Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-27 / 43. szám
2 SZABAD FÖLDMŰVES 1973. október »7. Miért támogatjuk az arab népeket? Fasiszta barbarizmus Chilében Közismert tény, hogy a Szovjetunió és a többi európai szocialista ország, köztük hazánk is, már hosszú évek óta hatékony segítséget nyújt az arab népeknek, főleg az egyiptomi, az iraki, a Szíriái és az algériai népeknek. Ez a segítség, amely gyakran előnyös hosszúlejáratú kölcsönök nyújtásában és a kölcsönös előnyök szellemében kibontakozó kereskedelmi kapcsolatokban, valamint abban jut kifejezésre, hogy a különböző nemzetközi fórumokon az arab nemzetek törvényes jagainak szószólói, védelmezői vagyunk, rendkívüli jelentőséggel bír a gyarmati iga alól felszabadult arab nemzetek gazdasági helyzetének stabilizálódása, védelmi erejének megszilárdulása. függetlenségének és területi épségének védelme szempontjából. A szocialista országok ezen sokrétű segítőszándékának megnyilatkozása nem véletlen jelenség, s nem valamilyen különleges, tartalommentes szimpátiára épül. Ennek a segítségnek mély osztálytartalma van, tehát kifejezi a nemzetközi forradalmi munkásosztály internacionalista érdekeit. Korunk jellegzetessége, hogy két világrendszer, a társadalmi haladást szolgáló szocialista és a fejlődést gátló, az embernek az ember általi, a gyengébb nemzeteknek az erősebb nemzetek általi Kizsákmányolását örök időkre konzerválni akaró kapitalista világrendszer létezik. A szocialista nemzeteknek internacionalista kötelességük támogatni minden olyan mozgalmat, amely a politikai és gazdasági elnyomás, s a nemzetek szabadságának és függetlenségének veszélyét hivatott felszámolni. A történelmi ténvek egész sora bizonyítja, hogy az imperialista hatalmak nem mondanak le egykönnyen a gyarmattartással járó előnyeikről, s ahol a nemzeti felszabadító mozgalmak és a nemzetközi erőviszonyok módosulásának hatására kénytelenek voltak visszavonulni, ott olyan, bábrendszereket létesítenek és támogatnak. amelyek hűségesen kiszolgálták az imperialista államok tőkós nszté- Ivának a gyarmatosítás úi formáiéban ielentkező politikai és gazdasági igényeit. Mint ismeretes, az arab államok, Egyintom, Szíria, Irak és Algéria mindörökre véget akar vetni az imperializmustól való politikai és gazdasági függőségnek. Tehát saját lábára állt és nemzetgazdaságát, valamint társadalmi életét a szocialista országok önzetlen segítségével igyekszik szilárdítani Az imperialista hatalmak nem nézik ió szemmel ezeket a törekvéseket. Különböző fondorlatokkal esetenként a belső viszonyok felforgatására, más esetekben az arab nemzetek szembeállítására, valamint a szocialista országokhoz fűződő baráti kapcsolataik megbontására törekedtek. Ezzel párhuzamosan elkövettek minden lehetőt abból a célból, hogy az 1948-ban létesített Izrael államot az arab nemzetek megfélemlítése céljából, a közép-keleti térség jól felfegyverzett zsandárává formálják. Izrael állam, mint azt a tények egész sora bizonyítja, beváltotta a világimperializmus reményeit. Az amekommentárunk rikai imperializmus felmérhetetlen anyagi támogatásával és annak ösztönzésére az arab népek békés építő munkáját zavaró, a palesztin népet rettegésben tartó és üldöző, a szomszédos arab államok területi épségét veszélyeztető, tehát a világimperializmus érdekeit hűségesen szolgáló — agresszív cselekedetekre mindenkor kapható — veszélyes tényezővé formálódott. Már a megalakulását követő években „hadat üzent“ a területén népes számban élő palesztin népnek s a palesztin hazafiakat a szeretett szülőföldjük elhagyására kényszerítette. A fegyveres provokációk egész sorát hajtotta végre abból a célból, hogy gátolja a szomszédos arab országok társadalmi és gazdasági életének fejlődését és hat évvel ezelőtt területhódítási szándékkal kíméletlen hadjáratot indított arab szomszédai ellen. Izrael állam képviselői ugyanakkor azt állítják, hogy agresszív cselekedetük honvédelmi célokat szolgált. De vájjon lehet egyáltalán honvédelemről beszélni akkor, amikor senki, egyetlen arab állam sem veszélyeztette Izrael területi épségét? Persze, hogy nem lehet! S hogy hat évvel ezelőtt mennyire agresszióról volt szó, azt az is bizonyítja, hogy Izrael állam eltulajdonította az általa megszállt arab területeket. Az eltelt hat év alatt a világ haladó közvéleménye a közéo-keleti helvzet békés rendezését követelte. Ezt felezte ki a Biztonsági Tanács határozata is, amely felszólította Izraelt, hogy vonja ki csapatait a megszállt arab területekről. A területrabló agresszor azonban fittyet hányt a világ közvéleményére és a Biztonsági Tanács határozatára is, vagyis a háborús tűzfészek fenntartását, a gyakran ismétlődő katonai provokációival pedig e tűzfészek szítását szolgálta. Az arab országok vezető képviselői ezzel szemben a közép-keleti helyzet békés rendezése mellett foglaltak állást — amit számtalanszor kinyilatkoztattak —, tehát hat éven keresztül várakoztak arra, hogy Izrael államban győzedelmeskedik a józan ész, hogy rendeződik a palesztinjai menekültek tarthatatlan helyzete, s hogy Izrael visszaadja a megszállt területeket a törvényes tulajdonosoknak, a vele szomszédos arab nemzeteknek. Kétségtelen, hogy a testvéri szocialista országok, köztük hazánk is a közép-keleti viszonyok békés rendezését szorgalmazták, s ezért számtalanszor követelték a Biztonsági Tanács határozatának maradéktalan teljesítését. S bár a békés rendezés őszinte hívei vagyunk, ennek ellenére nem marasztalhatjuk el az arab népeket azért, hogy Izrael csökönyösségének és sorozatos fegyveres provokációjának hatására — 6 év után — türelmüket vesztették. Az arab népek harca, igazságos, honvédelmi háború volt. Nem ' nézhették ölhetett kézzel, hogy az izraeli agresszor — az amerikai imperializmus hatékony támogatásával eltulajdonítsa országaik számottevő területeit és kifossza e területek természeti kincseit. De nemcsak, hogy nem marasztaljuk el az arab népek harcos magatartását, hanem a jogos követeléseik megvalósításáért folyó, s nagy áldozatokkal járó harcukban hű barátokként mellettük vagyunk, igazságos ügyüket sokrétűen támogatjuk. A Szovjetunióval egyetemben azonban őszintén kívánjuk, hogy az arab népeknek a békés tárgyalások szolgáltassanak mielőbb igazságot. (pa) Negyedszázad mérföldkövénél (Folytatás az 1. oldalról.) az emberekért, főleg a szellemi felemelkedésük elősegítése, a jobb szociális és kulturális gondoskodás érdekében. Korszerű munkahelyi körülményeket kell kialakítani, olyanokat, hogy senki se tudjon különbséget tenni, melyik szövetkezeti tag jött ki az istállóból, s melyik az irodából. Utalt arra is, hogy az új kultúrház — melynek alapkőletételére épp a szövetkezet 25. évfordulója alkalmával került sor —, felépültével nagy szolgálatot tehet majd a kulturális igények kielégítése, a szellemi felemelkedés elősegítésében. Jóleső érzés töltötte el a résztvevőket, amint Szimundell László efszelnök, Valkovics István mechanizátor és az alapító tagok átvették a közös gazdaság érdekében kifejtett fáradozásuk társadalmi-erkölcsi elismerését jelentő miniszteri és egyéb kitüntetéseket. (kovács) Már több mint másfél hónapja, hogy a chilei katonai junta erőszakkal megdöntötte a törvényes kormány hatalmát. A katonai diktatúra az első napokban kiáltvánnyal fordult a néphez, amelyben kijelentette: „A chilei munkások biztosak lehetnek abban, hogy az eddig elért gazdasági és társadalmi vívmányokat nem éri alapvető változás.“ ..............Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. Nos, a chilei katonai diktatúra nem tartotta meg, s hogy azóta mi történt, közismert. Fegyveres erőszak, tömeggyilkosságok sorozata, féktelenül dühöngő terror az igazi hazafiak ellen. A chilei nép szabadságát vérbe fojtották. Az ellenforradalmi rezsim még a történtek után is makacsul hangoztatta, hogy mindez a nép érdekében történt. Meg akarják szüntetni a gazdasági zűrzavart, amelybe az állítólagos külső és belső „reakció“ taszította az országot. Nem győzték hangoztatni, hogy a munkásság, a dolgozók „alapvető“ vívmányait tiszteletben kívánják tartani, nem akarják felszámolni a szociális reformot. Mások a szavak, mások a tények. Mi is történt a másfél hónap alatt az országban? Elsőként megkezdték viszszaadni a bányákat és más iparvállalatokat a régi tulajdonosoknak. Aztán a népi egység kormánya által megvalósított béremelések visszavonása következett. A fokozódó elnyomás során felgyorsult a szociális viszonyok felszámolása. Meghosszabbították a magánvállalkozók dolgozóinak heti munkaidejét, mégpedig vasárnapi foglalkoztatással, hangoztatva, hogy a „szabadságért“ áldozatot kell hozni. Ezzel egyidejűleg jelentősen, esetenként kétszeresére, háromszorosára, sőt ötszörösére felemelték a fontos élelmiszerek árát, még az olyan alapvető cikkekét is, mint a kenyér, a tej, a cukor és az étolaj. A múlt héten pedig már eltörölték a népi egység földreformját is. Pedig j évtizedek óta minden elnök program[ jára tűzte a nagybirtokok felosztását, s a legkirívóbb esetekre nézve már a népi egységet megelőző keresztény J demokrata kormányzat is kezdeményezett bizonyos földosztást. Most pedig a katonai junta szóvivője közölte, hogy minden tulajdonos visszakapja korábbi birtokát, még azok is, akiktől annak idején a keresztény demokrata kormányzat vette el a földet és majd esetleg egy év múlva „egész más feltételek alapján“ újra kezdik a kisajátítást. A földreform eltörlésével egyidőben a fasiszta junta hivatalos rendeletben is betiltotta mindazon pártoknak a működését, melyek résztvettek a Népi Egység koalíciós kormányában vagy támogatták azt. A rendelkezés a kommunista és a szocialista pártra, a radikális pártra vonatkozik, továbbá a л szocializmus építése során ** tapasztalhattuk, hogy a mozgalomban résztvevő ember számára két nagy próbatételt tartogat az élet. Egyik mikor az osztályellenség befolyása alá kerül, a másik amikor hatalmat kap a kezébe, amellyel élnie kell. Általában, de különösen az 1968—69-es politikai válság idején sokan kerültek az osztályellenség kezébe és olyan tetteket követtek el, amelyek nem méltók vezető beosztásban levő dolgozókhoz. A politikai és gazdasági élet területén sajnos sokan vannak olyanok is, akik a hatalom tudatában hibák sorát követik el s ezáltal sok kárt okoznak a termelésben, a kollektív szellem kialakításában. A hatalom, még a legkisebb is, kisértésekkel jár. Természetesen ezekre a kísértésekre nem reagál mindenki egyaránt. Vannak irányítók, akik kényük-kedvük szerint tesznek, a közös vagyonnal úgy bánnak, mintha sajátjuk lenne s visszautasítanak, sőt megbosszul-. nak mindenféle bírálatot. Az ilyen vezető az egzisztenciája elleni nyílt támadásnak fogja fel, ha ellent mondanak neki. ha bírálják a munkáját, a személyét. Van aki úgy gondolkozik; minél több kritika éri őt annál gyengébb lesz a pozíciója s rossz szemmel néznek rá a felettesei. Az önkritikus magatartás — gondolják az ilyen emberek — lehet jó egyszer-kétszer, de végül mégis csak szegénységi bizonyítványt állítanál? ki róla és állít ki 6 maga Is a munkájáról s előbb-utóbb gyengének, vezetésre képtelennek fogják tartani. Miben tévednek az Ilyen vezetők, bármilyen beosztásban vannak is? Abban, hogy a bírálat elfogadása míg idejében lehetővé teszi a hiba kijavítását, sőt megelőzését is. Lehet, hogy egyesek szemében átmenetileg csökken azok tekintélye, akik elfogadják a beosztottak bírálatát, mert „okosabbnak“ tekintik a hiányosságok felismerőit. Az értelmes vezető azonban nem az elmaradottak véleményéhez igazddik, hanem a hozzáértő, az őszinte, segíteni akaró közvéleményhez, amely előtt a kritika nyomán sem szenved csorbát a tekintélye, sőt éppen megerősödik azáltal, hogy igényt tart a kollektíva segítségére. változtatását. Azt hiszik ezáltal kiderül, hogy rosszul végzik feladatát. így aztán inkább visszautasítják a kritikát és folytatják a rossz gyakorlatot. Valójában persze nem szakmai és vezetési elveket védenek, hanem saját pozíciójukat. Ezáltal válhat valaki a po^ícióféités, a rossz hibás elvek és gyakorlat védelmezőjévé, konzervárjává. Pedig a hosszú évek során már bebizonyosodott, hogy a jogos bírálat elfogadása még senkinek, a pozícióját nem ingatta meg, annál inkább annak el nem fogadása, visz-Ne éljünk vissza a hatalommal A bírálatot visszautasító hatalmaskodók persze nem jelentik ki: nem tűröm a kritikát, a beosztottaknak nincs joguk bírálni. Ezt nem mondhatják, mert ezzel nyíltan megsértenék a demokratizmust. Rendszerint inkább arra hivatkoznak, hogy a vezetői tekintély lejáratásáról van szó, amely aláássa a munkafegyelmet, a rendet. Gyakoribb azonban, hogy a megbíráltak „elvi“ indokolást keresnek a bírálat visszautasítására Ahelyett, hogy a bírálat elfogadó sáról kérnének maguknak türelmi időt, a helytelennek bizonyult elvekhez, gyakorlathoz ragaszkod nak görcsösen. Sokan képtelenségnek tartják egy-egy döntésük megszautasítása, vagy éppen az azt követő magatartás. Vannak vezetők, akik olyan hatalmi eszközöket alkalmaznak, hogy gyakran a ,ne szólj szám, nem fáj fejem“ közmondás alapján szemet Ьцпупак a dolgozók hibái fölött. Megéri ez nekem? — teszik fel a kérdést sokan önmaguknak. Nem lész-e bántódásom? Nem én húzom-e a rövidebbet? Nyerhet-e vele az ügy, amiért szót emelek, s vajon mit veszíthetek, mit kockáztathatok én? Az ilyen bizonytalanság, félelem, a bíráló szó kimondásától, bénítólag hat a munkahelyi demokratizmusra s a hibák egyre sokasodnak. Természetesen a dolgozók félelme sem indokolatlan. Esetek egész sorát ismerem, amikor a jogos bírálatot a hatalmon lévők különböző ürügyekkel az illetőt az állásából alacsonyabb beosztásba helyezték. Nem kapott külön jutalmat, sőt az is előfordult, hogy mint izgága, összeférhetetlent, elbocsátották a munkahelyről. A pozícióféltésből történő bizalmatlanság az emberek iránt, felmérhetetlen károkat okoz az üzemek és az egész társadalomnak. Nem vagyunk angyalok. Éppen ezért egyszerűen lehetetlen, hogy a vezetők mindig és mindenütt tökéletes munkát végezzenek. Éppen azért szükséges, hogy e beosztottak a kollektívában dolgozók időben tudomására hozzák az irányítóknak az esetleges tévedéseket, hogy aztán el lehesen őket távolítani. A jó vezetők rendszerint kérik, meghallgatják a beosztottak véleményét. Sajnos, akadnak olyanok is, akik elfelejteték; hogy felelősséggel tartoznak a dolgozóknak, s a párnázott ajtón keresztül nem szűrődik be a hangjuk, véleményük. Ezek a vezetők előbb-utóbb eljátsszák a bizalmat, amit akkor kaptak, amikor élre állították őket. Persze azok a felelős beosztásban lévők rosszul teszik, ha idejében nem figyelmeztetik a hatalmaskodó embereket, vagy ha már megbuktak „kéz kezet mos alapon“ a jobbik esetben szánalomból, más közösség élére állítják a nem megfelelő egyént. Elfelejtik, hogy a hatalmaskodó vezetők, a dolgozók sokaságának keserítik meg az életét, amely emberek százezreit teszik csalódottá a mi ügyünkben, egészen addig, amíg véglegesen le nem lepleződik önzésük, használhatatlanságuk. TÖTH DEZSŐ baloldali keresztény mozgalomra, az egységes népi mozgalomra, a népi függetlenségi akcióra, valamint a baloldali forradalmi mozgalomra. Ugyanez a rendelet tiltja a marxista propaganda minden formáját. A szeptember 11-i államcsíny őta a chilei hatóságok sok embert öltek és kínoztak meg, és a haladó gondolkodásúak százait tartják fogva, köztük Luis Carvalán elvtársat, a Chilei Kommunista Párt főtitkárát is. Ez maradt hát a nagyhangú Ígéretekből. Jogtiprás, vérfürdő, könyvmáglyák, minden haladó erők kíméletlen elnyomása. A parasztok földjeit viszszaadták a nagybirtokosoknak, a dolgozók üzemeit, bányáit a tőkéseknek. Hosszabb a munkaidő, alacsonyabbak a bérek, embertelen a kizsákmányolás. Nem csoda tehát, ha újabb és újabb határozatok, tiltakozások hangzanak el a szocialista országokból s a haladó világ minden részéről a junta fasiszta terrorja ellen. A mi dolgozó népünk is mélyen elítéli az imperializmust kiszolgáló katonai junta barbarizmusát és az üzemek, intézmények, tömegszervezetek százaiból érkezik naponta tiltakozás, amely elítéli a nemzetközi reakció által támogatott brutális rezsimet, követeli az alapvető emberi jogok helyreállítását és az ártatlanul fogva tartott hazafiak, köztük a Chilei Kommunista Párt főtitkárának szabadon bocsájtását. —tt— Szakosított kiállítás Ismét új fogalom született. Ugyanis egy héten át, ez év október 22-tól 27-ig rendezték meg Bratislavóban a Kultúra és Pihenés Parkjának „K“ pavilonjában a SANHYGA '73 szakosított kiállítást. Ez, a most első ízben megrendezett nemzetközi kiállítás tehát a lakások, ipari üzemek és más létesítmények szanitáris és higiéniai kellékei, szerelései, valamint az ehhez tartozó egyéb berendezések gyártása terén elért fejlődést kívánja bemutatni. Minden kezdet nehéz — mondotta Miroslav Dérer mérnök, a kiállítást rendező Incheba külkereskedelmi vállalat vezető dolgozója. — Ez az első ilyen jellegű kiállítás Bratislavóban. Szerény keretek között indul, 600 négyzetméter területen és a kiállítók száma is elég csekély. Sokan ugyanis nem értesültek idejében megrendezéséről, s így csupán 12 hazai és 4 külföldi cég vesz részt a kiállításon. Ettől eltekintve politikai és társadalmi jelentősége vitathatatlan, habár elsősorban a szakemberek számára érdekes. Számolnak azonban azzal, hogy a kiállítás a jövőben népesebb lesz és kiváltja a nagyközönség érdeklődését is. A kiállítás tehát a korszerű lakáskultúra fejlettebb színvonalának eléréséhez szükséges lakástechnikai és higiéniai berendezések bemutatója. Ugyanakkor lehetőséget nyújt arra, hogy a KGST országainak és más iparilag fejlett országoknak ilyen jellegű berendezéseket gyártó vállalatai öszszehasonlíthassák gyártmányaikat és kellő tapasztalatokat szerezhessenek, amit a hazai termelésben a fejlesztés és gyártás terén értékesíthetnek. Már ez évben bemutatásra kerültek egyes konyha-, fürdőszoba berendezések és felszerelések, mosókonyha kellékek, a közös étkeztetést szolgáló konyhák berendezési tárgyai, csővezetékek és armatúrák, bojlerek, házi vízművek, szivattyúk, továbbá az egészségügy, a mezőgazdaság, az ipar és a helyi gazdálkodás berendezéseit szolgáló kellékek, higiéniai berendezések, hűtő- és fűtő szerelvények és számtalan más hasznos, a lakáskultúra színvonalát emelő korszerű gyártmányok. A kiállítás fontosságát az is emeli, hogy a KGST országok sorában Csehszlovákia az említett berendezések és kellékek egyik legjelentősebb előállítója. A hazai piac ellátása mellett iparunk a Szovjetunióba és több más szocialista országba, valamint néhány kapitalista államba is szállít armatúrákat, fürdőkádakat, bojlereket és egyéb higiéniai berendezést. Viszont a lakásépítés rohamos fejlődése világviszonylatban e berendezések időnkénti hiányát is eredményezi. Ezért jelentős az ilyen jellegű nemzetközi kiállítás megrendezése, amely tág teret biztosít az e téren elért nemzetközi fejlődés összehasonlítására. I ben)
