Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-10 / 45. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1973. november 10. 10 A tűz soha ki ne aludjon A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Egyesülete jövőre ünnepli megalakulásának negyedszázados évfordulóját. A CSEMADOK csoportoknak csak elenyésző hányada alakult 1949-ben. Inkább az azt követő években indult meg a sokoldalú szellemi tevékenység és sorra hozták létre a kulturális szervezet helyi csoportjait. Ezért jónéhány községben mostanában ünnepük a CSEMADOK helyi szervezet megalakulásénak 20. évfordulóját. A minap egy ilyen kedves bensőséges ünnepségen vettem részt a Bratislava közelében levő Veľký Bielen (Magyarbélen). Talán ennek a szervezetnek a tevékenységét általános tükörképnek is tekinthetjük. Megvoltak a fellendülés évei, amikor sokoldalú népművelő munkát fejtett ki a helyi szervezet. Aztán különböző okokból kifolyólag jött a pangás-időszak, jóformán a semmittevés ideje. Ami többhelyütt jellemző, ez Veľký Bielen is akkor következett be, amikor végre valahára felépült az annyira várt kultúra hajléka. Eleinte vajmi keveset törődött valaki azzal, hogy működik-e a CSEMADOK vagy sem. Végül a községet irányítók rádöbbentek, hogy a kulturális tevékenység teljesen pang a faluban és ez kihat a lakosság fejlődésére, s ezért szükségük van azokra a fáradhatatlan, önzetlen szervezőkre, önkéntes művészt vezetőkre, akik a CSEMADOK berkeiben hasznos, sokoldalú népművelési tevékenységet fejtettek ki. Mit is hallottunk a magyarbéli CSEMADOK szervezet krónikájából, amit a vezetőség nevében Dombovics Sándor, a szép szavak fegyverével, a közbevetett találó verses Izelítőkkel-tolmácsol a szépszámú tagságnak. „Ezerkilencszáznegyvennyolcban, és az azt követő években, már új társadalmi forma hajt rügyeket, a szocializmus. Csehszlovákia Kommunista Pártja sokéves fáradságos munkájának érik a gyümölcse. Az új társadalmi forma megköveteli a hazánkban élő népek összefogását, közös munkáját, a sokoldalú alkotás gyönyörű mezején. Pártunk tudatában volt az ember jó viszonyának szükségességére az új haza, az új társadalom építésében. Megfontolta, hogy hazánkban nemcsak nemzetek, de nemzetiségek is élnek. Felmérte, mit jelent a kultúra az embernek, az emberi társadalomnak. Joggal teszi magáévá a jelszót: „Aki embert akar, kell hogy kultúrát is akarjon.“ E jelszó tudatosítása alapján széttárja a kapukat a szocialista kultúra előtt.“ Az akkori helyzetet mélyen boncolgató rész után a szervezet alakulásának körülményeiről és tevékenységéről számoltak be. A kultúra fáklvavivöl húsz esztendővel ezelőtt Veľký Bielen is hozzáláttak a CSEMADOK megalapításához. Hetvenen léptek a helyi szervezetbe azzal az elszánt akarattal, hogy felvirágoztassák a már oly hosszú évek óta mély álomba zuhant kulturális életet. Az első elnök Alexa (ános és még néhányan a lelkesek közül nem érhették meg a szép évfordulót, de Szigeti (ózsef az első vezetőség alelnöke 74 éves kora ellenére még mindig ugyanazt a funkciót tölti be és fáradhatatlan szervező Mint a CSEMADOK csoportok legtöbbjében, Veľký Bielen is a színjátszással kezdték a tevékenységet. Néhány év leforgása alatt nyolc színművet játszottak le és sikeresen birkóztak meg a János Vitézzel is. A környékbeli községekben mindenütt szívesen látták a színjátszó csoportot, mert a fellépésük színvonalas volt. A lelkes gárda többször vett részt járási vetélkedőkön s végül eljutnak a legjobb együttesek országos versenyére Is. A színjátszók sikeres szereplése mellett a tánccsoport megszervezésére is gondolnak. Röpke pár év alatt Szabó Franciska vezetésével jó hírnévre tett szert a táncegyüttes és fellép az első országos találkozón Losoncon. Utána három ízben mutatkoznak be az országos zselízi dal- és táncünnepélyen, többször föllépnek Modrán a szüreti ünnepségen, sőt külföldön is vendégszerepeitek. A leggazdagabb esztendő az 1957-es, amikor a tánccsoport 52 alkalommal szerepelt különböző helyeken. Mind az operettek, mind a táncok betanításánál, illetve kisérésénél sokat jelentett, hogy a zeneszerszámok mesterei, Bertók Kálmán és Bertók Miklós önzetlenül közreműködtek. Ezekben az években szilárd volt a szervezeti élet, rendszeresek a vezetőségi taggyűlések, politikai-kulturális szakelőadások egész -sorát szervezték és foglalkoztak az irodalom népszerűsítésével. A társadalmi munkából a faluszépítésben, művelődési otthon építésénél, a szövetkezet megsegítésénél elsőként vették ki részüket a CSEMADOK-tagok. És mégis egy évtizedes sokoldalú tevékenység után jöttek a gyümölcstélén évek. Hogy miért? Talán pontos választ senki nem tudna adni. A krónikás így emlékszik ezekre az évekre: „Egyszeriben mintha kővé meredtek volna a táncosok lábai. Elnémultak a dalos ajkak, nem hallatták többé gyönyörű népdalainkat. A színpadon mintha örökre legördült volna a függöny. Megszűnt dobogni a falu kultúrszíve, üresen kongott a népművelődési otthonunk“. Bár a vélemények megoszlanak, de valójában a szomorú gyümölcstelen évek oka az egység megbomlásában, a nemtelen vetélkedésben és a falu vezetőinek nemtörődömségében kereshető. Ezelőtt három esztendővel a helyi pártszervezet és a nemzeti bizottság kezdeményezésére a régi tagok és lelkes fiatalok hozzáláttak a csoport fejlesztéséhez és 150 taggal újjáalakították. Már az alakuló gyűlésen sokszínű műsorral mutatkozott be a szervezet. A tánccsoportot újból Szabó Franciska vezette és odaadó munkájának eredménye hamarosan megmutatkozott, s az idén már felléptek az országos zselízi népművészeti fesztiválon és a gombaszögi dal- és táncünnepélyen. Az újjászervezés óta egy egész estét betöltő esztrádműsoron Szabó Zoltán vezetésével bemutatkozott a szervezet tánczenekara is. A zenekarnak nagy érdeme van abban, hogy a táncdalénekesek járási versenyében a szervezet fiatal lányai előkelő helyezéseket értek el. De a járási népdalversenyen is sikeresen szerepeltek a magyarbéliek. A Petőfi esttel is meghódították a hazai közönség szívét. A vezetőség aktívan működik és valóban megvan minden alapfeltétele annak, hogy alapos népművelési tevékenységet fejtsenek ki a községben. Kiss József, a pártszervezet elnöke, aki Jelenleg e CSEMADOK elnöki funkcióját is betölti, a pártvezetőség és a helyi nemzeti bizottság nevében sokoldalúan biztosított a szervezetet, hogy a jövőben mindenben segítik a tevékenységüket. Az ünnepi gyűlésen elismerő díszoklevelet és pénzjutalmat kaptak az alapító tagok és a legaktívabb szervezők. Köztük — Bognár Sándor, a szervezet Az alapító tagok. Középen Majer Kató, tanítónő. ч A könyv szerzője: Egy moszkvai taxisofőr titkára — a 84 éves Kakas Etelkának, Majer Katalin tanítónőnek, Szabó Franciskának, a CSEMADOK kiválóságainak is átnyújtotta a kis elismerő kedvességet. Mindenki Etelka nénije 72 esztendős korában vette át a pénztár kezelését, s mégis a legpéldásabbak közé tartozott a járásban. Katóka — majdnem mindenki így becézi a tanítónőt — Nesvadyról (Naszvadról) jött el az évfordulóra, ahol már több mint egy évtizede tanít. Annak idején ő volt a kultúrfelelős és szereplő, aki sokat tett a színjátszás fellendítéséért. Az, hogy a táncegyüttes 15 különféle feldolgozással mutatkozott be, elsősorban Szabó Franciska érdeme. Régiek, újak. Igen, a faluban sok a fiatal tag és ez azt jelenti, van utánpótlás, lesz aki átvegye az idősebbek örökét, és olyan lelkesen és talán még átgondoltabban irányítják a CSEMADOK életét. Az ünnepélyes megemlékezést a szórakozás váltotta fel. De ez is inkább egy spontán müsorest volt, hiszen a régi gárda tagjai idézték fel dalban, prózában a múlt kedves emlékeit. A művelődési otthon nagytermében megrendezett kiállítás is igazolta, hogy az elmúlt évek során milyen sokoldalú tevékenységet fejtett ki a helyi szervezet. Ott olvastam ezeket a szavakat is: „A kultúra a humanizmus legsajátságosabb fegyvere“. Ezért a nemes fegyverért kell hogy tűz égjen a szívekben és soha ki ne aludjon, mint ez történt a gyümölcstelen években. TÖTH DEZSŐ í Lo f.. Л lumen Tűz! Perzseld meg a háborús szíveket hogy meglágyulva közénk essenek Hulljon ki kezükből a gyűlölet kulcsa hogy szeretni tudjanak s hinni a jóban ÓVÄRY PÉTER Jevgenyij Rizsikov a moszkvai taxisofőrök „korelnöke“: 44 évet töltött a volán mellett. „A taxi ablakából“ című könyve most jelent meg második kiadásban. A százezer példányt napok alatt elkapkodták. Az olvasókat érdekli a sofőr elbeszélése a szomorú és vidám esetekről, a meglepő találkozásokról és emberi drámákról, amelyeknek pályája során krónikása lett. A könyv részt vett a mai munkásosztályról szóló legjobb müvek pályázatán, amelyet a Szovjet Írószövetség és a Szovjet Szaktanács közösen írt ki. Miután elolvastam a könyvet, érdeklődtem: Rizsikov csakugyan mindmáig dolgozik? Felhívtam a taxivállalatot. — Rizsikov Jevgenyij Vasziljevics? Igen, nálunk dolgozik, de ma szabadnapos. — Keressen fel — invitált, amikor a lakásán hívtam. Az ízlésesen berendezett lakásban könyvespolcok, a falon képek... A sokat tapasztalt taxisofőr 64 évesnél jóval fiatalabbnak tűnik. — Érdekes témához nyúlt a könyvében, Jevgenyij Vasziljevics: a moszkvai taxisofőrök munkájáról, életéről ír. Mennyit keres átlagosan egy taxisofőr? — Körülbelül 160 rubelt havonta. A keresete egyre nő. Nem is olyan régen még 120 rubel alatt volt. — Mi ennek a magyarázata? — Jobban élnek az emberek, gyakrabban vesznek igénybe taxit. Attól függ a keresetünk, hány utasunk van egy műszakban. A kereset növekedésének másik tényezője Moszkva rekonstrukciója. Kitágult a város, nagyobb távolságokra kell utazni — és ez előnyünkre szolgál. Meggyorsult a forgalom, mert alul- és felüljárók, alagutak épültek. Sok főútvonalon a 80 kilométeres sebesség is megengedett, pedig azelőtt 60 volt a maximum. — Mennyi az ön keresete? — Havi 120 rubel nyugdijat kapok, és ehhez jön vagy 180 rubel teljesítménybér, összesen tehát 300 rubel körül van. A vállalatnál 1800 sofőr között 140 ilyen nyugdíjas dolgozik, mint én. — Érdekelt a vállalat abban, hogy továbbra is magához kösse a hosszú szolgálati idővel rendelkező gépkocsivezetőket? — Feltétlenül. Ezt szolgálja a törzsgárdatagok kedvezményrendszere. Elsősorban a törzsgárda tagjai kap|ák a kedvezményes szakszervezeti beutalókat az üdülőkbe és a szanatóriumokba. A lakások elosztásakor is figyelembe veszik a szolgálati évek számát. Nálunk évente körülbelül száz család jut díjtalanul új lakáshoz. — Hadd kérdezzek egyet-mást a könyvével kapcsolatban. Hogyan született meg a gondolat, hogy könyvet írjon? — Régi szokásom volt, hogy feljegyezzem magamnak a velem és a kollégáimmal történt érdekes eseteket. Amikor már sok ilyen feljegyzés összegyűlt, elhatároztam, könyvet írok a szakmámról. A könyv azonban elsősorban Moszkváról, a moszkvaiakról szól. — Könnyen talált kiadót? — A kéziratot a Moszkovszklj rabocsij (Moszkvai Munkás) kiadónak ajánlottam föl. Érdeklődéssel fogadták, s megkötöttük a szerződést. Amikor a könyv megjelent, értesítettek: vegyem fel a tiszteletdíjat... — Mit tart a legérdekesebbnek a taxisofőr foglalkozásában? — A kapcsolatot az emberekkel. Ma egy óceánjáró kapitányát szállítottam, holnap szibériai kőolajat kutató geológus vagy egy híres író az utasom. Mindegyik elmesél valami érdekeset. Előfordulnak olyan találkozások, amelyekre egész életében emlékezik az ember. Emlékszem például Gérard Philip-re. Végig vittem Moszkván, elvittem egyes családokhoz — érdeklődött, hogyan élnek nálunk —, jártunk egy zeneiskolában, megnéztük Moszkvát a Lenin-hegyröl, az egyetem 24. emeletének az erkélyéről. — Nem készül pihenni? — Egyelőre nem. örömet találok a munkámban. (APN) Ä „Menyasszony" Jól kezdte a komárnoi /komáromi) Magyar Területi Színház az idei évadot. Alig telt el egy hónap a szeptemberi Madách-bemutató után, hazai szerzővel kedveskedett közönségének. Ezúttal a csehszlovákiai magyar irodalom egyik jeles képviselőjének, Szabó Bélának „Menyasszony“ című két részes drámáját tűzte műsorra. A darab tartalma nem volt ismeretlen a bemutató közönsége előtt. A szerző hasonló című kisregénye nagy sikert aratott az ötvenes évek drekán. Ismerős volt a kis regény hősnőjének, a nagy szerelem után vágyódó szegény kis cselédlánykának szomorú története, akit végül Is a halálba kerget partnere hűtlensége, szívtelensége. E téma Ismerete azonban még jobban fokozta kíváncsiságunkat. Hiszen arra is feleletet kell kapnunk, vajon hogyan sikerült Szabó Bélának az első drámája? Nos, a két részes dráma szép közönségsikert aratott. Szabó Béla, az „éhség költője“ jól vetítette az egykori világ számkivetetteinek. az élet perifériáin tengődő „rongyosoknak“ helyzetét. A hajnaltól késó éjszakáig gürcölő kis cseléd szeretet utáni vágyakozását, a kiöregedett utcalány alkohollal „gyógyított“ életcsömörét, Zelma és Magda segíteni akarását és az utcai árus önzését. Mégegyszer hangsúlyozom, sok tapsot kapott a da rab, ennek ellenére véleményem szerint az eredeti műnél gyengébbre sikerült a mű színpadra írása. A kis regény ben sokkal emberiebbnek, sokkal életszerűbbnek tűnnek a történet szereplői, könnyebben elhisszük Emma naivitását, sőt kevésbé idealizáltnak látjuk magát a történetet is. Szabó Béla mestert kezelője a tolinak, a színpad, az élő emberek mozgatása azonban különleges rutint követel meg, így aztán nem mindig kapja vissza az író az elképzelését. Pedig hát a színház művészi gárdája mindent megtett a még nagyobb siker érdekében. Első sorban Konrád József rendezői munkáját emelhetjük ki. A szereplőket jól válogatta meg és igyekezett miértéket tartant azon a téren is, hogy e szereplők nehogy túl rikító színekkel ábrázolják a fiatalok előtt már csak hallomásból ismert régi világ kivetettjeit. Szerencsés ötlet volt a darab zenei aláfestése is. Ezzel nemcsak a zökkenőket simította el, de Dobi Géza vak zenetanár finom muzsikája alkalmazásával nagymértékben fokozta a darab művészt hatását is. A szereplők szintén kiérdemelték a hálás közönség ovációját. Különösen a bratlslavai Színművészeti Főiskola idei végzőse, a cselédlányt megszemélyesítő Kucman Eta első bemutatkozása aratott szép sikert. Túlzásmentesen elevenítette meg az elesettségében is tiszta szívönek megmaradt leánykát. Kucman Eta nagy ígérete már ma ts a csehszlováktól magyar színjátszásnak. Talán csak szótagolásán kell kissé javítania, a nagy átélésben néha hadart egy kicsit. De a többi szereplők sem maradtak el Kucman Eta mögött, Udvardy Anna, Petrécs Anna, Kovács Júlia, Bittó Eszter, Palotás Gabt, Holocai István, Benkó László és a többiek is kitűnő alakítást nyújtottak. Egytől-egyig megérdemelték a közönség tapsát. Szólnunk kell végül a jól sikerült díszletekről és jelmezekről is, melyeket Platzner Tibor a tőle megszokott művészi hozzáértéssel tervezett meg összegezve az elmondottakat, megállapíthatjuk, hogy egy újabb kellemes estével ajándékozta meg a MATESZ kedves közönségét. NEUMAN JÁNOS
