Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1973-10-06 / 40. szám

1973. október 6. SZABAD FÖLDMŰVES, 9 já Ék Önfegyelem a karcsúság titka A legjobb fogyókúra is csak akkor használ, ha betartjuk. Egy külföldi kutatócsoport olyan programot dolgo­zott ki, amely a táplálkozás-magatar­tás rendszeres ellenőrzését tartja a fogyókúra alapjának. Az emberek úgy táplálkoznak, aho­gyan azt gyermekkorukban megszok­ták. Mennyit, mit és milyen gyakran esznek, attól függ, hogyan szokták meg. A súlytöbblet oka rendszerint az, hogy túl gyakran, túl zsírosat, túl sok édességet eszünk. Táplálkozás­magatartásunkon tehát változtatnunk kell, mert felnőtt korban az ember maga döntheti el, megtartja-e régi szokásait, vagy megváltoztatja őket. A táplálkozásban az ember „átké­pezheti“ magát, mert erre is vonat­kozik a „magatartás-gyógymód“. En­nek lényege: a rossz magatartás „ki­ölhető“ az emberből, míg az új maga­tartás „elsajátítható“. Ezeknek az el­veknek alapján elkezdhetjük a nem kifejezetten diétázáson alapuló fogyó­kúrát. Persze ehhez őszintén be kell vallanunk magunknak, hogy a súly­többletért egyedül mi vagyunk fele­lősek, és igazán kell akarnunk, hogy karcsúbbak legyünk. Kezdjük azzal, hogy átgondoljuk táplálkozási magatartásunkat. Figyel­jük meg rendszeresen étkezéseinket, jegyezzük fel, mikor, mit, mennyit eszünk, mennyi annak kalőriaértéke, az italokat, a feketekávéban elfo­gyasztott cukrot se hagyjuk ki. káló-ŐSZ-ria sze­sen 1. Reggeli 2 zsemlye 222 3 kávéskanálnyi vaj 228 3 kávéskanálnyi méz 90 1 csésze kávé 0 2 kockacukor 40 / 2 kávéskanálnyi tej 18 598 2. Tízórai 2 szelet kenyér 210 2 kávéskanálnyi vaj 150 100 g kolbász 530 890 3. Ebéd 100 g sertéshús 289 100 g zöldfőzelék 37 3 kis burgonya 85 391 így jegyezzük fel a kalória felhasz­nálást. Két hét után magunk is elcsodálko­zunk, mennyire rendszeresen vissza­visszatérő az étrendünk, hol kell vál­toztatnunk, hol szűrhetők ki a magas kalóriatartalmú ételek. Ezek után pontos személymérlegen mérjük meg súlyunkat, ezt jegyezzük fel és napontá ellenőrizzük. Minden változást jegyezzünk. Következő lépésként vizsgáljuk meg kritikusan alakunkat és állapítsuk meg, melyik alak az, amit reálisan elérhetünk. Ezek után tűzzük ki magunk elé azokat a célokat, amelyekért, úgy érezzük, le tudnánk mondani édes­ségről, tésztáról, szalonnáról, egyszó­val a hizlaló ételekről. E célok a következők lehetnek: 9 férjemnek, partneremnek jobban tetszenék; 9 kellemesebb lenne a külsőm; 9 jobban észrevenné a környezetem; 9 végre sikerülne partnert találnom; 9 életem meghosszabbodna, egészsé­gesebb lennék; 9 könnyebben vehetnék konfekció méretű ruhákat; 9 a kellemes külső hivatásom szem­pontjából előnyös lenne ... és még sorolhatnánk, klnek-kinek kedve szerint. Fontos, hogy ne csüggedjünk akkor sem, ha az első hetek nem túl ered­ményesek. Az önfegyelmezésben elért „kis“ eredményekért, vagy kudarcokért ju­talmazzuk, vagy büntessük magunkat „jő“ és „rossz“ pontokkal. Állapod­junk meg önmagunkkal, hogy pl. az ízes palacsinta kihagyása az étrendből 30 pontot jelent. A szerzett jó pontok önbizalmat és erőt adnak a további küzdelemhez — mert küzdelem ez a javából. Ha pedig segítőtársunk is akad, férjünk, vagy gyermekeink, az csak megkönnyíti a dolgunkat. A kitartó önfegyelmezés csodákra képes, és egy-két hónap el­múltával a siker sem lesz kétséges. Valahogy így, kicsit humorosan, ki­csit tudományosan — de minél előbb kezdjük el! Nők Lapja/73 A zsugori gazda és a furfangos béres (BELORUSZ NÉPMESE) Bit egyszer egy igen zsugori és ra­vasz gazda, aki tói értett ahhoz, hogy tóformán ingyen dolgoztassa béreseit, napszámosait. Dolgozott a béres kora reggeltől késő estig, enni azonban napjában csak egyszer kapott. Reggel leültette a bérest reggelizni, amit bő­ségesnek egyáltalán nem lehetett ne­vezni. Reggeli után meg így szólt a gazda: — Egyúttal meg is ebédelhetnél. Később legalább nem lesz rá gondod. — Jól van — egyezett bele a béres. — Adja hát az ebédet is. No, az sem volt sok, időt sem kel­lett vesztegetni rá s bizony, evett vol­na még a béres. Látta ezt a gazda s megszólalt nyomban: — Ha úgy gondolod a vacsorádat is odaadhatom. Este, ha megjösz a mun­kából, nem kell időznöd vele, mindjárt le is fekhetsz! — Nem bánom, legyen meg a va­csora is — felelte a béres, mert mi tagadás, a sovány reggeli és ebéd után éhes maradt. Megkapta a vacso­ráját is, utána dolgozott sötétedésig, s a munkából hazatérve éhesen me­hetett aludni. A zsugori gazdánál egymást váltot­ták a béresek. Egy hétnél tovább sen­ki sem tudta elviselni ezt a bánásmó­dot. Hanem egyszer olyan béresre akadt, aki alaposan túljárt az eszén. Amikor az első napon munkába állt a béres, minden úgy történt, mint az előbbiekkel. A sovány reggeli után kínálta a gazda az ebédet, az ebéd után meg a vacsorát. Hanem amikor már a vacsorát is elfogyasztotta a bé­res, így szólt a zsugori gazdához: — No, gazduram, mutassa meg, hol lesz a szállásom, mer én most aludni akarok! — Te aludni akarsz? — lepődött meg a zsugori gazda. — Hiszen csak most kezdődik a nap. S mi lesz a mun­kával? Ki megy akkor a mezőre? , — Megbolondult, gazduram? — kér­dezte vissza a béres. — Miféle munká­ról beszél nekem? A vacsorával az én napom mára befejeződött. Hol látott már olyasmit, hogy rendes ember va­csora után menjen a mezőre és dol­gozni kezdjen? Ha az ember megva­csorázott, feküdjön le és pihenje ki magát másnap reggeligl A zsugori gazda csak tátogott, ké­­kült-zöldült, majdnem a guta ütötte meg, de a furfangos béres ügyet sem vetett reá, ment a szállására, megve­tette az ágyát és lefeküdt aludni. S mivel látta már a zsugori gazda, hogy ezúttal emberére akadt, ügyelt arra, hogy a béres tisztességes reg­gelit, ebédet, vacsorát kapjon. Már ahhoz sem volt bátorsága, hogy fukar­kodjon a bérrel. Azt mesélik, hogy ez a talpraesett béres igen sokáig meg­maradt a zsugoriságáról híres gazdá­nál, mert az ellátás meg a bér miatt nem volt oka a panaszra. Fordította: FONYÖ JÁNOS Találd kll CÉLBAIiöVÉS Nagyapó! Mondd, ki gurítja fel az égre a Napot? Miből vannak, s miért ragyognak este a csillagok? Rézből, vagy gyémántból? S reggelre miért bújnak el? Nagyapó! Hol tanul a madár? Olyan csodásán énekel... Mitől fekete a néger? Fogsora mért oly fehér? Egyszer megtudom majd, ügye? Őse bólint, — s ő remél. Schmidt László Négy íjász egyenként 3 nyilat lőtt a céltáblába. Az ábrán látható eredmé­nyeik pontban kifejezeve: 28, 22, 17, 12. A kérdés: hány pontot ér egy-egy kör? (Az íjászok termé­szetesen különböző íjak­kal lőttek.) Könnyítésül eláruljuk, hogy a körök értéke a középponttól kifelé haladva csökken. A kisgyerek munkába megy Iparkodik, készülődik, feltarlsznyáz, aztán indul. Az egyik­nek a hátán vállszíjas táska, a másik ökölnyi bőröndben vagy szatyorban cipeli a tudományos kellékeit. Az egyik mindkét ke­zét lóbálva ugrándozik, a másik csak félkézzel hadonász, mert a másik karját húzza a teher. Vajon a gyermekéért aggódó édesanya szeme észreveszi-e az iskolaév kezdetén az egészség megtartását nehezítő helytelen­ségeket? Nem valószínű, mert ha ismerné, ha törődne vele, az első osztályok tanulói egytől egyig háti táskával vonulnának az iskolába. No nem valami drága műbőr alkalmatosságra gon­dolok. Nem! Megteszi az olcsóbb keménypapír, műanyag, vagy akár a házilag varrott vászontarisznya is. Sőt külföldön a más­félarasznyi kirándulásokra is jól beváló mini-hátizsák a. divat. A lényeg az, hogy a teher ne húzza az apró ember vállát, ne görbítse a hátgerincét. A hátgerincre a tanuláskor és leckeíráskor is vigyázni kell. Ha az asztal magas és a szék alacsony, a jobb könyök emelé­sével a gerinc balra dűl és hátra csavarodik. Ha alacsony, a gyereknek nagyon le kell hajolni és a gerinc előre hajlásúval a hát púposodik. A kisdiák munkaszéke akkor jó, ha rajta ülve a combcsont vízszintes, az asztal pedig ha a kissé előredöntött törzs mellett a könyök az asztal lapjára ér. Ehhez sem kell valami különleges gyermekbútor. Megfelelő ügyességgel a ház­nál található lécekből és egy nagyobbfajta rajztáblából össze­barkácsolható. A legfontosabb a méretek helyes felvétele. No meg az, hogyha jönnek a sötét téli napoh, az asztalon jó legyen a világítás. I ...és ha a gyermek még így is erősen ráhajol az,íróaszta­lára, akkor mi a tennivaló? — kérdezheti a gondos szülő. He­lyesen teszi, hogy kérdi. Óvodás és kisgyermek korban legfel­jebb azzal törődtek, ha össze vagy szembe nézett, ha kancsal volt. Ilyenkor rendszerint szemorvos kezébe is került és segí­tettek rajta. Ha a kancsal gyerek iskolába kerül, és még nem látta szakorvos, sürgősen rendelőbe vele. Később sokkal nehe­zebb a kérdés időszerű megoldása. No de a gyermeknek lehet­nek egyéb, eddig ki nem derített látási zavarai, és ha például nem látja a táblát, előmenetele válhat veszélyeztetetté. Így vagyunk az iskolába kerülő hallásával is. A kisgyermekek fele nem mozdul az első szóra. Oka legtöbbször az, hogy szó­rakozott, figyelmetlen, játékos vagy makacs. Néha azonban a csendes szót nem is hallja meg. Meg kell figyelni. Ha a rendre szoktatott kisiskolás háta megett halkan mondott szót elengedi a füle mellett és az erélyes, de halk szóra sem mozdul, hallás­­vizsgálatot kell kérni és az esetleges csökkent hallását a peda­gógussal meg kell beszélni, mert a legkisebb hallászavar is befolyásolhatja szellemi fejlődését. Mindezek olyan otthoni, házi egészségügyi feladatok, ame­lyeknek észrevétele, feltárása és felszámolásának elindítása a család, a szülő feladata, hiszen — az Egészségügyi Világszer­vezet idei jelszavát idézve — „Az egészség otthon a családban kezdődik“ és aki ezekkel nem törődik, készületlenül küldi kis­gyermekét munkába, az iskolába. Dr. Buga László VÍZSZINTES: 1. Paripa. 2. Folyó a Szovjetunióban. 4. Szór. 6. Nem holnap 9. Jegyes. 12. Hiá­nyos alkat. 14. Já­rom. 15. Nem egé­szen matt. 17. Nem mozgok. 18............ Pongrác, zeneszer­ző (János vitéz). 20.........Edit, fran­cia sanzon-énekes­nő. 21. Eszköz. 23. Halpete. 24. Gót betűi. 25. A taka­rékban elhelyezett tőke hozadéka. 27. Katlanrész. 28. Francia névelő. 30. Alávaló (é. h.) 32. Ad acta. 33. Erődít­mény. 35. A felső fok jele. 36. Közle­kedési vonal. 38. Kisebb település. 41. Ásvány. 42. Vá­góeszköz. 44. Föl­tevés, sejtés. 45. Római kettő. 46. Harap. 48. О. I. 0. 49. Bálvány. 52. Csüng. 53. Tejtermék. 54. Bárium vegyjele. 56. A Moszkva folyó balol­dali mellékvize. 57. Dísz. 58. Eszével felfog. 59. Becézett Ilona. 61. Hazai textil-szövetkezet. 62. Igen oroszul. 63. Személyem. 64. Kezébe fog. 65. Asta­tine kémiai jele. FÜGGŐLEGES: 1. A mélybe. 3. Nem holnap. 4. Az idézet harmadik része. 5. Asszonynév végződés. 7. Névelő. 8. Szag. 10. Zokog. 11. Cica. 12. Bala­toni üdülőhely. 13. А-betűvel a végén: piaci elárusító. 15. Friss. 16. Cukrász­­sütemény. 17. Az idézet első része. 19. Az idézet második része. 21. Nö­vények szaporítószerve. 22. Nóta. 26. Szovjet sakkmester. 29. Szemével ész­lel. 31. Német névelő. 34. Szóvégző­dés. 37. Tágas közlekedési hely. 39. Kukac. 40. Szlovák helyeslés. 41. Fo­lyó a Dunántúlon. 43. Nyakvédő. 45. Nemzetközi műnyelv. 47. Labda a há­lóban. 49. Literátus. 50. Lakat. 51. Fő­étkezés. 55. Mátka. 56. Állatlak. 57. Az első nő. 59. Izomszalag. 60. Pata­kocska. Beküldendő a függőleges 17., 19. és 4. sz. sorok megfejtése. MEGFEJTÉS, NYERTESEK Lapunk 37. száma keresztrejtvényé­nek helyes megfejtése: Aki többet tud, az többre képes! Nyertesek: Kovács Irén, Тек. Lu­­žany (Nagysallő) — Dobos Péter, Ba­log nad Ipľom (Ipolybalog) — Orosz Lászlóné, Drnava (Dernő).

Next

/
Thumbnails
Contents