Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-13 / 41. szám
Mézes receptek MÉZES MANDULATEKERCS Felhasználandó anyag: 140 g méz, 90 g darás liszt, 80 g mandula, 30 g porcukor, 5 tojásfehérje, késhegynyi sütőpor. Az elkészítés módja: A fehérjékből kemény habot verünk, a mézet egy edényben felmelegítjük és állandó verés mellett a tojáshabba öntögetjük. A hámozott mandulát finomra őröljük, összekeverjük a liszttel, a sütőporral és a felvert habba tesszük. Könnyedén átkeverjük és a papírral bélelt tepsibe öntjük'. Ä továbbiakat lásd a tekercssütésre vonatkozó utasításokban. A kihűlt tekercset megtöltjük mandulatöltelékkel. Ennek egy részével megkenjük a tekercs tetejét is és megszórjuk vagdalt mandulával. MANDULA HÄMOZÄS Kisebb edénybe forró vizet öntünk, beledobjuk a mandulát és jól megkeverjük; egy idő múlva egyet-kettőt kiveszünk belőle és megállapítjuk, hogy könnyen lehet-e már hámozni. A meghámozott mandulát hideg vízbe tesszük. Használat előtt kivesszük és egy törlőben megszárítjuk. Ilyen eljárással a mandulát kettéosztjuk, apróra vághatjuk. Színe szép fehér marad. MÉZESMANDULÄS KRÉM Felhasználandó anyag: 80 g méz, 150 g teavaj, 50 g porcukor, 80 g mandula. Elkészítési módja: A meghámozott mandulát í megpörköljük és nyújtő, fával apróra zúzzuk. A ínézet, vajat és cukrot Slabzásig kikeverjük, hoz(tótesszük a mandulát és bekeverjük. ■ apunk olvasói előtt ismert TM tény, hogy a méhcsaládok telelési módszere az utolsó évszázadban alig változott. Eltérés csak az utolsó fél évszázadban tapasztalható, amikor a méhészek a technika vívmányaival igyekeznek ún. „melegebb, tehát „biztonságosabb“ telelést elérni. Sajnos ezzel a jószándékú törekvéssel arányban szaporodik a méhcsaládok betegsége és ezek között is elsősorban a Noszéma Apis kártétele. Ha az augusztusi MÉHÉSZET címoldalán tüzetesen átolvassuk a „Mi AZ OKA?“ című cikket, gondolkodóba kell esnünk, amikor a múlt évi négy, vagy hétnyolc kilós átlageredményekről esik szó. Mi lehet ennek az oka, kérdezhetnénk önmagunktól. Elfogadható, megiryugtató-e az a néhány sor, hogy „tehát az idei betelelésnél nem lesznek gondjaink“ Alig hihető, hogy a méhészek számára az elkövetkező évre az a megnyugtató, hogy egyre több az egészségga képződménye, és állítólag emiatt a termés csak egyharmada annak, amit most a feltalálók, — az új úton járók — „zöldmetszéssel“ érnek el. Íme, itt a példa a sok közül, s ezért nem szabad a maradi gyakorlatoknak rabja lenni, vagy mindenáron rabja maradni. Különösképpen akkor, ha tudjuk, hogy ezzel sokat ártunk a termelés mennyiségének és minőségének. Az őszibarackról látott tanulságos film után elgondolkodtam. Vajon mi is helytelen utakon járunk-e, amikor a százéves dogmák tanítása szerint dolgozunk? Minden bizonynyal! A mi termelési eredményeinket is legalább kétszeresére lehetne országosan emelni, ha végre áttérnénk az új „metszési rendszerre“, ami nem más, mint a relatíve száraz telelési rendszer és végképpen felhagynánk a méhek, tavaszi, nyári és őszi szörpös etetésével, vagy ún. „serkentéssel“. Eddigi eredményes kísérleteim meggyőztek arról, hogy figyelemmel kísérik az állattenyésztésben, a növény- és gyümölcstermesztésben, a mezőgazdaság gépesítésében, és végül az űrrepülésben elért nagy sikereket, joggal tehetik fel a kérdést: miért éppen a méhészet cammog ott, ahol közel egy évszázada? A budapesti MÉHÉSZET júliusi számában Fáy Ferenc keszthelyi méhésztől „A cukor a méhészetben“ címen cikket olvashattunk. Ügy vélem, a cikk alkalmas arra, hogy egy kezdő méhészt örökre elrémítsen méhészkedési szándékától, mert annyira bonyolult szörpetetési módszereket emleget, amitől nemcsak a méhészek, de maguk a méhek is megborzadhatnak. Az az érdekes, hogy maga a cikkíró is említést tesz arról, hogy „tavasszal, akác előtt, csak gyúrt, puha cukorlepényt használ“ és a későbbiekben azt írja erről: „Ez a korábbi élesztős-szörpös serkentő módszeremnél egyszerűbbnek, könynyebben alkalmazhatónak és A teleltetés új módszerei ügyi vizsgálat, vagy hogy hétnyolc kilós, vagy literes adagokban Neomicines szörppel mentjük át méhcsaládjainkat. Nézetem szerint a méhészkedésünk jövőjét alapjában a noszéma megelőzésére kell helyeznünk, nem pedig a hét-nyolc literes szörpös etetésre, amely még talán akkor is komoly ellensége méhcsaládjainknak, ha abba gyógyszert is adunk. Sajnos a méhészek többsége látja a baj okát, de nem hajlandó új utakon járni, amikor pl. a gyümölcstermelésben egyik napról a másikra megdőlnek a hatvan-nyolcvan éves gyakorlatok. A budapesti TV augusztus 26-án délután műsort sugárzott, (TAPASZTALATCSERE) Szatymaz, az őszibarack hazája címen. A tapasztalatcserén résztvett szakemberek több évtizede mesterei az őszibarack termesztésnek. A bemutatón jól láthatók voltak a törpe-törzsű őszibarackfák és a kertészeti egyetem docense, aki a termelés fokozása érdekében a teljes felújítást javasolta a résztvevőknek, követendő útként. A tanulságos film után meglepetésként egy szegedi egyetemi docens és társa újításaként megdöbbenéssel hallgattuk azt az ismertetést, amely a régi, termelési rend közel évszázados múltját tagadásba veszi, és helyette egy új utat jelöl ki a jövőre. Elmondta, hogy mivel az őszibarackfák eddigi metszési ideje a kora tavasz volt, a korai metszés következménye volt a vágási csonkok erős mézméhészkedésre alkalmas helyen lehet szörpös etetés nélkül is eredményesen méhészkedni. Ha az időjárási tényezők eredményeinket néha ingadozóvá teszik, nem szükséges okvetlen a méhek egészségére káros szörpös etetéshez nyúlni, amikor a cukorlisztes (porcukros) nyári etetéssel méheinknek nemcsak petéző — tehát szaporító készségét ' is —, hanem, mint egy idei tapasztalatom mutatja, építő készségét is kitünően ki lehet használni. (Lásd Építő és petéző stb. címen megjelent munkámat.) Az eddig elmondottakból az olvasók könnyen felismerhetik e sorok írójában azt az „új úton járót“, aki tele torokkal kiáltja: Megállni, amíg nem késő! Amit fent leírni bátorkodtam, az egy új és egészségesebb méhész-korszak kezdetét jelenti, ugyanúgy, mint a „zöldmetszés“, az őszibarack termelésben. A levegőcserés telelésről, sőt a porcukor etetésről is, az USA-ból kaptunk hírt. Ez azonban megfigyelő munkámban egyáltalán nem befolyásolt. Saját és jónéhány méhésztársam megfigyelésére alapítom bátor megállapításomat. Nem vetem meg a külföldi elméleti méhész szakkönyveket és azok íróit. Annyit azonban meg kell állapítanom, hogy az enyémhez hasonló kísérletekről, eddig nem volt szerencsém egy betűt sem olvasnom. Az olvasók minden bizonnyal eredményesebbnek bizonyulj:. Szépséghibája a cikknek, hogy sok szó esik benne a gyógyszeres szörp és lepény alkalmazásáról, ebből nyilvánvaló, hogy a betegség, és főképpen a Noszéma Apis előfordulását és az ellene való gyógyszeres küzdelmet, éppen a túlzott szörpös etetés idézi elő. Nagy haladás, hogy a budapesti MÉHÉSZET- ben első esetben találkozik az olvasó olyan írással, mely jobbnak, helyesebbnek, és egyszerűbbnek tartja a puha lepényes etetést és gyakorlatilag eredményesebbnek ítéli azt. Meggyőződésem, hogy Fáy méhésztárs nem véletlenül lépett az első helyes útra. Nyilvánvalóan egy összehasonlítás eredménye adta számára a gondolatot, és ha ma még nyíltan cukorszörp-etetés-pártl, nincs messze az idő, amikor őt is abban a táborban üdvözölhetjük, amely hozzá hasonlóan igazolva látta a cukorszörp etetés káros és tarthatatlan követelményeit. Számoljunk le kedves méhésztársak a méhészetek első számú ellenségével, a noszémával, és ha állományunkban már nem lesz bakteriológiailag kimutatható noszéma kórokozó, akkor termelési eredményünk minden bizonnyal megkétszereződik és a hét-nyolc kilós átlageredményekről, csak mint kellemetlen emlékről fogunk beszélni. A méhészetek pedig nem visszaesőben, hanem alaposan felfejlődőben fognak működni. N. L. I» «3* «3» *j* *j» *j* ♦$* «3* *|* «j» «{► «3» «J* **♦ «J» »3* »3* *3 *3* «3» «3* «3* *3* ♦** *3* *3* *3* *3* *3* *3* *3* *3* *3* *3* *3* ■ A felfrissülést jelenti Szocialista társadalmunk lehetővé teszi, hogy minden dolgozó a becsületesen elvégzett munka után kedvteléseinek is élhet. így nem véletlen, hogy lépten-nyomon találkozunk szenvedélyes kisállattenyésztőkkel, méhészkedőkkel, kertészkedőkkel, halászokkal, vadászokkal, akik szervezetbe tömörülve fejtenek ki hasznos tevékenységet. Nem beszélve arról, hogy mind a szellemi, mind pedig a fizikai dolgozók számára a hobby, nagyon jó időtöltésnek bizonyul. Napjainkban a fokozódó gépesítés következtében az emberek óhajtják a csendet, a természetben való bolyongást. A kikapcsolódás egy időre mentesít a mindennapi gondoktól, de egyben új erőt ad a további munkához. A šamoríni (somorjai) Pogány Lajos (a képen), aki hivatásos tűzoltó, még 1967-ben határozta el, hogy szabad idejét a méhészkedésnek szenteli. Ezt több tényező is befolyásolta. Az egyik: munkaköre megköveteli, hogy egyfolytában 24 órát üljön a telefonkészülék mellett, mert ha valahol elrikkantjá magát a „vöröskakas“ értesítenie kell az önkéntes 1 bajtársakat, hogy a lehető legrövidebb időn belül a helyszínre érkezzenek. Az ilyen felelősségteljes munkakör pedig egész embert követel, viszont ez csak úgy érhető el, ha időnként a dolgozó kikapcsolódik a munkából, ami egyben a felfrissülést is jelenti. A másik: — barátai közül többen komolyan foglalkoznak a méhészkedéssel. Tőlük kapta az első rajt is, amelyet annyira felszaporított, hogy 1970-ben már hét család állt a rendelkezésére. Akkor határozta el, hogy egy kiselejtezett traktor utánfutójából a méhek számára vándoroltató kocsit készít. Erre azért is volt szükség, mert méheit a mintegy három kilométerre fekvő közeli erdőben helyezte el. A tavalyi esztendőre szomorúan gondol vissza (ezt általánosítani lehet valamennyi méhészre), mert egy csepp mézet sem sikerült pergetnie. Az idei év viszont pótolta a tavalyi rosszat. Akácvirágzás után pergetett, s a 15 családtól átlagosan 15 kilogramm mézet ért el. Keserűen jegyezte azonban meg, hogy évről-évre kevesebb a méhlegelő. Elsősorban ebben látja, hogy nagyüzemileg nem szívesen foglalkoznak a méhek tartásával. A kicsi fullánkosokat már felkészítette a télre. Ha beköszöntenek a talajmenti fagyok az erdő széle mellől hazaszállítja őket. Beszélgetésünk során Pogány elvtárs mosolyogva emlékezett vissza a kezdeti lépésekre. Nem tagadja, több esetben elment a kedve a méhészkedéstől, mivel kezdő lévén oda is nyúlt a kaptárakba, ahova nem szabad lett volna. Az eredmény pedig közismert olyankor, de aztán megszokta a csípéseket, ma viszont már nem is kerül rá sor. Egyszóval felfrissülést jelentenek számára a méhek. Szereti hallgatni zümmögésüket, s órákig elnézi ahogy röpködnek ki-be a kaptárakból. ÖVÁRY PÉTER 10. SZÁM 1973. OKTÓBER 13. • A TARTALOMBÓL 9 Mi az oka? 9 Krajnai méh importálása 9 Látogatás a Liebefeldi (Svájc) Méhészeti Kutató Intézetben 9 Még egyszer a feketekórról 9 A méhméreg mint gyógyszer 9 Szúrós hobby 9 Építő és petézőképes-e a cukorliszttel etetett méhcsalád 9 A teleltetés új módszerei
