az utód ban az ősök különböző tulajdonságainak a megjelenését eredményezhetik. így a gének az öröklés mechanizmusának az egységei. Ezután térjünk rá az utódlás mennyiségi és milyenségi vizsgálatára, vagyis arra, hogy az utódok tulajdonságaihoz sem a hímgalamb, sem a tojó nem adja teljes önmagát, csak önmagának a felét. Ez azonban igen sokféleképpen kombinálódhat, a szülők, nagyszülők, dédszüiók és egyéb felmenők olyan permutációs lehetőséget adnak, az utódban annyiféle génkombináció lehetséges, hogy ugyanazon tenyészpárnak szinte minden utóda más és más. Ha olyan galambokat párosítunk össze, amelyek rokonságban vannak egymással, rokontenyésztésről beszélünk. A rokonság kétféle lehet: egyenes és oldalági rokonság. Így osztjuk a rokontenyésztést is két csoportra: a beltenyésztésre és a vérfertőzésre. A vérfertőzés az egyenes ági, tehát közeli vérrokonok tenyésztése, s ennek legszűkebb és legszélsőségesebb formája, az édesteslvérek párbaállítása, amely utóbbi az állattenyésztés törvénye szerint még legvégső esetben sem alkalmazható, teljesen ki van zárva a tenyésztésből. Beltenyésztésről beszélünk, ha - oldalági rokonokat, pl. unokatestvéreket párosítunk. A galamblenyésztésben a beltenyésztést általában valamely külső vagy belső tulajdonság rögzítésére gyakran alkalmazzuk is, s lehet vagy az apa vagy az anya vérvonalára állított irányú. Ha azonban a tenyésztés közben észrevesszük, hogy a beltenyésztés káros hatását már kezdi éreztetni (satnya ivadék, betegségre való hajlamosság stb ), ezt a vérvonaltenyésztést azonnal be kell szüntetni és idegenvérű galambot kell beállítani az állományba, átpárosítással más vonalat kell beindítani. Hiszen, ha a beltenyésztés nem járna veszélyekkel, nem hozna degeneráltságot, könnyű volna a fajták nemesítése, egy kiváló galamb Ivadéksorával egyformájú egyedek kitenyésztése. Éppen ebben áll a tenyésztés művészete, hogy a tenyésztő mértéktartó tud lenni akkor, amikor e vérvonaltenyésztésnek még csak a jó eredményei mutatkoznak. Nem győzöm hangsúlyozni a törzskönyvezés fontosságát. Beltenyésztésbe ugyanis belefogni sem szabad anélkül, hogy a tenyésztő ne ismerné állományának le- és felmenő rokoni állapotát legalább öt generációra visszamenőleg. Csak így érhető el, hogy a rokontenyésztés nem cserélhető fel a vérfertőzéssel. Az emlékezetre, írásos dokumentáció nélkül nem szabad ezen a súlyos veszélyeket rejtő úton haladni! Különösen nem egy nagyobb állományban. A német tenyésztők azért is állnak olyan magas fokon a tenyésztésben, mert alapos szakismeretükhöz, a szüntelen ébrentartott tenyésztői továbbképzéshez elengedhetetlenül hozzátartozik mindegyiküknél a törzskönyvezésen alapuló tenyésztői tervezés. Dr. Szelényi Vilmos
