Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-03 / 44. szám
SZABAD FÖLDMŰVES шш éUUMB, 6 lew? nevemBev 8. A Nagy Október hagyatéka Irta: IGNÁC JANÄK, az SZLKP nyugat-szlovákiai KB vezető titkára Á nyugat-szlovákiai kerület dolgozói és ifjúsága a világ haladó népeivel együtt, minden évben szeretettel és tisztelettel emlékezik a Nagy Októberi Szocialista Forradalomra, tisztelettel adózik a Szovjetunió Kommunista Pártja társadalomformáló munkájának és a hős szovjet népnek, aki az egész világ munkásosztályának megmutatta, hogyan kell megkezdeni és befejezni a forradalmi átalakulások korszakát,' a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet történelmi időszakát. Ötvenhat évvel ezelőtt a világ egyhatodának forradalmi erői hozzáláttak Marx, Engels és Lenin fenkölt eszméinek, a tudományos kommunizmus gyakorlati megvalósításához, a kapitalista kizsákmányolástól mentes társadalmi rendszer építéséhez. A történelem folyamán első ízben vette kézbe a munkásosztály a hatalmat és vállalta a társadalom sorsáért való felelősséget. S egyben bebizonyította, hogy nem volt igazuk azoknak, akik azt állították, hogy a munkásosztály a hatalmát megszilárdítani, a társadalom forradalmi átalakulását megvalósítani képtelen. A Nagy Október szelleme ma már áthatja és lelkesíti nemcsak a Szovjetunió munkásosztályát, hanem a szocializmust építő népeket és mindazokat a nemzeteket, amelyek harcolnak szabadságukért, valamint a burzsoá iga alóli felszabadulásért. A szabadságért harcoló népek örök érvényű példaképe a Szovjetunió, tehát az első szocialista nagyhatalom a fejlett iparával, korszerű tudományos-műszaki vívmányaival, magas színvonalú kultúrájával, s ahol teljes értelemben megvalósult a nemzetek és nemzetiségek, tehát az egész társadalom politikai és erkölcsi egysége is. Egy olyan hatalmas ország példáját követi a világ forradalmi átalakulásokat sürgető dolgozó népe, ahol már megvalósult a Nagy Októberi Szocialista Forradalom célkitűzése, s ahol ma az SZKP XXIV. kongresszusa határozatainak megvalósításával — a társadalmi és a gazdasági élet minden területén — új győzelmek születnek. E határozatból bontakozik ki — a lenini békedekrétum örökségeként — a hatalmas szovjet békeoffenzíva is, amely rendkívüli hatással van az emberiség millióira és a nemzetközi légkör alakulására, s mely nagy fejfájásokat okoz a halálraítélt kapitalista világrendszer védelmezőinek. Szovjetunió Kommunista Pártja minden lényeges időszerű kérdést tudományos körültekintéssel old meg. A tudományos-műszaki forradalom vívmányainak gyarapításánál kiindul a szocialista társadalmi rendszer által nyújtott kedvező lehetőségekből. Az anyagi és szellemi értékek szemmel látható növekedése nemcsak a szovjet nép életkörülményeinek szüntelen javulását, .hanem a nemzeti felszabadító mozgalmak kibontakozását is szolgálja. Ezt mi is tapasztalhattuk a hitleri fasizmus elleni harcok idején. Igaza volt Klement Gottwaldnak, amikor azt mondotta, hogy „a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nélkül nem lenne szabad és önálló Csehszlovákia sem“. Csehszlovákia Kommunista Pártja már a nemzeti demokratikus forradalom idején a szocialista kibontakozás és a Szovjetunióhoz fűződő szövetségünk mellett foglalt állást, s pártunknak ez a háború utáni politikája a nép többségének támogatását élvezte. Hazánk nemzetei és nemzeti kisebbségei teljes egységben felsorakoztak a pártkongresszusok és a központi bizottsági ülések társadalmi fejlődést szolgáló határozatainak teljesítésére. Ez eltelt idő alatt nálunk is bebizonyosodott, hogy a Nagy Október szelleme örökérvényű és egyedül helyes elmélete a forradalmi gyakorlatnak, a társadalom szocialista átalakításának. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulóján őszinte hálával és elismeréssel adózunk az orosz bolsevikoknak, s annak a generációnak, amely ott volt a szovjet állam születésének bölcsőjénél, s amely a forradalmi stafétát átadta az új nemzedéknek. Hálával adózunk a mi munkásmozgalmunk vezéregyéniségeinek: Bohumír Šmeral. Antonín Zápotocký és a feledhetetlen Klement Gottwald emlékének. Soha nem feledjük el, hogy az említett elvtársak hősies helytállásukkal, osztályharcos magatartásukkal példamutató katonái voltak forradalmi mozgalmunknak és elévülhetetlen érdemeket szereztek a hatalom birtoklásáéért folyó harcokban. A sikerekért, amelyeket a néphatalom megszilárdításában és a szocialista társadalom építésében elértünk, hálával tartozunk a Szovjetuniónak, a Szovjetunió Kommunista Pártjának azért a felmérhetetlen segítségért, amit részünkre nyújtott és napjainkban is megad. Az 1945 óta eltelt időszak elemzése nyomán arra a következtetésre jutunk, hogy a Szovjetunióhoz fűződő szövetségünk és a sokrétű segítség nélkül hazánk nemzetei nem lennének szabadok és nem élvezhetnék a szocializmus gyümölcseit. Ezért nem véletlen az sem, hogy 1968-ban az ellenforradalmárok támadása nem csupán a kommunista pártunk, társadalmunk vezető ereje, hanem a csehszlovák-szovjet barátság és szövetség ellen is irányult. Csak a Varsói Szerződés szövetséges hadseregei közbelépésének, internacionalista helytállásának köszönhetjük, hogy az ellenforradalmárok nép- és szocializmusellenes terve meghiúsult. Ezt a segítséget hazánk munkásosztálya és dolgozó népe hálásan fogadta. Köszöni a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a hős szovjet népnek és a szovjet állam dicső hadseregének mindazt a segítséget, amit az évek folyamán hazánknak adott. Büszkék vagyunk arra, hogy hazánk dolgozó népe, — tehát a nyugat-szlovákiai kerület dolgozói is —nagy lelkesedéssel és elmélyült felelősséggel láttak hozzá a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak teljesítéséhez. Örömmel konstatálhatjuk azt is, hogy a nyugat-szlovákiai kerület dolgozói az ötéves tervünk által előirányzott feladatokat nem csupán teljesítik, hanem több mutatóban túl is szárnyalják. Ipari termelésünk az ötéves terv első két évében 17 százalékkal, míg a mezőgazdasági árutermelés 26 százalékkal növekedett. Az idén is szép eredményeink vannak, mivel az ipari termelés tervét 101,5 százalékra teljesítettük és hasonló ütemben fejdődik mezőgazdaságunk, tehát a növénytermesztésünk és az állattenyésztésünk is. Gabonából rendkívül jó hozamokat. értünk el. Kerületi átlagban hektáronként negyvenegy mázsát. De van a kerületünkben tizenegy olyan mezőgazdasági üzem is, amely hatvan mázsán felüli hektárhozamot ért el. Szarvasmarha-tenyésztésünk bíztatónak, sőt dicséretesnek mondható. Kerületi viszonylatban az utóbbi két esztendő folyamán állományunk huszonötezer darabbal növekedett és 151 millió 400 liter tejjel termelünk többet, mint két évvel ezelőtt. Dicséretre méltó a hús- és a toiástermelés növekedése. Hiszen az utóbbi két évben 39 ezer 634 tonna hússal és 61 millió tojással termeltünk többet. Tehát ezek után joggal állíthatjuk, hogy mezőgazdaságunk gyors ütemben fejlődik. Erről azonban a dolgozók szocialista kötelezettségvállalása is tanúskodik, melynek értelmében a kerületünk mezőgazdasága 400 ezer tonna gabonával, és 70 ezer tonna hússal ad többet a közellátásnak, mint amennyit a terv előirányzott, míg a termelési költségeket 22 millió koronával csökkenti. Ezek az eredmények a dolgozók példás kezdeményező készségének és a pártszervezetek céltudatos politikai-nevelő, szervező és irányító munkájának törvényszerű következményei. A dolgozók példás aktivitása, lelkesedése, a széleskörű szocialista munkaverseny és a mindjobban kibontakozó újítő-korszerűsítő mozgalom arról tanúskodik, hogy pártunk politikája megértésre és teljes támogatásra talált a dolgozók széles rétegeinél. Persze, egy pillanatra sem feledjük el azt sem, hogy osztály szempontból megosztott világban élünk. Tudatában vagyunk tehát annak is, hogy a bur-PROLETARI VŠETKÝCH KRAJÍN. SPOJTE SAl zsoázia nem mond le önkéntesen reakciós céljairól. Erre a chilei események is nyomatékosan figyelmeztetnek bennünket. Népünk határozottan elítéli a chilei katonai junta véres terrorját és meg van győződve arról, hogy a szabadságszerető chilei nép igazságos harcát győzelem koronázza. A dicső Februári Események 25. évfordulója alkalmából, hazánk dolgozó népe értékelte azokat az eredményeket, amelyeket a szocialista társadalmunk építésének huszonöt esztendeje alatt elértünk. Szocialista vívmányaink összegezése nyomán arra a következtetésre jutottunk, hogy az utóbbi negyedszázad alatt többet fejlődött hazánk, mint az elnyomás idején egész évszázad alatt. Hazánk fejlett szocialista országgá, a szocialista nemzetek közösségének szilárd láncszemévé formálódott. Népünk azonban soha nem felejti el, hogy a Szovjetunió segítségével, a dicső Szovjet Hadsereg felszabadító harcai nyomán jöhetett létre a népi demokratikus rendszerünk, csak e segítség folytán szilárdulhatott meg a munkásosztályunk pozíciója, majd a parasztsággal és az értelmiséggel való harci szövetségben csak az említett segítség mellett léphettünk a szocializmus építésének útjára. Megvagyunk győződve arról, hogy sem a hazai, sem pedig a külföldi osztályellenség soha, egy pillanatra sem tudja megzavarni és megbontani a vérrel pecsételt barátságunkat és szövetségünket, nem sikerül éket vernie hazánk és a Szovjetunió népei közé. A forradalmi világmozgalom kibontakozásához vezető, a társadalmi fejlődés új korszakát megnyitó Nagy Október jegyében haladunk előre. Szívből kívánunk a Szovjetunió Kommunista Pártjának és a testvéri szovjet népnek a gyönyörű és gazdag szovjet haza építésében újabb sikereket. Nemcsak Nyugat- Szlovákia, de egész Szlovákia nitrogénműtrágya üzemei közül a legnagyobbak közé tartozik a DUSLO Salai nemzeti vállalat. Az üzem állandóan terjeszkedik és modernizálódik, amit bizonyít — a képen látható — építkezés IV. szakasza is. Az építkezés IV. szakaszának befejezése után növekszik majd az ammonium, hugyany nitrogénsav, sálét rom és az NPK- kombinált műtrágya gyártása. Tagjelöltekké értek Egyszerű emberpár. A’ fiatalasz - szony huszonöt éves, a férfi hat gyertyával többet tehet az élete tortájára. Boldog fiatal emberek, amilyen sokezer van nálunk. Mégis Van valami különös, egyéni bennük, amiről érdemes írni. Valamikor tavaly nyáron történt. Szekeres Lídia, amikor hazatért a munkából ezt újságolta Milánnak: — Ma volt nálam Vojtech Gašparovič és nagyon érdekes újsággal lepett meg. Azt kérdezte, hogy gondolkoztunk-e már a pártba lépés felől. Nemrégiben a vezetőségi gyűlésen foglalkoztak e kérdéssel, és minket választottak ki párttagjelöltnek. — És mit válaszoltál neki? — kérdezte a férje. — Olyan váratlanul ért ez a nagy bizalom, hogy először a meglepetéstől nem jutottam szóhoz. Végül kinyögtem, hogy ezzel a gondolattal már többször foglalkoztunk, de nem mertünk vele előállni. Milan elnevette magát. A felesége híre megörvendeztette. — Végre teljesül a titkos vágyam — jelentette ki. A Nitrán lakó Szekeresék nemcsak a házasélet útján indultak együtt, hanem egyhelyütt dolgoznak, egyforma a kommunista meggyőződésük. Tavaly szeptemberben felvették őket tagjelöltnek a pártba és 1973. január 15-én átadták nekik a tagjelölt igazolványt. ☆ ★ ☆ Miért döntöttem így? Régóta éreztem, hogy a szocializmus és a kommunizmus az emberiség igazi reménysége, önmagukban egyesítik azokat a legmerészebb és legnagyszerűbb elképzeléseket, amelyeket ősidők óta ápolnak a földön. Éppen a mi társadalmi rendszerünk hordozza magában az emberek boldogságát, igazi szabadságát és a kizsákmányolás-mentességét. A szocializmus az embert önmaga sorsának formálójává emelte. Hitem éppen ezért irányul az ember nagyságára. Az én munkásapám mondotta nekem: „Lányom, a dolgos, becsületes ember a legnagyobb érték a világon. Minden múlandó, de a munka eredménye megmarad egy egész sor generáció számára. Ha örömteljesen akarsz élni, hasson át a másokért és a nemzet javára vállalt áldozatok szükségessége, másokért és a haza boldogulásáért“. A munka a számomra mindig erkölcsi kötelesség volt, a boldogság forrása, mert szeretem a mesterségem. Már hat éve dolgozom a nitmi postán, mint mechanikus a telefonvizsgálatnál, s ettől a munkától sohasem szeretnék megválni. Kielégít ez a tevékenység, biztonsági érzést ad, és belsőleg is felüdít. Amint már említettem, mindig megragadott a kommunistáknak az ember erkölcsi és szellemi nagyságába vetett szilárd hite. Az én elképzelésem szerint viszont ilyen szocialista emberré csak szocialista körülmények között fejlődhetünk leggyorsabban. Mi is lenne a legfontosabb? Egybeforrni a társadalom szervezetébe, hogy annak legyen ereje legyőzni minden háborús borzalmat és erőszakot. Az összefogás eredményeként már sikerült beszüntetni a háborús tűzfészket Vietnamban s fokozatosan megakadályozni a más ellenségeket is a földtekén. Igen, a béke él tetőereje a szocializmusnak és ez nekem is, mint két gyermek anyjának döntő fontosságú. Az én két aranyos gyermekemnek, az ötéves Milánnak és a hároméves Petrík nek csak a legjobbakat akarom Szerencsés világba születtek, szép holnap vár rájuk. Azt akarom, hogy erős, egészéges oltványokká fejlődjenek, nemesekké, akik még jobban felvirágoztatják drága hazánkat. Azt akarom, hogy becsületes, odaadó állampolgárok legyenek belőlük, akik igaz hittel harcolnak a kommunista társadalom létrehozásáért. ☆ ★ ☆ Miért akarok a kommunista párt tagja lenni? Ez egyszerű: az ember figyeli és megítéli az élet pozitív és negatív jelenségeit, mit építettek nálunk, hogyan javult a lakosság életkörülménye, s máris tudjuk hol a biztonság és a perspektíva. Elég, ha példának vesszük a négy-öt évvel ezelőtti időt. Ki tudott volna néhány röpke év alatt leküzdeni olyan nagy krízist? Egyedül a kommunisták a munkásosztály élcsapata. A marxizmus-leninizmus iránytűje sohasem tévedett, mindig a fejlődés irányában mutatott előre. A reálisan kitűzött program, amelyet Csehszlovákia Kommunista pártjának XIV. kongreszszusán formáltak, biztosítéka a társadalmunk sokirányú, gyorsütemű fejlődésének. Ki hatott rám a legjobban? Az unokatestvérem, Edita Lešková, a Szocialista Ifjúsági Szövetség járási bizottságának alelnöke. Emlékszem, milyen gyakran mondogatta: „Milan, kommunista csak az lehet, aki lelkesedik az ügyért és másokat is fel tud tüzelni. Nem elég az elvet elismerni, érteni, hanem szívből kell azt magunkénak tartani, azaz teljesen azonosulni vele, mert csak ezáltal válhat személyes éned elválaszthatatlan részévé. Ha érzed, hogy képes vagy a kommunista eszméért minden áldozatot meghozni, akkor magad kérd a belépést a pártba.“ Ezek a szavak mindig az eszemben vannak és egyre jobban tudatosítom, mennyire mélyen igazak. Bátran mondhatom, hogy éppen az ő közvetítése, meggyőző igaz szavai segítették elő döntésemet a pártba való belépésre. A munkás hivatás a véremben van, az apámtól örököltem, de az újjászületés, amikor a nézetem kiformálódott, hosszabb és folyamatos történés volt. Nagyon sokat adott nekem a munka, a kapcsolat az emberekkel, hiszen már több mint tizenhárom éve dolgozom mint mechanikus a nitrai postán. Az elvem mindig az volt, hogy minden erőmmel, tehetségemmel a társadalmunkat szolgáljam. Nagyon jó érzés azt tudnom, hogy hasznos vagyok, szükség van rám, és megbecsülnek a munkahelyemen. Ez a tudat viszi előre az embert, készteti cselekvésre. Az igazat megvallva az is nagyon megtetszett nekem, amikor a mi kollektívánk elhatározta, hogy versenyezni fog a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért. A versenypontok szerint elsősorban a szolgáltatásokat akarjuk javítani, csökkenteni az üzemelési zavarokat és sok mást még jobban végezni. A jobb munkámat ajándékfélének szánom a pártnak, köszönetnek a belém helyezett bizalomért. ☆ ★ -Ä— Mindketten példás, lelkiismeretes dolgozók, — mondta nekem a nitrai Körzeti Postaigazgatóság mellett működő pártszervezet elnöke. Jozef Birdáš elvtárs. A legértékesebb tulajdonságuk a szerénység, őszinteség és nyíltság. Az odaadó munkájukkal példaképül szolgálnak a többi fiatalanak is. — Milyen a politikai magatartásuk? — kérdeztem. — Mielőtt felvettük a jelöltek sorába, hosszabb ideig figyeltük őket mind politikailag, mind a munkájuk végzése terén Felelősségem tudatában ki merem jelenteni, hogy meggyőződöttek erkölcsi és világnézeti szempontból. PAVOL DINKA