Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1973-10-27 / 43. szám

SZABAD FÖLDMŰVES, 1973. október 27. SZÖVETSÉGI SZEMLE A SZÖVETKEZETI FÖLDMŰVESEK SZÖVETSÉGÉNEK FÓRUMA Támogatják a moszkvai békekongresszust A SZÖVETSÉG JÁRÁSI BIZOTTSÁGAINAK MUNKÁJÁRÓL A szövetség járást bizottságainak munkáját Szlovákia-szerte a téli időszakra való felkészülés jellemzi. Mindenekelőtt az újonnan meg­nyílt szövetkezeti munkaiskolákra és ezek keretén belül a Haladó Tapasztalatok Iskolája című tévésorozat harmadik évfolyamára való előkészületek folynak. A szövetség járási bizottságainak elnökségei szeptember végén és október elején gyüléseztek. Főleg az efsz-ek kötelezettségvállalásainak teljesítése kérdéseit tárgyalták meg és ér­tékelték. A tárgyalások fontos részét a szövetkezeti tagok tiltakozó határozatai képezték, melyekben elítélték a chilei katonai junta tör­vényellenes tevékenységét. Az egybegyűltek nagy örömmel nyugtáz­ták a moszkvai békekongresszus összehívását. # A trenéíni járás földművesei a békekongresszus összehívásának alkalmából köszönetüket fejezik ki a Szovjetunió népeinek politikai, gazdasági és kulturális téren nyújtott segítségéért. ígéretet tettek, hogy munkahelyükön és a társadalmi életben is mindent megtesznek azért, hogy ők is hozzájáruljanak a szocialista társadalom további fejlődéséhez, mely a Szovjetunió vezetésével az egész világ munkás­­osztályának jobb helyzetéért harcol. A Szovjetunió és a többi szocia­lista állam következetes békepolitikája, a nemzetközi munkásmozga­lom erejének megszilárdítása és a nemzeti felszabadítási mozgalom egyre jobban kialakítja a népek békés egymás mellett élésének reális lehetőségeit. Valamennyien bizakodva várják a moszkvai békekong­resszust, mert benne látják a békéért folyó harc egyik történelmi mérföldkövét. Az, hogy e jelentős világkongresszust Moszkvában rendezik, újabb bizonyítéka a szovjet békeoffenzíva egyértelmű győ­zelmének. A trenőlni járás földművesei, fogyasztási-, termelő- és lakásszövet­kezeteinek tagjai tudatosítják, hogy munkájuk szorosan összefügg a békeharccal, azért még következetesebben járulnak hozzá azoknak a feladatoknak a teljesítéséhez, amelyeket pártunk tűzött ki a szo­cialista társadalom további szilárdítása céljából. Továbbra is a ter­melés és a szolgáltatás összpontosításának és szakosításának útján akarnak haladni, tovább fejlesztve a kooperációs kapcsolatokat, mert ebben látják a munkatermelékenység növelésének és az önköltség csökkenésének biztosítékát. • A szövetkezeti földművesek szövetségének bratislavai járási bi­zottságán többek között az efsz-ek a Februári Győzelem 25. és a Szlovák Nemzeti Felkelés 29. évfordulója alkalmából vállalt kötele­zettségeinek teljesítését is megtárgyalták. Megállapították, hogy a bratislavai járás szövetkezeti tagjai valamennyi efsz-ben — hála a lelkiismeretes és becsületes munkának, a szocialista munkaverseny­nek — a nehéz feltételek ellenére is teljesítették a kitűzött felada­tokat. Az első félév eredményei reális feltételeket biztosítanak ah­hoz, hogy az év végéig valamennyi vállalt kötelezettséget maradék­talanul teljesítsék A szövetkezetek vállalták, hogy hektáronként 8017 koronával növelik bruttó mezőgazdasági termelésüket. Ezt a kötelezettségvállalást az első félévben 31 °/o-ra teljesítették. Ebbe természetesen nem számíthatták be a kiváló aratási termésered­ményeket és ez időszak beadási feladatait az állattenyésztésben. A nyers mezőgazdasági termelés túllépésében a járás legjobb szövetke­zetei közé tartozik a tomášovi (Fél), 147,67 százalékkal, továbbá a kuchyňa!, jabloneci, vištuki és a Karlová Ves-i efsz-ek. Az állatte­nyésztés szakaszán a senecl (szenei) szövetkezeté az elsőség. A kö­telezettségvállalások értékelésénél a járásban nagy figyelmet szen­teltek a tejtermelésnek. Az elsőség itt a Gajary-i Efsz-t illeti meg, mely 10 ezer liter tej beadását vállalta terven felül, a valóságban azonban 119 ezer liter tejjel többet szolgáltatott be a tervezettnél. A további helyekre a jabloneci, a kostolíštei, kuchyňai, šenkvicei, tomášovi, viničnéi és Záhorská Bystrica-1 efsz került. Valamennyi említett szövetkezetben jelentősen túllépték tejtermelési vállalá­saikat. A termelési eredményeken kívül a járásban a munkakultúrának és ez életkörülmények javításának is nagy figyelmet szentelnek. E sza­kaszon a legszebb eredményeket a myslenicei, a seneci, gajaryi, ro­­vinkal és a malinovoí (éberhardi) szövetkezetben érték el. A szociális épületek, a szövetkezeti étkezdék építésére és átalakí­tására fordított beruházások terén a zohori, a Podunaj. Biskupice-1 (pozsonypüspöki) és a vištuki efsz-eket illeti az elsőség. A szövetkezeti földművesek szövetségének bratislavai járási bizott­sága a járási mezőgazdasági igazgatósággal karöltve versenyt szer­vezett az egyes szövetkezetek között az őszi munkák időbeni elvég­zésére. Az értékelésnél — a három legjobb efsz-t jutalomban része­sítik — elsősorban a tökéletes talajelőkészítést, az ősziek vetését, a silózás minőségét, a cukorrépa és a kukorica betakarítását és ter­mészetesen az elért hektárhozamokat veszik figyelembe, vagyis a hangsúlyt az őszi munkák minőségi és időbeni elvégzésére helyezik. Trnaván a járási mezőgazdasági igazgatósággal és a Nőszövetség járási bizottságával együttműködve, járási aktívát rendeztek a szö­vetkezetek nődolgozói részére. Az aktíván kihangsúlyozták, hogy a já­rás községeiben a nők felelős tisztségeket töltenek be a nemzeti bizottságokban és a tömegszervezetekben, ezen kívül a szövetkeze­tekben is szép eredményeket érnek el. Nagyban hozzájárulnak az efsz-ek sikereihez és a szocialista munkaverseny kiváló eredményei­hez. A jelen időszakban a járás szövetkezeteiben 19 kollektíva ver­senyez a szocialista brigád címért és további 11 kollektíva készül benevezni a nemes munkaversenybe. E kollektívákban 128 nő dolgo­zik. öt esetben nők állnak a brigádok élén. Nagyon szép eredmé­nyeket mutat ki a Biely Kostol-i szocialista brigád, melynek élén az egyik borjúnevelő, Ivaniíová elvtársnő áll. A Trnavai Efsz 14 tagú kollektíváját Hanullaková elvtársnő vezeti. Az ő kollek­tívája felajánlotta, hogy 189 ezer korona értékű terméket állítanak elő terven felül. A Kárpáty-i Efsz-ben három kollektíva versenyez a szocialista brigád címért, s midhárom esetben nő a csoportvezető. A trnavai járás legjobb mezőgazdasági női dolgozói aktívájának befejezésekor a jelenlevők egyhangúan megszavazták azt a határo­zatot, mely a chilei nép hősies harcának, illetve a moszkvai béke­kongresszusnak támogatását célozza. (jp) Pothaczy Katalin Pártunk mindenkor nagy figyelmet szentelt a jövő nemzedéke, az ifjúság szocialista nevelésére. A CSKP XIV. kongresszusa egyik legfőbb feladat­ként a politikai-ideológiai nevelőmun­ka elmélyítését, a szocialista hazafias­ságra nevelést említette. A párt Köz­ponti Bizottságának plénuma júliusi ülésén ismét foglalkozott az ifjúság nevelésének kérdésével, konkrét fel­adatokat tűzve a pártszervek és alap­szervezetek elé. Az igényes feladatok sikeres végre­hajtása elsősorban a SZISZ alapszer­vezetek vezetőin múlik. Az ő politikai fejlettségüktől, szervezőképességük­től, rátermettségüktől és nem utolsó­sorban tenniakarásuktól. Számos pél­da bizonyítja: mi mindenre képes egy agilis ifjúsági vezető még akkor is, ha mostoha körülmények között dolgo­zik, ellenkezőleg; pang a szervezeti élet ott, ahol az optimális feltételek ellenére is nem megfelelő egyén vagy vezetőség irányítja a fiatalokat. Az alakuló gyűlések — kellő tapasz­talat hiányában — a múltban nem egyszer az efsz, a hnb és a pártszer­vezet vezetői nélkül zajlottak le. A vita tárgyát főleg az képezte, mi le­gyen az ifjúsági klub neve. A válasz­tások sem folytak elég körültekin­tően. A politikai és szakmai tudás, az ifjúsági munka tapasztalatai általában nem sokat nyomtak a latban. A veze­tőség elsősorban a község legnépsze­rűbb fiataljaiból verbuválódott. A leg­jobb focista, gitáros, esetleg táncos vagy énekesnő került e szervezet élé­re. Az ifjúsági klubok gomba módra szaporodtak. A botcsinálta vezetők eleinte nagy hévvel láttak munkához. Tevékenységük azonban többnyire a teadélutánok rendezésével ki is me­rült. Fantáziájukból egyébre nem tel­lett, s azok a fiatalok, kiknek igényeit ez nem elégítette ki, lassan kezdtek elmaradozni. A nagyreményű klub az­tán idővel vagy teljesen megszűnt, vagy csak papíron létezett. Az ifjúsági klubok, a SZISZ alap­­szervezteinek e gyermekbetegségei mér egyre ritkábbak. A jelen időszak­ban a fiatalok élén zömében ráter­mett, minden szempontból megfelelő egyének állnak. Az ifjúsági szerveze­tek nem különülnek el. Munkatervü­ket a szövetkezettel, a helyi nemzeti bizottság és a pártszervezet vezetőivel közösen beszélik meg, dolgozzák ki. Együttműködnek a község társadalmi szervezeteivel, közös akciókat ren­deznek. Nagy hiba lenne azonban, ha a mér­­földes előrehaladás mellett nem lát­nánk meg a negatívumokat is, és idealizálni igyekeznénk a helyzetet. Probléma, gond, megoldásra váró fel­adat mindenütt akad bőven. Az egyik ilyen nem kívánatos jelenség — me­lyet mihamarabb fel kellene számol­ni — az ifjúság egy részének passzi­vitása. # Példaként a marcelovái (marcel-Tevékenyebb ifjúsági szervezeteket A Veľké Kosihy-i táncegyüttes. A kép közepén, szemüvegben Hodek Marika, a csoport vezetője. házi) szövetkezetei hozom fel. A kö­zös elnöke, Bakulár László több évig ifjúsági vonalon dolgozott, így érti a fiatalok nyelvét s mindenben támo­gatja őket. — Kell is, hiszen a fiatalok képe­zik tagságunk zömét. Mintegy 250— 300-an vannak, ők „viszik“ az efsz-t. Nem zárkózunk el anyagi és erkölcsi támogatásuktól, sőt örülünk, ha kez­deményeznek, ha szerveznek valamit — ennyit az elnök. . Fiatalokban tehát nincs hiány Mar­­celován. De vajon mennyi közülük a SISZ-tag. Ezt Téglás Blanka segéd­könyvelőtől és Sándor Gábor SZISZ- tagtől kérdeztük. — Csak nyolcvan taggal dicseked­hetünk, ami elég kevés ugyan, de mi úgy gondoljuk, inkább legyünk keve­sebben, ám valamennyien aktívak — hangzott a válasz. — És minden tagjuk aktív? — Sajnos, nem. Többen tagok ugyan, de nem fizetik a tagdíjat és a gyűlésekre sem járnak. — Ogy tudom, klubhelyiségük van, így a kulturális tevékenységnek és a pezsgő szervezeti életnek nincs aka­dálya я S СЛ ■TJ-0) H — Igen, a kultúrházban kaptunk egy helyiséget, de az nemcsak a mienk, és így gyakran van fennaka­dás, mert a különböző rendezvények keresztezik egymást. Ennek ellenére fejtünk ki kulturális munkát. A CSE­­MADOK-kal közösen rendelkezünk egy dalárdával, mely különböző ünnepsé­geken, évfordulókon lép fel. Színját­szó csoportunk legutóbb Siposs Jenő „Dalol a nyár“ című darabját adta elő. Szerétnénk egy Irodalmi színpadot is életre kelteni, és egy esztrádműsor betanulásának gondolatával foglalko­zunk. A politikai iskolázást sem ha­nyagoljuk el. Az előadásokat, melye­ken a tagok 80—85 százaléka jelenik meg, Záborszky István tartja. Tagsá­gunk egy része (mintegy harmincán) háromezer óra társadalmi munkát végzett az új hnb és a kultúrház környékén. A szövetkezet jóvoltából — fejezte be tájékoztatását a két fiatal — egy SZISZ kiránduláson is részt­­vettünk Tálén. • A Veiké Kosihy-i (nagykeszi) SZISZ alapszervezetben hasonló a helyzet, mint Marcelován. A fiatalok dolgoznak, ám az „igát“ csak néhány lelkes tag húzza, a többiek általában passzív szemlélők — A mi munkánkat sem akadályoz­za teremhiány, anyagi gondokkal sem küzdünk, — mondotta bevezetőül Pothaczy Katalin, aki az előbbi SZISZ- tagok közé tartozik. — A kultúrház egy szépen berendezett klubhelyiségét ünnepélyes keretek között avattunk fel. Harminc tagú szervezetünk tevé­kenységét anyagilag az efsz támogat­ja. Noha szövetkezetünkben mintegy 45—50 fiatal dolgozik, közülük csak tízen tagjai a SZISZ-nek. — Miért ilyen kevesen? Az egyik okát abban látom, hogy többen más szervezeteknek is tagjai, és nem akarják magukat máshol is lekötni. — Miben merül ki a tevékenysé­gük? — Elsősorban a Hodek Marika ve­zette tánccsoportunkat említem. A múlt évben megalakult tizenkét tagú együttesünk, főleg magyar táncokat ad elő. Legutóbb a nitrai aratóünne­pélyen a díszemelvény előtt mutattuk be tudásunkat. Jutalmul egynapos magyarországi kirándulást kaptunk az efsz-től. Sajnos, a táncosok csake nyári hónapokban fejtenek ki tevé­kenységet. Ugyanis Marika, aki az együttes koreográfusa is, főiskolára jár, így nagyon keveset tartózkodik idehaza, s amint elutazik, az egész együttes „megbénul“. Jól sikerült megszerveznünk egy nagyméretű iro­dalmi vetélkedőt is, amelynek győztes hármasa a járásť versenyen — melyet Búčon (Búcson) rendeztek — az első helyen végzett. Egy évvel ezelőtt té­len három színdarabot is betanultunk. Az idén a Nőszövetség tervez elő­adást, melybe a SZISZ is besegít. Iro­dalmi színpadot is akartunk alakíta­ni, ám ez a tervünk „kútba“ esett, mert néhányan szégyeltek a nyilvá­nosság előtt szavalni. — Hogyan biztosítják tagjaik poli­tikai nevelését? — Tudjuk, hogy a napi sajtóból, rá­dió- és televízióból kapott informá­ciók sokasága nem elég. Hogy vala­ki mélyebben is az események hátte­rébe lásson,' ahhoz rendszeres politi­kái előadásokra van szükség, nem beszélve arról, hogy a fiatalok előtt sokszor az alapkérdések sem egészen tiszták. Politikai látókörünket egy ko­­márnoi előadó bővíti. Két szövetkezeti SZISZ-alapszerve­­zetet látogattunk meg. Mindkét he­lyen sok még a tartalék, melyek fel­­tárásval lényegesen javítható a szer­vezet tevékenysége. Főleg a tagszer­zés és a fiatalok aktivizálása terén vár még sok tennivaló a két szerve­zet vezetőire. ORDÚDY VILMOS 4\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\\\v\\\\\\\\\\\\\\\\\m\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^^ Hasznos újítás A Szövetkezeti Földművesek Szövet­ségének galántai járási bizottsága leg­utóbbi ülésén többek között azzal is foglalkozott, miként lehetne a mező­­gazdasági üzemekben az újító- és ész­­szerüsítő mozgalmat kibontakoztatni. Ezt követte a felhívás, amelyet a já­rás valamennyi szövetkezetébe meg­küldték: nyújtsák be a fóliasátras zöldségtermesztéssel kapcsolatos ön­tözési újításaikat. A legjobb, s gya­korlatilag alkalmazható újítási javas­latot a Vlőanyi (Vágfarkasdi) Efsz elnöke, P á 1 Kálmán terjesztette be. így nyilatkozott az újító szövetke­zeti elnök: — Újításom végtelenül egyszerű, s jól bevált a szövetkezetünkben. Szánkótalpakon húzatjuk az öntöző­­berendezést. Ez a berendezés, ködsze­rűen juttatja a vizet a növényzetre, a fóliasátor teljes szélességében. Ter­mészetes, a szántalpakon „utazik“ a gumicső is, amely mintegy 100 méter hosszú. Ezen keresztül jut az öntöző­víz a helyszínre. A szánkót a fólia­sátoron végig acélhuzal húzza. Ezt a huzalt villanymotor segítségével csa­varjuk egy vascsőre rögzített teker­cselőre. A szánkó oly lassan húzható, ahogy ezt az öntözés megkívánja. Az idén öt fóliasátorban ilymódon öntöz­tünk. Ezt az öntözési módszert a jövő évben már tíz fóliasátorra terjesszük ki. — Mintha még nem lenne tökéletes ez a megoldás; hiszen a szántalpakat, s a gumicsövet kézi erővel kell visz­­szahúzni. Ez pedig elég nehéz munka. — Újításom tökéletesítésre szorul. A visszahúzás kérdését úgy oldjuk meg — válaszolt hevenyében az elnök —. hogy a szánkót visszafelé is acél­­drót-kötélen húzatjuk a közeljövőben. Ebben a szövetkezetben a zöldség­­termesztésnek gazdag a hagyománya. A távoli múltba vezethető vissza. így azután nem csodálkozhat az olvasó, ha csupán paprikát negyven hektáron termesztettek, ebből öt hektárnyit fó­liasátrak alatt. — Kap-e majd valamiféle jutalmat az újításáért? — Ez nem tőlem függ. A paraszt­szövetség járási bizottsága bizonyára érdemben letárgyalja az újítás hasz­nosságát. s a legilletékesebb szervek elbírálják, mennyiben általánosítható a gyakorlatban. Egyelőre az újítás tö­kéletesítésén fáradozom, hogy saját kereteink között jól hasznosíthassuk az öntözésnek ezt a módszerét a jövő évben. F. KRAjCOVlC, Galanta

Next

/
Thumbnails
Contents